Keresés

Részletes keresés

Balogh Endre Creative Commons License 2000.05.18 0 0 295
Először is egy cikkcakkműfajban készült dolgozat.

Balogh Endrike: Érettségi dolgozat, írta Balogh Endrike

Bevezetés:

Különös jelenség az internet, mivel mindenhonnan elérhető, ahol közepes fokú a technikai fejlettség (mármint nem a jelenség, hanem a net). Ott virtuális helyek vannak. A topic olyan virtuális hely – topikus (gör.): helyi, helyre vonatkozó –, amely egyszerre tematikusan is rendez – topic (ang.): beszédtéma, topikus (gör-lat.) pl. az anyag elrendezési és feldolgozási elveinek rendszere. Namármost a Répaköltészet egy ilyen topic, ahol a Répa rendez.

Tárgyalás:

A répa a művészetre tanít, mert a kisgyerekeknek is azt mondják, hogy egyenek répát, attól tudnak majd fütyülni (vö.: Varró Danika: William Varró: „Hanyadik szonett is ez? már nem is számolom” c. verse, 151. b. – azaz beírás –, ahol a költő a répát úgy jellemzi, hogy „Tavaszi biszbasz, gyógyszere a füttynek”). A répát már a görögök is felfedezték, úgy hívták, hogy répa, meg úgy, hogy Apolló, és Dionüszosz.

A Répaköltészet című helyre olyan emberek írnak, akik álnevekkel fedik el hétköznapi önmagukat – szerintem a legviccesebb álneve Balogh Endrének van –, ami rút és csúnya. Balogh Endrét kivéve (őt közelíti meg Varró Danika) minden rendszeres jelenlévő/hozzászóló költő. (Ez a Balogh Endre nem más, mint egy nagy unalmas szöveghalom létrehozója.) Ez a hely nagyon gyanúsan hasonlít a középkorban és a reneszánszban dívó költői versenyekre, ahol megjelent Villon is, ennek egy versét Jorgosz írta át („Ballada a répává lett rólam”, 166. b.). A versenyekről rögtön a rap jut eszembe mint mai párhuzam, ahol a fekete bőrszínűek egymást próbálják lepipálni verbálisan, zeneszerű hangoktól kísérve. (Nem verbális volt a break, ami egy elavult táncfajta különösen az ezerkilencszáznyolcvanas években volt jellemző.)

Ez az egész viszont olyan is, mintha egy versbetétes regény lenne, mivel van benne minden: párbeszéd (különösképpen marginal drámarészletében, de máshol maguk az álnevek is gyakorta válaszolgatnak egymásnak), .

A répaköltészet művelőinek életrajzával kapcsolatban nehéz helyzetben vagyunk, mert nem áll róluk rendelkezésre külső, kortárs szemtanú által hitelesen megírt biográfia. Mindenkiről csak annyit tudunk, amennyit elmond magáról, vagy amivel mások gyanúsítgatják, és mindent kénytelenek vagyunk elfogadni, mert tényleg nem született életrajz róluk, ez nagy hiányossága ezeknek az embereknek/ufóknak. Lehet, hogy itt nincs lehetőség elmondani, hogy mivel szerelmes volt a pszichológusnőjébe, azért írta meg ezt és ezt a verset, ebből a szerelemből szublimálta. Pedig a szerelemre ők is vágynak, mint például Maripenna prózabetétje is mutatja. Van nekik azonban egy csomó előzményük, ez mind szöveg, és ezeket nagyon szeretik, rájuk írnak, így sok-sok palimpszeszt jön létre, és sokszor intertextualitásról van szó (erre rengeteg nagyon jó példa van, ilyenek: Jorgosz „Nagymonológ” című verse, 217. b., vagy marginal: „A répa meghal a lovak lelegelik”, 43. b.)

A répa felidézi bennünk az egész élővilágot, különösképpen a zöldségféléket, ami által a „beszélsz zöldségeket” alapelv szerint megközelítjük a halandzsaverseket is (erre most nem jut eszembe jobb példa, mint Zslötyi halandzsaversekhez közel álló „Óda” című verse, 164. b.). Mint zöldség, rokona a füveknek is a répa, de erről nem szólnék egy ilyen érettségi dolgozatban, mert nem ismerem a témát.

