Megjelentek az első hivatalos fotók az idén debütáló új 207-esről. Érdemes elmazsolázni a részleteken. De úgy egészben is gyönyörű a kocsi.
Nagyon attraktív kisautó. Komolyan vásárlásra csábít :)
Mindjárt prezentálok pár fotót.
Vidd csak vissza! Az első koptatókon kívül szerintem mindent meg kell csinálniuk. A magyar törvények szerint tartós fogyasztási cikkre 3 év a jótállás. Ha vígasztal, ipari hulladék az összes 3-4 évnél fiatalabb járgány. Mondjuk a franciák még ebben is különlegesen az élen vannak.
ajj, nem irigyellek cimbora, ez már tényleg sorscsapás. Bár ha azt nézzük hogy 140.000 után ennyi hibája van, az azért mégsem annyira gonosz nem? :D
halkan jegyzem meg, hogy nekem is most fog lejárni áprilisban a gari, és nagyon elgondolkoztam rajta hogy veszek még egy évet rá... sőőőt, annyira elgondolkoztam, hogy már kértem két szalonból is árajánlatot... ööö.. Golf 6-ra. ha mondanának egy kicsivel többet érte mint 2M, akkor már ülnék is át a golfba asszem.
Utálok ilyen lenni, de úgy érzem Valakiknek el kell mondanom, hogy milyen balek vagyok, már ami a Pugomat érinti.
Elsőként leszögezném, hogy február első napján ugrott a garancia és a következőben taglalt hibák azóta jelentkeznek. Mondhatjátok, hogy sallang, meg, hogy persze, de tényleg nem vagyok túl szerencsés ember az életben sem, akkor miért itt lenne másképp...
Szóval, elsőként leszakadt az első lökhárító aljáról mindkét koptató. Először nem tudtam mi az, csak az M0-ás pályán volt vmi hülye hang. Megálláskor láttam, hogy mindkettő lóg és szét is kopott, mivel leért az útra. Visszaraktam, másnap munkahelyre érve az egyik le is esett, a másik letört.
Utána jöttek az elektromos hibák. A rádió gondol egyet és elmegy az egyik oldal. Utána gondol egyet és visszajön. Kábelezési hiba nem lehet, mert kikaptam a magnót és megnéztem a csatit. Meg álló helyzetben, tehát fizikai behatás nélkül is elmegy, meg visszajön.
Következő hajtépés akkor volt, amikor menet közben nekiállt pittyegni, hogy hátul, középen nincs bekötve az öv. Ezt random csinálja, amikor akarja. Pedig egyedül ülök a kocsiban!
Az ellenállás kábel ellenére is rendre kiégő első fényszórók már csak a hab a tortán. A motor hülye, ciripelős, nyekergős hangját már meg sem említem. Ja, meg a kanyarodáskor rángató kormányt.
A múltkori, 140 ezres szerviz után nincs kedvem foglalkozni egyik hibával sem, főleg, hogy már nincs garancia, így tippem szerint még drágább lenne minden. Marad így, ha szétesik vagy valami egyéb hiba lesz, beletolom a Dunába vagy összetöröm vagy valami, legalább legyen haszna a havi 9900 forintos casconak. Utálom Murphy-t, mert igaza van... Miért nem tudott ezeknek a hibáknak egy része addig előjönni, amíg garis volt a járgány?
Bocsánat, hogy Titeket traktáltalak ezzel és köszönöm annak, aki végigolvasta...
őszintén mondva, nekem nem sürgős az eladás... hírdetgetem, de tudom hogy ahogy beköszönt a tavasz, úgy is elviszik... Csak körbe kell nézni hogy miket árulnak 4*108-as osztókörrel illetve 25 körüli ET számmal....
pont tegnap néztem szét, és hát mit mondjak, használtan siralmas a felhozatal. egy 16-os Keskin pedig 140e + a gumi :( Így őszintén elgondolkoztam az eladáson :D
De aki leszurkolja a pénzt az most még viheti amíg ilyen kedvem van :D
egyszerűen csak azért adom el, mert megtetszett egy másik felni, és arra szeretném lecserélni. Igazából nem sürget semmi, nekem is tetszik alatta... na meg tegyünk hozzá, hogy ebben a hülye 4x108-as osztásban ilyen ET-vel nagyon ritka normális felnit találni.
hátulsó zörgés: nekem is van ezzel egy sztorim :) mindig mikor belementem egy kis huppanóba, valami zörgött hátul, de sehogy sem bírtam rájönni. A végeredmény az volt, hogy mindent csurig kipakoltam a csomagtérből, az öregemet befektettem, és úgy köröztünk párat. Végülis a csomagtérajtó zárja kattogot. Gariba kicserélték, és voilá, rögtön elmúlt minden zörej :D
Giant: nem tudod felvenni videóra vhogy azt a kattogást? már nagyon kiváncsi lennék én is hogy mit hallasz.
