Keresés

Részletes keresés

ProfitOrientált Nyugdíjas Creative Commons License 2005.02.02 0 0 485

Amit leírsz, az a jéghegy csúcsa. Valóban voltak egyes területek az iparban és a kutatásban is, ahol magas színvonal volt tapasztalható. A társadalom túlnyomó többsége azonban reménytelenül elmaradott viszonyok között élt. A 20-30-as évek falusi emberei a legtöbb területen még szinte középkori viszonyok között éltek, kvázi önellátó gazdálkodást folytattak tenyérnyi parcellákon, oktatás az írás-olvasás elemi elsajátítására terjedt ki, eü-i ellátásban szinte nem részesültek (javasasszony és bába látta el ezt a szerepet). A legrosszabb az volt hogy nem volt semmilyen előremutató tendencia, hogy ez bármikor is meg fog változni. A társadalom meghatározó vezető elitje önmagát elefántcsont toronyba zárva élte ki a legújabb kori magyar feudalizmus álromantikus végóráit. Németeket és angolokat (mndenkit) megdöbbentett a magyar társadalom furcsa kettőssége, Mo-on tevékenykedő diplomaták emlékirataiban ez pontosan feltárul. Kívülről nézve mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy ennek óriási bukás és szinte elkerülhetetlen szovjetizálódás lesz a vége, csak az itt élők reménykedtek valamiféle csodában.

 

Előzmény: rev251 (479)
petey t Creative Commons License 2005.02.02 0 0 484
topicgyilkos kísérletek részemről ezzel lezárva... 
petey t Creative Commons License 2005.02.02 0 0 483

Utóbbi félmondatot meleg szívvel ajánlanám mai politikusaink figyelmébe…

Előzmény: petey t (482)
petey t Creative Commons License 2005.02.02 0 0 482

Egy ezer évvel (illetőleg egy nappal) ezelőtti hozzászóláshoz:

 

„A magyar arisztokrácia és birtokosnemesség ma is, dacára annak a pusztításnak, amelyet soraiban az 1918. évi összeomlás és az azt követő idők válságai végeztek, az ország legvagyonosabb, legfüggetlenebb, legműveltebb, nyelvismereténél fogva megfelelő külföldi összeköttetések felett rendelkező és tágabb látókörrel bíró rétegeihez tartozik, amely legtöbb ellenállóképességgel bír, ennélfogva minden nyomással és felforgatással szemben, jöjjön az felülről, a hatalom polcáról, jöjjön az alulról, a demagógia terrorjának eszközeit használva. Családi tradíciói folytán nagy többsége évszázadok óta összeforrott a nemzet életérdekeivel. Fennállása és részvétele tehát a közügyek intézésében a nemzet jövője és egészséges fejlődése a közélet stabilitása szempontjából egy erős garancia és mindenképpen óhajtandó, mert szerepét mások ma még ugyanolyan képességekkel betölteni nem tudnák. Félretolni, mégpedig egészen félretolni, mert erről van szó és nem arról, hogy a vezetést kizárólag magának arrogálhatná, csak azért, mert emberi irigység, osztálygyűlölet és politikai elfogultság nyelvét öltögeti reá, lehet egyeseknek önző érdeke, de egészen biztosan nem magyar érdek.”

 

„Igenis, a Magyar Panteon a jövőben is nyitva áll a magyar úr számára, de csakis az olyan igazi magyar úr számára, aki nem címére és pénzére lehet csak büszke, nem arra, amit ősei míveltek, hanem mint Széchenyi István, büszke arra a jóra lehet, amit nemzetével maga tesz, büszke arra lehet, hogy lélekben és testben összeforrott nemzetének minden érdekében és bátran s férfiasan szemébe mondja nemzete igazát mindenkinek, járjon ki érte üldöztetés, a legmagasabb polcról, vagy sárral és piszokkal dobálja meg érte az utcai demagógia és nyelvét öltögessék reá a zsurnalisztáknak lezüllött része vagy a politikai prostituáltakazon hada, amely az olcsó népszerűségnek hízeleg a fórumon.”

