Ez nem maszatolás, mindössze kijelentetem, hogy a végén a mienk lett, függetlenül attól, az ott ténykedő Szermont a magunkénak valljuk-e, vagy sem. Morva kézben nem volt a Szerémség a jelek szerint, felváltva bizáncik, bolgárok és magyarok osztoztak rajta. Korábban előkerültek bizonyos nézetek a térség magyarok és bizánciak közötti felosztásáról is.
A Frank Birodalom előretolt helyőrsége volt keleten "Szürmia", a Braszláv által igazgatott Dráva–Száva közi terület.
Kinnamosz és Khónai Nikétász még a 12–13. században is Frangokhórion-nak, Frankföldnek hívja(Φραγγοχώριον).
Szvatopluk kereszteletlen ősi Moráviájának ezzel szomszédosnak kellett lennie.
----------------------------------------
Nem feltétlenül szomszédosnak, inkább jórészt ennek része. Egyrészt ugye nem tudjuk, meddig terjedt ki keleti irányban Braszláv területe (ha ugye a Kulpa folyónál kerülte ki anno Szvatoplukot, akkor olyan nagyon nem), másrészt időben is elég gyorsan változtak a dolgok, hiszen Braszláv túlélte Szvatoplukot, Szvatopluk területe pedig aligha maradt egyben a halála után. Utána nyilván mindenki igyekezett szakítani belőle, amennyit tudott, beleértve saját fiait is.
"A mondat többi részét sem tudod megfeleltetni, a frankok kivételével"
Minden erőlködés nélkül: nyugatra a frankok, a Tisza menti szállásterülettől északra a besenyők (masszív felső-Tisza-vidéki leletanyag, vagy Silva Pieczyngarum, azaz Besenyő erdő a Dnyeszter felső folyásánál), a Körösök, Temes, Maros partjaitól délre Ómorávia (amely nem törzsterület talán, de ott is laknak), a Szerémségtől délnyugatra, "a hegyek felé" a balkáni horvátok.
Akkor olvasd el még egyszer: "A turkokkal a következő népek határosak: a tőlük nyugatra eső vidéken Frankország, északra a besenyők, délre Megalé Morávia, azaz Szfendoplokosz országa, amelyet a turkok teljesen végigpusztítottak, és elfoglaltak. A hegyek felé pedig a horvátok határosak a turkokkal."
Mert sokadszori ismétlésre sem érted: a törökök "Morávia földjén laknak" (42. fejezet), mely azonos a Duna menti római hagyatéktól, Traianus hídjától, Sirmiumtól északra fekvő "kereszteletlen Ómoráviá"-val, és "egész szállásterületük" itt húzódik (40. fejezet), valamint a Szerémségben (42. fejezet). Hiszen "a Duna folyón túl, Morávia földjén laknak, de azon innen is, a Duna és a Száva folyó között".
És jól írja a DAI, mert a Szerémséget nem birtokolta Szvatopluk, azt nem tudta elhódítani hűbérurától: azt csak a türköknek sikerült elvenni a frankoktól valamikor a századforduló táján.
A 40. fejezetben foglalt szöveghely neked több részletben való közlés? :D
Ott világosan behatárolja "Turkía egész szállásterületét":
"Ezen a helyen vannak bizonyos régi emlékek: az első, ahol Turkia kezdődik, Trajánusz császár hídja, azután még háromnapi útra ettől a hídtól Belegrádasz, amelyben a nagy Szent Konsztantínosz császár tornya is van, és ismét a folyó visszakanyarodásánál van az úgynevezett Szirmium, Belegrádasztól kétnapi útra, és azokon túl a kereszteletlen Ómorávia, melyet a turkok megsemmisítettek, s amelyen előbb Szfendoplokosz uralkodott. Ezek az Isztrosz folyó menti emlékek és elnevezések, ami pedig ezektől felfelé esik, ahol Turkía egész szállásterülete van, azt mostanában az ott haladó folyók nevéről nevezik el. A folyók ezek: első folyó a Timiszisz, második folyó a Tútisz, harmadik folyó a Moriszisz, negyedik folyó a Kriszosz, és ismét egy másik folyó a Titza".
A többi helyen csak részletezi, hogy pl. a Tisza menti szállásoktól északra is laknak horvátok.
