Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Arcunk sokat elárul származásunkról és életvitelünkről, de vajon egy csoporton belül a fizikai hasonlóság a vérrokonság jele is lehet? Többek között erre keresik a választ a Barcelonai Autonóm Egyetem (UAB) Mediterráneumra szakosodott régészei – írja a Heritage Daily. A csapat az Argar-kultúra leleteit vizsgálja, az egykori kultúra 4 ezer éve létezett az Ibériai-félsziget délkeleti részén, és Európa egyik első városi társadalma volt.
Joana Bruno régész és tudományos illusztrátor egyik feladata az volt, hogy rekonstruálja 38 El Algar-i személy arcát. A kutatók 250, La Almoloya és La Bastida lelőhelyeknél feltárt ember csontjait elemezték, közülük választották ki az érintett 38 személyt.
A művészi inspiráció helyett Bruno próbált ellenőrizhető tudományos eljárásokra alapozni. A szakember lézer segítségével hozott létre háromdimenziós képeket a koponyákról, majd az izmokat és egyéb lágy szöveteket a legvalószínűbb megjelenés alapján vitte fel. Bruno törvényszéki technikákat és a biológiai profil adatait is felhasználta.
Eddig 22 nő, 16 férfi és két gyermek arca készült el, többségüket La Almoloyánál temették el. Ez a legnagyobb arcrekonstrukciós projekt, amely egyetlen prehisztorikus lelőhelyhez köthető. Az eredményekre alapozva a csapat azt is vizsgálja, hogy a fizikai hasonlóság árulkodhat-e rokonságról, illetve az életmódról az ősi embereknél. A kutatók ugyanazon maradványokon genetikai analízist is megpróbálnak elvégezni.
Én is, ezért is reklámoztam egy kicsit :) A most elérhető legfejlettebb eljárást fogják alkalmazni, a teljes genomos szekvenálást, ez pontosabb eredményt ad mint a magánszemélyeknek árult autoszomális tesztek a cégeknél.
Aki szervezte a projektet a facebookon, ő azt mondta hogy azért az ükszülők, mert így nagyjából a kiegyezés koráig vissza lehet menni, a 19.század eleje nyugvópont volt a 18.századi tömeges vándorlások és a 1867 utáni országon belüli tömeges költözések közt, a megyei korlátozás meg azért van hogy egy területileg nagyjából homogén magyar népességből legyen a minta. Tehát a 19.század közepi állapotot fogják alapul venni.
Az nem jelent gondot ebben a kutatásban, hogy a mintaadók szűkítése ("dédszülői többsége (5 a 8-ból legalább) VAGY ükszülői többsége (9 a 16-ból legalább) egyazon megyéből származik") alapján elég sok ember genetikája kiesik? Gondolom a cél a lehető legrégebbi helyben lakó mintákra szűrni, csak akkor remélem nem fognak erre úgy hivatkozni, hogy ez a mai, vagy a száz éve itt lakó népesség jellemzője.
de vágjál bele, ha elfogadják a jelentkezésed, a létező legjobb autoszomális elemzést fogják elvégezni a mintádon, ez pontosabb mint amit a családfakutató cégek végeznek
szívesen, magyar származásúakat keresnek az intézetiek, de akinek az email címe meg van adva szervezőként, úgy szokta mondani az fb csoportban hogy aki magyarnak érzi magát, az a magyar, ő nem intézeti tag, csak egy lelkes amatőr, akitől származik a projekt ötlete
én nem jelentkezem, ha lenne egy magyarországi német vagy sima német projekt arra jelentkeznék
Az etruszkokra visszatérve azért azt megjegyezném, hogy a közhiedelemmel ellentétben az etruszk nem teljesen rokontalan nyelv.
Van az ún. türszéniai (Tyrsenian) nyelvcsalád, amelybe az etruszk mellett az ún. lemnoszi és az ősi rhaetiai nyelv tartozik.
A lemnoszinak a görögországi Lemnosz szigetéről van nyelvemléke, míg a rhaetiait a római invázió és a romanizáció előtt az Alpok térségében beszélték.
Ettől függetlenül szinte semmit nem tudunk ennek a nyelvcsaládnak az eredetéről, tehát simán elképzelhető, hogy az etruszk ősi, pre-indourópai itáliai nyelv és hogy a lemnosziak is Itáliából származnak.