 

Gróf Bethlen István: Széchenyi emlékbeszéd. Budapest, 1932

 

Előzmény: kavkaz (441)
kavkaz Creative Commons License 2005.02.02 0 0 481
Ja, ez lemaradt: repüléstörténet a két világháború között...
Előzmény: kavkaz (480)
kavkaz Creative Commons License 2005.02.02 0 0 480
Tökéletesen összefoglaltad, amit Tristének is akartam írni. Sok szegény volt. Ôket a Horthy korszak utáni rendszerek "elrejtették". Ma újra itt vannak, roncstársadalomnak nevezik ôket. Ôk ugyanazok a szegények, akiknek a sorsára akkor sem volt megoldás. Ma sincs. Csak közben már az ipar is hanyatlik és a posztindusztriális társadalom nem tömegeket szív fel, hanem elméket csábít magához.

Igen. Saját radarfejlesztés! Ezt bizony kihagytam. Meg szélcsatorna a Weiss Manfréd üzemben, ami szintén überhightech az adott korban. Meg egy kis magyar televízó... Ja, és Bay Zoltán, aki egy kutató volt, csak érzékeltetés képpen, hogy a Horthy fasizmus alatt egy kutató elôtt milyen lehetôségek álltak és mi mindennel kisérletezhetett és fejleszthetett ki. Ô csak egy.

Üdv!
Előzmény: rev251 (479)
rev251 Creative Commons License 2005.02.02 0 0 479
PONY! (De nem csak Te, másra is reagálnék

kerékpárosok: tudtommal a kárpátaljai (+Ruszinszko) a gyorshadtestnek voltak ilyen egységei, emlékeim századszintűek. Az orosz fronton ilyesmi nem jött szóba (hadtörténész/forrás tán kijavít, ha mégsem) - próbálj biciklizni bokáig sárban

Az 1.vh. után állapot: Nem nevezném minden szempontból lassú, de biztos leszakadásnak. Katonai-ipari viccnek pláne nem.

Mert:
1. Amikor az mezőgazd-ról áttevődik a hangsúly az iparra, az ipar sosem tudja olyan gyorsan felszívni a felesleges embereket, mint a mg. kidobja (nagybirtok többet állít elő kevesebb emberrel, kevés dolog az, amit a "kulák" állít elő optimálisan; a szegényparaszt egy képtelen forma). Ennek oka a kapacitásingadozásokon (pl. 1929-33) túl az, hogy parasztnak (gazdálkodónak) lenni életforma, nem fogsz 35-50 évesen "váltani", mert nem tudsz, ez szociológiai tény (ez visszafele is igaz, pl. rám). Majd a következő generáció

{Az egy "mellékszál, hogy a nem kívánatos annyi város (a termelés létszám-optimuma máshol van, mint a környezeti-társadlmi-"urbanisztikai"), mert ekkor még nem volt észlelhető méretű a gond (nem úgy, mint most)}

Másik mellékszál: "3.000.000 koldus". Ne József Attilát tekintsük forrásnak ("Kitántorgott Amerikába..."). Ez költészet. Illyés Gyula (és NÉHÁNY társa) szociográfiája viszont hihető (Móricz már határeset, ő REGÉNYT írt). Alátámasztja a fent leírtakat is.
Ha valaki akarja, természetesen betudhatja a nagybirtokos uralkodó réteg kegyetlenségének, érzéketlenségének (amire persze egyéni példa van, látatlanban mondom). De amíg nem írja le, hogyan lehet egy ilyen generációváltást jól (jobban) csinálni, addig "tisztelem a világnézetét", de a dolog szónoklattan (polfórum, költészet, ahogy tetszik).
Egy ilyen dolgot a meglevő erőforrásokból kell kigazdálkodni. (nem csak pénz, az kicsit virtuális itt, mindenféle externáliák, nemlinaritás-szerű inflációs jelenségek - ilyeneket találnék, ha közgazdász lennék)

2. Ipari kultúrák keletkeztek (persze a Te nézeted is tartható, hogy ez elszigetelt volt, csak én másképp látom - lényegében nem tudom, mi lenne a bizonyíték erre vagy arra).
Saját járműipar (vasúti, szgk, tgk, repülőmérnökök és konstrukciók. Magas szintű összeszerelés). Villamosgép-ipar, elektronika. Nem egy kiemelt gyár volt, amit mutogattak, mint egy Patyomkin-falut.

