Keresés

Részletes keresés

Samba98765 Creative Commons License 2005.12.13 0 0 1132
Szia Rucip!

Magánba dobj egy levelt, egyeztessünk orvos nevet, ha az akire gondolk akkor azért van esélyed a műtét megúszására. Ha engedett egy hónap várakozást akkor nem látta olyan azonnali súlyosnak a helyzetet.

Üdv
Előzmény: rucip (1130)
gerzson_156 Creative Commons License 2005.12.13 0 0 1131

Megéri több év fájdalom????? Hát nekem biztos nem. Tegnap megint voltam egy istenkirálynak kikiáltott természetgyógyásznál (lementem ezért Kecskemétre). Azt mondta, teljesen bizonytalan a kezelés, de meg lehet próbálni. Szerinte egyből javulnia kellett volna, ehhez képest az éjszaka megint többször ébredtem fel arra, hogy fáj. Pedig ez mostanában már nem szokott lenni.

A műtétről: ismerek több embert, akinek jól sikerült. Persze nem költöztetőként dolgoznak azóta sem, de sportolnak és nincsenek fájdalmaik.

Én ezt a sérvet figyelmeztetésnek fogom fel, nem lehet napi 8 óra ülés után heti 1-2 alkalommal kemény küzdősport edzésre járni. Kellett volna mellette más is, több kondi, bringa, bármi. Én a műtét után ezt fogom tenni, gatyába rázom magam. Persze a bunyó valószínűleg felejtős.

Lényeg az, hogy szerintem ez a műtét-para kicsit túl van lihegve. Biztos fáj utána meg sokat kell dolgozni az izmokért. De ez így 28 évesen nem élet, hogy a nejem cipeli az ásványvizet, a hasam nő, a karom fonnyad, plusz sántítok, mint a nagyanyám 90 évesen. Na. Ennyit akartam csak. :)))

Persze a lényeg, hogy mindenki azt csinál magával, amit akar.

Előzmény: Sfakutya (1129)
rucip Creative Commons License 2005.12.13 0 0 1130

Szia Samba!

Voltam én is egy pár dokinál mindegyik azt mondta hogy mütét (első MR ránézésre)

Az amerikai uton levő dokival kiegyeztem egy hónap haladékkal, mivel hogy volt javulás az eredeti állapotomhoz képest.

Szóval most abszolut dilema előtt vagyok hogy müteni vagy nem müteni ez itt a kérdés.

Azt mondod hogy mütét után sem lesz tökéletes?

Előzmény: Samba98765 (1127)
Sfakutya Creative Commons License 2005.12.12 0 0 1129
Teljesen egyetértek Samba hozzászólásával. Nem akarok senkit untatni a történetemmel, de ha valaki, aki kiváncsi mások esetére, és visszaolvas pár évre, akkor láthatja, hogy én is "csodás" gyógyuláson mentem át, pedig úgy nézett ki, hogy nem lehet elkerülni a műtétet. Jelenleg is megvannak a sérveim, de nagyon jól kijövünk egymással:)) Érdemes volt halogatnom a műtétet, érdemes volt évekig szenvednem, fogcsikorgatva elviselnem a fájdalmat.
Samba98765 Creative Commons License 2005.12.12 0 0 1128
Ui: Rucip nekem is tüsszentéssel kezdődött ( mint utána olvastam, ez tipikus :( )

Gerzson! A sérv operálásakor meggyengül az egész gerinc és jó eséjed van a következő műtétre (ekre) pár éven belül.

Ne feledd a TB nagyon jól dotálja a gerincműtétet (Ha nem hiszed olvasd el a HVG Gerincklinika privatizációs cikkében a főorvos nyilatkozatát)

Ennek ellenére biztos van olyan helyzet, hogy mindenképpen operáció (pl. mozgásképtelen végtagok, vizelet széklet problémák) és ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz és ez az amiben minden orvos egyetért :))) Ha visszanézed a hozzászólásaim meglátod mire gondolok.

Üdv

Feróbátyó
Előzmény: rucip (1126)
Samba98765 Creative Commons License 2005.12.12 0 0 1127
Szia Rucip!

