Keresés

Részletes keresés

Némedi László __ Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22321
(a gépesített nyulak nem répát ettek, hanem kis zöld emberkéket a határnál (azt hiszem határőröknek hívták őket) :o)
Előzmény: Kuruc71 (22320)
Kuruc71 Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22320
Szia !

Valóban a leszerelt katonák véleménye az egyik legnagyobb mérvadó. Másokról, mivel nem én vagyok nem nyilatkoznék, de azt el tudom mondani, hogy anno a szakasz, sött századtársaimmal ma is össze össze futunk, és mikor találkozunk örömmel emlékezünk vissza arra az évre .

Volt szivatás ? Igen mértékkel ! Azonban tisztjeink anno kemények és tisztességesek voltak. Komoly szolgálatot végeztünk melynek volt értelma. Még akkor is amikor a 2 havonata 1 eltáv helyett az események miatt 3 hónap múlva kerültünk csak haza.

Voltak bunkó HT-is de nem vot jellemző. Sött ! Még ők is csak mértékkel adták elő magukat. Ennek oka talán abban keresendő hogy az állomány komoly feladatott végzett, így alapvetően a parancsnoki állomány is megbecsülte. No meg annak is hogy nállunk minden szolgálatban az AK-hoz lőszer is járt. Senki nem akarta, hogy egy "bekattant" katona esetleg egy rövid sorozattal megvakarja a hátát.

Nálunk is volt egy "műszaki" építő zlj. Nagy részt romákkal. Sokat melóztak, de sokat is piálhattak, és járhatak haza. Érdekes módon ők nem akartak onnan átkerülni, mondjuk az őr, vagy szállító szd-hez.

Szóval én így emlékszem. Nekem jó volt, és büszke vagyok arra az egy évre.


Ui : Minden "nyúl" kapja be a répát. ( Egy volt határőr ) :-)))
Előzmény: Törölt nick (22317)
Konvergencia Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22319
"Igen, erről van szó, a törvényes Nagy Imre-kormány hadba hívását és a haza szabadságát akkor elárulta a magyar hadsereg."

Mint szervezett egész, talán igen, de azért több helyen is átálltak a magyar katonák a forradalmárok oldalára. A legismertebb példa Maléter Pál egysége, de voltak máshol is, például Szombathelyen, stb.

"...pedig ha van szervezett ellenállás az oroszok ellen, talán beavatkozott volna a Nyugat."

Ez naívitás! Minden történész azt mondja, hogy a Nyugat simán levajazta ez a témát Hruscsovval, mert ha ők beavatkoznak nálunk, akkor az oroszok ugyanezt teszik majd Szueznél, ami valószínűleg egy III. világháborúhoz eszkalálódott volna! A Nyugatnak abban a pillanatban Szuez sokkal fontosabb volt, mint egy kis ország Kelet-Európában, amely földrajzilag amúgy is menthetetlenül az akkori szovjet érdekövezetben fekszik...
Előzmény: Törölt nick (22312)
Konvergencia Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22318
Először is, szeretném leszögezni, hogy az adott témában tett mindkét hozzászólásom tartalmazta a "tisztelet a kivételnek" formulát, és ezt komolyan is gondolom! Továbbá elnézést kell kérnem a "politikai tiszt/vörös szemüveg" szófordulatért, de először azt gondoltam, hogy egy, az átkosból ittragadt szemellenzős mundérvédővel van dolgom, de az érvelések színvonalából be kell látnom, hogy tévedtem.

"A történeteid lehetnek igazak, részben igazak és olykor félinformáción is alapulhatnak. Egy időben gyűjtöttem a katonák történeteit, de amikor harmadszor hallottam ugyanazt a sztorit..."

Az a baj, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa! A honvédségi anekdotás index fórum olvasása mellett nem azért ajánlottam a kocsmai látogatást is, mert én gyakorló alkoholista vagyok, hanem mert ott főleg 40 évnél idősebb volt sorkatonákat találsz, akiknek a döntő többsége szembesült azokkal az anomáliákkal, amelyekről írtam. Ami a story-k valóságtartalmát illeti, a saját magam által megéltekért jótállok, de a többit sem írtam volna ide, ha nem általam szavahihetőnek tartott emberektől hallottam volna. Ezért is nem idéztem pl. internetes fórumokon leírtakból, ahol számomra ismeretlen a forrás...