3. Hadiipar. Mo. nem vethető össze kontinensnyi (vagy annyit birtokló) országokkal.
(SzU, USA; GBR, Franciao. sok gyarmat; Németo., Belgium, Hollandia kevesebb gyarmattal) Svédországgal viszont érdekes lenne összehasonlítani
Sajnos az ipari hagyományokban (infrastruktúra, emberháttér) IS volt lemaradás.
DE: Az ország méretének megfelelő hadsereg és háttér volt, versenyképes volt a jobb iparú Csehszlovákiával (Csehországgal), vagy esélyes volt román hds-vel szemben is (kétesélyes...). Ekkora költségvetéssel nem lehet annyit gépesíteni.
Nem lehet fél európai méretű támadó háborúra alkalmassá tenni ennyiből.

Ami a high-tech-et illeti. A kézifegyverek működtek, kevés olyan ország volt, ahol saját lánctalpas hk.-t fejlesztettek és gyártottak (SzU, Németo, USA, GBR, Franciao., Svédo, Cseho., Olaszo., Japán) nem T-34, PzIII, Sherman, de a T38 Skoda szintjét hozták, az Ansaldo-ét pláne)
Híradóipar: Hány országnak volt saját fejlesztésű radarja? Ez akkor olyan játékszer volt, mint ma egy csillagháborús/támadó műhold, vagy nem is tudom.
Az USA és Németo/GBR biztos csinált ilyet, a SzU nem tudom, hogy sajátot használt, Franciao. és Japán szintén kérdőjeles, Olaszo.-ról nem tudok semmit, ennyi a lista. +Magyaro./Bay Zoltán - és ez nem egy ember volt, hanem egy műegyetemi tanszék és két világszínvonalú elektroncső-gyár, stb.)
Előzmény: ProfitOrientált Nyugdíjas (464)
Triste Creative Commons License 2005.02.02 0 0 478

Kedves barátom, nem fogom az önkéntes irodalomtanári szerepet itt és most eljátszani, azaz, magadnak kell utánanézned és tudatosítanod magadban: mit is jelent a metafora. Valóban nem számoltam meg, de talán más sem, hogy pontosan mennyi koldus is élt Magyarországon a Horthy korszakban. Annyit azért segítek, hogy a koldus szóra ne feltétlenül egy valóságos koldus képe vetüljön eléd.

Ami a kommunista propagandát illeti: Móricz, Illyés (Puszták népe - vigyázz, ez egy újabb veszélyes kommunista és orwelli propagandaanyag) és a többi író, a megannyi falukutató akkor egyrészt  kommunista volt, másrészt pedig hazudott, amikor a magyar nép nem csekély részének Horthy alatti kilátástalan - megismétlem: kilátástalan - nyomoráról írt. 

Ezek után az meg már kezd átmenni az abszurd dráma felé, hogy a Horthy korszak állítólagos szociális érzékenységét emlegeted. Kész öröm lehetett a Horthy korszakban pl. zsellérnek lenni.

Előzmény: kavkaz (473)
Triste Creative Commons License 2005.02.02 0 0 477

Figyelj BH, én komolyan mondtam neked, hogy még kb. tíz év és  meg fogod tapasztalni, hogy igenis lehet különbséget tenni a lényeg és a látszat között.

