Itt mindenféle vegyes volt, hidegtál, saláták, töltött kenyerek, badacsonyi meg sabar-hegyi bor, és pénzszaporítás céljára mákhab. Lencse majd a következő ébrenléti periódusban.
Kecskemét, Fekete Gólya vendéglő, bélszínsteak borsmártással tetszőleges körettel, én a rizst szeretem. (telefonos kép)
Nem tudom hol kérjek tanácsot, nem tud valaki valamiféle múzeumot, vagy nem is tudom mit, az egykori Szerencsi Cukorgyárnak nincs múzeuma, gyűjteménye?
Ha még csak magáról mesélt volna, de visszament a Törökökig, sőt :)
Ez persze nem baj, mert sok érdekességet mondott Szekszárdról, a Rómaiakról a Dunáról és a Sárközről.
Meg eléggé bele ment vallásos dolgokba is.
Látszott rajta, hogy igazi megszállott, és nagyon szereti, amit csinál.
pl. eddig egy borász sem mondta nekem, hogy mielőtt belekortyolok a borba, tisztítsam meg a lelkemet és akkor egészen máshogy járja át a testemet a bor, és sokkal többet kihoz magából.
Csináltunk csukott szemmel borkortyolást, és közvetítette másodpercről másodpercre, hogy mit érezhetünk.
Nekem minden esetre tetszett, ahogy beszélt és a megszállottság és zsenialitás határait súrolta.
Ez a szolgáltatás része. Ha csak a bora érdekel, azt megveheted közelebb is. Éés ha sikerül felvenni a fonalat és úgy beszélgetni vele, hogy számára is érdekes és értelmes legyen, akkor esetleg félrehúzódva kinyílhatnak olyan palackok, amikkel kevesen találkoznak.
Ez egy borászszokás, én is voltam pár pincészetben az elmúlt időkben, és mindenhol ezt tapasztaltam. Azt hiszik, csak úgy lehet egy pincét bemutatni, ha elmesélik a komplett élettörténetüket, mindenféle életbölcsességeket nyomnak le a vendégek torkán és népnevelést is tartanak. Tisztelet a kivételnek.
Hasonló ősállat-modellek láthatóak Ipolytarnócon is, a Moicén Erdőnek nevezett kiállítási területen, és van tanösvény is, Borókás Árok néven, vezetett túrával.
Meg sok egyéb más is, ez a hely is megér egy fél napot, bár a történet picit fel van turbózva, de valamiből meg kell élni! :-)
A 4D-s mozi is érdekes, bár gyengébb gyomrúak jobb ha résen vannak, úgy tekereg az a szék...
Helyiek pontosan tudják azt is hogy van a bemutatott kövesedett fa, az egykori óriásfenyő, és van a környéken még legalább kettő, amelyről csak igen kevés ember tud.
Érdekes hely, az biztos.
ősállat a távolban. Ezek már kisebbek mint a dínók voltak.
bükkábrányi fák, kövesedett fák, egyebek.
Múltkor volt egy kisebb omlás a területen, több tucat újabb lelet került így elő. Mi lehet még ott a föld alatt?
A múltkoriban jártunk a Fényes-források természetvédelmi területen kialakított tanösvényen.
Szépen meg volt csinálva, érdemes oda ellátogatni:
Aztán amikor a strand előtt jártunk egy érdekes állatot fotózott Annamária :)
Szóval aki nyáron strandra szeret menni, és netán a dínókat is kedveli, annak a tanösvénnyel fűszerezve remek egész napos programot lehet összeállítani!
Eh, mi meg olyan későn érkeztünk, hogy csak legvárt tudtunk venni. Meg kiderült, hogy aki miatt kimentünk, aznap nem is árult. Hanem otthon tőtötte a KOLBÁSZT.
Bánatunkban Köveskál felé vettük az irányt, egyenesen a Kővirágba. Amit aztán nem bántunk meg.
