Kicsit szokatlan, több logisztikát igénylő ez a Kelemér központú szakaszbejárás, de működött. Képeid mutatják, hogy a szép idő és a még lombtalan táj több olyan látnivalót is megmutatott, amelyeket máskor nem élvezhetünk.
Egy kis kiegészítést tennék, Aggteleknél a feltett barlang jelzés csak annyiban egyedi, hogy az a Karsztbarlangok nyomában nevű tematikus út jelzése. Aggtelekről indul, de nem Domica felé, hanem Jósvafő- Szelcepuszta- Ménes-völgy- Szádvár kerülő- Vidomáj- érintésével Derenk fölött az országhatáron ér véget. Mintegy 25 km-en át haladva, érinti a Baradla-barlang három hazai főbejáratát, de nem megy át szlovák területre.
A márciusi hosszú hétvége első napja kellően fagyos volt ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül induljak kéktúrázni a tavaszi kertimunka helyett. Reggel szikrázó napsütés fogadott a putnoki vasútállomáson. Rövid városnézés után a Szörnyű-völgyi patak mellett sétáltam, ahol szörnyű volt látni a rengeteg szemetet az út szélén. A halastónál kissé megriadtam a rianástól, a Piroska-hegy nyergében pedig leesett az állam a csodálkozástól. A Mohos-tavaknál csak a Kisasszonyok fáját láttam, de Kelemérre éppen időben érkeztem. Rövid pihenő után Aggtelekről folytattam a sétát. Az út első részét részben külföldön tettem meg, majd a senki földjén keresztül érkeztem meg a Hármashatárhoz. Onnan Zádorfalváig eseménytelen volt az erdei és mezei séta. A kocsmában pecsételtem, majd egy rövid pihenő után átvágtam a gömöri dombokon. Végül kényelmesen átsétáltam Kelemérre, ahol ezúttal még a pecsételésre is jutott időm. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2022/03/okt-24-putnok-kelemer-aggtelek-20220312.html
Ahogy devalválódik a kéktúra, igazodik hozzá a jelvény is. Így helyes. :-)
Egyébként sajnos igazad van, mindenkinek az az érdeke hogy teljesítő legyen.
Ugyanez megfigyelhető már az OKT-70 esetében is, ahol kb 2 hét után eltörölték az idő igazolását egy IDŐRE(!) teljesítendő mozgalom esetében, ahol pont az idő az egyik lényeges kritérium.
Ilyen a világ.
Más:
Hörpölinnél "vendégművészkedtem" egy kicsit...:-))
Ez azért van, mert a sorszámozott jelvénnyel le lehet bukni amikor a "gazdája" úgy mutatja meg mintha megdolgozott volna érte! Jövőre már akciósan is lehet majd venni, hogy jobb legyen a statisztika!
A másik variáció a gomblyuk jelvény lenne mert az nem számozott, de ez nem az :-(
A véletlenekben eddig sem hittem, ezután sem fogok...
Kora reggel Aquincum-nál szálltam fel a HÉV-re, hogy Pomázon át Dobogókőre utazzak... és ki ült az első széken velem szemben?
Hát persze hogy Hörpölin!
Ez csak természetes... én az Alföldön lakom, ő Pesten, nem beszéltünk össze, én most is ad-hoc terveztem a túrát, megint az egyik macskám ébresztett hajnali 4-kor, így értem ide pont ekkor, ráadásul Hörpölinnek is nagyjából egy hirtelen ötlet volt ez...
Szóval a véletlenek...
"Nincsenek véletlenek; s épp az, mit vak véletlennek hiszünk, a legmélyebb forrásokból fakad. "
Nagyon jó túra volt, ezúton is köszönöm szépen!!
Impressziók a mai napról:
Dobogókő, készülődés kora reggel, tömeg nélkül
A Kanyargós-patak völgyében...
a római utat csak azért nem bxta szét teljesen a munkagép, mert nyomtávon belül volt... muszáj ezt itt, kérdem én??
Hörpi a hídon :-)
Országos kék.... Köszike PP erdészet, gratula
oda fel?
