Keresés

Részletes keresés

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43427

Koosán Ildikó

 

 

AZT KÉNE!

 

                 Azt kéne! a jó gondolat kitűzőfáit

                 termőtalajba szúrni;

lenne

     világképfotónk, valódi,

                 origónk, s az onnan

szerteszéledő utak öles

     terheink nyűgével tűnnének tova;

                 lenne 3 D-s létpanoráma

a térfigyelő-les;

lenne bér-károsultak

segélyhelycentruma;

                 érkezne újabb árú

     az antikvárötletbazárba;

s mennyi-mennyi haszonnal járna,

ha termőre fordulna a gondolat

beporzott szándékvirága;

hovatovább talán megfontolt tett

nőne ki belőle,

létfontos ügyünket vinni előre.

 

 

Hazafelé [24-25.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43426

Koosán Ildikó

 

 

PEREMTERÜLET

 

tegnap se volt, hogy lenne ma

a koldusnépnek otthona,

szétdúlt falak, gaz, romtető

az úton túl dögtemető,

 

papírsátrak, ablak minek,

kíváncsisága senkinek

nem ér ide, körül szemét,

tengődő lét leheletét

 

gyűjti a lak, míg bírható…

bedől az eső, befú a hó,

ennyi a luxus… cserébe

 

gondjuk orvosra, papra nincs,

elhullnak… sem ajtó, sem kilincs,

szabadon szállnak az égbe…

 

 

Rondó a vadonban [73.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43425

Koosán Ildikó

 

 

KIREKESZTVE

 

Lecsengett perce ez a délutánnak;

a szomszéd házon kőműves vakol,

alkonyfény fröcsköl, gép zúg valahol,

a korhadt padon helyet lel magának

 

egy ember; céltalan, nincs ma tüntetés,

s mert munkabért neki sem fizetnek,

útban van, felforgatja a rendet,

jár a bűntelennek börtönbüntetés;

 

kényszerzubbony rajt’ a semmittevés,

ellene naponta hiába lázad;

türelem kellene, – hisz ez gyalázat, –

 

s némi remény, bár kivárni nehéz:

épít-e hazát, glóriát, meg házat

feje fölé e flancos-rongyos század?

 

 

Hazafelé [23.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43424

Koosán Ildikó

 

 

HERVADÁS

 

Fehérre festett kerti pad magánya

a tarka közt, ez az ünnepi benne;

mágnesként vonz, akár a fény enyhe

hullámverése őszi délutánba’.

 

Hátrál a nyár, maradna is, meg válna,

édes- kesernyés avar illatoz,

naplemente táj; s ahogy a szél lapoz

képeskönyvet: formáját, színét váltja

 

bokrokon az árnyék csipkeruhája,

dísz ez a késő, szeszélyes játék;

késett madárraj vijjogva száll még

 

a tél elől haza, s hogy megtalálja

nyugtát mielőtt beesteledne,

hervadás csöndje ver tanyát a kertbe.

 

 

Hazafelé [20-21.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43423

Koosán Ildikó

 

 

FORGATÁS

 

A szél megáll, erdőre Nap

s az Árnyék fészket rakni jár;

a táj amúgy, mint irkalap,

vetéssorokkal telve már.

 

Tavaszba látsz, egy gép kaszál,

párában ring a domb felett,

kék ködbe vész a láthatár,

a Rendezőt tán ott leled…

 

 

Hazafelé [17.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43422

Koosán Ildikó

 

 

ÁPRILIS

 

Amit elénk tár, mért lenne titok?

Sem a harmatban úszó pázsitok,

Sem a szívekben zajló ütközet;

Hiszen tavasz van, furcsa szédület

Vibrál az ágak mézgás rügyein,

S a pára, mint csipkés baldachin

Neszek, csendszöszök bibéit rejti.

 

Pelyhezik zölden a nyír szakálla,

Fény hintál a házak ablakára.

Bolondos, kedves április! Te vén

Bohóc! Te vásott kis legény!

Sírhatsz, nevethetsz, rázhatsz havat,

Amit vetettél, mind kikél a mag.

Ilyen vagy, téged így kell szeretni!

