Szintén a 24.hu-nak leadott nyilatkozata szerint Gerényi Gábor (aki egyébként ősidexes) magától jelent meg az Index igazgatóságánál és tette meg az átszervezési javaslatát.
Bodolai azt mondja, ő maga nem rendelt semmi ilyesmit Gerényitől. Hanem akkor ki rendelte?
Itt a válasz:
"Arra kérdésre, hogy ki kérte fel Gerényi Gábortaz egész lavinát elindító átalakítási terv elkészítésére, Bodolai meglehetősen körülményesen válaszolt, végül azt mondta, hogy nem ő rendelte, hanem Gerényi megjelent úgy, hogy egyeztetett az Indamédia tulajdonosaival, vagyis az Indamédiánál tudtak róla, hogy tervet készít. Bodolai stratégiai tanácsokat kért Gerényitől, de kijelentette: az ominózus kiszervezési terv elfogadását nem akarták rákényszeríteni az akkori vezérigazgatóra, Pusztay Andrásra, volt választási lehetősége."
De az itteni fidesztrollok szerint nem volt semmi ráhatása az IndaMedia-nak az Index.hu Zrt-re, áááá, dehogy :) Az egész onnan indult, Vaszilyék cégétől.
De a fideszesek szerint ez sem elég bizonyíték arra, hogy Vaszilyék akartak az Indexbe belenyúlni, tehát ők vannak az egész dolog mögött.
Ami pedig az utolsó mondatot illeti, Pusztay András felállt, úgyhogy Bodolai megint nem mond igazat. Valamiért csak megtette ezt Pusztay, majd egyszer azt is megtudjuk, hogy volt az egész.
Hát ehhez képest azt nyilatkozták , hogy a szerkesztőséget át akarták alakítani , kiszervezni kisebb "vállalkozásokba" ergo a szerkesztőség megszűnt volna létezni .
Nem merte fel, hogy hamiskártyással jatszik, mire rájött már késő volt.
Ott cseszte el, hogy amint kiderült, hogy Dúll szivárogtatott ki kellett volna azonnal rúgni. Így kevesebb ideje lett volna Dullnak felhergelni az újságírókat... ( azt nem csesződik el 80 ember élete és az index.)
Dehogy nem érti, csak azért fizetik, hogy ne értse. Van az a pénz amiért korpás a hajam. Mondjuk nekem nem és ezért becsülöm az indexeseket is, nekik sem. Itt levő FideSz trollok nyugodtan felköphetnek és aztán álljanak alá.
Senki nem akart átalakítani semmit, maga Dull mondta, hogy:
"Dull arról is beszélt, hogy habár cikkeket soha nem tiltott le a vezetőség"
Tehát gyakorlatilag nem szóltak bele. Innentől már bukik a szövege, hogy sajtoszabadság meg a többi HAZUGSÁG amit lehozott a sajtó, és ami miatt tüntetést gründoltak.
Ezen kijelentésének fényében gyakorlatilag megvezette, becsapta Dull azokat is akik kimenetek tüntetni.
Egyébként még az is érdekes kérdés lenne, hogy pl. Dull főszerkesztői időszaka alatt ő maga hány cikket nem engedett megjelentetni és/vagy tiltott le (mert biztos vagyok benne, hogy akár több száz ilyen is lehetett), illetve, hogy mekkora volt a fluktuáció az Indexnél a főszerkesztői regnálása alatt, és hány főt küldtek el, rúgtak ki, vagy kérte meg őket közös megegyezéssel Dull akár, hogy menjen.
Akár ezekről IS nyilatkozatna Dull, vagy legalábbis feltehetné neki a kérdést egy független média, ha már ugyebár ilyesmiket feszeget Dull.
Hát igen, Bodolainak ezt kellett volna mérlegelnie (és nemcsak Bodolainak, hanem a háta mögött álló, üzletileg érdekelt IndaMedia-tulajdonosoknak).
A lap akkor sikeres és akkor hoz sok bevételt, ha jól írnak az újságírók. Ez egy ilyen csapat volt. Tehát meg kellett volna őket tartania.
A 24.hu egyik vezető szerkesztője írt egy hosszabb cikket arról, hogy Bodolai mennyire rosszul kezelte az egész válságot - nem mintha a FB-on nem ezt írná mindenki, nem rosszul, hanem elkezelte azt és a saját hiúsága áldozata lett -, majd megkeresem azt a cikket.
Válságmenedzselni is tudni kell, de ők - ahogy ezt leírták indexesek - inkább fenyegettek az állománygyűlésen.
A tulajdonosoknak az volt a céljuk, hogy profitáljanak, és GG ötlete jó volt, hasonló konstrukció mint amikor létrehozta a totalcar.hu-t. Dobrevék kihasználva az átmeneti zavart, szétrobbantották a szervezetet. A sok talpas meg ment a Dull után.
Ők értékesítették, érdeklődő meg akkor van, ha úgy vélik, hogy megtérül a befektetésük. Az pedig a lapon múlik, eltekintve a minden online sajtóterméket negatívan érintő piaci trendektől.
Most majd lesz, ahogy lejár a titoktartási idő mindenkinél. Már sokan utalgatnak rá a volt szerkesztőségi tagok közül és komoly valószínűsége van így is.
- miért állt fel Pusztay András vezérigazgató, azt követően pár nappal, hogy megbízták, dolgozzon ki alternatív javaslatot? Ehhez képest 5 nap múlva fel- és lemondott.
- mi volt az a tényező, ami miatt Dull Szabolcs közzétette a függetlenségbarométer állását?
- miért mondott fel 80 ember, miután Bodolai és Szombathy Pál kivonultak hozzájuk és ott veszekedésbe hajló beszélgetést folytattak?
Nem képes felfogni, hogy ez milyen szinten etikátlan, ellentétes a cégvezetésben betöltött szereppel. Elemi érdeke egy vállalkozásnak, hogy döntés előkészítése szakaszban ne szivárogjon ki semmi. Aki ezt nem érti, az szerintem gyengeelméjű.
Bodoky FB-posztja alatt pedig jó pár támogató komment.
Ez persze fikarcnyit sem változtat Kardos cikkének igazságtartalmán.:-) Ahogy azon sem, hogy messze nem egységes a történtek megítélésében a "kormánykritikus", azaz ellenzéki sajtó.