Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

lalcus Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4672

bocs, elrontottam, lemaradt a macskaköröm, mégegyszer próbálkozom:

A hétvégi kaland Erdély: Budapest-Székelyudvarhely, no meg vissza. Csavargásokkal meg kitérőkkel összesen több, mint 1600 km.
A kékség bírta a strapát. Odafele kicsit nehéz volt, mert az autó meg volt pakolva tisztességesen, öten mentünk. A hátsó sárvédőgumik a nagyobb kanyarokban leértek a földre....(krrrr-krrrr) Magyarországon nem is volt nagyobb gond, ellenben a határon áttérve a hitványabb útfelület miatt erőteljesen lassítanom kellett, illetve a kanyartechnikám is finomodott. Nem is mertem teletankolni, csak félig, így szinte 25 kilóval könnyebb volt a hátsó rész. (benzinár: 160 Ft/liter a noname és a Shell, OMW meg egyéb kutaknál, míg a a MOL kútnál 175Ft/liter, 15 forint a különbség: a magyarországi túristák tartják el a romániai MOL-t, mert helybéli ott nem vásárol.), Nagyvárad-Bánffyhunyad (100km) között határozottan jó út volt. De onnan Kolozsvárig (50km) kínszenvedés. (állítólag ellopták az alapanyagot, még most is pereskedik egy olasz cég) Nagyon lassan, 50-60 körüli tempóban tudtam autózni. Kolozsváron megkönnyebbült az autó, mível egy utassal és sok csomaggal kevesebb lett. Innen (100km)csak javult a burkolat minősége, 80-as környékén lehetett haladni. Marosvásárhelyen és Marosvásárhelytől Balavásárig szintén szörnyű állapotok fogadtak. (30 km) A városban a bevezető uton most kezdték felszedni a kockaköveket, amiket még a magyarok tettek le a bécsi döntés után. A kerülő uton pedig csak lyukak vannak. Visszafele el is határoztuk, hogy 15km-t rövidítünk az Ákosfalva-Nyárádtő rossz úttal. egy átlagos kép, átlagon aluli lyukkal!!!! ennél sokkal mélyebbek és naggyobbak vannak:


Balavásártól Udvarhelyig (90km) nem volt nagyobb gond, avagy már megszoktuk a rossz utat. A 70-80-as (néha 90) sebességnél az egész út során a fogyasztás 8 liter alatt volt (7.7)!!!
Több helyen megbámulták a kékségemet, egyetlen saabossal találkoztam Kolozsváron, egy magyar rendszámú 9000-sel.
Holnap este indulok visszafele, még készítek hasonló képeket :-((((

lalcus Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4671
Hahó ismét!
A hétvégi kaland Erdély: Budapest-Székelyudvarhely, no meg vissza. Csavargásokkal meg kitérőkkel összesen több, mint 1600 km.
A kékség bírta a strapát. Odafele kicsit nehéz volt, mert az autó meg volt pakolva tisztességesen, öten mentünk. A hátsó sárvédőgumik a nagyobb kanyarokban leértek a földre....(krrrr-krrrr) Magyarországon nem is volt nagyobb gond, ellenben a határon áttérve a hitványabb útfelület miatt erőteljesen lassítanom kellett, illetve a kanyartechnikám is finomodott. Nem is mertem teletankolni, csak félig, így szinte 25 kilóval könnyebb volt a hátsó rész. (benzinár: 160 Ft/liter a noname és a Shell, OMW meg egyéb kutaknál, míg a a MOL kútnál 175Ft/liter, 15 forint a különbség: a magyarországi túristák tartják el a romániai MOL-t, mert helybéli ott nem vásárol.), Nagyvárad-Bánffyhunyad (100km) között határozottan jó út volt. De onnan Kolozsvárig (50km) kínszenvedés. (állítólag ellopták az alapanyagot, még most is pereskedik egy olasz cég) Nagyon lassan, 50-60 körüli tempóban tudtam autózni. Kolozsváron megkönnyebbült az autó, mível egy utassal és sok csomaggal kevesebb lett. Innen (100km)csak javult a burkolat minősége, 80-as környékén lehetett haladni. Marosvásárhelyen és Marosvásárhelytől Balavásárig szintén szörnyű állapotok fogadtak. (30 km) A városban a bevezető uton most kezdték felszedni a kockaköveket, amiket még a magyarok tettek le a bécsi döntés után. A kerülő uton pedig csak lyukak vannak. Visszafele el is határoztuk, hogy 15km-t rövidítünk az Ákosfalva-Nyárádtő rossz úttal. egy átlagos kép, átlagon aluli lyukkal!!!! ennél sokkal mélyebbek és naggyobbak vannak:
h i r d e t é s
MiSaab Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4670
nem szenvedek identitászavarba ,hanem csak a reflex működik ....
baas Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4669
-fagyálló OK
-fűtés OK
-olaj OK 10W-40 Valvoline +Prolong :D
-akku CATerpillar :)))
-ülésfűtés nem OK :( megjavit!!
-gumikéderekhez van glicerynes stiftem :DDD
-téligumi nem OK várom az igazit :)

