És De Gea-t hogy tudnánk eladni? Ingyen se viszik el a 400k fizetése miatt. A szerződése utolsó napjáig ott fog csücsülni, miközben Hendo negyedfizetésért hozza a meccseket.
Henderson a jobb kapusok közé tartozik a PL-ben, elé egyelőre nem hoznék senkit. De Gea, Grant helyett nem lenne rossz Heaton ingyen. Így velük, illetve Romero, J. Pereira távozásával 4 felesleges kapust le lehetne írni, mondjuk Bishop se való sokra, de harmadiknak elfér. Mindhárom kapus HG lenne, bérben is korrekt megtakarítást jelentene. Nem világklasszis felhozatal, de vállalható, kevés poszton van olyan spílerünk.
Vagy Henderson elé kéne kapust hozni, vagy ingyen. Olvastam egy írást a Skyon, hogy Henderson sokat ad hozzá "láthatatlanul" is a védekezéshez, mert ő ki mer jönni akár a 16-osra is söprögetni, ezzel a védőinknek könnyebb a dolguk, kevesebb mélységi indításból lesz problémánk. Ha ez valid, akkor tényleg de Gea előtt jár Henderson, mert az ötös környékén hasonlóan jók/rosszak.
A hosszabbítást én sem tartom ördögtől valónak, amit írsz, az a lényegi kérdés, vagyis, hogy milyen feltételekkel történt ez. Szerintem a SZL kimúlásával az is eldőlt, hogy nagy invesztíció nem lesz. Ilyen szemüvegen keresztül nézve beleillik a képbe, olcsó(bb) megoldás a hosszabbítás, mint a vétel. Ha engem kérdezel, nem lesz középhátvéd igazolás, legalábbis olyan nem, ami automatikus kezdőt jelentene. Ha nem jön belső védő, Tuanzebenek maradni kell. Jonest valamilyen formában el kell takarítani.
Kapusposzt is érdekes, ha sikerülne valahogy elboltoni De Geat, kellene vki Henderson mögé. Heaton és Johnstone neve pörög, előbbi ingyen, utóbbi 10 milla körül lenne (kb. ennyiért adta el a klub), volt akadémisták. Grant a dolgok jelen állása szerint nem kap új szerződést.
A fizuról minden oldal hallgat egyelőre, pedig az sokat elárulna. Ha maradt a heti 80.000 közelében, akkor biztonsági hosszabbításnak is felfogható, de ha emeltek (komolyabbat), akkor más tészta. (A csökkentést/lejátszott meccsek számához kötött teljesítményfizut kizárhatjuk, itt annyira tökös emberek nincsenek...) Az mindenesetre biztos, hogy mondjuk Pau Torresért (játékos+pénz bizniszben) így már nem lesz benne Eric.
Bailly (ha egészséges tudna maradni, de talán még anélkül is) értékét tekintve azért más szintet képvisel a piacon, mint Romero, Grant, Jones, Mata, Matic, Rojoék, stb. (inkább a Lingard, Smalling vonalhoz tartozik).
Az is igaz viszont, hogy pont úgy lehetne és kellene is előrelépdelni, hogy ezeket a sokat sérült/nem elég jó/magas fizetésű stb. embereket minőségileg jobbra cserélgetjük.
Én mondtam, hogy adok esélyt az új felállásnak. Látni fogjuk nagyon hamar, hogy halad a takarítás (Romero, Grant, Mata, J. Pereira lejáró szerződésű +Jones), és az eladás (Lingard, A. Pereira, Chong, Dalot). Ez a minimum és erre még jönne mindenki saját preferenciája, plusz az érkezők oldala és hát a realitások... A maszatolást nem lehet majd elfedni.
Tegnap a MEN (https://www.manchestereveningnews.co.uk/sport/football/man-utd-striker-transfer-target-20466535) is pont azt feszegette, hogyha a 64 rúgott bajnoki gólunkból levesszük a Leeds (6) + Soton (9)= 15-öt (inkább 10-et, mert azért valamennyivel hoztuk volna ezeket a sorminta szerint), akkor már legalább akkora bajok vannak elöl, mint hátul, amit mindenki ekéz. És a sok döntetlenünknek ez is az oka. A hétvégi Leeds meccs is pont ebbe illik bele.
Úgyhogy nem kizárt, hogy Bailly hosszabbítása azt is jelzi, hogy Ole is (hozzám hasonlóan) inkább előre akar erősítést, ha már szűkös a lehetőség, és hátul megmaradnak a frontvonalak. Ha mégis érkezne komolyabb védő, akkor Tuanzebe menne kölcsönbe megint, aztán jövőre (elvileg nyugodtabb piacon) takarítunk, upgradelünk.
