ha előre tudod, hogy hol fog kelleni, akkor ez kivitelezhető, de nekem az tapasztalatom, hogy a bot bárhol jól jöhet, kisebb lejtőkön is jól támaszt, sőt síkon is hasznos a csalán meg faágak arrébbpaskolására. szerintem elővenni, meg eltenni tök macera futás közben, legalábbis én egy 4-6 órás futáson nem tökölnék ezzel.
érdemes amúgy megnézni egy pár videót, főleg a nordicwalking fajtából, mert néha nagyon furán használják a túl hosszúra állított botokat a futók.
kiadhatnánk majd pár év múlva egy terepfutás index összegyűjtöttet.. volt itt már régen is egy pár mesteri darab maki, drakulady stb. tollából, amikor még cukiberg startupja nem hódította el a zemebreket innen :)
Még nem használtam botot sose, de elképzeléseim szerint csak a szükséges helyeken venném elő, és hosszabb jól futható szakaszokon elraknám. Erre nekem praktikusabbnak tűnik az összecsukható változat.
Nejemnek van egy tekerős változata, de az tényleg egy bazi nehéz túrabot, és sokat kell szenvedni a rögzítéssel, széttekeréssel. Van olyan tekerős, ami ettől könnyebben jár? Mert a klipszes (ha így hívják egyáltalán) vagy a sátorrúd szerűen összetolható változat nyilván sokkal egyszerűbben kezelhető, viszont lehet, hogy ugyanígy könnyebben is törik.
Nekem az tűnt föl, hogy te hány napilapot kiolvasol egy-egy hosszabb futás alkalmával. :) Ez az általad említett "bélműködés célszerű fenntartásának" a része?
Nem, futáshoz nem túl jó az összehajtható bot, mert nehezebb, és tök fölösleges hajtogatni, úgysem teszed el. kivéve ha vmi többnapos, versenyről van szó. :)
Nekem Oli a Fizan Compact-ot ajánlotta az csak 158 gramm, összecsukható, szivacsos markolatú, a második M115-öt bírta ki a majd 100 kilómmal, szóval nem gyenge.
Még sosem ettem gyömbért, így amikor UTH után a célban vettem az asztalkáról, fel sem ismertem. Kandírozott gyümölcsnek néztem. Bekaptam mind, rágtam, majd szaladtam egy kukához és kiköptem mind. Még jó, hogy nem versenyen történt mindez, akkor kijött volna minden egyébbel együtt.
Elég sok probléma szokott lenni a gyomrommal és e miatt rá vagyok kényszerítve, a kísérletezésre. Az évek során az egyik legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy melegben már egy enyhe elfutás is gyomorleállással jár. Szóval első a kontroll.
A második megfigyelésem, hogy hosszú távon és nagy melegben a túl sok édestől besokallok. Édesek az izók, a gélek, a gyümölcspép, de még a banán, meg az alma is, amit pontokon szoktam enni. Egyesüli kivétel a paradicsom. Egy idő után képtelen vagyok megenni az édeset és jön az eléhezés. Keresgéltem, hogy milyen jól szállítható sós/semleges ízű frissítő van. Ősztől tavaszig a háztartási keksz jól működik, de nyáron azt is hamar meguntam. Erre találtam ki, hogy pirítok kenyeret, mert az jól tompítja az édes ízt, még gyomromban lévő felesleges vizet is felszívja és az a bélből is fel tud szívódni akár.
A gyömbért, meg a citromot itt ajánlották fórumon, kipróbáltam és nekem remekül bejött.
A kólát én is szeretem, de szénsavas, ezért csak ritkán iszom, akkor is vízzel felesben, hogy ne legyen annyira bubis. Ha a sör nem lenne szénsavas, azt is kipróbálnám, persze csak alkoholmentes változatban.
Nekem a kávé bejött, nem érzékeny rá a gyomrom sem, az energiaitalokat viszont nem bírom.