Nemoratta, a táblát meg kettétörte valami ebadta
ennyi maradt a legendás Stromfeld turistaházból. Egy pad a ház (hűlt helye) mögött
Dupla éjszakás műszak után nem erőltettem a túrázást, de magamtól időben ébredtem, így az előző túrám után 3 nappal ismét úton voltam. A 20 kilométeres túra során a terepből adódóan nulla kihívás van, viszont erős szél volt várható nyugat felől, esőt csak estére jósolt a meteoblue. Ebben a várakozásomban csalatkoznom kellett, ugyanis Nezsiderig felváltva esett és nem esett az eső, de ezt nem tudtam még amikor Fertőszéleskúton soproni és vulkapordányi átszállást (40 perc várakozás helyett inkább fordultam egyet a vonaton pluszba a kismartoni iskoláig és vissza) követően 11:47-kor leszálltam. Rögtön erős szél fogadott, ahogyan a település főútja felé mentem pecsétet szerezni (a Lajta-hegység felől októberben érkezve már zárva voltak a boltok, a benzinkúthoz meg nem volt időnk kitérni). A kisváros fő nevezetessége a 32 méter magas Török-torony, amelynek szomszédságában a róla elnevezett panzió áll (Turmhof), itt jutottam pecséthez. Érdekesség kedvéért említem meg, hogy a toronyban egy ideig a Szent Koronát is őrizték.
2. az első képen látható gépezet térben és időben kissé távolabb: Fertőszéleskút megállóhelyen leszállva, a túra pecsétszerzési célú kitérővel indult
3. Török-torony, tőle jobbra a panzió, ahol tudtam bélyegezni (bő 1 km innen a vasút)
Az eső már másodszorra is rákezdett amikor visszafelé indultam a vasút irányába, ez az időjárás meg is maradt Nezsiderig, cserébe rekord rövid, pár óra alatt láttam nagyon sok szivárványt. Legalább 10-15 éve nem láttam ennyit összesen, mint ezen a délutánon. Átkelve a vasúton a mellette vezető keréknyomon lefotóztam az érkezésem után egy órával közlekedő nezsideri Talent motorvonatot, majd Sásony (Winden am See) sarkát érintve a pusztába vezetett az utam. A viharos szél továbbra is kitartott (itt az a meglepő, ha szélcsend van), közben a Nezsider felől érkező Talentet is bő zoommal le tudtam kapni.
4. szép teljes szivárvány Fertőszéleskút határában
5. pár lépéssel később visszanézve: a felhős helyzetkép nem éppen a legjobb, jobbra az imént magam mögött hagyott városka
6. nem sok domb van a Fertő-tó partjának közelében: az útvonaltól balra a 217 méteres Jungerberg (Fiatal-hegy), tövében a vasúttal
Nyulas (Jois) szélénél is szintén viharos szél volt, egy kerítés mellett rövid szélcsendes pihenőben elfogyasztottam egy banánt, közben jöttek-mentek a felhők, napsütés is volt 1-1 rövid fél percre. Nezsider határában a szőlők között ismét Talentek fotózására nyílott lehetőség (eltelt egy óra). A városba érve siettem, hogy a 15 órakor bezáró Tourinform irodában pecséthez jussak, de csak ott derült ki, hogy tartósan zárva van. Innen nem messze egy ajándékboltban jutottam sikeresen pecséthez. Nem sokkal később a harmadik megkezdett Zentral 1. kötetemmel egyből ide fordultam pecsétért, még emlékezett rám a kedves hölgy. Erről a harmadik 1. kötet bejárásomról viszont már nem tervezek beszámolókat írni, úgy gondolom a két bejárás leírása és képei elegendőek az útvonal bemutatásához.
A nyüzsgő főutca után a templom mellett (előtte covid tesztre váró emberek álltak az utcán…) nyugalmasabb részre érkeztem, kicsit feljebb jutva a (még) foghíjtelkek között a Fertő tó látványa is elém tárult.
7. Talent szivárvánnyal
8. jópofa tüzes bemutató a nezsideri főutca egy kirakatában
9. Nezsider nyüzsgő főutcája
10. letérés a templom felé
11. Fertő-tó is megmutatta magát
Továbbra is erős szélben haladtam a délutáni forgalomban erősen használt aszfaltúton. Szerencsére egy jobbos kanyarnál a szőlők mellett újra nyugalmas részre érkeztem, egy földútra térve tettem meg egy bő kilométert észak felé majd egy kerülővel jutottam át az A4-es autópálya alatt. Pándorfalu határában a szélerőművek mellett haladva valószínűtlenül sokáig (legalább 15-20 percig) mutatkozott az égen egy mára sokadik szivárvány meg, mögötte masszív szürkés felhővel.
12. délutánra már túlsúlyba került a napsütés (jobbra a távoli siló már Pándorfalu állomásnál van)...
13. ...egészen addig, még ebből a felhőből le nem szakadt az eső
Balos kanyar után hosszú egyenes, majd egy jobbos kanyar után nem sokkal elértem a kisváros szélét. A vasút feletti hídon átkelve kezdett csöpögni az eső. A közeli gyógyszertárban dátumos bélyegzéshez jutottam, újra az utcára lépve már ömlött a februári eső. Nagyjából egy perc alatt lehullott a csapadék java, utána már esernyővel is elegendő volt haladni tovább. A körforgalomnál lévő Sparban vásároltam egy-két dolgot, majd Pándorfalu város (Parndorf Ort) megállóhelyen rendben elértem a 17:48-as vonatot. Fertőszentmiklósi átszállást, majd egy rövid autózást követően érkeztem haza.