Pochettino után Nagelsmann (Bayern) is kieshet arról a listáról, amiben az Ole lecserélésének pártján lévők gondolkodhattak eddig (ten Hag Ajax > Spurs, Allegri >vissza a Juvéba, ezek még csak pletykák és nem tudom, ki gondolkodott bennük). De szerintem amúgyis 0% az esély Ole leváltására, főleg a Szuper Liga bukfenc+Woodward távozás árnyékában, még El kiesés esetén is. Ugyanakkor azt azért lehet nézni, hogy mire mennek az illetők az új helyükön.
Amúgy Bailly elfér, nagyon karcsú a választék középhátvéd fronton. Ha igazolunk is, max ő lesz az 5. számú. Két sérülés és máris szükség van rá. (ő lesz a 2 sérült egyike :))
During the 2018-19 season, the live match audience for Champions League football dropped from an average of two billion during the previous three-year cycle to 1.3 billion in the last campaign. In a single year, therefore, the Champions League experienced a traditional television audience fall of 35 per cent.
Erre hivatkoznak a szuperligások. Hát pedig az a 2019 BL tavasz eléggé szuperligás volt ilyen párharcokkal: MU-PSG dráma, Juve-Atletico, Pool-Bayern, Spurs-Dortmund, Spurs-City, United-Barca, Pool-Barca, Ajax sztori a Real és Juve ellen, dráma mindkét elődöntőben, angol házidöntő.
Szerintem inkább egyszerűen az ok, hogy egyre inkább normál csomag TV csatornák helyett külön fizetős TV csatornákhoz kerültek a jogok az elmúlt években. Angoloknál ITV-t kitúrta a BT és akkor elvárják Sky és BT felé is fizessen a néző, spanyoloknál is 2018-ban került a BL külön fizetősre, franciáknál és közel-keleti régióban Bein és Canal+ hát valahol öngerjesztő folyamat talán? Amíg legalább egy része free-to-air emelkedik a nézettség, klubok több pénzt akarnak, jönnek az újabb külön pay-TV csatornák, csökken a nézőszám, új tárgyalási körben a TV társaságok már nem fizetnek extrát, klubok néznek nem fújódik tovább a lufi.
Nem a rohadt UEFA-t védve, de a top ligák, a Deloitte gazdag klubok is része az UEFA-nak, együtt hozták meg a döntéseket, együtt adták el a jogokat, együtt hozták a szabályokat. (EU tagállam szidja Brüsszelt hasonlat jut eszembe) Másról sem szólt 20-25 év, hogy a nagy bajnokságok és klubok számára kiváltságokat hoztak:
növelték a létszámot, beengedték a gazdag ligák 4. helyezett csapatokat is
amikor elbukták a selejtezőt, a 4.hely is fix főtábla lett
amikor a BL menetelő gazdag csapat nem állt BL induló helyen, a BL győztes fix helyet kapott a következőre is
amikor gazdag klubok EL-be pottyantak, meghozták az a trófea is érjen BL főtáblát
market pool elosztásnál top klubok előnyben
két idősávban meccsek, szerdáról szombatra tették a döntőt
már a csoportkörben gyakran van "szuperligás" párosítás, halálcsoport sorsolás
a legújabb BL formátumba is berakták a klubok kedvéért a koefficiens kiskaput két helyért
ilyen kiváltságokhoz képest mit szóljon egy 80 milliós török piac vagy Bosman ítélettel elgyengült holland bajnokság Ajax és Eindhoven, a még inkább periférián lévő két nagy skót csapat, portugál klubok, keletiek...
Talán az örökös bevételnövelés lufi helyett a kiadási oldalon is nézzenek körül a klubok megoldásért. Nevetséges, hogy 700 millió euró bevételű klubok folyton bajban vannak. Ha eddigi rendszerben elvertek 100 milliókat játékosokra és fizetésekre, akkor a zártkörű szuperligás 2-3x annyi bevételt is eltapsolnák, aztán tíz év múlva szervezhetnék a még szuperebb ligát.
jó ezt olvasni :) nagy húzás volt ez a West Ham-kölcsön, remélem, Lingard ezzel nem csak a foci terén, hanem egyébként is "magára talál" és visszatalál az útra.