Úgytűnik a november kedvez a sérvnek. Ne kapkodd el a műtétet!!!Nekem egy éve nov. 2-án kezdődött. A kanosszám:
Az első doki (Honvéd, jónevű szimpi) karácsony előtti héten már január elejére adott volna időpontot.
Következő kör Amerikai út (főorvos, kevésbé szimpi) 2 nap múlva azt mondta csúnya, de ha neki ilyen tünetei lennének nem müttetné meg magát! HÚ!
Január első hete: Amerikai út (az egyik legjobb doki, több szál vezetett hozzá) megnézett és hasonlókat mondott mint a kollégája. Adott 1 hónap haladékot, majd 2 hónapot, majd 3 hónapot és 3 hete azt mondta ő semmi esetre sem akar megműteni :)))

A kezdeti tüneteim: 8-9es fájdalom a bal oldalon, kisugárzott a lábamba is. Bal lábfej gyengülés, bal és jobb comb külső részén zsibbadás, érzéskiesés. A fájdalom jelentősen csökkent mikor kiszakadt a sérv :). Nem tudtam ülni, álni, feküdni. Aztán már tudtam ülni és lassan aludni is.

Diagnózisom: L3-4-5 beszűkült, L3 kiboltosodik, enyhén nyomja a gyököt, L4 kiszakadt sérv.

Jelenlegi állapotom: zsibbadás megmaradt, lábfejem 90%-os, sokat álni nem szeretek, nem lehet emelni, hajolni, de egyébként mindent lehet ;).

Heti 1-2 óra gyógytorna, az használ a legtöbbet. A gyógyszerek közül kénytelen voltam az egyéves évforduló örömére kipróbálni az Aflamint, de bevált.

Minden eset egyébként más és más, de szerintem egy orvos nem orvos nézesd meg magad mással is bátran. és a várakozással nem vesztes semmit. Ha nem akartak azonnal műteni és kibirnál 2-3 hónapot műtét nélkül akkor jó eséjed van a mostani műtét elkerülésére.

Sajnos a gyógyulás természetesen nem 100%-os ( a műtéttel sem lesz az!!!!!) és hosszú folyamat.
Én szgép előtt ülök egész nap. A lehető legrosszabb, de közben sűrűn felállok és tornázom.

Kitartás!

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket!

Feróbátyó (38)
Előzmény: rucip (1116)
rucip Creative Commons License 2005.12.12 0 0 1126
Ja és az egész egy sima tüsszentéssel kezdödött. Röhej!!
rucip Creative Commons License 2005.12.12 0 0 1125

Hát én sem forsziroznám a mütétet, de November eleje óta a nap 80 százalékában fekszem,beszedtem egy rahedli gyógyszert(mellékhatások) 2*10 nap fizikóterápia,injekciók,stb. Nem azt mondom hogy nem javultam (lábzsibbadás megszünt,a nagy fájdalmek is elmúltak) de igazából nem tudok rendes életet élni mert bármi egyszerü dolog után elfárad a derekam  és kezd fájni a lábam.

Nevetés, tüsszentés, köhögés felér egy besza....al. Igy kezdem feladni a dolgot és sajnos rá kell szánnom magam a mütétre.

Előzmény: leslie.70 (1123)
gerzson_156 Creative Commons License 2005.12.12 0 0 1124

Mondott valamit a doki, hogy miért rosszabb később operálni, de ezek szerint rosszul jegyeztem meg.

Ami engem nagyon zavar: senki nem tud abban segíteni, hogy mi lenne a legjobb döntés. Két hónapja szenvedek, a bal lábam fáj. Kicsit ugyan javult, csontkovács és gyógyszeres kezelés miatt, de még messze nem tökéletes. Azt nem tudom, hogy ha most esetleg el is múlna a fájdalom (bár nem múlik), akkor is miért lenne jó egy kiszakadt sérvvel futkosni, kripli életet élni?

De a másik oldalon azt sem tudom, hogy a műtét után mennyire lehet a régi életet visszakapni, ha az ember a rehabilitáció időszakát tényleg komolyan veszi.

Van-e különbség a tünetmentes, de ott lévő és a kioperált sérv között? Az operált ugyanolyan időzített bomba?

Olvasgattam a topikot meg még ezer más forrást is, de erre nem kaptam választ.

Kösz, ha erre tud valaki valami okasat mondani.

G.

Előzmény: leslie.70 (1123)
leslie.70 Creative Commons License 2005.12.12 0 0 1123

 

 

 

 

   Csá Rucip és Gerzson !

 

 

   Mielőtt műtétre mennétek gondoltam még hozzá szólok az írásotokhoz.

   A hát stabilitásában fontosak a hátizmok.Mivel a műtét kapcsán a doki átvág

   ill. lefejt a csigolyáról egyes izom részeket , megbontja annak eredeti egységességét , ezért ez csökkenti a hát tartását.

   Ezért műtétre csak végszükség esetén érdemes menni.

