Örömmel és némi büszkeséggel jelentem be, hogy megjelent az Out Of Season DVD, melyen a tavalyi Marillion Weekend mindhárom esti koncertje látható, hallható. Büszkeséget pedig azért érzek, mert végre nekem is sikerült felkerülnöm egy Marillion DVD-re. Többször is tisztán látszom a közönség soraiban:D :D :D Ahogy például a Lavendert dalolom hatalmas vigyorral.... hmmmm:D :D
Ha valakinek megvan a Marillion: This strange convention és Somewhere in London dvd, tudna felrakni torrentet vagy át tudná nekem esetleg írni?
Sajnos eddig nem tudtam megvenni őket, csak a Marbles on the road-ot, de mindenképp tervezem!! Hogy erre mikor lesz lehetőségem,még nem tudom, de nagyon szeretném megnézni őket!!
emilen itt tud elérni, aki tudna segíteni: anorak.levente@gmail.com
Ha már ilyen nagy a csönd itt (majd 2 hónap...) - no meg azért is, mivel a Marillion nem jár mostanában felénk - érdeklődnék: jön innen valaki a holnapi A38-as Riverside-bulira? Anno az itteni fórumozó társaknak köszönhettem, hogy megismertem ezt a kiváló csapatot!
A Rockszerviz utazást szervez a 2010. március 5-i koncertre!
YESTERDAYS - FLAMBOROUGH HEAD Kolozsvár, 2010. március 5. (péntek)
Utazás 21 fős Mercedes kisbusszal.
Indulás: Budapestről 2010. március 5-én 7 órakor. Érkezés: Kolozsvárra kb. 14 óra körül Városnézés, szabad program a koncert kezdetéig. A koncert után egyből indulunk vissza Budapestre.
Az utazás ára: 12 500 Ft, mely tartalmazza az oda-vissza utat.
A Yesterdays zenekar az utazóknak ingyen belépést biztosít a koncertre (ezt előre is nagyon szépen köszönjük!!!)
Jelentkezés: 2010. feburár 15-ig az info@rockszerviz.hu e-mail címen.
AZ UTAZÁS CSAK AKKOR AKTUÁLIS, HA 2010. FEBRUÁR 15-IG 17 FŐ JELENTKEZIK.
Az utazás árát 2010. február 28-ig az általunk megadott számlaszámra kell átutalni, de lehetőség lesz személyes befizetésre is.
Ahogy ígértem, beszámolok a tegnap esti koncertről.
Előzetesként csak annyit, hogy még mindig a hideg futkos a hátamon...
A helyszín: Cadogan Hall, London, Chelsea központjában, gyönyörű, régies, de modern koncertterem, ami leginkább egy templomra hasonlított.
Turnézáró koncert, videófelvétel, tehát fokozott izgalom.
Kevés hangszer, viszonylag kevés technika, Steve-nek egy akusztikus gitár és az új Jack Dent SR gitárja, ami tényleg olyan szépen és tisztán szól, mint ahogy azt beharangozták. Pete egy akusztikus basszusgitárt és egy akusztikus gitárt használt + néhány xylofon. H egy zongorával egy régi kopogóhangú, zongoraszerű hangszerrel és egy óriási cimbalommal, végig ülve. Ian a szokásos dob mögött bújkált, azt pedig, hogy Mark körül mi volt, egy hétig sorolhatnám.
A koncert percre pontosan fél 8kor elkezdődött a Go!-val. A helyjegyek ellenére valaki elfoglalta a helyünket (tipikus London), ezért a szigorú házszabályok és a videófelvétel miatt a hátsó sorban kellett megvárnunk az első számot. Az Interior Lulut már a jól megérdemelt 3. Sor közepéről nézhettük.
Azt hiszem itt még kicsit feszült volt a légkör, a zenekar még kicsit izgult a felvétel miatt, a közönségnek pedig szokás szerint leesett az álla.
A zenekar felállása szokatlan volt, mindenki a másik oldalra került, Steve és Mark baloldal, Ian és Pete rendezői jobb. Kivéve H, ő maradt középen :)
Aztán lassan megtört a jég: Out of This World, Wrapped Up In Time. Az előbbihez gondolom nem kell kommentárt fűznöm. A Wrapped Up In Time a HOTR-on nem fogott meg, de ebben a verzióban és előadásban igazán ütött.
A számok között H történeteket mesélt a számokról, ami néha talán sok is volt, viszont remek humorának köszönhetően oldotta a feszültséget.