Clubs outside Super League 12 want to remove that cushion
“Further decisions regarding matters such as the rebalancing of the access list, match dates, seeding system, format for the finals, coefficients and financial distribution will be made by the end of the year and potential adjustments to the format approved today could still be made if necessary,” read Uefa’s statement on announcing the new proposals on Monday.
"van egy rakás lehetőséged, átgörgetheted, letilthatod, vagy akár reagálhatsz is néhány bejegyzésre, beszélgethetünk, győzködhetjük egymást. mintha fórumoznánk, érted :"
szerintem tök jó, hogy vannak elveid, és én is egyetértek azzal a részével, hogy óriási veszteség lett volna, ha létrejön a Szuperliga. annak, hogy fröcsögsz, ehhez semmi köze. amúgy tőlem fröcsöghetsz, én is fröcsögtem itt eleget, csak megjegyeztem, hogy unalmas.
"Ezt nézték be a szuperligások is. :DDD
Azt hitték a tiktok generációból és facebook lájkokból majd lesz új bevétel és a "legacy fans" réteg majd belenyugszik a sport helyett show tervükbe."
ha ezt ügyesebben csinálják, akkor kérdés sem férhetett volna hozzá, hogy ez a terv megvalósul. egyszerűen amatőrök voltak és elkapkodták a bejelentést. az hozta el az egész vesztét, ami a Unitedet is évek óta sírba viszi, Woodward fociostobasága. Mourinho simogatásával, a teljesen tudatlan, focihülye hozzáállásával ennyire tudta vinni. ennyit ér az európai fociból a faszarcúja.
tegyük hozzá, hogy a katari vébé sokkal nagyobb probléma, mint a Szuperliga, viszont azt a Fifa ügyesen tolta át a közvéleményen. megvoltak az újságíróik, a hangos embereik, megvették az egészet kilóra. ezt a Perez-Agnelli-Woodward tengely elfelejtette megtenni.
hála az égnek.
de ennyin múlt, nem máson. kár ebbe többet belelátni.
amikor a Glazerék átvették a Unitedet, akkor is volt egy hangos réteg, akiknek ez nem tetszett. nem baj, lett helyettük más, még több néző. ezt a lépést, ezeket a lépéseket felejtették el ezek az ostoba búmerek, ha egy kicsit is ügyesebb-okosabbak, teljesen más lett volna ennek a kifutása.
de most lehet úgy csinálni, mintha a szintén fröcsögő megmondóembereket foglalkoztató, szurkolókat lehúzó Sky, vagy a második legnagyobb focimaffia, az Uefa lenne a drukkerek fő szövetségese. micsoda blama. és tudom, hogy te még írtad is, hogy nehogy az Uefa-t kezdje el simogatni mindenki, mielőtt még belekezdenél. láttam, tudom.
de nálad ostobább emberek ezt teljesen máshogy fogják eladni sajnos.
2005-ben kb. ugyanezt nyilatkozta, hogy jobban kellene kommunikálni a szurkerekkel. Így is lehet mondani. Még csak kísérletet sem tett rá az elmúlt években. :-)
Egy dolog leírni, hogy a sztárcsapatok több nézőt vonzanak ez igaz is, én is leírtam. És egy másik dolog azzal indítani, hogy a Burnley félék élősködnek és senkit nem érdekelnek, csak a sztár vs sztár számít. Akkor ne csodálkozz, ha leplasztikozom az ilyet.
"2021-ben illene legalábbis megérteni, hogy a focit a plasztik drukkerek tartják el. az USA-ban vagy Kínában ki kíváncsi ezekre a meccsekre?"
Ezt nézték be a szuperligások is. :DDD
Azt hitték a tiktok generációból és facebook lájkokból majd lesz új bevétel és a "legacy fans" réteg majd belenyugszik a sport helyett show tervükbe.
Aztán kurva gyorsan visszakoztak amikor az igazi sportszeretők rivalizálást félretéve összefogtak és Anglia, Európa szerte tiltakozva kukába dobták a zártkörű gittegylet tervüket. (mellesleg elnézve az idei PL sztár vs sztár rangadókat, hát bizony egy-egy lenézett kiscsapat elleni meccs bizony érdekesebb volt)
"és ezzel a problémával várhatóan most jó darabig nem kezdenek majd semmit, inkább térdepeltetik majd a klubokat, ami a hozzád hasonló fröcsögőknek tetszeni fog, a problémát viszont nem oldja meg."
