Keresés

Részletes keresés

nilola Creative Commons License 2004.06.27 0 0 48
Mert kell valaki, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne álltasd magad!
Ennyi az egész.
De ez - eltéphetetlen.

Rab Zsuzsa: Kötés

eklan Creative Commons License 2004.06.26 0 0 47
Menj mély fölé derengni,
burkolva, játszi színben,
légy mint a semmi,
te minden.

Kosztolányi Dezső

nilola Creative Commons License 2004.06.22 0 0 46
A RÓZSA ÉS A SIR

Kérdi a rózsát a sirbolt:
-Harmat sir rád s ime e titkolt
könnyeket hová teszed?
És ez igy felel a sirnak:
-Vermed mélyén holtak sirnak
a testüket hová teszed?

S válaszola rózsa:-Szálló
illat lesz belőle,illó
ámbra s mézes illatár.
S válaszol a sir:-A testek
bennem mind illattá lesznek
s vermemből mind az égre száll!
/Victor Hugo/

Yvy Creative Commons License 2004.06.22 0 0 45
"Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen felfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon!"

Lucian Blaga

nilola Creative Commons License 2004.06.21 0 0 44
Türelem

hiányod hull reám halkan
bevallhatatlan feszülete a térnek
ajkadra emlékszik ajkam
míg a szavak lassan szívedig elérnek

Yvy Creative Commons License 2004.06.20 0 0 43
Egy porszem világot jelent,
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd föl tenyeredben a végtelent
S egy percben élj évezredet.

William Blake

dolna Creative Commons License 2004.06.16 0 0 42
"Elvonta puszta kénye végett
kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket."

/József A.: Nagyon fáj/

nilola Creative Commons License 2004.06.13 0 0 41
mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tőlem magadat.

Dsida Jenő

nilola Creative Commons License 2004.06.08 0 0 40
Baranyi Ferenc:
Reggelig

Meggondolatlan éjjel s meggondolt velejéig.
Holnap tovább nem érhet, mi reggelig megérik.
Igézlek, gyújtogatlak, tán lobbot vet a véred.
Köröttünk muzsikával perzselnek a zenészek,
vonóikon az észnél frissebb, veszett iram fut -
reggelre abbahagyják. Reggelre abbahagyjuk.
Pár órafordulat még - és aztán semmi, semmi.
Ketté kell józanodni, hűségbe visszaesni...

nilola Creative Commons License 2004.06.08 0 0 39
Baranyi Ferenc

"Ne fordulj meg, nem lenne úgysem
megoldás már a visszatérted,
csak úgy maradok meg neked, ha
nem hallod, hogy kiáltok érted,
máskor bennem csodát csodáló
szemed kihűlne most, ha látna,
megfosztva gőgöm mákonyától
visszatérésed megalázna."

nilola Creative Commons License 2004.06.08 0 0 38
Ladányi Mihály:

Mi ketten

Akár az ujjak az ökölben
az ütlegekhez összezárva:
szorongunk gyűrötten, gyötörten,
kik jók lennénk simogatásra.

nilola Creative Commons License 2004.06.06 0 0 37
Arany János

Feljajdulás

Nem lettél volna szívem gyermeke,
Csak, mint valál, Istenkéz remeke:
Könnyem szakadna e feldult romon:
És most erőt vegyek fájdalmamon!...

Lecsa-Punk Creative Commons License 2004.06.04 0 0 36
Vallamra ultek a szellemlenyek, farkaszemet veluk nezek
Nem mondtak ok semmit talan, csak ket szot sugtak
Parizs, Halal

(Jim Morrison)

nilola Creative Commons License 2004.06.04 0 0 35
SZERELEM

ahogy az eget
l át h a t ó v á t e s z i egy
madár,egy füstcsík

(Fodor Ákos)

nilola Creative Commons License 2004.06.02 0 0 34
Ima

az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon.
/ F.Á. /

nilola Creative Commons License 2004.05.23 0 0 33
Ignotus: Akarom

Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam

nilola Creative Commons License 2004.05.09 0 0 32
Egy forró csók, egy ölelés...
Lázas szivünk összedobogna...
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
...Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!

