Ezzel a témával kapcsolatban azért szeretnék a cserépkályha, kandalló topikon kívül társalogni, mert szeretném, ha minél többen csatlakoznának a tömegkályát ismerő, építő vagy építeni szándékozók egyenlőre nem túl népes magyarországi táborához. Idén (2007) tavasszal szeretnék egy tömegkályhát építeni, és ezúton várom azok jelentkezését, akik szeretnének az akcióban tapasztalatszerzés céljából részt venni. Mi 3 éve építettünk egyet, és 3 év tapasztalata alapozta meg lelkesedést és elszántságot, hogy a témát alaposabban megismerjem. Röviden összegzésképp itt van néhány dolog, ami a fórumon erről elhangzott:
A tömegkályha általában minimum 3,5-4 tonna, de a tömeg és a tüzifafaigény nincs összfüggésben. Egy hatalmas szivacshoz lehetne hasonlítani, amit feltöltünk vízzel, majd a víz SZÉP LASSAN kicsöpög. Ha túl sok vizet akarunk beletölteni, a felesleges víz egyszerűen átfolyik. (Érts itt: kimegy a kéményen a meleg; ennél a kályhánál alkalmanként 15 kg fa feletti mennyiségnél ez biztosan bekövetkezik.) Az ezen felül egyszerre elégetett fa POCSÉKOLÁS. És nagyon fontos: maximum napi két begyújtás, farkasordító tél esetén is.
A hőtárolás, és az, hogy a hő milyen hatékony égésből származik, két külön dolog, a finn tömegkályha pedig egyszerűen igyekszik mindkettőben a maximumot nyújtani.
Leginkább ezért a legjobb fatüzelésű fűtőeszköz mindenhol, égövtől függetlenül, ahol lehet néhány fagyos hónappal számolni.Ennek a kályhának az egyik legfontosabb tulajdonsága a takarékosság.
Bár finnországban sok fa van, igyekeznek felelősségteljesen gazdálkodni vele,
és annyit használni, amennyit ültetnek. Kb 2-300 fokkal magasabb hőmérsékleten történik az égés, mint pl. egy cserépkályhában, ráadásul az égéstér felső harmadába merőlegesen bevezetett másodlagos levegő még tisztábbá teszi a folyamatot, így teljesíti a vonatkozó elég szigorú uniós emissziós határétékeket is. Száraz fa használata esetén az eltömődés kizárt
Itt egy autentikus vázlat:
www.mainewoodheat.com/downloads/AlbieCore.pd
további linkek:
www.diymasonryheater.blogspot.com/
http://www.ecoarc.no/fireplaceproject.htm
http://www.bugsoft.com/craigh/house/HeilmanHouse.pdf
http://www.tempcast.com/gallery/gallery16.html
üdv: V11
Segítséget kérnék, hogy a tervezett tömegkályhánk leendő építőjét megtaláljuk! Fekete-sütő és főzőplatni, amit szeretnénk; ebben jártas mestert keresünk. Házunk építése tavasszal kezdődik Győr mellett.
Az én véleményem szerint ezt a felsorolást lehet bővíteni és értelemszerűen az elveket is.
1 A tűztér is bontható, de azt most nem részletezném
2. A hőkiemelő rendszer a második ennek a feladata a füstgázok hő mennyiségének a kiemelése és átadása a
3. Hőtároló rendszernek amely méretezhető és feladatza a hőtároláson kívül ahő fokozatos átadása a Hősugárzó rendszernekés egyéb alrendszereknek , pld vízes hőszállító alrendszernek a puffertartály irányába, vagy a légfűtés csöveiben áramló levegőnek, stb.
4. Hősugárzó rendszernek, amely a felülete és anyagai segítségével akár differenciált módon továbbítja a hőt a környezetnek
Ha ezt az elvet túlzottan egyszerűsítjük, pld egyszerre hőkiemelő , hőtároló és hősugárző az elem, akkor meglepetések keletkeznek illetve szabályozhatatlan a rendszer.