A problémákra több ötletet is írtam, nem sorolom el újra. Sunyiban asztalborítás helyett nyílt beszélgetés a reformokról. Érdekes a Bayern nincs óriási bajban, pedig ott is van covid. Real-Barca talán ne verjenek el minden évben százmilliókat. Vannak ugye ezek a sajátnevelések is, persze akkor a plasztikok megint sírnának hol vannak a sztárigazolások? Érdekes a United termeli a pénzt, tulajok veszik ki az osztalékot, keresik a pénzt a tőzsdén, büszkélkedtek járványban sem kell nagy fizetésvágást csinálni. Nem kell ám benyalni Perez meséjét, hogy csak a covid miatt kerültek bajba és csak egyedül a még belterjesebb szuperliga jelenthet megoldást. Francokat.
Fröcsögök? Elnézést, hogy vannak elveim. Európában vagyunk, leszarom ha másnak tetszene az NFL módszer is. Kell a fasznak zárt liga. Én unnám ha minden héten csak sztár vs sztár. Szeretem a pizzát, de nem eszem mindennap. Azt is leszarom, ha mai kölykök nem bírnak végigülni 90 percet. Az igazi amerikai és távol-keleti drukkereket pedig tisztelem, mert ők azért szerették meg amilyen volt, azért nézték számukra kényelmetlen időpontokban, azért veszik a merch cuccokat, akkor miért rájuk hivatkozva akarnak a tulajok még több pénzt kaszálni? Őket se kérdezték meg, ahogy a játékosokat, edzőket sem. A gazdag klubok kaptak kiváltságokat eddig is minden sorozatban, BEK-BL reform is megvolt a top ligás 3-4 helyezett klubok kedvéért, fix főtáblás helyet is kaptak, övék a legtöbb pénz, legyen ennyi elég. A versenyszellemet felborítani zárt ligával azzal túllőttek a célon. Megérdemlik ezek a tulajok a botrányt.
igen, neked mindig nagyon jól ment, amikor valaki máshogy merte gondolni, mint te. most is ez az ámokfutás, hót unalmas.
"Akit csak a zártkörű tét nélküli szuperligás glamour meccs érdekel minden héten top vs top csapat, az csak plasztik drukker."
ez így van, viszont 2021-ben illene legalábbis megérteni, hogy a focit a plasztik drukkerek tartják el. az USA-ban vagy Kínában ki kíváncsi ezekre a meccsekre? nagyon kevesek. amikor meg egymás ellen játszanak, arra gyakorlatilag senki. nem kell, hogy ezt szeressük, csak így van. innen jött ez a "kiváló" ötlet is.
ami a siralmas az az, hogy az egész ESL mellett annyi érvet tudtak felhozni Perezék, hogy "hát, mert kell a pénz, és ebből majd lesz." az egész egy PR-katasztrófa. mert az viszont valós probléma, hogy a plasztik drukkerek nagy többsége azokra a csapatokra kíváncsi, amelyek (élen a Uniteddel, bárhogy is véded a mundér becsületét) túlköltekeztek, égetik a pénzt eredmények nélkül, és óriási bajba kerültek a covid-időszakban. és ezzel a problémával várhatóan most jó darabig nem kezdenek majd semmit, inkább térdepeltetik majd a klubokat, ami a hozzád hasonló fröcsögőknek tetszeni fog, a problémát viszont nem oldja meg.
Te a mi szempontunkból, a hardcore klubrajongók szempontjából nézed. Mi persze hogy megnèzünk bàrmit. A többség azonban nem ilyen. Szelektálnak már a rangadók közt is, akkora a focidömping.
Majd amikor lehiggadok majdnem egyetértek ezzel amúgy. Mindenki függ mindenkitől, le kell ülniük megbeszélni merre menjen a foci. Viszont kell valamilyen mechanizmus a tulajok ellen, hogy ne csak akármi lépés utáni közfelháborodás legyen az egyetlen kártya. A másik dolog, hogy milyen amatőr módon szervezték meg és adták elő ezt a szuperligát:
zártkörű NFL mintára - ez már egy csapás európai embernek
német és francia klubok nélkül - ez már egy csapás a színvonalnak, érdekességnek
edzők és játékosok megkérdezése nélkül - ez teljesen méltatlan
az időzítés: bújnak a járvány mögé, éppen Anglia ami már kifele van a járványból, van már vakcina, egy szezont kellett meghúzni a nadrágszíjat, United részéről már biztosnak tűnő BL indulás és 2. hely, új szponzor lekötve
és akkor még Perez benyögte akár rövidebb meccsek a tiktok korosztály miatt, innen már csak egy lépés a full franchise bohóckodás, ha tüntetnek bojkottálnak Manchesterben, elviszik Pekingbe a meccset, vagy Pekingből hoznak nézőt?