Befejezés:

Sok szempont szerint kellene még írni róluk, ilyenek a jelek jelentésének/jelentéseinek szétszóródása utáni (posztapokaliptikus) jellege, az, hogy a szövegek értelme ki van téve az olvasónak, hogy a nem netes irodalomban találhatunk hozzájuk hasonló szövegeket a régi szerzőkkel és szövegekkel való elbánásban: tehát nem előzmények nélküli a Répaköltészet (én pl. Győrei-Schlachtovszky drámáit, Garaczit, Háy Jánost, Esterházy Pétert, Barta Bandikát, Hazai Attilát és Varró Dánielt érzem legközelebb hozzájuk, főleg hangnemük miatt, de korlátozottak az ismereteim, meg most izgulok, és nem jut eszembe más), és még tovább folytathatnám a sort, de nem teszem, mert félek, hogy talán valami rosszat írok, és lerontom a jegyem.

Előzmény: zseboroszlán (256)
platina Creative Commons License 2000.05.18 0 0 294
Gratulálok nektek ehhez a topichoz. Annyira untam már magam itt az Index kultúrában, hogy hónapokig ide sem figyeltem, a munkahelyi kollégáim hívták fel rátok a figyelmem.
Balogh Endre Creative Commons License 2000.05.18 0 0 293
Dugjadddd:-
Kb. 22:00-ig, mert ha nem csal a répám, akkor ugye ha 21 órakor kezdődik, és 45 percet hozzáadunk, akkor 22 óra lesz.

maarginaal
hehe, hehehe

Előzmény: beep (292)
beep Creative Commons License 2000.05.18 0 0 292
Meddig fogik tartani ez az esemeny? Mer' hatha odadugnam a repamat en is.
Előzmény: Balogh Endre (288)
marginal Creative Commons License 2000.05.18 0 0 291
Benő, ez visszataszító! kinyílt az enciklopedi a b - nél? ezen a műn asse javít hogy képet nyomsz mellé rólam
mer ez még csöcs meg bűr operációm előtt volt, köcsög! és nemmeg montuk hogy répa legyen benne! legalább egy deinkább több!
az Endre hüjesége meg tökre lelombozott - minek ez, Endi? úgyis tudja mindenki mer kiveri a szömötöket hogy répaistennő vagyok egy órjásinagy mangold van a jobb meg a bal kezemben is, meg a térdem közé is szorítok mégegyet! és különben szart se emelnélek fel, fulladj meg a porban! szarok mindenkire - mer én egy ojan istennő vagyok aki nem szereti hanem hányik a hajlongó furkóktól! és nem aszt kérem hogy írjá még, hanem aszt hogy dugujj el!
nade! repkedek hogy jeszónak megint ihletje vót! az a legjobb rész hogy pénteken meg lenyomom mint Tarzan majmát! sirájj! bírom az állatokat
Jorgosz poemje rulez! itt az ideje hogy górcső alá vegyem a listámat - egyelőre csak annyit árulok el hogy Jehova szóda, Jorgosz és beep osztoznak az első hejeken - addig rágjátok le a répátokat! Jó keresztrejtvényfejtést, lúzerek! (mer most mindenkire haragszok!)

Vangso - lehet hogy az óenglis rizsában otthon vagy de logikailag meg zizi vagy - egy nő nem lehet egyszerre asszony is meg kisasszony, te sutykó! énmá csak tudom, hidd el, mer én meg ebben a dologban vagyok otthon

zseboroszlán Creative Commons License 2000.05.18 0 0 290
Na végre valaki, akinek nem csak a szája jár. Érik ám az a cvikipuszi! :))
Előzmény: beep (275)
technocol Creative Commons License 2000.05.18 0 0 289


Benő, ez nem visszaváltható!







Becsörren.

Beébred.

Bemosakszik.

Beöltözik.

Bereggelizik.

Bezötyög.

Beérkezik.

Belép.

Beköszön. /Benyal./

Beül.

Bekapcsol.

Bekapcsol.

Bedolgozgat.

Beszél.

Beszól.

Benzol.

Begyújt.

Betép, beőrül, be-kibékítik, befejez.

Bealszik.

Besamell bekopog, bekacsint.

-Benő, bejön?

Bemegy.

-Be szép!