Pl. a következő szám The Space előtt elmesélte az amszterdami villamosvezető és a parkoló autó esetét. (“unable to miss, like the man on the tram / crashing you car in Amsterdam”)
A Space akusztikus verziója elég jól sikerült, de nehéz összehasonlítani az eredetivel (főleg ahogy Budapesten szólt). A szám közben előkerültek újabb fénytechnikai elemek, amelyek még inkább feldobták az előadást és a Space-feelinget.
Hard as Love – szerintem remekül eltalált feldolgozás, sokkal hatásosabb volt a lemezen hallhatónál.
Azt gondolom, talán szükségtelen is volt kiadni a “Less Is More”-t, mert ezek a dalok így kezdtek el élni igazán. A jelek szerint mindenesetre hamarosan várható egy Less Is More koncert DVD.
Quartz – már a dal kezdete sem volt semmi, a kollektív cimbalom-xylofon játékkal, majd Steve Rothery mester egy olyan gitárszólóval fejezte be a számot, hogy a közönségnek az a része, amelyik magához tudott térni, felállva tapsolta meg.
Eddig nem voltam elájulva a Wishing Tree-projekttől, de ha van még jegy a 20-ai koncertre, akkor ott leszek, mert vétek kihagyni egyetlen koncertet is, ahol ez az ember gitározik.
A 3 perces tapsvihar a zenekart meglepő módon zavarbaejtette, ugyanakkor az addig komoly Rothery arcára is mosolyt csalt és fülig elpirult.
If My Heart Were A Ball – ez sem tartozik a kedvenceim közé, de remekül szólt, különösen a végén a “hard ball dream love now.. stb” rész.
It’s Not Your Fault – H szóló, gyenge szám, de gyönyörű előadás.
A “Memory of Water”-t az H-Steve-Pete hármas adta elő, ez igazán újszerű volt és sikerült felülmúlnia az eredeti dal szépségét, majd az első blokk a “This Is The 21st Century”-vel véget is ért.
Rövid szünet után megint H szóló (No One Can), amit szintén érdekes volt hallani, de ez csak felvezetés volt a teljes felállásban előadott Beautiful-hoz majd a This Train Is My Life-hoz. A This Train Is My Life nagy kedvencem és az akusztikus változat sem okozott csalódást, igazán erőteljes és érzelmes volt. Valahol ennél a pontnál vége lett az intim hangvételű, csöndes előadásmódnak és elkezdett kicsit rockosabbá válni a hangulat. Estonia és You’re Gone: itt már Ian is odavert rendesen a doboknak, nagyobb lett a hangerő és H is fel-felállt néhány másodpercekre a zongora mellől.
Közben óriási poénok a számok közötti átvezetésekben, amelybe Mark és Pete is bekapcsolódott.
Az 80 Days csúcspontja Mark Kelly zongoraszólója volt, majd jött a ráadás:
Answering Machine, Easter és Three Minute Boy.
Az Easter megint remek szólók, majd a jó hosszúra nyújtott Three Minute Boy, ahol H megénekeltette a közönséget.
A végén majdnem elkaptam a pengetőt, majd nézzétek meg a dvd-n, ahogy nyújtóztam érte J
Ezzel sajnos végetért a koncert, de azzal búcsúztak, hogy 2010-ben még feltűnhetnek egy-egy fesztiválon, az új album készítése közben…
Felraktam néhány képet, amit megnézhettek itt [link1]
Pár hete letöltöttem az osloi koncertet, ami ugyan vicces volt (a közönség átvette az irányítást és diktálták milyen számokat játszanak), de elég gyenge a hangminőség.
Inkább készülök a Cadogan Hall-i koncertre, már alig több mint 2 hét van hátra :)
Nálam majd délután fog szólni. Nemrég letöltöttem a "Man of A Thousand Faces"-t, azóta naponta meghallgatom. Egy zenei orgazmus az a dal, és a szövege is üt.
Go!, Interior Lulu, Out Of This World, Wrapped Up In Time, The Space, Hard As Love, Quartz, If My Heart Were A Ball, It's Not Your Fault, Memory Of Water, This Is The 21st Century, Hollow Man, Faith, Beautiful, Estonia, Cover My Eyes, You're Gone, 80 Days, Gazpacho, Ocean Cloud, Easter, Made Again, Answering Machine, Sugar Mice
Azért ez vonzóbb, mint az album maga.
Különben a koncertek letölthetők némi kis költséggel a honlapról.
