"...az esküvő utáni napon olyan beteg lett, hogy négy hónapig senki nem tudta mi a baja, (kórház, műtétek) majd egyik napról a másikra meggyógyult. miután mindig az ágya mellett ültünk..." Nálunk ezt az eljegyzés környékén kezdte el. Sosem hittem a nyavalyáiban, pláne mikor kaptunk egy könyvet tőle, természetgyógyászatról szól, alá volt húzva benne, h zöldhályogot kap, akinek "el nem sírt könnyei vannak a belső feszültség miatt", mire 2 hétre rá megállapította az orvos, h zöldhályogot kapott. Roppant gyanús.... :)))
"Most legutóbb bejelentette, hogy ugye nem szeretnénk még gyereket" ez a féleme az én anyósomnak is megvan.
"...azt hitte nem hallom, elvonult a konyhába és kihívta a fiát...mindenért engem okolt..." én szándékosan hallgatóztam az ajtó mögött, bár ne tettem volna.....
"...ő egy emelettel szeretne odéább költözni..." detto, de én szabotálom az ügyet, magamra vállaltam ama nemes feladatot, h lakást keresek neki, és persze sosem találok.... :)))
"...de a férjemet becézgeti(ka-ke)..." Neked is égnek áll a hajad ilyenkor??? Nekem igen!!!
"...mostanában rászokott arra, hogy programokat szervez nekünk..." Grrrr.... Én olyankor most már egészen egyszerűen pont nem érek rá....!!!!!
Nekem a távolságtartást javasolták először, az nem jött be, mert akkor megkaptam, ha a pici fiú miattam távolodik el anyucitól. Aztán azt javasolták nayljam az anyósom hátsóját, az esem jött be, mert akkor meg elkezdett etetni minden szarral, közben kihúzott belőlem információkat, és aztán azokat ismét visszahallottam valahonnan, és amivel etetett, arról már úgy hallottam vissza, h az tőlem hangzott el. Aztán azt javasolták, szegüljek szembe vele. Megtettem. De nem vagyok annyira szerencsés, h a férjem mellettem álljon, úgyhogy miután leüvöltöttem anyóspajtás haját, most válok.....
Nem tudok neked mit javasolni, ne haragudj, nálam semmi sem vált be, aminek be kellett volna elvben.
végigolvastalak Benneteket és ré kellett jönnöm, hogy nemcsak az én életemet keseríti meg az a bizonyos harmadik...azaz az anyós:) vagy inkább:(
egyke férjem özvegy és magányos édesanyja
nálunk kicsit hatványozottan jelen van a dolog, mert- és bár korábban kételkedtem benne és kerestem magamban a hibát- van egy édesanyám is.
Akit imádok és viszont imád minket( a férjemet a fiaként, mindenből azonos kanállal kapunk) és itt jön a minden.
az én mamám szépen kihasznál. most is ott tartok, hogy a számláinkat nem tudom kifizetni, mert neki adtam.
no sosem sokat kér, de a végén nekem sosem marad.
a férjem erről nem tud, csak azt furcsálja, hogy jól kereső kis felesége miért nem költ magára.
én egy alapvetően szegény családból származom, a mamám kisnyugdíjas. van egy bátyám, aki mindig csak elviszi még azt a kicsit is, amije van.
volt úgy, hogy azért kért pénzt, hogy az "ottani" unokáinak adjon.
nálunk még nincs gyerek, de félek.
a férjem meg csak azt látja, hogy az anyám egy tündér, sejteget valamit, de az a filozófiája, hogy segítsünk neki, de nem tudja, mennyire erőn felül teszem.
a másik személy az anyósom. az eljegyzésig semmi baj nem volt, azóta: mint aki kifordult magából, az esküvő utáni napon olyan beteg lett, hogy négy hónapig senki nem tudta mi a baja, (kórház, műtétek) majd egyik napról a másikra meggyógyult. miután mindig az ágya mellett ültünk.