 

 

Hazafelé [15-16.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43421

Koosán Ildikó

 

 

HAZAFELÉ

 

Szűk földút vezet, régről ismerős,

a porban félredőlt keréknyomok;

egyedül ballagok

hol hajdanán szénával tornyozott

ökrösszekér,

most akácfaárnyék imbolyog,

 

tücsök szól, olykor egy kakukk,

a búzatábla félútig kísér,

tűz a nap, jövök ég és föld között,

senkim, ismerősek még a vén rögök;

 

szél lengedez, szakad harangkötél;

paraszt-barokk templom a táj,

kőkereszt, rajt’ pléhkrisztus

távolt fürkészve, megtörten áll;

e durva korban nem kímélte virtus,

kalapot emelhet, aki erre jár.

 

apám fentről reám mosolyog;

az égi kapu elé majd kiáll,

várni fog, ha oda indulok…

 

de most az emlék kiskapuja nyit,

s mögötte amit a képzelet bejár:

„kézen fogva sokszor jártak itt

apa és lánya, ha útjuk erre vitt;

fáradt gyermekét mire alkonyult

ölébe kapta, szemefénye volt,

velük kacagott a végtelen határ.”

 

…fel-felröppen most is egy madár,

a neszre nyúl riad, fácánkakas rikolt,

mesél és terelget az út … lelkemből

könnyek közt kibuggyan a múlt.

 

szűk földút vezet, régről ismerős,

közel a ház, anyám integet,

örül, de tudom, napokig sirat

ha búcsúzom, mert újra elmegyek…

 

 

Hazafelé, 2013. május 1. [5-6.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43420

Koosán Ildikó

 

 

GÁRDONY

 

P.J. emlékének

 

A kert havas, az ág deres,

bolondozik még április,

kristály a perc, és flitteres,

de szivárványa már hamis.

 

A kerti lak titoksziget,

szobában ágy és asztal áll,

benyitni többé nincs minek,

pókhálós csendet rejt a zár.

 

 

Hazafelé, 2013. április [42.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43419

Koosán Ildikó

 

 

TAVASZ AZ ERDŐBEN

 

Fák rügybontó sejtnagyüzemében

már csörgedez az újrakezdés láza;

elképzelem hajdan volt magam

fényloncos erdőm ösvényeit járva

kék csillagvirágos ősi birtokán:

téltemető sárgáll aranypalástban;

s ha új díszt öltene szemérmes

félhomályban, selymes párából

nő élő paraván; ifjú lány készül

így a bálra, csupa csillogó harmat-

csepp-ékszer, varázsos illat, szín

és hangulat; csodálatom vezérel;

szépséghúrokon istenkéz matat...

 

 

Hazafelé, 2013. április 1. [14-15.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43418

Koosán Ildikó

 

 

ŐRIZLEK MAGAMBAN

 

Ha madár lehetnék, innen messze mennék,

fenyőerdőd mélyén csöndben fészket raknék,

innen messze mennék.

 

Ha vadvirág lennék, csipkés szirmom volna,

megfürdetném kerted, bűvös illatokba’

csipkés szirmon volna.

 

Harmatcsepp, ha lennék, rétek dísze lennék,

szivárványgyöngy pártát színeidből fonnék,

rétek dísze lennék.

 

Ha napsugár volnék, fény-köntösöd volnék,

fürtös haragvirág, ünnepre kondulnék,

fény-köntösöd volnék.

 

Hogyha szél lehetnék, vihart sosem hoznék,

napsütötte lombok játszótársa lennék,

vihart sosem hoznék.

 

Szirti sas, ha volnék, fentről körbenéznék,

azt a vén eperfát keresném, ha él még,

fentről körbenéznék.

 

De mert elhagytalak, csak sóvárgom Kincsem,

nem nőtt szárnyam sem, hogy hozzád elrepítsen,

csak sóvárgom Kincsem…

 

Félek nem láthatlak, vissza sosem térek,

őrizlek magamban: imát, örökséget,

vissza sosem térek.

 

 

Az idő sodrásában [179-180.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43417

Koosán Ildikó

 

 

KENYÉRSÜTÉS

 

Jó anyánk még este szitálta a lisztet,

élesztővel vízzel kis halmot készített,

rejtette gondosan a liszt közepébe,

s hogy a kora hajnal éberen ne érje,

fateknőnk, a bölcső, őrizte az éjnek,

dagadt a kovász másnapi kenyérnek.

