Keresés

Részletes keresés

BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80787

Hát ugyebár még nem eldöntött tény, hogy egy vagy több lista lesz 2022-ben. Amiben megegyeztek az egyelőre az, hogy az egyéni választókörzetekben az ellenzék egy jelöltet állít a NER jelöltje ellen. Ez egy ésszerű és vállalható taktikai lépés. Az szerintem még nyitott kérdés, hogy egy Jobbik szavazó be tudja-e fogni az orrát amikor behúzza az X-et egy olyan listára ahol az első 10-ben ott van Gyurcsány meg az MSZP aktuális vezérkara. Én személy szerint ez erősen kétlem. De produkált már furcsa dolgokat a magyar történelem. Szerintem sokkal okosabb lenne egy DK-MSZP-LMP és egy Jobbik-Momentum listát csinálni. Ennek más feltétele nincsen minthogy  legalább 9 megyében és legalább 27 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állítson. Mivel 20 megye van és 106 választókerület ez simán kitaktikázható. Így akit zavar a Jobbik múltja az húzhatná be az X-et a balos blokkra, akit pedig zavar a Fletó és a NER kollaboráns szoci bagázs az szavazhat a centrum-jobb blokkra. 

 

Az aki azt mondja, hogy azért nem szavaz ellenzéki pártra mert ott van Gyurcsány az tulajdonképpen nem meri bevallani, hogy a NER-re szavaz. Az sem baj, az is egy valid, legitim dolog. Nekem semmi bajom nincsen azzal, ha valaki úgy gondolja, hogy a mostani hatalom képviseli a legjobban az ő érdekeit és ezért rájuk szavaz. Nekem van ilyen ismerősöm, sőt sok családtagom is. Ettől még szeretem őket :) 

Előzmény: altimus (80786)
altimus Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80786

Sokban igazad van, de ez se egyszeru kerdes. Van olyan baratom aki kiposztolja a facebookra, hogy addig nem szavaz az egyseges ellenzekre, amig ott van gyurcsany. Ezt ertem, csak akkor az a kerdes, hogy kire szavaz? Vagy jobb az, ha nem szavaz? Egy valasztason vagy az egyik helyre teszi az ikszet az ember, vagy a masik helyre, vagy a harmadikra. Vagy szarik az egeszbe. Meg azzal is jobban jarnank ha negy evente mindenki 180 fokot fordulva ikszelne. Az legalabb valamennyire sakkban tartana a rezsimeket.

 

Az meg, hogy miert igazan az a felhozatal ami, az is igazan izgalmas kerdes.

Előzmény: Hepci (80776)
altimus Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80785

A rakosi rendszer egyertelmuen igy mukodott. A kadar rendszerben szerintem inkabb a pozitiv diszkriminacio volt a jellemzo. (Pl. munkasszulok gyereket felvettek egyetemre ... Vagy pl. egy munkas-paraszt hatalomert kitunteteses szulo is ugyanezt eredmenyezte.) Vilagos, hogy egyes allasokhoz szinte kotelezo volt pl. a part tagsag. De az, hogy kifejezetten negativan diszkriminalt volna a kadar rendszer pl. a felvetelik eseten arrol en nem tudok. (ami nem jelenti azt, hogy nem lehet ebben igazsag.) De vegulis ez a beszelgetes is azt mutatja, hogy jo lenne ha lenne pl. hiteles monografia errol a korrol is. Nyilvan fel lehetne dolgozni az adatokat.

Előzmény: BZoltan (80783)
altimus Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80784

> De meddig? Melyik lába a legkevésbé stabil ennek a rendszernek?

 

Ez a rendszer Orban rendszere. Elkepzelni nem tudom, hogy nelkule ezt igy fenn lehessen tartani. Orban nelkul a ner kremje ugy egymas torkanak ugrana, hogy orom nezni. Ok is utaljak egymast, mint a szart. Nem mondom, hogy csak a koleszterinben bizhatunk, de nem tudom miben masban. Raadasul Orban lassan olyan helyzetbe mozog, amibol nincs kiut. Lukasenka, Putyin mar nem mondhat le a hatalomrol es vonulhat vissza kerteszkedni a birtokara. Orbannak nincs hova hatralni a hatalombol, ugyhogy fog is ahhoz foggal-korommel ragaszkodni.