Egyrészt nem igaz az, hogy abban a korban mindenki rasszista volt. Sok rasszista volt, de a rasszizmus ellen már akkor is, korábban is sokan felemelték a szavukat - meglehetősen jeles emberek, művészek és politikusok egyaránt, akikről ma olvashatsz és tanulhatsz, ha nem vagy túlságosan lusta. Az intézményesített rasszizmus sem volt teljesen elfogadott a világ minden táján (a kifejezetten ide nem illő cenzúrát most ne keverjük bele a történetbe), annak ellenére, hogy az intézményesített rasszizmust nem alkalmazó országokban is vezethettek intézményeket rasszista nézeteket valló alkalmazottak. Ám a kettő ég és föld, a különbséget most hadd ne részletezzem: már csak azért se, mert ha a differencia nem világos számodra egyből, akkor ez meglehetősen hosszadalmas munka lenne. A rasszizmus - a tevőleges rasszizmusról van szó - természetesen számon kérhető a rasszistáktól: mégpedig, hangsúlyozom, valamennyitől, beleértve a Horthy rendszert is, mely - tetszik, nem tetszik neked - állami szintre emelte a faji alapú jogfosztást. Ez az intézkedés - ha már az ókori görög nők helyzetét emlegeted, a helyzetet ismét teljesen félreértve, hogy udvariasan fogalmazzak  - abban az időben Európában, az ismert szellemi irányzatok és politikai törekvések után, a korba helyezve is példátlan visszalépés volt. Nem is a középkor felé, hanem egy sosem létezett barbár társadalom felé. 

Nem hagyhatom szó nélkül a vélekedésedből kibontakozó - bár egyelőre megengedem, tudatalatti - erkölcsi alapállást. Ugyanis morálisan se többet, se kevesebbet nem üzensz állításaiddal, mint azt: miután abban a korban elég gyakori volt a gazemberség, ne legyünk már olyan szigorúak a Horthy rendszerrel szemben  a legkevesebb ugyanolyan gazembersége miatt. Ezen tarthatatlan erkölcsi álláspontodat nem átallod nagybetűkkel közzétenni. 

Előzmény: Brutalis Harmonia (454)
Törölt nick Creative Commons License 2005.02.02 0 0 476
Hol volt Horthy erkölcse, amikor egy évvel a Jugoszláv-Magyar barátsági szerződés után átengedi a németeket, hogy rámnejenek Jugoszláviára? Horthy egy tökkelütött teszefosza volt, valamint háborús bűnös. Az ő erkölcsi kötelessége Magyaroszág megmentése lett volna a háborútól, nem a németeknek való puncsolás.
Előzmény: Brutalis Harmonia (416)
Törölt nick Creative Commons License 2005.02.02 0 0 475

Rokonaim harcoltak a Kárpátokban, és mondták, hogy valami rettenetes mészárlást végeztek az oroszok között. Apám nagybátyja géppuskás volt, és egy hágót védett, mesélte, hogy egymaga egy alkalmommal egy komplett hullahegyet produkált. Az oroszok a légi fölényüket sem tudták ott érvényesíteni - nem értek hozzá, fogalmam sincs, hogy miért -, kézbe fogott - nem letámasztott - géppuskákkal (!) úgy szedték le a vadászgépeket, mint a galambokat. Úgy látszik a szirtek között problémás a légierő működése is. A T34-eseket meg keresetlen egyszerűséggel koporsónak hívták.

 

Tehát a hegyekben nem érvényesül:

 

- a páncélos fölény

- a tüzérségi fölény

- a légi fölény

- a létszámfölény

 

Bár erről Tito elvtárs többet tudna mesélni.

 

Nme mellékesen az olaszországi védelmi harc sikere is ennek tudható be. Pedig az Appeninek hol vannak a Kárpátoktól, ne adj isten a Dolomitoktól!

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (407)
kavkaz Creative Commons License 2005.02.02 0 0 474
Biciklisszázad. (Hadosztály szintě biciklis erô nem létezett soha, sehol) Tehát itt egy kép német, melyen elit alakulatok éppen norvégiában harcolnak. Jól látható a német hadseregre oly jellemzô elavult felszerelés. Itt jegyzem meg, hogy európa legmodernebb hadserege a svájci csak az elmúlt években számolta fel a biciklis századokat.

