Keresés

Részletes keresés

iamtwo Creative Commons License 2013.12.03 0 0 210

A silk road lekapcsolás után felmerült ötletként, hogy az fbi tárcáját valamiféle feketelistára kellene tenni, hogy ne tudja elkölteni, beváltani, stb. Ezt persze ki lehet szélesíteni más fekete pénzekre is, de elvi és gyakorlati okokból egyaránt csak ötletszintjén maradt a dolog.

Előzmény: iamtwo (209)
iamtwo Creative Commons License 2013.12.03 0 0 209

Maradjunk annyiban, hogy a cikkíró nincs eltájolva, csak mást gondol, mint Te.

 

"nem tudja semmilyen módon visszahívni a küldő fél. A bitcoin számlán tárolt pénzt lehetetlen zárolni is."

Az csak addig szép szólam, amíg nem te vagy csalás áldozata. Én most éppen azzal küzdök, hogy nem tudom visszahívni az BTC-met. És még csak nem is zugváltónál léptem sz@rba, hanem az ebay+paypal együttesnél.

 

Előzmény: zölderd (206)
dernol Creative Commons License 2013.12.03 0 0 208

"Ott is téved, hogy a kormányoknak nem érdekük, ezért nem fogják engedni.

A kormányoknak a szabad információáramlás sem érdekük, mégis itt van pl. az internet."

 

A kormányok dolgoznak is a korlátozásán. Kína ugye aktívan csinálja is, az

araboknál lekapcsolják a netet, ha valami felfordulás van, hogy nehezítsék

a kommunikációt, arról pedig nemrég volt hír, hogy Amerikában is kész

tervek vannak a net és mobilhálózatok lekapcsolására, ha a kormány úgy látja

jónak.

 

A bitcoint is lehet korlátozni, ha akarják. Pl. a legtriviálisabb, hogy illegálissá

teszik az átváltását rendes pénzre, ezért semmilyen hivatalos helyen nem tudsz

majd váltani, csak zugváltóknál, ami kevésbé lesz rugalmas és biztonságos,

és ez gátja lehet a terjedésének, illetve így csak az alvilági felhasználása fog

terjedni (Silk Road szerű oldalak pl.)

 

Előzmény: zölderd (206)
zölderd Creative Commons License 2013.12.03 0 0 207

"Mi lenne, ha maga az állam vagy valamilyen országos pénzügyi intézmény is bocsátana ki ilyen digitális devizát?"

 

Senki nem venné, mert tudják, hogy a politika rángatná az árfolyamot.

Bitcoin pont azért hiteles, mert nem tudják a kibocsátással manipulálni, az árát a kreslet és kínálat határozza meg.

Nagy előnye még a bitcoinnak, hogy előre lehet tudni, hogy 21 milliónál nem lesz több.

 

Melyik ma használatos pénzről tudod megmondani, hogy a forgalomba hozott mennyisége mekkora lesz?

Egyikről sem! 

Előzmény: acr77 (200)
zölderd Creative Commons License 2013.12.03 0 0 206

A cikkíró eléggé el van tájolódva.

Egyrészt: a bitcoin ára nem kizárólag a belé vetett hit miatt ilyen magas, hanem azért mert praktikus használni. Elég sokan vannak a világon akik más országokkal, kontinensekkel üzletelnek. A bitcoinnal az év bármely napján 24 órában lehet pénzt küldeni kb 1-2 óra alatt interneten bárhová. Ezzel a bitcoin használó üzletember előnyhöz jut a konkurenciával szemben, az előny pedig további pénzt jelent.

Hozzá tartozik még, hogy a bitcoinnal átküldött összeget nem tudja semmilyen módon visszahívni a küldő fél. A bitcoin számlán tárolt pénzt lehetetlen zárolni is.

Ott is téved, hogy a kormányoknak nem érdekük, ezért nem fogják engedni.

A kormányoknak a szabad információáramlás sem érdekük, mégis itt van pl. az internet. Ha valamilyen innováció használata az üzleti életben plusz jövedelmet teremt és előnyhöz juttat praktikussága miatt, akkor az el fog terjedni, ha tetszik a kormányoknak ha nem. Pl. mobiltelefon, internet, stb. 

Legtöbb amit tehetnek, hogy igyekeznek szabályozni, mint a németek. 

Előzmény: iamtwo (205)
iamtwo Creative Commons License 2013.12.03 0 0 205
iamtwo Creative Commons License 2013.12.03 0 0 204

Ha jól értem a működését, akkor ennél/ezeknél nincs olyan, hogy "az állam bocsátja ki", itt a hálózat maga állítja elő a mindeféle coinokat. Központi akarat nélkül. Namost, ha az MNB fogná a BTC kódját, valahol belemódosítana (mint ahogy az LTC is született), akkor szerintem 1) nem történne más csak egy újabb C születne, amiben aztán tényleg nem nagyon bízna senki, mert 2) állami védernyőt kap, azt meg nem szeretik az emberek, és ez szerintem eleve megakadályozná azt, hogy kialakuljon a szükséges "hit", hiába lenne nyilvános a kódja, ott lebegne az állami árnyék.

