Sziasztok! Én nagyon allergiás vagyok és egyenlőre a kecsketej fogyasztásom ellenére sem tudok szabadba lenni. Mennyit kell inni, enni belőle. Szándékosan etetem parlagfűvel is mégsem érzem a hatást.
Rég volt, hogy ennyit lustálkodtam, mint ma. Délelőtt megcsináltam a joghurtos kemény sajtot. Elmosogattam. Nem főztem. Délután 3 órát aludtam. Tévézek, és semmit nem csinálok. Nagyon kellett már ez a pihinap, mert teljesen le voltam merülve.
Azért a részvétnyilvánítással még várj egy kicsit! ;-))) köszönöm mindenkinek! kb 1-8 dl között adnak most. Úgy látom,nincs gond a tőgyekkel, még így sem túl feszesek estére. Jó lenne ha annyi maradna,ami legalább nekünk elég. Hát,majd kiderül. 3 van,ami talán nem apad el teljesen. De van közöttük 2,ami talán hasas. Jó lenne. :-)
Veled leszünk, és gondolunk rád! Szerintem ezt mindannyiunk nevében írhatom!
Én az apasztásról annyit tudok, hogy mi is naponta egyszer, aztán kétnaponta, aztán soknaponta, aztán meg jött az állatorvos a tőgyükbe nyomott bele valamit, aztán már nem fejtünk.
Részvétem... Ha napi egyszer fejsz, szerintem még nem apasztanak el teljesen, legföljebb lecsökken a tejük. De a fokozatosság fontos, nem szabad egyik napról a másikra naponta fejni, tőggyulladást okozhat! Ez az apasztásra is igaz, két-három hét alatt lehet elapasztatni. Időnként kell benne hagyni tejet, egyre többet, amit aztán pár nap után teljesen ki kell fejni a baktériumok szaporodása miatt. Egyre ritkábban kell fejni, a két hétre elosztva. Szerencsés esetben elapaszt, szerencsétlenben tőggyulladása lesz...
Mi van? Én decemberig fejek, de néhány állat magától elapaszt novemberben. A tej kevesebb is, de csak sűrűbb lesz az év vége felé, annál táplálóbb, és zsírosabb, annál kevesebből készül ugyanannyi sajt. Miért kellene elapasztani: A lényeg, hogy ellés előtt két hónapig ne legyen fejés, hogy pihenhessenek.
szerintem ameddig nem nyúlós , sűrű..8én kipórbáltam egyzser apasztás után jóval és sűrű vlt)....addig nyugodtan...de hogy hogy ilyen korán??..ha szabad kérdezni??
Hát van amit eladás miatt már egynaposan felvágok, de enni úgy egy hét után szoktuk, én a két-három heteseket szeretem a legjobban, de másfél hónapig elvan, annál tovább ritkán marad. :D
A joghurtos sajt egészen biztatóan néz ki....úúúde felvágnám már...most 4. napos, a kéreg biztatóan alakul rajta...még nem nyúlok hozzá(ha bírom)
tegnap csináltam olyat isahogyan édesanyád csinálja, csak a paramétereken annyit változtattam hogy kedvező legyen a tehéntejnek......reggel szedtem ki a formából, nagyon biztatóan néz ki, bár a darálás után szentűl meg voltam győződve hogy ez soha a büdöd éleben nem fog összeállni....DDD
Kösz a tippet - csinálok is ma egy adagot megint, kedvet kaptam hozzá. Úgyis van most annyi tejfölöm, hogy vajat kellene csinálni - legfeljebb az kevesebb lesz.
Ha a tejfölt nem sózod a kicsepegtetés után, mascarpone-t gyártottál. 7ente legalább 1* csinálok pici cukor+sóval "krémsajtot". A natúr party vajkrémre hasonlít! :-))
Nem biztos hogy baj lett volna a kicsöpögtetés...jó alaposan meg kell gyúrni ..mint pl amikor tésztát gyúrunk.....egyébként van hogy én is megállok a túrónál...rétesbe is isteni jóóó...nyamm
Megpróbáltam rosie78 lusta sajtját, de szerintem nagyon kicsöpögtettem (még egy kicsit meg is nyomkodtam), úgyhogy túró lett belőle. Gondoltam sebaj, sütök belőle túrós pogácsát..... és milyen jól tettem. Eszméletlenül jó lett.
Keress egy erről szóló cikket, töltsd le,nyomtasd ki, hordd magaddal :-)))))) Én azt csinálom. Nemcsak az allergiáról, hanem az általános összehasonításról (tehéntej vs kecsketej) is van papírom. Arról, hogy nem vagyok komplett, szerencsére még nincs. XDDDDD
Olyan hülyén érzem magam. Annyit lehet hallani az allergiáról, és egyszerűen leharapják a fejem mikor azt mondom, hogy a kecsitej jó lenne ám ez ellen....
Évek óta készítek kefírt forralt tehéntejből. Ha túl sok felgyűlik mert valami miatt nem fogy, akkor túrót készítek belőle. Azállaga kicsit apróbb darabos, szemcsés, gondolom azért, mert a kefírt átszűrve tárolom, de minden tekintetben rendes túró.
Újra szeretném megkérdezni, hogy valaki próbálkozott már kefírgombával? (Ajánlottak nekem kefírgombát, azzal csak normál kecskekefírt tudok készíteni vagy másra is jó.)
Én sókristállyal előbb ledörzsölöm a kisebb penészt, aztán mosom le, azután még belötykölöm sós vízzel, amit lenyomkodok róla papírral vagy ruhával. A lényeg, hogy sósan menjen vissza a hűtőbe. Mondjuk három naponta nem szoktam, csak amikor elkezd penészedni. :D De bőven tároltam el hónapokig sajtot úgy is, hogy összesen ha háromszor lemostam.
Igen. Kb 2 evőkanál só megy akkor 1 liter vízbe. Utána leitatom papírtörlővel,aztán megy vissza a hűtőbe. Sőt,most már ha a bolti trappista megpenészedik,azt is lemosom,aztán teljesen jó lesz. Elveszi a hűtőszagot is róla. Simika
Hát nekem is penészesednek rendesen a folpakk alatt. Én automatikusan kidobom az ilyen sajtot. Egynek levágtam a penészes részét, és délutánra kint felejtettem a spejzba, ott elég meleg van, aztán vissza a hűtőbe, és érdekes módon nagyon jó az illata.