42. fejezet: "A turkok a Duna folyón túl, Morávia földjén laknak, de azon innen is, a Duna és a Száva folyó között."
13. fejezet: "A turkokkal a következő népek határosak: a tőlük nyugatra eső vidéken Frankország, északra a besenyők, délre Megalé Morávia, azaz Szfendoplokosz országa, amelyet a turkok teljesen végigpusztítottak, és elfoglaltak. A hegyek felé pedig a horvátok határosak a turkokkal."
40. fejezet: "A turkok közelében vannak keleti oldalon a bolgárok, ahol őket az Isztrosz folyó választja el, amelyet Dunának is neveznek, észak felé a besenyők, nyugatabbra a frankok, dél felé pedig a horvátok."
Ami szempontunkból különösen lényeges, hogy a 13. fejezet szerint a türköktől délre feküdt Megalé Morávia.
Hát dehogynem. Nem ugrál 4-500 kilométereket a leírás.
A Duna adott szakaszának két partjáról beszél:"A turkok a Duna folyón túl, Morávia földjén laknak, de azon innen is, a Duna és a Száva folyó között."
"Ami meghatározás, a magyarok szállásterületeit és az elpusztított vidékeket ismerve egészen a Cseh-medencéig és az Odera forrásvidékéig terjedt"
Csakhogy a DAI a Nándorfehérvár és Sirmium környéki Duna-szakaszról beszél: "Ezen a helyen vannak bizonyos régi emlékek: az első, ahol Turkia kezdődik, Trajánusz császár hídja, azután még háromnapi útra ettől a hídtól Belegrádasz, amelyben a nagy Szent Konsztantinosz császártornya is van, és ismét a folyó visszakanyarodásánál van az úgynevezett Szirmium, Belegrádasztól kétnapi útra, és azokon túl a kereszteletlen Nagy Morávia, melyet a turkok megsemmisítettek, s amelyen előbb Szfendoplokosz uralkodott. Ezek az Isztrosz folyó menti emlékek és elnevezések, ami pedig ezektől felfelé esik, ahol Turkia egész szállásterülete van, azt mostanában az ott haladó folyók nevéről nevezik el. A folyók ezek: első folyó a Timiszisz, második folyó a Tútisz, harmadik folyó a Moriszisz, negyedik folyó a Kriszosz, és ismét egy másik folyó a Titza".
Baán István szerint a bizánci források Tourkia metropoliá-ja nem más, mint Kalocsa, hiszen Szt. István idején két érsekség csak úgy állhatott fenn egyidejűleg, ha egyikük ortodox volt. A keleti egyházban metropóliát akkor hoztak létre, ha néhány püspökség már több évtizede működött. 1028-ban a császár Jóannészt nevezte ki Turkía érsekévé, ez nyilván a Szent István és II. Baszileiosz közti együttműködés eredménye. Hierótheosz erdélyi működésére már 953-ból van adat. A kétféle érsekség egyidejű fennállására dél-Itáliai analógiával rendelkezünk.
Metód egyik tanítványának, Ohridi Szent Kelemennek a legendájában egy Belgráddal szomszédos morva területről esik szó, innen keltek át a szemközti bolgár határvárba, a boritarkan-hoz 885 késő őszén Metódnak azok a tanítványai, akiket a közelgő pápai legátus, Dominik elől sietve kiengedtek a börtönükből. Szvatopluk frank emberei, a frank egyházi befolyás hívei engedték szabadon őket, hogy a reájuk nézve várhatóan terhelő eredményre vezető szentszéki vizsgálatot megelőzzék. A Dunán való átkeléshez "három fát hársfahánccsal kötöztek össze". Vagyis Kelemen, Naum, Angelarij és társai a Temes síksága felől úsztathattak át a Dunán, hogy aztán továbbmenjenek Borisz-Mihályhoz Pliszkába. Az említett legenda szerint már valósággal "sóvárogtak Bulgária után, Bulgáriára gondoltak, és reménykedtek, hogy Bulgária kész nyugalmat adni nekik".