Még a Nap a fűből orrát ki sem dugta,

főtt krumplival anyám képlékenyre gyúrta

a kovászt a liszttel, langyos vízzel közbe,

abból míg rugalmas tészta illett össze;

dagasztotta aztán, gyürkőzve könyékig,

csendes könyörgése feljutott az égig;

friss asztalkendővel takargatta sorra,

hidegtől, huzattól, jaj, de nagyon óvta,

s akárha a gyermek megszületni készül,

eldagadt a tészta teknőnk peremétől,

addigra szakajtót béleltünk fehérre,

a formázott tészta kelhetett kedvére,

dagadt még, dagadt még óriáskeréknek,

jusson sok belőle reggel, s estebédnek.

 

Udvaron kemence felfűtve, tisztázva

úgy várta az áldást, hogy magába zárja,

óriáslapátról gesztenyelevélen

csusszant be, de elébb megmosdattuk szépen,

pirospozsgás héja, hogy mikorra kész lett,

szépségesnek hívtuk inkább, mint kenyérnek.

És hogy kerekedett!… Toldinak tán lenne

ereje elég, hogy rögvest megemelje.

Illatok és ízek… Hej, gyönyörű évek,

mikor becsülete volt még a kenyérnek.

 

 

Az idő sodrásában [120-121.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43416

Koosán Ildikó

 

 

ÖNARCKÉP

 

Holló László „Önarckép„ c.

festménye alá

 

Mert bennem ébred,

velem ünnepel

 

a tájba vésett

vázlatrajz: a Jel,

 

hullámzik belül

színekben tovább,

 

lényembe merül,

tűnik a világ,

 

mert vele együtt

vagyok egyedül,

 

és ott a csöndnek

lélekszárnya van,

 

mert vele együtt

vagyok önmagam.

 

 

Az idő sodrásában [115.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43415

Koosán Ildikó

 

 

AZNAPI

 

Mikor a

sötétség ajtaja

kéretlen kattan,

ágyam szélére

ül mozdulatlan

a megbocsátás

holdvilág-szőttes

fényruhába,

mikor az álom

akaratlan képeit

nagyítja, színezi

a lélek, veled

még egyszer

lelket cserélek;

 

kihallgatom

gyorsuló szívverésed,

mint anyaméhben

megbúvó

embrió, ha éled;

mikor, ha

virtuális rések

katakombáin

újra elérlek,

magamra húzom

a jótékony sötétet,

 

elképzelem

kígyóbőrbe bújt

karjaim hogyan

ölelnek át,

forgok álmatlanul;

légy legalább,

ha másképp

nem szabad,

gyűrött párnámon

elvetélt gondolat,

ami az idő

barlangjába hull.

 

 

Az idő sodrásában [86-87.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43414

Koosán Ildikó

 

 

KÁNIKULA

 

Kánikula! Mi lenne jobb,

bezárni minden ablakot,

hűsölni benn a hangtalan

félhomályban ablaktalan,

 

vagy kinn a nyári fényverés

szálfái között egy kevés

harmatban fürdő katicát

bámulni fénytörésen át

 

ahogy röptető-csúcsra ér,

tenger az ág alatti mély...

Menne az ember is vele,

lubickolni a semmibe.

 

 

Az idő sodrásában [50.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43413

Koosán Ildikó

 

 

ŐSZI KÉP

 

Sárgarigó ül az ágon,

fürdik a reggeli fényben,

hajlik az ág oda-vissza,

kék ragyogás van az égen.

 

játszik a lomb is a széllel,

mintha halál sose volna,

zöldje ma sárgában vész el,

leng aranyos lobogója.

 

napsugár lép át a kerten,

holt melegét ide szórja,

lobban az élet utolsót,

álmában jut fel a holdra.

 

 

Hazafelé, 2012. novem-

ber 3. [18-19.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43412

Koosán Ildikó

 

 

AKI DÖNT

 

Fényképedet még őrzöm a nyárból

polcomon a sok kacat között,

nézegetem, ha nagyon hiányzol;

fotódon víg, napfényes a távol,

házak közt itt szétterül a köd;

 

érintésed rajtam felejteted,

bőrömön vibrál a mozdulat,

szavaidból csöndfoszlányok lettek,

mintha hívnál, hallom hangodat;

 

lent zajong a villanyfényes város,

hömpölyög az emberáradat;

közöttük is mennyi a magányos…

aki dönt, és villamosra száll most,

nálamnál ma sokkal boldogabb.