Hozzátartozik, hogy az apósom(akit én nem ismerhettem) halála után a férjem otthon élt egy jó ideig, ketten voltak. azóta senkije sincs, de még barátai sem.
senki.
jelszava(idézek):
" az én kisfiamnak én vagyok a legfontosabb"
és ennek megfelelően éli is életét.
Most legutóbb bejelentette, hogy ugye nem szeretnénk még gyereket(miután féléve erről beszélünk)
bár 120 kmre él tőlünk, de elvárja, hogy minden hétvégét ott töltsünk, ezt már az elején megbeszéltük, hogy nem így lesz, de ha bejelentjük, hogy nem együnk, mert mondjuk programunk van tízperces zokogást kapunk.
a múltkor odáig fajult a dolog, hogy őrjöngött, azt hitte nem hallom, elvonult a konyhába és kihívta a fiát...mindenért engem okolt...
miután nyugdíjba ment elhatározta, hogy felköltözik közel hozzánk:)
mi megbeszéltük, hogy 3 kerültenél közelebb még véletlenül sem, ő egy emelettel szeretne odéább költözni.
Azokat, hogy miket és hogy vág a fejemhez azt nem részletezem, szerintem itt mindenki hasonlóakat él át.
a férjem mellettem áll és már el is beszélgettünk vele, de nem érzi, hogy hibás lenne.
mostanában- elég primitív dolgo tudom- de a férjemet becézgeti(ka-ke), miután tudja, hogy a fia gyűlöli és azt is tudja, hogy nem szól vissza, mert ahhoz túl jólnevelt(bár egyszer már kiosztotta miatta, amikor 10 perc alatt. számoltam12szer mondta el) és diadalittasan néz rám: látod nekem ezt is lehet...
huh, kicsit hosszúra sikeredett, mindenkitől elnézést, de jól esett kiírni magamból...
jövő hét végén megyünk hozzá, várom, hogy mi lesz a következő...
PS: mostanában rászokott arra, hogy programokat szervez nekünk... hmmm
Az én anyósom levakarhatatlan, anyuci vigyáz a pici fiára, és persze ezt várja el tőlem is. Komolyan mondom ilyen anyával még nem találkoztam, ahogy ez a gyerekét felnevelte, hogy az sohasem volt egy percig sem egyedül, anyu folyton a sarkában, etette, itatta, még 20 felett is, mint egy pici babát, még vili, hogy én full nem ilyen családból jöttem, nálunk mindenki önellátó. Mindenesetre anyósom kritikái jókora csorbát ejtettek az önbecsülésemen, és mintha ez nem lenne elég, kritikus meglátásait az ismerőseinkkel is folyton megosztja. Ha megpóbálok a túlzott "csüggés" ellen fellázadni, én el vagyok küldve a bús pityába, a férjem az anyja mellé áll, és elvárják tőlem, hogy én alkalmazkodjak az ŐK játékszabályaihoz. Nem ám azt, hogy majd a férjem is hajlik picit, meg én is, és majd félúton valahol találkozunk, mint kompromisszumos megoldásoknál szokás, áááá, nem!!!!! Ketten vannak ellenem. Reménytelen. És már nem is bírom sokáig. Én tök más közegből jöttem, és nekem ez mindig jóóóó volt, hogy magamról gondoskodtam, és nem kellett hozzá apu-anyu, mindig számíthattam magamra, és nem is áll szándékomban ezen változtatni... Amit tudtam, mindig megtettem a közös boldogságunkért, és az ő "komfortérzetéért", de nem vagyok aaaaannyira tutujgatós tipus, mint az anyósom, és pont. Én nem tudok megváltozni, ők pedig ketten döntöttek úgy, hogy nem változnak/változtatnak. Na akkor most, mi a ... tudnék én tenni???????