 

Talan egy tenyleg ertelmes alternativa arnyalna ezt a kepet. De az egyelore nem latszik formalodni.

 

Előzmény: BZoltan (80773)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80783

Igen, a mi családunkban is van pár ilyen sztori.

Előzmény: van_Persil (80779)
van_Persil Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80779

Apámat az ország egyetlen középiskolájába se vették fel (pedig kitünö tanuló volt) azért, mert a nagyapám jegyzö volt ´45 elött, csak már az iskola kezdésekor vette fel egy szakmunkásképzö igazgatója, aki megnézte apám bizonyítványát, ránézett a nagyanyámra, majd azt mondta apámnak: "te derék gyerek vagy, felveszlek". Apám egyik unokatestvérét csak 7. felvételire vették fel az orvosira, mert az egész családunk kuláklistán volt, elötte 6X "helyhiány miatt" nem vették fel, azaz elérte a szükséges pontszámot, csak a felvételi bizottság úgy döntött, hogy ö nem mehet.

Előzmény: altimus (80769)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80778

Így van. Pont ezért is tartom indokolatlannak, hogy az építőipar ráadásul még megkapja a katázást mint lehetőséget.

Előzmény: naivkezdo (80775)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80777

Jogos :) De tudod, hogy működik az elme... a negatív dolgok néha jobban megmaradnak.

Előzmény: naivkezdo (80774)
Hepci Creative Commons License 2020.09.28 -1 0 80776

A mostani rendszer pont addig tartható fenn, amíg Gyurcsótány rendszere fenntartható volt: amíg megvan a kétmillió részlegesen félkegyelmű, aki rájuk szavaz, valamint nincs (nekik) vonzó alternatíva.

A második részt kiikszelhetjük, az ugye jelenleg újra Gyurcsótány - a fidoxosok istene tartsa meg őt jó kedvben, bőségben, egészségben, még legalább 30 évig. :)

A nyájat (1 a zászló) pedig az kergetheti szét, ha számukra érzékelhető mértékben fordulnak rosszabbra a körülményeik és a kilátásaik, valamint ezeket a problémákat nem sikerül valami ellenség elleni kebeldagasztással pótolni (tehát minden okés, ha nem tudnak mondjuk eleget enni, de még lelkesen utálják a bantukat, a zsidókat, a libernyákokat, a nem kölykedző nőket, a nemfocistákat, és egyáltalán bárkit, aki nem tartozik közéjük).

Itt azért még lehetnek fejlemények...

Előzmény: BZoltan (80773)
naivkezdo Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80775

Az építőipar eléggé szépen kaszál pár éve, már sok esetben itthon jobban megéri dolgozni. Pofátlan árak vannak.

Előzmény: BZoltan (80767)
naivkezdo Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80774

Miért nem ezt idézed bajnár helyett Zoli.

Előzmény: naivkezdo (77790)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80773

Én 1989-ben fejeztem be az áltisit... nekem az osztályfőnököm akkor elmondta, hogy volt bejegyzés a kartonomon a nagyfater és a fater dolgaival kapcsolatban.

 

A Kádár-kor egyértelműen konszolidációs korszak volt. Kádár éleslátására és az akkori elit józan belátására volt szükség ahhoz, hogy a magyar néplelket ismerve megkössék azt a társadalmi egyezséget, hogy némi életszínvonal emelkedésért cserébe mindenki szépen befogja a pofáját. Viszont nem tartott ez a stabilitás sokáig. Lényegében az 1963-1979 közötti bő másfél évtizedén át tartott. 1980-tól már azok akik tudtak a kettős költségvetésről és látták a népgazdasági adatokat azok pontosan tudták, hogy valahol a távolban már zsírozzák a szopógépeket. Aztán 1985-re már aki nem volt teljesen imbecil a vezetőségben (érdekes, hogy azért nem voltak ezek olyan sokan) az pontosan tudta, hogy nincsen esély fenntartani az életszínvonalat a gazdaság akkori struktúrájával. Lényegében az 1963-1968 közötti új gazdasági mechanizmussal lett volna esély arra, hogy egy fenntartható gazdasági és így politikai rendszer irányába mozduljon el az ország. De a Prágai Tavasz és Brezsnyev közbeszóltak.

