Keresés

Részletes keresés

Georg Wolf Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4673
Helló M.I.!

A harmadik világ most, nálunk kezdődik. (Vagy folytatódik?)
A soförinség már régi dolog. Annó elsőéves Zalkásként, még a csapatnál megtörtént, hogy minden növendéknek meg kellett szereznie a jogosítványt, minden kategóriájú gk-ra. Örültünk neki, nem kérdeztük, de egy pol.fog.-on a poltiszt elmesélte, hogy 56-ban sok gépjárművet azért nem tudtak használni, mert a tisztek nem tudtak vezetni, csak néhányan.

És mit ad isten? Hallom egy beszélgetés során, hogy most hogy nincs sorállomány, megint megkövetelelik a HM egyes területein, (meg majd mindenhol) hogy minden hivatásos állományu rendelkezzen jogsival. (Még nejem aktív barátnője is, úgy ötven felé. Már megvan a szolg ideje, készűl is nemsoká nyugba, de jogsit kell szerezzen!)

Atörténelem ismétli önmagát?

Öreg Csóka
Előzmény: M.I. (4668)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4672
Gyerekek!

Megint elhúztok az eredeti témától!

....a Náksi klipp valszeg nyerő volt náluk, és teljesen jogos az is, hogy Ti, érintettek ez ellen tiltakoztok. Roland rossz ómenként említette a Ruházati Ellátót a divatbemutatójával. Gondolom azért, mert a menökeneken az egyenruha, mint "tehénen a gatya" jelent meg! De igaza van, ha arra gondol, hogy ezt hitelesen a HT női tagjai is megtehették volna! (Kapásból én is több Hölgyet ismerek, akik még (szubj.) megitélésem szerint erre nagyon is alkalmasak lennének, mert néhányuk még csinossabb is, mint néhany manöken, ill model!) Szakszerüen, nem bal kézzel tisztelegve! De ez a "prosztó" nézőt hidegen hagyja. Bezzeg, ha kivillan egy cici, az igen! Az mán "só"! Annak van nézettsége!...

Nem valahonnan innen indúltunk, és most mán netán személyeskedtek?

Az valszeg természetes egyesek szemében, hogy csinos katonanőket a rendezvény fényét emelve használnak. Mint egy box-meccsen a következő menet számát feltartott számmal jelezve, bár minden néző tudja hanyadik menet jő. De a táblát vivő hölgy az a formásabbak közül kerűl ki. Van rá példa, hogy nálunk a kezdetkor erre szépségkirálynőt kért volna fel a BUZGÓ szervező, és amikor azt visszautasították még szervezőúr volt felháborodva.
Márpedig én, nyolc katonahölgyet erre a feladatra alkalmazni hasonlóan itélek meg, mint szépségkirálynőt felkérni táblát hordani! A protokolnak aztán vannak szabályai is. Ez azt jelenti, hogy a kitüntetések átadása úgy történik, (szokás szerint) hogy a kitüntetett kiszólíttatik, közben a kitüntetést átadó kézhez kapja egy segítségtől (Ez pláne lehet egy csinos Hölgy) a kitüntetést, és átadja. A tömeges kitüntetést (emlékérem amit mindenki megkap) pedig szóban, parancsfelolvasással adnak át, úgy hogy az átvétel az közvetlen az ünnepség megtörténtje után, egy akár állófogadáson kiosztással történik. Vagy lehet így is. De cseppet sem emeli az ünnepség fényét, ha egy tábornok után (főleg ha alkata némineműleg elüt az adoniszi testalkattól) felvonúltatnak nyolc csinos katonanőt tálcával (vagy párnával) a kezükben rajta a kitüntetésekkel. Nem szokatlan a kép, hanem kicsit eröltetett. (Nekem!)

Üdv: Öreg Csóka
Tiger205 Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4671

halottról vagy jót, vagy semmit (HM fórum)

:o)

 

TGR

Előzmény: gencsydani (4669)
Tiger205 Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4670

Hali!

 

szvsz: elsőnek mindig a rádióst....

:o)

(mint a viccben a félszemű a mikor az első lövés kilövi az ép szemét: ez az srácok, elsőnek mindig a lámpát!)

:o)

 

 

George Wolf!

 

szvsz nem ilyen párra gondoltunk: az egyik a lövécs, a msik az "irányzó" az említett fórumon olvashatzó egy köztük lezajló párbeszéd is...

- távolság 860, szélerő xy, stb, stb,...tűz!

 

 

üdv:

TGR

Előzmény: M.I. (4668)
gencsydani Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4669

???

 

A HM azon ritka fórumok egyike, ahova nem szoktam írni:)

Előzmény: Georg Wolf (4667)
M.I. Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4668
Szia Wolf!

Erről az jutott eszembe, hogy amcsi srácok írták valahol, hogy a harmadik világban ha dolguk van elsőnek a sofőröket lövik ki mert nem sokan tudnak vezetni, teherautót meg főleg!
Bár ha belegondolok, hogy nálunk is olyan sofőrinség volt, hogy az egyik pk sofőrnek beosztottak egyik szemére nem látó srácot. Csak legyen jogsija! Akinek mindkét szeme OK volt az teherautót vitt, nem lehetett pocsékolni!
Na akkor hol is kezdődik a harmadik világ? :-)
Előzmény: Georg Wolf (4667)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4667
Szia M.i.!

"gencsidani" a HM Fórumból? Akkor üdv Néked Harcos!

No, nem a nosztalgia mesélteti velem. Úgy 1975 környékén, vagy kicsit előbb, mikor leszedték a MÖ-ben PPS, és TT fegyvereinket, meg a hozzájuk tartozó gsz, és gpu generációt, (vitték Etiópiába) találkoztam először a Dragunovval. Szemüveges pasas létemre jó lövő voltam, és hamar az állománytáblán (önnálló zalj. voltunk) a mesterlövészek közt találtam magam, és természetes megkezdték kiképzésemet erre a feladatra. Ebben volt az is, hogy párt alkotva kaptuk a feladatot. Természetes az egyik fő u.m. pk volt, a másik egyszerüen lövész. Volt olyan feladatunk is, hogy párban lehetett azt végrehajtani. Pl: Adott volt egy század erő, és tedd harcképtelenné. Lehet, hogy most kicsit nagynak tűnik az arcom, de ezt a következőképp lehetett megoldani. Minden feladat végrehajtást (nálunk) megelőzött a felderítés. Ez abból állt, hogy megjelöltük magunknak a célszemélyeket. Tehát a tiszteket , ill. azok elhelyezkedését határoztuk meg, és elosztottuk egymás közt. Ez egy századerőnél max 4-5 fő. (szdpk, pkh, +3 szkpk) A páros jobb lövője "bevállalt" hármat. A kettőt a párja. Szétválás, majd a tüzelőhely elfoglalása. Egymás közt lehetőleg látókontaktus, rosszab esetben rádió.
Első lövés egyszerre, hogy nagyobbat szóljon, és az lehetőleg "homlokpuszi" legyen. A lövés hangjára, és a lebukók látványára mindenki lekushad. Jöhet a már ismert helyre a céláthelyezés, és akár már külön külön a lövés. Még nincs az állománynak ocsudása, és már lőheted a harmadikat. No, így ment ez annó. A század pedig tisztjei nélkűl biza harcképtelen! Ugyi milyen fontos az irányítás?
Megjegyzem a gyakorlat vérehajtásakor a század csak annyiban volt tájékozott, hogy támadhatják Őket. Az éles gyakorlatot temészetesen lőtéren dolingerekkel csináltuk. De a század viselkedése a lövés hangjára, és pk.-ik elvesztését látván ösztönszerű volt.
No ennyit régről.

Üdv Néktek: Öreg Csóka


Előzmény: M.I. (4659)
Tiger205 Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4666

Hali!

a páros megoldás a nyerő,

 

 a "különleges alakulatok" c. topicba olvass vissza, ott hosszan beszélgettünk a témáról anno.

 

Különleges alakulatok

 

üdv:

TGr

Előzmény: M.I. (4659)
Tiger205 Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4665

Hali!

 

Tán  a nejed tűnt ki túl csinosnak a leírásodból (mondjuk én  már láttam, aki viszont nem, az meg ki tudja hogyan reagál)

:o)

 

Annyi mondjuk igaz, hogy nem minden katonai vezető himsoviniszta disznó, mégha ez is jönne ki az általad leirtakból....

 

üdv:

tGR

Előzmény: Farkas Roland (4664)
Farkas Roland Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4664
Mondtam valami nagyképüt???
Előzmény: Icelord (4662)
tuzer Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4663
A ZMNE könyvtárában láttam, eredetiben
Előzmény: M.I. (4660)
Icelord Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4662
Csak szerényebben!!!!
Előzmény: Farkas Roland (4658)
babosla Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4661
Az amiknál és az angoloknál is párban dolgoznak. Irakban elég jól!
Előzmény: M.I. (4659)
M.I. Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4660
"Mondj egy politikust, aki 1 nappal Tito halála előtt megjósolta balkáni népirtást. Mondj egy politikust, aki 1 évvel előre megjósolta a SZU felbomlását."

Én is pontosan ezeket a példákat szoktam felhozni, de úgy tűnik az emberek nagyrésze nem érti miről beszélek!

"Nézd meg a JANE’S évkönyvekben a román hds. diszlokációját."