Pld az egyszerű vaskályhák csak tűzterek, de minden mást nem tudnak jól csak a hősugárzást de azt is valós időben (ahogy ég a tűz)
A cserépkályhák működése világos, mivel járatos, a tüzelési ciklus eleje és vége problémás. A cserép egyszerre hőtároló és sugárzó is.
A tömegkályha már többet tud, de még mindig nem tudja a fenti 4 feladatot jól elvégezni mert a járatos felépítés hasonló gondokat okoz, nincs hőkiemelő alrendszere, hősugárzó alrendszere külön.
Üdv. sajnos a képek felrakása, de a készítése sem az erősségem.., mivel várat a járatok, képei...., de a kémény' fuúrata' is... (pótolni fogom idővel)..., reá vagyok utalva az 'iffjuságra'... , valami felbontásí méret a gond..? izzéé .....nagyon ügyetlen vagyok..., mindig a macskás jön be...a letöltött képek között.. , vagy amikor a mami, hajkurász a seprővel a kiskertben.. ,-)) :-)) 1000- bocsi.. üdv.
Kedves mester úr, Sancsibácsi... igazán köszönöm a le írtakat az az a válaszodat. Valahogy az az érzésem,.. innen a végekről, hogy a segítőkész szándékod a lényeg. Olvasgattam vissza a magam módján,...és a civakodások, valahogy lapozgatásokba folyt nálam,...és így nem tudtam kivenni a lényeget,...sehogy, sem. Szerintem vissza...vissza olvasgatva Te is ezt érzed (vagy érezheted??) ,-))
Most a lényegre térve, mivel valószínűtlen, hogy egy fővárosi utat beválhatnék, (az öreg skodám sem bírná ki..) xDD..de ez.. huszadrendű most, a lényeg ,hogy ezeknél a kémények (mérete mait is).. adva van a tűztér méretezése..szerintem, oszt a füstjáratokat ide kell alakítani. Még két 'kiffiam'..(ök is harminckodnak már)...,.szomszédságánál is hamarosan át kell majd rakni, a meglévő jó harminc év feletti cserepeket. Mi a tűzteret három fedél lapolással samottozzuk most, ugye. Régies biztonsági vegyesre, ...A harang tűzterest csak kemencében képzeltem el, amatőrként. Egyik fiamnál szeretnék egy nagyobb tömegű , de biztonságos kályhát,...,összehozni az átrakásnál. Csupán ezért kérdeztem a tűztér ki-alakítás lehetőségeit. egyben minden idevalósi , valóban jó szándékú fórumtársnak is egy szív. üdv.-öt mondani.
Azt is tudom, ill. gondolom... ,miszerint elkerülhetetlen egy valóban jó, és másodrendűen szép kinti, vagy félig benti, sütő kemence építése is tavaszra szükséges lesz. A régit eldúrtuk kéményestöl.., nagyon ganaj volt..naa.. Nem lehetett menteni. Előre is köszönet minden infóért.. magyarul mondva. üdv.
(Mondjuk a legjobb, ha a saját rendszerű tűztérrel-kamrával torokkal épült (I. Kuznetsova).
Én az előadásomban azért vettem fel a cserépkályhát harang járattal/rendszerrel; hogy egyáltalán megmutassam, hogy van alternatíva. Megismertessem, mi is az, miben más, és néhány érv melette. Illetve mi, milyen okok indokolhatják a választását.
Sajnos mindent, amit ott 4-5 órában elmondtam, azt nem igen tudom itt lepötyögni. Nem is célszerű.
De a legütősebb érv a kisebb huzat igény-hatásfok lehetősége.
Mindkettő a felszabaduló fagázok legtökéletesebb elégetésére törekszik.
A másodikból a harang/kamra rendszer a legjobb.