A székelyek nem menekültek a havasokba. Sôt! Székelyföld kiürítésekor se félelembôl dezertáltak annyian, hanem, mert nem értettek egyet a kiürítéssel és harcoltak tovább (a végsôkig). Ezért is voltak a románok olyan morcosak, hogy népirtásra is vetemedtek itt, ott. Az Árpád vonal védôinek nem kell szégyenkezniük, kérdezd meg Zsukov marsallt, hogy miért nem tudta áttörni!

A magyar hadiipar világszínvonalú termékeket állított elô. Most nem is a licenszgyártott Me109, vagy 210-es gépekre gondolok, hanem úgy általában a géppisztolytól a páncélautón át a lôelemképzôkig minden másra. Az már más kérdés, hogy az ipar mérete egy milliós tömeghadsereget nem tudott kellôen ellátni, de vedd figyelembe, hogy magyarország nem is világháborúra készült.

Természetesen igaz, hogy trianon elôtt a monarchia gazdasági rendszerének részeként fejlôdött a gazdaság. Hiszen a gazdaság már csak ilyen. Csak Pol Pot gondolta úgy, hogy a gazdaságnak önellátónak kell lennie, meg kereskedelem nuku, fel is számolta a szükségtelennek itélt városokat... A nemzetgazdaságok egy nagyobb rendszernek a világgazdaságnak a részei. (remélem nem mondtam újdonságot:))))

ui. A falusi magyarország azért nem szakadt le olyannyira. A nagybirtok szépen prosperált. És ez a lényeg, vagy ha szerinted nem, akkor áruld el az antalli ökörség következményeképp újjászületett kisgazda rétegnek, hogy hogy lehet nadrágszíjparcelláról a világpiacra termelni. Ha rájössz a megoldásra új SzántóKovács, vagy Torgyán lehetsz!

Üdv!
Előzmény: ProfitOrientált Nyugdíjas (464)
kavkaz Creative Commons License 2005.02.02 0 0 473
A hárommillió koldus országát jórészt a kommunista propaganda találta fel, hogy azt hazudhassa a hatmillió koldusnak (a rákosi korszak), hogy most sokkal jobban élnek, mint a gaz horthyfasizmusban. Orwelli propaganda, máig megeszik egyesek.

A Horthy korszak idején ténylegesen éltek szegények magyarországon, de nem hárommillió koldus. Trianon után élt magyarországon félmillió koldus, ôk voltak a vagonlakó és egyéb menekültek a megszált területekrôl. Ez sikerült felszámolnia a kormányzatnak. Ezenkívül bevezette a nyugdíjbiztosítást és más apróságokat, amirôl meg azért feledkezett el a máig ható kommunista propaganda, mert nem ôk találták fel és mégiscsak kínos lett volna, ha egy lapon említik a hárommillió koldus országát a Horthy korszak szociális intézkedéseivel.

