Csak azt hagytad figyelmen kívűl, hogy 1945-ben Európában mindenhol a nulláról kellett építkezni.
Nem igaz, messze nem állt minden ország azonos szinten. A háborús pusztítás az egy dolog - még abban is nagy különbözőségek voltak -, de a háború nem törölte el a különböző fejlettségi színvonalakat. Németország a teljes veresége ellenére is jóval fejlettebb ország maradt, mint pl. a félfeudális Magyarország.
Hogy van az, hogy 1945 után mindenki megelőzött bennünket? / lagalábbis Európa nagyrészén /
Ez sem igaz. Magyarország Kelet-Európa legnormálisabb országa volt, egy napon nem lehetett említeni - legalábbis 56 után - például Romániával, Bulgáriával, de még a Szovjetunióval sem. Mind életszínvonalban, mind szabadságfokban messze a többi keleti ország előtt jártunk.
1990-ben, nekünk is lehetőségünk volt, hogy felzárkózzunk.
Esélyünk volt, de ezt személyes véleményem alapján nagyjából két tényező miatt nem tudtuk olyan mértékben kihasználni, mint amennyire tehettük volna. Az egyik a politikai elitünk szellemi és politikai színvonalhiányosságai, a másik pedig a jó magyar nép nem elhanyagolható részének hajlama a racionalitás semmibevételére és a racionális gondolkodás kurucos hőzöngéssel való helyettesítésére.
Mit csináltatok 1990. óta?
Ami engem illet, az 1994-98, valamint a 2002-2006-os időszakról mondhatnék véleményt. A többit kérdezd a jobboldaltól. Röviden: a balliberális kormányzatok legalábbis hajlandónak mutatkoztak/mutatkoznak az érdemi problémákkal is foglalkozni - lásd Bokros, lásd Gyurcsány. Az első jobboldali kormány elkezdte a privatizációt, a második pedig nem csinált semmit, csak üveggyöngyöket szórt a nép közé.
Mit csináltatok az utóbbi öt évben?! sereghajtók lettünk az EU-ban.
Milyen értelemben lettünk sereghajtók? Bizonyára vannak makromutatók és más indexek, amikben nem vagyunk elöl. De általánosságban ilyet nem lehet mondani. Valahogy nem látom a tömeges kivándorlási hajlamot mondjuk Románia vagy Bulgária, esetleg az agyondicsért Szlovákia felé.
Rosszabb ma a helyzet, mint bármely más országban, s ezt nem én, hanem az EU. pénzügyi biztosa mondta. / no meg a hitelminősítők és a hitelezők, már több mint egy éve ezt mondják /
A hiteleminősítők, hitelezők és Almunia azért mondja ezt, mert bizonyos pénzügyi mutatók nem megfelelők. Ebből a szempontból rosszabb. De nem minden szempontból és nem mint bármely más országban. Ez egyszerűen nem igaz.
Teljesen kiszolgáltatottá tettétek az országot.
Nem a magyar kormányok tették az országot kiszolgáltatottá, hanem az az ország, amelyik be akar illeszkedni a világgazdaságba, szükség szerint válik bizonyos értelemben kiszolgáltatottá. Van másik út is persze: lehet Észak-Korea mintájára elzárkózni. Csakhogy nem ilyen a világ. Vagy beengeded és akkor vállalnod kell, hogy nem vagy teljesen a magad ura, vagy nem engeded be és előbb-utóbb a néped fogja követelni, hogy engedd be, mert a nép a nagy függetlenségben jól legatyásodott.
Weblapi okfejtésem végén a fikázásokat megelolegeztem magamnak, de látom te tudsz hozzátenni ujabbat. Igy van, egy hulyével kevesebb, de mi lenne ha te is csomagolnal , akkor még kevesebb maradna itthon :)
toloba! Mi az hogy szépen festek? Utálok festeni. Azokat én csinaltam!! A motor meg 28 éve a tulajdonomban, tán egyszer ujbol elindul. Majd egyszer átdolgozom a weblapot is osszegyujtve a munkaim jo reszet. Csak legyen NET Észak-Albániában :)
//"....a "vállalkozó" is egy szakma amit el lehet -kell sajátitani..természetesen - és ez erősen személytől függő folyamat - több kevesebb sikerrel.."//
Attól független, természetesen még nem tart ott a világ, hogy mindenki vállalkozó lehessen, mégha rátermett lenne is.
A számonkérés nem más, mint fölényfitogtatás. Hogy be lenne a számonkérőszék rezelve, ha alkalmazottaik rohannának saját céget alakítani a felhívásukra.
Csak azt hagytad figyelmen kívűl, hogy 1945-ben Európában mindenhol a nulláról kellett építkezni.
Hogy van az, hogy 1945 után mindenki megelőzött bennünket? / lagalábbis Európa nagyrészén /
1990-ben, nekünk is lehetőségünk volt, hogy felzárkózzunk.
Mit csináltatok 1990. óta?
Mit csináltatok az utóbbi öt évben?! sereghajtók lettünk az EU-ban.