15 évig utáltam az anyosom, de egyszer ugy alakult hogy egy hete össze zárva voltunk a laskásunkban mert mindeni ágynak dőlt.... töbször beszélgetünk és azóta ö a második anyám!!.... viszont a feleségem utálja a szüleim, hát meg is értem öt, teljesen máshogy viselkednek vele mint bármelyik rokonnal, veszekedés meg nem volt, de a nejem már nem birja és most többet látogatjuk őket mert beegegek
Nekem 10 év "nyelés" után sikerült vele (mármint anyósommal) nagyon összevesznem. Oly mértékben, ahogyan még soha senkivel életemben. Nem tudom, hogy ezek után bárhogyan is sikerül-e valaha rendeznünk sorainkat, de már töbször kértem a férjemet, hogy segítsen. Most is csak annyit mondott, hogy mindig kiáll mellettem és ha döntésre kerül a sor, akkor engem választ, de ebbe (mármint a kettőnk dolgába) nem avatkozik bele.
Anyósnál: egyértelműen anyós. Listát írt nekünk a tennivalókról és ha megcsináltuk, kihúzhattuk... Na, ezt én fél évig bírtam, aztán mondtam, hogy én ezt így nem csinálom (ez akkoriban volt, amikor elhatároztam, hogy nem akarok vele élni). Ettől kezdve csak az exnek írt listát, de lehetőleg akkorát, hogy a hétvégén már semmi másra ne jusson ideje. Én meg forrtam a dühtől. Persze ha - nagy ritkán - megkértem exet, hogy nekem segítsen, akkor jött a beszólás anyóstól, hogy ez nem egy pasi dolga... A kocsiban mindig én ültem hátul, mi cipeltük a csomagjait. Egyszer hazaállított egy új tévével, majd "ledirigálta", hogy hova rakjuk, hogyan fogjam meg és emeljem, meg persze vigyázzak, hogy le ne ejtsem. 50 kg vagyok, majd összenyomott a dög, és közben azt hallgattam, hogy ő milyen fáradt, mert milyen nehéz napja volt. Huhh, de előjöttek az emlékek! Bocsi.
Munkahely: 70 ember dolgozik alatta, de azok mind lusta disznók, akikkel csak a gond van. Néha egyébként azon kaptam magam, hogy úgy beszél velem, mint a beosztottaival. Ilyenkor meg is kértem, hogy használja a légyszives kifejezést....
Szóval két szélsőség: otthon elnyomják és a munkhelyén éli ki magát.
És az anyósoddal együtt nézve ki döntött? A párodnak volt akkoriban szava az anyja dolgaiban, úgy, mint egy jól működő férjnek a gyakorlatban, vagy fordítva, az anyós dirigálta a ti életeteket is, azaz mozgatta a férjed, amennyire lehetett? Vagy a munkahelyén voltak-e a férjednek beosztottjai? Azért kérdemezeket, mert arra vagyok kíváncsi, hogy volt-e olyan tere az életének, ahol csak fel kellett vállania a döntéseket, vagy mindig mindenhol elvár(hat)ta, hogy döntsenek helyette.
Inkább az első. Tudatában voltam, hogy sok mindenben én döntök, csakhogy ez nem tetszett és sokszor szóvá is tettem. Akkor jött, hogy ugyanmá' én jobban értek hozzá, vagy neki erre nincs ideje, vagy hát ő nem is tudja, vagy hogy majd holnap... Aztán a dolgok előbb-utóbb nálam kötöttek ki. A döntő érve mindig az volt, hogy én tudtam, hgoy ő ilyen, fogadjam el. Nem könnyű szitu...
Úgy érted, hogy nem akartad a párodat irányítani, nem volt hozzá kedved, mert te is inkább biztonságra vágytál volna, és ellenkezik az elveiddel? Vagy úgy érted, hogy nem vetted észre, hogy te vagy az irányító, és nem tudtad, hogy akkor mi is a gond? Kolaloka még sosem rótta fel nekem, hogy valamit én döntöttem el, azt hiszem, én igyekszem mindig megadni neki a döntés jogát, és ha lemond róla, azt sosem hányta a szememre. De adott esetben és sokkal hamarabb átlátom a dolgokat, vagyis gyorsabban döntök, és ez bizony, türelmetlenné tesz. (az összecsiszolódás ideje....) Ugyanakkor szereti felnyátorgatni korábbi "bűneimet" , mikor valami rossz fát tesz a tűzre, olyan dolgokat, miket már régen tisztáztunk és én el is felejtettem. Én nem vagyok ilyen gyűjtögető típus. Számomra tiszta lappal indul minden reggel.
