Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Részletes 3D-modellt készítettek három ember arcáról, akik több mint kétezer évvel ezelőtt éltek az ókori Egyiptomban a múmiáikból kivont DNS-ük alapján. A három férfi a kutatók becslése szerint 2797-2023 évvel ezelőtt élt az egyik Nílus-menti közösségben, amit úgy hívtak, Abusir el-Meleq.
Amikor európai kutatók 2017-ben először fedték fel a múmiák titkait genetikai módszerekkel, összevetették a múmiákból nyert adatokat a mai egyiptomiak genomjával, és arra jutottak, hogy a modern egyiptomiak közelebb állnak a szubszaharai afrikaiakhoz, mint az ősi egyiptomiak. Utóbbiak leginkább az ősi közép-keleti népességgel álltak rokonságban. Ezzel az állítással a Parabon kutatói is egyetértenek. A most rekonstruált egykori férfiaknak szeplőtlen, világos barna bőre volt, sötét szemmel és hajjal.
Új, számomra váratlan fejlemény az ügyben, új mintaadókat keresnek miután a kutatási keret 200 mintáról 1000-re nőtt. Szóval aki kimaradt és szeretne mintát adni és megfelel a követelményeknek, az jelentkezhet. Bemásolom a facebook szöveget, amit olvastam.
Tehát a korábban meghirdetett, mai magyarság genetikai múltjának kiderítésére irányuló kutatás a Szegedi tudományegyetem Genetikai Tanszéke és a Magyarságkutató Intézet kooperációjában sikeresen kibővült 200 mintáról 1000-re.Egyrészt hurrá és gratulálunk az eredményes érdekképviselethez, másrészt továbbra is várjuk a jelentkezőket akik saját mintájukkal támogatnák a történelmi jelentőségű (legalábbis szerintem mindenképp az) projekt munkáját.A jelentkezést a himilko1975@gmail.com címre kérjük emailban elküldeni. Azok jelentkezését várjuk akiknek dédszülői többsége (5 a 8-ból legalább) VAGY ükszülői többsége (9 a 16-ból legalább) egyazon megyéből származik. Vagy déd, vagy ükszülei szintű megfelelés elegendő, nem kell déd és ük.A megyehatáron fekvő települések opcionálisan a szomszédos megyéhez is számíthatóak! Alapvetően a mai megyehatárokkal számolunk, de ha elegendő jelentkező lesz akkor a mai megyét igény a régi határok alapján megbontjuk. Pl. Szabolcs és Szatmár már most is külön fog futni.A jelentkezéshez kérjük az összes déd vagy ükszülő családnevét felsorolni a származási településsel. Egy családból egy jelentkezőt várunk. Azaz leszármazói vonalon csak egyetlen embert, testvér és unokatestvér is kizárva, DE másodunokatestvér már belefér. A házastársak természetesen külön külön is jelentkezhetnek amennyiben nem unokatestvérei egymásnak. A mintavétel idén kezdődik, de pontos időpontot nem tudok, főszabály szerint az egyetem munkatársai személyesen szeretnék a mintákat begyűjteni, de külföldön élő jelentkezők esetén postázva lesz a mintavételi csomag.
Hát nem is: én azt olvastam, hogy az ókori latinok autoszomális genomjában - az eddigi szerény mintaszámú genetikai vizsgálat alapján - az indoeurópai bevándorláshoz köthető ún. "steppe-related ancestry" olyan 40-50 %-ot tett ki, tehát legalább felerészben az IE-migráció előtti, ősibb népesség leszármazottai voltak.
Egyébként nagyjából ez volt a helyzet az ókori, mükénéi ógörögökkel is, az Ibériai-félsziget vaskori és római kor előtti népességében pedig mindössze 20% körüli a "steppe-related ancestry" aránya, bár érdekes asszimetria, hogy az apaági Y-DNA vonalakban 70 % körüli...
Igen, ez is elképzelhető, hogy az etruszk egy helyi nem indoeurópai nyelv volt, akkor viszont ez azt jelentené hogy a velük genetikai rokon latinok sem voltak eredetileg indoeurópaiak, csak átvették a hódítók nyelvét.
Vagy a helyi őslakosok beolvasztották az IE bevándorlókat, és így lényegében ugyanúgy őslakos+IE keverékek voltak mint latin szomszédaik, csak a nyelvük volt más.
Sőt elvileg az sem kizárt, hogy Itáliából mentek Anatóliába. A tengeri népek vándorlása egy baromi zavaros és információhiányos korszak.
Itt is a szokásos történet mehetett végbe. Keletről-Lüdiából érkezett egy kis létszámú hódító csapat a tengeri népek vándorlása során, ezek katonai, kulturális főlényben voltak a helyiekkel szemben és azok átvették a nyelvüket.