Ahogy Mateo fogalmazott, a tengeri népek inváziójának kora és az azt követő "sötét kor" egy nagyon zűrzavaros, meglehetősen gyöngén adatolt korszak, össze-vissza vándoroltak egyes népcsoportok, simán előfordult nyugatról keletre történő vándorlás is.
Ja ez eddig is ismert volt. A mostani új vizsgálat ezt csak megerősítette, meg most valamiért a hazai és nemzetközi hírportálok is jobban felkapták a témát.
Igen, Szudán ott a szomszédban. Már nagyon nagyon régóta keverednek feketékkel. Nem is lehet meghatározni egy bizonyos vonalat, hogy innen délre csakis feketék, északra meg kizárólag europidok az emberek.
Egyébként Észak-Szudán, Etiópia, Szomália, Eritrea lakói nem is olyan tipikus feketék. Jobban megnézve, legtöbbjük inkább nagyon erősen pigmentált arabnak néz ki. Az igazi tipikus négerek Nyugat-Afrikából származnak. Afrika szarvának népei a hajuk és a bőrszínük tekintetében a feketékre hasonlítanak, a csontozatuk, testfelépítésük, arcberendezésük meg europid jellegű.
Ibériában a római kor(bevándorlók Itália, Görögország, Kis-Ázsia, Észak-Afrika stb. területéről) és a mór kor is alakította a genetikai képet. A germánok nyomát, ha jól tudom nem sikerült pontosan kimutatni, a galíciai és portugáliai szvébeket kivéve.
A baszkok tulajdonképpen a vas kori képet konzerválták.
Részletes 3D-modellt készítettek három ember arcáról, akik több mint kétezer évvel ezelőtt éltek az ókori Egyiptomban a múmiáikból kivont DNS-ük alapján. A három férfi a kutatók becslése szerint 2797-2023 évvel ezelőtt élt az egyik Nílus-menti közösségben, amit úgy hívtak, Abusir el-Meleq.
Amikor európai kutatók 2017-ben először fedték fel a múmiák titkait genetikai módszerekkel, összevetették a múmiákból nyert adatokat a mai egyiptomiak genomjával, és arra jutottak, hogy a modern egyiptomiak közelebb állnak a szubszaharai afrikaiakhoz, mint az ősi egyiptomiak. Utóbbiak leginkább az ősi közép-keleti népességgel álltak rokonságban. Ezzel az állítással a Parabon kutatói is egyetértenek. A most rekonstruált egykori férfiaknak szeplőtlen, világos barna bőre volt, sötét szemmel és hajjal.
Új, számomra váratlan fejlemény az ügyben, új mintaadókat keresnek miután a kutatási keret 200 mintáról 1000-re nőtt. Szóval aki kimaradt és szeretne mintát adni és megfelel a követelményeknek, az jelentkezhet. Bemásolom a facebook szöveget, amit olvastam.
Tehát a korábban meghirdetett, mai magyarság genetikai múltjának kiderítésére irányuló kutatás a Szegedi tudományegyetem Genetikai Tanszéke és a Magyarságkutató Intézet kooperációjában sikeresen kibővült 200 mintáról 1000-re.Egyrészt hurrá és gratulálunk az eredményes érdekképviselethez, másrészt továbbra is várjuk a jelentkezőket akik saját mintájukkal támogatnák a történelmi jelentőségű (legalábbis szerintem mindenképp az) projekt munkáját.A jelentkezést a himilko1975@gmail.com címre kérjük emailban elküldeni. Azok jelentkezését várjuk akiknek dédszülői többsége (5 a 8-ból legalább) VAGY ükszülői többsége (9 a 16-ból legalább) egyazon megyéből származik. Vagy déd, vagy ükszülei szintű megfelelés elegendő, nem kell déd és ük.A megyehatáron fekvő települések opcionálisan a szomszédos megyéhez is számíthatóak! Alapvetően a mai megyehatárokkal számolunk, de ha elegendő jelentkező lesz akkor a mai megyét igény a régi határok alapján megbontjuk. Pl. Szabolcs és Szatmár már most is külön fog futni.A jelentkezéshez kérjük az összes déd vagy ükszülő családnevét felsorolni a származási településsel. Egy családból egy jelentkezőt várunk. Azaz leszármazói vonalon csak egyetlen embert, testvér és unokatestvér is kizárva, DE másodunokatestvér már belefér. A házastársak természetesen külön külön is jelentkezhetnek amennyiben nem unokatestvérei egymásnak. A mintavétel idén kezdődik, de pontos időpontot nem tudok, főszabály szerint az egyetem munkatársai személyesen szeretnék a mintákat begyűjteni, de külföldön élő jelentkezők esetén postázva lesz a mintavételi csomag.