Igazad lehet. Nálunk is felmerült, hogy azért választott engem ex, mert határozott vagyok, és kereste az "új irányítóját". Csak nálunk pont az volt a gond, hogy sok esetben én ezt nem vállaltam fel. Szükségem lett volna rá, hogy ő is kezdeményezzen és irányítson. Ennek az a rákfenéje, hogy akkor, azokban a szitukban ő hárított, viszont utólag pont azt vágja a fejemhez, hogy én döntöttem el a dolgokat. Ez fáj...
Ezek szerint nála inkább az anya-minta volt domináns. Jó, persze, ezen egy pszichológus nevetne nagyokat, hisz minden bizonnyal annyi minden más mintát is szedünk fel életünk során. Kíváncsi lennék még arra, hogy lesz képes a férjed összekotornia magát a pszichológusával a szakításotok/válásotok után. Mennyit változik? Merre változik? Ez biztosan egy fejlődési fok neki, ez a trauma, melynek te vagy sajna az áldozata. Nekem Kolalokával szerintem az a legnagyobb bajom, hogy ugye, én is domináns vagyok alapvetően (hisz Kolaoka ezért válaszott - az anyja is ilyen), de nem szeretem ezt az énemet. Az elsőszülőttségből meg nyilván a családi példákból fakad. )a hideg ráz ki arra a godolatra, hogy olyan legyek egyszer, mint Kolaoka anyja, de korábban sem szerettem ezt a felosztást) Nálunk apukámnak is jó nagy szava van, ha nem is mindig ő dönt. És én nem szeretek vezető lenni, pedig jól megy a dolog. Elég jól és nagyon rövid idő alatt átlátom a dolgokat. Elméletben azt szeretném, ha megmondanák, mit kell csinálni, ha biztonságban tudnám magam, de ehhez meg gyakran kevés Kolaoka férfimintája. Mert az apjától csak morzsákat szedhetett össze, máshoz meg nem nagyon volt módja. Ez adja az összecsiszolódás legtöbb konfliktusát mostanában.
szerintem vele az a gond, hogy még nem döntötte el, hogy melyik legyen, illetve nem tudja, hogy ki is ő valójában. Szerintem én az apukája-féle (csak elmesélésből ismerem) kedvességbe szerettem bele, meg ügyes keze van a barkácsoláshoz (de nagyon nehezen veszi rá magát, hogy nekiálljon). Ami tipikus anyukája: sunyi hazudozás - "mert ez az egyszerűbb megoldás", külsőségek - megjátszuk magunkat a világnak, nem tud bánni a pénzzel, csak akkor dolgozik, ha megjön a kedve, elvtelenség (egyik héten ezt mondom, a következőn meg azt), félelem a szülőtől, mindent ő tud jobban, ha rájön, hogy mégsem neki van igaza, akkor miért hagytam az asztalon a kávésbögrémet...
Ez egy jó kérdés, inkább egy harmadik, de az anyjából és az apjából meglehetősen szerencsésen összegyúrva. Az elsőszülőtt fiúság is benne van. Elsősorban az apjából az eszét örökölte, a logikát, türelmet, a békességre való hajlamot. A takarékosságot. A kompromisszumképességet. A bizalmat az idegenekben. Az anyjától a versenyszellemet, a dacot, jó értelemben. A rosszabb tulajdonságok közül az erőszakosság abszolút az anyától való, bár ezt igyekszik elfojtani, és kompromisszummá formálni. Az ellentmondást, a visszavágást, és az utolsó szó jogát is az anyjától kapta. A szervezőképesség gyengesége az apjától, bár lehet, hogy ez csak hozzám képest látványos. Az otthoni terror, vagyis az anyja hibája, hogy a kifejezőképessége nem tökéletes, néha nehezen értem, amit megfogalmaz. Sokszor beszél szorongva. Hiába, kevés volt a szó joga otthon. Egy kicsit be volt szorítva (lehet, hogy csak hozzám képest, és falusi lány vagyok) a találékonysága, a fantáziája (bár ez nincs mindig így). A könnyedség, a lágyság is kevesebb, mint egy egészséges családban, bár ez sokat változott ez elmúlt egy év alatt.