kihagytam valamit???

topik Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4668
Van egy autoapolos topik, meg van egy olajos topik is. Meg van egy olyan topik is, aki ilyen tanacsokat ad :-)))
Előzmény: Hammer (4666)
Törölt nick Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4667
Höhh!

Keréknyomás témakör... Ha lehajtod a napellenzőt, nincs ott egy matricán? egyébként elől 2.0 hátul 2.1

Előzmény: Hammer (4666)
Hammer Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4666
>>futes baromira tud hianyozni telen

nekem már most hiányzik :-(((( de már nem sokáig.

>>ajtok, csomagter-ajto koruli gumiszigeteleseket ajanlatos leapolni,

mit érdemes rákenni?

Más.
Még én is új vagyok, és lenne pár alapvető kérdésem:
Mennyi és milyen olaj kell egy 1983-as Turboba?
Milyen nyomásra kell fújni a kerekeket (alap terhelésnél)?

Előzmény: lore (4663)
aex Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4665
Nem csoda, hogy annyi autot eladnak Polarek: A fullos 9-5 annyiba kerül mint egy fapados 3-as BMW vagy C-merci. Az meg nem ujdonsag, hogy Mo.-n gazdagek is szarragoak es felnek (van is mito=l!)

Persze, az uj 9-5-ösöket a Suzuki (Opel, többi GM marka) vevo=i szubvencionaljak, a hasznaltat meg az elso= tulaj - a fent emlitett ellenpeldak ugyanis tartjak az erteküket.

A Polar meg inkabb döntse el, mi is akar lenni a SAAB Mo.-n: premiumkategoria vagy "mas, mint a többiek." - never mind, ugyis eldönti helyettük a GM.

Bakker, mito=l lenne a SAAB premiumauto?? A Volvot mindenki körberöhögne, ha ezzel jönne - pedig *sokkal inkabb* az.

Előzmény: lp (4650)
aex Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4664
lore: Akkor most te vagy a Marquis de Saab :)

BTW, hogy megy a Grand Marquis? En csak a tesojat, a Crown Vic-et ismerem, azt is csak a hatso ülesro=l (nem a rendo=rauto-valtozatra gondoltam, hanem a sargara ;). Azt tudtad, hogy "alapjaban veve" ugyanaz a 4.6-os V8-as van a Mustang-ben is? (alapjaban veve- vegül is annyi közük lehet egymashoz, mint egy Aeronak az Eklund bacsi verdajahoz :)

Ha mar biztonsag: Passziv teren szerintem az uj autodnak sem kell nagyon elbujnia a SAAB es Volvo mellett, hisz alvazas konstrukcio (body - on - frame).

Előzmény: lore (4663)
lore Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4663
És a társaik alatt kiket értesz ?

Lassuk csak:
-milyen allapotban van az akku? A teli fagyokban is meg fogja pergetni az oninditot?
-hutofolyadek fagyaspontja? Egesz evben megfelelo aranyban volt a fagyallo es a viz utantoltve, vagy nem is kellett?
-ablakmosoba teli lotty?
-teli gumi? Amiota van teligumim, istenitem!
-ajtok, csomagter-ajto koruli gumi-szigeteleseket ajanlatos leapolni, igy a nagy fagyokban nem fognak osszeragadni, nem fogod letepni oket.
-olaj? Nem fordulhatott elo, hogy vmi mekkmester a nyaron 15-30-as botonddal toltotte fel? Szal adjuk meg a kivant viszkozitasu olajat a motornak. A valtoba gondolom nem lehet elkefelni az olajat, bar ha Abdullah motorolajjal tolti fel :-)

+mukodjon minden, aminek mukodnie kell, pl.a futes baromira tud hianyozni telen :-)

Egybe megyek haza, csak csunyabban :-))) Amugy gyogyulok, penteken jon a nejem, addig kene valami emberi format nyujtani...