Az Itália középső részén, a vaskor idején virágzó etruszk kultúra régóta foglalkoztatja a szakértőket. A népcsoport nyelve és fémmegmunkáló képessége miatt is kivételesnek számított a korabeli térségben, az etruszkok ráadásul a római civilizációra is hatással voltak. Jelentőségük ellenére ugyanakkor származásukkal kapcsolatban rengeteg a kérdés.
Egy új tanulmány segíthet jobban megérteni a titokzatos népcsoport történetét – számol be a Phys.org. A szakemberek 82 ősi személy genetikáját vizsgálták, az érintettek időszámítás előtt 800 és időszámítás szerint 1000 között éltek. Az eredmények alapján a kulturális egyediségek ellenére az etruszkok itáliai szomszédjaikkal álltak rokonságban.
Mivel az etruszk nyelvet csak részben értik a modern kutatók, a néppel kapcsolatos legtöbb tudás görög és római forrásokból származik. Hérodotosz alapján például úgy tűnik, hogy az etruszkok anatóliai vagy égei csoportok leszármazottai voltak. A régészek többsége ma már helyi származásra gyanakszik, a genetikai bizonyítékok azonban szűkösek.
Az új vizsgálatban a csapat 12 lelőhely maradványait elemezte, az adatok pedig azt mutatják, hogy az etruszkok a közeli latinokkal álltak rokonságban. A lingvisztikai sajátosság azonban további magyarázatot igényel: David Caramelli, a Firenzei Egyetem munkatársa szerint a nyelvi állandóság a genetikai átalakulással együtt cáfolja azt az egyszerű magyarázatot, mely szerint a génállomány egyenlő a nyelvvel. Úgy tűnik, a háttérben egy sokkal komplexebb folyamat állt, a helyi latin népek talán asszimilálódtak az etruszkul beszélők csoportjába.
A kutatók szerint az etruszk gének nagyjából 800 éven át stabilan fennmaradtak. A Római Birodalom későbbi története során aztán jelentős genetikai átállás történt Közép-Itáliában.
Aztán jól megszívták amikor a szamurájok az utódaikon tesztelték le kardjaik élességét...
A magyar történelemmel is felfedezhető némi párhuzam. Itthon is bevándorlókkal hígult a népesség, de sokuk beolvadt.
Egyébként az ottani vadász-gyüjtögető őslakosság is kettő eltérő eredetű népességből állt. Az egyik a szibériaiakkal és az indiánokkal mutatott rokonságot, ezek a szigetcsoport északi részén éltek(az ainuk ősei). A másik pedig délebbi eredetű, de ők is korán leváltak a kínaiak és koreaiak őseitől.
Lehet hogy szabad földet ígértek nekik a helyi nemesek. Azért vicces hogy pont a két rokon néppel, a koreaival és kínaival volt a legrosszabb viszonyuk a történelem során. Hasonló helyzet mint hogy a dán vikingek a közeli rokonaik az angolszászok területeit rabolták ki leggyakrabban a viking korban.
Teljesen máshogy volt Japán népességtörténete mint azt eddig gondoltuk? Eddigi vélemények szerint két ősi népesség összeolvadásából lettek a japánok, de most genetikai adatok alapján három hullámot feltételeznek.
A három ősi csoport:
Dzsomón-koriak: A szigetcsoport eredeti lakossága, a mai ainu nép ősei. Egy egyedi vadász-gyűjtögető kultúra, jellegzetes kerámiával.
Jajoi-koriak: Nehéz pontosan meghatározni mikor kezdődött, de a cikk szerint i.e 900 körül érkeztek meg első csoportjaik. Ők vitték el Japánba a mezőgazdálkodást és rizstermesztést(ami érdekes mert a cikkben és a tanulmányban ismertetett genetikai nyomok alapján viszonylag északról jöttek, Kína-Korea határvidékéről ami hagyományosan nem kifejezetten nagy rizstermő körzet). Nagyjából egyenlő arányban éltek együtt a korábbi lakókkal, akik eltanulták tőlük a gazdálkodást.
Kofun-koriak: I.u 300 körül indult, ekkor jelent meg az államiság és az intenzív kínai-koreai kulturális hatás. Eddig nem volt róla szó, hogy ez új népesség megjelenésével járt, de újabb kutatások szerint a japánok őseinek 70-75%-a ekkor érkezett. Genetikailag nagyjából megegyeznek a kínaiakkal(hanokkal). Dél-Koreát jelölik meg származási helyükként, ami felettébb érdekes mert ebben a korban jól dokumentáltan koreai nyelvű államok voltak a félszigeten mindenütt. Hol lettek volna az ős-japánok? Melyik akkori koreai királysághoz kötődnek?
Erős a gyanúm, hogy sima kínai és koreai migránsokról van szó akik telepesekként érkeztek, és bár sokan voltak, de hamar asszimilálódtak. Erre utalhat az is, hogy a cikkben írtak szerint a genetikai mintát alacsony társadalmi rangú emberek sírjaiból vették(kérdés, hogy miért mentek el alávetettnek egy világvégi szigetcsoport ,,barbárjainak" gályázni, de ezen ne akadjunk fent).
