Igen, az útikönyv ezt a túrát a barrancoban oda és vissza 7 órásnak írja le. Ez a mi esetünkben 9-10 is lehet :-) Mert mi lassan megyünk, én állandóan rettentően sokat megállok fotózni és ha nem lenne hideg, talán még meg is fürödnénk azokban a natúrmedencékben. Ja, és még oda is kell autózni :-)
Nem, bocsánat ha félreérthető voltam: két útvonalról beszéltem. A hosszú túra a taxizós, Los Brecitos-i kilátótól gyaloglós, erre biztattalak :) A rövidebb megoldás szerintem ha a parkolótól felmentek gyalog a vízesésig és vissza, de oda- vissza szerintem jóval hosszabb lesz mint 2-3 óra, és többet is mentek felfele, mint a hosszabb útvonalon. A színes patakok már a vízesés közelében vannak, tehát ha addig felmész, ott vagy gyakorlatilag a vízesésnél. És ne csak a távolságot nézzük, mert a folyamatos átkelés a patakon eléggé lelassítja a haladást, ebből pedig az Angustiason van bőven és nektek kétszer is meg kell tenni ezt az utat ha a fel-le opciót választjátok.
Ujj, ez most úgy hangzott, mint egy utazási iroda csalogatója. :-)
2-3 egész napos túrát szeretnénk, így nagyon nehéz lesz eldönteni, melyiket is válasszuk.
A taxi meg igen drága, 50 Euro egy taxi, szóval csak úgy éri meg, ha össze tud az ember másik emberekkel pakolni és feleződik vagy harmadolódik.
Akkor most mégegyszer, mert három különböző szakaszt írtál le és akkor úgy értelmezem, hogy a látogatóközponttól indul el lefelé az Angustias szurdok és ebben viszonylag nem sokat kell menni a színes vizes dolgokhoz. Tehát ha csak ezt a szakaszt választom és elindulok, akkor ha ezeket megnéztem visszamegyek a kiinduló helyhez, ez csak 2-3 óra.???
És a kádak meg a vízesés még e felső szakaszon vannak, amiket innen nem érek el?
Eddig töprengtem a javaslatomon. :D Léna, ez egy nagyon szép túra. Szerintem megéri feltaxizni Los Brecitosba a kilátóhoz, majd szépen körbeslattyogni az egészet. 99,99 százalékban lefele fogtok menni, jól kiépített túraösvényen. Nem mondom, hogy nem fogtok elfáradni, mire a Las Angustias aprókavicsos kijáratához értek, de megéri rászánni egy napot, és nem fogtok rosszul járni: a világ legnagyobb calderájában túráztok egy fantasztikusat, kényelmes tempóban. Olyan szép a hely, hogy nem éri meg átrohanni rajta. Los Brecitosnál, a kilátónál, ha épp lesznek túracsoportok, láthatjátok a túravezetők kezéből eszegető hollókat, (egyiket Lolának hívják, mármint egyik hollót), hatalmas kanári fenyők között túrázhattok (a tenerifei méretek többszörösére gondolj), fürdőzhettek a "Playa de Taburiente" után a kőkádban, megpihenhettek a látogatóközpontnál, akár fügét is szedhettek, megnézhetitek a kempingezésre kijelölt szép helyet, láthatjátok a Roque Idafe-t az őslakosok szent szikláját, kaktuszalagúton kelhettek át, kanyonig-szerű élményetek lesz a vörös patak szikláin miközben halálmegvető bátorsággal kapaszkodtok a vízesés fele, majd boldogan mázoljátok a sziklákra az agyagos kézlenyomatotok, szóval tényleg nagyon jó móka a túra :) Gondoljátok át :)
Szerintem a nagy túra egyezik azzal, amin részt vettem. Ez kb. 7-8 órás túra volt, de meg-megálltunk és volt egy hosszú pihenő is még fent, a látogatóközpont előtt. Itt volt egy nagy kőkád, melyben fürdeni lehetett, a túravezetők meg is tették, de a résztvevőknek nem igazán akarózott a bokrokban öltözködni :) Nálam fürdőruha sem volt. Az Angustiason lefele viszont nem láttam kőkádakat, de itt-ott jól le lehetett mosakodni, vagy éppen beleesni, miközben a köveken egyensúlyoztak át rajta, kinek hogy :D
Szia Léna, 2-3 órába oda- vissza nem fog szerintem beleférni a Cascada de los Colores. A mi túraútvonalunk ez volt: http://www.natour-lapalma.com/english/Hikes/CalderadeTaburiente_eng.html és a Mirador de los Brecitosból indult, a vízesésnél viszont a túra vége fele voltunk. A rövidebb út tehát elvileg a Barranco de las Angustiason fel a patak mellett, milliószor átkelve rajta. De szerintem erre 5 órát kell szánni és szigorúan a patakot követni.
Most elolvastam mégegyszer a 319-es hozzászólásodat.
