Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Weöres Sándor
A tündér
Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.
Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.
Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.
Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.
Pityu és Pöszi az óvodakertben mindenfélét sinálnak mi mijen dicnók a többi óvodások körülöttük álnak nézi a Paidagógosz néni pfuj meekkora dizsnók űrlapot és hegyes tollat ragad dühtől hullámozva ír. Tüzdelt Zülők! Máskor scináljanak jobb jerekeket. És felelnek a zülők: Kedves Paidagágász Néni! Hun házasodunk hun meg elválunk különb féle jerekekkel kísérletezünk.
Szél játszik a patakkal, én meg a te hajaddal, Piros alkony lobban szőke hajadba, hajadba, Mintha felhő ragyogna.
Korhely néz az üvegbe, én meg a te szemedbe, Hogyha kérek és ígérek, nehogy szánj, nehogy szánj, Maradj te csak piciny lány.
Egér bújik alomba, te meg az én karomba, Vad manó hull, szarva szétáll, kukucskál, kukucskál Rá ne nézzél, aludjál.
Zápor hull a peremre, könnyed meg a kezemre, Jól tudod, hogy elborít majd a vad láng, a vad láng Még ha nem is akarnánk. Jól tudod, hogy elborít majd a vad láng, a vad láng Még ha nem is akarnánk
Weöres Sándor
A galagona
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
E bánatot magammal hurcolom, Ez ódon poggyász ősi útitársam, Tartalma: szerelem és unalom És nem fáradok el az utazásban És rohan róna, rét, város, vadon És jönnek tájak, miket sohse láttam És emberek, új kéj, új borzalom És minden egy marad a változásban És poggyászomat el nem dobhatom És hurcolom gyönyörben és a gyászban. A szerelem jön és az unalom És mindenütt egy álmot küld az ágyam S hiába járnék villámszárnyamon A messze északon vagy indiákban, Valaki megvert egy gonosz napon, Valaki elment, hogy örökre várjam S hiába vár a ciprus és halom S az éktelen sötét az éjszakában, E bánatot magammal hurcolom Az életen s a végtelen halálban!
Még néha jön, hogy újra fáj a múltak Eltűnt szerelme, túl e tájakon, Hová szelíd gőgömmel elvonultam, A néma röggel s hűs éggel rokon. Még néha jön, hogy tűnt nevek zenéje Szívembe sír és vérem újra gyúl S a messze ködbe és a távol éjbe Sóhajtok, mint a fa, ha lombja hull.
De már nyugodt ütemre ver a szívem, Ütemre, melyben szférák dala zsong És én tudom, nincs mit keresni itten Halott apát és hűtelen rokont. Örök testvérek, csillagok, ti hívón Reám sugárzók, intetek, megyek S mint öngyilkos, aki megáll a hídon, Reménytelen még visszarévedek.
Én emlékszem, már játszottunk együtt mi Nagyon régen és nagyon messze, messze. Nem Anna voltál, nem is volt neved még És akkor is a végén szomorúan Elváltam tőled és e földre jöttem.
És gondolom, fogok még játszani Aranyhajaddal, bársony vállaiddal, De akkor is, a végtelen ködén át Egy régi válás rémlik majd felém még, Egy régi név, egy régi szomorúság
Fiam, az embernek önmaga az egyetlen ellenfele. Az egyetlen igazi ellenfél a lelkedben lakozik. Az ember ereje, Vic, nem az izmaiban rejlik, hanem a szívében. Biztos, hogy mindenkivel vele születik valamennyi bátorság. Erre szükség van a túléléshez. De a szív, ami benned dobog, csak akkor erősödik, ha folyton edzed. Életveszélyen kívül nem számít igazán, ha kudarcot vallasz. A jellem igazi próbája az, hogyan reagál az ember a kudarcra. A kudarc hasznos dolog lehet, de csak akkor, ha utána sokkal szívósabban, sokkal elszántabban próbálkozol újra. Egészen addig, amíg nem sikerül
Arozika, tudod én mindig próbálom a dolgokat egyszerűen csak úgy megírni, ahogy elveti bennem önmagát a gondolat és lásd folyvást túlbonyolódik bennem a szavak fonala, és mégis, valahogy mindig összeáll, és nem egy óriás csomó lesz belőle...és úgy érzem, ha az volna, Te akkor is értenéd, vagy addig bogóznád, még megtalálod a végeket...
köszönöm a bátorítást...