 

 

Hazafelé, 2012. október 4. [38.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43411

Koosán Ildikó

 

 

MINT PINCEMÉLYEN

 

Bennem, ha szavak ébredeznek

csöndesen várok és hagyom,

felismerem, betűkké lesznek,

majd fehér lapra írhatom;

 

a gondolatnak szárnyat adnak,

a képzeletnek képeket,

megnyugtatnak, vagy elragadnak,

nélkülük élni nem lehet;

 

ilyen a lélek, ha napja fénylik,

ha benne öröm hangja szól,

szavakba rejtve csöndben érik,

mint pincemélyen forr a bor.

 

 

Hazafelé, 2012. szeptember 25. [34.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43410

Koosán Ildikó

 

 

ŐSZ

 

sárga, s vérarany palettán

fényeid kikeverte, átfesti

tegnapi harsányzöld világát

láthatatlan óriás ecsettel,

rendezi színpompás halál-

tusád egy misztikus varázs;

 

fordít az idő tengelyén;

 

díszesen, szűzen, szeplőtelen

elvéreztet fagyos tenyerén;

kiszemelt téged egy Nagyúr,

kiszemelt magának a Halál,

vár az első éjszaka jogán,

míg leterít, s magába ölel a tél.

 

 

Hazafelé, 2012. szeptember 18. [18.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43409

Koosán Ildikó

 

 

NYÁRBAN JÖTTÉL

 

nyárban jöttél, mint a zápor,

lassan tél lesz, tél a nyárból;

de itt bennem máglya éget,

el sem hiszem az egészet:

mintha égő vulkán lenne,

úgy röpít a képzeletbe…

itt vagy velem, lehetsz távol,

elém lépsz az éjszakából,

hallom hangod, idecsendül

szobámra ha esti csend ül,

zúg a szél, lépteid hallom;

szeretlek, most már bevallom,

ha mint fény az alkonyatba’

bevillansz a gondolatba.

 

 

Hazafelé, 2012. szeptember [37.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43408

Koosán Ildikó

 

 

FOGADD

 

Ha szőlőskertek

fűszeres illatával

kínálja fel magát

az ősz,

 

ködfüggöny mögül

napfény szitál,

 

vadszőlőbíbor kúszik,

lángol a ház falán,

 

kései madárszó

repítene vissza

a nyárba,

 

ösvényeit az erdő

szélesre tárja,

 

s vörösre duzzadt

szemhéját

álmosan nyitogatja

már a hajnal,

 

ne törődj magaddal,

mindegy, mit hoz

a holnap;

 

hidd a nyár

álmait

örökkévalónak,

 

bár jól tudod,

e harsány tarkaság

agóniája a létnek…

 

ne sajnáld magad,

megértőn fogadd

elköszönő

üzenetét a fénynek…

 

 

Hazafelé, 2012. augusz-

tus 23. [19-20.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43407

Koosán Ildikó

 

 

VASÁRNAPI ÉNEK

 

Hová tűntetek, napfényes vasárnapok?

reggeli frissesség, tisztára söpört utca

az áhítat házsorok közötti lépteivel?

vajon hova, ti szagos-szappanos

mosakodások, fehér, vasalt ing,

ünneplőruha, kisimult ráncok, s ti

harangzúgástól visszhangzó hegyek?

hová, ti családünnepek? asztal, diófánk

alá terítve, rajta gőzölgő húsleves,

aranyló rántott csirke, gyümölcs a fáról,

köröttünk macska, kutyánk viháncol,

a jámbor, hullámos szőrű fekete pamacs…

vajon hová a tányércsörrenés otthon-

teremtő zenéje, e láthatatlan tartókapocs?

fájó hiányát szeretném dalba fogni most…

s ti álomhordozó délutánok, vajon hová?

késztetői ábrándnak, mesének? hová a

nevetés, az ének; hová a félszeg, szerelmes

találkozások? s ti, magányos séták?

tépett fűszálat ajkunk présébe tolva

elmélkedtünk, mintha a világmegváltás

személyes küldetésünk volna, nyűge

a gondolat szerteröppenő fecskerajának…

hová tűntek a vágyak, a nyár-meleg

köpenyét ránk takaró lopakodó este?

hová az éjbe nyúló beszédes hallgatások?

talán a kor… s vele mi lettünk mások…

 

Megbújik bennem még a kép, akárha

virágszirom imakönyv lapjaiba zárva;

hangulatát, mert kérem, visszahozza,

vigasztalódni szenvtelen köznapokba.

