Ez igen súlyos csúsztatás, sőt vád, ez a topik pedig a Hgy pozitívumairól szól, nem hibák feltárásáról, eretnekségekről. Írd a Hitbüfébe, ha velem kapcsolatos mondandód van.
"Na, akkor szólhatott volna értelmesen az Úr Jézus Krisztusról.:-) "
Ez pozitívum? Egyébként bármiről szólhatott volna, legfeljebb neked nem jön be. Miért akarja valaki megszabni, hogy mások mit csináljanak, mikor maga meg nem képes fele ekkorát sem csinálni....
Az én gyerkőceim is ott voltak, és mikor fel lett téve a jútyubra, azonnal küldték a világi barátaiknak, hogy nézzék meg milyen jó, utána persze szó-szót követett :) és máris Jézusnál jártak.
A gyerekek élvezték a próbát, élvezték egymás társaságát, nem érdekelte őket, ki van az első sorban, ki látszik, ki nem, csak az, hogy végre ők is tudnak tenni valamit, és még élvezik is.
Ez egy nem vallásoskodó, vidám megmozdulás volt, örülök, hogy a Hgy-ben ilyen is van. A gyerekeknek remek alkalom összejönni, mikor próbálják és szervezik. Sokkal jobb, mint plazázni vagy kocsmázni, és alkalom Jézusról beszélni az emberekkel az akció után.
Ugyan, most komolyan: érdemes ezen cicózni? Mindenki tudja, hogy NS azt csinál a gyülekezeti bevételekkel, amit akar, a befektetéseket éppúgy maga dönti el, mint a kiadásokat, és az sem titok, hogy luxusszinten él családostól, pedig nem így indultak az életbe.
Nem állna ki egy vagyonvizsgálatot, semmi olyan legális tevékenységet nem tudna igazolni, amiből ezt összerakhatta, az adott életszínvonal mellett.
Isten áldását is illik manapság bizonyítani legalább legy lottóötös erejéig...
Magyarország egyik leggazdagabbja, ha nem hiszed, járj utána!
Számolni tudsz?
adományok, belföld-külföld...., tized...., vállalkozások tömkelege...., állami támogatások, magán adományok sokasága....
Eleinte még büszkén vallották hány tagja van, ma nem igazán publikus...., hisz könnyen kiszámíthatóak az adóhivatal számára is, bár mint alapítvány, lelkészi hivatal, egyház sok mindenben adómentességet képez, nem is beszélve a büntetőjog védelmét is élvezi, hisz tőle nem kérhetnek semmiféle adatot, se választ nem várhatnak, mert egy lelkész mentességet élvez a jog szerint, se magára, se másra terhelőt nem kell mondania!
Ok, de pozitívum, ha valaki számára kiderül, és így már meg tudja ítélni mi a jó és mi a rossz, érzékei fejlődnek, nem lesz többé gyermek, akit ide s tova hány a tanítás akármi szele, vagy a ravasz tévelyítők fondorlata. :)
Vagy talán azt a példabeszédet mondod, hogy "halottakról jót, vagy semmit"? ;)
>Ki állítja azt, hogy ebből emberi módon tőkét kellene kovácsolni? Ki állítja, hogy Isten dicsőségét csökkenti, ha emberek adják át az üzit? Ki állítja, hogy a prófétálásért embereket illet dicsőség? A pozitívum nem ezt jelenti.
A tapasztalat mutatja, hogy lehet ebből is tőkét kovácsolni, lehet ezt a "pozitívumot" arra használni, hogy Isten helyett embereknek adják a dicsőséget, embereket tapsoljanak, felekezetet fényezzenek, sőt még személyi kultuszba is átmehet. Erre mondja az apostol, hogy egyesek nyerészkedésnek tekintik a hitet, vagy máshol: a Bálám útján indultak el (aki nyereségért prófétált).
Szóval csak arra utaltam, hogy van az éremnek egy ilyen oldala is, persze lehet ez pozitívuma a gyülekezetnek, de én nem is tartom azt gyülekezetnek, ahol nincs prófétálás, amúgy meg külön kellene választani a prófétálást, ami minden gyülekezetben kellene, hogy legyen a prófétai beszédtől (amiről Péter ír), ami nem ugyanaz, mert prófétálni mindenki prófétálhat a gyülekezetben egyenként és azt meg kell ítélni, ellenben a prófétai szó igen biztos (pl.: Agabusz szava Pálhoz), az vagy bekövetkezik, vagy ha nem, akkor hamis volt a próféta, amiről szintén van intés, hogy köztünk is fognak támadni.
2Pt 1,19 És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
2Pt 1,21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.
A Hgy pozitívuma, hogy ott Sz.Sz.-től ihletett prófétai beszédeket lehetett hallgatni. Nem minden gyülekezet ilyen.
Bizony, Mari néninek pozitívuma, hogy Isten alkalmas csatornának találta őt.
Ki állítja azt, hogy ebből emberi módon tőkét kellene kovácsolni? Ki állítja, hogy Isten dicsőségét csökkenti, ha emberek adják át az üzit? Ki állítja, hogy a prófétálásért embereket illet dicsőség? A pozitívum nem ezt jelenti.
Ha nem ember akaratából származik a prófétai szó, hanem a Szellemtől által, akkor miért lenne emberek pozitívuma? Ez olyan, mintha Isten dicsőségét ember akarná bitorolni, magának tulajdonítani.
Mondom kicsit lebontva: Ha Mari néni a szomszédból prófétál, úgy hogy nem is tud róla, de más, aki hallja beszédét kijelentést vesz általa, az sem a Mari néni pozitívuma, mert Isten még hitetlenen keresztül is szólhat, az utca emberén keresztül (vagy akár egy szamáron keresztül is). Aki ki akarja ezt sajátítani, ebből előnyt kovácsolni, nemde olyan mint Bálám, aki kedvelte a bért és pénzért prófétált?