Lényege : égéstermék olyan terek egymásutánjának rendszerébe kerül ,ahol csak a tér alján (de semmiképpen nem a tetején ) van csak számára továbbhaladási lehetőség.A felmelegedett gázrészecskék kénytelenek addig a térben várakozni - addig hülnek - ameddig sűrűségcsökkenésük okán a kamra alján lévő nyíláson át tudnak "csúszni" a következő harangba.
Eközben az általuk felvett energia nagy részét átadják a környezetnek.
Szerbusz mester , nagyon szívesen olvaslak és tiszteletem ez úton is. Jóval hatvan után is szívesen tanulok, mert a jó pap is ... ,-)) A harang tűzteres cserép építése mivel indokoltabb mint a vegyesre rakott tűzteres ?
Ha szabad ilyen amatőr kérdést feltennem itt.
Igen szolid a sok gyenge 'nyögdijas buxa'... és bizony sokszor magunknak kell a hasznást cserepeket, de nyilván valóan a jó, új samottot...beinvesztálni. Nem másnak készítettük csak saját magunknak. Minden infót 1000 köszönettel fogadunk murai vidéki köszönettel.
És van egy hatalmas szegényke réteg, aki így vagy úgy szeretne boldogulni.
Még normális kajára sem telik nekik, de kályhát mindenkii szeretne. Ezért aztán nekiállnak stupekolni házilag, különféle tákolmányokkal. Nem számít a hatásfok, a levegő, és a hőmérséklet, pláne nem a kémény. Nekik ha már nem füstöl be a kályha, akkor már sikerként értékelik,
Ebben viszont úgy gondolom, hogy nincs igazad.
Ez nem szegénység/pénz kérdése a legtöbb embernél szerintem.
De ha valóban pénz lenne az oka: akkor is nem egyszer megírtam: nem értem, miért nem téglakályhát építenek?
1. sokkal kevesebb/olcsóbb anyag! Élbe állított tégla, tűztér ugyanígy samottból.
2.
olcsóbb pont ezést, de a sok spéci anyag miatt is, ami tömegkályhánál kell, de téglakályhánál nem.
3.
Járat iker(svéd esetleg lengyel) 5-ös járattal. Egyszerűbb. Egyszerű, millió kép, fotó, és egyéb információ forrás. Nincsenek olyan megoldások, .... amik teljesen másként épülnek.
Na mi a francért ezt építik; hanem belefognak abba, amiről nincs teljes leírás, nem értik, nem látják át teljesen,.....?
Erre nincs racionális válasz.
De amúgy van válasz.
Mert szerintem pontosan nem a szegénység/anyagiak az igazi ok.
Hanem mentalitás/gondolkodásmód/hozzáállás/... az oka.
Úgy gondolják, hogy csempéztek, építettek kerti sütőt, meg térkő járdát. Menni fog ez! :-)
De legtöbbször kiderül, hogy nem. :-(
A gond, hogy az új technológiájú kályháról kapott infó darabokat a 'régi/másik rendszerbe próbálják beilleszteni, és értelmezni. Vagy a hiányzó láncszemeket a cserépkályha technológiából vett részletekkel töltik ki. (Pl. az egyik legelterjedtebb 'ismeretterjesztő' :-) fotósorozaton; amit egy környékbeli kályhás épített).
Ezért is lenne ajánlatos legalább 1et végignézni/dolgozni. És közben az alapvető ismereteket, elméletet elsajátítani.
Ez azért nem olyan lehetetlen.
És hát voltak is akik kíváncsiak, és eljöttek Áprilisban (előtte máskor) is. Tehát vannak azért ilyenek is. Akik nyitottak, tanulni, megismerni akarnak.
Mo.-on kb. évente 20 -25 ember hal meg CO mérgezésben.
Kémények, rossz kályhák , de inkább azok helytelen kezelése miatt.
A statisztikákban a tömegkályhák nem szerepelnek azok csekélyke száma miatt.
