Mert elveik vannak. Tudod, léteznek olyan emberek, akiknek nemcsak a zsebük számít, tudom, hogy egy kőkemény fideszesnek ezt nehéz elképzelnie, de láthatod, vannak ilyenek.
Az ellenzék ezen már nyert, nincs mire várnia. A szimpatizánsaik készpénznek veszik hogy a fidesz csinálta, a baráti sajtó szintén, tüntetés volt is, lesz is. Nincs szükségük többre.
Így van, Dulifuli törp az egésznek a mozgatórugója, csak azt nem értem 80 értelmes embert hogy tudott megtéveszteni. ( mondjuk a a fel libsi világ is bevette)
Az Index.hu Zrt nyeresége nem az alkalmazottaké, hanem a Bodolai-féle alapítványé.
Másrészt az Index.hu Zrt-nek a hirdetésszervezést egy külső cég (IndaMedia Sales Kft.) csinálja, így azokon a pénzeken egészen biztosan nem veszhet össze az igazgatóság elnöke és a főszerkesztő.
Szerintem lesznek akik vállalják a munkát. Értelmiségi munka olyan, hogy mindenkinek van konkurense aki úgy gondolja ő ugyanúgy eltudja látni az a feladatot amit a másik. Amúgy is túltermelés van a bölcsészek és társaikból.
Valszeg Dull betette őket a hintába. Egyébként ezer százalék, hogy nem a szólásszabadságon, jogállamon meg ilyesmin kapott össze Dull meg Bodolai, hanem a pénzen. Az Index.hu szerkesztőség mindig is anyagias volt, dacára annak, hogy 2019-ben 63 milliós adózott eredményt (nyereséget) ért el a cég, és nagy valószínűség szerint (szvsz) tavaly év végén nem 2 forint jutalmat, plusz kifizetést kaptak azok is akik a napokban felmondtak.. az Index évek óta tarhál az olvasóktól pénzt.
A hirdetési pénzeken és ehhez hasonlókon veszett össze Dull a tulajjal, amit most mindenféle demokratikus izébe, meg szólásszabadságba, sajtószabadságba próbál csomagolni. Nem véletlenül nem áll elő semmi konkretummal (pedig állítólag ő független, mostmeg pláne az kellene legyen), hanem csak sejtetős, semmitmondó szövegeket ereszt meg facebookon.
Totál ugyanúgy mint Gyurcsány, aki szentül állította, hogy neki bizonyítékai vannak arra, hogy Orbánt zsarolja a KGB, meg Putyin, meg a fene tudja ki. Mert ő látta az iratokat.
Ha lejár a titoktartás ideje, szerintem csodálkozni fogsz. Végig látszott az egész ügyön, hogy más is van a háttérben, persze, ha tendenciózusa olvasod a híreket, mindent elhiszel.
Vagy tudsz arra válaszolni, miért mondott le és ment el Pusztay András vezérigazgató, még azelőtt, hogy Dullt kirúgták volna?
bár a felmondásukat benyújtó munkatársaik többsége kérte, hogy a munkáltató mentesítse őket a munkavégzés alól, ehhez a szerkesztőségi dolgozók jelentős részénél várhatóan nem járulnak hozzá.Vagyis a szerkesztőség egy részének a felmondási idő alatt még dolgoznia kell, így a lapban a legfontosabb aktuális hírek továbbra is megjelennek.