A cefre/must kénezésének elhagyása nem gond, ha szép, egészséseg a szőlő, tiszta a pince. Szépen beindul természetesen. A forrás végével fejtsd le a seprőről, kénezd meg, jót tesz neki. A derítést ne siesd el, mert az erjedés végén még mozoghat, nem lesz hatékony a folyamat. Az egyszer fejtett bort legjobb lenne 1-2 hónapig pihentetni, hogy még a finomseprő nagy része leüljön, utána lehet deríteni (leginkább próbaderítés, hideg-meleg próba után).
Én is leirom hogy csináltam,hátha találtok benne valamit hibát.Én pl nem nem kéneztem le.
Préselés után fel lett húzva 20 fokosra és ment a müanyaghordóba.Most kb 20cm-es barna hab van rajt és lehet hallani ahogy serceg úgyhogy szerintem biztos elindult a forrás.Majd kb 2 hét múlva teszek rá deritőt és utánna még kicsit állni hagyom,majd lefejtem és megy a ballonba illetve kap egy enyhe kénezést is.
Más vonalat viszünk, ebből lehetnek eltérések ;-) Egyébként az egészséges cefre 10-30-50mg/kg kénezése nem ördögtől való, főleg, ha héjon akarjuk áztatni pár órát a cefrét, netán vörösbort készítünk. Ez max 1dl-t jelent 5%-osból, 10g-ot a borkénből, 100kg-hoz. De ez a maximum, ennek fele, harmada is elég. A pektinbontó már érdekes kérdés, egy fakosaras présnél megjárhat az ember, ha annyira szétbontja, hogy préselhetetlenné válik az anyag. De kénezés előtt illik a pektinbontást megcsinálni, mert úgy hatékonyabb. Az első kénezést pedig az általad megadottal bátran lehet csinálni, csak később figyelni kell a szabad kénessav szintet, és ha szükséges, hozzáadni.
Jó a sima borélesztő is sztem. Tápsó és pektinbontó mehet bele.
Én egyébként nem értem a must ennyire kemény kénezését.
Én azt tanultam, hogy amikor daráljuk akkor kb 30 kilónként finoman sózzuk meg a darálékot, ahogy a húslevest szoktuk :)
Amikor már kiforrt a must a tartályban és a pezsgés is leállt, akkor szoktam lekénezni, 200 literhez 2 dl törzsoldattal. Majd ülepítés 2 hétig és fejtés.
Ilyen kénezés mellett a pektinbontó nem lesz annyira hatékony, a kén is roncsol eleget. Na meg az Othello nem tipikusan az a fajta, amit érdemes pektinbontózni. Ha héjon fogod kierjeszteni végig, és nem csak áztatsz egy-két napig, úgyis szét fog menni minden benne. Az élesztőtáp nem feltétlen szükséges, ha figyeled az erjedést, menet közben is adagolhatsz bele.
Kb. 50mg/l ként kapott (mármint hatóanyagot, feltételezve, hogy 5%-os az a törzsoldat), ami kicsit sok, fele bőven elég lett volna. Ez eléggé el tudja ölni a vadélesztőket, de ha ez volt a cél, akkor rendben, mehet bele a kéntűrő élesztő. Ha spontán szeretnéd erjeszteni, akkor majd elindul, csak lassan.
A beadagolt kén nem bomlik el. Lekötődik. Az összes kén szintet eléggé meg tudja dobni. Jó esetben egy része olyanhoz kötődik, ami majd a seprővel kikerül a borból. De ha van a környékeden labor, erjedés után, még kénezés előtt vigyél egy adag újbort, hogy szabad és össze ként mérjenek neked. És akkor már akár egy kénezési próbát is csináltathatsz velük, hogy pontos mennyiséggel tudj egy szép szabad kénszintet beállítani.
A gyöngyösi főiskola volt borászával sikerült konzultálnom.
Azt javasolta, hogy hígítsam: tiszta, kénezetlen musttal kezdjek, azt oltsam be, mehet bele kevés kénezett is, hogy a későbbi, zajos erjedéskor hozzáadandó kénezett tétel ne okozzon akkora sokkot az élesztőnek, valamint az új préselést ne ülepítsem, hadd legyen elegendő tápanyaga az élesztőnek.
Ajánlott élesztő: Mycoferm BFR 03, Saccharomyces Cerevisiae Bayanus , nehéz körülményeket jól tűri, 50mg szabad kén meg se kottyan neki. Gyöngyösön az Interker-Wein boltban kapható 75g 650 Ft.
Köszönöm mindenkinek, aki segített, nekem meg ez a tanulópénz!
Ha tényleg 10x-es mennyiségű ként kapott (3-500mg/kg hatóanyag) és veszel szőlőt, hasonló mennyiséget, azt erjeszd ki külön. Nem lehet tudni, ilyen kénmennyiség mellett mi lesz a végeredmény, esetleg egy durván fejfájós anyag ;-) És akkor legalább egy jó tételed is lesz.
Csináltam vagy száz liter fojtott mustot! Ugyanis a borkénes doboz 200 gr-os, vagyis 10x-es kénezést végeztem, én marha, mehetek a fenébe a kémiai ismereteimmel!
A fehér és a rozé még mindíg hallgat, a vörösnek való a héjon pöszörög.
Must kéntelenítése a tankönyv szerint házilag nem megoldható, nézelődök még, ill. lehet, szerzek acetaldehidet, az bontja, aztán kiszellőztetem. Ha van más megoldás, szívesen venném.
Másik lehetőségnek látom hígítani fajtaazonos, nem kénezett musttal, holnap szüretelnek.