"A magyar társadalom alapvetően nem ismerte és nem ismeri a hadsereget."

Azt a részét, amely elismerésre méltó, azt szereti és tiszteli! Ilyen pl. a Légierő! Mert a pilóták azok valóban jól végzik a dolgukat, nem alkoholizálnak, nem a beosztottak kínzásában élik ki magukat, és időnként a gyakorlatban is emberfelettit nyújtanak. Ezt tudják az emberek is, és több újságban olvastam, hogy Barcs bombázása után az emberek _megtapsolták_ a határtérségben ellenőrzőrepülést végző magyar Mi-24 helikoptert. Vagy a másik esetben, a saját szememmel láttam, hogy milyen üdvrivalgás fogadta a kecskeméti repülőnap civil látogatói részéről Vári Gyula őrnagyot, közvetlenül azután hogy másodszor is elnyerte az "As the Crow Flies" serleget Angliában. Tehát nem arról van szó, hogy a civilek nem értékelik a komoly teljesítményt nyújtó katonákat, hanem arról, hogy nem nagyon volt kit ünnepelni a pilótáinkon kívül. Talán majd most, a missziókban kiválót nyújtó katonák kivívhatják a társadalom elismerését. Abban biztos vagyok, hogy Hamburger, Recon, és a többiek mindent meg fognak tenni érte...

"Hogy a szlovák, lengyel és cseh lakosság ennyire elkötelezetten magáénak érezné a hadsereget? Nem hiszem!"

Most nem kezdem el bizonygatni, de keress vissza M. Zoli hozzászólásai között, az utóbbi pár hónapban kétszer is írt a szlovák lakosság viszonyáról a hadseregéhez. Márpedig neki lehet hinni elsőkézből, hiszen ő szlovák! A cseheknél szerintem kb. ugyanez a helyzet, a lengyelekről pedig elég annyi, hogy keresd meg a YouTube portálon azt a videót, ami a lengyel csapatok varsói búcsúztatásáról szól, az irakba indulás előtt! Óriás tömeg, virágokkal, lengyel zászlókkal, taps orkánnal. És nézd meg, hogy mi zajlik egy magyar missziós egység búcsújánál? Csak a feljebbvalók és a hozzátartozók, meg maximum 1 perc a tévéhíradóban. A lengyelek indulását az ottani tévé élőben közvetítette, onnan van a YouTube felvétel is...

"Nagyon sok ember nem is tudja mi történik és annak milyen veszélyei lehetnek közép, vagy hosszútávon. Marad a sajtó és a médiák, valamint a civil lakosság számára készült "modern" és persze "szakmai" elméletek."

Ebben nincs vita köztünk, szerintem is így van. Sajnos!

Előzmény: 1805 (22311)
Némedi László __ Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22316
1805 Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22315

"Azonban sok embert ismerek akik nem rabszolgaságként, hanem szerencseként emlegetik, hogy ide kerültek. Jóval több pénzt kerestek,( a hivatalos illetmény többszörösét) mint mondjuk a sokat emlegetett rakéta dandár katonái, nem kellett a laktanyában ülniük és összehasonlíthatatlanul többször mehettek haza.

Ettől függetlenül, lehettek akik rabszolgának érezték magukat."

 

Olvasd el figyelmesen az egészet! Ha kiegészítés az írásod akkor jó, ha vita akkor nem ehhez szóltál hozzá.

Az én véleményem szerint, még a 80-as években is inkább szabály volt, mint kivétel.

 

Tisztelettel:1805 

Előzmény: Törölt nick (22313)
1805 Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22311

Azonban, ez a te ítéleted és nem a civil társadalommé. Nehéz nem felvenni a stílusodat, de megpróbálom elkerülni

A történeteid lehetnek igazak, részben igazak és olykor félinformáción is alapulhatnak. Egy időben gyűjtöttem a katonák történeteit, de  amikor harmadszor hallottam ugyanazt a sztorit az aktuális mesélő személyes élményeként, három különböző laktanyából és időből, akkor eldöntöttem, hogy óvatosan fogadom az ilyesmit.