Pont tegnap beszéltünk róla, hogy a hugának mennyivel nehezebb lesz majd - vajon milyen anyamintája lesz?
regacs, és a volt férjed? Ő melyikük? el lehet dönteni?
Jó lenne, ha tudnám a diagnózist. (-: A családi képetek mindenesetre nagyon rímel Kolalokáékéhoz, de ezt már többször észrevettük. Aki egy szürke kis egér, az öltözékét tekintve is, amolyan igazi papucs. Akivel jól ki lehet jönni, ha az ember négyszemközt van vele, és partnernek tekinti. Akinek egy szava sincs (érdemben) a felesége akaratával szemben. Kíváncsi lennék, apósom szüleinek családjában ki hordta a nadrágot. Annyi tudok, hogy apósom késői gyerek. Meg azt, hogy a szülei szerették anyósomat, összejártak, programokat szerveztek a halálukig. Anyósom is erról álmodik velünk kapcsolatban szegény...(jelen felállásban ennek semmi esélye nincs, és nem a távolság miatt) Biztos van valami oka, hogyha egy fiú nem tanulja meg a férfias viselkedést. Valami a példák terén nagyon kimaradhatott az életéből. Az is érdekes még, hogyha alapvető dolgokat kérdezek Kolaloka családjáról, például ilyesmiket, minthogy milyen lehetett a nagyszülei házassága, akkor nem tudja a választ. Csak a gyermeki szemmel való élményeit tudja. Otthon sose beszéltek szülei ilyesmiről, hogy benne sem fogalmazódtak meg ezek a dolgok. Pedig jó lenne.
Nagypapa egy tündéri ember volt. Sajnos két éve meghalt... Nem nagyon foglalkozott vele senki, Mindig az volt, amit nagymama mondott. Példul amikor nagymamának szülinapja volt, akkor a család elfelejtett szólni neki, hogy ő is jöjjön (nagymama kiköltöztette őt a közös szobájukból, mert nagypapa beszélt álmában), úgyhogy én mentem át hozzá beszélgetni a férjemmel, aki először nem akart, de aztán beadta a derekát. Valójában nem igazán figyelt rá senki. Engem nagyon szeretett (azt hiszem), mindig kislányomnak szólított és sokat nevettünk együtt.
Apukája hasonló lehetett, ha csak abból indulok ki, hogy anyós a fiát a kórházból nem haza, hanem a saját anyjához vitte, azt' ott is maradt vele néhány hónapot. A férje meg mindezt tűrte. A férje anyukájával éltek vagy 10 éve már, amikor az anyósa vett nekik egy telket, hogy kezdjenek el építkezni és a saját lábukra állni. Ettől kezdve ő lett a közellenség, mert ki akarja rúgni őket a szülői házból. Arra is sikerült rávennie a férjét, hogy attól kezdve ne adjon egy fillért se az anyjának, így jobb híján ő fizette ki (helyettük is) a teljes rezsit. Szóval manipulálta rendesen.
Azóta, hogy mi szétmentünk férjem nem is ment az apai nagymama felé... Eléggé ki van bukva ő is.
Anyós anyja detto anyós. Anyagi okokra hivatkozva 7 éves korában a nagyszüleihez küldte anyóst élni. Aki persze az egészet úgy élte meg, hogy őt eldobták (talán igaza is van...). Anyós anyja pedig éveken keresztül ápolta a beteg anyját, elég rémísztő sztorik voltak, de lényeg a lényeg az utolsó néhány évben napi 24 órában ő volt mellett. Ami egyrészről szép dolog, másrészről mindig megkérdezem magamtól, hogy 1) hogy jutott ideje a családjára 2) a saját anyját évekig ápolta, míg a lányát egyszerűen eldobta?! Szóval szerintem ott sem volt minden frankó...
