Keresés

Részletes keresés

Mx8 Creative Commons License 2 napja 0 1 66990

Nem akkora ökörség, az EU márciusban közzétett egy iránymutatást:

https://ec.europa.eu/transport/sites/transport/files/legislation/c20201830_hu.pdf

 

3.4.

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a hatóságok által a COVID-19-pandémia megfékezése céljából hozott intézkedések jellegüknél és eredetüknél fogva nem tartoznak a fuvarozók rendes tevékenységi körébe, és a fuvarozók tényleges befolyásán kívül esnek.

 

Az 5. cikk (3) bekezdése szerint akkor nem érvényesíthető a kártérítéshez való jog, ha a szóban forgó járattörlést olyan rendkívüli körülmények „okozták”, amelyeket minden észszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

Ezt a feltételt teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben a hatóságok vagy teljesen megtiltanak bizonyos járatokat, vagy olyan módon tiltják a személyek mozgását, amely de facto kizárja a szóban forgó járat üzemeltetését.

Kiemelés tőlem:

Ez a feltétel akkor is teljesülhet, ha a járat törlésére olyan körülmények között kerül sor, amikor a személyek adott irányú mozgása nem teljesen tiltott, hanem csak bizonyos eltérések hatálya alá tartozó személyekre (például az érintett állam állampolgáraira vagy lakosaira) korlátozódik.

Adott irányú mozgás nem tiltott, mert kifele lehet menni. De azzal hogy a kormány megtiltotta a külföldiek beutazását (csak magyarok, azaz az érintett állam állampolgárai léphetnek be), az iránymutatás szerint rendkívülinek minősülhet....

 

Ez egy kiragadott mondat a következő bekezdésből:

Szintén a körülményektől függően, ugyanez a helyzet állhat fenn a személyek mozgásának tilalma által közvetlenül érintett járatokkal ellentétes irányú járatok esetében is.

.....az ellentétes irányra vonatkozóan is.

Minthogy rendkívüli körülményről van szó, nem érvényesíthető a kártérítéshez való jog. 

Előzmény: TeszkósBöbe (66987)
Tekergo12 Creative Commons License 2 napja 0 0 66989

Biztos lehet ott is. 

Előzmény: Kugler Kábel (66988)
Kugler Kábel Creative Commons License 2 napja 0 0 66988

Nekem az első ötletem (a nyelvi könnyebbség miatt) valamelyik határ menti szlovák biztosító volt (Komarno) de ma nem veszik fel a telefont mert ott ünnep van.

Előzmény: Tekergo12 (66982)
TeszkósBöbe Creative Commons License 2 napja 0 0 66987

Már megint az ökörség... 

Előzmény: Tekergo12 (66984)
Ivalo Creative Commons License 2 napja 0 0 66986

Görög biztosító soha nem jutott volna eszembe, látszik hogy nem vagyok rutinos repkedő. Ez a sok hasznos utazási infó (lenne) a lényege ennek a topiknak.

Előzmény: Tekergo12 (66982)
Tekergo12 Creative Commons License 2 napja 0 0 66985

Ha jol ertem, igy egy nappal tovabb kell kint maradnotok. Jartak mar sokan igy, ugy emlekszem, hogy meg a szallast sem hajlandok kifizetni..

Előzmény: Gergely1979 (66983)
Tekergo12 Creative Commons License 2 napja -1 0 66984

Szerintem karteritest semmi esetre nem fognak adni, max visszakapod amit fizettel. Reg nincs karterites a covid ota, az egesz euban. 

Előzmény: Gergely1979 (66983)
Gergely1979 Creative Commons License 2 napja 0 0 66983

Wizz hétvégén módosította a csütörtöki LCA - BUD járatunkat péntekre. Ilyenkor mennyi kártérítésre vagyunk jogosultak? Ha kifizeti a 400 €/főt abból kijön a 2 db COVID teszt :). Hogy lehet azt kihajtani belőle, aki tud az írjon légyszíves.

