Nekem is fel akart írni valamit, de még pont a normál határ teteje volt, így inkább nem kezdtem el gyógyszert szedni rá. Utánaolvastam a dolognak, vannak hobbi testépítők, akiknek gyakorlatilag évek óta 700-800 körül van (ha jól emlékszem) és nem lett vesekövük. Ebből laikusként arra következtetek, hogy a genetikai hajlam a lényeges itt. Magyarán, ha vesekövem lesz, akkor elképzelhető, hogy vegan étrend mellett is lett volna.
Ha a húgysav magas akkor sincs túl nagy gond. Nekem is az volt régebben amikor sok csireket ettem, az orvos adott rá valamit köszvény ellen. Ez a köszvény kifejlődését is gátolja és leviszi a húgysavat is, a háziorvosnál rá lehet kérdezni :)
Szinte semmi, a húgysavad felmegy majd valószínűleg, és ha hajlamod van rá, ez hosszú évek alatt problémákat okozhat az ízületeidben ill. vesekő fejlődhet ki, de ezen kívül, a tudomány mai állása szerint minden más szempontból pozitív a fehérjedús táplálkozás. Az ilyen táplálkozást folytató emberek átlagosan ellenállóbbak a vírusok és baktériumok ellen, kevésbé jellemző rájuk az elhízás, és jobb állapotban van a kardiovaszkuláris rendszerük is.
Mert a jelek szerint boven be tudod vinni a megfelelo mennyisegu kaloriat, igy konnyen tudsz fejlodni. Hizni sokkal nehezebb es leginkabb dragabb mutatvany. Raadasul fejben is fel kell tudni dolgozni, hogy a novekedeshez muszaj hizni, azaz elveszteni az egyetlen pozitivumot amit egy vekony testalkatu fel tud mutatni: a szalkassagot.
A tulsulyosnak nincs vesztenivaloja, o vagy fogyni fog, vagy izmot felszedni, de igy vagy ugy, mindenkeppen jol jar. :)
Ez én vagyok kiskoromban. :) Sajnos pár évre rá meghalt a mamám, anyámnak új élettársa lett, átkerültem új suliba. Viszonylag nem foglalkoztak velem, anyám rosszul főzött és rászoktam a gyors kajákra, egészségtelen ételekre és emiatt meghíztam. Ha ideges vagyok mindig bevágok napi 4000kcal-t és nem mozgok.
Most Endomorph-nak nézek ki. Most döntöttem el, hogy új életet kezdek, de gondoltam megkérdezem hova tartozom. Meg hogy érdemes belekezdenem-e a testépítésbe. Mert ha Endomorph jött volna ki, akkor hagytam volna a fenébe az egészet, mert rémes hogy az Endomorph testépítők hogy néznek ki. De ha nem vagyok az csak a + súly miatt tűnök annak akkor belekezdek.
En ekto/mezo kevereknek saccolnam, a vegtagok aranya alapjan. De tul fiatal meg, ilyenkor tenyleg nehez megmondani. Szoval vekonynak vekony (de hat a legtobb gyerek ilyen korban az, hacsak vegletesen endomorf) de nem tunik nagyon nyulanknak ahhoz, hogy egyertelmuen ektomorf legyen. Majd kiforrja magat a dolog. :)
Melyik testalkattípusba tartozik ez a gyerek? Ecto, Meso, Endo? A képen ruha van rajta, de elég passzos úgyhogy gondolom csak ki lehet következtetni. :)
Ha megeszel egy szelet csirkemellet annak mi a hatásmechanizmusa? Na, hát ugyanaz, csak koncentrált élelmiszer a fehérje és gyorsabban szívódik fel/emésztődik meg.
Edzegetek. Jópár éve. Totálisan naturál. Élveztem, de pár hónapja elkezdtem apró dózisban amino-t szedni, és látványos a javulás! Van-e káros hatása? Nem érzem amúgy, sőt! Fehérjét nem tolok. Kellene. Mi a hatásmechanizmusa?
Ajánlanátok egy lendkerekes bowdenes evezőpadot?középhaladó szintre. 100kg vagyok. Mennyit kellene rászánni, hogy ne essen szét 1 év alatt? Milyenek a jók?
Premium Whey Protein Blend (Whey Protein Concentrate, Whey Protein Isolate, Hydrolyzed Whey Protein Concentrate), Maltodextrin, Recovery Blend (Creatine Monohydrate, L-Leucine, L-Isoleucine, L-Valine, L-Glutamine), Cocoa Powder, Glycine, Natural And Artificial Flavors, Gum Blend (Cellulose Gum, Xanthan Gum, Carrageenan), Salt, Soy Lecithin, Sucralose, Acesulfame-Potassium. Contains Milk And Soy Ingredients.
A termék egy mátrix, amiből a whey koncentráum a legtöbb, de hogy miből mennyi azt nem tudni. Tehát lehet, hogy 90% koncentrátum és 1% izolátum. A második helyen áll hogy maltodextrin, vagy is a második legtöbb benne egy cukor fajta. Kösz!!! Ez ám a prémium?!?! Következő játékos egy recovery blend, tehát egy újabb keverék. Bocsánat EGY FEHÉRJÉBEN MIT KERES a CREATIN?!?! Összeségében a vásárló vett egy kb 60%-os fehérje tartalmú valamit.