Hát nem is: én azt olvastam, hogy az ókori latinok autoszomális genomjában - az eddigi szerény mintaszámú genetikai vizsgálat alapján - az indoeurópai bevándorláshoz köthető ún. "steppe-related ancestry" olyan 40-50 %-ot tett ki, tehát legalább felerészben az IE-migráció előtti, ősibb népesség leszármazottai voltak.
Egyébként nagyjából ez volt a helyzet az ókori, mükénéi ógörögökkel is, az Ibériai-félsziget vaskori és római kor előtti népességében pedig mindössze 20% körüli a "steppe-related ancestry" aránya, bár érdekes asszimetria, hogy az apaági Y-DNA vonalakban 70 % körüli...
Igen, ez is elképzelhető, hogy az etruszk egy helyi nem indoeurópai nyelv volt, akkor viszont ez azt jelentené hogy a velük genetikai rokon latinok sem voltak eredetileg indoeurópaiak, csak átvették a hódítók nyelvét.
Vagy a helyi őslakosok beolvasztották az IE bevándorlókat, és így lényegében ugyanúgy őslakos+IE keverékek voltak mint latin szomszédaik, csak a nyelvük volt más.
Sőt elvileg az sem kizárt, hogy Itáliából mentek Anatóliába. A tengeri népek vándorlása egy baromi zavaros és információhiányos korszak.
Itt is a szokásos történet mehetett végbe. Keletről-Lüdiából érkezett egy kis létszámú hódító csapat a tengeri népek vándorlása során, ezek katonai, kulturális főlényben voltak a helyiekkel szemben és azok átvették a nyelvüket.
Az Itália középső részén, a vaskor idején virágzó etruszk kultúra régóta foglalkoztatja a szakértőket. A népcsoport nyelve és fémmegmunkáló képessége miatt is kivételesnek számított a korabeli térségben, az etruszkok ráadásul a római civilizációra is hatással voltak. Jelentőségük ellenére ugyanakkor származásukkal kapcsolatban rengeteg a kérdés.
Egy új tanulmány segíthet jobban megérteni a titokzatos népcsoport történetét – számol be a Phys.org. A szakemberek 82 ősi személy genetikáját vizsgálták, az érintettek időszámítás előtt 800 és időszámítás szerint 1000 között éltek. Az eredmények alapján a kulturális egyediségek ellenére az etruszkok itáliai szomszédjaikkal álltak rokonságban.
Mivel az etruszk nyelvet csak részben értik a modern kutatók, a néppel kapcsolatos legtöbb tudás görög és római forrásokból származik. Hérodotosz alapján például úgy tűnik, hogy az etruszkok anatóliai vagy égei csoportok leszármazottai voltak. A régészek többsége ma már helyi származásra gyanakszik, a genetikai bizonyítékok azonban szűkösek.
Az új vizsgálatban a csapat 12 lelőhely maradványait elemezte, az adatok pedig azt mutatják, hogy az etruszkok a közeli latinokkal álltak rokonságban. A lingvisztikai sajátosság azonban további magyarázatot igényel: David Caramelli, a Firenzei Egyetem munkatársa szerint a nyelvi állandóság a genetikai átalakulással együtt cáfolja azt az egyszerű magyarázatot, mely szerint a génállomány egyenlő a nyelvvel. Úgy tűnik, a háttérben egy sokkal komplexebb folyamat állt, a helyi latin népek talán asszimilálódtak az etruszkul beszélők csoportjába.
A kutatók szerint az etruszk gének nagyjából 800 éven át stabilan fennmaradtak. A Római Birodalom későbbi története során aztán jelentős genetikai átállás történt Közép-Itáliában.