Megismétlem, ilyen állításokat nem tehetsz általánosítva egy testületre, mert azt akkor minden tagjára teszed. Márpedig ez, így nem igaz, sértő és igaztalan! Ez olyan, mintha általánosítva részeges sorállományról írnának, azért mert körükben a tömeges alkohol fogyasztás ( és nem csak alkohol) a legutóbbi időkig igen nagy probléma volt. (gondolom emlékszel a pénteki és vasárnapi vonatokra)

Nagyon sok katona volt, sor és ht. egyaránt (elsöprő többség) aki tiszteséggel és becsülettel szolgált. Nagyon sokuk munkája nélkül, ennyi sem maradt volna a hadseregből és szerintem az ilyen általánosításra enyhén szólva nem szolgáltak rá.

A magyar társadalom alapvetően nem ismerte és nem ismeri a hadsereget. Erre olykor ez a fórum a legékesebb bizonyíték. Sok számára közvetlenül érzékelhetően fontos dologért sem áll ki, így az általad említett kiállás hiánya nem feltétlenül melletted szól.

Hogy a szlovák, lengyel és cseh lakosság ennyire elkötelezetten magáénak érezné a hadsereget? Nem hiszem! A katonaellenesség kisebb, vagy nagyobb mértékben mindegyik országban jelen van. Én a szomszédok esetében inkább reálisabb katonapolitikáról beszélnék. Ezt meg onnan veszem, hogy ismertem cseh, szlovák és lengyel katonákat.

Tény- és ez tényleg fájdalmas- hogy nagyon sok katona bizonyította áldozakészségét a déli határtól a különböző katasztrófa helyzetek elhárításáig és amikor a baj elmúlt, minden kezdődött elölről.

Nem tagadható továbbá, hogy külön apparátus dolgozik azon, hogy kommunikálja a társadalom felé megmagyarázhatalant. Nagyon sok ember nem is tudja mi történik és annak milyen veszélyei lehetnek közép, vagy hosszútávon. Marad a sajtó és a médiák, valamint a civil lakosság számára készült "modern" és persze "szakmai" elméletek.

 

Tisztelettel:1805

 

Előzmény: Konvergencia (22306)
Maz Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22310
Amennyire tudom:
Toldi svéd licensz alapján kifejlesztve, belőle lett kialakítva a Nimród.
Turán Skoda licensz alapján készült.
Előzmény: -Survivor (22308)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22309

Konvergenciát meg kell védenem, igaz amit leírt, nem véletlenül született a Kiskirályok mundérban című könyv. Ez a züllött haderő azért évente kétszer hadosztály gyakorlatot hajtott végre, a tüzérek évente kétszer, vagy többször tüzérségi éleslövészetet hajtottak végre azon a zsebkendőnyi lőtéren, és egyszersem lőttek be Várpalotára. Ezek szerint mindig is volt a sergnek egy tisztességes, szakmájához értő része és ezek fáradozását tette tönkre a hozzászólásodban említett kissebség, miattuk veszítete el a honvédség, mint kommunikációs közeg a hitelét.

 gyula.

Előzmény: Konvergencia (22299)
-Survivor Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22308
Hello,

"...Szerintem nagy hiba volt, hogy az allam nem erositette meg (me'g joval a Gyori program meghidetese elott) a hazai nehezipart. Teljesen civil teherautok, mezogazdasagi vontatok gyartasanak beinditasaval...."

szvsz, amit a körülmények és a lehetőségek engedtek...azt megtették már a győri program előtt is.
úgy tudom, a civil teherautók is sokáig korlátozás alá estek-azzal az érvvel, hogy az civil, de katonailag felhasználható eszköz.
a tgk. - meg sok egyéb- gyártása olyan nyersanyagokat és alapanyagokat igényeltek, amik csak importból fedezhetők, viszont csehszlovákia széthullásáig az embargó még eléggé hatékony volt.
mezőgazdasági vontatókat viszont - a lehetőségek határán belül-gyártottak. (ld. kispesti Hoffher-Schrantz traktorgyár) már a győri program előtt is.