Tudnál esetleg online forrásokat adni ezekre? Attól tartok ez a Jane's fizetős részében lehet ahová nincs bejárásom! :-)

Előre is köszi!
Előzmény: tuzer (4645)
M.I. Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4659
Ez azt jelenti, hogy nálunk a mesterlövészek egyedül dolgoznak?
Azért kérdezem mert valahol olvastam, hogy talán a franciáknál (?) a mesterlövészek mindig párban vannak. Mindkettő ua. kiképzést kapja, de az egyik, valszeg a jobb lövő lő, a másik pedig figyel. Figyel körbe és figyel a körülményekre. Szél, ilyesmi és ő számol. A másiknak csak magára a lövésre kell koncentrálnia.
Előzmény: gencsydani (4651)
Farkas Roland Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4658

Annyira szeretem a katonanőket, hogy a feleségem is az. Mondjuk ez a katonatársadalomban elég szokványos dolog.

 

A munkahelyen a katonanők egyenlőek. Nincs "szebbik nem", nincs kivételezés, mert az bizonyítottan káros. Legalábbis a férfi munkatársak rossz szájízzel nézik a kivételezést. Emelett örömmel tapasztalom, hogy a nők sem igénylik és kimondottan ellene vannak. Persze olyan is akad aki kihasználja a lehetőséget...

 

Sajnos sokat láttam rossz oldalát ennek: volt, hogy egyenruhában egy tábornok utánafütyült a feleségemnek, egy ma is aktív tábornok pedig megjegyezte, hogy milyen jó nő ment el az előbb (éppen elváltunk amit ő nem látott). Más férfi elöljárók normálisnak vélték a reggeli puszit (amit ő kézfogással ma már rögtön meg is előz), satöbbi, satöbbi...

 

Az én szememben amit Te mondasz az ezeknek egy kicsit árnyaltabb formában való megjelenése, talán ezért reagálom le ilyen érzékenyen. Tartom magam ahhoz, hogy nem használhatnak 8 katonanőt ilyen feladatokra.

 

üdv, roland

 

Előzmény: mcpie (4657)
mcpie Creative Commons License 2005.06.22 0 0 4657

Ki tett egyenlőséget egyenlőséget a hostess és a katonanő közé? :)

BTW: Sok olyan rendezvényen voltam, ahol hostessek voltak. 90%-uk egyetemista volt, így az egyenlőségjel köztük és a katonnők között inkább pozitív értelmű lehet (fiatal, intelligens, csinos) lehet, nem negatív, ahogy Te próbálod beállítani...

De hagyjuk a témát, ha te nem szereted a katonanőket magad körül. (Ezt nem mondtad, de így is lehet érteni a mondandódat. :)) )

 

Előzmény: Farkas Roland (4641)
Cifu Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4656
Köszi szépen! :)
Előzmény: belic (4650)
Stylist Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4655
Sziasztok. Ez a mesterlövész fegyver dolog hogy van kitalálva a gyakorlatban? Fegyvernemenként van mondjuk századonként 1, vagy csak a lövészek/mélységi felderítők kapnak belőle, esetleg van egy spéci egység az egész Honvédségnél, akik ezt használják? Most már csak hivatásos katonák vannak, de amíg volt sorállomány, közülük is kaptak ilyenekre kiképzést? Csak azért, mert mondjuk egy év múlva leszerelt, aztán volt egy, inkább csak a kriminál szegmensben konvertálható tudása... :-))
Üdv:
charlie21 Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4654

Dani!

OFF

Jövő vagy az utáni hétvége.

Tel hivlak majd

ON

 

A Dragunov egy nagyon jó harctéri támogató fegyver csak nem arra használjuk amire való, hanem erőltetik vele a mesterlövészetet. Sőt a nemrég beindult Honvédségi mesterlövésztanfolyamon is Dragunovval nyomják a srácok. 

Előzmény: gencsydani (4653)
gencsydani Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4653

Egyik kolléga volt a tanfolyáson, Ő mesélte:)

 

OFF

Mikor?

ON

Előzmény: charlie21 (4652)
charlie21 Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4652

Dani!

Ez jo sztori volt:-)

Ez nem a Simonyi O, volt akivel megtörtént.

OFF

Gyál játszik!

ON

Előzmény: gencsydani (4651)
gencsydani Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4651

Témába vágó, aktuális sztori:

múlt héten volt az RSZKK-n mesterlövész továbbképző tanfolyam, amin részt vett egy tatai srác is. Útba indításakor a Gepárd+1 konzerv lőszer mellé a pk-a a kezébe nyomott 14 db Makarov lőszert is (azt tudni kell, hogy a PA-ikat már levették, a P9RC-iket meg még nem kapták meg), azzal a célzattal, hogy meg tudja védeni a Gepárdot. A srác kérdésére, hogy mit csináljon, ha útközben megtámadják, a válasz: "Hát ott a Gepárd!" /Utóbb ez lett a tanfolyam szlogenje/

:))))))))))))))))

Előzmény: Volt tüzér (4649)
belic Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4650
Szia!

Nincs valakinek egy képe róla? Mindenki csak beszél róla, mondják hogy mennyire eltalált fegyver, meg minden. :)

Erdekes, par napon belul ez a 3. topic, ahova felkerul ezekbol a kepekbol. A 70. 72-76-os kepeken latszik (ez az a fegyver, ami epp nem latszik a 71-esen).

Bel
Előzmény: Cifu (4648)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4649
Kicsit ki kell, hogy javítsalak. A Dragunovot a szakemberek nem tartják "mesterlövész" fegyvernek. A Dragunov tulajdonképpen egy rajkötelékben alkalmazandó támogató fegyver. A megnevezése is csak távcsöves puska. A nagykaliberűek - Gepárd, Elefánt - már más káposzta. Azokat azért lehet mesterlövész fegyvernek, mert ott egy lövés garantálja az eredményt. Láttam egy próbát, akkor egy 30 cm-es betonfalon keresztül lőtték szét a próbabábu fejét. A lőtávolság valami 100 méter volt. Na az mesterlövész fegyver. Meg mesterlövész fegyverek azok, amelyekkel a gazdáik 600 - 800 méteren felül gyakorolnak. De ezek között nincs ott a Dragunov. Nem rossz fegyver egyébként, mert a megfelelő lőszerrel csodákra képes, de akkor sem mesterlövész fegyver. A Rendőrség TESZ se olyant használ.
Előzmény: artillery (4644)
Cifu Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4648
Nincs valakinek egy képe róla? Mindenki csak beszél róla, mondják hogy mennyire eltalált fegyver, meg minden. :)
Előzmény: Sgt. Elias (4646)
petn2 Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4647
A Magyar Honvédség megsemmisült:nem csak a honvédség ez az egész nemzet!!!!
Sgt. Elias Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4646
Van, viszonylag új fejlesztés, a "Szép" nevű 7.62x51 puska. Akik lőttek vele, azok szerint egészen jó. C+D-n kinn volt legutóbb.
Előzmény: artillery (4644)
tuzer Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4645
A csövet a kiegyensúlyozó szerkezet tartja egyensúlyban, bármely csőállás mellett. Ez általában rugós ketyere, mint a csomagtartó fedélnél. Ezen túl a függőleges és oldalirányzó gépek is tele vannak a holtjáték kiküszöbölésére szolgáló megoldásokkal.

minnél hamarabb jut ki a lövedék a csőből, annál jobb lesz a szóráskép

Ez így nem igaz. A csőhossz, a kezdősebesség, a röppálya alakja és a lövedék jellemzői együttesen adják a szórást. Ezeket a tüzérnek figyelembe kell vennie, hogy számára kedvező legyen. Pl. az ágyúnak általában a tarackhoz képest nagyon nagy a lőirányú szórása, ugyanakkor a magassági szórása (röppályakéve függőleges metszete) ugyanannyival kisebb, tehát pl. időzíthető gyújtóhoz jobb lehet.

203 mm nekünk a II. vh-ig volt (110 kg gránát), később az oroszoktól kaptunk volna 1-2 nagyhatóerejű tüzérdandár megerősítést, azokban volt 203 mm öj.tar., és 240 mm öj. av. Tehát nem lőttem.

kissé talán jobban tartasz attól, hogy az országot még érheti hagyományos értelemben vett katonai támadás

Mondj egy politikust, aki 1 nappal Tito halála előtt megjósolta  balkáni népirtást. Mondj egy politikust, aki 1 évvel előre megjósolta a SZU felbomlását.

Nézd meg a JANE’S évkönyvekben a román hds. diszlokációját.

Ugyanott a szlovákok erejét (ami mellesleg hadrafoghatóbb, mint mi)

Hol van a délvidéki konszolidáció? SŐT, még délibb szerbek települtek be, akik tudják, hogy hogyan kell alkalmazni a terrort, és azt is, hogy a terror utáni status quo-t lehetetlen visszacsinálni. Mit mondtak a régi rómaiak? Si vis pace, para bellum.

HA BÉKÉT AKARSZ, KÉSZÜLJ A HÁBORÚRA!

Előzmény: artillery (4600)
artillery Creative Commons License 2005.06.21 0 0 4644
Üdv!

A Dragunovon, meg a Gepárdokon kívül van még valamilyen mesterlövész cuccunk?
Ezekből kb. hány darab lehet nekünk? Vagy ez top secret?

Üdv!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!