 

Előzmény: acr77 (200)
iamtwo Creative Commons License 2013.12.03 0 0 203

A számítások során keletkező eredménynek teljesíteni kell bizonyos feltételeket (hány nullával kezdődjön a hash), ami egyre nehezebb, szerintem exponenciálisan nő a szükséges számítási teljesítmény. Ezért egyre nehezebben állnak elő az új BTC-t adó tranzakciók: az összes felét kibányászták 4 év alatt a másik felét pedig 95 év alatt fogják.

Előzmény: acr77 (199)
acr77 Creative Commons License 2013.12.03 0 0 202

"egyre jobban lassítani akarják a BTC terjedését"

Javítom magamat: természetesen nem a terjedést akarják lassítani, hanem a kibocsátást.

 

"NSA már tudja, ki az (kik azok)? Ők biztosan."

Csak annyiban érdekes, hogy volt pár hónapja valamilyen hivatalos amerikai állásfoglalás, ami nem volt túl ellenséges a BTC-vel szemben, sőt. Már iamtwo is hivatkozott rá: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=126640765&t=9215975

Tehát:

1. Az NSA már tudja és tájékoztatott róla minden hivatalos amerikai szervezetet, hogy ki áll mögötte.

2. Az NSA tudja, de nem mondta meg nekik és a SEC csak a rendszer ismeretében, de az alapítók háttérellenőrzése nélkül mondta volna.

3. Még az NSA se tudja, de a SEC ennek ellenére, stb.

 

"Ez miért lenne jó (jobb), mint mostani HUF ?"

Sokan tartanak az állam által mesterségesen felpörgetett inflációtól vagy leértékeléstől. Viszont, ha az állam felügyelné a rendszert, a kódban benne kellene lennie annak is, hogy ne tudja zárolni vagy "államosítani"egyszerre az összes számlát.

Előzmény: W_B (201)
W_B Creative Commons License 2013.12.03 0 0 201

"A BTC-bányászat valóban nem teremt értéket. Nekem nincs informatikai szaktudásom, (majd iamtwo jobban megmagyarázza, ha rosszul gondolom), de szerintem itt inkább arról van szó, hogy egyre jobban lassítani akarják a BTC terjedését fiktív(?) számítási feladatokkal, nehogy az előre meghatározott maximális mennyiséget pár hónap vagy év alatt kiossza a rendszer."

 

Ez így van, viszont a "bányászat" azt sugallja, hogy valami értéket hozol vele létre.

Egy csomó helyen az arany bányászatához hasonlítják.

 

"Ha Satoshi Nakamoto szokott internetezni, akkor a NSA már tudja, ki az (kik azok)?"

 

Ők biztosan.

De ez mit segít azon, aki bukik rajta ?

 

"Mi lenne, ha az állam vagy a bankrendszer vagy a tőzsde üzemeltetne egy nyílt forráskódú digitális pénzrendszert, ahol a pénzállomány maximuma legyen mondjuk százmilliárd pannon forint. Mivel nyílt forráskódú a rendszer, ezért a hozzáértők bizonyosak lehetnének felőle, hogy soha nem lehet növelni ezt az állományt. (Az állam garantálná az elszámolást, a jogi kereteket, de így természetesen lőttek az anonomitásnak.)"

 

Ez miért lenne jó (jobb), mint mostani HUF ?

Előzmény: acr77 (199)
acr77 Creative Commons License 2013.12.03 0 0 200

Van egy apró ötletecském. Mi lenne, ha maga az állam vagy valamilyen országos pénzügyi intézmény is bocsátana ki ilyen digitális devizát?

 

Nagyon leegyszerűsítve az MNB korlátlanul teremthet magyar forintot. Mi lenne, ha az állam vagy a bankrendszer vagy a tőzsde üzemeltetne egy nyílt forráskódú digitális pénzrendszert, ahol a pénzállomány maximuma legyen mondjuk százmilliárd pannon forint. Mivel nyílt forráskódú a rendszer, ezért a hozzáértők bizonyosak lehetnének felőle, hogy soha nem lehet növelni ezt az állományt. (Az állam garantálná az elszámolást, a jogi kereteket, de így természetesen lőttek az anonomitásnak.)

 

Akkor a pannon forint úgy viselkedne, mint pl. az arany? A pannon forint lenne a megtakarítás és a tartalékolás eszköze, a magyar forint pedig lenne a mindennapi fizetőeszköz a boltban?