Az én elméletem az, hogy a tűz közelében levő elit már 1985 környékén elkezdték a vagyonátmentést, mert pontosan tudták, hogy néhány éven belül fizetésképtelenné válik az ország és olyan életszínvonalat érintő korrekciókra lesz szükség ami felrúgja a kádári konszenzus alapját. Ebben az esetben viszont nem úszta volna meg a magyar pártelit a forradalmat.


A most aktuális kérdés az az, hogy vajon a mostani rendszer meddig tartható fenn? A mostani konszenzus amit a NER a közmunkaprogrammal és a középosztálynak szórt aprópénzzel vett meg az meddig tartható stabilan.

 

Az tény, hogy a globális konjunktúra, az EU pénzcsapja és a gazdaság fehérítésével tényleg váratlanul becsusszant ezermilliárdok egyelőre a felszínen tartják a rendszert. De meddig? Melyik lába a legkevésbé stabil ennek a rendszernek? A konjunktúrának a covid beteszi a kaput. A német autóiparnak hosszú távon adaptálódnia kell a klímapolitikához. Az EU-ban nagy kérdés, hogy lesz-e valaha kellő politikai képviselete annak, hogy a pénzcsapok mellé ellenőrző erőt is rakjanak?

Előzmény: altimus (80769)
Hepci Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80772

Munkaerőhiány van szerte az országban, és egyben van bőséges, ezekre a munkákra tökéletesen alkalmatlan munkaerő (vagy inkább munkátlan erő).

 

Vélhetően mindenki el tudja képzelni, mit keres valaki tőlünk nyugatra meg északra. Remélhetőleg azt is el tudja képzelni, hogy a költségeik is mások.

Ez még nem ok arra, hogy kiürüljön az ország.

A Budapesten és a balatoni telkünkön időnként dolgozó iparosok 10-20000 forintos nettó órabére remélhetőleg még elég vonzó pár burkolónak ahhoz, hogy a Kárpát-medencében is maradjon burkoló...

Előzmény: BZoltan (80771)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80771

" mintha az állam (= mi) tartaná(nk) el,"

 

Klasszikus hamis dilemma érvelési hiba. Érvénytelen spekuláció, hogy a katázásnak az egyetlen alternatívája a munkanélküliség lenne. Konkrétan munkaerőhiány van szerte az országban.

"viszont maga a multi lényegileg semmi adót nem fizet "

 

Ez pedig a whataboutismra egy ékes példa.  Ugyanis ha a katásoknál nem nézzük a megbízók adó morálját akkor a bejelentett munkavállalóknál miért nézzük a munkaadókét?

 

 

"olyan órabérű munkákkal, amit én se tudok elérni"

 

Úgy tűnik nem vagy tisztában azzal, hogy mit keres egy burkoló egy kattintással nyugatra és három kattintással északra. Nekem van olyan finn burkoló ismerősöm aki PhD matematikusként egy banki biztosítási analitikus állásból mondott fel, hogy inkább burkoló legyen... mert azzal lényegesen jobban keres.

 

 

Amúgy tudom én, hogy erősen kisebbségben vagyok a katázást, evázást illetőleg... de mondom, ezek a konstrukciók arról szólnak, hogy a vállalkozó az államtól vegye a számlát és ne egy számlagyártól.

