Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Tulképp Maccán kívül mindegyikük igyekezett kilépni ebből a Beatlea múltból. Ringo olyan régvoltszépvolt, de ő, legalábbis régebben, olyan megkeseredettnek tűnt. Hogy lezárult élete nagy szakasza.
Vagy úgy tett, mint aki leszarná. Mert az menőnek néz ki. Harrisonban volt egy kis sértettség a Beatlesszel kapcsolatban, szerintem ezért trollkodott szét az Antológia körül pâr dolgot.
Nem emlékszem, hogy erről tett volna említést, az viszont sokszor lejött a megnyilvánulásaiból mennyire lesz@rja a Beatles dolgokat. Az Anthology extrák között van egy videó, ahol Martinnal négyesben a studióban visszahallgatják a Golden Slumbers-t és beszélgetnek róla. Harrison a végén megkérdezi, hogy "egyébként ez melyik albumon van?" Ringo röhögve annyit mond, hogy "George Harrison az elsőszámú Beatles szakértő!" Egyébként a Revolvert akár szerethette is, mert a többi nagylemezhez képest ezen van a legtöbb Harrison szerzemény.
66 nyarán amikor turnéra indultak még nem jelent meg, csak augusztusban, mire az USA-ba érte. Valószínüleg akkorra már annyira le akarták tudni az élő fellépéseket, hogy nem törődtek vele, hogy új számokat próbáljanak össze. Gyakorlatilag ugyanaz a műsor volt, mint a német/japán koncerteken, csak az I'm Down helyett visszakerült a Long Tall Sally. Meg aztán mit lehetett volna eljátszani a Revolverről? A legjobb dalok hangszerelése már meghaladta a 3 gitár + dob felállást.
Hát ez a 2 lemez nekem is összefügg vhogy hangulatában, meg h számomra nem jelentenek sokat egészükben véve. A Revolvert talán ha 1x hallgattam végig, nálam ez a leggyengébb, a RSon vannak nagy kedvencek, de egységében az sem. És ez úgy tök ciki nekem h a szakma és Ők is nagyra tartották úgy általában.
Most így nem ugrik be, de Harrison mely nagylemezeiket szerette?
Pedig valahol mostanában olvastam egy "hozzáértő" tollából, hogy 1966 nyarán még MEGTURNÉZTATTÁK A REVOLVER NAGYLEMEZT mielőtt felhagytak volna a koncertezéssel. Mondjuk az valóban ritkaság, hogy kijön egy album és nem hangzik fel róla egy dal sem az azt követő koncerteken.
Megelőztél a hozzászólásoddal az "ikerlemez" témában.
Nem értem Harrisont se, szerintem ég és föld a különbség a két lemez között.
A nagy váltás a Revolver volt. Az egységes hangzás és a szinte egy egész nagylemezt kitöltő fülbemászóbbnál fülbemászóbb dalok sora azon az albumon tört meg.
Az ember azt hihetné,előadsz ebben a témában valahol.
Mach Schau,oh,azok a régi szép idők Hamburgban.Voltam a Bay'risch Zell-ben,ha a bejáratával szemben állsz,akkor tőle balra van a Top Ten Club.Érdekes,a Bambi Kinoval valahogy sohase futottam össze.Elkalandoztam,még 1x kösz'.
A pedál hozza ugyanazt a fílinget,mit lehet erről tudni?
Ja, az egyetlen szimpla lemez, amire két Ringo dal került. Nekem személyes kötődésem van a lemezhez, ezért nagyon szeretem, de objektív szempotok szerint, azért eléggé serclikből és zaccból összetákolt válogatásról van szó.
A Think For Yourself esetében a basszusgitár kapott egy fuzz pedál effektet, ami egy egyszeri kísérlet volt, más Beatles felvételen fordul elő. A Vox UL730 viszont a teljes Revolver és Sgt. Peppers albumokon jelen van, kivéve persze azokat a dalokat, ahol nem használtak elektromos gitárt. A drive-os torzitást nem a kihajtott erősítő adja, hanem az előfokban volt beépített, szabályozható distortion. Egyébként egy ritka erősítőről van szó, nagyon rövid ideig gyártották és több szempontból is rendhagyó. A Vox angol cég, de ez a modell amerikai tervezés. Furcsa hibrid, az előfok tranzisztoros, a végfok csöves volt. Hangzása legendás lett a két Beatles lemeznek köszönhetően, olyannyira hogy néhány éve Dr. Robert néven piacra dobtak egy gitár pedált, amiben a Vox UL730 előfokát építették meg. A dolog további érdekessége, hogy a pedált díszítő grafikát Klaus Voorman készítette a Revolver borító stílusában és a booster funkció (szóló kiemelés, ami egyébként a UL730-ban is volt) a "mach shau!" elnevezést kapta. Ennyit mára a tudomány és a technika világából, búcsúzik a műsorvezető: Kudlik Júlia
A Revolver kicsit a légüres térben lebeg, mert még a turnézós időszakban készült, de a dalait már nem játszották élőben (az uccsó, amit fölvettek az élő repertoárra, a Paperback Writer). Lehet, hogy kissé laikusan összemossák a Rubber Soullal, de pl. a Yesterday And Today-en is keverednek a dalaik, ami nem teljesen véletlen. Én azért érzek bizonyos hasonlóságot a hangzásban, a korszakváltás határát a piros és a kék lemez nyomán is kissé későbbre szokás tenni, noha amit írtál, az is is helytálló.