Tudod, én még a majmokkal való kísérletezést is felháborítónak tartom. De ami az embereket illeti: az ilyen anyákhoz bizony gyakran az apák (!) asszisztálnak. Már sokszor leírtam ezt, és persze mások is. És ők sem tesznek érdemben semmit ellene. akkor ki? Az erős akaratú önző anyához kell egy gyenge akaratú apa. Aki viszont nyilván szintén családi példák szerint házasodik. Hogy szakad meg a kör? Megszakad-e egyáltalán? Ez a szakadás jelent-e mindenképpen szakítást? Nagyon nehéz kérdések.
Amit te kérdeztél Regacs: Azt gondolom, hogy még a legrosszabb drót-anya is jobb, mint a semmi. Az én apám is nevelőanyával nőtt fel újszülött-korától kezdve, akit szóba se hoz, de ezt senki nem venné észre rajta, legkevésbé én, a gyereke. Az ilyen anyáknak képtelenség megmagyarázni, hogy rossz, amit tesznek. Hisz fel se fogják, amit mondasz. Nem értik meg. Ez egy szint szerintem, amikor az ember képes kívültekinteni saját magán, az önző érdekein. Azt hiszem, a gyerek állíthatja meg a kört, persze, csak a szerencséje van, és erős akarat, és elég okos is.... a csillagok jó együttjárása kell. Szerintem ez ritka, mint a fehér holló.
Tudtok olyan példát, ami legalább 3 generációs? Akár az irodalomból? Az idősek nem szívesen nyilatkoznak ezen a fórumon, sajnos.
Tudod, nekem lassan nem is az anya viselkedése a legmegdöbbentőbb, hanem a környezeté. Akik látják, értik és felfogják, hogy mi történik, de nem tesznek semmit ellene. Sokan azzal hárítják a dolgot (és a felelősséget), hogy nem akarnak beleszólni. De akkor ki állítja ezt meg? Egy gyerek kiszolgáltatott a szülőnek és a világnak. El sem tudok képzelni nagyobb aljasságot, mint amikor valaki visszaél ezzel. És amikor valaki ezt passzívan végignézi, vagy akár asszisztál is hozzá...
Sztem az egy dolog, hogy mit mondanak az anyósok a fiúkhoz fűződő viszonyukról, szeretetükről, (rossz esetben)az meg egy másik, hogy mi látszik rajtuk. Nyilván senki sem akar rossz anya lenni. Nyilván senki nem fogja azt hangoztatni, hogy de én önző módom szeretem a fiamat... Szerintem egy egy érdekes és beszédes kísérlet.
Nagyon érdekes, amit írtál... Elgondolkoztató. Főként azért, mert anyósom minden tettét azzal magyarázta, hogy "mert annyira szeretem a fiam". Amit írtál, az viszont épp az ellenkezőjét jelenti számomra. Most akkor mi a helyzet? Lehet valakit a szeretet jegyében nem szeretni?!
Sziasztok! Én egy anyoson már tulvagyok,de milyen az ember még egyszer igába halytotam a fejem.Bár az iga tulzás, mind ketönél azzal kesztem milyen szinüre fessem az eget . Mikor készvolt ...Igy jo lessz-e.Tehát helyelközzel pozitiv anyosokat fogtam ki. Minden téren elöttem vetköznek öltöznek.
A barátnőm írta le a következő kísérletet (Harlow-féle), Popper Péter egyik könyvéből, saját szavaival. Bemásolom ide, mert érdekesnek tartom.
"Negy csoportra osztottak a kismajmokat: 1. A termeszetes anyaval nevelkedok. 2. A jo muanyasok (selymes, puha szoru anyagbol, amihez hozza lehet simulni, melegedni, kapaszkodni benne. Muemloi vannak, szopni lehet belole.) 3. A rossz muanyasok (drotbol keszult, rideg es merev, nem testszeru, de jol lehet benne kapaszkodni) 4. Muanya nincs, de egyenileg szeparaltan egy ketrecben jo ellatast kapnak.
