Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Veresegyházi kirándulás mellé beszúrtam Galgamácsát.
Csak úgy az orrom után mentem, megleltem egyből. A polgári bizt. őr nem volt olyan barátságos mint aranyos őrkutyája, hiába kérdeztem mi van az épületben, volt-e már bent, 25 méterről annyit mondott átjátszó állomás volt, ne fényképezzek /nem is volt mivel/. Oda sem jött hogy dumcsizzunk. Meglepődtem mivel sokkal nagyobbnak képzeltem el a tornyokat melyen az antennák vannak. Körbe járni nem sikerült , mikor az autóval fordultam volna az épület mögé, a földes útra egy cseppet sem jókedélyű , kezében vízszintesen 3 méter széles botot tartó ember közelített roham léptekkel.
Kérdeznétek ki volt Ő, hát nem vártam meg hogy bemutatkozzon, de honnan a fészkes pi...ból került elő azt sem tudom , ott fent az erdőben senki sem lakik. Ruhája alapján traktoros lehetett akinek lerohadt a gépe szántás során a szlovák határon vagy munkásőr aki eltévedt, fél az erdőben ezért botot ragadott.
Igen,a látogatóközpont és bejárat Ahrweilernél van a falu feletti szőlők között.Ki van ugyan táblázva,de a biztonság kedvéért megkérdeztem néhány helybelit...Próbáltam puhatolózni,hogy esetleg van-e másik része is megnyitva a nyilvánosság előtt,de csak ez a "rövid" szakasz látogatható.
ez igy van! Korabban tettem fel rola linket, , azt hiszem: www.ausweichsitz.de - ez volt, de mindenesetre, a google-al is megtalahato: fedonev:rosengarden-Rozsakert Marienthal-Bad Neuahr -ahrweiler nevvel-heylileg
Ez az "elbontották" dolog nem egészen pontos. Ugyanis az történt, hogy egy billenőplatós kocsi (az a méretes háromtengelyes) éjjel elindult valahová, és a sofőr nem vette észre, hogy nincs rendesen rögzítve a plató. Menet közben felrázódott, és a híd óriási pechjére teljesen fel is nyílt. És lendületből lekapott mindent, ami felette volt.
-Á,igen....az épület alsó része....Az mindig "érdekes"hely volt. '89-ben,amikor a Vasváriba kerültem,az alsó részen a hírhedt MN1200 valamelyik "dombelhárító brigád"-ja állomásozott. Ruházatuk: zöld kertésznadrág visszahajtott szárú gumicsizmával. Úgy '90 évelején befejezték az építkezést a Vasiban,és eltávoztak.
Egyébként nem volt velük sok gond,nappal dolgoztak,este "népzenei fesztivált " tarottak,hétvégére könyvük volt :-).
Később újoncok népesítették be az alsó részt,majd ha jól emlékszem két-három kiképzési turnus után ismét visszakaptuk az alsó részt.
"A Holdfény a Biatorbágyi "Nyeva" rakétabázis volt?" Igen.
Hétvégén sikerült bejutni a volt NSZK kormánybunkerbe.Bonntól délre mintegy 20-25km re található a komplexum.Ausweichsitz ill Marienthal néven is ismert,mintegy 17km hosszúságban elnyúló rendszerről van szó a hegyek alatt,természetesen több nagy bejárattal és egy rakás vészkijárattal.1000 szoba,900 iroda,a bejáratnál lévő hengeres "kapuk" 25 tonnásak...bringával közlekedtek odabenn.Az ojjektumnak csak egy pici töredéke látogatható /ez kb 200m-t jelent/,de az is nagyon meggyőző...
"Egy épület volt közöttünk (MN3290).Az első ép.volt a miénk, a második a 3290, harmadik 5011,a negyediket pedig valami 19xx lakta."
Ja, lehet! Rémlik, hogy nálatok, az épület földszintjén volt egy építő-műszaki század is, bordó színű gyakorlójuk volt, és nem adtak laktanya őrséget sem, mert nem lehetett a kezükbe fegyvert adni, csak ásót! :-)) És ott a "kisebbség" adta a többséget...
"Egyébként 1989-91 között voltam a Hotel Vasvári alkalmi lakója."
Én meg 92-93 között...
"...azért alkalmi, mert inkább hegyi remeteként a Holdfényt laktam :-))"
A Holdfény a Biatorbágyi "Nyeva" rakétabázis volt? Mit csináltál ott? A mi egységünk "pihenőhelye" Érden volt, bár én ritkán láttam. Inkább a "Vasiban" töltöttem az időt, mivel írnok voltam... :-)) Üdv: Ex-5011
A 15.technikai osztály számát próbáltam kideríteni,így botlottam bele a többibe...A 1059 elsőre ismerősnek tünt,de valahogy nem sikerült elsőre Börgöndhöz kötni(miután lleírtad,akkor esett le a tantusz,hogy ez a Pilisszentkereszti osztály 1981 elötti helye)
Kicsit pontosítalak: Az MN 1059 nemcsak a 11. lérak ezred 2., hanem a 11. lérak dandár 2. osztálya is volt. A váltás 1997-ben ment végbe. Aztán ez az osztály 1981. január 12-én felszedte a sátorfáját és elköltözött a Dunazug hegységbe, a Pilisre.
A 3297 és a 3592 ugyanaz az alakulat. A 11. ezred 1. technikai osztálya volt a 3297, de az a 1977-es dandárrá való átszervezés alkalmával megszűnt, és felállt a 3592, ami a 11. dandár 15. technikai osztálya lett.