Régi adósságomat teljesítem, a tudatos álmodás topikban megígértem Cimbi-nek, hogy az ott leírt álmom felismeréseit itt megírom.
Az Álom:Riporter vagyok. Hírek szerint valahol a közel- keleten terroristák turistákat ejtettek túszul. Odautazom, közben arra gondolok milyen ostobaság turistaként háborús zónába utazni. Kicsit magamért is aggódom, de én a 'munkámat' végzem, tudósítani megyek. Félsivatagos meleg, napfényes vidéken sétálok kissebb társaságban. Kis csapatunkat is elfogják a terroristák, a többi túsz közelébe vezetnek. A túszok a homokban térdepelnek, kezük hátul megbilincselve, környezetükről nem vesznek tudomást. A tekintetük mint az eszelős elmebetegeké, meredten hallucinációikban mélyednek el. Valahonnan tudom, hogy csak belső világukat látják. Nem is a terroristák tartják őket rabságban, hanem ők egymást azzal, hogy ugyan abba az irányba néznek. Kétségem sincs affelől, hogy nemsokára én is ilyen leszek, korábbi emlékeimet, személyiségemet elfelejtve üres lappal egy új gondolat világot fogok felépíteni. Nem féltem, tudtam, hogy részben magam választottam ezt. A terroristák bevezettek a többiek közé, megbilincseltek, ahogy a megfelelő irányba néztem mindem emlékem elveszett
Mikor megkérdeztem magomtól mit akar jelenteni a következőkre jutottam. Az álom a szocializálódásom folyamatát mutatta meg nekem, azt amikor kisdedként a körülöttem élő felnőttek megtanították nekem, hogy mi micsoda a világon, megtanították, hogy ők hogy értelmezik az érzékszerveikkel felfogott világot.
Ezután már én is csak abba az 'egy irányba' tudok nézni, mint a többi ember, a mindennapi racionális világ észlelésének irányába. Félre pillantani, a napsütötte oázis megfigyelésére csak spontán és tudatos álmaimban van lehetőségem. Az álom valószínűleg megerősítés volt arra, hogy a világ sokkal több mint amit napközben észlelünk. Sokkal tágasabb, ismeretlenebb.
Szia! 20-30 hozzászólással ez alatt olvastam, hogy érdekel a tudatos álmodás. A Törzsasztal/Tudatos álmodás topikban ezzel kapcsolatbn 3000 hozzászólást találhatsz.
Dzson, nem ismerjük mi egymást ???? Olyan ismerősnek tünsz... János, Janneke, Janiczk, Janika, stb... Ha az vagy, akire gondolok, akkor gyere át ebbe a topicba: IGAZSÁGOT SPENDERNEK !
nem, biztos hogy nem. Teljesen nyugodtan alszom. Ezek csak rémálmok. És nem is mindig voltak, kb. egy fél éve kezdődtek. Nyilván az is számít, hogy nem ez életem legjobb korszaka. De végülis egy idő után megszokja az ember. Ha felébredek éjszaka, már nem parázok be, hisz tudom: csak álom volt. Igazából csak maga az érzés rossz, ami rám marad az álomból. Na persze jobb lenne nélkülük:-))
Figyi, nincs neked valami légzési nehézséged, mikor elalszol? Pl. a barátodat megkérhetnéd vagy valaki ismerőst, hogy egyszer virasszon melletted. Lehet, hogy csak simán a párnába fúrod az arcod, vagy ilyesmi. A légszomly elég nyomasztó érzés azt hiszem.
Nem mondod? Az a film még most is előttem van, sokszor láttam.:-))) még most is megnézném, de nem tudom a címét:-)) mindig is érdekeltek az álommal kapcsolatos dolgok. Tudod nálam az a baj, hogy igazából nincsennek visszatérő álomalakjaim, tehát sosem tudom, hogy aznap éjszaka ki akar majd megölni vagy kivel fogok találkozni. És az a legrosszabb álom, mikor nem is tudod hogy ki figyel, csak érzed azt a baromi fojtogató sötétséget és a bőrödön a tekintetét. De biztos ezt is valahogy meg lehet oldani, csak szembekéne nézni, nem pedig rettegni. Ezért is szeretnék tudatos álmodó lenni és azért szeretnék kérdezni, hogy tudjam pl. az az álomalak milyen félelmemet testesíti meg és talán sikerül az életben is legyőznöm. Egyetlen egy visszatérő álmom van: akkor is menekülök, de elkezdek felfelé futni a levegőbe és futva repülök és tudom: nem kaphat el a zsivány, mert nem ér fel és mert tekerek ezerrel:-)) ez pl. pozitív álom. hiszen van kiút, csak meg kell találni:-))
Direkt használok angolt, mert asszem az 5ös magyar leakadt olyan helyeken, amin ugyanaz az angol simán átment. A 7 meg ugye még csak béta (az volt pár hete legalábbis).
Nekem olyan álmom volt 1x, hogy egy gyilkos akart megölni késsel, de mivel elég gyakrolott harcos vagyok, így elszedtem t?le mindig, mire meglepett pofát vágott. Végül valami folyópartra futottam hogy hagyjon már békén (nem féltem végig), oda is jött, ott meg bedobtam a kést a folyóba, hogy na erre talán abbahagyja, de valami vasvillát talált (ez a része már homályos) és azzal is hadonászott.
Meg van, hogy akit?l mondjuk régen, gyerekkoromban féltem, azt álmomban elküldön trágár szavakkal az anyukájába, és ott kushad. :)
Próbáltad már, hogy elalvás el?tt elképzeled a szörnyeidet, ahogy levered, megfutamítod ?ket? Vagy mindenképpen kérdezgetni akarsz? :)
Volt régen egy érdekes (akkor az, ma már kissé divatja múlt) film, amiben a fickó be tudott menni mások álmaiba, mert volt valami gonosz pacák, aki ugyanezzel a módszerrel ölt, és meg akarta menteni a kedvesét t?le.
de legalább neked már bejött:-)) persze hogy van szükség pihire is, de éjszaka több álmod is van, elég ha az egyikben felismered, hogy álmodsz és irányítani tudod. Hu! ha én egyszer eljutok idáig (dehát miért is ne), akkor mindenkit kifaggatok:-)))