Megosztok valami veletek az én kocsimban valami zörög hátul be vittem szervizben azt mondták nem tudják mi zörög ott.A másik megvettem autot két elsö ajtom logott bevittem szervizben elkezdték állitani valamit de utána is logott és azt mondták majd beáll az ajto elmult fél év aztán megint bevittem azt mondták hogy nem log megmuttatam neki azt ennek igy kell állni. Szoltam lehet ugy elö fordulhat másoknál.
Közben én magam is derítettem fel egy-két enbart akinek ugyan ez a probléma kezd kialakulni a motorral (csak 1.4, 1.6 vti és turbo) mint nekem. Most írt valaki akivel levélváltásban vagyok, hogy valóban olajcsere után a csend 4-500 km után újra hangoskodásba fordult. Vele ígynéz ki szombaton összefutunk egy kis 207 találkozóra.
A Peugeot Hungária 2 hete nem válaszolt, ma próbáltam hívni őket sikertelenül, még holnapig próbálkozom, aztán a személyes konzultációt befelyeztem velük.
A motor hangját már megszoktam, inkább néha az idegenek figyelnek fel a kalapálásra, ami egyre sűrűbben jelentkezik a folyamatos alapzörej mellett. Érdekes, hogy hidegen akkor kalapál jobban, ha 10 fokos garázsban áll. Kint a hidegben nem annyira hallani, gondolom az olaj sűrűbb.
Nos, a nagy guruk azt mondják hogy a gyári mérettől max 2"-ot érdemes eltérni, a felett már jobban károsítja az autó alkatrészeit.
A másik oldalról meg szerintem bután mutat ki egy 207-es 15-ös kerekekkel akár. Én ezért használok 16-os kerekeket.
Ha esetleg érdekes lehet számodra, majdnem féláron árulom most a 16-os kerekeimet gumival együtt természetesen. (1 nyarat futottak csak, karcmentes,ptc - 7x16"; 205/50 Dunlop Sp3000 jó gumikkal) cakk-pakk 90.000 Ft
Valaki segitsen nem sokára alufelnit akkor venni de nem tudom mekorát tudok rátenni hogy ne menjem szét szervom? 95 LE Peugeot 207 van. Elöre is köszönöm választ. sziasztok.
Ma voltam a Peug. City-nél. Keresgéltem körbe-körbe és őket találtam az ár érték arányban a legjobbnak. Nagyon korrektek voltak. A 30ezres rutin szervíznél nem cserélték a légszűrőt+pollent Székesfehérváron(39ezerFT),mert úgy itélték meg hogy nincs rá szükség. Én persze nem voltam biztosabban hogy ez így jó,ezért elvittem ma City-hez szétszedték,odahozták,megmutatták hogy ki akarom-e cseréltetni. Nem kellett a véleményük szerint se. Ezt az időt nem számolták fel. Kipucolták a fékekeket+szoftvert frissítettek. 6.8 ezer lett a vége. Látványosan csökkent a fogyasztás. :-) Illetve jobban pörög a motor is.
nyugi, nem rafkóságról van szó, már sehol nem írják bele a garanciális füzetbe a javításokat, ugyanis bevezették a központi számítógépes rendszert, és csak abban vezetik. De kérésre bármikor nyomtatnak neked egy listát hogy mikor hol és mi volt javítva az autón.
Nos, esetleg ha valaki tervez alufelnit vásárolni nyáron a peugeotra, akkor van használt 16-osom nagyon jó árban, vagy újonnan tudok szerezni Keskin, Mam felniket a bolti listaár alatt ;) mondjuk úgy hogy pözsós kedvezménnyel :D:D:D
A barátom vagy. Nekünk is megfordult a fejünkben egy per - mivel a közelben 100 km-en belül nincs egy nyomorult márkaszerviz (ami volt az becsődölt) és így a garis javítások miatt messzire kell vinni a kocsit. Eddig volt a 2 hónapos kocsimnál 2 garis javítás. Kapnak még egy esélyt mert három a magyar igazság. Így mi csak a negyedik garanciális hiba után fogunk új kocsit igényelni vagy per. Rafináltak mert a garis javításokat mindkét esetben "elfelejtették" feltüntetni a kék garis füzetben. Mikor nekünk volt a buli a vásárkor akkor én is írtam levelet amire egy csaj válaszolt is. Telefonon nehezebb őket elérni de ha sikerül akkor egy igen kellemes hangú csajjal fogsz tudni beszélni. Sok sikert hozzá és várjuk a fejleményeket!