Szóval csak óvatosan az ötven évvel ezelôtti propaganda jelszavaival.
Előzmény: Triste (449)
Brutalis Harmonia Creative Commons License 2005.02.02 0 0 472
Nézd ,ez tényleg nagyon OFFtopik, de nincs teljesen igazad. Nem önostorozásról van szó (a Holokauszttal kapcsolatban sem értem, miért kellene a németeknek -vagy akár nekünk- ma is állandóan nyüszíteni), hanem arról, hogy komoly igazságtalanságok történtek. És a volt gyarmatok jelenlegi helyzetéért bizony nagy mértékben felelősek a volt gazdák. Nem hagytak kifejlődni egy értelmiséget, uralkodóosztályt, tudom is én mit, és azok, akik ott hatalmat kaptak, megmaradtak ugyan olyan törzsi szellemiségűnek, mint amikor még csak egy dárdájuk volt. Csakhogy most géppisztoly és hatalom került a kezükbe. Hagyj egyedül egy iskolás osztályt egy fegyverboltban. Kb ilyen a helyzet. Indiában, Vietnamban és hasonló helyeken már komoly kultúrába tenyereltek bele; azért arrafelé viszonylag normális a helyzet. De mit vársz Afrikától? A XIV. sz óta a rabszolgakereskedelem hatására teljesen esélytelen volt a kontinens, hogy fejlődjön. Akkoriban voltak ott birodalmak, saját kultúra, amit akarsz... Óvatos becslések szerint is az évszázadok alatt a népesség háromnegyede tűnt el a kontinensről... A természeti kincsekről nem is beszélve. Sok esélyük nem volt. Igenis, a fehér ember felelős ezekért.
Az arabokról nem tudok sokat, erről igazán nincs véleményem. Az biztos, hogy régebben kultúráltabbak voltak, mint Európa. Amíg mi könyveket égettünk, és herdáltuk el Róma és Görögország hagyatékát, addig ők átvették és fejlesztették. Nem tudom, hol romlott el.
A bevándorlókról pedig annyit, hogy a jó édes anyjukat, bele kellene illeszkedniük a társadalomba, ahová mentek. Egy európai nőt szerintem megkövezének Szomáliában, ha rövidnadrágban jelenne meg; Hollandiában még a nyelvet sem hajlandóak megtanulni (Floridában sem a kubaiak; a Miami Reptéren az alkalmazottak nagy százaléka nem tud angolul...), és fel vannak háborodva, hogy nem tehetik azt a nőkkel, amit otthon megtehetnek... Azért nem látom feketén-fehéren a világot, ne félj.
Előzmény: Első Polgár (471)
Első Polgár Creative Commons License 2005.02.02 0 0 471
Ertem en, hogy mire akarsz kilyukadni, de szerintem azert nem kene ekkora mertekben beszopni a "gonosz feher ember" propaganda mesejet.
Mert valahogy nem latom azt, hogy a gyarmati elnyomas alol felszabadult orszagokban annyira jobb lenne most az elet 50 evvel a feherek tavozasa utan, sot epp ellenkezoleg. Ja igen, persze, ez meg a gyarmatositas utohatasa, meg neokolonalizmus, meg a kisfaszom.
Valamint azt se latom be, hogy a feketek vagy arabok akar Europaban akar Amerikaban annyira elni tudnanak "egyenlobb az egyenlok kozt" statusukkal, a tobbseguk ugyanolyan lusta csurhe, mint itthon a ciganyok, hiaba nyaljak ki a segguket is.
Es ennek a sok onostorozasnak egyszer csak az lesz a vege, hogy a nyugati civilizacio nagy elodje sorsara jut. Ha most diak vagy, akkor meg a sajat borodon megtapasztalhatod, hogy ezek a szegeny elnyomott feketek es tarsaik mire kepesek, ha ok vannak nyeregben, ld. Zimbabwe, Nigeria, Szudan, Ruanda, etc., etc..
Előzmény: Brutalis Harmonia (450)
Törölt nick Creative Commons License 2005.02.02 0 0 470
Nekem ilyet az index forummal szokott jatszani, es akkor szerintem a forumszoft a hibas. Most is valszeg a masik oldalon a hiba, nem a mozilladban. Majd elmulik. Mondom, nekem raer.
Előzmény: Égensétáló Lukács (469)
Égensétáló Lukács Creative Commons License 2005.02.02 0 0 469
kib. mozilla folyton azt írja ki hogy a dokumentum nem tartalmaz adatot mikor a "send" re kattintok. Ha nem haragszol ma nem próbálkozom tovább ma 160/90 volt a vérnyomásom a délután, mostanra lement, de nem feszíteném a húrt
Előzmény: Törölt nick (466)
Törölt nick Creative Commons License 2005.02.02 0 0 468
Mindegy, nekem raer, ha valamikor a kovetkezo heten kuldod... Emiatt ne maradj fenn ilyen keson...
Előzmény: Égensétáló Lukács (467)
Égensétáló Lukács Creative Commons License 2005.02.02 0 0 467
scheisse
Előzmény: Törölt nick (466)
Törölt nick Creative Commons License 2005.02.02 0 0 466
Meg nem...
Előzmény: Égensétáló Lukács (465)
Égensétáló Lukács Creative Commons License 2005.02.02 0 0 465
nézz be a postaládába átment e mert itt szaraxik a rendszer
Előzmény: Törölt nick (463)
ProfitOrientált Nyugdíjas Creative Commons License 2005.02.02 0 0 464

A XIX. század elsô felétôl a XX. század legelejéig az ország gazdasága szédületesen fejlôdik. A két vh. közt a techológiai innovációban magyarország nincs lemaradva a világtól.