Zsoltiék nagyon erősek, látszik, hogy méretes hegyek között tudnak gyakorolni. Felfelé úgy hagytam el őket Sasvár után, hogy az enyhébb emelkedőkön kocogtam a botommal.
A gyömbér az biztos, hogy elveszi a gyomorfelfordulás "élét", a kávé nagyon kerülendö, ugyanis sokaknál eleinte kitágitja az érrendszert, emiatt leviszi a vérnyomást -és csak késöbb viszi, egyfajta turbóként fel a pulzust.
jó a szöveged Gábor, tetszik! Ezek a tippek, hogy mit is eszek honnan jön? Hogy mered kipróbálni az új dolgokat? Én gyakorlatilag semmit nem mertem enni, csak kenyeret, és gumicukit. A citrom meg a gyömbér tuti bejön? Mindenkinek? Kávé nem hajthat meg nagyon? Én mindenütt ittam kólát, talán az egyetlen problémám volt a frissitéssel, hogy nem volt szénsav nélküli kóla.
Egyébként meg Zsolt is iszonyat tempót gyalogol, nekem az nem ment, úgy mentünk együtt a felfelékben, hogy én bele-belefutottam.
Ja, hogy ne kelljen kutatni utána: 17:45 lett az időm. Fél 3 körül már ágyban voltam. Másnap pedig az apci bányatónál pihentük ki a fáradalmakat. Kb. 10 %-át sikerült. :)
Említettem a sztori kezdetén, hogy elkövettem azt a hibát, hogy én a hosszú távot akartam teljesíteni, ahelyett, hogy azt mondom, majd a Hidegkúti szétválásnál eldöntöm, merre megyek. Nos, nem ez volt az egyetlen baklövésem. Nekem időtervem volt. Én magam is tudtam, hogy hiábavaló, sőt irreális számolgatni, időt belőni, mégis kinéztem Sznopek Józsi tavalyi 20 órás teljesítésének részidőit. Plusz azt is számolgattam, hogy ha 1 óra 40-es 10 km-eket megyek (átlagosan 10 perc/km), akkor az táv idei meghosszabbításától eltekintve 20 órán belül lehetek. (Vagyis 20 és fél óra körüli idővel akár célba is érhetek.) Ezt teljesen nem tartottam lehetetlennek, de utólag látom, hogy azért elég tévesen számolgattam. És bizony hiányzott a kalkulációból az időjárás, mint paraméter. Nagyjából Lajosházáig, Mátraszentimréig (60 km) tudtam az időkereten belül maradni, utána folyamatosan romlott a teljesítményem.
Ott tartottunk, hogy elhagytam a Szorospataki frissítőpontot nem túl fickós állapotban. Ekkor már lassan 11 órája voltam úton, igaz ebben már benne volt vagy fél óra "depózás". A következő szakasz Ágasváron végződött. És a rosszabbik oldaláról kellett felhágni rá! Gyűjtöttem is hozzá az erőt, hagytam az idő közben ismét feltűnt Pauláékat látótávolságon kívülre kerülni. A résztáv nem volt hosszú, de az 5 km-hez 500 m szintemelkedés is tartozott, amiből 100-at az utolsó 3-400 méteren vesszük fel. Ez még a Mátrabércen lefelé is gyilkos érzés szokott lenni 35 km után, itt viszont 70 km-nél voltunk és fölfelé kellett kaptatni. De túléltem. Próbáltam ugyan lejjebb csalogatni a pecsételős pontőröket a csúcsról, de nem jöttek. Aztán visszaugra-bugráltam a turistaházig, és kellemes meglepetésként magamba tudtam erőltetni egy szelet pizzát, plusz némi rizskochot. (Mondom, itt habzsi-dőzsi volt végig! :) ) Ildikóval megbeszéltük, hogy a túrázásukat befejezve ő kijön elém kocsival Fallóskútra, így könnyű szívvel vágtam neki az