14. Pándorfalu város/Parndorf Ort megállóhely, a túra vége, a bal szélen látható peronra érkezett a vonatom
Valentin napon indultam el az Alpok lábától a legutóbbi túra kezdetéig összekötni a második bejárásom lépteit. Néhány nappal ezelőtt a munkahelyemen megkapott szabadjegyet is fel tudtam avatni túraszakmai szempontból is. Ezt az ún. Klimaticket-et bárki kiválthatja aki sokat utazgat Ausztriában: érvényes vasútra, buszra és városi helyi közlekedésre egyaránt, 1000 euró környéki összegért. Örülök, hogy ez az előremutató lehetőség halandó ember számára is elérhető. Összehasonlításképpen: Magyarországon 250 ezer forinttól kezdődik a vasúti „civil szabadjegy”, amely ugye pl. buszra és a Bkv-ra sem jó, tehát az osztrák ajánlat nagyon kedvező. Jó lenne Magyarországon is megélni ilyen tarifaközösségeket.
Sopronból a 7:47-es személyvonattal jutottam el Bécsújhelyre, majd átszállás után utaztam Aspang állomásig, innentől Mönichkirchen központjáig buszoztam, ahová 10 óra előtt kicsivel érkeztem meg. Nem kellett sietnem, bő 6 órám volt a 18 kilométeres túrára. Napos, tiszta, de télies idő fogadott a bőven 900 méter felett elterülő településen. A megállótól pár lépésnyire lévő polgármesteri hivatalban rögtön be is tudtam szerezni a pecsétet a füzetembe, többet nem is kellett ezzel foglalkoznom a túrán, mert a krumbach-i pecsétet már legutóbb begyűjtöttem. Csináltam pár képet a kilátásról, majd az új lúdtalpbetétemet egy padnál élesítve megindultam lefelé.
1. átszállás Aspang állomáson
2. kilátás Mönichkirchen-ből észak-északkelet felé
Hangulatos fenyvesben vezetett az utam néhány havas, de szerencsére nem beszakadós havas ösvényen. A Hartberg 918 méteres magaslata előtt jól jelzett letérés következett balra, majd áthaladtam az Auschlag-Zöbern és Tauchen-Schaueregg (első bejárásomról ismerősen cseng a név) közötti vasúti alagút felett. A magaslat után egy elágazás következett paddal, majd egyre nyíltabb lett a terep, természetesen a viharos hideg szél is mellém szegődött, nagy örömömre. Hátrafordulva gyönyörű kilátás nyílott a légvonalban nem túl messze elterülő Schneeberg-re. Egy újabb pad+kereszt kombó után átkeltem az A2-es autópálya fölött, majd az újabb emelkedő után értem el Schlag falucskát. A Schneeberg innen is szépen látszódott, a kis falu határában lévő Ziegersberg kastély most is impozáns látvány, bár közelebbről megnézve már ráférne egy kis újítás.
3. kellemes fenyvesben vezető széles úton
4. visszanézve takarásban van a Wechsel gerinc, csak egy kis fehér terület látszódik belőle
5. kilátás észak felé, masszív hóval, szerencsére az úton itt már egyáltalán nem volt
6. szépen látszódik a Schneeberg tömbje
7. az autópálya melletti út 2016 óta nem sokat változott
8. Schlag vége, távolban a Schneeberg hósapkája őrzi a terepet
9. Ziegersberg kastély Schlag határában
Némi hepe-hupa után Pichl falu következett, amelyen már eddig kétszer is jártam: egyszer a Zentral első bejárásán, egyszer pedig innen kezdtem az Alpannonia „különbözeti” túrát (eddig a két túra együtt halad egy kis különbséget leszámítva). Meglepődve vettem észre, hogy még 2017-ben az Alpannonia túrára busszal tudtam ide érkezni, ez most már nem lenne lehetséges, mivel már ide nincsen tömegközlekedés. Gyorsan átfutottam a menetrendi keresőt, amely megerősítette ezt a tényt. A falu határában a Zentral-Alpannonia elágazásnál lévő ház előtt lévő padon ültem le egy kicsit pihenni, háttérben szépen mutatott továbbra is a Schneeberg és környéke, mely panoráma már Pichl előttől folyamatosan elkísért.