PVL Mutant Whey, hát az első között volt ez a kanadai cég, amely ellen az USA-ban pert kezdeményeztek 2014-ben Biztos azóta változtatott, de hát nekem ez maradt meg belőle:
A Fit Foods Ltd. kanadai vállalat, "Mutant Whey fehérjéje ellen panaszt nyújtottak be november végén. 40 áruház polcán található Mutant Whey fehérjét hasonlítottak össze. A panasz nyílvános pdf. formátumú beadvány tartalmazza a termék laboratóriumi bevizsgálásának eredményeit is. A panaszos a termék csomagolásán 44g tejfehérjét olvasott, ami magába foglal 17g aminosavat, de a címkén 22g fehérje van írva. https://www.truthinadvertising.org/wp-content/uploads/2014/11/Canizalez-v-Fit-Foods-cmpt-.pdf
A laborvizsgálatok alapján 32,576g az össz. amino, szemben a gyártó által írt 44g helyett. Ebből szabad aminok 8,584g/2 adagolókanál, amely magában foglal glicin, treonin, alanin és triptofánt. Az alanin nem szerepel a termék címkén. 3,886g taurint találtak / 2 adagban. A termék címkén azt állítják, hogy 17g l-glutmain és EAA (leucin, valin, izoleucin "BCAA") mix van. A laborvizsgálatok kimutatása szerint azonban 7,356g BCAA /2 adagban és nulla L-glutamin van a fehérjében.
Scitec Professional nem más mint whey koncentrátum, izolátum és emésztő enzim. Ami számomra megmagyarázhatatlan, hogy ez a piros dobozos verzió szinte azonos %-os fehérje tartalmú, mint a kék dobozos ami csak koncentrátum.
".... Nézd, a Scitec egy Noname gyártó, a Nutrend viszont Közép-Európa legígéretesebb reménysége, tehát nem kérdés a választás...ha már a minőségről (Muscletech, ON, BSN...stb lemondtál). ...."
Ebben sajnos az a bibi, hogy egyik sem valódi gyártó!! A fehérjét erre szakosodott, milliós gépparkkal rendelkező élelmiszerfeldolgozó gyárak képesek előállítani. Pl. jelenleg idehaza ebből egy sincs. Nem is csoda, hiszen megfelelő mennyiségű szarvasmarha sincs, amely képes lenne adni azt a mennyiségű tejet amiből különféle technológiák alapján a fehérjét kinyerhetik.
Maradjunk annyiban, hogy a márka nevek ilyen gyáraktól megveszik a 25kg-os zsíkokat, raklap számra, elszállítják egy másik élelmiszer gyárba ahol olyan gépek vannak amelyekkel be lehet keverni a márka által adott ízt, adalékanyagokat, stb. stb. és futószalagon képesek ezeket dobozolni, vagy zacskózni.
Az ON ,és a BSN egy angol fehérjegyártó saját márkája, tehát itt mondjuk a képlet jogos. Csak hát ON méregdrága. És mint minden márkát sajnos a tápkiegeket is hamisíthatják.
A fehérjék esetében a minőséget maga a gyár adja a termék certikfikációjával, amelyben olvasható a legyártott alapanyag jellemzői. Az aminok 99%-ban pedig Kínában készülnek és lassan már a vitaminok is onnan kerülnek ide.
Hát igen a kezdeményes jó volt, így múlt időben, mert már a születésekor halott a téma. A bevizsgálásnak ÁRA van, nem is kicsi ára. Főleg, ha az eredményről hivatalos bizonylat kell, amiért a vizsgálást végző cég felel is. Az oldalon ahol ez az ötlet megszületett, ott pedig mindenki csak írogatta, hogy ezt meg ezt meg ezt is vizsgáld be, de pénzt, manit azt senki nem adott.
Amino Acid Support Blend - 960mg ** L-Taurine, Raw Coconut Water Concentrate, Alpha-Hydroxyisocaproic Acid, Bromelain, MicroDried Blueberry Fruit Powder
Ha érzékeny vagy az állati fehérjére, akkor egy alternatíva lehet a rizs.
A rizsprotein biológiai értéke 59. A biológiai érték azt mutatja meg, hogy hány gramm fehérje marad az emberi szervezetben. A rizsfehérje nem komplett, mivel nem teljes az EAA tartalma.
Fekvőtámasszal is lehet erősödni, izmot növelni a mellre. Mivel azt is tudod neheziteni(lásd fegyencedzés), amig el nem éred az egykezes fekvőt.
A lényeg hogy a sorozatokban a bukás 6-10 ismétlésnél legyen.
Egyébként a fegyencedzés alapvetőleg nem rossz ha valaki nem tud/nem akar..stb terembe járni, de a vékony csávók hamar végigszaladnak az egészen, és nem látszik joformán semmi.
Akinek van alapbol egy 80-90 kilos testsulya, annak azért kihivás a dolog. Én a 92 kilommal jol elvagyok vele, (1-2 év terembejárás után is), és fejlödgetek. 46 éves vagyok és még most is növök.
És neked mi a véleményed a fekvőtámasszal kapcsolatban? Szerinted is hatékony a mellizmok eddzésére vagy inkább valami más gyakorlattal lehet hatásosabb eredményt elérni?