odavezető útnak. Főleg, hogy még lejtett is. :) Aztán persze emelkedett is, de a drágám elém jött, így az utolsó pár kilométert együtt gyalogoltuk le. Ekkor vallottam be neki, hogy az én fejemben már erősen fogalmazódik a gondolat, hogy átváltok a rövid távra. Ugyan a lábam bírja, de a keringésem, szívem eléggé kivan, és még rengeteg nagy hegy lenne előttem. Támogatta az ötletemet. Hiszen így akár éjfélre már otthon lehetek a szálláson mellette az ágyikóban. :) De mondtam, még meglátjuk, hátha csoda történik. (Nem szokott. :) ) Fallóskúton eszegettem kicsit Makiéknál, majd levetettem a sótól teljesen összeállt trikómat és helyette egy frisset vettem fel. Sör is volt, de megbeszéltük Ildikóval, hogy még átautózik Mátrakeresztesre is, és majd csak ott kapom a jutalomfalatot meg. Át is kocogtam, a falu szélén már várt a sör. Finom barna! Langyos volt, de kit érdekelt. Még meg is kínáltam egy-két épp áthaladó kollégát. Aztán érzékeny búcsút vettünk és elkezdtem felfelé kaptatni a turistaház felé. És hogy ne legyenek a dolgok egyszerűek, elkezdett hatni a sör, elkezdtem jobban lenni. Alig hogy megalkudtam magammal az átnevezésről, elkezdett motoszkálni bennem, hogy de nem ezért jöttem, és lehet, hogy végig tudnám csinálni. Szenvedéssel, de meglehetne. Míg így poroszkáltam az egyre sötétebb erdőben, elértem a házat. Ott aztán volt minden, többek között nagyon finom gulyásleves, ami még ráadásul jól is esett. Megettem, kértem egy kávét is, kólát is kortyoltam. Közben ment a harc. Azonban miközben minden elfogyasztottam, szép lassan ismét erőt vett rajtam a gyengeség. Újra nehéz lett a légzésem. Aki még nem fáradt bele a túl hosszú ideig tartó sportolás közben erős légzésbe, az nem tudja, milyen érzés. Olyan izmok fáradnak el közben, amik máskor sosem szoktak. Újra elővettem a térképet, konstatáltam, hogy erre 45 km, benne a Muzsla, amiről lefelé és végtelen hosszú az út, fel meg még inkább, a Havas, amit még nem ismerek, de előre ijesztgettek vele, és a többi kisebb-nagyobb pukli. Fél 10 volt és ez még 8-9 órát kívánt állapotomtól függően. Arra meg 16 km és "csak" 2 csúcs. Túl könnyű volt választani. Felvettem a fejlámpámat, majd az ajtóhoz somfordálva diszkréten megkérdeztem az egyik pontőrt, mit kell tenni, hogy átnevezzek a 88-ra? Mire ő: "Gyere, visszamegyünk a házba! Figyelem!! Átnevezés a 88-asra!" No mondom bakker, nem lehetett volna halkabban? Úgy érzem magam, mint a faszi, aki kondomot akar venni a gyógyszertárban. Mire ő: "Ja, hogy péniszgombára gyógyszer?!" :-)))) Hát ilyen észrevétlenül kerültem át az egyik táblázatból a másikba. Világos-hegy után jött is pár aggódó sms, hogy hová tűntem a versenyből! Ebből tudtam meg, hogy figyelnek. :)
