Ez a kezdéshez szükséges, minimális tőke. Előfizetés akkor lesz, ha már létezik a lap.
Mindazonáltal sok sikert nekik, drukkolok az önzetlen befektetőkért, akik úgy adnak pénzt a gárdának, hogy még nincs érdemi produktum, és teljesen szabad kezet, zéró befolyásolást garantálnak.
Érdemes megvizsgálni a legutóbbi két teljes hónapot, a májust és a júniust is. Ezen a téren, a havi látogatószámok tekintetében mindkét hónapban a 24.hu bizonyult piacvezetőnek, májusban 4.1, júniusban 4,2 milliós látogatószámmal.
Ugyanakkor az Index lemaradása nem volt nagy, hiszen májusban 3,99 millió, júniusban 3,88 millió felhasználót értek el. Harmadik helyen állt az Origo és inkább már a Blikkel versenyeznek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az Origo elérése májusban 3,3 millió, júniusban 3,44 millió volt, a Blikké pedig 3,1 millió, illetve 3,2 millió
Ahogy írtam, adományozni is lehet, üzletemberek nyilván fognak is. Valahogy el kell indítani azt a portált.
De ha csak mindenki, aki like-olta az új FB-oldalukat, havi 1.000 Ft-ot ad előfizetésként, az máris 200 millió Ft (jelenleg), bár sokan sokkal többet is ígérnek.
A top50 leglátogatottabb magyar weboldal listája a 2020-as nyári adatok alapján így fest:
index.hu
24.hu
origo.hu
https://thenext.hu › produktivitas › l...Leglátogatottabb magyar weboldalak listája (2020) - The Next - Filmek, sorozatok2020. jún. 22. · Fontos azonban tudni, hogy melyek a leglátogatottabb ... néz ki a baloldali hírportálok listája, melyek a jobboldali hírportálok
Elolvashatod a facebookon, mennyire meg voltak elégedve vele.:-)
Egyébként ő maga nyilatkozta, hogy nem akar még egy origót (köztünk szólva ott tényleg nagyon átestek a ló túloldalára.) Ha már itt tartunk: a nagy reménykedésben, hogy eltűnik az Index a régi gárda nélkül, azt azért érdemes szem előtt tartani, hogy az Origo messze nem bukott akkorát az olvasottságot tekintve, mint amit megjósoltak neki, most is szilárdan a második.:-))
Tavaly 1,2 milliárd Ft-ja volt az Index.hu Zrt-nek a reklámbevételeiből és mintegy további 2-300 millió Ft támogatásokból.
Ez a cég közvetlen bevétele.
A reklámért ő maga is kapott pénzt, miért gondolod, hogy a reklámszervező azt lenyúlja és megtartja magának?
De bizony, hogy nála landoltak a reklámbevételei, bár a hirdetésszervező nyilván levonta belőle a maga jutalékát.
Azzal egyetértek, hogy logikus létrehozni ezek után egy új céget, egy új portállal. Ebben semmi különös nincs. A "Legyen másik" a korábbi Index-lógóra vonatkozik, amely úgy szólt, hogy "nincs másik". Ha még emlékszel rá :)
Egészen biztos vagyok benne, hogy az új céget és új portált még nem csinálták meg. Ahhoz egyébként is idő kell, nem is kevés.
Uj Péter is 2-3 év múlva csinálta meg a 444-et, miután eljött az Indextől. Nem azonnal.
És sok minden szükséges, a tárgyi feltételek közül is.
A koncepció az, hogy közösségi finanszírozással menne, ezt nyilván már te is tudod, előfizetnek az olvasók (vállalják) és lehet adományozni is.
Az Index sosem volt ellenzéki. Esetleg semleges. De az sem nagyon. Ha ellenzéki lett volna, akkor össze fogta volna az ellenzéket. Ezt pdig nem tette. Nevezném inkább politikai bulvárnak, olyan minden szarban kanál. Ami még rendszeresen csípte a szemem az a riporterek külseje. Minden volt csak nem tekintély parancsoló, inkább lejárató. Degusztív.
Tartelmilag sem sok volt a differencia a 444.hu, 24óra, meg az futottak még Rizi-Bizik között. Unalomig egyformák.
Nem csak egy új hírportál lesz, hanem a baloldalon is létre fog jönni egy KESMA. Csak az balliberális lesz. És Dull lesz a kéz, ami irányítja őket. :-)
Sőt. Szerintem teljesen egyértelmű és még "ha már így alakult" sincs benne.
Gondolj bele picit. Az index.hu gyakorlatilag már teljesen ki lett herélve, a gazdasági ügyeit már nem ő intézte, a reklámbevételi forrásai sem nála landoltak, hanem a gazdasági ügyeit kezelő cégnél. Így gyakorlatilag már nem maradt más, mint kiadás és támogatói bevétel, ami így egyértelműen veszteséges. A másik oldalról pedig a folyamatos nyomás, hogy felülről mikor szakad rá a cég, amit a Fidesz már rég felvásárolt és amitől anyagilag függnek, sőt ha jól tudom még tartoznak is neki.
Totál logikus döntés létrehozni egy újat, ami a saját reklámbevétele birtokában lehet, egy "jajj nem lesz független sajtó többé" kampány pedig minden eddiginél több támogatót hozhat.
Meg merném kockáztatni, hogy az új munkahelyük cége már be is van jegyezve.. aztán amikor az utolsó index-es kollégának is lejárt a felmondási határideje, akkor durranhat az újabb "hogyan csináltak ki minket, most kitálalunk" mártír kampány. Mert ugye Dull-nál még vannak lapok, ezt ne felejtsük el.. Tudni illik nem beszélt még kb. semmiről, pedig valamit tud! És már indulhat is a buli rekord olvasottsággal.