Tekergo12 Creative Commons License 2 napja 0 0 66982

Ha nem lenne karanten haza jovet, akkor meg azt mondanam, hogy csak a biztositas miatt nem biztos, hogy torolni kell, mert vannak gorog biztositok is ugy tudom, akar egy hetre is, nem is tul dragan, nem kotelezo magyart kotni. 

Előzmény: Ivalo (66979)
nagypapi Creative Commons License 2 napja 0 0 66981
Előzmény: Multipla (66980)
Multipla Creative Commons License 2 napja 0 0 66980

Elmondták, hogy az első hetet nem törlik, (kicsit ritkítottak hétvgén) mert haza kell jutnia az embereknek.

Szerintem ez a 2 járat már marad a héten.

Előzmény: Ivalo (66979)
Ivalo Creative Commons License 2 napja 0 0 66979

Köszönöm! Estig várok, hátha csoda történik. Fél éve erre készültünk, most saját kezüleg dobom a jegyemet a kukába...

Előzmény: Tekergo12 (66978)
Tekergo12 Creative Commons License 2 napja 0 0 66978

Sot a legjobb, ha telefonon beszelsz is veluk, hogy tisztazd, hogy azert torlod, mert ismerve oket fognak probalkozni, hogy ne adjak vissza a penzt azoknak, akik nem eleg ramenosek. Nem is tudjak sokan, hogy van ilyen lehetoseguk es siman hagyni fogjak bukni a jegyuket. 

Előzmény: Ivalo (66976)
Tekergo12 Creative Commons License 2 napja 0 0 66977

Torolni kell, ha nem mesz oda, akkor nem jar visszaterites, az olyan mintha te utazni akartal volna, csak elkestel mondjuk. Itt a torles a lenyeg, mert hogy nem biztonsagos orszag. 

Előzmény: Ivalo (66976)
Ivalo Creative Commons License 2 napja 0 0 66976

Szerinted mi a módja az egyoldalú elállásnak a szerződéstől? Most töröljem a foglalásom, vagy egyszerűen ne jelenjek meg holnap a reptéren? Amúgy a járat elvileg indul. CFU. Utasbiztosítás nélkül nem merem bevállalni.

Köszi

Előzmény: Tekergo12 (66941)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2 napja 0 0 66975

gondolom én is. amúgy a bázeli gép utasai iszonyatosat szívtak, a flighradaron lehet látni... a gépen lévő ismerős írta, már mindenki azt mondta, hogy inkább karantén, mert a vihar össze-vissza dobálta a gépet. végül happy end.

Előzmény: Tekergo12 (66974)
Tekergo12 Creative Commons License 2 napja 0 1 66974

Akkor gondolom a tobbi is, mert azok kicsit elobb erkeztek.

Előzmény: jazzcool1,2 (66967)
tucsok13 Creative Commons License 2 napja -2 1 66973

Ismerősnek azt mondták a mentősök, eddig két autó ment Bp-en tesztelni, vasárnaptól 32. A valóság az, hogy rengeteg a fertőzött, csak inkább a fiatalok akik tünetmentesek, tehát nem tesztelik őket.

 

https://24.hu/tudomany/2020/08/31/masodik-hullam-koronavirus-covid-rost-gergely/

 

Érdekes cikk..

Előzmény: _chillout_ (66971)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2 napja 0 1 66972

szerdától szombatig érdemes figyelni a számokat, ugyanis a hétvégeken alig tesztelgetnek.

Előzmény: nugger66 (66970)
_chillout_ Creative Commons License 2 napja -1 2 66971

Nem a vírus a kamu, hanem a kormány statisztikája.

Előzmény: nugger66 (66970)
nugger66 Creative Commons License 2 napja -4 1 66970

Éljen a párt, amely megvéd minket!!!

 

A tegnapelotti 279 után ma már csak 118 új beteg, pedig még csak nyolc órája zártuk a határt.

 

71 nap alatt 1100 új beteg a határzár bejelentése és a határzár közötti négy napban 930 új beteg.