De a hazaút azért nem volt olyan egyszerű, mint képzeltem. Tóthegyes simán megvolt. A sok rendkívül készséges, barátságos frissítőpont közül nekik adtam a jogart, mert ők pálinkával is megkínáltak. Én meg elfogadtam. :) Aztán jött a Világos-hegy amit 2 spartathlonista őrzött. Csodaszép az a pont a végtelen csillagos égbolttal a fejünk fölött. Leereszkedni onnan viszont rémálom volt. Iszonyú meredek és tiszta sima csúszós por. Kész csoda, hogy csak egyszer estem el, és pár egy olyan gátülés pózt vettem fel, amiről nem is tudtam, hogy képes vagyok rá, semmim nem szakadt, nem tört. És még be sem görcsöltem, csak egy kicsit, pedig már közel jártam a 90. kilométerhez. A hegy lábától már nem volt különösebben szintes, sőt, sokszor kellemesen lejtett is, így szinte végig futottam. Egyszer meg kellett ugyan állnom, mert éreztem, nem csak a lelkemet nyomja nehéz teher. Az út vége sajnos elég méltatlan lett a pálya egészéhez képest, hatalmas pampafű szerű füvekkel borított mezőkön, kökényeseken gázoltam keresztül. A Jurassic Park jutott eszembe, és vártam, mikor ránt le egy raptor. A falu előtt újra beértem román barátnéimet, aki már inkább csak gyalogoltak, de az érkezésem kicsit meglendítette őket is. Kis idő múlva pedig beért bennünket a hosszú táv győztes párosa, Marius és Pap Gabi. Látszott a mozgásukon a megtett út, de futottak, és határozottan gyorsabban, mint mi. A falu elején még volt egy kis bóklászás, mikor hirtelen a falu helyett a hegyoldalba kanyarodott a fényvisszaverők sora, de végül megtaláltuk az utat, és a pincesor majd a templom érintésével beértünk az iskolaudvarra, a célba. Aztán megittam egy sört. :)
Itt kéne befejeznem, ez jó végszó lenne, de helyet adok egy kis utószónak is. nem mentem azonnal haza, még megvártam, míg befut az élmezőny, ettem is egy kicsit. Nyakas Gábor úgy ért be, hogy leugrott a majd méter magas falról, majd még látványosan pattogott kissé, hogy mutassa, mennyire friss. de leginkább boldog volt. Aztán leült, lefeküdt és úgy maradt. :) Utána jött be a kolozsvári Kovács Zsolt és ubalika (Újhelyi Balázs) Pap Gabiékhoz hasonló békés egyetértésben. Balázs rögtön ki is fejtette, hogy ez nem embernek való. :) Aztán még befutott Nosza Gabi elég jó állapotban. Több embert már nem vártam meg. Választottam egy 88-as követ és hazaindultam.
A Muzsla környékét elsősorban a gyenge lámpa miatt nem tudtam kiélvezni, túlságosan kellett koncentráljak a lábam elé, illetve hogy egyáltalán merre van az út :) Meg talán az eleje, amig nagyon sűrűn voltunk, azt tényleg kevésbé élveztem, de a többit nagyon.
na ez egy jó beszámoló!! tök jó, hogy beleszagoltál ebbe is, még, ha nem is fogsz ezen a szeren rajta maradni esetleg. ráadásul nincs mit szégyenkezned az eredmény miatt sem.. gratula, jó pihit.
- 98 km - 4800 m szintemelkedés - 17 óra 45 perc ------------------------ Ezek emberes számok, mégis savanyú a szám. Futó "karrierem" történetében először nem fejeztem be egy versenyt, amin elindultam. Igaz, a rendezők jó fejek, Medvegyu azt írta a nyavajgásomra, hogy "Nem lehet megmondani induláskor, hogy melyik távon indulsz." Igen, így kellett volna! Úgy indulni, hogy "Majd meglátom A Hidegkúti turistaháznál, hogy merre megyek. Csak sajnos hibáztam, és fennen hirdettem, hogy "én a 127 km-nek megyek neki". Így lett a sikeres teljesítésből kudarcélmény.