egyébként olvastam azokról a pcl gk-król...hogy milyen kalandos és konspiratív úton-módon szerezték be, aztán meg úgy vigyáztak rájuk mint a hímes tojásokra. viszont arra jók voltak, hogy a tapasztalat alapján már a győri program idejére nagyjából kész volt a Csaba feld. pclgk tervdokumentációja(ami a maga korában egy színvonalas és nagyon jól sikerült felderítő jármű volt)
És pillanatok alatt gyártásra érett a Toldi-I is .tényleg, nem emlékszem...az is svéd licensz volt ugye? aztán a Turán volt önálló fejlesztés?

S.

Előzmény: belic (22297)
ambasa Creative Commons License 2007.09.08 0 0 22307

Tisztelt 1805!

 

Én civilként, de nem kívülállóként ritkán szólok hozzá a fórumhoz, inkább csak olvasom, de

 

Köszönöm hozzászólásodat Apám nevében, aki 1953-tól 1998-ig volt katona illetve állt a hadsereg alkalmazásában. (tapolcai harckocsiezred, marcali tüzérdandár, Fegyverzeti Szolgálat Főnökség)

 

Aki nem lett alkoholista.

Aki nem jár és járt kocsmába.

Aki ma  egy panellakásban él.

Akinek nincs nyaralója, mert nem építettek neki a sorkatonák.

Aki cukorbeteg és volt egy infarktusa.

Aki 1989 elött nem utazhatott nyugatra.

Aki két évig ingázott, mert máshol volt a szolgálati helye és máshol lakott a családja.

Aki sohasem hozott haza nekem 50 szelet rántotthúst.

Aki soha nem nyalt el egy fagylaltot egyenruhában, mert úgy gondolta, hogy ez a szolgálatiszabályzat azon pontjába ütközik amely előírta, hogy egyenruhában hogy lehet viselkedni.

 

És még sorolhatnám...

 

TG

Előzmény: 1805 (22304)
Konvergencia Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22306
"A véleményem mégis az, hogy igaztalan oly módon ítélni, ahogy tetted!"

Tudod csak az a baj, hogy nem az én "ítéletem" a fontos, hanem a civil társadalomé! És a hasonló "undorító" de igaz történetek közismertsége az oka, ha egy nap úgy fogják felszámolni a Honvédséget, hogy néhány hőbörgőt leszámítva a varjú sem károg utána. Ezért van az, hogy a civil adófizetők többsége közömbösen, vagy egy vállrándítással veszi tudomásul a folyamatosan csökkenő védelmi költségvetést, az újabb és újabb, "reformnak" nevezett létszámleépítést, technika kivonást, és képességcsökkentést. Ilyen mértékű kiherélésére a korábbi haderőnek sehol nincs példa a környékünkön, és ez nem véletlen. A szlovák, cseh, lengyel, stb. lakosság magáénak érzi a hadseregét, és a lámpavason végezné az a "reformer" aki a magyarokról venne ebben példát. Te tényleg nem látod a nyilvánvaló összefüggést az "undorító történetek" és a társadalmi megbecsültség között?
De nem akarok vitatkozni tovább, úgysem tudjuk meggyőzni egymást...
Előzmény: 1805 (22304)
1805 Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22305

"A seregnek még rosszabb az emléke, ugyanis sokan az átkosban munkásszázadban szolgáltak, vagyis gyorstalpaló ágyútöltelék kiképzés után (ez itt a gépkarabély, a fás végére kell állni, nem a lyukasra...) mehettek például ingyen krampácsolni hosszú hónapokig. Ezt ők rabszolgaságként élték meg teljes joggal."

 

E katonák nem tartoztak harcoló alakulathoz alapkiképzés után valóban dolgozni mentek. Ez elsősorban szakmailag volt ostobaság, bár ezen vitatkoznak azok, akik itt szolgáltak.

Mindegy személyes véleményem, hogy én biztosan nem alakítottam volna ilyeneket.