 

Aki ezek után még hisz a virusban , az higyen abban is , hogy lapos a föld, kb mindkettőre egyforma az esély.

jazzcool1,2 Creative Commons License 2 napja 0 0 66969

:-)))

Előzmény: Mr. Hadley (66968)
Mr. Hadley Creative Commons License 2 napja 0 3 66968

Az erdőben az állatok között az a rémhír terjedt el, hogy az oroszlánnál van egy halállista.

Hogy a végére járjon ennek a medve, elmegy az oroszlánhoz, bekopog, s mikor ajtót nyit az oroszlán, megkérdi:

- Te, Oroszlán! Valóban van nálad egy halállista?

- Igen, Medve, így van.

- És rajta vagyok?

- Ezt így fejből nem tudom, de megnézem.

Bemegy a házba, majd kis idő múlva visszajön:

- Igen, Medve, rajta vagy.

 

 

A medve megfordul, és hogy inkább önmaga végezzen magával, leugrik egy szikláról.

 

 

A farkast is igen piszkálja a halállista híre. Ő is elmegy az oroszlánhoz, megkérdi van-e ilyen lista, s miután igenlő választ kap, felteszi ő is azt a kérdést, hogy rajta van-e a listán. Oroszlán bemegy, majd visszatér:

- Igen, Farkas, rajta vagy.

A farkas sem akar erőszakos halált halni más keze által, inkább leveti magát a szikláról.

 

 

Nyuszikát is hajta a kíváncsiság. Odaugrál az oroszlán házához. Bekopog. Oroszlán kinéz.

- Te, Oroszlán! Valami halállistát emlegetnek itt az erdőben. Igaz, hogy van nálad egy ilyen?

- Igen, Nyuszika!

- És rajta vagyok azon a listán?

- Várj, Nyuszika, így fejből nem tudom, megnézem.

Bemegy, s kisvártatva kijön:

- Igen, rajta vagy.

Nyuszika gondolkozik egy keveset, s miután megemésztette a hallottakat, megkérdi.

- Oroszlán! Ha megkérnélek rá, levennél róla?

Oroszlán válaszol:

- Persze, természetesen.

Előzmény: jazzcool1,2 (66960)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2 napja 0 2 66967

a bázeli gép sokat késett, éjfél körül landolt, az utasok karantén nélkül beléphettek.

W.L. Creative Commons License 2 napja 0 0 66966

Eddig/tavasszal is meg kellett fizetni az evakualas koltsegeit.

Talan 1-2 kivetel vagy reszleges kivetel volt, pl tudok olyanrol, hogy Balirol Becsbe sajat koltsegen kellett elrepulni, de onnan allami kisbusszal hazahiztak a magyar utasokat.

Előzmény: péeldé (66961)
W.L. Creative Commons License 2 napja 0 0 66965

https://444.hu/2020/08/31/a-csehek-mellett-a-lengyelek-es-a-szlovakok-is-belephetnek-magyarorszagra

 

De csak azokra vonatkozik, akik szallasukat mar korabban lefoglaltak.

Előzmény: Tekergo12 (66962)
nugger66 Creative Commons License 2 napja -3 1 66964

Ha azon a gépen lettünk volna, lefutottam volna az asszonyt, és lett volt két hét szabadságom, nem bírt volna utánam jönni.

Előzmény: Tekergo12 (66963)
Tekergo12 Creative Commons License 3 napja 0 0 66963

Most ugy tunik, hogy esetleg a gyorsan futo atheni utasok uszhatjak meg a karantent. A tobbinek nincs eselye. 

Előzmény: jazzcool1,2 (66951)
Tekergo12 Creative Commons License 3 napja 0 0 66962

Ezt hol lattad? 

Előzmény: jazzcool1,2 (66960)
péeldé Creative Commons License 3 napja 0 0 66961

:-(

 

 

Annak ellenére, hogy most nem tervezek utazást, de sok embernek különböző okokból mégis utazni kell. De ezzel az “összes ország” = I. Kategoriaval valoszínű felfordulás lesz...

elolvassuk ezt is hozzà https://konzuliszolgalat.kormany.hu/besorolasok

 

Előzmény: OrSoLy (66936)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!