Rosszabb ma a helyzet, mint bármely más országban, s ezt nem én, hanem az EU. pénzügyi biztosa mondta. / no meg a hitelminősítők és a hitelezők, már több mint egy éve ezt mondják /
Nem is volt, egyszer sem. Vagy ha szerinted igen, akkor nézz utána, mit jelent az államcsőd fogalma.
Az én hazafiságomról pedig, szépen kértelek, szállj le, mert lófax közöd van hozzá és semmi néven nevezendő alapod nincs, hogy bármi módon megkérdőjelezd.
Megértem, hogy nagy jobboldaliságod fényében ma sötéten látod a helyzetet. Ha mi buktunk volna kétszer egymás után, még pontosabban érteném a lelkiállapotodat.
Miért nem zavartátok el Orbánt a pártotok éléről? Akkor lenne esélyetek. De így - hát legalábbis kétesélyes.
Bár ha dübörög a gazdaság, akkor az adónak ömleni kéne a kségvetésbe, de ezt most hagyjuk.
Bár a kormány bevallása szerint tavaly értük el az 1990 előtti reálbéreket, de hagyjuk ezt is!
MINDNYÁJAN VESZTESEK VAGYUNK!
Talán most nem kell kimerítően fejtegetnem, hogy kapitalista társadalmat építünk és NINCS jobb-bal oldali kormány, CSAK kapitalizmust építő kormányok vannak.
Kap. alapja a tőkefelhalmozás, amit ugyi mi nem gyarmatosítással oldottunk meg, hanem az állami vagyon privatizálásával.
Oszt nem az a baj, hogy aki jó időben volt jó helyen...... hanem az, hogy megszüntették a termelést ( ma mit termelünk? mi a húzóágazat? ) és KÉPZETT, DOLGOS EMBEREK maradtak munka nélkül. Olyan emberek, akik még azon szocializálódtak, hogy a munkanélküliség= BŰNTETT!!!!
Csodálkozni fogsz, de ezeket az embereket LELKILEG IS megviselte ha elbocsátották! A fekete munka szintén! ( alkohol..>válás...>hajléktalan.......mire eljut idáig nincs ereje és bizodalma " visszaküzdeni" magát ! )
Közben beetettek bennünket ezzel jobb-bal oldallal, ami CSAK arra volt jó, hogy LELKILEG-ÉRZELMILEG motíválja az embereket, annak érdekében , hogy a politikai elit VÁLTOGATVA TUDJA felhalmozni a tőkét! Kialakítottak MESTERSÉGESEN egy alapvető ellentétet és ma már ZSIGERBŐL útálja egymást a jobb-bal!
Súlyos veszteség mindenkinek!!!
Értelmetlen politikai megállapodás volt a mezőgazdaság kiárusítása kárpótlási jegyért, a határtalan privatizálás, ( de most nem megyek végig mindenen) és mindezek jogi hátterének a megteremtése!!!!
Ma ott tartunk. hogy 35 milliárdos "tőkefelhalmozásért" (??? ) nem jár börtön, és 1 tányér keleti sütemény elfogadásáért vádat lehet emelni az ellen, aki egy bróker botrányban nyomoz!!! Súlyos veszteség mindenkinek!
Ott tarunk ma, hogy nem sikerült a tb. kassza ""privatizálása" ezért orvosokat útáljuk, mert színlelt szerződést kötöttek! 14 évig nem tűnt fel senkinek, hogy 1 kórházi ágyon 6 beteget kezelnek egyszerre, ám most jött a " megvilágosodás".
De nem csak orvosokat útáljuk, hanem nyugdíjast a 13. haviért ( mert ezzel dőlt be a gazdaság) a szoc. segélyre szorulókat , na meg a közalkalmazott tanárokat, mert sokan vannak! Súlyos veszteség mindenkinek!
De a tőkefelhalmoztás MINDENT MEGÉR !
Már nincs olyan csoport, akire ne acsarkodnánk, és most előáll a politikai elit azzal, hogy SOKAT JÁRSZ ORVOSHOZ!!! SOKAT VAGY KÓRHÁZBAN!
Ne csak fizess, hanem tedd ezt bűntudattal! Súlyos veszteség mindenkinek!
Persze nem értem a végére, de azt hiszem ebből is érzékelhető, miben vagyunk vesztesek mindannyian.
Oszt felteszem a kérdést, hogy KI A BŰNÖS ABBAN, hogy ide jutottunk, és MIT KÉNE TENNI, hogy ez ne legyen így ?
Teljesen mindegy, hogy mit mondok. Ha az nem egyezik a te véleményeddel, akkor úgyis csak brossúraszövegnek fogod hívni. Ezért aztán a magadfajta számára nem is strapálom magam.
Egyszer persze rendezhetünk egy szeánszt, ahol én elmondom a véleményemet a "körülöttünk kialakult helyzetről", te meg elmondod a véleményedet a jobboldal 20. századi történetéről, jó?
Mert csak nagyon halkan szeretném megjegyezni: a történelem nem 1945-ben kezdődött. Szokatlan, mi?