Maci-P-nek: félreérthető voltam, a fehér must erjesztésre szaporított élesztőből adtam hozá fél adagot, majd később a vörösborhoz előkészítettel pótoltam. Bár, van benne 15% Zenit must is, mert vörösborra dolgoztam, és ez okozhatja a laasú reagálást. Nagy ötlet a kéntűrésre szelektált élesztő, gondolom Gyöngyösön kapok valahol.
Ma reggeli állapot: fehér és rosé must alszik, a vörös csendesen forrdogál, és a törköly is, ami 90%-ban a fehérből van és sütőélesztőt kapott. Gondolom a héjba nem oldódott be annyi kén, mint a mustba.
Veszek még mindkét szőlőből, veszek kéntűrő élesztőt, beindítok egy tiszta erjesztést az új mustból, aztán adagolom hozzá a fojtottat, több részletben, befőttes üvegben kikísérletezve a jó arányokat, nehogy leállítsa a nagy tételt. Ha marad fojtott, majd lesz valami belőle, beteszem a törkölybe, lesz jó kis kénes pálesz! A sütőélesztő meg úgy látszik jól bírja a ként.
Hozzám tegnap váratlanul, hamarabb esett be egy adag Pölöskei muskotály, amit a kíváncsiság miatt vettem.
(Maga szőlő ízlett a családnak, az oltványosom, nagyon dicsérte, de úgy nem akartam telepíteni belőle hogy nem próbáltam ki.)
A szőlőt erre a hétre vártam és nem volt itthon élesztő hozzá. Sarki mezőgazdasági boltban vettem Unikén élesztőt én is! Elég érdekesen indul az erjedés nálam is pedig én nem nagyon kéneztem, csak egy kis torzsoldattal megspricceltem bogyózás után. Tápsót is normálisat kapott. A szőlő kifogástalan minőségű volt. Egy nagy barnás trutyó van rajta, de nem mozgott az este. Lehet nem egy sztár termék ez az Unikénes cucc?!?!?!?!
Lehet bohóckodni az üvegballonokkal, én is megtettem párszor. De amikor rájössz, hogy:
- tisztítani annyira nem egyszerű
- fejtéskor sok kidobott bor lesz, ha több üvegballon van
- a bor csak darabban marad, hiába van több ballonod
, akkor a végső megoldásként marad az úszófedeles tartály. Annyira nem drága, hogy aki szereti a bort készíteni, ad a minőségre, annak megéri. Egyszeri beruházás, sok sok évre előre. Hogy műanyag vagy fém, az ízlés dolga, de ha kicsit is komolyan gondolod, akkor előbb-utóbb muszáj lesz beruházni. Lepd meg magadat Karácsonyra :) Ez hosszú távú beruházás.
A javasolt/megengedett kénadagtól mindig kevesebbet használok, főleg akkor, ha a szőlő egészséges volt. Gondolom elég régen permeteztél kénnel a szüret előtt, mert ha nem, ez is okozhat ilyesmit.
A vöröst nyilván héjon fogod áztatni minimum egy hétig. Ne legyél türelmetlen, nem történik semmi, akkor sem ha csak 24 óra múlva indul meg.
A 20 C a tárolóhelyen rendben van, de mérd a must hőmérsékletét is nehogy túlmelegedjen.
A zweigelt nagy adag ként kapott, de nem túlkénezet. A zenitnél nem tudom értelmezni, mennyihez adtad, így arra nem tudok mit mondani. A sok kén miatt lassan fog indulni a zajos erjedés, de pár nap múlva elindul majd, várj türelemmel. Vagy keress kéntűrésre szelektált élesztőt, ha nagyon sietsz. A fehér zenitből hogy lesz rosé?
Zenit és Zweigelt fajtákat dolgoztunk fel, a Zenit-et lehet, kissé túlkéneztem: a zúzott cefrébe adtam 100 literre 15 gr borként(elnéztük a kád mércéjét, 150 liternek néztük)
Egy éjszaka héjon áztatás volt a cél, 20 fokos volt a feldolgozóhely és a pince.
Must ülepítés után lett 70 liter oltanivaló, Unikén fajélesztőt a leírás szerint "élesztettem" és szoktattam, gyanús, hogy nem volt valami jó a cucc, mert a vörösborhoz való élesztő felhabzott, a fehérhez való meg nem.
24 óra alatt meg se indult a cefre forrása.
12 órája újra oltottam dupla adaggal(2 hl-hez valóval), ez jól viselkedett, élesztéskor felhabzott, de még mindíg semmi mozgás, meglátom, reggelre mi lesz.
Tananyagokat olvasgatva nem tűnik túlkénezettnek.
A Zenit-et 80 gr.-al kéneztem, rose-nak valót vettem le belőle, ezt mindkét fajta élesztővel oltottam, kissé mozog, de nem annyira, mint a vörös cefre( a biztonság okáért ez is kapott még újabb fél élesztő adagot)
A vörösbornak való beoltva 12 óra után megmozdult, ő is kapott fél adag újabb élesztőt, már csípős a szaga, pezseg.
Nem kukacoskodás és tudom hogy mire gondolsz, de a Maci által ajánlott Türk tartályok mindegyike tuti rozsdamentes és saválló is!
:-)))))))
A a bortárolásból kizárhatod a műanyagokat, de elég reggel felkelned, engedni egy pohár vizet a műanyag cső hálózaton keresztül és nem is kell tobábbmenend.
Én beszélgettem többször a szomszéd faluban egy gyártóval aki a tűzoltó autótól a tejes kocsin keresztül a helikopterig sok helyre csinált már tartályt. Azt mondta, a bor csak egy vicc anyag, azokhoz képest, ami savakat, lúgokat tárolnak, szállítanak ilyenben.
Szerintem.nagy előny az ár, a súl, a könnyű kezelhetőség.
Igazából a fém tartály sem természetes anyag, az is mesterségesen készül.