Nomarmost megfigyeltek, hogy a leghosszabb ideig a rossz (drot) muanyas log az anyjan es nem meri elengedni, ok mutatjak leginkabb a megkesett onallosodast. A jo muanya kismajma sokkal hamarabb lemaszik rola. A termeszetes anyan nevelkedok hagyjak ott eloszor a mamat es indulnak vilagmegismero utjukra.
Mindez P.P. szerint azt jelenti, hogy a gorcsos kapaszkodas nem a szoros erzelmi kapcsolodas, hanem a bizalmatlansag jele. Mert pl. a kisgyerek, aki szorosan fogja az anyja szoknyajat nem azt mutatja, hogy mennyire szereti,, hanem azt, hogy fel, hogy elveszitheti. Meg a no, aki nem engedi el a ferjet a haverjaival nem a szerelemrol, hanem gyanakvo bizalmatlansagrol tesz tanubizonysagot.
Plusz, amikor megijesztettek eros hanggal a kismajmokat azok rohantak vissza a termeszetes anyjukhoz, felmasztak ra es belekapaszkodtak. A jo muanyas a hozza legkozelebbi muanyara rohant, ami nem feltetlen a sajatja volt, szamara a kapcsolatok felcserlehetoek. A rossz muanyas nem ment sehova, ott helyben torte ki a frasz, remegett es vinnyogott.
A szexualis es szocialis magatartast is befolyasolta a kiserlet. A termeszetes anya altal neveltek gond nelkul beilleszkedtek a majmok kozossegebe, a jo muanyasok is, bar kisse mindig a periferian maradnak. Kevesebb az interakciojuk a tobbivel, eteteskor nem tulekednek a talhoz, a hatterben varakoznak es csak akkor mennek enni, ha a tobbiek elmentek. A rossz muanyasokbol lesz a vicsorgo majom, aki nem vesz fel kapcsolatot a tobbivel. Behuzodik egy sarokba es onnan figyel. Ha vki kozeledik hozza, legott tamadastol fel, vicsorogni kezd, erre a masik is ellenseges lesz, ezert van a rossz muanyasok teste tele sebbel, harapasnyommal. Ok az antiszocialisok a majmok tarsadalmaban. Raadasul szexualisan passzivak, ha mestersegesen termekenyitik meg oket, nem latnak el anyai funkciokat, idegesiti oket a belejuk kapaszkodo gyerek, lesoprik oket magukrol.
Tehat a Harlow-kiserletek is bizonyitottak a korai anya-gyerek kapcsolat fontossagat a magasabb rendu emlosoknel, a kesobbi erzelmi, ertelmi, szocialis es szexualis fejlodes szempontjabol. Es ez igy van az embernel is."
Állítólag rémesen sokáig tart, míg a házastársak megértik a lényegét a "TE ANYÁDDAL TE BESZÉLJ/BESZÉLGESS, AZ ENYÉMMEL MEG MAJD ÉN FOGOK" című alaptételnek... Ez mindkettőtök hozzászólására rímel. Ja, és asszem sok házasságban jó lenne elsajátítani.
Nálunk már jó a helyzet. Ugy tünik anyosom megértette végre nem ohalytok vele semmilyen közös programot. Eleinte ágált elene és piszkos modon csinálta de csak azt érte el a párom is furcsán néz rá. Valojában az akori életársából patant ki ez akivel nem akartam találkozni, egy aztalhoz ülni. Egy szar alak volt és engem ugyan nem érdekelt anyos mit, hogy an vagy miért öt zavarta. Nem csak nekem nem volt szimpi (idővel) hanem a családjának se csak én ilyen hülye öszinte vagyok. :) Meg többet is tudtam mint ök. Nem is értem miért beszélt nekem annyit és olyanokat?
Amuyg ha találkozom anyossal ugyanugy köszöntöm csak nincs miről beszélgetnünk de nem fagyos a levegő vagy ilyesmi.
Tudod Lohol, én már akkor is boldog lennék, ha "nem zavarnánk egymás köreit" csak "éldegélnénk egymástól jó messze". Annyira maradi és buta gondolkodásúak, hogy az nem lehet szavakba önteni.