Hát, szerintem ez csak egy lemez a sok közül... A Marillion meg Marillion forever :-) Az ember akkor is szereti a kölkit, ha hülyeséget csinál, én meg akkor is szeretni fogom a Marilliont, ha néha kiad egy szarabb lemezt a kezéből :-) Amúgy meg hallgassatok Subsignalt! Az utóbbi idők számomra egyik legjobb kis zenéje. Van benne némi marillionos varázs, de semmi utánzás. http://www.taringa.net/posts/musica/3471685/Subsignal---Beautiful-Eamp;-Monstrous-(2009)-%5BMP3%5D.html
23 éve hallgatok Marilliont, nekem is van vagy 40-50 Marillion lemezem, pólóm, sapkám, az autómon matrica, etc.etc. Nyilván elfogult vagyok, de nem ez mondatja velem, hogy nekem nagyon tetszik.
Számtalan olyan Marillion dal létezik, amitől kiütést kapok, sőt lemez is van, amit egyáltalán nem hallgatok, mert egy-két nóta kivételével élvezhetetlen számomra.
Ezért megértem, ha valakinek meg épp ez okoz csalódást.
De az ízlésről vitatkozni nem lehet.
Én szeretem ezt a hangulatot, ezt a hangszerelést, az ilyen kocsma sarkában pötyögős-zenélgetőst, nem csak a Marilliontól. És az csak külön jó, hogy az ismerős dalok így köszönnek vissza.
Hogarth a szóló fellépései, meg régebbi kocsmakoncertek után egyáltalán nem meglepő ez a lemez, hisz a Marillion életében ez "benne van".
Amúgy még a borító a legjobb az egészben - utalva a korábbi témára-, bár ez is szerepelhetne a Guiness Rekordok könyvében, mint a legócskább progrock-booklet.
Nálam az album egyértelműen "EGYSZER ÉS SOHA TÖBBÉ!!!!" Még véletlenül se...
Gondolta volna a franc, hogy ekkora szart adnak ki a kezeik közül.
(És ha ezt a világ egyik legelfogultabb rajongója mondja, talán van benne némi igazság, és nem csak pillanatnyi elmezavarnak tudható be.)
Amúgy most gyógyulásképpen Afraid Of Sunlight és Brave szól... :) :) :)
Hát igen, sajnos "less is not more" ebben az esetben, talán a This is... az egyetlen kivétel. Persze, itt is a kedvenceim a "legjobbak", de sajnos elmaradnak az eredetiek mögött (Memory of Water, The Space, Interior Lulu). Mivel néhány dalt már ismerhetünk akusztikus verzióban is ezek közül, tényleg feleslegesnek tűnik ez a próbálkozás. Viszont rám pontosan fordított hatással volt az album, mint Rád, kíváncsivá tett az élő verzióra.
Szívesen vitatkoznék Veled, de nem tudok: totálisan egyetértek. Nagyon kötődöm a Marillionhoz, különösen a Hogarth-korszakhoz, de ez a lemez - úgy, ahogy van - negyon rossz, szinte hallgathatatlan. Ahogy például az Out of this World harmadiktételét tönkrevágták... Katasztrófa. Végig döbbenetes unalom az egész.
Én, aki még a Somewhere Else-t is védelmembe veszem mindig, ha szóbakerül...
Én, aki képtelen meglenni két napnál hosszabb ideig Marillion nélkül...
Én, aki kb. 170(!!!!) hanghordozót - CD,DVD - tudhatok a gyűjteményemben ettől a zenekartól...
...
Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy számomra ez a lemez magasan a legfeleslegesebb, leggyatrább anyag, amit valaha is kiadtak, ideértve a karácsonyi cd-ket, demókat, válogatásokat is. Szarul szól, bár ez már egy ideje nem okoz meglepetést, nincs élet a dalokban, erőltetett minden, főleg H hangja, az új dal pedig az eddigi leggyengébb Hogarth-szerzemény, ugyanolyan borzalmas, mint a zongorás szólóturnéján hallható produkció.
Már korábban éreztem, hogy valami nem lesz rendben, főleg a cím miatt, de alig vártam október második napját, és szinte percre pontosan hajnali egykor (Greenwich-i idő szerint éjfél) már le is töltötem... és életemben nem csalódtam még ekkorát. Amikor pedig megérkezett a CD, azon gondolkodtam, hogy kivágom az ablakon, úgy ahogy van, de aztán csak annyiban maradtam, hogy kihagyom a decemberi dublini koncertet, pedig nagyon készültem rá.
Less is more... - hááát, ez ugyan nem more, és még enyhén fogalmaztam.
Ez persze csak a saját véleményem, akinek tetszik, írja meg legyen szíves, hogy neki miért más a véleménye. Kíváncsi vagyok tényleg!