Benyúl. Benyal. /Betét./

Beömlőnyíláson (?!) beton becsussz,

Beleremeg, bepörög, benépesít.

Folytatás bekövetkezik






[mao-szi-pu]


technocol.hu
Balogh Endre Creative Commons License 2000.05.18 0 0 288
OFF

A Magyar Hírlap „Internetes költészet”, a Magyar Nemzet „Répaköltészet a Merlinben” címmel, a Magyar Narancs meg csak rámutat: a Répaköltészet című topicból leszen válogatás - a sajtó így hívja fel a csumi csávók figyelmét a holnapi cuccra, ahol a szerzőket kicsit korábban várnám, mégiscsak lenne megbeszélnivalónk :)

ON

Előzmény: Törölt nick (263)
VangSo Creative Commons License 2000.05.17 0 0 287
Tartozom nektek egy megoldással, az óangol cucc megfejtése valóban a hagyma, ahogy azt Dani be is nyögte másfél óra múlva (tényleg, Dani, mi tartott ilyen sokáig?)
A Répasziget nagy ötlet. A Répa-CD formatervezése nem is kérdéses.
Úgy látom, sikerült mindenkinek kibányásznia magából a sutyerákabbik énjét, s végre megmondhatta a többi réparágónak, hogy tomképpen mennyire nem csávó a zöldségplaccon. Mindennek terápiás hasznát még felbecsülni sem lehet.
Magam részéről kissé tekerek a kormányon, irány kelet!

Jótanáccsal fűszerezett konyhaiq ifjú japán répáknak

ízleld meg a lét
legretkesebb közepét
s légy hozzá finom

Varró Danika Creative Commons License 2000.05.17 0 0 286
rétes de nem béles, kóstoltam, nem édes?
Előzmény: VangSo (269)
Jorgosz Creative Commons License 2000.05.17 0 0 285
mos jövök a Cs'kágóbó há komolyan mondóm
kés megállt a levegőbe pondró meg a pondrón
aszitték a szemük vibrál vége a világnak
rapre jár a szája minden elkefélt ripának?
majnem engem vettek elő a faszinger csávók
kezembe nyomtak egy stukkert nem mondom hogy kár vót
aszonták ha legközelebb fasz netrappert látok
rátok gondótak nyugodtan lőjjem a pofátok
ájjon meg a menet mondom nem úgy megy az nálunk
kezünkkel reppelünk az jár nem pedig a szájunk
fésztufészbe nem vagyunk mer monitúr az arcunk
ne pofázzá hé kiccsávó ez már a mi harcunk
monták és jelezték ennek nyomatékot adnak
kilépet két bengaállat és jó pofán csaptak
na mondom nálam a stukker úgyhogy ezé kár volt
belendítettem a mordéjt ők úgy mondják hogy colt
szalatt mind kurvannyába tiértetek tettem
hiába szalattak azér egyenként leszettem
mindet aztán bedöntöttem néhány deci vegyszert
így jár minden kisköcsög ki bántja a netrappert
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.17 0 0 284
elkaptad a lényeget
Előzmény: Balogh Endre (283)
Balogh Endre Creative Commons License 2000.05.17 0 0 283
háj, marginal
te tisztára el vagy szállva, inkább imígyen fikázódjak itt a reppben, ahol mindenki a maga énjének kovácsa és a többiek hulláján gázol a mennyországba, az igazi sz@r az lett volna, ha valami - Maripenna szavaival - "nyalingózós" cuccba keveredek bele, mint például lásd:

marginal dicsérete:
marginal a legjobb nő. ha férfi lenne, akkor is őtet szeretném legjobban, akkor transzvesztita akarnék lenni, mert egyedül ő az endrei nem vágyinak és reményinek foglalattya. marginal egyszerre méj és felszínes, egy és minden ő at the same time. tehetsége felülmúlhatatlan. mind verstani, mind filozófiai tudása páratlan ez anyavilágban (=mater ma-rginal-trix). marginal varázsló is, meg a földi dolgok közt is otthonosan mozog, s mint minden másban, keresztrejtvényfejtésben is segédeszközök nélkül verhetetlen. ismeretei az élővilág teljes körű leírásától egészen a létrehozásáig terjednek. marginal nevét zengje minden élő és halott, élőhalottaknak reményt ad! nem tündér ő, istennő nagy I-vel, bocs, észvesztő az esze meg a szépsége, a testéről már ne is beszéljünk! erkölcsi hozzáállása a dógokhoz követésre méltó, méjen halylongnék előtte a porban, és ő fölemelne magához, mer ojjan jóságos egy valaki. miképpen mindenkit, benneteket is arra buzdítlak, megfelelőképpen tiszteljétek őtet, e nagyságot!