II. Baszileiosz 1014-ben mért döntő csapást a bolgárokra, onnantól számítható nagyjából a bizánci befolyás a Szerémségben. Amikor Metód tanítványai 885-ben átevickéltek a Dunán, még bolgár földön értek partot, vagyis akkor még a Dunának az a szakasza Megalé Moráviát és Bulgáriát határolta. Ómoráviát a törökök, Bulgáriát a bizánciak szállták meg, így az ezredforduló utáni első-második évtizedtől az Al-Duna magyar–bizánci határfolyó.
A DAI szerint ráadásul a morvák a bolgárokkal szomszédosak voltak (41. fejezet), és a türkök a Szerémségen kívül a morváktól is foglaltak el területeket (42. fejezet). Ha valami felvidéki régióról lenne szó, aligha emlegetné a Duna és Száva közét. Szerinte a Duna vonalán túl esik "a kereszteletlen Ómorávia, melyet a turkok megsemmisítettek" (40. fejezet).
"Nem is "nagymorva" birodalomról volt itt szó, hanem egy ősibbről – ez volt a déli – és egy újabb szerzeményről, amelyet időlegesen összekötött egy uralkodó személye"
Ez a sok északi-déli helynév-párhuzam (Tarcal, Odra, Morva stb.) egyfajta telepítési politikát sejtet. A morvák őseit ezek szerint az avarok telepítették volna határterületeikre, belső gyepűőrnek.
Braszláv egykori földjének a keleti részéből lett később a Magyar Királyság talán leggazdagabb tartománya, a Szerémség. A terület központjaként szolgáló Szirmionban viszont érdekes módon csak 1344-ben történt kísérlet a latin egyházi befolyás erősítésére, ugyanis az ottani monostor apátjait változatlanul a bizánci pátriárka nevezte ki.
A jelzett év március 18-án Szigfrid garamszentbenedeki apát személyesen járt Avignonban (Villanovában) VI. Kelemen pápánál, és előadta a kalocsai egyházmegyében fekvő Szentdemeter apátság nyomorúságos és elhagyatott állapotát, hogy már tíz éve nincs apátja. Arra kérte a pápát, hogy Vitus nyitrai püspököt (1334–47, korábban ferences barát), aki Magyarország királyának kápolnaispánja és titkos kancellárja, az ország ügyeiben igen járatos ember, tegye meg az említett apátság adminisztrátorává élete egész tartamára. Szigfrid apát még ugyanaznap kérte a pápát, hogy a tatárjárás óta elveszített több mint 40 bencés apátság visszaszerzése érdekében rendelje el a magyarországi rendtartomány felállítását az összes apát és apátnő közös anyagi támogatásával. A pápa még aznap mindkét ügyben kiadta okleveleit. Egy ismeretlen, nyilván március 18-án kelt oklevelével kinevezte Vitus püspököt a Szentdemeter görög monostor adminisztrátorává, a következőben ugyanis már így címezte neki a levelét, és megbízta, hogy a nevezett monostort latin, katolikus bencés szerzetesekkel reformálja meg (prefatum monasterium de monachis nigris Latinis Catholicis ordinis Sancti Benedicti professoribus reformare). A pápa okleveléből megtudjuk, hogy az apátokat a görög (konstantinápolyi) pátriárka nevezte ki, és azok csak annak tartoztak engedelmességgel. Az utolsó görög apát már tíz éve meghalt, és azóta az apáti szék nincs betöltve. A birtokokat idegen hatalmak foglalják el, és a görög szertartású istentisztelet igen lehanyatlott. A pápa teljes felhatalmazást adott a monostor felújítására. Szigfrid apát a pápa levelét ugyanabban az évben augusztus 13-án egy avignoni közjegyzővel két példányban átíratta. A Szerémségben ekkor négy bencés apátság állott. A Tarcal (Fruska Gora) északi lábánál Dombó, déli szélén pedig Garáb, Szentgergely és Frankavilla. Ezek is létszámhiánnyal küzdöttek, és ahhoz még hozzájárult az Európán és Magyarországon is végigsöprő pestisjárvány 1347–49-ben. 1366-ban a mogyoródi káptalanon Rudina és Szentjakab apátja, valamint a szentgergelyi és a frankavillai apát tanúskodott a közeli Garáb apátja, bitorlója ellen, de Szentdemeterről nincs említés, pedig az is közel feküdt Garábhoz. Mindezek után alig valószínű, hogy a bencések telepedtek le Szávaszentdemeteren.