Még működik a gép nálam is. Közben még a youtube-n is van fent 1.6-os mini (ugyan az a motor mint az 1.6 vti) kalapáló hanggal. Úgyhogy szerintem az összes ilyen motor meg fogja adni magát előbb utóbb. A jó technikát tsz telepeken szerelt ipari hulladékokból rakják össze. Hiába, mindig a mindenkori profit a lényeg, nem a hosszútávú megoldások.
Egyébirént a Peugeot Hungária 2 hete nem méltat válaszra sem, még hétfőig vagyok hajlandó várni rájuk aztán kezdődik a műsor. Fel vagyok vértezve szakértőkkel ügyvédekkel meg mindennel.
8.2 litert mutat 30-as átlaggal. Mindig ennyire jön ki, ha 3000 km.-nél tovább mérem. Egyébként főuton 110-ig simán 5.7 akármennyit is megyek, de a város megnyomja.
S.T.A.L.K.E.R.
lehet, hogy elszakadt a kézifékbowden? Más nem nagyon lehet, mert ennyire megnyúlni nem szabadna. Még jó, hogy nem hegyekben laksz.
Sziasztok! Most egy kézifékkel kapcsolatos kérdésem lenne. Úgy hagytam a kéziféket majd kb 1 óra múlva a parkolóból elmentem a garázsig. Ez kb.100 méter. A sípolásra nem emlékszem mert hangosan szólt a rádió. Szóval simán elment a kocsi - NEM IS ÉREZTEM, HOGY BE VAN HÚZVA A KÉZIFÉK! Ezután ideges lettem és másnap kimentem egy nyílt terepre ahol nem volt nagy forgalom. Mentem kb. 40 km/h-val és hirtelen behúztam a kéziféket. És SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI!SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI! SEMMI!
Értitek ezt? Nem kellett volna megállni a kocsinak hirtelen? Ez gondolom újabb garis javítást jelent?
Elérkeztem a második kötelező szervízhez, és azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy tudja-e valaki, mennyibe kerül egy 60.000 km-es vagy a 2 éves szervíz, és mit cserélnek?
Eddig a PÉ-TA-ba vittem Érdre. Nagyon megvoltam velük elégedve, mert rendesen dolgoznak és az első kötelező szervízemet 36e-ből megúsztam.
Azért én is azt mondanám, ha nem muszály ne kínozd szegény autót. Én legalább 8 évre vettem és ezt szeretném is kiautózni belőle, mert azért hogy vannak gondjaim, még mindig nagyon jó technikának tartom a gépet, és most sem bántam meg a választást. De bár vigyáztam, hogy legalább 90 fokos legyen az olaj mire meghajtanám a kocsit, mégis el kezdett kopni a motor. Most belehajtok egy-két ezer kilómétert, aztán az olajban meg lesz nézve, milyen fém van belekopva. Innen aztán kiderülhet, hogy mi a gond, ezzel az eredménnyel majd megyek a szervízbe, ha addig nem történik érdemben semmi az üggyel.
Nos már tudok tapasztalatokról beszélni a szervíz után.
Megoldódott a hidegen rángatózás végre. Fizikai hibát nem találtak a kocsiban, de mondták hogy volt már pár bogaras tulaj aki szintén ezzel zaklatta őket. Feltöltöttek egy új szoftvert, és 100%-os az eredmény. Sőt, az átlag fogyasztásom pár decivel vissza is esett.
Úgyhogy akinek vannak ilyesmi problémái, azok gyorsan fussanak a szervízhez egy frissítésre.
Elindítottuk a http://peugeotforum.hu oldalt. Vannak ugyan különböző oldalak, portálok, klubok, amik egy-egy típust népszerűsítenek, de nincs egy igazán jól működő fórum, ahol egyszerre megtalálható lenne minden. Ezzel az oldallal nem szeretnénk egyetlen oldalnak sem a konkurenciája lenni, hanem velük együttműködve szeretnénk népszerűsíteni ezt a remek márkát! Ha Ti is szeretnétek ebben részt venni, gyertek és nézzetek körül az oldalon. Persze csodákat nem kell várni egy hete indult oldaltól, de jók a kilátások!