 

Azonban sok embert ismerek akik nem rabszolgaságként, hanem szerencseként emlegetik, hogy ide kerültek. Jóval több pénzt kerestek,( a hivatalos illetmény többszörösét) mint mondjuk a sokat emlegetett rakéta dandár katonái, nem kellett a laktanyában ülniük és összehasonlíthatatlanul többször mehettek haza.

Ettől függetlenül, lehettek akik rabszolgának érezték magukat.

 

Tisztelettel:1805

 

 

Előzmény: Törölt nick (22296)
1805 Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22304

Ha tanulni fogok valakitől, az úgy tűnik nem te leszel. Továbbá, soha nem voltam politikai tiszt, ebből mindig igyekeztem kimaradni. Néhány dolgot, azért több- kevesebb sikerrel véghezvittem, ezért talán van valami ismeretem. Végül az sem hátrány, hogy a jelek szerint én biztosan nem járok kocsmába.

Egy sorkatona mindig máshogyan látja a hadsereg világát, ezért "szakmai" típusú megnyilatkozásai legalábbis kétségesek.

Szóval a véleményem veled ellentétben, hogy minden korszakban voltak elkötelezett, jól felkészült katonák és voltak persze aljas emberek is.( és ebben igaza van a felháborodott katonának) Ez nem rendszerváltás függő. A MN-re és az MH-ra is igaz az a régi igazság, miszerint egy alakulat arculatát meghatározza a parancsnoka személyisége.

Az alakulatokról írt értékelésedet nem tudom mire alapozod, de nem nagyon ismerheted a valós helyzetet, ehhez ugyanis benne kellene lenned.

Az általad felsoroltakon kívül, bizony nem kevés olyan szárazföldi alakulat volt, ahol rendszeres kiképzés folyt. Ha nem így van akkor bizonyára álmodtam, hogy például hajnali négy óráig tartott foglalkozás után, időben megjelentem munkakezdésre és minden kezdődött elölről.(ami gyakran megtörtént és hol volt még a túlóra!)Ez  akkor benne volt az ember életében, meg sem fordult a fejében, hogy többlet ellenszolgáltatásért igyekezzen jól végezni a dolgát. Állításaidat ezért nem lehet fenntartani egy teljes tiszti -tiszthelyettesi karra és minden alakulatra, mert ez egyszerűen nem igaz.

A hivatalos kommunikáció sok mindent máshogy fest a hadseregről mint az a valóságban megtörténik. Sokan beszélnek ma új tudásról, meg reformról. Hát ez egy hosszú történet. Valójában ilyesmiről nincs szó, és ma szerintem több a rosszul képzett katona, mint mondjuk húsz éve.

Meglepődnél ha tudnád, hogy a valóságban kiket küldtek mindig a balhés helyekre. Bár megtudhatod, ha elolvasod az elmúlt hat év ezzel kapcsolatos sajtóját.

Egyébbként  területen is előbb-utóbb helyére áll a rendeltetés szerinti kiválasztás, ami nem minőséget, hanem feladatra való kiképzettséget jelent.

 

Az undorító történetekkel kapcsolatban: Megadatott, hogy néhány hasonló cselekedet elkövető kollégát rövid úton visszasegítsek a civil életbe.

E tény elegendő garancia arra, hogy sem titkolni, sem pártolni nem kívánom ezt a fajta jelenséget.

A véleményem mégis az, hogy igaztalan oly módon ítélni, ahogy tetted!

 

Tisztelettel:1805

 

 

Előzmény: Konvergencia (22299)
AMBalage Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22303

Itt az olvtárs szerintem másra gondolt: a hadsereg a bejelentéssel ellentétben nem védte meg a kormányt (és nem, nem a fegyveres felkelőkkel szemben).

 

(Tudod, egy híres beszéd a magyar történelemből: "...csapataink harcban állnak, a kormány a helyén..." - pedig egyik sem volt igaz.)

Előzmény: arpapa (22288)
Némedi László __ Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22302

akartál is valamit mondani, vagy csak így sikerült?

 

Előzmény: Törölt nick (22300)
Kuruc71 Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22301
Nagyon egyszerű a te világod !

Vagy csak nagyon fiatal vagy !