Ady Endre

nilola Creative Commons License 2004.05.08 0 0 31
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
Reményik Sándor
nilola Creative Commons License 2004.04.26 0 0 30
Én feléd nézek két szememmel
s a szájam zárt, mert titka van.
S feléd lengetem két kezemmel
a szívem, amely nyitva van.

Somlyó Zoltán

nilola Creative Commons License 2004.04.25 0 0 29
Emlékszel? Engem elfeledhetsz.
De a percekre emlékezzél,
mikor odabújtál szívemhez
és magadról megfeledkeztél.

Váci Mihály

nilola Creative Commons License 2004.04.24 0 0 28
álmaim terültek lábaid elé;
lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

/Szabó Lőrinc/

nilola Creative Commons License 2004.04.23 0 0 27
Élj
Úgy, hogy soha
ne szégyelld, ha a világ
megtudja, mit teszel,
mit mondasz,
még akkor is, ha nem igaz,
amit a világ
megtudott.

Richard Bach

nilola Creative Commons License 2004.04.23 0 0 26
"Felismertem, hogy az ember citadellához hasonlatos. Ledönti a falait, hogy megszerezze a szabadságot, de az csak feldúlt, s a csillagoknak nyitott erődítmény marad. Akkor fölébred a szorongás... Citadella, az ember szívében foglak felépíteni."

/Antoine de Saint-Exupéry/

nilola Creative Commons License 2004.04.17 0 0 25
Virul, izzik és világít,
s némán a magasba mered;
szerelemtől, gyötrő vágytól
sír, illatozik, remeg.

Heine

eklan Creative Commons License 2004.04.01 0 0 24
Leült egy fűvel borított földhányásra, a várost nézte és arra gondolt, hogy egy napon haza kell mennie. És egy napon teremtenie kell magának egy otthont, ahová hazamehet. Azon tűnődött, vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyről, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja."
/Neil Gaiman - Amerikai Istenek/
eklan Creative Commons License 2004.03.27 0 0 23
Ahol a szabadság a rend,
mindig érzem a végtelent

(József Attila)

eklan Creative Commons License 2004.03.25 0 0 22
Már mozdulatlanul lapult az indián,
de izgalom szaladt még sziszegve fönt a fán
s a szél forgatta még a puskaporszagot.
Egy megrémült levélen két vércsöpp csillogott,
s a törzsön szédelegve tornázott egy bogár.
Rézbőrü volt az alkony. És hősi a halál.

Radnóti Miklós

eklan Creative Commons License 2004.03.20 0 0 21
Ma egész nap csak téged szerettelek
Szívemben tisztaság volt és béke.

Bálint Lea


VMarianna Creative Commons License 2002.11.05 0 0 20
Szilágyi Domokos

Zsoltár, vigasztalan...

Bejártam a bejárhatót
a tudni szeretném, mi van ott,
ott, a bejárhatón túl.
Ahol vagy kijózanodik
avagy belébolundul
az elme, hogyha kondul
elállhatatalan kondulás
és kong és kong bolundul;
hiába födi rög szemed-
füled, hogy ne hallj és ne láss,
hiába szólitsz szenteket,
hiába párnás poklot
(az is utadba botlott)
hiába a fájó füvek,
nem - válogatós férgek.
hiába az életbe rugnod,
hiába esdel szörpöt, lúgot
és bájitalt és mérget,
hiába ezerszer unott
szellemi szépség-koktumok,
csak nem tudod, csak nem tudod
hogy mi van ott, hogy mi van ott,
miután a bejárhatót
bejártad a határig
csak nem tudod, csak nem tudod,
hogy túlnan mire válik,
ebek harmincadján van minden,
csak ezt tudod - ennyi: az innen.
Ha megvigasztal az ige,
azt mondanám most: bújj ide.