 

 

Rondó a vadonban, 2012. augusztus 20. [71.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43406

Koosán Ildikó

 

 

VAN PILLANAT

 

Van pillanat, amit szívedbe vésel,

egy érintés száz vallomással ér fel,

alkony, ami csendben hull hajadra;

van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

 

Szitál a fény, árnyékkal olvad össze,

lásd, ami volt elmúlik mindörökre,

ajkad nem nyílik szépre, sem panaszra;

van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

 

Igéz a csend, mint mágnes vonz a távol,

tükörszilánk lesz napjaid javából,

könnyekből gyöngy, nyakláncnak összerakva;

van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

 

Kísér a múlt, homlokod mögé bújva

emlékeztet, te emlékezel újra,

és rab maradsz, a megszokások rabja;

van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

 

 

Hazafelé, 2012. augusztus 12. [29-30.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43405

Koosán Ildikó

 

 

VIHAR ELŐTT

 

A házra árnyék nem terül,

egy vén dió áll egyedül,

a nyárból más: illúzió;

 

lakója nő, alig mozog,

lefüggönyözött nappalok,

pár hűvös éjjel volna jó;

 

ágyon a paplan is teher,

anyaszült meztelen hever,

félő, ha álmában beszél

 

leolvad titkáról a zár;

Ott kint már rebben egy madár,

viharos táncba kezd a szél.

 

 

Hazafelé, 2012. július 25. [16.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43404

Koosán Ildikó

 

 

KRISTÁLYMETSZŐ

 

Művészi tárgy, metszett pohár,

aki csiszolja, mestere,

holnap már kézről kézre jár

gyöngyöző óborral tele.

 

Teremt, mint isten, bőkezű;

reflexek végtelen sora

virág lesz, inda; kész a mű;

lelke e darab, ő maga.

 

Emeli, átnéz rajt’ kivár

míg szivárványt bont falára

megannyi metszés fókuszán

a fénytörés eszenciája.

 

 

Hazafelé, 2012. július 23. [40.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43403

Koosán Ildikó

 

 

OLD TIME

 

A városvégen rét virul,

piros pipacs, meg szarkaláb,

néha átvillan rajt’ a nyúl,

hallhatja víg kakukk szavát

aki véletlen arra jár.

 

Léggömbbe zárt emlék e kép,

zsinórját tarthatod magad;

Old Time mozit ki visszanéz,

kiégett foltok közt a nap

deleje korhűn megmarad.

 

 

Hazafelé, 2012. július 21. [39.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43402

Koosán Ildikó

 

 

SZAVAKBA REJTVE

 

Fernezelyről Felsőbányára mentünk

apámmal,

szürke öltöny volt rajta, és kalap,

Szentistván napi búcsút ünnepeltünk,

augusztus húszat,

s mint mindig, gyalog, – így volt szokás –,

hajnalfényű, harmatos erdőszél alatt,

szelídgesztenyésen, almáskerteken át,

rétek, kaszálók ösvénye vitt toronyiránt,

derékig fűben a hegyoldalon,

szénaillatú mezőn

margaréták,harangvirágok között

ránk nyárvégi napláva-sugár gyöngyözött,

kakukkszó, távoli harangkondulás

rezdült törékenyen a tájba.

 

Lenn a völgyben színes templomi zászlók

erdeje,

fejkendős anyókák elnyújtott hangú

litániája,

s reszelős férfibariton

hegyoldalakról visszaverődő kereszttüzébe’

körmenet sodort a templom tömjén-hűsébe,

velük áldottuk istent apámmal;

barázdált arcán szelídség ült, jóság;

imádkoztam, az Örökkévalóság

tartsa meg őt soká nekem.