OFF : DE ebben az országban az összes jelentős párt kapott lehetőséget arra, hogy az ország kormánykerekénél bizonyítson. Az én szememben egytől, egyig leszerepelt mind. Magyarán nem gondolom, hogy a jelenlegi állapotot CSAK az egyik, vagy másik oldalra kellene kenni. Sajna CSAPATMUNKÁBAN tették tönklre a MH-t, de sajna az oerszágot is, a mi és gyermekeink jövőjével együtt.
Előzmény: Törölt nick (22300)
Konvergencia Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22299
"Az a kép amit lefestettél a közelébe nincs a valóságnak, sem a múltban sem a jelenben."

Szerintem te biztos valami politikai tiszt voltál a Néphadseregben, igaz? Ott maradt rajtad a vörös szemüveg, amitől nem látsz tisztán. Tanuljál egy kicsit, mert a javadra válik! Például menj be egy tetszésed szerinti magyar kocsmába, és mond azt, hogy fizetsz egy kört annak, aki pár mondatban beszámol a sorkatonai szolgálatáról. Aztán figyeld meg, hogy hány pozitív és negatív történetet hallasz, még úgy is, hogy az idő és a nosztalgiázási hajlam megszépíti a történteket. Vagy csak olvasd végig itt az Indexen az "Anekdoták a seregről" topik több mint 1000 bejegyzését. A "vicces" történetek mellett mocsokságról, aljasságról, hatalommal való visszaélésről, sőt, köztörvényes bűncselekményről lehet ott olvasni, számolatlanul. Én magam láttam alegységügyeletes főtörzsőrmestert szó szerint ájultan a részegségtől az íróasztalán feküdni, úgy, hogy az előző testhelyzetéből a sorkatonák fordították meg, mert különben belefulladt volna a saját hányadékába. Láttam levezényelt kopasz "konyhamunkásként" hadnagyot, aki hazaindulás előtt bejött a konyhába a neki előre elkészített, kb 50 szelet rántotthúsért, miközben a szolgálati okok miatt csak későn ebédelni tudó katonáknak gyakran csak leves és ÜRES főzelék jutott. Tudok olyan Budapest környéki alakulatról, ahol a kilencvenes évek elején szabott ÁRLISTÁJA volt sorkatonák részére a kimaradásoknak és az eltávozásoknak, amelyet a századparancsnoknál kellett készpénzben, előre lerendezni. Egy másik laktanyában egészségügyi szabadsághoz lehetett könnyen hozzájutni az orvos százados jóvoltából aki talán már a civil orvosi pályára készült a hálapénz kizsarolásának gyakorlásával. Vagy ott volt az a társunk, akivel együtt vonultunk, de szinte az arcára sem emlékszik senki, olyan kevés időt töltött a laktanyába. Az, hogy az apja egy közismert nagymenő építési vállalkozó volt, és hogy a zászlóalj parancsnoka éppen építkezett, az teljesen véletlen egybeesés, aki mást mond, az rágalmaz! Vagy hozzalak össze téged az egyik sógorommal, aki egyetemi előfelvételisként 11 hónapot töltött el Lentiben? Amikor azt kérdeztük tőle, hogy milyen volt, azt mondta, hogy végig az járt a fejében, hogy ki kellene hozni onnan a sorkatonákat aztán atombombát dobni az egészre! Pedig nem egy agresszív gyerek, bölcsészdiplomás! Lehetne ragozni még sokáig, de nincs értelme, elég ha elolvasod mit írt pár h.sz.-el ezelőtt Árpapa arról, hogy mit tapasztalt, amikor meglátogatott más alakulatokat a Néphadseregben, amelyek némileg különböztek az MN1480-tól. Lényeg, hogy a legtöbb helyen nívótlan, alulkvalifikált, lusta, uninteligens, emellett gyakran zsarnoki hajlamokkal rendelkező hivatásos állomány nehezítette a szegény sorkatonák és mára a szerződésesek életét. Természetesen tisztelet a kivételeknek, pl. a pilótáknak. Az én összes érvem eltörpül amellett a TÉNY mellett, hogy nálunk messze rosszabb a társadalomban a hadsereg, és a hivatásos katonák megítélése, mint bárhol másutt a környékünkön. Ahelyett, hogy a társaiddal együtt legalább elgondolkodnátok azon, hogy ennek vajon mi lehet az oka, egyszerűbb azt állítani, hogy a fenti esetek soha nem fordultak elő, minden tökéletes, morálisan és szakmai szempontból egyaránt, és a hiba csak a kukacoskodó kritikusban lehet...
Előzmény: 1805 (22291)
Princ of Carpatia Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22298

Off:

ÁÁÁÁÁÁÁÁááááááá!!!!