Elég sok még a kérdés, remélhetőleg hamarosan tisztább lesz a kép.
Akkor meg is van az R1b eredete :) Annak idején akkor az indoeurópai terjeszkedés is hasonló lehetett Európában, nem is kellett erőszakot alkalmazniuk a helyiek ellen legtöbbször, a helyi nők önként is összeálltak velük és így lett az R1b a leggyakoribb haplocsoport Európa nyugati részén.
Közben utánaolvasgattam a neten itt-ott néhány dolognak:
kiderült (számomra), hogy a 18. században, 19. sz. első felében az észak-amerikai határvidéken lényegében majdnem mindegyik prémkereskedőnek, prémvadásznak, csapdázónak, "hegyi embernek" és felfedezőnek indián felesége, élettársa vagy szeretője volt. Sok esetben a határvidéken szolgálatot teljesítő francia, brit, később amerikai katonáknak is.
Nyilván azért mert a kemény, "férfias" határvidéken kevés volt a fehér nő, ezáltal a fehérek között nagyon el volt tolódva a nemek aránya a férfiak javára, de nyilván azok fehér férfiak sem élhettek nő nélkül, akinek nem jutott fehér feleség...
Az aztékoknál is volt egy fehér isten, ezért tudtak eleinte a spanyolok akadály nélkül haladni a birodalmukban, mert azt hitték hogy visszatért ez a isten hozzájuk.
Nincs vitám azzal, hogy ennek megtörténte lehetséges volt. Annyit jeleztem anno - még mielőtt egyesek kissé más irányba vitték volna a témát -, hogy ennek tényleges megtörténtére egyelőre nincs komoly valódi nyom, lelet. Nem kizárt, de amíg nincs egyértelmű nyoma - lásd pl. Kolumbusz előtti vaseszköz használata egyes indián településeken -, én a magam részéről nem valószínűsítem. Nem azt nem valószínűsítem, hogy ne érkezhettek volna különböző hajók, akár többször is, É-Amerikába, hanem azt, hogy ennek hatására komolyabb behatások, beolvadások történtek volna.
(Pl. az inkák kukorica hozó istene mondáin persze lehet filózni, hogy hátha, hogy az/azok nem a korhoz illő szellemi termék mondabéli istenek, hanem anno valós - esetleg fehér - emberek, akiknek emléke így, isteniként, rögzült.)
Annyit azért - pusztán elvi síkon - hozzáfűznék, hogy az észak-amerikai őslakosság népsűrűsége főleg az Ohiotól északra, ill. a Mississippitől nyugatra valami hihetetlenül alacsony, az egyes törzsek létszáma pedig csekély volt.
Akár annyira, hogy mindössze akár néhány ezer (4 - 10 ezer) ember élt egy Kárpát-medence méretű területen.
Azért az elképzelhető, hogy ha itt megfeneklett vagy zátonyra futott pl. egy késő ókori vagy kora középkori, kelta férfiakkal (walesiekkel, írekkel, gallokkal) teli hajó és tegyük fel, hogy 20-30 kelta férfi beházasodik egy kb. 3.000 fős (felnőtt férfilakosság kb. 600 - 700 fő) indián törzsbe, továbbá ezek a beházasodások a fiú utódok számát illetően sikeresek, akkor az azért már igencsak képes több száz év múlva is kimutatható hatást gyakorolni az adott indián törzs népességgenetikai összetételére.
Persze ez csak egy elvi becslés, bizonyíték (egyelőre) nincsen rá.
Szót nem ejtettem semmiféle amforákról, s se az ELTE-hez, se a bölcsészekhez sincs túl sok közöm, ráadásul szinte biztos, hogy több matekot és logikát tanultam mint pl. egy ü.mérn. :) S számottevő, az indiánok genetikájára is érdemi mértékben kiható amerikai pun, római vagy egyéb jelenlétet sem én feltételeztem.
De hogy jó hír is legyen, a "szerinted"-del természetesen nem tudok vitatkozni. Ami szerinted, az valóban szerinted. :)
Ha Amerikában római arany, ezüst pénzt , görög amforát találnak, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy ott római polgár, görög tanító, egyiptomi írnok járt!
Az csak azt jelenti, hogy a kalandor valahogyan hozzájutott egy egy kincsképző arany, ezüst pénznek, értékes tároló eszköznek! :)
A visszavetítés , hamis követeztetés gyakori bölcsész körökben! :)
Több logikát, matekot, technológiát kellene oktatni az Elte-n! Szerintem!
Az Alaszka belsejében és Északnyugat-Kanadában élő őslakos népek sokak szerint a külső megjelenésükben is mongolidabbak, mint a délebben lakó indián törzsek.
Ezt nem tudom, hogy igaz-e, mindenestre itt van egy fotó Clarence Alexanderről, az Alaszka északi-belső tájegységein élő Gwich'in nemzet korábbi nagyfőnökéről: