Kevés a konkrét info, a műszaki átalakítás módszereire és az üzemelési tapasztalatokra vonatkólag, az egyes dieselmotor típusok különböző érzékenységéről nem is beszélve
Mennyibe fut mos mostanság egy liter használt étoil? Inkább konkrétabban, ti mennyit lennétek hajlandóak adni érte? Mennnyiség van dögivel, mondjuk 2ezer liter első körön.
Egyszerüen oldódott meg a problémám. Azt hiszem némi félreértés is adódott mert valaki azt írta, hogy az adagoló "csörög". Természetesen nem az adagoló, hanem a motor kalapált és szinte bizonyosan az előtöltés szabályzó dugattyújának megragadása miatt. Miután kijártam a használt étoli nagyját rátankoltam gázolajat. Kb 100 km megtétele után egyszer csak megszünt a "csörgés", helyreállt az előtöltés. Szóval nem kellett szétszedni az adagolót, a gázolaj simán feloldotta és kimosta belőle a ragacsot.
Azt hiszem, hogy az én mohóságom volt a hiba okozója, mert folyamatosan emeltem a bio üza arányát 100 %-ig. Na ez valszeg nem tetszett a gépezetnek.
Télire átállok fosszílis üzemanyagra és májusig igyekszem minél kevesebbet autózni. Hacsak nem teszi valaki a fórumba a használt étoli téli keverék receptjét.
A VE adagolók háznyomás nélkül nem működnek, (nincs mi feltöltse a magasnyomású pumpát. háznyomás ~7-14bar ) márpedig leragadt lapátokkal nem lesz háznyomás. És ezt nem képzelem, hanem biztosan tudom. :-)
Azóta is jó, nem tudom hogy mi lehetett a baj. Egy szerelő azt mondta, hogy ez nem jön csak úgy helyre, szét kell szedni az adagolót. De mégis helyrejött.
Igy jártam én is egy éve, 3 as Golfom van, sok mindent próbáltam, de végül egy kompresszorral lett megnyomva az üzemanyag, a motor 4000-es fordulaton ment, majd persze a levegőt kapott és leállt. Másnap minden ok volt. Nem biztos, hogy bölcs dolog volt "kompresszorozni", lehet anélkül is helyre jött volna. Nálam egyébként nem szivott semmit, csak akkor indult, ha az üzemanyag magasabban volt mint az adagoló.
Golf 2 1.6diesel állítólag simán bírja.Nállunk a futás citroen saxoval járt.1.5D abba is simán telibe ment.Ha nem volt használt akkor vagy aldi,lidli,penny éppen hol volt akciós ott tankolt.Kúton soha!
hát olyan 500e környéke lehet több is egy kicsivel,
az évjárat nem nagyon érdekel, az a tapasztalatom, hogy minnél öregebb egy autó annál jobban bírja a strapát, de 2000 után gyárott autót semmi képpen nem vennék :)
mint írtam az elsődleges szempot hogy használt étolajjal eljárkáljon, úgy hogy az ne okozzon benne különösebb károsodást.
Nagybáttyám egy 91-es évjáratú e300-asal jár már évek óta úgyhogy azt tudom, hogy jó vele,
de érdekelne, hogy mi közül lehet még válógatni :)
igen,az egy hőkioldó. 70-80 C között tartja a elömelegitő hőmérsékletét. De a másik kütyü jobban izgat, 115-125 c közötti hömérsékletre melegiti fel a mag.nyom .csövet rövid időn bellül. A de majd megláttom mit ér hideginditásnál.....
Az az előmelegítő kütyü nagyon jó. Az oldalán az egy hőgomba? Tegnap mentettem ki egy villany kv főző aljáből a kazánt és mintha anak az alján lenne a hőkapcsoló ilyesmi forma.
Ha a te cuccodon olyan a gomba mint a kv főzőn akkor az király mert a kv főzős nagyon komoly Ampert tud megszakítani.
Ez jó hir,mert abban a hitben voltam hogy,van a tankban ü.szivattyú és ez felvetett bennem más problémát....... de ez a gond kilőve! 1 éve nyomom étolajos keverékkel. 50-50 arányban rövidtávon,hosszú távon 80-20 arányba keverem. Probléma hideginditás/0fok körül/ Feles keverésnél nincs annyira nagy gond de,megnövelt étolajmennyiségnél nem jó a helyzet/benzint nem kevertem hozzá sosem/ Dupla tankot nem szereték ezért,megprobálom összehozni a következö alkatrészekböl a melegitést:
Ebben nics külön üzemanyag szivattyú. Az dagoló szívja magának az üzemanyagot. Abban a végéban van a "szivattyú" ahol a kiállások vannak a porlasztókhoz. A többi olyan mint egy normál diesel járgány. bár az a harmadik külön cső nem tudom mi lehet. Talán a résolajcső , csak teljeen külön van vezetve a tankig ???
Ezzel akarsz sütizni? milyen tipusú adagoló van benne? Valakinek biztos vannak róla/vele tapasztalatai.
Benzines autó szivatyújával már próbáltam sütiolajat átszivatyúzni de nagyon hamar tönkrement. Azt az infót kaptam, hogy gyárilag a szivatyúmotor bent van a tankban és az üzemanyag oldja meg a hűtését. Asütiolaj sokkal sűrűbb úgyhogy biztos hamarabb tönkremegy benne a szivatyúmotor.
Milyen járgányra gondoltál? Mármint amiben a szivatyú bent van a tankban. Csak mert úgy tudom, hogy az adagolós diesel járgányoknál nincs külön szivatyú
Valakinek tapasztalata arról hogy,a tankban lévö üzemanyag szivattyú mennyire birja az étolajos igénybevételt? Mivel hidegben étolaj hidegben jobban besürüsödik a gázolájnál gondolom kicsit jobban igénybe van véve.
Hát az biztos hogy nagyon lassan megy az A4 en. viszont az eredmény kárpótól. Nekem kb 4 óra alatt sikerült 1 litert csinálni :) Kisérletnek ez nem rosz és szerintem érdemes is velefoglalkozni. Ha másért nem is de azért már mindenképp, hogy a papír nem ázik szét és ezért nagyon sokáig, és sokszor felhasználható.
mindenképpen megpróbálok valamilyen használható megoldást kitalálni erre a szűrési módszerre.
Szobahőmérsékleten öntöd bele ugy is tökéletesen fog menni, de a 80 fokossal tuti szuper lehet. Ugyanis kb 1/2 óra után a tankban annyira meleg lesz hogy tökéletesen funkcionál minden
Kipróbáltam az A4 szűrést, sajnos nekem nem jött be, kb 3 deci egyszer már átszűrt olajat próbáltam átküldeni rajta, de nem akar átmenni. 2 órája már hogy benne van de nem megy át vagy csak nagyon lassan. Télen egyébként nálam bevált módszer, hogy felmelegítek 20 liter olajat kb. 80-100 C fokra és azt öntöm be a tankba.
Igen! Ez így van! Már most elég hideg van kint, hogy a kéztörlős papíron fenmaradjon a zsír nagyja. Sajnos Lucas adagolóm van és az nagyon érzékeny. Ezért próbálom meg a lehető legfinomabbra szűrni az olajat. Most egyelőre csak eladni tudom mert nem merem belerakni a skodriba. Bár anyagilag még így is megérné mert 2 adagoló csere között simán elment 5000 Km ert ami tesók között is vagy 300.e , bontott adagolót meg talál az ember 25-30 között. A beszerelés meg már megy rutinból :D
Szóval ha gondolod majd próbáld ki : az 5 Cfokon megmaradt olaj +10 fokon nagyon jól fojik és szépen el lehet vele fűteni kazánban, vagy egy "igénytelenebb" adagolós autó elpöfög vele.
Még egy észrevétel : az A4 papíron átszűrt olaj nem válik szét a gázolajtól 1/4 keverésnél szobahőmérségleten. Kipróbálom lehűtve mit mutat
Az A4-es papírt még én sem próbáltam, én 3 rétegű kéztörlőt és szalvétát használok. 5 fokon szűrni csak akkor érdemes, ha télen akarod elhasználni az anyagot. Én az egyik éttermi olajat nyáron 30 fokba szűrtem le, ami 15 fokon már kezd zavaros lenni. Ez nyáron teljesen jó, ha hidegbe szűröd le ugyanezt több lesz a veszteség.
Az A4 papíron szobahőmérségleten 15-20 Cfok között szürtem. Kicsit nehezen indul meg de utánna begyorsul a szűrés. -18 Cfokon ez a szűrés is megfagy .
Most indítottam el egy új szűrést. Ugyanaz a papír, csak be van rakva a hűtőbe ( 5Cfokon) és 5Cfokra előhűtött olajat szűrök rajta. ezen a hőmérségleten is elindult a szűrés.
mgeri: elég érdekes volt a nagyítós hozzászólásod. A4-es papírral még nem is próbáltam és nem is gondoltam volna, hogy átfolyik rajta az olaj, de ha azzal mégjobban meg lehet szűrni az anyagot akkor kipróbálom !
Balról jobbra nézve : 0 ás, 1/10 2/10 3/10 lakkbenzin/étolaj keverék. Az összes cucc egy adag olajból lett bekeverve. Érdekes, hogy az 1/10 es keverék jobban kiválasztja a zsírt mint a 2/10 es.
Szereztem mikroszkópot és megnéztem mi újság az olajokban.
Vettem kúton (bármilyen meglepő is :) ) gázolajat. Érdekes, hogy -18 fokon lefagy... na de mindegy
Szóval megnéztem a gázolajat 100X 200X 450X nagyításban. 200X nem látszik benne szenyeződés, 450X már látszik valami. Ehez mértem a többi anyagot.
200X os nagyításról lesz most szó.
A szűretlen és a papír kéztőrlőn átszűrt anyag kb ugyanúgy néz ki. Mindkettőben ugyanazok a szemcsék ott vannak. A kéztörlőn átszűrt olajban viszont biztos kevesebb a zsír mert abból szűrésnél mindíg marad a kéztörlő papíron.
Ami viszont láthatóan jól szűr az a normál A4 es másoló papír. Nekem ARO-s van, azon szűrtem.
Nagyítás alatt szinte semmi szemcse nem látszik az olajban csak néhány nagyon apró. Amolyan határeset.
450X nagyításban viszont már látszik benne szemcse. A gázolaj nagyon tiszta hozzá képest de ebben sincs olyan vészesen sok piszok.
Ha valakinek van ötlete mivel lehetne kiszedni ezeket is. Persze ez már csak amolyan játszunk kategória :)
Nem tréfa, hanem tapasztalat. Nem vagyok szerelő, viszont vannak tapasztalataim. Pl : Az előző adagolóm (Lucas) mielött kinyiffant elég sokat elketyegett süti olajjal. Úgy 1300 L ment át rajta addigra. Szóval elkezdett tompán kattogni és le-le torpant az autó terhelés alatt. A torpanások az eldugult gázolaj szűrő miatt voltak amik a csere után megszüntek és ugyanakkor észrevehetően halkabb lett az adagolóm. Sajnos néhány 100 Km után az adagoló teljesen eldobta magát. Persze egy hibátlan adagolóban nincs ami zörögjön , vagy kattogjon még ha sütized is (bár a leszerelt hibátlan adagolóban lehet hallani zörgést ha forgatod a tengelyét). Viszont szerintem egyáltalán nem szabad feltételezni, hogy bármelyikünk adagolója is hibátlan lenne a süti üzem melett.
Még valami. A sütizésmelett nem árt ha mindenkinek van otthon 1 tartalák adagoló (főleg haLucas vagy valami hasonlóan érzékeny vacak van a gépben)és gázolaj szűrő.
Ha esetleg tényleg az előtöltés szabályzó dugattyúja ragadt be, akkor azt a gázolajos működés "kioldja" ? Vagy csak az adagoló szétszedésével orvosolható?
Első blikkre én is hasonlóra gondoltam. Most éppen kijárom az olajat, hogy tisztán gázolaj kerülhessen bele. Csakhát az nem könnyű, mert 1100-1200 km egy full tank :)
Olajcsere nemrég volt, az ebben az esetben nem játszik. Kb 3 ezerrel ezelőtt cseréltem gázolajszűrőt is, ezért arra sem gyanakodnék. Nem lehet, hogy valami "leragad" az adagolóban? Az étolit kristálytisztára szűröm, de olyan glicerines, ragacsosságot érzek az olajban. Mindenesetre jobb híján - ha kifogyott a nagyja - akkor tisztán gázolajat fogok tankolni.
Na ez igen sokminden lehet. Milyen minőségű volt az olajad? Mennyi zsír volt benne? Csak mert ha nyáron szürögetted akkor az +10Cfok fölött oldva marad az olajban. Azt meg az olajszűrő símán megfogja és ha még egy kis szennyeződés is van benne akkor sokkal hamarabb elrontja a szűrő áteresztő képességét.
Ezért szolhat hangosabban az adagolód, merthogy erölködik az üzemanyag beszívásával.
Szóval a helyedben elöbb visszacserélném a sütiolajat gázolajra, lecserélném az olajszűrőt és beletekernék a járgányba néhány száz kilómétert.
Ami még tényleg igaz lehet az az , hogy a motorolaj minőségét rontja a bio üzem. Nekem 8000Km telt el az olajcserémtől és tényleg lehet kicsit érezni a motorolaj szagában a süti olajét.
Ezt csak azért írom, mert a te szekered turbós és ott még nagyobb a nyomás az égéstérben, úgyhogy biztos több anyagot is tol át a dugatyú gyűrűk melett a motor olajterébe. Szóval lehet hogy a motorolajad sem azigazi már.
Persze nem vagyok sem gyurcsók sem guru úgyhogy biztosra nem mondok semmit. mindenesetre azért nem árt hautánna nézel a problémának , mert igen sokba kerülhet a végén.
Úgy tudom a Lucas magasabb nyomáson porlaszt mit a boch ezért jobb fogyasztási és környezetvédelmi eredményeket lehet elérni vele. Persze ennek az az ára, hogy sokkal érzékenyebb mint a boch.
A Skodrinak meg vagy a környezet volt fontos, vagy lehet hogy csak jobb áron tudtak hozzájutni mint a boch hoz.
Kb 3 ezer km-t mentem nyár óta a Bosch adagolós 2.1 TD-s renault espacémmal, étolival. Eleinte minden teljesen rendben volt, de kb 2 ezer után elkezdett egyre jobban "csörögni" a motor.
Mintha az előtöltés elállítódott volna. Mivel ez valószínűtlen ezért arra gondolok, hogy a használt étoli csinált valamit az adagolóval. Véleményetek szerint mi lehet a csörgés oka?
"...van ugyan is nekem is katalizátoros az autó méghozzá a 2,5 -ös be egy 4,5-ös nagyobb katalizátor lett beépitve.."
A hiedelemmel ellentétben a szükségesnél nagyobb katalizátor nem "szűr" többet, sőt, sokkal kevesebbet mint a rávaló méretű!!!! A katalizátor csak a megfelelő üzemi hőmérsékleten működik. Egy jóval nagyobb kat szinte sosem melegszik fel erre a hőmérsékletre........
Vigyázz a feliciával mert az lucas adagolós játék müanyag belsejü, nagyon kényes az olaj vizkozitására nekem is van egy 1,9 d 5 ajtós autóm,igaz abba még csak 62 ezer kérhetném az olajjal kapcsolatban pontos árral és hogy hová kéne érte menni dobjál részemre egy emailt neked ez biztosan jobban megy mint nekem előre is köszönöm.
A szagokról csak annyit, hogy nekem az 1,9 felicia pick - up ba katalizátornál 100% tiszta süti olajjal nem volt szag. Most nincs benne katalizátor és van szag.
Fiat dublo 1,9 D akármilyen százalékban olajozom ugyan úgy büdös.
Szóval szerintem részben függ az olaj minőségétől, az üzemi hőtől és a motor karakterisztikától.
A tiszta origi olaj meg amúgy is büdösemm mint a rendesen tisztított használt, ráadásul nehezebben is keveredik a gázolajjal. Ha még egy kicsit vizes is akkor meg tud csinálni meglepetést rendesen :)
Csak annyit tennék hozzá a katalizátoros szag nélküli dolog hoz ,hogy ez nem egészen igy van ugyan is nekem is katalizátoros az autó méghozzá a 2,5 -ös be egy 4,5-ös nagyobb katalizátor lett beépitve tehát ateljesitménye nagyobb mint 2,5 .kb 50 liter gázolajhoz kb 2 liter tiszta napraforgó étolaj lett betöltve ,a tapasztalat alapjáraton erős szag 80 fokos motorolaj hőmérsékletnél csőkken majd nem érezhető,majd induláskor érezhető gyorsitáskor ismét és folyamatos gyorsitáskor végig érezhető az utcában indulás után elhaladva végig érezhető volt az a bizonyos szag ,de ha megálltam sokáig akkor már nemvolt érezhető de csak alapjáraton. Ez az én tapasztalatom.
Sziasztok! Valahol olvastam egy Totalcar cikk hozzászólásában, hogy egy gyári katalizátor eltüntette az illatot. 70% használt 20% gázolaj 10% benzin skeverék szintén nem túl illatos. Ez mennyire igaz? És már csak egy kérdésem van, a 205 ös Pug mennyire alkalmas erre a játékra? Köszönöm
Köszi szépen. Esetleg a régi 123 Merga adagolót ami még külön olajzású nem lehet valahogy rábarkácsolni? Egyelőre tiprakodom, hogy mi legyen , mert a lukashoz negyon oda kell figyelni az olajra, sok vele a macera. Úgyhogy minnél egyszerűbb adagoló lenne az ideális megoldás.
Viszont! Annak aki vegyészkedni akar, meg ráér : Kikisérleteztem egy olyan olajat , ami -24 fokon is nagyon szépen folyik. -24 is olyan az álaga, mint egy normált használt olajnak csak egyelőremég elégdrága. Az olajon kívűl 110-140 Ft / Litera költsége.
Ha valakit érdekel leírom. A legtutibb azlenne, ha valaki értene is hozzá nem csak olyan műkedvelő hobbista lenne mint én.... Hátha van valami jó őtlet mert ez a 440Ft / Liter eléglehangoló.
UI : Valaki szokott viszaolvasni? 2006 osbejegyzés : most a tecoba nem vettem olajat mert az 5 literesnek 175 re jött ki literje. Akkormárinkább a gázolaj.
Hehe a régi szép idők! Most milyen jó lenne 170 körüli olaj :)
Ha van rá igény akkor megveszek Kb 210 liter használt olajat, egy bezárt soproni kifőzdéstől 110 Ft /liter áron. Müanyagflakonokban van neki 10 literesekben amiben vette is nemhasználtan, abba töltötte vissza.. Flakonostul együtt ennyi aztmondta.
Én Nem soproni vagyok, Komáromban vagy győrben lehetne átvenni.
Ha nem kell hagyom az egészet mert most pillanatnyilag benzinnel járok.
Ajánlottak egy elektromos adagolot vw szekérhez. 10.ezerért ami még jó is lenne csak álítólag egy halom pénz hozzá az elektronika... Esetleg van valakinek tapaszalat hogyan lehet átszerelni mechanikusra?
1,9 D skodri feliciát koptatok . Van benne Lucas adagoló és elég gáz mert pillanatok alatt elfossa magát, pedig már mindenféle trükköt kipróbáltam. Eddig a legköltségesebb megoldás az 1 a 10 hez kevet lakkbenzin / olaj keverék. Na ettől sem jobb de legalább jó büdös :) . Viszont úgy tudom, hogy VW mocim van és ahoz eredetileg másfajta adagoló meg porlasztók vannak amik bírják ezt a fajta strapát. Tudtok erről valamit? Esetleg akinek van bevált tapasztalata átalakításban megoszthatná velem.
E85ös hígításrol mi a véleményetek? Csövet, tömítést szerintem nem oldja mert benzinesbe is mehet 50-50be átalakítás nélkül, itt meg csak 10-20% lenne.
Nem, ez csak egy kis műhely, a motort egy bontós cég adja, oda is kell szállíttatni, vissza nem veszik. Állítólag szárazon nekik is ment. Ez persze nem tudom mit jelent. Egyáltalán hogyan lehet egy ilyen motort kipróbálni autó (elektronika) nélkül? Garantálják a 2ooe km-t, de ellenőrizni nem tudjuk ugye. Mint egy tipikus használt autó. Zsákbamacska. Ráadásul olyan szépen ki van pucolva, hogy ha orrán száján dőlne az olaj vagy a hűtővíz, azt sem látnánksemmi rosszat ebben az állapotában:) Ez itt az.
Már most 1ooe felett vagyunk (35o euró), de még csak vezérlés csere volt. Nem tudom. A használt motor 8oo euró, de ki is kell cserélni. Ha hengerfejet kell újítani, az sem olcsó. Főleg itt.
Meglátjuk. a bordáskerék tört el még a pumpa szoruláson kívül, az sem biztos, hogy ütköztek a szelepek és a dugattyúk. Egyelőre nem nyitotta fel.
De ! egy meglévő, garantáltan csak 200ezret futott motort is sajnálnék kilökni :)
ha szerelő végzi a motorcserét, akkor csináltasd garancisan.
ahol én akartam ezelőtti autómat motorcseréztetni, ott a kis szervíznek van bontós kapcsolata. ha nem jön be a motorcsere, bevállalják az új cserét ingyen.
azt mondták, beszerelés előtt kompressziót mérnek.
azt is mondták, ha valami okból nincs idő válogatni, akkor a bontóban végeznek egy úgymond száraz indítást. ha könyen röffen, az már jó jel.
Igen. üdv,de nost sietek mert egy bezintankot kell megragasztanom és megvédeni a korroziótól mert hallani a csámcsogást ,és estére működnie kell. kicsit olyan mint a tésztaszürő.
"Alapjáraton ment és amint darálni kezdett már fordítottam is a kulcsot."
Ez esetben egészen biztos, hogy javítható és csak a hengerfej (lehet, csak a szelepek) sérült. Ha esetleg oda kerül és leveszik a hengerfejet, akkor akkor azért ellenőrizni kell a dugattyúkiállásokat, ha egyformák akkor nincs baja a hajtókaroknak sem.
Alapjáraton ment és amint darálni kezdett már fordítottam is a kulcsot. Mindegy, ne vesszetek ezen össze, valóban nem látunk bele. Most úgy vagyok, hogy ha haza tudom jutatni a kocsit, akkor hengerfej javítás lesz, ha nem, akkor motorcsere. Bár már az autó csere is felmerült, csak jelenleg kicsit vad dolog lenne kiugrani az ismeretlenbe nem sok pénzzel. Olyan 3-4ooo eur van rá max. Persze jót akarok, megbízhatót, nagyot és kis fogyasztásút (kombit). Mondeo, V7o és MB E, más nem igen van. Mission Impossible.:)
Nem magyar és jelenleg is 12oo km-re van Bp-től. Ha muszáj, haza tudom vinni valahogy, bár kérdés, hogy hogy és milyen áron. Ezért gondoltam a motorcserére, mert az itt is egyszerűbb talán megoldani. Kevesebb munkaóra. Ami ugye a legdrágább tétel. Csak persze a motorba nem látok bele, a kereskedő meg azt mond, amit akar. Kívülről patyolat egyébként, elvileg 2ooe km van benne.
A kocsit hagyjam ott a bontóban vagy a motort? A kocsi többet ér, a motor meg kevesebbet annál, amit írtál, ezért nem értem mire gondoltál.
Még egyszer leirom ha csörömpölt akkor a DUGÓ ELTASLISZTA A SZELEPEK EGY RÉSZÉT nemtudni hányat de bisztos a taslizás . teljesen mindegy ,hogy mikor nyomod ki a kuplungot azzal csak a motorrol a váltó kapcsolatát oldod a dugattyu még dolgozik.
Ismétlem! Nem tudjuk mi baja lett a motornak! Így meg értelmetlen felsorolni egy alkatrész katalógust. Meglehet, hogy csak ijesztgetés. Persze nem kizárt, hogy igazad van és szarrá mállott a motor, de ugyanúgy az ellenkezője is előfordulhat. Ha nem magas fordulaton történt és rögtön megállította (megállt az magától, csak nem mindegy mikor nyomta ki a kuplungot és próbálkozott-e még) könnyen előfordulhat, hogy simán javítható. A dugók/hajtókarok ritkán sérülnek ennél a motornál ilyen esetben. És ez tapasztalat.
Ha csörömpölt és ugy lett leállitva valszeg szelepek ha szelepek akkor szelepvezető és akkor mi a helyzet adugóval ami tasliszta a szelepeke akkor dugó csapszeg gyürűk stb és a hajtókarok ,hogy birták csapágyak kicsit lapultak,irjam még jobb agyári mint a felujitott hidd el és sokkal olcsóbb.
Csak most egy sor5 TDI hengerfejről van szó!! Ráadásul azt sem tudjuk mi baja történt, mit kell rajta javítani, azaz egyikünknek sem lehet fogalma a javítási költségekről. Ezért írtam, hogy javítás, vagy csere, arra gondolva, hogy amelyik a gazdaságosabb. Motorcserére biztatni sem túl etikus a körülmények ismerete nélkül. Ha legalizálnia kell, akkor az is jelentős költség, és nem lesz egyszerű átverekednie magát a hazai bürokrácián.
Ha magyar az autód akkor mire elkészül lesz az vagy 2000 euró is .ha kapsz a bontóba érte 500 százat hagyd ott és inkább vegyél ugyanolyat 1500 2000 euróért jobban jársz . amotor cseréről én mindig a schindellár -vettem motort ott évjárat ,futásteljesitmény és hengerenkénti kompresszió értékek voltat mérve igy tudtad mire számithatsz.De ha mégis csináltatodkeress egy olcsóbb mühelyt és ott cseréltess motort.NE JAVITASS HENGERFEJET ,JOBB A CSERE MOTOR.
Igen, valós km. Amikor csörömpölni kezdett, egyből leállítottam, de valsz. néhány szelep esetleg az ülék is megsínylette. Csak ha kinyitjuk, akkor már nem áll meg itt a dolog, A síkolás, tömítések, sok szakmunka, ahogy írta is mukibá, nem olcsó.
Pont ezért kérdezem mester. Olaszban van a kocsi, csak a vezérlés csé volt 350 eur. Aztán kiderült a turpisság a szelepekkel. A hengerfej repar 1000 felett lehet. Egy 200e-t futott motor 1000 alatt van, de ki is kell cserélni ugye, az nem 5 perc. Azt mondják csak 200e km van benne. Kívülről szép, ki van vaxolva, de ki lát bele? Lehet, hogy háromszor annyit mentek vele. Lehet, hogy nem. Szerencsém is lehet. Vagy szívok tovább.
NÉZD ÉN MÁR ÖREG MOTOROS VAGYOK 52 ÉVES már németországban is inkább cseréltunk mint felujitottunk a henger fej feujitása itthon a tied be több mint 100000 ft amotor többirészéról nem beszélve ,dugattyú főtengely köszörűlés csapágyakstb ,stb ÉS SOHA SEM LESZ OLYAN MINT A GYÁRI ÖSSZESZERELÉSÜ én már ezt többször kijártam HA KAPSZ EGY JÓ MOTORT 2-3 SZÁZ BÓL AMI GYÁRI AZZAL SOKKAL TOVÁBB ELMÉSZ de ha nem hiszel nekem akkor ujittasd majd rá jössz hogy milyen minőségű a magyar munka.én mint magyar már az összes mühelyt végig jártam a henger fejet DABASON ujit ják fel a legjobban őket ajánlom.DE A JÓMUKÁÉRT FIZETSZ VAGY 100-150 -VENET.aKKOR most gondolkozz el .
B'r nem biztos, hogy szorosan a témába vág, de megakadt a szemem a motorcserén.
Gondolom nem szedtétek szét a csere motort. Honnan tudtad, milyen állapotban van? Felújítás vagy csere előtt állok én is, de nem tudom, hogy a 200ekm-el adott motor tényleg annyit ment-e és nem a többszörösét. A mostaniban 400e van, de megugrott a szíj és a szelepeket megütötte a dugó. Amúgy Audi sor5 2,5tdi 140LE Bosch adagolóval.
Igen, be tud sűrűsödni. Lehet azzal segíteni, hogy híg maradjon, hogy légmentesen lezárod, hogy levegő, de főleg a levegő oxigénje semmiképpen se tudjon bemenni az olajhoz. És kevés légteret kell hagyni a kannában. Viszont a hosszú állás jót tesz az ülepedésnek, csak ügyelni kell, hogy amikor hozzányúlsz, ne keveredjen fel.
emberek, lehet hogy már volt szó róla de nemtalálom a hozzászólások között ha én szerzek egy halom étolajat de nem most járok vele hanem csak hónapok esetleg évek mulva addig betud sűrűsödni? és ha igen menyire? van értelme felhalmozni?
ha 200 ezer után nincs válla, akkor ha nekem hordó alakú a henger meg van vagy 4mm válla akkor hány km-t ment már a motor ? :D Nem sok lóvém volt rá, így csak hajtókarcsapágyat és gyűrűsort cseréltem benne. Azóta mentem vele 55ezret és még mindig nem nyalja az olajat és szépen megy a bio cuccal is. :)
Én nem ujitottam fel a 123 -ast inkább gyárira fiatalabb motorra cseréltem .Tapasztalatom.hogy a legjobban felujitott motor sem tud annyit elmenni mint a gyári összerakásu. nembeszélve az alkatrész árakról sokkal olcsóbb és gyorsabb megoldás a csere. A w124 -esembe meg már1,2 milla kilómétervan és még mindig megy A MOTOR előmelegitésről meg annyit, hogy nálam az üzemanyag is elő van melegitve adagolóval eggyütt ,menet közben annyi fokos az üzem anyag amennyi a hütőviz hőmérséklete röviden ennyi,
a motor előmelegítő viszont nem oldja meg a hideg üzemanyag gondját.
a szűrőben hideg az anyag, és azért ha -10ben alszik az autó, akkor ha előfűtöd a motort, az adagoló még mindíg hideg marad, benne a kocsonyás anyaggal.
ettől függetkenül jó dolog az előmelegítő :)
Mukibá
w123 neked kibírt két mocit az adagoló? amit én ismerek vegyes üzemű w123 mocit, az motorfelújítás után nemsokkal az adagoló is felmondott.
a lucas meg hát na :) a műanyag alkatrészekkel? naná, hogy szétmegy.
A motor előmelegítő tény, hogy nem hülyeség, mert nem kopik annyit a dugattyú-gyűrű és a henger fala sem. Tehát nem lesz 200ezer km után válla ...nem beszélve az étolajas üzemeltetésről sem.
Már elnézést kérek de a lucas adagoló még a rendes gázolajat sem szereti , hamar beszarik. pld skoda feliciában kb 160 ezerig birja csak de nézz meg egy 123 as vagy 124-es mercit annak az adagolója akár 2 motor élettartalmát is kibirja kb 2millió kilómétert is gond nélkül.
Én ugy tudom h Ausztriában legálisan lehet használt sütőolajat tölteni a tankba. (Nem a Biodiesel a kutakon.) Ti erről mit tudtok? Ha így van akkor nem tudnak büntetni.
Nem egészen így van, azért a hidegindításnál ha gázolajról indulsz az kíméletesebb a motornak, nem beszélve a téli indításról. Én télen is 80% étolajjal járok és nincs semmi gond.
Üdv Mia fenének szarakodsz a kéttankos rendszerrel 50 -50 be vagy most 75- 25 be használd és kész ha megállitanak igy is ugy is megbuksz csak felesleges pénz kidobás az egész az árán sok üzit lehet venni.
Két tankos rendszerhez 3 utas szelepet (2db) tud valaki ? Lehetőleg elektromágneses érdekelne ! 1 fix kimenetes, a másik kettő pediig változtatható bemenet lenne.
1db kellene az előremenőbe, 1db a visszatérő ágba.
Szerintem már hiába beszélsz az embereddel mert nagyon megszigoritották az ellen őrzését .Egyébként nem messze tőlem van a berendezés ahol áttisztitják desztillálják és ujból felhasználják leszámitva a veszteséget.ugy hogy innem tudom amit tudok.
nincs vele baj, csak annak is nagyon sokféle lehet az összetétele. Annyi előnye van a trafóolajjal szemben, hogy nem "lángmentes", azaz nem tartalmaz égést nehezítő adalékot.
igen lopni is szokták ha kilopják belőle akkor a trafó idővel felrobban leég és mehetünk mi munkások trafót cserélni...ez akkor a legjobb ha karácsonykor csinálják és télen ünnepnapon amikor a családdal kellene lenni....nade ezt cserélni is zsoktál és a telepról idővel egy szippantós autó viszi el kitudja hova...talán tudok beszélni az ottani emberkékkel:)
ami lehet szénhidrogén, SF6, szilikonolaj, fluorokarbonok, vagy akár pentaeritritol-zsírsav-észterek. Az elsővel és az utolsóval megy az autó, a középsők nem éghetőek. pl.
A transzformátorokat márpedig trafóolaj hűti kűlönben beszarik. Az ismerőseim között volt aki 92 -es w 124-es 300Td -BENHASZNÁLTA CSAK IS TISZTÁN természetesen tisztitott trafóolajat sokkal csendesebb lett a gépe és még jobban is ment tőle Már 200 000 km-et ment igy vele gond nélkül.Szóval ezért szokták lopni a transzformátorokból az olajat.
Értsétek meg, hogy nem létezik olyan, hogy "trafóolaj", vagy "hidr. olaj". Ezek az anyagok nagyon sokféle kémiai összetételt jelenthetnek, míg pl. a napraforgó olaj, az kémiailag többé-kevésbé mindig ugyanaz. Azonos gyártónál is változik az összetétel időről-időre. Az, hogy motorba alkalmas-e, nem lehet általánosságban megmondani.
A tarfóolajok nagy részében alkalmaznak valami gyulladásgátlót. Ez régen a rákkeltő PCB volt, modernebb időben pl. szilikonolaj. Az előző megöl téged, meg a családodat, az utóbbi még nyomokban is homokká ég el (tényleg), ami szétcsiszolja a motorodat. OK, hogy 1-2 tankolás kerül annyiba, mint esetleg az autód, de ha érdekel embertársaid egészsége, akkor ne használj ilyesmit. Valószínűleg előbb-utóbb amúgy is rácseszel.
ezzel a keverési dologgal teljesen egyet értek, sajnos egyre kevesebb fritőz olaj jön össze, így ami van azt gázolajjal és külömböző olajokkal keverem be, megeszik mindent a jó öreg dieselem. Most töltötte a 21. évet :) Imádom !
és ha tudja az ember hogy mit etethet meg az autóval akkor ezt egy nagy hordóba leszürve össze is öntheti és akkor ha netalántán a trafó olajból rakódik le valami...80 liter másféle olaj mellett megfér tegyükfel 10 liter trafó olaj kevesebb hibalehetőség egyértelmüen nem? :) (csak hasamra ütöttem)
egyenlőre énis azon vagyok hogy szerezni:) pedig az autó csak télen lesz meg.. énis tankolni fogok minden olajszerűt de csak csinján óvatosan és sokszor szürve elővigyázatosan
egyebek iránt ez két terméket a pd is eszi felesbe. ezt garantálom, cimborám jó pár ezret letolt már így a pd passattal. csak nyáron, és csak kevere.
A vp30 adagolós tranzitja az még többett kapot ezen anyagokból.
egy másik konkrét példa, a 110 lovas tdi motoros passat transzformátor olajjal nem bírt 200-at menni (óra szerint), míg gázolajjal simán fölé.
Ennyi. amúgy bírta.
Büdös, és fekete a füst tőle.
példa még.
Ford Focus, átrakva mechanikus adagolóra, évek óta, és már egy motor és adagoló ki is ment a kocsiból. cirka 300 ezer ft költség +szerelés (ezt megoldja magának)
gyári szűrő már nincs, csak egy kis "babetta" előszűrő. semmi előmelegítő, sem semmi varázslat. Mindent tankol, ami olajszerű.
ellenben tudok egy negatív véleményről is.
egy tagnak beégtek a csúcsok elég csúbnyán. Viszont ez esetben nem tudom a felhasználás módját, sem azt, hogy előtte nem haldoklott e már a csúcs.
Hidraulika olaj ok, volt szerencsém 50 litret elhasználni, nincs sültkrumpli szag, szóval jobb mint az étolaj. Transzformátor olaj is jó lehet, ha hozzájutnék biztosan beleönteném a tankba. A zsíros étolajat szűrd át szalvétán, a zsírt meg tüzeld el télen.
hát gyerekek nagyon jó eddig az arány:) régebben volt egy kérdésem ami re nem kaptam választ...mi a hejzet a zsirral? namost van egy fél hordó étolajam amibe hust sütöttek...sok benne a zsir elömelegitett rendszerben mint a viz ugy fojik ugy hogy még se petroleum se benzin és ha esetleg adott egy nagy rakás tömény állati eredetű zsir?...esetleg adott pár vödör tranzsformátor olaj? (villanyszerelő vagyok) és bontásból adódna, esetleg hidraulika olaj miaz amivel jót teszek miaz amivel nem?...
Kb 50.000 km. 90% étolaj+benzin, télen is tartottam ezt az arányt. 40.000 km után adagoló felújítás 30.000 Ft ba került, sajnos víz került a rendszerbe. Újabban a 95-ös benzint petróleummal helyettesítem, érezhető a különbség. A gázolajszűrőn kívűl más alkatrészt az étolaj miatt nem kellett cserélni.
én csak nyaranta használom keverve 50-50%-ban eddig mentem vele kb. 60-70ezer km-t, nincs gondom azóta sem. Habár amikor elkezdtem használni , akkor elkezdett folyni az adagolóból az olaj, de kicseréltem a tömítést (500 Ft volt , a munkadíjért természetesen nem kellett fizetni, mert én csináltam) és azóta is jó, de szerintem egy 20 éves autónál ez amúgy is előjött volna.
gyerekek áll a fórum...meséljetek hány ezet km et jártatok le étolajjal? keverve esetleg tisztán ne nagyzolást hanem öszevetett számokat és eddig étolaj miatt tönkrement alkatrészek?
Üdv. Elnézésedet kérem ha bármi sértőt írtam,de a vigyori megtévesztett.Az álltalad említett "mértékekhez" voltam szokva,és a magyarázkodások hívták életre a pályázat ötletét. :-)
Kedves Kekec, semmi extra. nem gyúrok a különdíjra :)
de bővebben: ha régi adagolós lenne a dízelem, én nem sokat vacakolnék.
hogy sok e felajánlott 100 liter? (ha jól emlékszem) hát szerintem nem sok. az saccra 1000lityó sütőolajhoz elég. az nekem fél évig elég is lenne. talán.
háááát vásádoltam már gázolajat ettől nagyobb tételben is, aztán hogy-hogy-nem, mégis elfogyott :))
ennyi. csupán jelezni próbáltam a többieknek, hogy ébredjenek, nem sok a 100 liter.
erre gondoltam én is, hogy bele se öntöm ... szóval járok most gázolajjal. Max. ha mennem kell 1300km-t, akkor majd belekerül... a végén pedig ha leállítom megint tankolok rá gázolajat. Egyébként állt vagy 2 hónapot a 2x leszűrt anyag, most kíváncsiságból újra szűrtem, alig akart átmenni a papírszűrőn és sűrűbb lett.... szóval semmi képpen nem jó úgy használni, hogy nem közvetlenül szűri le és használja fel az ember !!!
Rámenős???Hosszú nyelvcsapásokkal lavírozom a hozzászólások között,nehogy megbántsak valakit.
Az"üzleti"része már rég nem érdekel.Más tételekhez,és hozzáálláshoz voltam szokva,és ez megvezetett.Ezért már elnézést is kértem.A többi már csak az önfeledt szórakozás egy pici része.
Uraim!Már nem merek senkit megszólítani,nehogy sértődés legyen belőle. Ezúton szeretnék pályázatot kiírni az alábbiakra:
- ki miért nem benyával hígít
- miért azzal amivel
- miért sok neki bármennyi liter
- mi miért olyan drága neki
- ki megy kevesebb KM-t havonta és miért
- ki jönne érte messzebről ha olcsóbb lenne és adnék 1L-t is
- ki tud drágábban grillgyújtót,lámpaolajat(vagy bármit)szerezni
Amannyiben valamit kihagytam volna legyen szabadon választott kategória is tetszés szerinti témában.Leadási határidő péntek 15:00.A "műveket" itt a fórumon kérem benyújtani max. 20 sorban.A győztes jutalma mondjuk 2L mosóbenya-vagy grillgyújtó.
én nem hígítom az étolajat benzinnel:) csak gázolajjal... úgyhogy nekem a 370 forintos ár egyáltalán nem volna kedvező... ha helyben laknék, akkor is csak pár liter kellene!
Nem tudom mit tegyek, emberek ! Nem jövök haza csak 2 havonta 2 napra és akkor nem sokat fogom használni az autót. (50km) Ha a tankba öntöm az anyagot keverve gázolajjal akkor is egy idő után betapadna az adagolóba ? Jól gondolom ? Tehát most akkor járjam ki az összeset belőle és öntsem fel gázolajjal gondolom ... csak hosszú úton érdemes használni, igaz ? Aztán ha áll az autó akkor inkább gázolajjal álljon.
Tényleg elnézést hogy "megszólítottalak",nem kell magyarázkodnod-pláne nem itt.Ráadásul minden tiszteletem azoké,- akik próbálnak-és tudnak is segíteni másoknak.A hozzáállásomat az "okozza",hogy én nem ilyen részletesen-tudományosan tankolok,csak úgy parasztosan.Sok legyen és"ócccsó",ami átmegy a szűrőn-éghető és kifér a porlasztócsúcson.
Nem én vagyok egyedül aki petróleummal hígitja az étolajat, jobb mint a 95-ös benzin és nem sokkal drágább. Próbálok segíteni azoknak akik olcsó petróleumot szeretnének vásárolni.
Bocsi hogy téged említettelek,de éreztem némi élcet a hsz-od ban,és 520-ért grillgyújtót önteni az étolajhoz kicsit vicces-legalábbis engem jókedvre derített.Eszemben sincs senkire rátukmálni,-én hülye azt hittem segítek esetleg valakinek az ajánlatommal.
Majd elhasználom apránként valami éghető hulladékkal keverve,+a "kispók"is megy vele harmadában.
Azért a számításaid érdekesek.Étolajos fórumban gázolaj árral számolsz fuvarköltséget.Nyugodtan oszthatod 2-vel étolajnál,ha ketten elviszik a 100L-t 1ezres kb a fuvar fejenként!!Ha már számolgatunk,akkor így 370/L.Sírius kolléga 520-ér veszi bele a grillgyújtót.Ez a néhány h.sz. megmutatta a felhasználók komolyságát,-mármint étolaj ügyében.Senkit nem szeretnék sértegetni ezzel,de ilyen szempontból teljesen komolytalan ez az egész "étolajos" brigád.
Eszemben sincs bárkit kérdőre vonni,-pláne Győrből.Csak sörözés közben "benéztem",és nekem vicces volt hogy kb 24 órára blokkolta-sokkolta az ajánlatom a társaságot.Előtte 10+ hsz volt hogy ilyen olyan drága,-meg csak 200L-t adnak.
Üdv. Mindenkinek!100L "kimaradt" mosóbenzin keresi gazdáját. Használt olajat beszámítok megegyezés szerint.Részleteket csak privát!!!A 100L megosztható,-Szolnok mellé kellene érte jönni.Üdv.
Pest Szent Lőrincen 3800 a mosó benya és 3000 a peró. Nem nagy külömbség csak nem tudom melyik a jobb. Ez csak télen kell nem? Mert nekem a t4es tisztán is meg most.
A petrót nagy tételben csak a battai Hexán kft árulja, 700 Ft/l feletti áron. Egyszervolt-holnemvolt az osön árult 480-ért grillgyújtót, ami tiszta petró volt, de az az egyetlen fajta elfogyott, a többi meg 800 ft körüli árú.
Szóval csak a lopott áru ócsó, a kiskapuk be vannak zárva. (a higítószerek vonatkozásában persze)
és a petrón és a mosóbenzinen kívűl valami ? Persze ami nem károsítja a gumiat , adagolót stb... mert ugye vannak még a hígítók is, de azok nem jók, mert bántják a gumikat.
hát ez a szomrú ! Akkor ezek szerint drágább a mosóbenzin mint a sima ??! Nem tudom akkor mivel kellene hígítani az anyagot ! hígítólval nem szeretném, mert széteszi a gumit.
Emlékeim szerint ez is nettó ár, a minimális mennyiség 200liter, és csak olyan céget szolgálnak ki amelynek szükséges a tevékenységéhez. (mármint Százhalombattán)
Tehát ha most 1az 1be használt étolajjal megy az nem jó mert beleszárad az adagolóba? Rá kéne tankolnom és fele felébe használni? Már 150 litert elhasználtam így tisztán. Indításnál picit dadog de ha bemelegszik semmi baj.
T4 : ha nem sdi -d van ami közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltő nélküli változat, hanem előkamrás régi szívódiesel motorod akkor nyugodtan mehet bele ilyen nyári melegekben felesbe, semmi baja nem lesz. Hosszú állásidő nem javasolt ! Napraforgó olaj esetén idő elteltével sűrűsödik és szárad ! Alapból is sűrűbb a gázolajnál, aztán szinte "beleköt-beleszárad" az adagolóba az étolaj. Melegítéssel elérhető, hogy akár 100%-ban használj olajat, mert csökken a sűrűsége, és olyan híg lesz mint a gázolaj.
Tehát ha kevered, járd is ki az autóból az anyagot, hosszú utakra a legjobb az étolajas megoldás.
pdtdi -nél a gond az, hogy nagyon nagy nyomáson dolgozik a befecskendező fúvóka és ha sűrűbb az anyag, mint a gázolaj akkor már gondok jelentkeznek !
köszi szépen a választ régi mercibe lessz az ötlet megvan olajat már szereztem de még a kocsi nincs meg:) mindenféleképpen átszüröm papirszürőn is voltaképpen még összel télen is szeretném használni felmelegitve és mindenféleképpen két tankos rendszerrel
chriske: semmi gond nem lesz ha előmelegíted, ha előkamrás motorról van szó ! Így használom én is ! Főleg hogyha 2 tankos a rendszered !
Egy tipp, hogy hajnalban, hidegebb időben szűrd át papírszűrőn így a sűrűbb zsír és szennyeződések fennakadnak. Vagy a szűrni kívánt anyagot olyan helyre teszed ahol hidegebb a hőmérséklet attól ahol majd felhasználod azt. Tehát ha 40fokos melegben használod fel, akkor annál hidegebb kell legyen, akkor amikor szűröd.
gyerekek mindig olvaslak benneteket jó dolgokat hordtok itt össze vissza azlenne a kérdés hogy ugyan szereztem pár liter "lőrét" egyenlőre nagyon mocskos elkezdtem elöször dupla nejlonharisnyán szürni igyis fennakad sok szennyeződés persze ezt még megszüröm többfajta módszerrel de melegbe csinálom és ugyveszem észre hogy az olajban lévő zsir is átmegy mivel ebbe az olajba husokat sütöttek sok zsir van benne két tankos rendszerrel használnám a zsir csinál valami rosszat az adagolóval?
Szomjasferi, csak két megoldás van,az egyik , hogy vagy lefagyasztod az olaj csak sűrűbb lesz a víz pedig jég... a másik pedig az ülepítés. Ha van időd akkor az ülepítés a megoldás. Ha nincs időd akkor folyékony nitrogént kell vásárolni aztán átszűrni és a jég fennakad :))
én a víz problémát úgy oldom meg, hogy az átszűrt anyag kb. 2-3 napot pihen , aztán ülepítés után óvatosan, nehogy felrázódjon mehet a tankba úgy, hogy csak a tetejét kezdem el leszívni róla. Így a víz az alján marad. De kell egy olyan kis tárolót csinálni aminek az alján van egy csap.
Hogy jól működjön mindenképpen melegíteni kell a jó viszkozitás érdekében.
Egyébként a papírról csak annyit, hogy a drága nem biztos, hogy drága én már vettem olcsót és dárágbbat is, a drágábbon több a papír. Én 160 Ft-ért veszem.
Kérlekszépen a viz fentmarad az olaj tetején. Ebben a buzimelegben kb 2 óra ülepitésés szépen feljön. Nekem egyszer egy 20 literes edénybe, féligvolt a szürt anyag amikor ráeredt az eső és szépen beleesett szivárgott a szürőn keresztül vagy két liter. szépen kiült a tetejére.
szomjasFeri: nekem a 2 méteres PVC-csőből készült szűrőm 6-7 litert tud szűrni egyszerre. A 20 literes kannát 3x öntöm ki , hogy leszűrjek egy kannányit. Az szűrési idő nagyban befolyásoló, hogy mit sütöttek benne. Volt már két nap is 1 kannányi anyagot átszűrni, de a végeredmény kifogástalan lett, nem gondoltam volna, hogy sima házi technikával ilyen szép eredményt lehet elérni !!!
Nekem egy 60 literes fémhordó és egy szieszta kályha házasságából (a kályha váza atrtó, hordó félbevágva, a sziesztakályha első rácsa belehajtva a hordóba.) született a szűrőm, de tettem be a lefolyójába egy ülepítőpoharas szűrőt is, a viz kigyűjtésére.
Önköltsége a karmantyú a kifolyóhoz, meg egy csap rá, meg amit a CO gép elfogyasztott energia. a többi hulladék anyag volt.
Nekem PVC-ből van az ereszcsatornás megoldás megcsinálva összköltsége 600 Ft volt. A végén simán csak egy 50-es PVC könyök van lefelé fordítva és ott folyik ki az anyag, aláteszem a kannát és kész is.
sirius, szerintem a lakkhígítót felejtsd el, mert széteszi a gumit hosszútávon ! Egyébként az étolaj faszáúl működik, csak azonnal ki kell járni az autóból szűrés után, mert egyszerűen megköt - megszárad az anyag, ha nem használja az ember ! S akkor nincs akkora kenése sem.
Golf 2, 1.9 D? Még ilyet. Olyat még nem láttam, a Golf 2-t 1.6 dízelmotorral szerelték gyárilag, az 1.9, az már Golf 3-as. Amúgy, simán megy étolival, de nem biztos, hogy jó ha fáradtolajjal itatod szegényt.
Nem. A toluol igen magas oktánszámú benzinkomponens, vagyis a cetánszáma igen alacsony. Sokat semmiképp se önts az olajhoz, egy kevés - talán 1-2% - elférhet, mint égésjavító, mert segít a porlasztásban.
A grillgyújtó sikerén felbuzdulva, a benzin helyettesítésére elkeztem keresgélni a boltokban és találtam lakkhígítót elég jó áron, viszont az összetevők listáján szerepel a toluol (kevesebb mint 40%) és a benzin. Ezzel szerinted hígítható az étolaj?
Én is vettem grillgyújtót és petróleumot, némi laboros háttérrel kielemeztük. Molekulára azonos a kettő, semmilyen szennyeződés nincs keverve beléjük. Sőt még a kén tartalmuk is nagyságrenddel van a gázolajé alatt, igen komolyan finomítottak.
Ha a fél liter grillgyujtóval/petróleummal az a célod, hogy növeld a cetánszámot, akkor minek raksz bele fél lityi benzint is? A benzin ugyanis k..vára lerontja a cetánszámot...
Csak annyit szeretnék mondani, hogy bekem egy 1.7d A vectrám van, amit már 2 éve sütőolajjal hajtok. Nyáron, melegben 100 %-ban is elmegy vele. Csakis egyetlen egy problémám van, a probléma pedig: MEGSZŰNT A SÜTŐOLAJ FORRÁSOM, nem tudok szerezni!:)
Ha valaki tud eladó sütőolajat azt nagyon meg tudnám köszönni.
Vásároltam belőle és kipróbáltam, 10 liter étolajhoz adtam fél liter grillgyújtót és fél liter benzint. Cetánszámnövelő adaléknak nagyon jó, gyakorlatilag tiszta petróleumról van szó.
A Niralban valóban van alkohol is viszont ez a grillbegyújtó, amit az Auchan-ban találtam a cimke szerint csak ásványi olajat tartalmaz és az ára is elég jó.
Meg kéne nézni, hogy mivel szennyezik. Mert a kedves államunk megtiltotta a petróleum szabad forgalmát, literesnél nagyobb kiszerelésben kiskereskedelmi forgalomba nem hozható és rajta van a jövedéki adó. Háztartásikban, festékboltokban literesben vehető, 7-800 Ft/liter áron. Ha kevernek bele mást, amivel az üzemanyagként való felhasználást megnehezítik, vagy lehetetlenné teszik, akkor lehet nagyobb tételben is árulni. Lásd pl Niral vagy valami hasonló - valami alkoholt kevernek bele, a cetánszámnak meg lőttek.
Megint egy okoska:-) magnszemély nem köteles számlátkérni a tanklásnál, és utnyilvántartást se kell vezetni. Tökmindegy hol tankoltad. El KELL hinnie amit mondasz , amig nem bizonyitja az ellenkezőjét,
Persze jobb kerülni a vitát meg a találkozót ezekkel.
Egyébként bioval kerülendő a zárt parkolóház, mert 1 pillanat alatt MCDonalds' lesz belőle :-)
Gázolaj szürőben szokott megülni és beleoldódni a régi bioanyag a gázolajba ami mint tudjuk kiváló oldószer:-). szóval egy gázolajszürő csere és a szag lessan eltünik:-)))))
Tegnap mennem kellett egy rendezvényre és rutintalanul be akartam állni egy mélygarázsba ahol zsernyákok irányitották a forgalmat.
A faszival vitába keveredtem hogy le szeretnék állni de ő közöte hogy csak engedéllyel lehet.
Aztán ha már úgy is szóba elegyedtünk elkezdett baszogatni hogy ugye osztrák bió van a kocsimban és nem sütőolaj és ezt számlával is tudom igazolni mert rohadt büdös a kocsim.
Én meg közöltem vele hogy magyar kútnál tankoltam gázolajat ,de 2hétig a családtagjaim jártak a kocsival,nem tudom hol tankoltak és nem is vagyok köteles terhelő vallomást tenni velük kapcsolatban.
Aztán közölte hogy huzzak el gyorsan mert kihivja a vpop-s kollegákat.
A vicc az hogy már a 2-ik tank gázolajjal járok és mégis érezni a sültkrumpli szagot... :-)
Gondoltam rá régebben, de aztán elvetetem az ötletet, miután egy haver mondta, hogy amit a fogyasztáson megspórolt volna az égésjavítással, azt a generátor túlterheltsége felzabálta, mellesleg agyonterhelte a generátort, ami nem biztos, hogy jó volt neki. Igaz, az egy benzines Nissan Primera volt, amibe ezt beszerelte, aztán ki is dobta belőle. Persze, gondolom, van különbség HHO generátorok között is. Biztos van jobb meg rosszabb is, de az honnan tudható, hogy melyik jó. És, ugyebár ezeknek nem 1-2 Ft az áruk. 30-40 ezer alatt nemigen van.
Szóval, ez a HHO dolog kérdéses. De ha valakinek van tapasztalata vele, írja meg. Lehet, hogy dízelnéj jobban működik. Legalábbis azt mondják, hogy a dízeleknél jobb eredményt produkálnak ezek a generátorok.
köszi szépen..erröl a taj zsiros cuccrol pedig irjatok már valamit:) ha sok zsir van benne az sürű..melegitéssel higabb anyaggal keverve melegen adagolóba juttatva?
gyerekek olvasgatom már egy ideje a dolgokat itt és már kialakult bennem hogy mien kocsit fogok venni:) viszont van egy kérdésem...van egy forrásom aki húst süt étolajban...namost elég zsiros a cucc szürve ülepitve kis benzinnel mergába? másik kérdés most itt szó van golfokról is meik még az a márka tipus amibe sokáig 2 tankos rendszerrel tisztán lehet etetni használt olajat gondolok étolajra motorolajra mindenféle olajokra honnan tudom azt hogy egy autót mien adagolóval szereltek? mercin kivül mien tipusok vannak ojan adagolóval amin a kenést az olajteknőben lévő motorolaj biztosit? remélem nem kérdezek fatális hülyeséget válaszokat előre is köszi olvasni foglak benneteket :)
Igen mindenki ezt mondja.Futárkodni kéne a kocsi csak semmi másra.A normálissat nem akarom erre szétbaszni meg az se mindegy mennyi marad meg a zsebbe.De ennél számolni kell úgy,hogy plussz erre is fizetni kell a kötelezőt,súlyadót.Azért fordult meg a fejembe,hogy egy olyan kocsi ami jó futárkodni is meg a mindenapos használatra.Ezért gondoltam a peugeot/citroenbe használt 1.9D-re mert abból az utolsókba még 2005-be is raktak ilyen motrot/adagolót.De mindenki a 2-es golfot javasólja egyébként.A mindentelnyelőt.Futárkolléga citroen saxoval nyomja ami 1.5diesel.Mindent beleönt és tisztán.Amihez hozzájut.És megy!Másik golf 2-vel.Neki is mindent eszik és mikor voltak télen a nagy minuszok elsőre indult.Számomra hihetetlen.De saját szememmel látom.
Papírszűrőt használtam, de 1 rétegben, gondoltam spróolok egy kicsit... Ahol tépni lehet a kikönnyítésnél leragasztgattam celluxal , de nem ér semmit, mert látszik hogy a sűrűje ott szépen leszivárgott a többi helyen fennmaradt. De a nagyját leszűrtem így, aztán második alkalommal átengedtem az egészet még egyszer , de úgy ahogy a kedves fórumlakó közölte a múltkori hozzászólásában. Méghozzá két réteg papír eltolva egymástól. Szinte ugyan olyan gyorsan folyat át , ahogy szokott, és jobban szűrt. Szóval köszönöm a segítséget ! Így nehezebben fog eldugulni az olajszűrőm :)
Hááát, fene tudja. Van néhány ilyen Passatos ügyfelünk, de egyiknek sem szokása évente szétesni. Van amelyik alatt 290ekm-rel a gyári futómű van. (ha az olcsó kínai bovliból javítják, az valóban szétesik)
ALFI156: Az tény, hogy gázolaj kenéseseknél az egyik legjobb típus ami bírja a naftát az a golf II 1,6 D.. saját tapasztalat :-)
Kuruc71: Tuti, hogy 3-as golf. Te ezek szerint nem tudod, de I-es és II-es golfban csak 75lovas TD volt. TDi pedig csak 3-as golfban volt. Tehát 3-as golfról lehet szó esetleg a régebbi 4-es golfról, ami még nem 110 aluszelepfedeles TDi.
A jövőhét folyamán mennem kell 1200km-t. Hosszútávon ment már valaki ennyit használt olajjal - gázolaj keverékkel (50-50) (1 tankos rendszerrel) előkamrás motorral ?!
Audi80: Előfűtést kell beszerelned, máskülömben nagyon sűrű lesz az adagolód és a porlasztócsúcsaidnak !
Általában gázolajszűrő fűtés, tank fűtés és közvetlenül befecskendezés előtt szoktak egy hőcserélős (a hűtővizet cirkuláltatják az egyik ágán a másikon az üzemanyagot) megoldást eszközölni. S akkor baj nem lehet ! De ha kevered, akkor szerintem sok az 50% motorolajból. Ha nem akarsz 2 tankot és fűtögetni akkor 20-30% arány és öntessz hozzá mosóbenzint, hogy híguljon.
Ha van még szabad kapacitás akkor engem is érdekelne valamennyi. Jön a nyár, csak jobb lenne kevesebb mint a feléért autózni. A navtsibkukacfreemailponthu cimen utolérsz.
Nem találok sehol olyan videókat, ahol gázolaj és növényi olajat mutatnának be a hengeren belül. Kíváncsi lennék melyik milyen gyorsan gyullad stb. Minden érdekelne a növényi olajjal kapcsolatosan ami különleges ! Tudtok valami oldalt ?
nekem jó lenne, de túl messze van ! Egyébként 500km-t mentem az autóval tiszta használt étolajjal 130-140-es tempóban. Semmi gond nem volt :)
másik dolog... közben szerelünk egy másik diesel autót és hát az adagolójával van valami (hozzáteszem nem étolajjal ment) de hogy beindítsuk nem volt itthon csak menetvágó spray (köztudottan növényi olajat tartalmaz) a szívócsonkon befújva beindulult egyből tehát minden szutyok olajjal működik a diesel technika :) Kérdés, hogy hosszú távon -e?!
lehet, hogy mégis csak szamárságot írtam ... de ami tuti hogy rossz , ha öreg a motor, akkor leszivárog az étolaj korom a motorolajba és hamarabb lesz kocsonyás . Nekem most 1000 km után érezhetően romlott az olaj viszkozitása !
"..a motort hosszútávon nem kíméli, főleg a hajtókarcsapágyakat, mivel hamarabb következik be a gyulladás, ezért még akkor kap ütést a hajtókarcsapágy + dugattyú amikor még felfelé jár úgy félúton... szóval nem ártana az előtöltésen állítani ha növényi az olaj."
???? Ezt kifejtenéd? (mert, ha arra is gondoltál, mint amit leírtál, akkor eléggé szamárság)
Ne is írd sanci, elegem van. Nekem sincs eddig semmi. Úgy volt, hogy lesz heti pár lityi, de az sem jött össze !
Angliában bemész egy fish & chipsbe és annyit hozol el amennyit nem szégyelsz... és nem kérnek 50 Ft-ot sem érte. A magyar meg azon is gyorsan meg akarna "gazdagodni". Na persze ezen nem fog. Mert inkább odaadja ingyen a biofilternek vagy a MOLnak, minthogy a honfitársát segítse ! Aztán ő is, és a honfitárs is megveszi a kúton és mindenki jól járt ... természetesen az állam is. Így tudja rendezni az államadósságot és tudja emelni az állampolgárok minimálbérét is.
Nos, pont annyi ideig fog tartani az IPA-t elválasztani a víztől, mint amennyi ideig az 50:50 házipálinka etil-alkohol és víztartalma szétválik egymástól.
A desztillációt javasoltam volna a szétválasztásra, de egyrészt energia igényes, másrészt sajnos azeotrop elegyet alkot vízzel, vagyis egyszerűen nem frakcionálható - ezzel a házi elválasztás meg is bukott. A téli szélvédőmosókban sok IPA van, de egyszerű eszközökkel reménytelen tiszta IPA-t kinyerni belőle.
Úgy látom, akkor valami kávéfőzőből kell kibányászni.. vagy valami 12V-ös melegítőből.
Egyébként most azon gondolkozok, hogy a motort hosszútávon nem kíméli, főleg a hajtókarcsapágyakat, mivel hamarabb következik be a gyulladás, ezért még akkor kap ütést a hajtókarcsapágy + dugattyú amikor még felfelé jár úgy félúton... szóval nem ártana az előtöltésen állítani ha növényi az olaj.
Szerintetek hány mikronos lehet a sima konyhai papírtörlő ? Lehet, hogy nem ártana egy gázolajszűrőn is átnyomni egy szivattyűval mielőtt a tankba kerülne ?!
Nem szerettem soha igazán a japán autókat, de mindig tudtam, hogy a 90-es években olyan autókat csináltak, amelyekhez nem kellett 3-400 ezer kilométerig komolyabban hozzányúlni. Vezérműláncosok, D.I D. kétsoros lánccal, egyszerű, de megbízható elemekből épített[...] Bővebben!Tovább »
Hamár motormosásra szánod magad, akkor csináld olyan anyaggal, amit direkt erre a célra szántak! A fékfolyadék glikol alapú anyag, szerintem nem is keveredik el a motorolajjal, én nem kísérleteznék ilyesmivel.
Nem fogja annyira meghígitani a fékolaj a motorolajat, hogy beálljon a motor ? Nyílván meleg olajhoz öntöm majd hozzá és csak alapjáraton hagyom majd ketyegni . Megvettem ma a motorolajat,hogy ne akkor kelljen kapkodni ha éppen cserére szorul.
Valamint néztem még 12V-os merülőforralót, az jó lesz majd a lemeztank aljára az étolajba előmelegítésnek. 200W teljesítményű. Kíváncsi leszek rá,hogy egy 0 - 20 fok körüli olajat mennyi idő alatt fog felmelegíteni, ha tele van a 20 literes tartály. 50-60 fokos hőkapcsolót tenni bele (valahova a tartály tetejére), majd ha elérte a hőfokot akkor engedi is a mágnesszelepnek a váltást valamint lekapcsol a merülőforraló is, és mehet is be a cucc. Remélem sikerülni fog. Ha más nem akkor még kerül a gépezetbe egy hűtővízzel melegített gázolajszűrő is. Meglátjuk :)
Önmagában az üzemanyag energai tartalma nem is olyan fontos. Merthogy folyékony üzemanyagból igen sokat be lehet nyomni a hengerekbe, az igazi problémát a levegő bejuttatása jelenti. Ha megnézzük a dragstereket, amik a legnagyobb fajlagos belső égésű motorok a földön, akkor meglephet egyeseket, hogy metanollal hajtott járgányok vannak köztük szép számmal, pedig a metanol fűtőértéke több tíz százalékkal kisebb a benzinénél. (viszont az oktánszáma meg jóval magasabb, mintha 110 körüli érték rémlene)
A netes infókról csak annyit, hogy ha én most kiírom, hogy 3 méter magas vagyok, akkor holnaptól ha valaki rákeres, hogy magas ember, akkor az én fake beírásom lesz ott a referencia. Tehát mindenki beírhat tücsköt-bogarat, nincs hitelesítés.
Ha én hho-t forgalmaznék, teleszórnék minden fórumot, eltérő nickekkel, hogy milyen jó is az, aztán saját magamra hivatkoznék, keresztbe meg kasul. És ha megkérdőjeleznék, hogy milyen hülyeségeket beszélek, akkor rámutatnék, hogy dehát mennyi sok embernek meg bevált, tehát működik a dolog.
Egyébként a téma pár évvel ezelőtt érdekelt igazán, de a hozzászólásokat azóta is rendszeresen elolvasom. A glicerin energiatartalmával kapcsolatos dolog még akkor ragadt meg bennem, de nem tudtam volna forrást megjelölni, mert azóta a témával kapcsolatos oldalakat nem látogatom, ezért volt a gyors guglis keresés első néhány találatának megjelölése, hogy ezügyben valami konkrétra hivatkozni tudjak. De több helyen is, leírásban, kommentekben is így vélekedtek róla akkoriban, ezért maradt meg bennem. Még olyan is volt, aki arról számolt be, hogy Amerikában gyorsulási versenyekre építenek olyan autókat, melyeket kizárólag glicerinnel hajtanak a versenyen, mondván, hogy így nagyobb teljesítményre képes.
Viszont azt nem tudom, honnan a sok valóságtól eltérő info a neten, nem kizárólag ezügyben. Na mindegy is.
Azzal pedig egyetértek, hogy a víz bontása elektrolízis útján nem kevéssé veszteséges folyamat, bár néhány felhasználó összhatását tekintve mégis csak pozitívan nyilatkozik róla.
Na látod, ezt nevezem én " a máshol látott féligazságok, tévedések" kritikátlan továbbadásának. Nem tudom, ki csinálta ezt a biodízel oldalt, de tele van ilyen tévedésekkel, Te pedig kritika nélkül ide teszed őket. Ahogy NAOX kolléga is írta, a glicerin fűtőértéke messze nem annyi, mint amit oda leírt a biodízeles csákó. Google kereséssel kb 10 perc alatt megvan a jó érték!
Szóval kezeljük kritikusan az információkat! Mosolyogtató, hogy a google keresés egyik első találata a Te hozzászólásodban levő értékek voltak, amik mint tudjuk, hibásak.
A HHO-t pedig ne vegyük elő, mert minden igazhitű energetikus harakirit fog elkövetni , sőt a totalcar is tesztelte és finoman fogalmazva nem kaptak a termodinamika mai állását meghazudtoló eredményeket. (pedig a HHO technika beígérte)
"Glicerin 11000 Kalória / kg ( 1 liter glicerin 1230 gramm ) 11000 X 1.230 = 13530 Kalória / liter"
a glicerin égéshője 19MJ/kg, azaz kb. 5600 (kilo)kalória/liter (azaz kb. feleennyi), természetesen alacsonyabb, mint a benziné, vagy a gázolajé.
És természetes az is, hogy ha egy szénhidrogén már részben oxidálva van, akkor annak alacsonyabb a fűtőértéke, mint az eredeti szénhidrogéné.
A glicerin persze elégethető, akár diesel-motorban is, csak nem tökéletesen. És ez a nagy probléma. Rengeteg szagos, és _mérgező_ égéstermék keletkezik, többek között a hírhedt akrolein. A glicerintől ezért nehéz még ipari méretben is megszabadulni.
(És az akrolein toxicitása miatt kéne végiggondolnia a dolgot az étolajjal autózó honfitársainkank.)
az nem gond, mert az idő nekem dolgozik ;-) köszi a hozzászólást, mert így elhozom mindig az olajat ! Max. több papírszűrő fog fogyni. Vagy veszek valami szőnyeget és akkor azt mindig kimosom és nem fogy annyi papírszűrő sem.
Egyébként olvasgattam itt a fórumot és valaki linkelte a fotót, hogy nézett ki a motorolaja étolajozás után. Találtam pár hasonló képet az egyik cikkben, habár nem feltétlenül ide tartozik, de így néz ki akkor is az olaj, ha nem időben cseréljük le és gázolajjal/ benzinnel ment az autó:
Akkor ezek szerint ha HHO gázt engednénk a levegő mellé + étolaj lenne 100% -ban az üzemanyag helyett, akkor akár magasabb fordulaton is jobban / könnybben gyulladna az anyag, nem beszélve arról, hogy így még tökéletesebben égne el, és talán kevesebb jutna az olajba is kopott motoroknál , vagy hidegindításnál .
Egyébként kb. 1000km-t mentem olajcsere óta, és az új olajhoz képest érezhetően romlott az olaj viszkozitása amióta 50/50 étolajjal+fritőz+gázolajjal.. Valószínűleg a hideg motor indításakor, vagy a kopott motorom miatt.
Kb. 4 éve volt felújítva, de akkor nem volt pénzem megfuratni a hengert, azóta 60ezret mentem vele. Sajnos hordó alakú volt már akkor a henger. Csak gyűrűztem és hajtókarcsapágyat cseréltem.
Elgondolkodtató,hogy TDi motort vegyek, vagy ezt a régi kamrásat újítsam fel most úgy, hogy fúrassam + dugattyúkat cseréljek stb.
"Ne haragudj, de nem kellene a máshol hallott féligazságokat és tévedéseket továbbadni kritika nélkül."
Nem annyira féligazság, a keresőket használva könnyen megbizonyosodhatunk arról, hogy a glicerinben jelentős energia tartalom van:
Benzin 9600 Kalória / kg (1 liter benzin 750 gramm ) 9600 X 0.750 = 7200 Kalória / liter
Gázolaj 10500 Kalória / kg ( 1 liter gázolaj 830 gramm ) 1050 X 0.830 = 9150 Kalória / liter
Glicerin 11000 Kalória / kg ( 1 liter glicerin 1230 gramm ) 11000 X 1.230 = 13530 Kalória / liter
"A glicerin háromértékű alkohol, ráadásul nehezebb a viznél is, tehát pont azt az összetevőt kell kivonni belőle, ami térfogat szerint a legnehezebb, a legnagyobb kalóriával bír, valamint a teljesítmény oroszlánrészéért felel. Az észterezéssel 25 % - ot veszítünk az energiatartalomból annak ellenére, hogy marad a 20 liter üzemanyag, hiszen a glicerin a metil alkohollal cserél helyet. Teljesítmény szempontjából maga a csőd!"
Az éghetőségét tekintve nem szállnék vitába, mert sem kémikus, sem fizikus nem vagyok, de az égéstérben munkaütem alatt elég magas hőmérséklet van ahhoz, hogy az a három Oxigén molekula elváljék attól a három Hidrogén molekulától, amivel kötésben van (víz termikus bomlása), és ekkor tökéletesen kihasználható az energia tartalma. A glicerin felépítését az alábbi oldalon láthatod:
Az azomban igaz, hogy az étolaj lassabban ég a gázolajnál, ezért magas fordulatnál nincs ideje a tökéletes égéshez. Ezen esetleg a Hypnow teknika, vagy a hozzáadott HHO segíthet.
Találtam egy éttermet ahonnan 30 liter / hét mennyiség lenne, viszont zsíros cucc. Elgondolkodtató. Mivel nincs más, bevállaljam szerintetek ? Többször is átszűrném papírszűrőn, ez nem okoz problémát, nekem még így is megérné. De csak akkor, ha tutira ki tudom szűrni a zsír nagyon nagy részét ! Csak félek, hogy gondot fog okozni még akkor is ha felmelegítem 60-80 fokra és úgy adom az adagolónak és a porlasztóknak. Vagy keressek tovább ? Legjobb lenne valami sültkrumplis :) De nem találok !
az étterem vezetője nagy valószínűséggel nincs tisztában a jogszabályokkal, a töketlen haccp-s agyatlan tanácsadójára hallgat :) a használt étolaj NEM veszélyes hulladék!!! csak a biofilternek nem áll érdekében, hogy ezt közölje az éttermekkel...
a biofilter NEM fizet az étolajért, esetleg a vendéglős(!!!), ha nincs neki havi 60 liter...
Na újabb infó. Megint beszéltem azzal az éttermessel, aki nem akar adni olajat :) Arra hivatkozott, hogy visznek neki új olajat is, és a régit beszámítják. Ilyet csinál a Biofilte r Kft ? Csak azért, mert ha azok csak a régit viszik el, akkor valaki megleőzött hogy fizet neki a régi olajért :))) És nem is keveset, mert én 50 Ft-ot mondtam neki / liter és azt mondta, hogy nem buli.
nézdted a tankos szűrőt is ? Esetleg megpróbáltad feltölteni , aztán levegőtlenteni a rendszert ?
Lazítsd fel a porlasztócsúcsoknál a hollandikat, majd ahogy jön az anyag, húzd rá őket, miközben valaki indítózik neked, majd mosd le a motort ... ha ezeken mind végigmentél akkor más ötletem nincs.
sanci: nekem is volt már, hogy a tankban lévő szűrő eldugult , kinyitottam a tank beöntőt, és elölről a csövön keresztül az előremenőt 7-8 bárral megnyomtam :) Azóta is frankó... nekem is ez volt ami most neked. Szenvedett, nem lehetett csak alapjáraton használni, a fordulatot nem akarta venni.. vagy csak nagyon lassan. Meg cseréltem gázolajszűrőt is, egyből megjavult !
Ma reggel egyébként megkérdeztem a 10kW legolcsóbb lemezes hőcserélőt (14ezer ) szóval szerintem nem buli :) Mágnesszelep pedig nincs. Szóval tudtok valahonnan olcsón 12V mágnesszelepet ?? Esetleg 3 águ mágnesszelep ? Az lenne a legjobb !
Most rohadtul nincs 40ezrem egy másik adagolóra ami szintén lutri.
Más topikban is kaptam ötleteket,mondták a tankban lévő szűrőt(nem tudom ax 1.5d-ben van e?),a gázolaj gumipumpát au üanyag csőnél,de sajnos mondtak olyat is hogy az adagoló lapátnak az étoli adta meg a kegyelemdöfést.
A kocsiba 260 e van az adagoló még plombás,bár ez nem jelent semmit.
Valószínű a gázolajszűrő cserére szorul. Én 3000 km ként ki szoktam mosni benzinnel és olyan mintha új lenne. Érdemes berakni egy kis műanyag szűrőt is, az megfogja a nagyobb szennyeződéseket. A szivattyú leállása is hasonló tünetekkel jár.
Nekem akkor dugult el a szűrőm amikor elkezdtem használni a növényi olajat és az feloldott minden lerakódást az üzemanyagrendszerbe. A tünet az volt hogy nagy gázadásra ekezdet dadogni és fulladni. Óvatosan kis gázzal haza tudtam menni. Alapjárat volt rendesen nem fulladt le.
Van olyan közületek, aki étolajjal jár valami jobb autóval? Tehát pl. 8 évnél fiatalabb, magas felszereltségű német autó? Mert nekem VW-em van PDTDi motorral, de ez nagyon kényes az üzemanyagra, még a biodizelt se ajálnja hozzá a gyár, nemhogy az étolajat.
Szóval milyen viszonylag modern motor megy el étolajjal?
Szerintem időkésleltetést kellene beiktatni abba a folyamatba amikor étolajról gázolajra váltasz vissza. A visszafolyó ágat csak akkor kellene átváltani a gázolaj tartály felé, amikor már a rendszer üzembiztosan átöblítődött gázolajjal. A gázolajról étolajra váltás nem műszaki gond, mert az nem okoz problémát, ha gázolaj kerül az étolajba. Tehát az olyan "mindent az egyben" átváltó szelepek nem a legpraktikusabbak, jobb két külön váltószeleppel megoldani a problémát. Valamint meg kell határozni azt az időt, amíg az átöblítés rendesen megtörténik. Ha túl hosszú időt választasz, akkor az étolajos tartály fölöslegesen fog hígulni gázolajjal - a dolog gazdasági oldala fog rosszabbodni.
Most nézegetek a neten, de nem igazán találok 83 fok alatti hőkapcsolót fél colos átmérővel és menettel, de azon gondolkozok, hogy egy kilyukadt boylerből kimentett hőkapcsolót fogok alkalmazni. Az érzékelőkét ráteszem a vízcsőre, szigetelve, beállítom, hogy körülbelül 50-60 foknál kapcsoljon és akkor az automatikusan nyithatja is az étolajos mágnesszelepet, majd egy tranzisztorral pedig zárja a gázolajos szelepet. Vagy simán csak egy keverőszelepet fogok alkalmazni, ha kapcsol a hőkapcsoló akkor étolajat enged, ha nem , akkor gázolajat.
A visszatérőn pedig még gondolkozni kell hogy legyen megoldva, hogy ne keverjen a gázolajhoz étolajat. Ötleteitek lennének ehhez a megoldáshoz ?
Szerintem így teljesen jó és olcsó megoldást lehetne eszközölni. Az olaj pedig nem hevülne fel jobban, mint a 90 fokos hűtővíz hőmérséklete, tehát azt nem kellene szabályozni. Hőcserélő esetén is az átadott hő után még az adagolóban is hülne az olaj egy picit, csövekben is, szóval kb. egy olyan 80-85 fokos lenne az olaj. Egyszóval csak a visszatérő ág az , amin gondolkozni kellene. Téli üzem esetén a tankba kell egy merülőforraló és akkor is megoldott a közlekedés ..külföldön ;-)
Ha nagyon sűrű a cucc egy kisnyomású szivattyú (0,5bar) a tankba. Miért akartok mást kitalálni? Ez miért nem jó?
Az a gond a sűrűbb anyaggal,hogy jobban teheli az adagolót és a porlasztókat is. Tehát hamarabb tönkremegy. Mondjuk mercinél csak a porlasztó van veszélyeztetve, mert külön kenése van. De az épp elég ha tönkremegy.
60-80 fok lenne akkor az ideális hőfok. Nem tudom, hogy van -e olyan hőérzékelő mechanikus ami mondjuk 60foknál kapcsol és 90 foknál lekapcsolna. Minél olcsóbban szeretném megépíteni, megvásárolni kompletten nem igazán szeretném.
Ez így ránézésre is két be és NÉGY kivezetés és együtt kapcsol. Ha két háromutú szelepet raktok be, akkor simán meg lehet csinálni, hogy gázolajról étolajra mehet egyszerre, visszafelé pedig a visszafolyót később kapcsolod.
Fűtés ... Korábban belinkeltem egy angol oldalt a teljes kéttankos rendszerrel. Volt benne egy ilyen szelep 2be- 4kifolyóval. (Ezt cserélném ki különálló szelepekre a keveredés miatt.) 1 hőcserélő és 1 fűtött gázolajszűrő. A német összkomfortos rendszer annyival bővebb, hogy ha az étolaj eléri a 60 Celsius fokot akkor automatán vált át, mint a pb-s rendszer. Ha nagyon sűrű a cucc egy kisnyomású szivattyú (0,5bar) a tankba. Miért akartok mást kitalálni? Ez miért nem jó?
"sirius: lehet, hogy én vagyok nehéz felfogású de valahogy nem értem, hogy lehet mivel mind2 tanknak kell előre menő és visszatérő cső és 4db csap, vagy szelep igaz ? De megnéznék egy ilyen motorteret élőben, hogy mi hova van kötve."
Igen, a gázolajos tanknak is van visszatérője, azt átrakom egy másik kannába átkapcsolás után pár percig. Igy nem keveredik az étolaj a gázolajjal. Váltószeleppel kapcsolgatom aminek szintén 2 bemenő és 2 kimenő csatlakozása van.
A 90°C-os étolajjal az lesz a probléma, hogy térfogatra ugyan ugyanannyit fog az adagoló befecskendezni (ez sem igaz, mert nagyobb lesz a résveszteség is), de ennek a tömege kisebb lesz, vagyis kisebb lesz a hengerbe jutatott energiatartalom, mint pl. 50-60°C-os üzemanyag esetén.
"..ebből általában az jön ki, hogy amíg az égés rendben van, addig étolajjal nyomatékosabbnak érzik a gép. De nem fogja szeretni a fordulatot, hamarabb füstössé válik."
Ennek elsődleges oka az étolaj molekula szerkezete. Lassabban ég mint a gázolaj. Ezért ad az alacsonyabb fordulatszám tartományban magasabb nyomatékot (hosszabb ideig hat a nyomás a dugattyúra) és ezért lesz "füstös" a magas tartományban (nincs ideje teljesen elégni).
A 90°C-os étolaj majdnem olyan vígan folyós, mint a gázolaj, de azért mégsem. Igaz, a különbség max 5-10% csak.
Az étolaj cetánszámára nem esküdnék, de mintha tényleg alacsonyabb lenne a gázolajénál. Nem a cetánszám határozza meg, hogy a gép hogy fog menni az anyaggal, hanem az égéshő meg a befecskendezett mennyiség. A gázolajnak nagyobb az égéshője (energia tartalma), az étolajból meg többet fecskendezhet be az adagoló - ebből általában az jön ki, hogy amíg az égés rendben van, addig étolajjal nyomatékosabbnak érzik a gép. De nem fogja szeretni a fordulatot, hamarabb füstössé válik.
Glicerin NINCS a gázolajban - honnan vetted?! Biodízel van a gázolajban, mint megújuló energiaforrás, de az metil-észter, nem pedig glicerin-észter - összesen vagy 4%. 20% sima étolaj bekeveréssel még a cr-ek is elmennek még télen is, gond nélkül.
Hallottál már a reláció analízisről? Olyanok vannak benne, minthogy - az állítás igaz, az indoklás igaz, de az indoklás nem magyarázza az állítást.
sirius: lehet, hogy én vagyok nehéz felfogású de valahogy nem értem, hogy lehet mivel mind2 tanknak kell előre menő és visszatérő cső és 4db csap, vagy szelep igaz ? De megnéznék egy ilyen motorteret élőben, hogy mi hova van kötve.
Szerintetek meddig tárolható a használt olaj, minőség romlás nélkül, ha hűvös helyre van téve ?
Azon gondolkozok egyébként, hogy a kipufogóra tekerek egy 6 vagy 8mm-es lágy rézcsövet és az megmelegíti az étolajat majd. Habár lehet, hogy ez rossz 5let, mert túlhevítheti és annyi kenése sem lesz mint a gázolajnak és beáll az adagoló. Szerintetek ? :)
""Nyilván azért nem akarnak adni, mert szerződésben állnak egy begyüjtő céggel, aki felvásárolja tőlük 20-60 Ft/kg áron."
Tudtommal nem fizetnek érte. Van egy minimum kvóta, ami alatt fizetni kell az elszállításért, felette ingyenes. Többnyire azért nem adnak az éttermesek, mert akkor nem érnék el a minimum kvótájukat."
A Biofilter Kft szerződésében benne van a minimum kvóta, de ha nagy mennyiségről van szó akkor fizet is érte. De vannak más cégek is, akik elszállítják az olajat és nincs min. mennyiség meg ilyenek.
"Akinek két tankos a rendszer hogy oldotta meg azt, hogy ne kerüljön átkapcsoláskor egyáltalán étolaj a normál tankba ?"
Nálam egy 5 literes kannába van a gázolaj, a visszatérőt egy másik kannába teszem, pár percig megy a motor és ennyi. Egyetlen hátránya, hogy nyitogatni kell a motorháztetőt. A normál tankba pedig étolaj van, a gázolaj csak a hidegindításhoz kell. Visszakapcsoláskor viszont gázolaj kerül a normál tankba.
Tehát ha 90 celzius fokra melegített étolajat priccol be az adagoló (olyan viszkozitással , mint a gázolaj) akkor rosszabb hatásfokú lesz étolajjal, mert a cetánszáma alacsonyabb a gázolajhoz képest. De mivel olcsó, és nem rallyra készülünk szerintem kifizetődő megoldás. Egyébként glicerin van a gázolajban is, ami legfőképpen télen jelent problémát. Tehát ha szűrjük a használt növényi olajat és átmegy a glicerin is a szűrőn szerintem akkor sincs gond, mivel folyékony és beporlasztható az is.
Véleményem szerint sűrűbb olajcsere (függ a hidegindítós periódustól) és megtett kilométertől, de maximum 6-7ezer km, valamint sűrűbb olajszűrőcsere. Nagyjából ennyi.
Ne haragudj, de nem kellene a máshol hallott féligazságokat és tévedéseket továbbadni kritika nélkül.
Ráadásul éppen a glicerin tartalmazza nagyobbrészt az energiát, mivel háromértékű alkohol
Az igaz, hogy a glicerin három értékű alkohol, de az nem igaz, hogy ebben rejlik az étolaj energia tartama. Sőt, mivel az alkohol már tartalmaz oxigént - hármat is - ezért fajlagosan, vagyis tömegegységre vetítve pontosan ezért alacsonyabb az energia tartalma, mert már részben "el van égetve". Az igaz, hogyha kivonjuk a glicerint és kidobjuk, akkor a glicerin energia tartalma - bármennyi legyen is az, kidobódik, tehát veszteség. No, akkor miből is származik, hogy az étolajtól jobban mennek egyes dízelek, mint a biodízeltől? Mert az étolajnak nagyobb a viszkozitása, és ahol kényszeradagolású az üzemanyag, ott a résveszteség kisebb és így többet tud az adagolóelem betolni, mint a folyékonyabb biodízelből. Ez nem áll viszont a cr-ekre, mert azok nem kényszeradagolásúak.
Gpetr: köszönöm a segítséged. Akkor ezek szerint csak meg akarnak vezetni az újságírók. Majdnem sikerült ..
409: neked is köszönöm a hozzászólást ! Most már nem félek a motor és az adagoló miatt egyáltalán.