Előzmény: Hepci (80768)
altimus Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80770

A mai rezsim stabilitasa nem kis mertekben annak koszonheto, hogy irtozatos penzeket talaltak. (az eu penzcunami mellett.) Az online penztargepek, az arukoveto rendszer ... embertelen penzt csatornaz a koltsegvetesbe. Az, hogy a gazdasag ilyen szintu kifeheritese megtortent es megtortenik egyertelmuen erdem. (Az, hogy mi lesz a penzbol persze eroteljesen arnyalja ezt.)

 

Pontosan latod, hogy a kata egy atmeneti eszkoz. Kerdes az, hogy mennyire lehet ezeket az embereket tovabb feheriteni. Az latszik, hogy nagy az ellenallas.

Előzmény: BZoltan (80767)
altimus Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80769

Alapvetoen igazad van abban amit irsz. Talan Budapesten es a nagyvarosokban konnyebb volt eszrevetlennek lenni, mint videken. En is hallottam olyan esetekrol amikrol irsz, de konkretan nem volt az ismeretsegi korunkben olyan akit pl. politikai okokbol ne vettek volna fel egyetemre. Persze az 50-es evekben ez egyertelmu gyakorlat volt, a kitelepitesekkel ... egyetemben. De a rakosi rendszer terrorjat nem lehet osszehasonlitani a kadar-kor alapvetoen konszolidaciora torekvo evtizedeivel.

 

A kadar-kori kozeposztaly joval szelesebb volt, mint a mai. Raadasul (meglepo modon) meg a tarsadalmi mobilitas is joval nagyobb volt a mainal. En az akkor kollaboralo sokmllio embert azert joval enyhebben minositem, mint te. Foleg az adott korba helyezve a tortenteket. Ki a fene gondolta azt a 60-70-es evekben, hogy a rendszer es a geopolitikai realitasok megkerdojelezhetoek? Nem sokan.

 

Ellenben a mai helyzetben szerintem minden megkerdojelezheto. Az emberek elott ott a vilag, lehet utazni, lehet hirekhez jutni ... Nem jelenik meg azonnal a fekete auto. Hogy ma miert tamogatja sokmillio ember a ner-t, azt nyilvan nem ezen a forumon fogjuk kivesezni. A mai rezsim ordogi ugyesseggel dolgozik. Sokszor meg en is meglepodom a fejlemenyeken.

Előzmény: BZoltan (80761)
Hepci Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80768

Hát, elég sajátosan látod ezeket a dolgokat...

Szerintem jobb, ha valaki - bármilyen kedvező feltételekkel is - képes vállalkozóként eltartani magát, mintha az állam (= mi) tartaná(nk) el, tehát munkanélküli lenne, vagy közmunkás.

A multicéghez is vicces hasonlítani, mert lehet, hogy a multinál be van rendesen jelentve, viszont maga a multi lényegileg semmi adót nem fizet különféle manipulációk révén, illetve még mi fizetjük a nagyszerű zöldmezős beruházásait, hogy aztán abban alsó-sanghaji bérszínvonalon dolgoztassa a nagyjából semmire nem alkalmas hugyosjózsikat Karakószörcsögön.

A burkolókkal kapcsolatos ismereteid pedig minimum viccesek. A normális munkára képes iparosok 5-6 hónapra előre be vannak táblázva olyan órabérű munkákkal, amit én se tudok elérni, a kissé tágasabb koponyámmal.

Előzmény: BZoltan (80767)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80767

Az evázás és a katázás lényegében annak a vállalkozói rétegnek lett kitalálva akik korábban tíz százalák jattért vették a számlát a számlagyárból. Az EVA és a KATA rövid lényege az, hogy a vállalkozó immáron az államtól veszi a számlát.

 

Én nem mondom, hogy gerinctelenség katázni. Törvényes lehetőség, így semmiképpen nem gerinctelenség élni vele. Nekem is sok barátom, ismerősöm van aki katázik. Ugyanakkor egy pillanatig fel nem merül bennem az az imbecilségbe hajló naív gondolat, hogy egykatás vállalkozó abban az arányban veszi ki a részét a közterhek viseléséből amilyen mértékben a közszolgáltatásokat viszont használja. Akárki akrámint mond, azért az obszcénitás határain nagy slunggal átrongyoló aránytalanság az, hogy majd két nagyságrend különbség van egy multicégnél bejelentett szakember közterhei és egy katás vállalkozó közterhei között.