 

Hazafelé, hátunk mögött a nappal

élménykincseim cipeltem magammal,

mikor hirtelen valami elemi erő

mozdult meg bennem, akárha forrás tör elő,

buzogva, s a domboldalon fölfelé utunkba’

megtáltosodva fűből, virágból,

lapulevélből gyűjtöttem csokorba,

– csodáltam, részekre szedtem,

rímekbe fontam, ízlelgettem –

a szavakat… mint a mézet;

mezítláb, fekete poros félcipő kezemben,

fehér zokni a hónom alatt;

ízlelgettem belül a szavakat,

s rímes szavak ízlelgettek engem,

míg jó apám, – sosem felejtem –

karján kabáttal, dinnyével anyámnak,

előttem haladt,

jóságos óriás, aki példát mutat,

kalapját lóbálva elégedetten

fáradt talpaim elé terelte csendben

az alkonyfénnyel szegélyzett utat.

 

 

Hazafelé, 2012. június 8. [8-9.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43401

Koosán Ildikó

 

 

PANNÓNIA LIGETES TÁJAIN

 

Sodródnak visszafelé színesebb,

lenge mesékhez a költők; Nyílt-

vizű versenyek helyett szélcsendes

tengeri partszakasz mentén ma

biztosabb rév felé navigálnak;

Gondtalan mulatnak könnyűvérű

lányok illatos ágyán, rakott tálak,

jó, tüzes óborok, megváltó eszmék

káprázatában, ülnek tort tegnapi

nagy ívű céljaik sírja felett;

Egyszer a gyónás kényszere eljön!

Vállalni illik majd nyíltan a rendet,

a formát, s az elhahotázott példa-

beszédet; hadd dübörögjön kény-

szerű csendtől megszabadulva az

orkán; ne tunyák, túlsúlyos lúdja

legelje fény-kövér rétjeink éltető

zöldjét, ne térdepeljen porig a szó,

hajlongjon földig se eszme, se költő

az épp soros istenek trónja előtt,

ritmikus dallamba mentve a dörgés,

a villám térerejét; nincs mire várni,

a tespedés kora is véges, ideje lejár.

 

 

Hazafelé, 2012. május [27-28.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43400

Koosán Ildikó

 

 

TÁJKÉP

 

Mednyánszky László: Tavaszi

folyópart c. képéhez

 

Folyóparton körbejár a szél,

báránykák gyapján göndörül a Nap.

A tavasz csupa ábránd és szeszély,

füttyjelre vár a rongyos hó alatt,

s ha dalra bomlik tájban a fehér,

mezítláb a kertekig szalad.

 

 

Hazafelé, 2012. április [15.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43399

Koosán Ildikó

 

 

HALLOD-E?

 

Pattan a rügy,

barkacsönd

neszez már túl a városon;

hallod-e ?

szellőcimbalom

hangol venyigehúrokon;

hallod-e?,

kitárult égi ablakon

azúrkéken hömpölyög

felénk

március tavasz-szimfóniája

téli hó-fodor-csipkék

foszladoznak

madárhad fészkel a fákra,

örülhet, aki mindezt megérte;

táguló létterek,

csermely-dús remények

hóvirágszigetére

csábít, zenél,

minden ami fény;

bár

visszatart még a tél

ijesztő farkasfogvillogása,

vágyódsz az újjászülető

természet

misztikus templomába;

kék csillagvirágmezőket járva

füledbe suttog

rejtelmes bíztatása:

friss avarillat, lenge kiskabát

lesz divat

nemsokára;

a baljós károgás kényszerképzetét

hagyd, hogy

dajkálja más,

belőled tűnjön, mint a pára...

Hallod-e?

szellőcimbalom

hangol, tavasz lesz nemsokára.

 

 

Hazafelé, 2012. február 23. [13-14.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43398

Koosán Ildikó

 

 

NEM GYÚJT ESTÉRE LÁMPÁT

 

ajtó, ablak sorra bezárul,

sárga levél kereng a fáról,

kurtul a nappali világos;

kertvégen magányos,

kókadt virág; ez itt az

őszvilág végtisztessége;

részekben pusztul, aludni

indul, elpihen télre a

teremtő erő, meg-meg

kísértve még bágyadt

vágyait az éjszakának;

holnapra kelve hűvösebb

napok járnak, a ház-

tetőket vastag dér lepi;

akár az ember, az idő is

megszenvedi az elmúlás

társtalan magányát;

nem gyújt estére lámpát, –

mert nincs, miért – a hold...

 

 

Hazafelé, Szombathely, 2011. nov. [21-22.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!