(részletesebben nem írok róla, csak ha ő maga kéri.)

csöcsi

Előzmény: marginal (267)
beep Creative Commons License 2000.05.17 0 0 282
és onnan már csak egy ugrás a....

... sugarban hanyas (Repa sziget, ez yo! De azt mondjuk ne a Nyulak szigeten rendezzuk, mert abbol gaz lesz ...)

(de előtte nem felejted ám el átadni az egy
percentet!!!)

Ok, de ha nem jon a zse', harepafogoval toredelem aprora az ujjpercentjeidet!

Balogh Endre Creative Commons License 2000.05.17 0 0 281
mér, te másképp gondoltad? meglesz a zsozsó, oszt monc egy minden eddigi írást lepipáló aranyköpést, pl. nincs másnak értelme, csak a répával való foglalatosságnak, ezt minden újság lehozza, majd basta, eltűnsz mint rembó. (de előtte nem felejted ám el átadni az egy percentet!!!)
Előzmény: beep (279)
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.17 0 0 280
Jóvanna 'cskös, étem, most békénhagyunk, de bazzeg ha legközelebb beszósz akko megyünk a haverokkal kapol olyan testápolást, hogy úgy fognak felcsipegetni a tyúkok...!

Lelki szemeim előtt(nekem ilyen is van!) pedig már megjelent az első Répa-rap jam...utána Répa rockfesztivál...Répa sziget...és onnan már csak egy ugrás a....

Előzmény: beep (278)
beep Creative Commons License 2000.05.17 0 0 279
Oh, ez igazan megtisztelo!
Es arrol nem lehetne szo, hogy kiadatlan, am meg sem irt munkaim utan is kapjak tiszteletdijat? ;-)
Előzmény: Balogh Endre (277)
beep Creative Commons License 2000.05.17 0 0 278
A rapszovegek forditottan aranyos voltarol gondolom nem kell ujabb eszet irnom, eleg csak annyi: minel rosszabb, annal jobb. :-) Szal', eddig te vagy a repa rappeles csucsan! Egy rimmel:

Tetszett a versed Jehova szoda
Nyomd a repat tovig a sok fa...szopoba

Előzmény: Törölt nick (276)
Balogh Endre Creative Commons License 2000.05.17 0 0 277
beep, te csillag!
megmondom a zösszes producernek, hogy előre kössék le életművedet, oszt csak egy százalékából havaii-on megélek fényesen a pereputtyal!

marginal meg rettegjen, ojjan jellemzést írok róla, hogy csak pozitívum lesz benne.

Előzmény: beep (275)
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.17 0 0 276
te, én ezt az "alulmúlnit" sehogyan sem értem, illetve hogyne érteném, ha nem lennék tisztában vele, hogy igen kiváló rapszöveget írtam, Dopeman is eztmondja...tudod mit? gyere ki a hóra, ott majd megbeszéljük csiccsó!
Előzmény: beep (275)
beep Creative Commons License 2000.05.17 0 0 275
Köszönöm szépen elismerésnek látszó, de valójában becst mérő kinyilatkoztatásaitokat, s bár tisztában vagyok vele, hogy VangSo és Propzeller (marginál-is) gondolatokban gazdag költészetével nem vehetem fel a versenyt, s rap szövegben is csak igen nehezen tudnám ezekután Jehova szódát alulmúlni, szóval mindezek ellenére, de csak és kizárólag kultuszkeltés céljából sikerült www.future.org-ról letöltenem a 2025-ös érettségi tételeket, s azok megoldását.

Érettségi, 2025

A "répa és költészet" kérdései a XX. század végének magyar lírája fényének tükrében

Igen. Igen, igen és igen. Mi más válasz is adhatnók egy ily finoman ódai homályba fátyolt irodalom-esszéista megközelítést indukáló feladatkiírásra, melynek nagy kérdéseire már oly sokan próbáltak megfelelni. Ahogy a nagy répaköltészet kutató Warsewsky Lóránt, Répa és haladás [WL/00] című könyvében oly találóan megjegyezte: "A répa tudatformáló ereje csak a tudat répaformáló erejével mérhető össze".