 

Ritkamód lyukra futottam!!! Így elírni! A Katikára gondoltam, azaz Dr Lévai Katalinra!

 

On:

 

Előzmény: Stylist (22292)
belic Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22297
Hello!

mivelhogy majdnem a háború kitöréséig fegyverzeti embargó alatt volt az ország, fejleszteni, gyártani, vásárolni nem lehetett.

Lehetett, csak nem volt szabad. :-)

Bussing-Fross pancelgepkocsi: 1918-ban kerult Magyarorszagra (Nemetorszagbol), 2 db, a 30-as evek elejen selejteztek
LKII:1920-21 kozott 14 db erkezett Svedorszagbol, eloszor szetszedve taroltak oket, 1930-tol a RUISK-ban veluk kezdtek a kikepzest.
29.M Vickers pancelgepkocsi: 1928, 2 db (Angliabol)
29.M Crosley pancelgepkocsi: 1928-ban erkezett 2 db alvaz Angliabol (pancel: Diosgyori Allami Gepgyar)
Fiat 3000B: 1931-ben erkezett 5 db
Fiat-Carden-Loyd: 1932, 1 db
CV33: 1935 augusztus 1 db
CV35: 1935-1936: 150 db
Landsverk L60: 1937-ben erkezett bemutatora Svedorszagbol Magyarorszagra
L62: 1937-ben kezdodtek a magyar tesztek (Svedorszagban), kesobb Nimrod neven gyartotta a MAVAG

még a CV-k beszerzése sem volt egyszerű...mást meg pláne nem lehetett.
az embargó megszűnése után teljesen a nulláról indult a hazai katonai jármű, harcjármű, repülő gyártás. először is tervezni és/vagy licenszet venni, gyártás technológiát kidolgozni,...gyártó kapacitást, ipari hátteret teremteni...a semmiből.


Szerintem nagy hiba volt, hogy az allam nem erositette meg (me'g joval a Gyori program meghidetese elott) a hazai nehezipart. Teljesen civil teherautok, mezogazdasagi vontatok gyartasanak beinditasaval.

Bel

Előzmény: -Survivor (22207)
belic Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22295
Hello!

-A század belekeveredése a harcba milyen hatással lesz a PRT-re, ellenségnek és célpontnak fognak-e kezelni ezentúl minket?

Ez ugyben 2 dolgot tudok elkepzelni, es szerintem egyik sem hangzik veszesen:

1. Eszakon PRT, delen KMZ => semmi kozuk egymashoz a gyakorlatban.

2. Baglanba kerul a KMZ: ekkor a mostaninal joval szorosabban egyutt kell mukodni a helyi vezetoseggel, es csak olyan bevetesre menni, ami nem a potencialis hatalmi felek kozott zajlik, hanem tenyleg a beszivargo talib/al-kaida/... ellen tortenik, akikkel szembeni leszamolas legalabb kis mertekben kedvezo a jelenlegi hatalomnak. => az aktivabb PRT-hez meg pozitivabban allnak.

ui: persze az is elkepzelheto, hogy nagyon elszurjak a dolgot, de bizok a fentiekben.

Bel
Előzmény: Némedi László __ (22279)
ambasa Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22294

Szia István!

 

Ugyan ez a tengeralattjáró kérdés nem ebbe a topikba való, de a Dunai Flottilla egységei 1918. március 3-án Reniben, Galac közelében  No.3 számú orosz mini tengeralattjárót zsákmányolták. A hajót Szentpétervárról vasútun vitték az oroszok Odesszába és onnan hajózott a Duna -delta védelmére.