Ja 3500 -an sikeresen lesznek öngyilkosok, 1000 fő maghal közlekedési balesetben és még a háztartási eséses halálos balesetek /létra, lépcső esés / száma is több a CO-os baleseteknél.
Én értelek, és igazat is adok neked. De te is tudod!? A mai emberek piciny csoportja képes megfizetni a több százezres dijjat egy szép remek jó darabért.
És van egy hatalmas szegényke réteg, aki így vagy úgy szeretne boldogulni.
Még normális kajára sem telik nekik, de kályhát mindenkii szeretne. Ezért aztán nekiállnak stupekolni házilag, különféle tákolmányokkal. Nem számít a hatásfok, a levegő, és a hőmérséklet, pláne nem a kémény. Nekik ha már nem füstöl be a kályha, akkor már sikerként értékelik, és vállalkoznak más, ismeretlen ismerősöknek is 50-100-150ezerért építeni. Hogy a tél során hányan fognak meghalni szénmonoxid mérgezésben, az senkit nem érdekel.
Én ezeket akarom elkerülni, és inkább megfizetek egy szakembert, aki bátran meri vállalni a nevével a művészetét.
"azt hiszi, hogy ha kap rajzot, leírást, komplett doksit, akkor vagy ő megépíti 0 tudással, vagy ezek birtokában valakivel megéppítteti"
Azt hiszem pont ez régóta a kulcs, ezen feküdt meg itt a fórum.
Rajzot, leírást,...... vártak, hogy:
-saját maga összebuherálja otthon civilként,
-vagy megépítteti cserépkályhással/.. vagy akár saját maga cserépkályha/kandalló építőként ebből nekidurálja magát.
Én ezt azért látom problémásnak, és ezt nagyon sokszor elmondtam már így, vagy úgy:
Ez egy szakma. A jó kályha építéséhez kell elméleti tudás háttér (ahogyan célzol rá); és valamennyi gyakorlat is. Komplex a dolog. Vagy legalább látni valamennyit gyakorlatban is.
Egyáltalán nem megtanulhatatlan. Megtanulható a dolog. De egyikből következik a másik => tanulni kell.
Ami nem szégyen egyébként. :-)
Azért egyébként a maga a (cserép)kályha építők csoportja is megér egy külön misét.
Nagyon sokszor elmondtuk, ez más máshogyan épülnek a csomópontok, működésében, és sok-sok dologban is más.
Ezért kellene egy kicsit belenézni egy építésbe, tanulni egy kicsit róla. Mivel sokban különbözik, más szemléletet, gondolkodást igényel, és nem csak annyi, hogy nem élbe (kantba) rakjuk a téglát, hanem lapjára.
Ez azért egy kicsit összetettebb. (És sokszor a civilek, akikkel találkoztam egyből látták/értették a dolgokat. Míg a más tapasztalattal rendelkezők nehezebben váltottak, látták be, értették meg,...).
Egy biztos, engem senki sem vádolhat, hogy titkolózom, hogy nem mondom el. Hogy nem adom át/tovább a tudást amit megszereztem. :-)
Mert "vannak" akik nagyon szegény emberek, de nekik is kellene egy fűtési alkalmatosság, és ezt szeretnék megúszni minnél olcsóbban. Azt hiszik pár tízezerből megvan.
Véleményem szerint azért nem nyilvános semilyen rajz, terv, mert 1, ez m3 függő 2, az a valaki aki ebbe belemegy abban reménykedik, hogy majd ő építi fel és ezekből a rajzokból számításokból táplálkozik az építés során. Tehát nevezhető a folyamat presztízs féltésnek is?!
A kontároknak, (mert ilyen is van) nem kell rajz, és számítás. Őket csak a bevétel érdekli.
Aki meg igazán mestere a szakmának, annak meg a fejében van sok sok minden ezzel kapcsolatban, és az soha sem írja, rajzolja le senkinek sem!