  Erről az érbenövésről még nem hallottam , ezt valószínűleg rosszul tudod ,

  mivel a porcnak a tápanyagellátását eredetileg sem erek biztosítják

  hanem a csigolyákból veszi fel a tápanyagot .

   Ha kiszakad a porc külső gyűrűje akkor ez a funkció a kiszakadt reszen megszűnik

  ezért nehány héttel később hegesegetté válik az a porc darab.

  Valamivel többet korábbi írásaimban .

  Minden jót Leslie

rucip Creative Commons License 2005.12.09 0 0 1122
Neked is!
Előzmény: gerzson_156 (1121)
gerzson_156 Creative Commons License 2005.12.09 0 0 1121

A fájdalom megszűnhet valami csoda folytán, de a sérv attól még ott marad. Nekem azt is mondták, hogy később rosszabb operálni, mert benövik az erek, stb.

Szóval én január elején felmászom a műtőasztalra...

Jobbulást neked!

Előzmény: rucip (1120)
rucip Creative Commons License 2005.12.09 0 0 1120

Igen én is  afelé hajlok hogy muszáj müteni mert már kezdem belátni  hogy nagy javulás  nem várható

gerzson_156 Creative Commons License 2005.12.09 0 0 1119
Én most voltam 5 napot az Ortopédiai Klinikán, gerinckanülön át nyomtak a sérv arcába mindenféle gyógyszert. Kb. 10%-ot javult, tehát gyakorlatilag semmit. Állítólag ha kiszakadt a sérv, akkor már minden csak időhúzás. Persze lehet hallani csodás gyógyulásokról és aranykezű természetgyógyászokról, voltak is ilyennél, de aztán meguntam, és most már úgy néz ki, január elején műtenek.
Előzmény: rucip (1118)
rucip Creative Commons License 2005.12.09 0 0 1118

Szia!

Köszi a hozzászólást,én már voltam egyeztetni a dokival (amerikai út) csak egyenlőre kaptam egy kis haladékot, mert volt némi javulás az állapotomban és 4 héttel eltoltuk a mütét lehetőségét. Azóta injekció(diprophos) +fizikóterápia(voltaren- lidokain öntet) Ez is eredményezet némi javulást, megszünt a lábzsibbadásom.De úgy érzem szükséglesz a mütétre mert 1-2 órai állás ülés után le kell dölnöm mert kezdem érezni a derekamat illetve a kisugárzást a combomba.

Előzmény: gerzson_156 (1117)
gerzson_156 Creative Commons License 2005.12.09 0 0 1117

Szia,

Én is pont itt tartok sajnos, ma megyek egyeztetni a dokival a műtétet. Ami információm összegyűlt: műtét csak a Budai Honvédkórházban, persze bevállalja sok sebész, de ők ott erre vannak szakosodva.

A műtét 3-4 centis vágással jár, 50 perc kb. Utána egy nap fekvés, másnap reggel fel kell kelni, 3-4 nap után mehetsz haza. Aztán jön a cumi, 6 hét rehab. Erről többfélét is hallottam, de ami tuti, hogy ülni tilos. Eleinte nyilván pihi, aztán sok séta és gyógytorna. A fő kockázat az, hogy a porc úgy hegesedik, hogy pont sérvszerű tüneteket ad. Ez nem tudom, mitől függ. Sokan visszaesnek, de rájuk a dokik azt mondják, hogy nem tartották be az instrukciókat. Meg kell erősíteni a környező hátizmokat.

Hát, ennyit tudok.

 

Előzmény: rucip (1116)
rucip Creative Commons License 2005.12.09 0 0 1116

Üdv mindenkinek!

Porckorongsérv mütét előtt állok(de nem igazán akarnám) van-e valaki aki már átesett ilyen beavatkozáson és tudna valami információt róla mondani ???? 38 éves vagyok, 1cm-es kizárodott sérvem van.Lábzsibbadás és iszonyú fájdalommal kezdödött egy hónapja.Fizikóterápia, injekciókúra volt eddig