Segítségedet kérném, betszek ehhez két képet, amiket most fotóztam ki a Rotherből.
Nost itt ezeknél a színes patakoknál három túra is van, az egyik baromi hosszú. A könyv szerint lerakod a kocsit az alsó parkolóban, majd taxi visz fel a Mirador de los Brecitosig és onnan ahogy a képen is látható az útvonal mész lefelé a Cascas de Taburiente felé, majd belekanyarodsz a Barranco de las Angustiasba és ott mész végig visszafelé, míg eléred a parkolót, ahol a kocsidat hagytad. Ez túl nagy túra, de nem igazán értem, hogy melyik részére esnek a vízesések és a színes folyók. Mondjuk összességében csak 5 órásnak írja le, de most mivel kevés időt leszünk a szigeten, inkább csak max. 2-3 órás túrákat csinálnánk és inkább abból kettő különbözőt is egy napon.
Az első képen van ez a fent írt túra, a kép alsó bal sarkában a kék Parkoló jeltől indul, a fenti út közepénél van a kilátó, ahova a taxi visz, onnan mész tovább jobb kéz felé, majd az alsó útvonalon vissza.
A második képen ugyanennek az útnak csak az alsó szakasza van, azaz a Barranco de las Angustiaban mész végig egy irányban, de itt viszont a végén az egész szskaszt vissza is kell menned, erre 7-8 órát számol, de a barrancóban van sok természetes vizes medence, amikben fürdeni is lehet (gondolom jéghideg). Szóval ez így még hosszabb.
Ti pontosan honnan indultatok, és mit javasolsz, hogy a legszebb részét lássuk, ahol ti is voltatok, de ne legyen iszonyú hosszú túra?
A május engem is foglalkoztat, már csak a kígyószisz miatt is :) Nektek nagy kedvenc volt Tenerife, úgyhogy szinte biztos vagyok abban, hogy La Palmara is visszatértek majd :)
jelentem, ha kevés lesz az idő, visszamenygünk, már olyasmi is felmerült, hogy köv. májusban akár.
Nagyon kíváncsi vagyok. Az időjárás előrejelzés 22 fokot mutat átlagban és főleg napos, néha felsős és 3 napon esős időt. Ha ez így maradna, én tökéletesen elégedett lennék ezzel.
Legyen ez a hét az első belépő a szigetre, mi 7 napot töltöttünk ott, és sok mindenre elég volt még autó nélkül is. Ti 8 nap alatt "megeszitek" az egészet és nagyon jól fogjátok érezni magatokat :)
Nem vagyok szomorú, hogy csak kevés napot leszünk, mert ha tetszik, megyünk még. ;-)
Amúgy megint az történt, ami szokott, hogy kaptam még az utazás után 4 szabadnapot, így lehetett volna 14 nap is. Ez annyira gáz, hogy ha így kértük volna, sosem kapjuk meg a plusz napokat, de ha meg nem tudunk vele mit kezdeni, akkor rábiggyesztik. Tudnák rajta őrjöngeni...
Nem vettem mert nem akartam sót hozni, a szálláshelyeken pedig volt. Számomra teljesen okés volt a sótartalma, a barátné viszont szórta veszettül mindenre :)
Igen, írtam már, nekünk januárban az összes az évi szabink dátumra szóló időpontját le kell adni, szóval mi soha nem csinálunk olyat, hogy megadjuk a dátumot és hátha lesz pont akkora kedvező árú repülőjegy, mert ezt lehetetlen kisakkozni és ha pár nappal előbb vagy utóbb lenne kedvező, meg is ütne a guta. Szóval előbb lefoglalunk mindent és utána tudjuk az időpontokat leadni, így már durván decemberben el kell legyen intézve minden, mivel közben megyünk most La Palmara, már nincs sok időm ezzel foglalkozni, nekem ez túl rövid idő megszervezni, és közben már két itthoni autós utazás mellett döntöttünk erre az időszakra, így inkább 2017. Mindegy. Most éppen egész más helyek jobban izgatnak és így Madeira háttérbe került. Viszont La Palmara kezdek félni, hogy a 8 nap baromi kevés lesz, mert igen sok mindent kijegyzeteltem már, eleve a lakóhelyünktől indulnak klassz túrák. :-)
Végig azt gondoltam, hogy 8 nap ott lét miatt, nem fogom magammegbolondítani a Rother Wanderführer-rel, de nem bírtam ki, megvettem :-) Így most meg is bolondulok, ha sikerült 1-2 túrát kiválasztanom a több, mint 60-ból. Viszont olyan hátsó szándékkal vettem, hogy megyünk mi még ide máskor is. ;-)
Nekünk jövő májusra volt Madeira belőve, de lefújtuk, mert semmi normális átszállás nélküli repcsit nem találtunk, és azok már olyan bonyodalmasak és drágák voltak, hogy nem érte meg.