Ja, vettem tegnap egy 4.6 literes V8-as Mercury Grand Marquis-t. Nekem nem kell mondani a viggen utan, hogy turbo rulez, de azert egy ilyen V8-as batarnak is van feelingje :-)))

lore

Előzmény: MiSaab (4655)
BlackStar Creative Commons License 2001.10.30 0 0 4662
Öööö...
Mélcím, az a saab900@dpg.hu
A tellám fenn van a klubhonlapon, de most szerízben van, mert legyógyítottam róla az antennát (többek között :) ), de szerintem mélben megbeszélhetjük :)
Előzmény: nippon (4660)
nippon Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4661
Hali!

Az ülésfűtéssel kapcsolatban: Valahol olvastam, hogy lehet felújítani, tesztelni, ellenőrizni házilag?! Tudnátok segíteni. A vezető oldali ülésen találtam valamit derék tájékán, de, hogy működik-e? Csak ott kell lennie vagy a fenék részen is? Mindkét első ülésben? Hová hogy kell bekötni? Valaki tud olcsón fűtés csapot? Az ennyim ereszt! A kartont komolyan gondoljátok előre? Én azt hittem végre a SAAB-nál nem kell ilyesmivel foglalkozni:-(
LG

Előzmény: lp (4658)
nippon Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4660
Köszi BlackStar!
Hová vigyem? Telefonszám stb.
LG
Előzmény: BlackStar (4639)
BlackStar Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4659
Utóbbi úr egyébként egyszer megindokolta már, hogy miért választotta a Saabot: mert kedvező pénzügyi feltételekkel tudta megvenni. Magyarul a Saabért kellett a legkevesebbet fizetnie:(
Bazmeg. :((((((
Legalább annyit mondana, hogy azért mégiscsak mekkora autó, és szeretett volna ilyent....
Öregem :(( Ez elszomorított :((

Kár belé!
De még mennyire :(( Legalább örülne neki.

Előzmény: lp (4656)
lp Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4658
Ülésfűtés nem lehet kérdés! Én már most minden reggel bekapcsolom.
Előzmény: MiSaab (4655)
lp Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4657
Hólánc szerintem M.o-on felesleges, hacsak nem valami isten háta mögötti kis faluban laksz, és te vagy a körzeti orvos:)
Előzmény: MiSaab (4655)
lp Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4656
Kit érdekel a Presser? De a Vári biztos tudja mit és miért választ. Tegnap vagy tegnapelőtt láttam vele egy riportot valamelyik TVben. Van annyi agya mint két Pressernek, hidd el:) Utóbbi úr egyébként egyszer megindokolta már, hogy miért választotta a Saabot: mert kedvező pénzügyi feltételekkel tudta megvenni. Magyarul a Saabért kellett a legkevesebbet fizetnie:(

Kár belé!

Előzmény: BlackStar (4654)
MiSaab Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4655
lore:
Én is ezekre gondoltam ,sőt a fagyálló már megtörpént de a téligumira még várok.
Legalábbis megvárom mig itthon is lehet majd kapni. Nokian Hakkapeliita 2
Ja!
És a társaik alatt kiket értesz ?

Mutassam be a hóembernek és üssek el vele egy rénszarvast ??? Hmmm ???

Hólánc úr ,esetleg ülésfűtés bátyó ???

ui:
Egybe kéretik hazajönni JÓ !
A látványkonyhával pedig ne próbálkozz többet ,azt inkább hagyd Keith Floyd-ra.
Asszem igy irják...

