Dehogy nem érti, csak azért fizetik, hogy ne értse. Van az a pénz amiért korpás a hajam. Mondjuk nekem nem és ezért becsülöm az indexeseket is, nekik sem. Itt levő FideSz trollok nyugodtan felköphetnek és aztán álljanak alá.
Senki nem akart átalakítani semmit, maga Dull mondta, hogy:
"Dull arról is beszélt, hogy habár cikkeket soha nem tiltott le a vezetőség"
Tehát gyakorlatilag nem szóltak bele. Innentől már bukik a szövege, hogy sajtoszabadság meg a többi HAZUGSÁG amit lehozott a sajtó, és ami miatt tüntetést gründoltak.
Ezen kijelentésének fényében gyakorlatilag megvezette, becsapta Dull azokat is akik kimenetek tüntetni.
Egyébként még az is érdekes kérdés lenne, hogy pl. Dull főszerkesztői időszaka alatt ő maga hány cikket nem engedett megjelentetni és/vagy tiltott le (mert biztos vagyok benne, hogy akár több száz ilyen is lehetett), illetve, hogy mekkora volt a fluktuáció az Indexnél a főszerkesztői regnálása alatt, és hány főt küldtek el, rúgtak ki, vagy kérte meg őket közös megegyezéssel Dull akár, hogy menjen.
Akár ezekről IS nyilatkozatna Dull, vagy legalábbis feltehetné neki a kérdést egy független média, ha már ugyebár ilyesmiket feszeget Dull.
Hát igen, Bodolainak ezt kellett volna mérlegelnie (és nemcsak Bodolainak, hanem a háta mögött álló, üzletileg érdekelt IndaMedia-tulajdonosoknak).
A lap akkor sikeres és akkor hoz sok bevételt, ha jól írnak az újságírók. Ez egy ilyen csapat volt. Tehát meg kellett volna őket tartania.
A 24.hu egyik vezető szerkesztője írt egy hosszabb cikket arról, hogy Bodolai mennyire rosszul kezelte az egész válságot - nem mintha a FB-on nem ezt írná mindenki, nem rosszul, hanem elkezelte azt és a saját hiúsága áldozata lett -, majd megkeresem azt a cikket.
Válságmenedzselni is tudni kell, de ők - ahogy ezt leírták indexesek - inkább fenyegettek az állománygyűlésen.
A tulajdonosoknak az volt a céljuk, hogy profitáljanak, és GG ötlete jó volt, hasonló konstrukció mint amikor létrehozta a totalcar.hu-t. Dobrevék kihasználva az átmeneti zavart, szétrobbantották a szervezetet. A sok talpas meg ment a Dull után.
Ők értékesítették, érdeklődő meg akkor van, ha úgy vélik, hogy megtérül a befektetésük. Az pedig a lapon múlik, eltekintve a minden online sajtóterméket negatívan érintő piaci trendektől.
Most majd lesz, ahogy lejár a titoktartási idő mindenkinél. Már sokan utalgatnak rá a volt szerkesztőségi tagok közül és komoly valószínűsége van így is.
- miért állt fel Pusztay András vezérigazgató, azt követően pár nappal, hogy megbízták, dolgozzon ki alternatív javaslatot? Ehhez képest 5 nap múlva fel- és lemondott.
- mi volt az a tényező, ami miatt Dull Szabolcs közzétette a függetlenségbarométer állását?
- miért mondott fel 80 ember, miután Bodolai és Szombathy Pál kivonultak hozzájuk és ott veszekedésbe hajló beszélgetést folytattak?
Nem képes felfogni, hogy ez milyen szinten etikátlan, ellentétes a cégvezetésben betöltött szereppel. Elemi érdeke egy vállalkozásnak, hogy döntés előkészítése szakaszban ne szivárogjon ki semmi. Aki ezt nem érti, az szerintem gyengeelméjű.
Bodoky FB-posztja alatt pedig jó pár támogató komment.
Ez persze fikarcnyit sem változtat Kardos cikkének igazságtartalmán.:-) Ahogy azon sem, hogy messze nem egységes a történtek megítélésében a "kormánykritikus", azaz ellenzéki sajtó.
Folyton a reklámbevételekkel jönnek itt, mintha elfelejtenék, hogy a reklámügyeket a Vaszily-Ziegler-féle másik cég szervezte és csinálta, nem az Index maga.
Van már bármi kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a Fidesz beleavatkozik az Index munkájába, vagy még mindig csak a politikai indíttatású fingreszelés folyik?
Álmodozz...mi is történt.. Át kell alakitani az indexet a csökkenő reklámbevételek miatt.. A piacvezető online media nem jut elég reklámbevételhez ugy hogy a reklám bevételek fölött a fidesznyik atyauristen keze van...