"Vigyázó szemetek górcsőre vessétek!", ahogy az ismert sorok is zengik, s helyezzük imígyen mi is a már oly nagyon várt kérdéseket periférikus látómezőnk eddigi szemszögéből a górnak csöve alá, s elevenítsük föl régi, letűnt korok "réppereit", s azok kérdéseit. Mindjárt itt is van egy a 2000. év statisztikai évkönyvének [KSH/00] egy sokat idézett, s már-már irodalomtörténetinek tekinthető kérdése: "Ön mennyit költ répára?". Ah, milyen költői, milyen jólesően földhözragadt is e kérdés! S a szóval bánni bíróktól gyomban érkezett is erre válasz:

Bár dolgozatunk témáját tekintve mellékszálnak tekinthető, mégis érdemes megemlíteni, hogy eleink milyen művészi fokon sajátították el a répa nyelvet, s milyen remek erotikus költemények születtek répául:


Zsöszve tarkol mennyva, golva.
Refte haj! Me perka tolja!

ami legismertebb fordításában így szól


Élvezed, s nyalod, te léha.
Mondom no! A nő nem répa!

A répaköltészetnek interdiszciplináris vonatkozásai is vannak, hiszen a század utolsó éveiben megjelent a répaköltészet mellett a répakötészet is, amely madzagok hurkolatával, kart-karortinba öltve próbálta közvetítetni ugyanazt az gondolatot, mint a versek: Minden versbe mártott test / Értelméből annyit veszt,/ Amennyi az általa / Kiszorított rím súlya.

Heurépa!

:-b

Törölt nick Creative Commons License 2000.05.17 0 0 274
egyébként a marginallal ne hozzatok össze, mer ez csak egy olyan izé...plutói kapcsolat vagy valami ilyesmi idegen szó...szóval meg ő egyébként is egy répatündér.
na
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.17 0 0 273
Most én beszélek gecik!

Ide figyelj Dani, bazmeg nem szólsz be nekem
Csendbe maradsz, érted, mer a fejed leverem
Nem vagy te rapper, se faszagyerek se király
Nagyot koppansz még mielőtt asszondod „sirály”
Mer nem mindenki rapper aki ilyet szól :répa
Csak a Jehova szóda érti, hogy mér pörög a téma
Én vagyok a császár, a legigazibb gengszeter
Nekem minden nő csak lúvnya, kivéve Eszter
Bekaphatod a répám, te mümájer rapper
Nagyon gázos rím volt bazzeg részedről a pepper
Marginal az tudja, hogy mitől döglik a répa
Nem egy olyan keménykedő Karafiáth Béla
A téren voltunk minap, én meg Ede, a Teller
Körbejárt a spangli, a répa, meg a zeller
Odajött a Béla,és rögtön kötözködni kezdett
Lenyomtam egy sallert, meg a torkán egy gerezdet
Elkussolt a csiccsó, csak most neten nagy a szája
Nembaj, tudjuk ez a répaköltők diszkrét bája
Pénteken majd lenyomom, mint Tarzan majmát
És akkor majd kussba’marad,s nem hallom a hangját
Yo

VangSo Creative Commons License 2000.05.17 0 0 272
Prop, tisztán emlékszem erre a részre, aztán valahogy mégis kimaradt a későbbi kiadásokból. Valószínűleg a korabeli retek-ügynökök keze lehetett a dologban, akik viszont mindenhova becsempészték a saját pereputyukat (pl. „IstenRE TEKintsetek félelemmel” stb.). Komolyan, ilyen kicsinyes, gnóm gumókat!
Előzmény: Propeller (271)
Propeller Creative Commons License 2000.05.17 0 0 271
Hogy répát kutya nem?

Íme, a bizonyság: Propellerek könyve, 12.8.

Jőnek majd akkor az égből nagy angyalok,
S nem szólnak többé már semmi rossz, langy dalok,
Csak a répa roppan, reccsen, hersen, harsan,
És nincsen oly parancs, hogy én visszatartsam,
A jövendőt mondom, még ha Jahve megver
is: együtt rág répát a nyúl, az eb s az ember.