10. Pichl, nem egy nagyváros, de az a minimális tömegközlekedés most is elférne itt
11. kilátás nyugat felé visszanézve, jobbra a már emlegetett Schneberggel
12. ezúttal is beválogattam egy képet róla: a ház előtt balra a Zentral, jobbra az alpannonia
Fenyvesbe léptem be, a domb túloldalán már Feichten házcsoportjai között jártam. Feichten után tévesen rátértem egy másik útra, mely jobbra fordult, azt hittem, hogy ez már a később következő aszfaltos út rövidítés, de nem az volt még. Pár perc többlettel, de hamar tudtam korrigálni. Krumbach kastélya alatt lévő kis völgyben tértem rá az ösvényre, amely az aszfaltos út szerpentinjeit vágta le. Krumbach-Unterhaus településrészébe érve értem el a város szélét, a hétköznap délutáni nyüzsiben haladtam a célom felé. A Múzeumfalu mellett elhaladva keltem át a B55-ös főúton, majd a benzinkút árain szörnyülködtem (most egy hónappal később még jobban lehetne). A kis városi dísztó mellett haladva értem el pár perccel később a központban lévő buszmegállót.
13. délutáni kilátás észak felé Krumbach-tól nem messze
14. Krumbach Unterhaus településrésze következik
15. visszanézve a kastély felé
16. Múzeumfalu vízimalma
17. Krumbach főutcájától egy saroknyira lévő kis tó, a templom előtti buszmegállóban ért véget a túra
18. hazafelé
A 16:13-as járat kis késéssel érkezett, de a csatlakozás Edlitz-Grimmenstein állomáson nem volt veszélyben, a magyar sofőrrel váltottunk pár szót, ajánlott egy másik menetrendi kereső alkalmazást, abban sem szerepel már buszjárat Pichl-be. Egy hamarabb érkező gyorsított Desiros vonatot sikerült elérnem (erről a lehetőségről, mintha hallgatott volna az Öbb Scotty alkalmazás, viszont a vonaton rákeresve meg már kiadta), gyors bécsújhelyi átszállást követően egy óra múlva már Sopronban voltam, ahol átszállást követően vonattal, majd autóval tértem haza.
Érdekességként mutatnám ezeket, ugyanis ebben a faluban él az egyik legutolsó fékető-készítő néni, és sajnos senki nem viszi tovább ezt a hagyományt.
Elmondta hogy a rimóciaknak, és a tarjániaknak is szokott készíteni, sőt a hollókőieknek is, továbbá a Palóc Múzeumban lévő darabok nagy része is az ő kezei alól kerültek ki.
Megmondom őszintén ötezerért vettünk egy darabot, alig akarta elhinni hogy adunk érte ennyit, pedig szerintem többször ennyit ér, ráadásul az eszmei értékük ezeknek a kézműves munkáknak hamarosan felbecsülhetetlen lesz, ha már most nem az.
A próféta szóljon a polgármester úrból. De jó is lenne, ha újból működne a Zsíros-hegyi turistaház:)
Nekem szép emlékeim vannak az egykori turistaházról. Nagyon népszerű volt a 70-es években, nem csak turisták látogatták, hanem még esküvőket is rendeztek itt, köszönhetően a hangulatos helyszínnek és a kiváló konyhájának
A kiváló konyha Zsolt Laci bácsi nevéhez fűződik. Érdekes, hogy egykor a turistaházaknak saját ételspecialitása volt. Zsíros-hegynek a pörkölt, a közeli Nagyszénási turistaháznak a túrós csusza.
Emlékszem, hogy síelni volt csapatunk Nagyszénáson, esti vacsoraként egy vajling túrós csuszát tálalt fel a turistaház vezetőnője, melynek íze a mai napig felejthetetlen. Makkosmária specialitása a csülkös bableves volt. A pincér csokornyakkendővel díszített fehér ingben szolgálta fel az ételeket. Rég volt, emlékezetes marad...
Egyébként nem véletlen hogy a túrázó lelkületű Solymári polginak szívügye ez a turistaház, ugyanis Solymárhoz nagyon közel van, arról az oldalról egy olyan épített -bár kissé már elhanyagolt- szerpentin út vezet a turistaházhoz amilyeneket a 20-as, 30-as években csináltak a turisták.
érinti a Baradla-barlang három hazai főbejáratát, de nem megy át szlovák területre. 
Dobogókő, készülődés kora reggel, tömeg nélkül
A Kanyargós-patak völgyében...
a római utat csak azért nem bxta szét teljesen a munkagép, mert nyomtávon belül volt... muszáj ezt itt, kérdem én??
Hörpi a hídon :-)
Országos kék.... Köszike PP erdészet, gratula
oda fel?
Nemoratta, a táblát meg kettétörte valami ebadta
ennyi maradt a legendás Stromfeld turistaházból. Egy pad a ház (hűlt helye) mögött
relikvia a Kevély-nyeregben
bírom! 375... :-)
Castellum Agria 
Sipeki Meseséta túraútvonal, mindig változó tartalmú mesékkel
