Nemértem miért van ott 1hete, odamész időre odaadod kályhát bekötik (5-10perc) indítás (megy-nemmegy) ha megy akkor hogyan dolgozik. max 1 óra alatt végezni kelett volna náluk.
Egy adót, egy vevőt, meg egy Y-kábelt tartalmaz a készlet.
Nagy vonalakban ugyanúgy működik távirányítóval, mint órával.
Be lehet állítani, hogy hány percig üzemeljen a kályha, utána természetesen kikapcsol. Vagy korábban is leállíthatod, azzal a kezelőelemmel, amivel elindítottad.
A bonyolultabb távirányító, a HTM 100 meg kijelzős, csingilingis. Lejjebb már raktam be képeket is, meg infókat róluk.
Részemről Webasto-ban utazom, de mintha neked a másik csapat kályhája lenne. :-)
VW Sharanomban eredetileg kiegészítő fűtés volt. Most ezt úgy bővítették, hogy egy utastéri kapcsolóval álló motornál is be lehet kapcsolni. Keringetőszivattyú is került bele.
Kérdésem: ha szereznék egy T-akárhányas távirányót és vevőt, azzal minden egyéb varázslat nélkül tudnám távolról is kapcsolni? Van benne időzítő, ami adott idő múlva kikapcsolja, hogy ne szívja le az akkut?
Tegnap ucssó elkeseredésemben az összes KIA márkakereskedőnek-szervíznek elküldtem mailben a hasfájásomat, erre már 2 helyről jött az a válasz hogy itthoni piacra nem szereltek be ilyet, nemtudnak segíteni. :-(
Elküldtek a Webastohungáriához. Valahogy már nem is lep meg a dolog :-)
Hát remélem, bár már mondtak annyi mindent hogy már asse tom mivan..
Valaki azt mondja jó a négyszögletes programóra, van aki meg azt hogy lehet hogy csak az ovális lesz jó. Sőt volt aki azt mondta hogy az is lehet hogy teljesen más a lábkiosztása és lutri.. Meghogy CAN-buszos is lehet..
Csak legalább leteszteltetni tudnám valahol hogy bizonyos legyek hogy nem egy darab halott féltéglához veszek dolgokat..
egy barátom műhelye. 4 alkalmazott 5 személyautó 1 teherautó állás. fékpad nincs de mást mindent csinálnak. nem rossz kis sufni. egyszer egy elégedett kuncsaft csináltatott egy renault service táblát. ki is tették. most hamarosan arra a falra fog kerülni a csacska-féle jégkaparó is. de valami frappáns eberspacheres háttéren még agyalok. merthogy ott szereltem be a kályhámat és így már egy kicsit eberspacher szerviz is... :-)
már egyszer írtam is, hogy annak ellenére, hogy nem adsz senkinek beépítési utasítást ill. kapcsolási rajzot - amit meg is értek és becsülöm is a lojalításodat amit a céged felé tanusítasz - mégis sokat segítesz itt mindenkinek. nem kell messzire menni (jégkaparó:-))