 

Ennek a katáztatásnak nincsen más funkciója minthogy abban az átmeneti időszakban ameddig még nincsen minden gazdasági tranzakció bekötve a  navtestvérhez addig a fekete gazdaságból betereljék a vállalkozókat a fehér zónába egy ilyen brutális adókedvezménnyel. De amint eljön az az idő, hogy a népek nem készpénzzel hanem kártyával fizetnek mindenhol azonnal be lesz zárva a katás buli és szépen meg lesz adóztatva minden vállalkozás. Aki pedig ezt nem bírja az szépen tönkremegy és helyet ad a piacon azoknak akik képesek az adót befizetve is gazdaságosan üzemelni.

 

A képlet az jelenleg az, hogy például az összes burkoló iparos elment dajcsba keccsőni, mert itthon nem tud megélni a katázással mesterségesen alacsonyan tartott szolgáltatási árak miatt. De ha majd a katások nagy része visszadaja az ipart  akkor a kevés maradék majd nem szaréhugyé fog dolgozni és érdemes lesz itthon vállalkoznia a magyar iparosnak. Tény, hogy ebben az esetben nem lesz olyan olcsó az iparosmunka... meg semmi más sem. Na, ilyenkor fog odaballagni a melós a munkaadójához, hogy lesz szíves talán nem kambodzsai bérszinvonalon csicskáztatni. Meg talán majd utcára mennek a tanárok, orvosok, tűzoltók és mondanak pár kedves szót az országot kábelkorbácsgyárrá alakító seggarcoknak.

Előzmény: Hepci (80766)
Hepci Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80766

Hümm, a katás vállalkozókat miként sikerült besorolnod a rendszer gerinctelen haszonélvezői közé?

Én jóval több olyat ismerek, aki valóban (kis)vállalkozó, mint amennyinek ez bújtatott állás valahol.

Előzmény: BZoltan (80761)
joskabacsi Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80762

A trükk az hogy nemzeti színű pántlikába kell csavarni a farpofát, hogy buzgó zsolozmázás közben lehessen magunkhoz venni az úrvacsorát ..

(aki finnyás az természetesen idegenszívű ballib nemzetáruló, pöhh)

 

 

Előzmény: BZoltan (80761)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80761

Nem kellett lánglelkű lázadónak lenni ahhoz, hogy valakit erősen a szopócsonk végére hegesszen az állam akkoriban. Elég volt az, hogy az apád/nagyapád reakciósnak volt kartonozva. Rossz pedigrével nem vettek fel egyetemre, nem tölthettél be vezető/felelős pozíciót még ha tudásod, tehetséged is volt is hozzá, nem kaptál vállalati lakáshitelt, nem utaltak ki neked jó tanácsi lakást, stb, stb... Néha ehhez elég volt templombajárónak lenni.

Abban a rendszerben is az volt a trükk mint a mostaniban. A társadalom többségét alkotó úgynevezett középosztályával a hatalom kötött egy hallgatólagos egyezséget, hogy ha kussolnak és nem politizálnak akkor el lesz nézve nekik a fusizás, a dajcsmárkkal seftelés, a piacolás, a cimmerferizés, a munkahelyek meg a közvagyon óvatos szétlopása. Ez megfelelt akkor is pont annyi millió embernek amennyi a rendszer stabilitásához kellett pont ahogy ma is megfelel a közmunkaprogram a csok, meg a családi adózás meg a katás adóelkerülés pont annyi milliónak akikkel be lehet húzni kényelmesen a kétharmadot.

