Ez úgy lehet, hogy némely embernek (pl. nekem is) akkor kell pisilni nagyon, ha nem lehet (mert nincs hely, lehetőség, stb., pl. mozi, vizsga). Amikor aztán lehet, elmúlik, akár órákra is.
Szóval bement, bezárta az ajtót. Na, gondoltam, most megy el pisilni. De nem, már jött is kifelé egy seprővel, éppen csak a táskáját rakta le. Elkezdte seperni a bejárat előtt a havat, és közeledett felém. Közben a szomszédot, aki hasonló munkában volt, megkérdezte, nincs-e hólapátja? Annak nem volt, de nekem igen, így hát kihoztam, hogy én is letoljam a járdáról a havat. Úgy tologattam, hogy odaérjek, ahol éppen tartott a sepréssel.
Nem kellett sokat biztatni, elkérte a lapátot, megkaptam a seprőt, ő lapátolt, én meg lesöpörtem az autót. Még mindig lapátolt, ezért lesöpörtem a kaput, a kerítést, másik autót, harmadikat. Továbbra is lapátolt, de a sepernivalóm elfogyott, így hát néztem, hogy dolgozik. És azon gondolkodtam, most meg hogy a fenébe nem kell neki pisilni, hiszen már félórával ezelőtt majd be pisilt.
A farmerján látszik hogy száraz. Bent a lakásban fél percig sem volt, azalatt nem tudta elintézni. Míg lapátért voltam, sem mehetett el, mert akkor ugyanott tartott volna a sepréssel. Megkérdeztem volna tőle, de tartotta a barátkozásban a távolságot, így jobbnak láttam kerülni a kérdést. Végeztünk és bement. Egy óra hosszat takarította a havat még azután, hogy már majdnem bepisilt. Én meg lemaradtam egy jó fotóról.
Ma ismét bebizonyosodott, hogy némely nőnél a "majdnem bepisilek" azt jelenti, hogy még jó sokáig kibírja pisilés nélkül.
Történt, hogy kimentem havas utcát fényképezni. Egyszercsak feltűnt, hogy egy nő közeledik felém. Valahogy furcsán lassan jött. Mikor közelebb ért, láttam, hogy mobilon beszél. Nem tudom miről volt szó, de a nő állandóan kacarászott. Ilyenkor megállt, és keresztbe rakta a lábát. Már egészen közel jött, megint nevetett, láb keresztbe, háttal nekitámaszkodott a falnak és hallottam, amint azt mondja: -Ne nevettess, mert rögtön bepisilek!
Na mondom, ha te bepisilsz, azt lefényképezem. Vakut bekapcsoltam, és vártam, mi lessz. A lány (ilyen közelről láttam, hogy huszonéves) lassan csoszogva befejezte a telefonálást, gyors sétára váltott, és bement a házba, pont amelyiknél álltam. Én meg néztem, mit fog művelni. Keresztbetett lábbal előkereste a lakáskulcsot, és megpróbált beletalálni a kulcslyukba (Kb 8 m-re volt tőlem, vakut zoomra állítottam). Egy perc biztosan volt, mire kinyitotta, már amennyire izgatott állapotomban meg tudtam saccolni.
És bement a lakásba anélkül, hogy bepisilt volna, a fene vigye el! Pedig le sem bukott volna, mert mint láttam, nem volt otthon senki, hiszen sötét volt, ő kapcsolt villanyt.
Szerintem is véletlen bepisilés volt, mert a produkció alatt folyamatosan mozog, ugrál, rohangál, és így nehéz direkt beengedni. Kérdezzetek meg bárkit. Arra koncentrálni kell.
Futás közben(?) bepisilt nőket még csak a WTC összeomlásáról készült utcai felvételeken láttam, ahol a pánikszerűen menekülő emberáradatban több nőnek jellegzetes folt látható a combjai közt. Jellegzetes, mert a mindenfelé szálló por az egyébként sötét foltot a vizes felületre tapadva világosszürkére változtatta. Eleinte nem is tudtam, mi lehet a sötét nadrágon a világos folt, de a formája elárulta.
(mielőtt katasztrófavideókat kezdenétek keresgetni a neten, elmondom, hogy ezek tipikus "amerikai" nők, tehát inkább 100kg felett voltak, mint alatta...)
Hehh, jól fellendítettem az oldalt, nemigaz? :D Igazából számomra azért nagyon izgalmas ez a kép, mert elég egyértelmű, hogy itt a csaj nem akart bepisilni, véletlen baleset volt. És engem leginkább a véletlenek hoznak lázba. A másik lehetőség, hogy vagy nagyon bevállalós, vagy valami fogadás volt, és szándékosan engedte be (a szándékos bepisilésből azok izgatnak elsősorban, amik nyilvánosak), akkor meg azért nagyon szimpi a kiscsaj... De ez a második lehetőség igen valószínűtlen, nagyon kicsi az esélye. Hiszen melyik sportoló szeretné, hogy úgy emlékezzenek rá, mint a "csaj, aki rutin közben bepisilt"? Szóval inkább az első, és akkor az eléggé izgalmas szerintem... :)
A keresőbe beírva a nevét ( Emilie Le Pennec ), egész fotógyüjteményt lehet találni. A nevezetes kép készítőjére is rátaláltam, de jelszó védi az oldalt, ahol ezt a sorozatot tartja. Érdekes lett volna látni, hogyan néz ki a tornászlány dressze a gyakorlat végén, mikor pukedlizik. :-)
Tegnap este hazafelé megint nem bírtam magammal. Ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy bepisiljek. Néha elfog ez az érzés és akárhogy próbálok ellenállni nem megy. Egy megállóval előbb leszálltam a buszról. Aztán megálltam a megállóba, mintha buszt várnék és közben beengedtem egy jókora adagot. Nagyon jó volt ahogy szétáradt rajtam a melegség. :) Aztán siettem haza, mert hideg volt, fújt a szél és még a hó is esett. Így elég könnyen fel lehet fázni. Hazaérve készítettem ezeket a képeket, aztán eltüntettem a nyomokat. :)
Sajnos barátnő most nincs meg. Már nem járunk együtt. De időnként még idézünk múltat... :) Ha majd lesz valami említésreméltó esemény, ígérem, megosztom Veletek!
A következőt írja: "A DRGAONS az elmúlt 3 évben ingyen T-shirtöt adott azoknak, akik nagyon-nagyon megijedtek. ... és a nagyon-nagyon megijedt alatt mi azt értjük, hogy bepisilt a nadrágjába, míg a szellembarlangban volt. Ha látogatóink megengedték nekünk, hogy lefotózzuk az 'eseményt', mi ezt egy 'spéci' pólóval ajándékoztuk meg, hogy megörökítsük az élményüket."
Egy kis képzelőerő, és megvan a VW is. Egyébként meg teljesen mindegy, a látvány is izgató, hát még az érzés, amikor az én nadrágomon is hasonlóan folyik le.
A lábakra még azt mondom, hogy oké, mert kereszten állnak. De hogy a pisifoltban Te hol látsz V-betűt...? Mert és sehol! Az csak egy szabálytalan hosszúkás alakzat. De ha V-nek tekintjük, akkor hogy lesz ebből VW? :)
Ez akár a reklám rejtett reklámja is lehet. A két v betű egyikét a leányzó keresztbe tett lábai alkotják, a másikat a nadrágon a pisifolt rajzolja ki...
Pedig a bepisilés valahol benne van a köztudatban, mert pl. ez (állítólag ) a VW reklámja. Bár Madonnát is láttuk már bepisilve kiesni a kocsiból azon a reklámon...