enn Creative Commons License 2005.11.27 0 0 1115
Aki sokat ül és fáj a dereka tudom ajánlani a mágnesterápiát.
Sajna kevés az idöm, de ha érdekel a enn@törzsasztal.hu-ra irj.
Előzmény: Saughassy (1113)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2005.11.21 0 0 1114
Mindenképpen doki, lehetőleg neurológus, de sürgősen - egyik csigolyád elmozdulhatott és nyom egy idegpályát, emiatt érzed a zsibbadást. Igen, szvsz. lehet, hogy a masszázs okozta, vagy legalábbis kihozta.
Előzmény: Saughassy (1113)
Saughassy Creative Commons License 2005.11.20 0 0 1113
Gondolom (sajnos) itt mar nalam rutinosabb versenyzok is vannak, ezert kerdezek.
Lehetseges, hogy egy masszor (hivatasos es nem csontkovacs) egyszeruen elmasszirozott vmit a derekamban? Mert 4 napja miota masszornel voltam egyre inkabb zsibbadni erzem a jobb labfejem. Ha fekszem es nincs terheles a derekamon, akkor alig erzem. Sajna nap 11-14 orat ulok es sokat fajt a derekam korabban is, de legalabb nem zsibbadt a labam.
Most mi a f...t csinaljak, 28 evesen talan meg nem kellene lerokkannom egy masszirozas utan. Varjak, hatha elmulik, vagy mindenkeppen doki. Mivel tudnam egyedul elosegiteni a gyogyulast?
Sfakutya Creative Commons License 2005.10.26 0 0 1112
" V-VI. közti iv. rés beszűkült" ez azt jelenti, hogy a két csigolya közelebb van egymáshoz, mint kéne. Ennek az az oka, hogy a porckorong laposabb. Ha laposabb, elterülőbb, akkor nyomhat ideget. Ezért ajánlottam én is az ideggyógyászt, mert ő tudja megmondani,hogyha megnézi a felvételt, hogy a szűkület milyen mértékű, okozhatja-e a panaszaidat. Én nem akarom az ortopéd orvos tudását kissebbíteni, hiszen ortopéd sebész operálta többször a térdemet, tehát én őket is nagyra becsülöm, de a nyak az nem az ő szakterülete.
Előzmény: cimbóka (1111)
cimbóka Creative Commons License 2005.10.26 0 0 1111

Döbbenetes , amit írtál. Őszinte részvétem.Már előbb is válaszoltam volna, de nem tudtam valamiért belépni. Nem pont ide tartozik, vagy mégis? Kedves szomszédunk Parkinson -kórban, érszűkületben stb szenvedett, és már nagyon rossz állapotban volt. Felesége bevitte a kórházba a gyógyszereivel együtt, mert már napok óta nem evett. A vizsgálat után az orvos közölte, hogy nem érti miért szedi a beteg ezt a sok szívgyógyszert, amikor a szívének semmi baja. 4 nap múlva szívelégtelenségben meghalt. Különös.

A betegségemre visszatérve: végre elküldött a háziorvos rtg-re és úgy tűnik, valóban nem idegi eredetű a panasz. Egy kis meszesedés mellett a V-VI. közti iv. rés beszűkült. Úgyhogy ma megyek ortopédiára, aztán majd meglátjuk mit mondanak.

Bár valaki azt mondta, hogy ez lehet egy kezdeti stádiumban levő sérv is, azért én remélem, hogy nem az. Majd beszámolok. Szép napot mindenkinek.

Előzmény: Sfakutya (1107)
afintha Creative Commons License 2005.10.26 0 0 1110
ideggyogyaszatra menjel elsokent. o dontsse el, hogy mi a baj.

ortopedsebeszt, reumatologust, csontkovacsot most nem erdemes felkeresni.

Előzmény: cimbóka (1106)
sirRichard Creative Commons License 2005.10.26 0 0 1109

Sfakutya

 

Kérdésedre válaszolva hosszútávfutás, hegymászás, tenisz, síelés. Ezeket tavaly júniusig műveltem is. Szinte napi rendszereséggel sportoltam. Júniusban hirtelen lépett fel ez az egész, valószínüleg megemelés következményeként(lakástatarozás).

Júliusban már műtőasztalon voltam.