A magyarok UB 3 néven állították szolgálatba,  a Tanácsköztársaság alatt U 63 néven harckész állapotba helyezték Hertelendy Andorparancsnoksága alatt.Óbudai tengerészlaktanya elött még merülési próbákat is hajtott végre.

trianon után 1919-ben az Inn monitorral együtt a demarkációs vonalon túlrakerült, más források szeroint Újpesten bontották szét.

 

Hogy könnyebben keres az orosz források között:

 

építés kezdete: 1913

Vízrebocsálytás: 1915

szolgálatba állítás. 1915

vízkiszorítás 33/44 t

hossz: 20,5 m

szélesség: 2,3 m

sebesség: 8/6 cs

személyzet: 1+5 fő

épült: Nyevszkij Sudostroitelnij Zavod, Szentpétervár

 

Forrás: Hadihajók Típuskönyv (164. old. Zrínyi KK 1984)

 

TG

Előzmény: Zicherman Istvan (22187)
belic Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22293
Hello!

Miért? Van olyan, hogy közös NATO költségvetés? Van egy bankszámla valahol, amin rengetegsokmillió USA dollár áll, és az a NATO költségvetése? Nem hiszem. Minden országnak megvan a maga kltsgvetése, aztán ennyi, nem?

Szerintem van. A papai repuloter modernizalasa es a zengoi radar epitese is kozponti NATO beruhazas volt(/lett volna). Pl. a bolgar koltsegvetesben egyik sem jelent meg onallo tetelkent.

Bel
Előzmény: Törölt nick (22264)
Stylist Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22292
"Nekem meg a LÉVAI ANIKÓ. Igaz más a "szintje" (EU-s képviselő) és az alkata."

Az Orbánné nagysága? Mióta EU képviselő? Áruld már el, te milyen TV-t nézel? :-))
Üdv:
Előzmény: Princ of Carpatia (22262)
1805 Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22291
Nem tudom voltál-e valaha katona, de a hozzászólásod alapján nem sokat tudsz a seregről!  Az a kép amit lefestettél a közelébe nincs a valóságnak, sem a múltban sem a jelenben.
Előzmény: Konvergencia (22241)
arpapa Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22290

Dymphna Cusack: A megperzselt fa

 

a téma a linkedre már feldolgozva eléggé régen, aztán az írónak vannak még nagyon szép művei, mint: Hőhullám Berlinben- Ketten a halál ellen!

azér örülök, hogy a pacifizmus sem áll tőled távol!

 

"paprikajancsi és parikajancsi között van különbség,"

 

nocsak, akkor mindenkinek van egy paprikajancsija és az természetesen különb a másiknál.

árpapa

/ nem akartalak ezzel ám bántani, nyugi, csak tudod egy vélemény /

Előzmény: Éhesló (22271)
stylus70 Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22289
Olvtársak!Azzal,hogy kiküldjük a szolnokiakat nem nő a terrorfenyegetettségünk?
arpapa Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22288

"...vagy a törvényes kormány utasításainak ellenére: "Csapataink harcban állnak!"

 

végig olvastam több hozzászólásod:

komolyan gondolod, hogy a regnáló hatalmat akár fegyveresen is  meg kell dönteni?

 

komolyan gondolod! 

 

árpapa

Előzmény: Törölt nick (22281)
Éhesló Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22287

Helló,

anmiről írsz igaz. A baj csak az, hogy ez már nem a Magyar Honvédség története, hanem egy idegen ország érdekeit végletekig kiszolgáló vazallus, vagy tartomány hozzájárulása a birodalmi erőfeszítésekhez. Mint 1944. márciusa után az akkori honvédség és a nyilasok. Ezt persze lehet magyarázni, színezni de a lényeg u.a.

 

Éhesló

Előzmény: Kuruc71 (22284)
Éhesló Creative Commons License 2007.09.07 0 0 22286

Helló,

a sereg erősen balra húz, ezért bármilyen aktivitás jelenleg (is) kizárt, akárcsak 56-ban.

Ettől függetlenül itthon egyébként sem reális a sereget ilyen helyzetbe képzelni, ( 1990-ben sem mozdult semerre sem, várta a "kést" türelmesen).

 

Éhesló

Előzmény: Törölt nick (22281)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!