Perez régóta akarta a galaktikus ligát az ismert, Glazerék lehet a Tampa Bay Super Bowl győzelme után gondolták azt most legyőzhetetlenek és csinálhatnak bármit?
ha reformot akarnak, nyíltan álljanak elő párbeszédre, vitassák meg a gondokat miért rossz az UEFA, FIFA hogyan merre tovább, átigazolások és fizetések szintje, lebonyolítás, VAR szabályok stb. de nem így sunyiban bárki megkérdezése nélkül borítani az asztalt, utána meg álszenteskedni hogy ők csak a focit akarják megmenteni
az világos a sztárcsapatok a húzónevek a bajnokságban, ők vonzzák a pénzt, erre meg is kapták a kiváltságaikat, a külföldi közvetítési jogokból jobban részesülnek már, olasz ligában is van ilyen súlyozás, a BL-ben is, kaptak fix főtábla helyet is, a BL halálcsoportokban is folyton összekerülnek nagy nevek már ősszel, gyakran utolsó csoportmeccsig nyitott a továbbjutás kérdése
nekem ekkora klubok ne panaszkodjanak gazdasági válságra, járványra, ha a Sevilla, Everton, Lyon, Atalanta sor még működik
United: személyesen Glazerék pár hónapja vették fel a szokásos osztalékot, pár hete adtak el szavazati joggal nem járó részvényt majdnem 100 millió dollárért, tippeljünk mennyi megy belőle járványkezelésre, akkor ne adják be csak a szuperliga pénzből lehetne kezelni a járvány veszteségeket, a bankok és közvetítők majd betolják a pénz a BL-be is főleg amikor jön a szuperliga light formátum, aztán törődjenek bele nyitva marad az ajtó a kisebb klubok előtt és a pályán kell kiharcolni a részvételt
Liverpool részéről még durvább, hogy állami segélyre küldték a takarítókat, amikor tudták a háttérben már zsebben lesz a 300 milliós alapító pénz
Arsenal, Milan középmezőnyben sínylődve évek óta mire akar kiváltságot? a teljesítmény számítson, ne csak egyedül a brand érték
ha Pereznek unalmas a Levante ellen játszani, akkor talán tetszettek volna igazságosabban elosztani a liga bevételeit, hogy a Levante erősebb lehessen és szorosabb meccs a nagyok ellen, a PL elosztás eredménye lett, hogy a Deloitte top10, top10, top 30 listán mennyi angol csapat van
a PL klubok minden évben üléseznek többször is akár, tíz év alatt hányszor volt javaslat, sajtóban, szurkolói fórumokon, social media? semmikor, tehát szerintem bizony a Rich 6 borította a PL-re az asztalt, és még a saját játékosokra is, erőből akarták áttolni a hatások átgondolása nélkül
(amúgy mivel több klub amerikai kézben (pár angol + Milan) mindig érdekesnek tartom USA-ban pl. universal healthcare ötlet a fél országtól már szocializmusnak számít, ha nincs elég jó biztosításod mentő helyett inkább übert hívj, de a sportban mennyire alap a zártkörű kiesés nélküli ligát, ahol nincs nagy következménye a kudarcnak, dől a lé mindenképpen, a leggyengébb csapatot segítik meg a legjobb új játékossal stb. szocialista elemek, mindig mosolygok a Forbes listán a Dallas Cowboys a világ legértékesebb sportklubja, pedig mióta nem nyertek trófeát, de hát bent vannak a zártkörű klubban és azért, vagy az is furcsa nekem a vadkapitalista tulajok várost zsarolva közpénzből építenek stadionokat különben elköltöztetik és átnevezik a csapatot)
Nem tudják úgy büntetni a tulajokat, hogy ne csapódjon a csapatokon. Nem kell átesni a ló túlsó oldalára sem, a 6 klub a PL vonzereje globálisan, a nézettséget és ezzel minden pénzügyi előnyt ők hozzák. Csak nagyon kevesen néznének meg Anglián kívül egy SU-Burnleyt. Ceferin békülékeny hangot ütött meg, nem valószínű retorzió, sőt. Ezt kell csinálni PL szinten is. Azt azért látni kell, hogy a 6-ok nem a PL-t akarták borítani, amellett, hogy nyilván sérült volna a PL színvonal is. Ez egy érdekközösség, amit fenn kell tartani, hogy továbbra is csilingeljen a kassza.