BlackStar Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4654
Ezeknek van Saabjuk? Vágó, Vári rulez, a többiek oké, de a Presser Pici, aki az AutóMotorban, amikor a Saabot tesztelte, csak saját magáról beszélt végig... Ejnyemá... :))
Előzmény: lp (4650)
BlackStar Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4653
Meg leadtam az ergonómia TDKmat: 'Személyautók ergonómiai szempontú fejlesztése és elemzése, bemutatva a Saab gyárt típusain'
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz :)))
BlackStar Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4652
Szasz Lp!
Wazzap? :))
Előzmény: lp (4650)
BlackStar Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4651
Hallottam egy ismerős hangot az ATVben nyilatkozni a Mercikről :))
Azért ezzel példálóztam itthon... '...ésmégis...!' :))
Előzmény: aex (4644)
lp Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4650
Érdekelnek valakit a Polár tervei, ars poetica-ja, szellemisége, stb...

Ha nem, akkor is beinzertálom:)

Aex Te ne olvasd el:)))

"POLAR MOBIL KFT.

Engedje meg, hogy a Polar Mobil Kft. a Saab Közép-Kelet Európa Regionális Központja nevében üdvözöljem Önt. Levelemmel szeretném a kapcsolattartás új formáját megvalósítani. A Saab tábor rohamos növekedésével párhuzamosan újabb csatornák kiépítésére van szükség ahhoz, hogy vállalatunk és vásárlói közötti harmonikus viszony fenntartható legyen. Hiszen egyedül a Saab sajátja az a különleges szellemiség, amely lelki közösségbe kovácsolja a cégalapítókat, a konstruktőröket, a forgalmazókat és a gépkocsi tulajdonosokat. E gondolat jegyében tájékoztatom Önt a Saab háza táján történő fontosabb eseményekről.
Vállalatunk ebben az évben minden eddiginél magasabb értékesítési számot realizált. A tavalyi év eredményeit mintegy 20 %-kal meghaladva a nyár végéig 200 db autót helyezett forgalomba. Mindezt figyelembe véve 2001-ben először léphetjük túl a 300-as értékesítési darab számot. A 9-5 ös modellünk egyedülálló módon piacvezető a "prestige" kategóriában, az értékesített autóink többi márkához viszonyított aránya pedig meghaladja az európai átlag kétszeresét. A mennyiségi növekedés mellett természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a szolgáltatás minőségének további emelésére, valamint a márka kiemelkedő megítélésének megőrzésére. Fontos esemény volt számunkra, hogy múlt évben nyertes pályázatot nyújtottunk be a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságára, mely alapján ez év januárjától a magyar miniszterek, államtitkárok, valamint kiemelt országos hatáskörű szervek vezetői részére szállítunk gépjárműveket. Hasonló sikert értünk el Csehországban is, ahol Vaclav Havel elnök kísérete számára kiírt pályázatot nyertük meg.
Azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a magyar zenei élet szereplői és a média személyiségek közül olyan kiválóságok kötelezték el magukat a márka mellett, mint Koncz Zsuzsa, Szentpéteri Csilla, Dés László, Gerendás Péter, Presser Gábor, Kepes András, Vágó István, valamint a harmadjára is a világ legjobb vadászpilótájának választott Vári Gyula. A felsorolt nevek hűen tükrözik a márka Magyarországon kialakult értékrendjét.
A szolgáltatás színvonalának emelése érdekében vállalatunk 2002-ben jelentős beruházást hajt végre, mely keretében egy minden igényt kielégítő importőr- és szervizközpontot, bemutatótermet, valamint egy kisebb szervizpontot létesítünk, a jelenlegi bemutatóterem meghagyásával. Ezek után Budapest két különböző pontján nyílik lehetőség gépkocsik megvásárlására, szervizelésére. Vidéken hét jól működő értékesítési és szervizbázissal rendelkezünk, melyeket rövidesen kettő nagyvárosban egészítenek ki új márkaképviseletek. A fenti fejlesztések után minden lehetőség adott lesz arra, hogy a megnövekedett érdeklődés támasztotta igényeknek maradéktalanul eleget tudjunk tenni.
A Saab Automobile AB a jövőben évente legalább egy újdonsággal fog jelentkezni. A modellfejlesztés első lépése a szeptembertől a magyarországi utakon is látható, megújult Saab 9-5. A gépkocsi ismérvei a külső-belső designváltozásokon túl a 176 LE teljesítményű common rail befecskendezési rendszerű turbó dízel, és a 250 LE teljesítményű új Aero erőforrás, valamint az új széria- és extrafelszerelések.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Saab az utóbbi időben három fontos díjat is elnyert. AJ. D. Power, mint az USA legjelentősebb fogyasztási elégedettséget vizsgáló szervezete, 2001-ben -az ügyfelek véleménye alapján- a Saabot választotta a kategória legjobb gépkocsijává. A minden évben meghirdetett Év Motorja választáson a Saab saját fejlesztésű SVC (változó sűrítésű) motorját választották a koncepció kategória legjobbjává. A Saab "ostorcsapás effektust" csökkentő aktív fejtámlája, a SAHR pedig elnyerte a Közlekedéstudományi Világtanács idei díját. A díj a Saab újszerű megoldásainak, valamint a biztonságtechnika terén végzett munkájának újbóli magas elismerése.
Remélem, a fent leírtakkal tovább erősítettem Önben a márka szeretetét, a Saab iránti elkötelezettségét. Hiszen a Saab-szellemiség nem csak a márkából táplálkozik. Kiterjed a Saab tulajdonosok körére is. Ők tudatosan választanak olyan autót, mely minden fontos jellemzőjében legalább egyenértékű a prémium-osztály többi képviselőjével, de bizonyos szempontból felülmúlja még azok magas standardját is, és nem egy tekintetben különlegességnek számít. Olyannak, amiről beszélgetni lehet, amelyet szívesen vállal az ember, amelytől büszkeség tölti el a szívét.
Hiszen a Saabosok éppúgy extrák egy kicsit, mint a Saabok maguk. Olyan valakik, akikben van némi "Saab-ad" szellem.
Kérem, tekintse át legújabb katalógusainkat, melyekből további információt kaphat a 2002-es modellév újdonságaiból, illetve megismerkedhet a Saab tulajdonosoknak egyedi kedvezményt biztosító Bang & Olufsen cég termékeivel.
Budapest, 2001. október 5. Üdvözlettel:

ügyvezető igazgató"

Törölt nick Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4649
plussz fütörencer és ülésfütés átvizsgálás... ;)
meg kartonlap elöre, ne hüljön a motor :))))))))
Előzmény: lore (4648)
lore Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4648
Ne vicceld el! Szerintem inkabb fokozatosan kell szokatni a hideghez, az elso fagyok utan 5 percre kivinni, utana 10-re es igy tovabb. Ha felkeszult a telre, nem eri semmi sem varatlanul! :-)

Most komolyan MiSa, nem hallottal meg fagyallorol, teligumirol es tarsaikrol?? :-P

Előzmény: Törölt nick (4647)
Törölt nick Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4647
berakod egy fini meleg garázsba :)
Előzmény: MiSaab (4646)
MiSaab Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4646
Szóval hogy kell télre felkésziteni a kocsit????
ebenguba Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4645
aex :
Ket lityis automata... Olyan viszont ingye se kene, a turbo utan.

xxxxx : Lehet, hogy Neked nem kellene, de mostani gazdája ( 53 éves) igen szereti.

Szeretni ugyan én is szeretném, de nekem nincs, és financiális helyzetemet nézve - valószínűleg - már nem is lesz.


Előzmény: aex (4644)
aex Creative Commons License 2001.10.29 0 0 4644
"A csomagtartóban még egy aktatáskát sem szállítottak soha. A benne lévő posztón a szőrszálak még felfelé álltak.

A pótkerék tartó fedél felnyitásakor kiderült, hogy a pótkerék eredeti, rajta az összes gumi szőr, tetején celofánban az a fehér kesztyű amit a gyár ad a kerékcserékhez."

Ezeket az en 86-os roncsautom is tudja nyujtani, nagy kunszt :)) Nekem speciel olyan zacsim van, amit azert adtak, hogy belerakja az ember a kilyukadt kereket. So=t, van (reszben) berozsdult eredeti szerszamkeszletem is ;)

na ja, en a paraszotok es sioktatok hazajaban vettem, ami majdnem ugyanaz mint a sör es sajt :)

Ket lityis automata... Olyan viszont ingye se kene, a turbo utan.

Előzmény: ebenguba (4640)
Törölt nick Creative Commons License 2001.10.28 0 0 4643
azért köszi!

A növérem már kutatja az amerikai zeneboltokat... :)
Előzmény: MiSaab (4642)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!