Pénteken odautaztunk Ildikómmal a tetthelyre. Gyöngyöspatán, közvetlenül a cél mellett foglaltunk szállást 2 éjszakára. (NandiMagdi Vendégház, csak ajánlani tudom!) Ám mielőtt elfoglaltuk volna nyugvóhelyünket, még átruccantunk a rajti-partiba. Átvettem a rajtcsomagot, az új traxpace-szel összekötött chipes karszalagot, majd átmentünk Balázs (ubalika) családjával karöltve az út másik oldalára a Bari Tanya töltött lángosos, tócsnis (itt macok) bulijába, ahol jól belakmároztam. Közben sok ismerős, akikkel megbeszéltük a várható nehézségeket, biztattuk egymást vagy csak kvaterkáztunk. A hangulat kicsúcsosodását már nem vártuk meg, hazaautóztunk, megittunk egy pohárka bort a háziasszony jóvoltából, aztán szundi.
Reggel fél 5-kor csörgött a mobilvekker, gyors kajálás, pakolás, majd a ház elől indult a busz 5:20-kor. A lépcsőjén még le is tudtam ülni. Szerencsére elég hamar átértünk, még ittam egy kávét, újabb üdvözlések, kézfogások. Sok az ismerős, pár szót váltunk Pap Gabival (persze nincs terv :), Lúdtalppal, Cilivel (sárcipő), ... A rajtjelről lemaradok, de a mezőny közepét még elcsípem. Hamar összeállunk Rácz Tibivel, és nagy pofázás közepette túl is futunk a legelső leágazáson. Pont úgy, mint Yoyokával vagy 3-4 évvel ezelőtt az akkor még létező 55-ös táv elején. Most könnyebben megússzuk, 50 méter után utánunk füttyentenek. A meglepetés, hogy rövidesen beérnek bennünket Pap Gabiék a román sráccal! Ezek szerint még ennyi év után is be lehet nézni ezt a jó kis kanyart. Túl szép az a patakmeder! Gabiék minden bizonnyal nem úszták meg +100 méterrel. Vicceskedtem is nekik, hogy mindig a kezdőkkel van a baj. Megúsztam orrba vágás nélkül. :)
Sokan sokszor mondták a verseny előtt, hogy ne siessek, nagyon tartsam vissza a tempót. Én igyekeztem. Szerintem az első 10 km-en nagyjából ment is. Aztán igyekeztem érzésből menni. Olyan tempót választottam, amitől nem érzem, hogy kikészít. Azért próbáltam tempósan mászni a kaptatókon, és kocogni az enyhébb emelkedőket. Azt is megkaptam tanácsként, hogy ne egyek annyit, mint amit a szemem kíván. Oroszlánváron így csak 3 féle sütit ettem. :) Ott volt Ildikó banános csokis piskótája is, aminek csaptam is gyorsan egy kis reklámot. Kékesre (17 km) 2 óra 38 alatt értem Cili, Tibi és László Szilvi társaságában. Szilvi folyton panaszkodott, hogy nem kap levegőt, mert megfázott. Ehhez képest 23:35-öt ment a hosszún. :) Itt sem akartam elkapkodni a továbbállást, szerencsére a pontőrök nem rakták ki a sütiket, így nem volt kísértés. Jött a "zuhanás" Sombokoron keresztül Parádsasvárra. Én igyekeztem féken tartani a lovakat. Lent a faluban viszont az aszfalton már kijött, milyen meleg van. Süti, sós paradicsom, ital töltekezés, majd tovább Bartakovics Balázzsal. Közben nejemmel sűrű sms-váltások, mert bedöglött a telefonja, és így próbáltam segíteni. Balázs meg is jegyzi, hogy amikor nem a telefonon lógok, egész jól haladok. :) Galyára minden szempontból meredek a kapaszkodás, sütött bennünket a napocska rendesen. Galya I-en nem akartam sokat vacakolni, kulacstöltés és tovább le Mátraalmásra. Jól lehetett menni. Lent pedig nagy örömünkre görögdinnye az asztalon! Pár hasáb azonnal bekebeleződik. A pontőr megkínál egy kis kékkúti fürdéssel is, nem tudok neki ellenállni. Eztán jön az egyik legmeredekebb kaptatás vissza Galyára. A visszaút felénél Balázs már állva hagy. Innentől kezdtem érezni, hogy valahogy nem megy úgy, mint kéne. Galya II-n leves, Millers és a többiek felváltva ugrálnak körülöttem. Míg belapátolom a levest Pygmea (Kata) jégzselével legyúrja mindkét vádlimat. (A fene se érti, miért ez a túra a legnépszerűbb évek óta a szavazáson...)