 

Persze, ezért küldtek biciklis hadosztályt az orosz frontra. Első mondatod is csak fenntartásokkal igaz, Mo. egy része valóban gyorsan fejlődött a Monarchia gazdasági rendszerének részeként, más régiói viszont még jobban leszakadtak. Ide tartozott a falusi Mo. is. Az I. vh. viszont véget vet a fejlődésnek, lassú de biztos leszakadás kezdődik, ezen nem változtat semmit, hogy egyes iparegységek viszonylag modernek voltak nevezhetők. A 2. vh-ra Mo. egy szánalmas vicc katonai és ipari szempontból, ezen a nacionalista szólamok sem javítanak. Székely századokat pl. annyira felmagasztalja a tiszti kar a németek előtt, hogy még a német vezetés is elhiszi egy ideig, hogy a székelyek egylövetű puskával  megállítják az orosz páncélos gárdahadsereget a keleti Kárpátoknál. Szerencsétlen székely parasztok ijedtükben a havasokba menekülnek amikor meglátják a T34-eseket és a hatalmas tömegben előrenyomuló orosz gyalogságot.

 

Előzmény: kavkaz (446)
Törölt nick Creative Commons License 2005.02.02 0 0 463

Lukacs!

 

Kuldtem melt egensetalo tiszta arja muzsikaiddal kapcsolatosan.

Előzmény: Égensétáló Lukács (462)
Égensétáló Lukács Creative Commons License 2005.02.02 0 0 462
Kb. erre gondoltam én is de ismétlem, erről alig tudok valamit, nem foglalkoztam ezzel a korral ennyire. Valahol bennem is az bujkál hogy egy államfőnek illik tudni, mi újság a nagyvilágban,
Előzmény: Törölt nick (461)
Törölt nick Creative Commons License 2005.02.02 0 0 461

Mindazonaltal volt olyan magyar kormanyzati jelentes 1943-ban, mely a magyarorszagi zsidosagot mint "Kozep-Europa legnagyobb zsido nepesseget" emlegette. Akkoriban Magyarorszagon 800 ezernel valamivel tobb (de 900 ezernel biztosan kevesebb), a faji torvenyek ertelmeben zsidonak minosulo szemely elt. Ha follapozol egy korabeli lexikont, tudhatod, hogy a harmincas evekben Lengyelorszagban 3 millional tobb zsido elt. Tehat a magyar kormanyzat tudta nagyon pontosan, hogy ez a - korabeli magyarorszaginal kb. negyszer nagyobb - zsido nepesseg nem talalhato a Rajna es Visztula kozotti regioban... Ha feltesszuk, hogy nem hittek azt, hogy esetleg Franciaorszagba, vagy Ukrajnaba, netan Olaszorszagba koltozott, akkor kenytelenek vagyunk megallapitani, hogy bizony tudniuk kellett, hogy e nepesseg megsemmisult. Es mivel ekkora nepesseg magatol nem szokott eltunni, ellenben a Grossdeutsches Reich urainak veluk szemben folottebb ellenseges attitudje, es az eroszakos megoldasok iranti vonzalma kozismert volt, bizony azt is tudnia kellett a magyar titkosszolgalatnak - es minden felelos magyar vezetonek -, hogy e nepesseg azert semmisult meg, mert megsemmisitettek. Ezek utan bizony naivitas azt gondolni, hogy illuzioik lettek volna azzal kapcsolatban, hogy a nemetek miert is akarjak a teljes zsido nepesseget (csecsemoktol venasszonyokig mindenkit) elszallitani az orszagbol.