Nincs új a nap alatt... van ebben a pipacsvirágos szép országban 2-3 millió olyan ember aki nem érzi jól magát ha nem szaros a szája...mindezt pár odavetett csontért. Azt persze most sem veszi észre a katázó vállalkozó, a közmunkás csóringer meg a csokkal/családi adózással éló polgár, hogy ha felmondanák ezt a hallgatólagos egyezséget akkor ott lenne a lehetősége annak, hogy úgy éljenek mint a szlovének, osztrákok, észtek és mások. De nem... nekünk kell a Gazda és igényeljük a lehetőséget, hogy beszoríthatjuk az arcélünket a kulás farpofák közé.

Előzmény: Hepci (80760)
Hepci Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80760

A szerzési vágyat a piacgazdaság szabadította el.

Az emberek lelki békéjének bizonyos értelemben adekvátabb volt a kommunizmus, ha valaki nem volt lánglelkű lázadó.

Előzmény: BZoltan (80759)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80759

A Kádár-kor luxusa egy nagyon izgalmas téma amiről nagyon keveset tud az átlagember. Erről olvastam egy viccesen érdekes könyvet: https://moly.hu/konyvek/majtenyi-gyorgy-k-vonal

A lényeg az az, hogy igazán komoly luxust csak a nagykutyák élveztek. Az a pár tucat főből álló belső kör akinek Budán volt államosított villája, a Balcsi parton nyaralója. Ezeket az állam által elzabrált korábbi elit bútoraival és műtárgyaival rendezték be... és ők jártak vadászni az Öreggel. A második vonal már valóban jóval szerényebben élt.

 

De az fix, hogy igazándiból még a legnagyobb halak sem tudták, hogy a nagyvilágban hogyan is él az elit. Így nekik elég volt, hogy a saját környezetüknél egy kattintással jobban élnek.

Előzmény: altimus (80720)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80758

A mézes az hatalmas találmány!

 

Emlékszel mit írt róla tavaly nyáron a bajnár?  "reálisan tekintve egy középszerű szőlőfajta nem túl biztos termelési mutatókkal"

Nekünk a mézesből ez a harmadik évjáratunk. Eddig minden évben nagyot szólt és semmi probléma nincsen a termelési mutatóival. A profilja pedig pont olyan amire építeni lehet.

Sosem értettem, hogy miért mond hasra hülyeséget valaki egy fajtáról amivel nem dolgozik és amiről csak hallomásból van információja.

Előzmény: Hepci (80756)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80757

Hoppácska :) Na majd megemlítem ezt a Zalánnak.

 

Azt azért mindenképpen megjegyzem, hogy a Zwacknak nálam végtelen kreditje van, hiszen ők vállalták fel a legelső boraink forgalmazását.

Előzmény: lazaridi (80740)
Hepci Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80756

Tegnap benyomtam a mézes fehért.

Ezek a kiegészítő termékek (a göcseji és ez) jobban tetszettek, mint a forgalmi hárs.

Előzmény: BZoltan (80755)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.28 0 0 80755

Jogos az észrevétel. Szerintem az Éva elengedte az évjárat témát pár bor esetében :) Mert nézem, hogy más termelők esetlében is hiányzik az évjárat.

Megkérdezem, hogy miért.
Amúgy a 18-as nála a futó évjárat minden SAP borból.

Előzmény: Tybald_ (80742)
Hepci Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80748

PAP Tricollis fehér 2019

Nem vékony citromlé, a koncentráció nagyjából megfelel egy ilyesmi árszintű bornak, de több jót nehéz róla mondani. A koránál idősebb olaszrizlingnek tűnik, a rajnai és a tramini alig vétetik észre magukat, a korty második felét a kesernye uralja.

Étteremben (Gesztenyés, Budakeszi) ittam, 670 Ft/dl.

menut Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80747

Még akció nélkül is 5000 alatt volt az ára. Amennyire tapasztaltam, Zwack-nál elég kedvező árak vannak, a piachoz képest...

Előzmény: lazaridi (80740)
naivkezdo Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80746

De akkor meg a maradék cukor baromi sok, nem értem.

Előzmény: barkócza (80744)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!