Előzmény: Sfakutya (1101)
Sfakutya Creative Commons License 2005.10.23 0 0 1107
Az ideggyógyászt azért ajánlom elsődlegesen, hogy esetleg zárja ki a porckorongsérvet és az egyéb idegi problémát. Ő az, aki leginkább elküld MR vizsgálatra, ami tényleg megmutatná, hogy van-e komoly bajod. Ha kizárja, hogy nincs sérved, akkor mindenféle hókuszpókusznak alávetheted magadat.
Képzeld el, mi lenne, ha komoly bajod lenne és egy kiropraktör megrángatná a nyakadat. Belegondolni is rossz.
Egyébként az édesapámat 20-30 éven "kezelte" mindenféle orvos, csak azt nem nézték meg, hogy mi okozza a fájdalmait. Neki volta a nyakában, a háti és a deréki szakaszon is több sérve. A nyaki sérvtől eszméletlen erős fájdalmai voltak, végül a kezén lévő izom teljesen elsorvadt. Nem tudott fogni, megtanult 45 évesen bal kézzel írni. 60 éves korára a bal kezével is alig tudott fogni. A dereka állandóan fájt. És az "orvosok" még mindig "kezelték", injekciókat, vitaminokat adtak neki. Rengeteget járt gyógyfürdőbe, mindenféle fizikoterápiás kezelésre járt. És soha nem küldték el ideggyógyászhoz. Szégyen!! És amikor 65 éves korában egy háti szakaszon lévő sérv miatt alig tudott lábra állni, akkor elküldték idegorvoshoz, aki egyből MR-re küldte. Ott derült ki az összesen 13 sérv, ill. protrusio. Ekkor megoperálták, mert nem tartotta meg a lába. A mellkasánál vágták fel és előlről jutottak hátra a csigolyához. Elvégeztek egy hatalmas műtétet (titánhálóba csontforgács stb). A műtét sikerült. Egy nap múlva lábra tudott állni. De az intenzív osztályon elvették a szívgyógyszereit, mondván majd ők tudják, hogy mit kell adni neki, és a harmadik napon infarktusban meghalt.
Előzmény: cimbóka (1106)
cimbóka Creative Commons License 2005.10.23 0 0 1106
Valaki az ortopédiát javasolta. Az rossz választás? Nem mintha oda el mentem volna. De mostmár tényleg elszántam magam. Nálunk hetente egyszer van egy kijáró idegorvos, de sok jót eddig nem hallottam róla.Az  ORFI-ra is gondoltam, a férjemet-igaz más bajjal-, de ott hozták rendbe úgy 10 éve. Javasolták már a kiropraktikát is, de az csak magánúton megy. Vagy maradjak az idegorvosnál? Ki tudja, hogy idegi eredetű-e, vagy mozgásszervi? Azért köszönöm a tanácsot. Édesapádat rendbe tudta hozni az ideggyógyász?
Előzmény: Sfakutya (1105)
Sfakutya Creative Commons License 2005.10.22 0 0 1105
Feltétlenül először ideggyógyászatra menjél. Ő majd megállapítja, hogy mi a fájdalom eredete és utána lehet kezelni. A rheuma orvos szívesen elkezelget, anélkül is, hogy tudná mi a bajod. Ezt sajnos családi esetből tudom. Az édesapámat évtizedekig (szó szerint) kezelte a reuma orvos és a háziorvos és amikor végre elment az ideggyógyászhoz, akkor rengeteg porckorong-sérvet mutattak ki egyszerre. Sérv és protrusio összesen 13 (tizenhárom) volt neki.
Előzmény: cimbóka (1104)
cimbóka Creative Commons License 2005.10.22 0 0 1104
Köszönöm az érdeklődést. Az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy mitől fáj a nyakam. A jobb oldalam fáj, általában a tarkó felé sugárzik ki és a fél vállamon csomósodnak tőle az izmok fájdalmasan.Kb 4 hónapja kezdődött, de szakorvos még nem látott. A háziorvos fizikoterápiára küldött, ami akkor a tüneteken átmenetileg enyhített, de nem múlt el. Változó a fájdalom intenzitása, van úgy, hogy csak éjszaka fáj, nappal szinte elfelejtkezem róla, de most 2 napja megint elég rossz. Persze ülök én is sokat, de azelőtt is ültem. Egyébként fél éve elkezdtem tornára is járni, de a fájdalom nem úgy tűnik, hogy attól lenne, hiszen néhány hónap különbség van köztük. Egyáltalán hova menjek vele?
Előzmény: Sfakutya (1103)
Sfakutya Creative Commons License 2005.10.22 0 0 1103
Mi okozza a nyakfájdalmaidat? Sokat ülsz, esetleg volt valami baleseted, vagy csak úgy ki tudja miért?
Arra én is kiváncsi lennék, hogy a meszesedést hogy lehet megelőzni. Szerintem aki ezt megfejti, az kopogtathat Stocholmban Nobel-díjért.
Valószínű, hogy a torna azért valamit segíthet.
Előzmény: cimbóka (1102)
cimbóka Creative Commons License 2005.10.21 0 0 1102
Tisztelt Mindenki! Időnként én is idenézek, főleg , amikor jobban fáj a nyakam, mint általában. Szóval az lenne a kérdésem, hogy tud-e valaki arról, hogy mivel,vagy miként lehet megelőzni a meszesedést. Ahogy a hozzászólásokat olvasom,úgy látom, hogy a legtöbb bajnak az a fránya mész az okozója. Én még talán előtte vagyok, vagy az elején. 45 éves vagyok. Köszönöm.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!