 

Egyebkent a tomeggyilkossagokat ilyen meretekben mar eltitkolni sem nagyon lehetett, legfeljebb az atlagemberek elol (eloluk is csak annyira, hogy epp eleget tudjanak ahhoz, hogy mar ne akarjanak tobbet tudni...). A politikai vezetok Europaban mindenutt max egy ev kesessel mindenrol tudomast szereztek.

Előzmény: Égensétáló Lukács (455)
Brutalis Harmonia Creative Commons License 2005.02.01 0 0 460

Nem kissebbiteni nem szandekozom. Tudom, hogy egyes koroknek ez a celja az alabb emlitett atrocitasok felemlegetesevel, de mit tegyek, ha egyszer ez is resze a dolognak? A 2. VH, akkor a partatlan allaspont erdekeben minden resztvevo szennyeset ki kell teregetni, nemcsak a nacikeit.

Ha relaciojelet szeretnek tenni valami es a hitleri szornyusegek koze, az akkor a sztalini vagy maoi szornyuseg lenne. De sok ertelme nincs. A bodycount azert azert mindegyik esetben hajmereszto.

Előzmény: Égensétáló Lukács (459)
Égensétáló Lukács Creative Commons License 2005.02.01 0 0 459
van igaz abban amit írsz de szerintem ne tégy semilyen relációjelet Hitler és a többiek bűnei közé. Mégpedig egyrészt azért mert tudjuk hogy mind a kettő hatalmas és súlyos bűnök sorozata, másrészt pedig azért mert akaratlanul is úgy tűnik minthe kissebbíteni akarnád Hitler bűneit.
Brutalis Harmonia Creative Commons License 2005.02.01 0 0 458

Pontosan erre van szukseg. A "vereskezu tomeggyilkos" kinyilatkoztatas pont ezert, bar kenyelmes, nem eppen tortenelmi szemlelet, igy, mindenfele bizonyitek nelkul. (Tortenelmi hatter, mozgaster, stb. Ezek kellenek, hogy realisan iteljunk meg valakit. Cezar pl. elvezte a gladiatorjatekokat, sot, szervezett is eleget. Azt jelenti ez, hogy kozonseges gyilkos volt? Vagy csak azt, hogy a koranak megfelelo modon cselekedett? Ha mar bunokrol beszelunk, a szovetsegesek ellenben tenyleg bunt kovettek el akkor, amikor nem akadalyoztak meg a haboru utolso honapjaiban az auswitzi hullagyartast, amikor turelmesen megvartak a ruszkik, hogy leverjek a varsoi felkelest, amikor 600000 nemet allampolgart egettek szet szonyegbombazassal, es az uveggeolvasztott japcsikrol most nem is beszelnuk... Na, ezek tenyleg tomeggyilkossagok voltak, illetve segitkezes bennuk. Es persze joval kisebb bunok, mint amit a nacik es kollaboransaik muveltek. Vagy akar Sztalin.)

De tenyleg OFFtopikok lettunk. Itt egy valodi vereskezu tomeggyilkosrol beszelunk epp. :)

(Illetve en csak olvasok, amikor megallom, hogy ne pofazzak bele. ;) )

Ha Hitler leveri a SZU-t elobb-utobb az USA kerult volna sorra. Atomfegyverrel. Mindket oldalon. Szerintem.

Előzmény: Égensétáló Lukács (455)
Égensétáló Lukács Creative Commons License 2005.02.01 0 0 457
Iga, de kezdünk rém OFFtopikok lenni. Szóval mi lett volna ha Hitler győz?
Előzmény: Brutalis Harmonia (456)
Brutalis Harmonia Creative Commons License 2005.02.01 0 0 456
Keszulj fel, egesz Europa igy fog kinezni. Ha nem akarjak, hogy osszeomljon a gazdasag, akkor az elidosodo populacio helyere be kell fogani ezeket a gyanus barnaborueket. Es akkor lesz aztan faji feszultseg, rasszizmus es nemulass!
Előzmény: Égensétáló Lukács (451)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!