...minden pillanatod változik, de vannak dolgok, amelyeknek nem elég a pillanat, talán az évek súlyos ólomlábai sem elegek, hagyni kell, hogy az érzések kiforrjanak, és az emlékeket el kell fogadni azon a helyükön, ahol beágyazták magukat, a lélek mélyén...és megtanulni együtt élni azzal, hogy mindig éreztetni fogják, hogy ott élnek...ez természetes...
Legyen léleknyugalmas álmod, és békéd!
A napok folyamán a zajló élet és Réka folytonosan mellette álló bátorítása következtében kezdett kissé megnyugodni, lelkileg megerősödni, kevesebbszer beleveszni a reményvesztettség örvényeibe. Saját maga is érezte, hogy a folytonos tevékenység kimozdítja a válságból, létrát ad a szakadékból való kimászáshoz.
Tükör, annyira szépen fogalmazol ! Tudod, hogy szeretem....
mindig is csodáltam gyönyörű jelzőidet.
Én is bízom, de most minden összejött.....változik, tudom.
Számomra kisugárzással élni annyit jelent, hogy nem adtam fel magamat, a hitemet, az álmaimat, vágyaimat, és mindezért racionálisan és érzelmileg is mindent megteszek, mivel így érzem azt, hogy élek. Nekem fontos, hogy érezzem az élet ízét. Kisugárzás nélkül nincs élet, sem tartás.
Az emlék újabb emlékeket idézett fel bennem, és csakhamar azon kaptam magam, hogy az elmúlt éveken merengek: lelki szemeim előtt megelevenedtek fontos események, nagy győzelmek és fájó veszteségek
...igen, Osho pont azzal a kimagasló képességgel rendelkezik, hogy mindenben megbúvik, a sötétben, mikor tapogatózva lépdelünk, a lélekben, mikor a szavak oly semminek tűnnek, mégis el akarjuk mondani őket, a fényben, ahol már minden világít, és mégis, tanításai messze túlragyogják, a félelmekben, az önismeretben, vagy éppen annak hiányában...mindenben ott van a belőle jövő bölcsesség, mert el meri mondani mindenkinek...!
...remélem, a hullámok utóhatásai közt lelked üresre szántott fövenye ismét megtelik az apró örömök népességével, miként a hullámok nyugalma is életet alkot, nem pusztít a napfényes napokon...!
A fény harcosai vagyunk. A bennünk lakozó szeretet és akarat erejével meg tudjuk változtatni a sorsunkat, és sok más ember sorsát.
Az egyedüllét az az állapot, amikor egyedül is jól érzem magam a bőrömben, függetlenül attól, hogy hányan vannak körülöttem. Ha jól vagyok, akkor is jól vagyok, amikor nincs ott senki, és akkor is jól leszek, amikor sokan vannak körülöttem. Arról nem is beszélve, hogy ha jól vagyok, kétféle ember fog hozzám közelíteni. Az egyik, aki le akar szívni, a másik meg, aki hozzám hasonló. Az egyiknek adott helyzetben mondhatok nemet, a másik csoporttal barátkozni fogok.
Szép estét, Arozika, a gondolataid olyannyira a lelkem mélyérő szólnak, talán Neked kéne inkább a tükörnek lenni...
Remélem, jól vagy és a korbácsolt tajtékok már nem zúdulnak annyira pihenni vágyó lelkedre...
A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is.
A napok folyamán a zajló élet és Réka folytonosan mellette álló bátorítása következtében kezdett kissé megnyugodni, lelkileg megerősödni, kevesebbszer beleveszni a reményvesztettség örvényeibe. Saját maga is érezte, hogy a folytonos tevékenység kimozdítja a válságból, létrát ad a szakadékból való kimászáshoz. 
A tenger végén nem feneketlen szakadék van, hanem egy másik kontinens
Az emlék újabb emlékeket idézett fel bennem, és csakhamar azon kaptam magam, hogy az elmúlt éveken merengek: lelki szemeim előtt megelevenedtek fontos események, nagy győzelmek és fájó veszteségek
A fény harcosai vagyunk. A bennünk lakozó szeretet és akarat erejével meg tudjuk változtatni a sorsunkat, és sok más ember sorsát.
Sose bízz a vízfenékben,
A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is.