Közben kicsit böngészem a térképet, de nem vagyok a dolog nagy tudója, ugyanis a fejemben úgy áll össze, hogy innen "legurulunk" Mátraházára. No a fittyfenét. Persze, hogy jó kis mászás van benne. Mire felérek, lóg a belem. Van azonban egy remek színfoltja a szakasznak, barátnőjével túrázó kedvesemék várnak félúton, és kapok egy kis naptejezést, dédelgetést az elvonuló sporik nagy megrökönyödésére, akik minduntalan meg akarnak állni csip leolvasásra.
Mátraházáról Lajosházáig megint Cilivel csapódunk össze, jól jön, hogy állandóan nézi a gps tracket az óráján. Ott újabb dinnyézés, de már nem nagyon megy semmi más. A süti sem, pedig ettől féltem. rendületlenül iszom, eszem a sós paradicsomot, sőt a sótablettát is bevetem, de az erő elhagy. Felfelé Mátraszentimrére azért ráakaszkodom Cilire és Szilvire, bírom tartani velük a lépést hellyel-közzel. Hosszú az út, a lankásabb részeket kocogom, beelőzök egy tempósan gyalogló versenytársat, de csak azért, hogy mikor én is gyaloglóra fogom, visszaelőzzön. A végén megjön hátulról Boszi Ildi, és csak azért nem ő ér előbb a kocsmába, mert Kerekes Petiék leállítják. 60,5 km, 3400 m szint. Utóbbiban több, előbbiben kevesebb, mint a fele. És én határozottan nem vagyok jól. Itt aztán megpróbálom elsütni a csodafegyvert. Megeszem a levest, aztán kérek egy pohár sört. Megiszom, várom a hatást, semmi. Még fürdök egyet a kék kúton, aztán továbbállok. Persze mindez nem addig tartott, amíg elolvastátok. Innen Szorospatakig jól lehetne csapatni, de nem esik jól a lefele sem. Összecsapódok 2 román lánnyal, dumálgatunk, hagy menjen az idő. Később kiderül az egyik a pályacsúcs-tartó Marius barátnője. Marius azt mondta neki, hogy jöjjön ide nyugodtan erre a 90-esre, nem szintes a pálya. Paula mondta, hogy ezért még később számolni fog vele. :)
Szorospatakon minden mindegy alapon pihenés, és egy újabb sör. Hogy érthetőbb legyen, miért ezt a módját választottam az erőszerzésnek, nem a lábam volt kipurcanva, hanem a szívem, a tüdőm, a keringésem, a felsőtestem. A légzéssel voltak problémáim, és ez nem szokott jól elsülni. A sör viszont húzott már ki ilyen csávából tavaly a T100-on. Most viszont nem hozta a formáját. Gyenge kocogással indultam ki erről a pontról is.
"csak akkor kéne mennem, ha 1kulacsövvel vidáman elszökdelnék a végéig?" Söt, ha be tudnál szerezni egy kézretapasztós kulacspárt, különbözö sürüre kevert sponzerpor-töltettel(by yenkik) az dörzsölne/bántana legkevésbé és maradnál a gatya-póló-zokni-cipö kombónál. Igy csak "megeröszakolod a dolgot". Amugy én megóvtalak volna ettöl, ha elötte kérdezel, (mondván, ne indulj) nade az ember ugyis sajat kárán tanul. Grat a szép teljesitményhez és kösz a tapasztalatokat! üdv, bushman
kirándulós. gyaloglós. hüttézős. 2x grosses radler, 1x cola, tájban gyönyörködés, hőguta meg ilyesmi.. ahogy itthon a mátra gondolom.. de fent még talán jobban megütött..