Előzmény: iamtwo (196)
acr77 Creative Commons License 2013.12.03 0 0 199

Nekem nincs BTC-m, viszont eléggé érdekesnek találom a koncepciót.

 

"a BTC "bányászásnál" egy számsort, ami mögött nincs semmi"

A BTC-bányászat valóban nem teremt értéket. Nekem nincs informatikai szaktudásom, (majd iamtwo jobban megmagyarázza, ha rosszul gondolom), de szerintem itt inkább arról van szó, hogy egyre jobban lassítani akarják a BTC terjedését fiktív(?) számítási feladatokkal, nehogy az előre meghatározott maximális mennyiséget pár hónap vagy év alatt kiossza a rendszer.

 

Ha Satoshi Nakamoto szokott internetezni, akkor a NSA már tudja, ki az (kik azok)?

Előzmény: W_B (198)
W_B Creative Commons License 2013.12.03 0 0 198

"Sok esze van ennek a Domino gyereknek: azon kesereg, hogy ha tudta volna, mi lesz, megtízszerezhette volna a pénzét."

 

Ez a gondolat rendszeresen felmerül olyanoknál, akik foglalkoznak befektetési termékekkel.

Részvény, arany, stb. : "ha tudtam volna..."

 

Erre azt szoktam mondani; ennyi erővel ha a lottó számokat tudtad volna...

 

10+ éve foglalkozom piramisjátékokkal, és hasonló átverésekkel. DT Diamonds, Botanoo, stb.

Megszoktam hogy az elején (a felfutó szakaszban) én vagyok a hülye, a bizalmatlan, aki nem látja meg az üzletet, stb.. aztán amikor összerogy az egész, nagy a hallgatás. Csak a siránkozás szokott menni, hogy miért hagyta ezt a PSZAF.. a Fogy.Ved... az FBI. :)

 

A Bitcoin szerintem azért piramisjáték, mert egy értéktelen dolgot vesznek meg az emberek egymás után, a haszon reményében, egyre többért.

Hiába nevezik "bányászásnak" a számsorok előállítását; a valódi bányászásnál valamilyen értéket állítanak elő (érc, elemi fém), a BTC "bányászásnál" egy számsort, ami mögött nincs semmi.

 

A BTC forgalom zömét ma nem a vásárlás generálja (amikor BTC-ért veszel egy terméket), hanem nyerészkedők veszik meg egymástól, egyre több és több pénzért; pont úgy, mint anno a tulipánhagymákat; azokat sem a vázába szánták, hanem keresni akartak vele.

 

Ez addig működik, amíg jönnek újabb, és újabb balekok, akik hajlandóak többet és többet fizetni érte; aztán ha elfogynak, egyre többen jönnek rá, hogy nem tudják a BTC-t eladni; akkor elkezd zuhanni az ára.

 

Mit kezdesz akkor, ha az 1000$-ért vett BTC-d semmit nem ér majd ?

Kihez mész panszkodni ? Az ismeretlen Satoshi Nakamotohoz ?

 

"Satoshi Nakamoto fórum profilja alapján tudható, hogy Japánban él, és 37 éves. Ennek viszont ellentmond precíz brit formai angolsága amivel leírta a rendszert, és az amerikai szlengje amivel fórumozott, ami azt engedi feltételezni, hogy inkább egy csoport áll a Bitcoin kibocsátása mögött mintsem egy konkrét személy."

 

Előzmény: Kukipapa (r) (197)
Kukipapa (r) Creative Commons License 2013.12.03 0 0 197

Sok esze van ennek a Domino gyereknek: azon kesereg, hogy ha tudta volna, mi lesz, megtízszerezhette volna a pénzét.

Előzmény: iamtwo (195)
iamtwo Creative Commons License 2013.12.03 0 0 196

Itt egy rövid szösszenet, ami gondolatébresztő lehet BTC ügyben és választ adhat a "többi coin" kérdésedre is.

 

http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/60-fizikus/4224-avirtualisezust

Előzmény: acr77 (170)
iamtwo Creative Commons License 2013.12.02 0 0 195
iamtwo Creative Commons License 2013.12.02 0 0 194

mondom, hogy meddő vita...

Előzmény: W_B (193)
W_B Creative Commons License 2013.12.02 0 0 193

"Ezért praktikusabb az aranyhoz hasonlítani,"

 

A BTC-t ? Ne nevettess már. :-D

Az arany évezredek óta érték, valós fizikai dolog.

A BTC csak egy kikalkulált számsor..  ha a pí értékét számítod ki X tizedesjegyre, az sem ér pénzt.

 

A BTC egy fellángolás. A sok kapzsi most vásárolja, aztán az egész kipukkad.