Szóval én is építek egy két tankos rendszert beltéri kapcsolóval, motortéri másneskapcsolóval, úgy szeretném, hogy külön legyen a szűrő az ét és gázolajnak. Mindent egész jól kigondoltam, egy valamit nem tudok majd megoldani szerintem... amiben megint csak a segítségeteket kérném:
szóval megy a motor gázolajjal, mondjuk azzal indítom és melegítem a vízhőfokot, hogy át melegedjen a növényi olaj is. Ha elérte a 60-70 fokot már szerintem vígan rá lehet kapcsolni. Aztán ha vissza akarom mondjuk kapcsolni, mert már elég hidegek vannak, akkor a kapcsolás pillanatában a visszatérő ágból még folyik ki étolaj és ha befelé gázolaj folyik, de visszafelé ét, akkor megy a normál tankba is belőle. Akinek két tankos a rendszer hogy oldotta meg azt, hogy ne kerüljön átkapcsoláskor egyáltalán étolaj a normál tankba ?
Ráadásul éppen a glicerin tartalmazza nagyobbrészt az energiát, mivel háromértékű alkohol. Ha kivonod, kisebb lesz az energiatartalma az üzemanyagodnak.
Azt tapasztaltam, ha csak simán beleöntöm a tankba, akkor az első pár km-en fúllad/dadog, majd javul és helyre áll a rend. Ha már a keveréket öntöm bele akkor nincs ez a gond.
"Nyilván azért nem akarnak adni, mert szerződésben állnak egy begyüjtő céggel, aki felvásárolja tőlük 20-60 Ft/kg áron."
Tudtommal nem fizetnek érte. Van egy minimum kvóta, ami alatt fizetni kell az elszállításért, felette ingyenes. Többnyire azért nem adnak az éttermesek, mert akkor nem érnék el a minimum kvótájukat.
Az adagoló bírni fogja, ami gond lehet az a tömítései, A gázolajhoz készült tömítések nem szeretik az étolajat. (ami érdekes, étolajjal folyik, majd eláll, ha tiszta gázolajat kap)
"Sokan mondják, hogy 5-6ezer km-enként ha nem cserélsz olajat, akkor olyan lesz a motorolajod,"
Ilyen akkor állhat fenn, ha sokat megy a motor rövidtávokat hidegen és 80% feletti az étolaj arány. Hideg motornál/hidegindításnál marad a hengerben elégetlen étolaj, ez mehet le a motorolajba. Ilyenkor viszont erősen füstöl is.
"Valamint a szelepek is letapadhatnak."
Ez szamárság. Az étolajjal maximum a szeleptányér égéstér felőli oldala kerülhet kapcsolatba, ott meg nem tud a működésére hatni.
"Ha nem akarjuk ugyanis, hogy tönkretegye a motort, ki kell vonni belőle a dermedésért és sűrűségért felelős glicerint így egyébként akár biogáz is készülhet belőle." Az egyik cikkben olvastam. Érdekes, hogy rengetegen jópárezer km-t mennek glicerin kivonás nélkül nem ? :) Megvezetik az embert rendesen.
ja , egyébként tudjátok mi a fura ? Most kevés volt, úgyhogy olyan 10% arányban volt csak benne cucc. Eleinte lehetett érezni, aztán mentem vele kb. 100km-t és azóta semmi szag, tehát nem teljesen keveredik el a gázolajjal ezek szerint, vagy nem tudom, de olyan mintha az került volna az aljára és azt fogyasztottam volna el először :)
nekem erre hivatkozott az étterem vezető, hogy veszélyes hulladék többek között ezért nem adhat belőle. . . de majd megyek a többi étteremhez. Úgy látszik hiába ismerős az éttermes. Tuti zsíros biznisz, ha nem ad belőle.
igazatok lehet, megkérdezem, még ha 50-60 Ft akkor is jó.. Nagyon sok az ilyen hely, sőt szerintem mind majdnem ilyen lehet. Mert veszélyes hulladéknak minősül...
Nyilván azért nem akarnak adni, mert szerződésben állnak egy begyüjtő céggel, aki felvásárolja tőlük 20-60 Ft/kg áron. Van már pár ilyen cég, sokan rájöttek, hogy mekkora üzlet külföldre eladni a biodizel alapanyagot. Kérdezd meg mennyit kapnak érte? Annyiért biztos neked is adnak szívesen.
de igen, ki tudod szedni papírszűrővel a zsírt! csak én értelmetlen dolognak tartom, hogy a falamra ereszcsatornát és szilvát (LOL) tegyek, mert ülepíteni sokkal egyszerűbb :)
én is félek tőle, hogy meghal az adagoló, de szerencsére erről a motor nem vesz tudomást és szépen ketyeg évek óta... a motorolajamat sem érdekli, hogy a hengerbe mit porlasztok:)
nyáron hosszabb utakra 90-10%-os keverékkel megyek... ez azért elég sűrű, nem? és nem vettem észre, hogy baj lenne... de a cuccal autózó régi kollégák is beszámoltak már érdekes tapasztalatokról, gond nélkül működő adagolókról, motorokról. higgyétek el, mi is átestünk ezeken a kérdéseken, de a tapasztalat azt mutatja, hogy működik a dolog...
mondjuk egy tűzkarika tisztítás rám férne már... (azt hiszem)
A zsir nagyrésze kijön a papir szürővel. + 10 fokos inditáshoz tökéletes lesz, mert ami benne van tizfokon tökéletesen folyékonnyá egynemüvé válik az olajjal. Ezért csinálja jól SELGIR mert a meleg szobából viszi a szaftot majd a meleg utastérben van, igy komoly zsir%ot is gond nélkül felhasznál a motor, 5% benzinnel meg egyszerüen kiváló.
Számold ki hogy 6ezrenként mennyi gázolajat pöfékelnél ki így meg 6ezrenként ráköltesz egy 10est olajcserére és azért már jó olajat kapsz.
Nekem mondjuk mázlim van mert faterom ingyen hozza munkahelyéről a quartz7000olajat,meg akna is van igy 15perc alatt megvagyok vele,nem egy nagy történet.
Hallottam már olyat is hogy érdemes fékfolydékot önteni olajcsere előtt a motorba az kitakarít minden mocskot onnan elég agressziv folyadék.
jaa és még valamit erről a szerves hígítóról és az egyéb hozzáadandó methanolról stb. hogy állítólag ha ezeket beadagoljuk akkor hosszútávon ezek már képesek szép lassan tönkretenni a gumitömítéseket. A sima, hígító és methanol mentes olajjal ellentétben, mert ugye a növényi olaj nem eszi meg.
Destroyahnek igaza van, mégpedig azért, mert a helyi háztartásiban nálunk is 6-700 Ft körül mozog.
Selgir: Tehát akkor a papírszűrővel sem fogom tudni leszűrni a zsírt ? Csak az apróbb darabkás szennyeződéseket ?
Te ha már régóta nyomod, hogy szűrőd és hány ezer km-t autóztál már növényi olajjal? Félek, hogy nem fogja sokáig bírni az adagoló. Sokan mondják, hogy 5-6ezer km-enként ha nem cserélsz olajat, akkor olyan lesz a motorolajod, mint a méz és nem kap jó kenést a motor sem.. főleg ha régi a motor és szépen leszűrődik a gyűrűk mellett a félig meddig elégett étolaj származék. Valamint a szelepek is letapadhatnak. De mondjuk gondolom, ha normálisan meg van hígítva, hogy ne legyen sűrű, akkor ezek a veszélyek nem állnak fent.
2:30-nál a srác valami szerves higítórol beszél, egy festékekkel foglalkozó webáruházakban körülnéztem, de van vagy 100 fajta. A biodizel.info anyagában mintha olvastam volna a lakkbenzinről, az is egy fajta szerves higító. Bár jóval drágább mint a gázolaj, vagy a benzin, mert kb 500 Ft/l áron adják, de talán kevesebb kell belőle... nemtom...
ha láttál már dermedt zsíros étolajat, akkor láthatod, hogy a zsíros rész van ALUL:) erről csak LEÖNTENI lehet az olajat...
érdemes lenne egy 10 literes olajos kannában megnézni, hogy éppen hány fokon milyen rétegződés adódik! mínusz 10-ben az egész olyan mint a méz, majd plusz 10-ben folyik az összes...
csak azért mondom, mert pár éve étolajozok, és volt már a kezem ügyében párszáz olajos kanna!
ezért is mondtam, hogy kár vesződni a ZSÍR szűrésével! eleinte én is csináltam...
sanci, ez nem is hülyeség ! Beteszed a fagyóba attól még az olaj csak sűrűbb, de a zsír az teljesen megszilárdulna ! Próbálta már valaki ??
A másik dolog, ha használni szeretné az ember 100%-ban, akkor elég az olajat szűrés után hőcserélőn keresztül melegen tartani (50-60 fok) vagy adalékolni is kell ? Csak azért , mert rengeteget hallottam, hogy letapadhat a szelep, tönkremehet a porlasztócsúcs, valamint az olajat is sűrűbben kell cserélni (5-6 ezer km).
igen a 2réteg a jó megoldás,én is agyaltam azon hogy a kikönnyitésnél átmehet a zsír.
bár igy 2papirnál sokkla lassab szűrés sztem.
Én még azon agyaltam hogy ha vkinek van mélyhűtőládája akkor érdemes betenni az anyagot nagy 20literes lábosba és ha megdermed akkor könnyebb leszedni a zsirt nem?
rendben, a következő szűrést így fogom elkövetni, habár a mostanit csak 1 sorral csináltam és még nincs gond ... remélem ami belekerült azt megszűri az olajszűrő. A gond az, hogy 2 réteg papír mégtöbb olajat szív magába így nagyobb a "veszteség" is. 5 méter csatornánál felszív szerintem vagy egy- másfél litert. De a jó minőség érdekében mindenképpen érdemes 2 sorral fedésben. köszi a segítséged ! :)
Én másfél méteres csatornát használok, egyszerre sajnos csak 4 liter megy bele. Azért csináltam ekkorát mert nagyobb nem fér. Egyenlőre sajnos csak kevés jut.
vagy egyáltalán lehet olyan papírt kapni, ami nincs bevagdalva, kikönnyítve ? Tscos olcsó papírtörlőt vásároltam a kísérlethez, de végülis alig ment át rajta szenny.
megépítettem a papíros csatornás eszközt , viszont a papír olan , hogy ki van könnyítve, be van vagdalva , hogy könnyebben el tudd tépni. Mi a megoldás arra, hogy ne follyon át ott azokon a kis vágatokon a zsír és apróbb szenny ? Egyáltalán érdemes -e foglalkozni vele, mert a vágatok nagyon kicsik.
a hátra vitt hűtővíz sokat fog veszíteni a hőből:) szigetelni kell! ráadásul kell valami korrekt hőcserélő is... és ha őszinte akarok lenni, akkor felmerül a kérdés, hogy a mínusz 5 fokos étolajat vajon mennyi idő alatt fűti fel 40 fokosra... ezt biztos ki lehet számolni, de szerintem az egynemű folyékony állapot elég sokára következik be:)
javaslom ez esetben, hogy a vízcső mellett hozd előre a szívó és visszafolyó ágat is, mert legalább ezt nem kell fűteni egy jó darabon!!! de vajon megéri agyonfurkálni a tűzfalat, kárpitot, kalaptartót mindezért? ráadásul a szigelet csövek átmérője nem kicsi...
én egyszerűen betettem egy kannát az anyósülés elé! mikor hazaérek, alátolok egy gázolajos kannát és egy percig járatom a motort. aztán reggel ezzel indítok, és visszarakom a szobából kihozott étolajos kannát:) kicsit pepecs, de nincs gondom az olaj előfűtésére!
Na igen, a legrosszabb pedig az, hogy nyitogatni kell a motorháztetőt. Ha van elég hely a motortérben akkor valahogy ki kell csövezni a tankból , hogy legyen kintről egy betöltőnyílás. De egyébként tényleg nem egyszerű. Nagyon el kell rajta gondolkozni. Sajnos még nekem sincs semmi benne.
"2. Nehezebben indul, ezért kell a két üza tartály, és mindig gázolajról indítani, és leállítani."
Régi dieselnél is ajánlott, főleg télen.
"5. Személyautóknál, baszottul leszarják a vámosok, rendőrök, hogy mivel mész. Legalábbis felénk.(assszony rendőr)Szagtalanítással nem érdemes kínlódni. Szerintem nem is lehet."
A két tank erősen ajánlott a régi dieselnél is. Én is hasonlóképpen jártam, bedermedt a tankba a cucc, úgy kellett kiszivattyúzni. Utánna lett kéttankos rendszerem :)