Prop(héta)

Előzmény: marginal (267)
Varró Danika Creative Commons License 2000.05.16 0 0 270
vereshagyma?
Előzmény: VangSo (269)
VangSo Creative Commons License 2000.05.16 0 0 269
beep, a herceg az király volt!
De jól adja a dani gyerök is.
Hay man, ha ez kell, figyuga:
itt van egy 10. sz-i alliteráló óangol versfeladvány, a haladóknak először óangolul:

MI EZ?

Ic eom wonderlicu wiht, wifum on hykte
neah buendum nyt, nængum sceþþe
burgsittendra, nymþe bonan unum
Staþol min is steapheah, stonde ic anbedde,
neoþan roh nothwær. Neþeð hwilum
ful cyrfenu ceorles dohfor
modwlonc mewle, þæt neo on mec gripeð
ræseð mec on reodne, ræfað min heatou
fegeð mec on fæsten. Feleþ sona
mines gemotes, seo þe mec neamaþ
wif wunden loec. Wæt biþ þæt eoye.

világos, tiszta beszéd, bár azóta változott egy-két dolog az angliánus karattyban, ezért mellékelem magyarul is saját fordításomban (aki jobbat tud, rajta!)

A nők öröme vagyok, varázslatos lény,
szomszédok barátja, ki nem hoz bajt senkire
az emberek közül, csak egyedül gyilkosára.
Fenn hordom fejemet a finom, puha ágyban,
s büszke tövem borzas szőr borítja lenn.
A paraszt bájos, pajkos, szép leánya,
a büszke asszony olykor megragad,
megcibálja vörös, viruló fejemet,
s szorosan magába zár. E szűk helyen
erőm megérzi mindjárt – míg fogva tart
a kontyos, szép kisasszony, lám, könnye is elered.

Mit mondjak, elvoltak a fiúk már akkor is a szigeten.
Szóval: mi ez? Megfejtéseket holnap éjfélig fogadok el, „leleplezés” ugyanakkor.

ddani Creative Commons License 2000.05.16 0 0 268
now hear dis
gon' kik it in tha freestyle to all dem carrotboys an girls
straight from da getto
see
yo diss is carrotmaster ddani on the MIC-

can't stop pushin' that carrotseed
new shit goin' down an it ain't no fuckin' weed
dem rude boys sittin' round tha orange roots
pass it aroun an chew it up and get so loose
every sucka wanna be a real carrot-dready
ya hear tha siren blast yo gotta be ready
and we're ready, predatary
you don' be cross no dread
get a carrot 2 yo muthafuckin' head

-tha'ss my rhyme
:-P

marginal Creative Commons License 2000.05.16 0 0 267
ez a repes tökkemény poetix most fölatta a répát ...a nekem és Barró Dani te itten ojjan erőket mozgósítassz hogy az nem jó és megkell mongyam MC beep ironikusan lerapelt téged a rastás résszel
és Endre hiába vette bele beep a némedet de tökszar kontextusba hogy takonnyal van dógod meg ijenek - te ennek örülsz? nemtudlak megérteni
Ami teccik: Propeller világképe nem kispájás - világkarottság! ez mán döfi.. de : kutya nem eszik répa hacsaknem elmezavart (nyuszi eszik normálisan is) és felejcsük má el a retket! magasabbra a tetőt, csávók!
MC beep: atomherceg! de mitakarsz a baszó kutyusokkal? (mámegin kutya!!!) ez ojan hangulatfestő elem vagy mi a fenyő? (bár pl ganxtát el tom' képzelni baszó pitbullokkal körülvéve rapelni - tejjesen fáintos, najó elfogaggyuk)
na VangSo meg Danika egymást fikázó rizsája is azér beelmegyjön
(nemistom mejikből dógozzam ki az éreccségi tételemet - de má' rajta vagyok!)

Lányok! azzal hogy anya vagyok ezek a zizi csákók mószeroltak be - nem kő mellreszopni, nyugottan nyomujjatok bármiben és Jeszóval se vagyunk ám szügyig loveban (eznemigaz!) csak méltányolom a zsenijét őmeg méltányolja hogy méltányolom

beep Creative Commons License 2000.05.16 0 0 266
Viritsd a repat! :-))
Előzmény: Balogh Endre (265)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!