VMarianna Creative Commons License 2002.11.04 0 0 19
Magyari Lajos:

CSOMA SÁNDOR NAPLÓJA

1

"Rejtelmeim birtokában, szárazon csikorgó
kínjaim között, de bírva még a
test romlását figyelő riadt elmét -
idegenek és más lelkűek között,
én, Csoma Sándor, meghalni készülök.

Nincs - mert szükségtelen - a testamentum:
porom itt marad; elég távol ahhoz tőletek,
hogy figyelmeztető szónak támadjon fel
ez idehurcolt test, e vacak,
miben nagy titkom porladni marad.

De elég közel, hogy a kegyelet
utánataláljon, ha majd megszereztétek
valahonnan a lángot, a lángomat,
mivel próbáltam felgyújtani...
a száraz, a szomjas rőzsét...
(De botorak vagyunk, de esendők,
ó, csak kései véreink ne nyögnék!)

2

Ki verte meg azt a kisfiút az utak igézetével,
dobogni ki lopott bele nyugtalan szívet,
s ígérte-hazudta, hogy messzire ér el?

Ki tette, hogy ÉHÉT csak ez veri el,
csak így tűri meg lelkesnek a föld,
s béna köveivel nem keveri el?

Ki áldotta meg megszállott álommal,
válthatatlan drága, de talmi kinccsel,
szegénységen ragyogó cifra lommal?

Kicsi királyfik nyomára ki küldte,
pokolra-mennyre ki űzte ezt a kisfiút?

Az utat én akartam,
mert engem akart az út.

3

Csörgőt ráz, csörgőt, csörgővel hívogat:
földből, ölből, házból kicsalogat,
csörgőt ráz, kolompot, harangot,
meleg testembe rejtette a hangot,
csal át erdőn, úton, át az árkon,
forrást buzogtat a láthatáron,
csörgeti bennem, csörgeti magamban:
elérsz valahová, jössz valahonnan -
még egy lépést, mert születtél,
valaki küldött ...
még egy lépést, mert aki küldött,
bízva küldött,
még egy lépést, mert járni tudsz,
hát muszáj menni,
százezer lépést, mert nem hisz
az utadban senki ...

Addig a városig, addig a hegyláncig ...
Születéstől halálig.

4

Ha megalkotjátok az energikus
táj fogalmát, s utamra ebben találtok
indokot,
próbáljátok meg továbbgondolni a gondolatot:

Akinek semmije nincs,
mindent csak az akarhat,
mert nem lehet: hát álommal beéri,
de azt legalább
kíméletlenül tudja kérni ...

Akit feldob magából a nép,
az nevében akarjon nagyot.
(Kit érdekelne különben Bokharában,
hogy székely-magyar vagyok!)

5

Üzent utánam az otthoni világ:
összeomlott egy gerendaház,
égbe szállt róla a cserép,
roppanva csuklott meg a váz,
az udvarból az állatok futottak,
egy fűzfa kitépte gyökerét,
a fűzfa lehajolt,
leborultak a kertsasok, gazdátlan
leng a szélben egy kasza,
esendő füvek ütötten nézik -
mankóján apám tavalyi mosolya ...

Üzent utánam az otthoni világ,
vérembe lopta áramát.

6

Ó, a lélek melléktermékei, kolonc vágy,
indulat, gyengeség, szerelem,
mint nyúlfival a lecsapó vércse,
gyalázkodva játszanak velem.

És vért csordít a gyengeség,
pedig erő továbbmenni kéne,
mert messze van a kincs nagyon,
s pazarlódik az ember vére.
Hamuval szórom a fejem,
átokkal szikkasztom a vágyat,
és a győzelmem: cifra kín,
elkerül édes gyalázat.

Győzök megint: töretlen homokon megyek.
Felettem látomásos forróság táncol.
Lengeteg.

7

Mint kagyló testébe fogadott gyöngyét
(pedig valami véletlen áram sodorta),
óvom a szót, a hazulról hozottat.
Idegen csendben rügyezik ki bokra.

Húsomba takarom: növekedjék,
fájdalom árán is tisztuljon a fénye -
árulóm lehet ő, lehet menedékem:
halálos páncél a kettőnk kötése.