Előzmény: iamtwo (190)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.02 0 0 192

kiváncsi voltnék hogy valami nyugati nagyvárosban egy kereskedőre hamarabb rá tudnál-e sózni forintot mint bitcoint.

Előzmény: acr77 (188)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.02 0 0 191

van "valamit" ?? ... ez minden? hát ezt jól kilogikáztad öcskös. remélem nem fájdult meg a fejed amire ez kibuggyant belőle :D

 

segítek a túlművelt prolinak: a pénz mögöt az van hogy az emberek elfogadják fizetőeszköznek. az ő 'gdp'-jük. erről beszélve: tegnaptól a china telecom elfogadja a bitciont, ami gyakorlatilag azt jelenti hogy a kínai állam elfogadja fizetőszekoznek a bitcoint. persze kit érdekel ilyen kis fiszfasz mint a china telecom, mikor "én meg pityu meg a félszemű kocsmáros aki már szomszéd faluban is volt kétszer(!!!), nem fogadjuk el. egy kurva bosrsodit nem tudok rajta venni, szóval fasság ez, böffböff"

Előzmény: W_B (187)
iamtwo Creative Commons License 2013.12.02 0 0 190

Ezért praktikusabb az aranyhoz hasonlítani, de szerintem ez meddő vita.

Előzmény: W_B (189)
W_B Creative Commons License 2013.12.02 0 0 189

"A forint mögött milyen "valami" van?"

 

Ez: "jogszabályi kötelezettség arra vonatkozóan, hogy mindenkinek kötelező elfogadnia Magyarországon."

 

A BTC mögött mi van ?

Valamelyik ország, bank, stb.. ?

 

 

Előzmény: acr77 (188)
acr77 Creative Commons License 2013.12.02 0 0 188

A forint mögött milyen "valami" van? Szerintem ott sincs semmi kézzelfogható "valami" (aranyfedezet), hanem jogszabályi kötelezettség arra vonatkozóan, hogy mindenkinek kötelező elfogadnia Magyarországon. Illetve "hit" emögött, hogy tényleg betartják a törvényt és a boltos nemcsak dollárt vagy eurót akar elfogadni.

 

Lehet, hogy a forint nem is igazi pénz? :-)

Előzmény: W_B (187)
W_B Creative Commons License 2013.12.02 0 0 187

Az igazi pénz mögött van "valamit".

Emögött semmi, csak a sok nyerészkedni vágyó buta. :-D

Előzmény: Törölt nick (186)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.02 0 0 186

milyen 'értékteremtés'? pénznemről van szó, nem csavargyárról, kisproli. meingt kevered a szezont a faszoddal :)

Előzmény: W_B (185)
W_B Creative Commons License 2013.12.01 0 0 185

Köszi, hogy leírtad a jelzőidet !

("őskomcsi, hülyegyerek, szarosproli")

Vagy Édesanyádról beszéltél..?

 

A tárgyhoz visszatérve; a BTC "bizniszben" nincs semmiféle értékteremtés, a nyerészkedni vágyók hajtják fel az árát; ez egész addig működik, amíg nem jönnek még nagyobb balekok, és akkor zutty! összeomlik az egész.

 

Menjél inkább kapálni, az való neked.. meg akkor valami értéket hozol legalább létre.

Előzmény: Törölt nick (184)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.01 0 0 184

mellékesen nem egyre több pénzért. van aki akkor vesz amikor visszaesik, van aki akkor mikor megy fel... magyarán kereskednek. mint minden mással a világon. a hülyegyereknek itt a kapitalista kereskedelem valami nagyon testidegen dolog amit veszélyesnek lát, ezért piramisjátéknak titulálja. vlmi kis őskomcsi lehet.

 

több más intézmény mellett a baidu nem régóta óta elfogadja bitcoint. ez mennyi ügyfél? félmilliárd? vagy inkább közel az egymilliárdhoz? nem baj: "tudok pityuval borsodit venni rajta a fakocsmába? nem... akkó ez hülyeség, böfböf"

Előzmény: marvin00 (182)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.01 0 0 183

" egymástól veszik meg, egyre több pénzért, azért, mert nyerni akarnak rajta;"

 

okos gyerök, ez mindenre igaz ami befektetési eszköz lehet - magyarán szinte mindenre. a piramisjáték meg eleve nem ez. az alapokkal kéne tisztában lenni...

Előzmény: W_B (180)
marvin00 Creative Commons License 2013.12.01 0 0 182

GYengébbek kedvéért itt a piramisjáték leírása:

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pil%C3%B3taj%C3%A1t%C3%A9k

Előzmény: W_B (180)
marvin00 Creative Commons License 2013.12.01 0 0 181

De nem ezt nevezeik piramisjátéknak

Előzmény: W_B (180)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!