Már máshol is találkoztam vele, de ezt az "ikerlemez" titulust soha nem értettem. Tudom, hogy George azt mondja az Anthology-ban, hogy számára nincs sok különbség, neki olyan mintha ugyanannak a lemeznek a vol.1 és vol.2 része lenne. De szerintem ez a vélemény nagyon mellé ment. Olyannyira, hogy szerintem pont e két album között történt a legélesebb stílusváltás.
Eleve időben nem folyamatában, nem közvetlenül egymás után vették föl a lemezeket. Öt teljes hónap telt el közöttük. A Rubber Soul hangzása különösebben nem üt el a Help!-től. Jóval több az akusztikus gitárra épülő hangszerelés és sokkal erősebbek a dalok. A zenei fejlődés vitathatatlan, de összeségében még megmarad a "beat zene" műfajában az album. A Revolver viszont már teljesen más. Itt már egy kifejezetten kísérletező, a zenei határokat feszegető lemezt hoztak össze, rengeteg újítással. A dalok és a hangszerelés is rendkívül változatos, egyetlen dal sincs rajta, ami akár nyomokban emlékeztetne a Rubber Soul hangzásvilágára. Megjelentek a "szalaghurok" effektek, a tisztán vonós hangszerelés, az indiai motívumok, a fúvós szekció, a "jólfésült" gitárhangzást egy "karcosabb", torzított sound váltotta fel (a VOX UL730 erősítőknek köszönhetően). Minden fontosabb "alkotóelem" felvillan a Revolveren, amelyek aztán a Sgt. Peppers-re teljesedtek ki.
Általában két korszakra szokás osztani a Beatles albumokat. Ha így nézzük én a határt mindenképp a Rubber Soul és a Revolver között húznám meg, és véletlenül sem emlegetném "ikerlemezként" a két albumot.
Soha nem értettem, mi a baj a Let It Be-vel.* Mióta először láttam (1990. március), mindig is a kedvenc Beatles-filmem. A maga fésületlenségével együtt (vagy pont azért) zseniálisan hiteles alkotás.
*De, persze, értem, az eredetileg Epstein által megkomponált és az utóbbi évtizedekben újra feltámasztott imázzsal ütközik.
Epstein halála után egyre inkább ez volt a valós helyzet,kellett egy "ösztökélő" ember,nélküle hamarabb jött volna a szétcsúszás.Ha a birtokos eset talán túlzás is,de zenei vezetőnek bízvást nevezhetjük,bár ennek is csak megszorításokkal.Szerintem minimum fél osztállyal felettük nyugodtan besorolható.Gondolok itt Paul zongoravariációira
Lindsay-Hoggot a probavetites masnapjan felhivta Neil Aspinall, hogy harom Beatle is sokallja a John es Yoko parosra epulo jeleneteket a filmben, igy lett vegul joval (fel oraval-oraval) rovidebb a vegleges mozi.
A hat óra annak fényében tényleg túlzásnak tűnik, hogy anno az Antológia tévében vetített változata is ilyen hosszú volt (sőt, talán még rövidebb is?), pedig az a teljes sztorit mesélte el, nem pedig egyetlen hónapját.
Viszont, ha van zenekar, aminél nemcsak a rajongói keménymagot, hanem jóval több embert érdekelhet egy ilyen rövid időszakról ilyen hosszan szóló „filmeposz”, az pont a Beatles.
Egyébként, ha belegondoltok, Lindsay-Hoggnak a felvételtől a bemutatóig számítva 16 hónapja volt arra, hogy az 56 órányi anyagból összevágja a maga filmjét, ráadásul ’69 júliusában, miután levetítette a Beatlesnek, újra is kellett vágnia a sok johnésyoko miatt. Nem tudjuk, hogy nézett ki az eredeti elképzelése (amivel fél év alatt már meg is volt), ahogy azt sem, mennyiben sérült az eredeti koncepciója az újravágás által. Még az is lehet, hogy maga a zenekar ’69 júliusi hangulata is hatott rá: ha Lindsay-Hogg „feloszlófélben levőnek” látta a zenekart, simán lehet, hogy a bemutatóig hátralevő időszakban erre a vonalra ment rá, hogy passzoljon az aktuális helyzethez a kész film. (Persze ez csak spekuláció.)
Ehhez képest Jackson minimum 2,5 éve dolgozik ugyanazzal a mennyiségű anyaggal és úgy fest, teljesen szabad kezet is kapott, tehát nem kell újravágnia a kész filmjét.
Magyarán sokkal jobb helyzetben van. Arról nem is beszélve, hogy azért egy hatórás sorozatban (akármilyen, esetleg eltérő szándék is vezérelte anno Lindsay-Hoggot, illetve most Jacksont) csak teljesebb képet lehet adni az 56 órányi felvett anyagról, mint nyolcvan percben.
Pont négy és félszer annyi idő van rá. Nyilván először látni kell, de mi van, ha a Let It Be hamisította meg a valóságot és joggal „rejtegetik”* a nagyközönség elől?
Számomra legalábbis három hét -nagyrészt- gyötrelemből nem következik a tetőkoncert nagyszerűsége.
(*Már amennyiben rejtegetni lehet valamit napjainkban, amit tíz perc letorrentezni – sőt én 2006 elején pont youtube-on láttam először, ami akkoriban még nem volt beszabályozva és reklámmal telerakva sem.)