Nyelvem alól szikrázva felmutattam,
ha arra kért egy szelíd idegen
(napnyugati királynak mondott érte,
és megcsókolta a kezem).

A másik csak látni követelte,
s hogy forgassam, pengét lökött
melléje, s rikoltva röhögött:
"Elveszem gyöngyöd, ha kiköpöd."

Azóta zárva a gyöngy, homályban.
Sebes a szám, hát hallgatok,
méretlen út van még előttem,
mint nyelvetépett dervis, ballagok.

8

A sivatagon át megőrül, aki gyenge,
a lángoló homokba veti magát,
hívja állati vággyal az enyhet adó,
kés bizonyságú, hűvös éjszakát.

Ilyenkor gondolj valami másra -
halkan gyűljön az erő szíveden,
és ne alkudj olcsón a pusztulásra:
a véghez itt még minden idegen.

Lázak tánca járja csontjainkban,
s bizony kidől a szemre vélt derék ...

9

Megkínoztak egyszer, tudni akarták:
ki vagyok, honnan, mit rejtegetek.
Mondtam: a lelkem, valami álmokat.
Bambán néztek, mint hülye gyermeket.

Mert mindenek fölött való a módszer
(nem lehet ily egyszerű igazság):
idegeimet bölcs szakértelemmel
tépdesték, s rángó sebbe hagyták.

Néztek, bűvöltek, belém haraptak -
csak a kígyó nézhet így egeret;
nem fájt, csak furcsa, hogy tudtam,
ember vagyok, és ők is emberek.

10

Most könyvek, nyelvek csendjében élek,
a nyugalom párolog, mint keserű teám,
időnként nyugtalan híreket hoznak,
nyugtalan Európa így talál reám.

S hiába várni tunya áltatás,
és mindenemet otthon őrzöm,
semmim sincs, hát lehetetlen,
hogy kincseim sorsa ne gyötörjön.

A lámák csak értetlen megállnak:
honnan bennem a kínok bokrai ...
(A lámák süket fülébe magyarázom:
"Magyar vagyok, de európai.")

11

No, híres vándor, hová vitt az út,
kihordott álmod merre láttad?
Vagy megfojtottad azt a kisfiút,
ki benned nyöszörögve lázad?

Akárki Mister tudja, merre jársz,
s agyadat becsüli nagyon,
megírja helyetted testamentumod:
hogy ki népé lészen e vagyon ...

S hiába sikolt fel az a kölyök
lázas és megcsalt éjszakáival ...
Erős lettél, ezt is eltűröd,
bódít a tett, akár az ital -

álmodat immár eltakarhatod
a föld minden szavaival.

12

Oly magasan vagyok idefenn,
a fenséges halál lábainál,
a némaság fehér csúcsainál,
az emlékezés szennyes köveinél,

a megvallás mély medreinél -
hogy már hittel hiszem:
vallhatok józan borzongással,
mindent megadó szelíden,
szigorúan, hidegen.

Az utat megjártam, s ami kész:
az már nem az enyém.
(Ami volna még, ahhoz csalna,
hívna talán valami részeg remény.)

Lehet, hogy szeretni lett volna jó,
asszonyt ölelni, nemzeni gyereket,
kaszálni áramos nyári szélben,
fejszét emelni téli dérben,
túrni a földet, kóstolni azt, ami
érdesen, de érdesen Való!

Lehet, hogy ez lett volna jó?

13

A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél,
tagadjátok le előtte kínjaim,
elég, ha gond akasztja, próbálja a tél.
De tegyétek, hogy lelkét megtartsa - megtalálja,
táplálja a föld ott, ahol él,
szikkadjon el az emlék ázsiája,
szívünknek is jusson bor, kenyér.

Beváltatlan álmom minek fájjon?
A tévedésnél igazam erősebb,
nem az a fontos, hogy rokonok -
de testvérek lakják ezt a földet.

Én pedig? A test már vészt csenget,
de élek. Most a magam dolga minden,
nem hagyakozom, magamért nem remélek.

Ti se szerkesszetek belőlem
szakállas példabeszédet."

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!