Azt tippelném, hogy nem. Sokfelé etet a cég, nálunk pl. nem is főznek. Aztán meg én annyit eszem, hogy nagyon kicsi lenne a geometriai valószínűsége, hogy sose fussunk össze :)
Vasárnap Káptalantóti piacán disznyósajt volt a tízóraim, de gondoltam az elkövetkezendő napokra is, így kenőmájas és kolbász is utazott velünk hazafelé :)
Amúgy meg chilis gyöngybableves pulykahússal, 2-9 szelet csabai karaj (KOLBÁSZ!) tört krumplival és párolt lilakáposztával, meg valami mézes-boros szárnyasemlő darab. THKV.
On: sokan nem hinnék el a kezdő szumós alkatomat látva, de ma megettem egy egész MIG-29-est :)
Off: most, hogy lezárult a zacskó-gate, amiért ezúton is bocsánatot kérek, azt azért elmesélem majd a blogomban hamarosan, hogy hogyan okoztam kb. 12-13 évesen egyszer még nagyobb közbotrányt :) De ígérem, nem linkelem a topikokban.
Viharbükk 10 szép időben a Normafánál, aztán a célban, már elég nagy szélben, forralt bor, hamburger, mogyorós palacsinta, sült krumpli és sült kolbász. Hazajött még néhány rétes is.
Fogadok, hogy zacskós salátamixből sem főzött még senki főzeléket rajtam kívül. :)
Túlzásba volt vive benne a vágott lilakáposzta, ezért úgy döntöttem, hogy nyersen nem alkalmas emberi fogyasztásra. Most lett egy sötétlila főzelékem, amiben mindenféle van, és alapvetően nem hasonlít semmire. Egész finom, elneveztem ebédnek.
Végül személyesen ellenőriztük: a kiírásuk szerint október 23-ig vannak nyitva. A fűthető részben még tv is ment, rajt a forma1. Mi természetesen a sportosabb helyen, kint ültünk. Forralt bor, hekk hasábbal és mogyorókrémes óriáspalacsinta volt a mai ebéd.
Múltkor vettünk valami akcióból négy lisztet összecsomagolva, az van ráírva, hogy Nagyi titka. Azóta akárhányszor elmegyek a polc mellett, szöget üt a fejembe, hogy vajon mi a fene lehet a Nagyi titka. Valami ilyesmire tippelek:
-- A nagyapátok nem a nagyapátok.
-- Megöltem a szomszéd Micit a hecsedlilekvárja receptjéért, és mindenki azt hiszi, hogy a macskái ették meg, ha, ha.
-- Egyszer meglestem a tiszteletes urat, amint félmeztelenül borotválkozott. Micsoda férfi!!!
Már esteledett mikor Hollókőre értünk, így aztán nem volt időm megnézni hogy a lenti, a régi alvégi Vár étterem megvan-e még. Kérdeztem ugyan tőlük (itt fent) hogy az vajon nyitva van-e még, de azt mondták hogy nincsen, ők azok, itt fent az új helyen.
Itt viszont emlékeim szerint a Katalin-csárda volt...
Egy biztos, Hollókőn picit átrendeződtek az éttermek. A Muskátli 5-kor zárt, egyébként eredetileg azt céloztuk volna meg.
Nem is értem, miért pont mi jutottunk eszedbe! :-)))) De azért jól tetted! Rémes belegondolni is, hogy valami konkurens topik kezébe kerülhetett volna ez a gyöngyszem!
A Magyar Népmese Napján sokáig aludtam. Végül a zuram nem bírta tovább, és benyitott, hogy megkérdezze, benne van-e már a cukor az este főzött teában, lehet-e inni belőle. Azt feleltem félálomban:
Tegnap Sátoraljaújhelyen túraversenyeztünk, majd libegőztünk. A szállásunk Bózsván a Kőbérc volt, ami az elmúlt 12 évben nem sokat változott. A mai ebéd Sárospatakon hamburger és sárgamuskotály fröccs.
"Sok féle, fajta töltött káposzta létezik, készíthetjük savanyú káposztából, kovászolt káposztából, édes (nyers) káposztából. Szabolcsban paradicsomos, Erdélyben tárkonnyal ízesített és fehér színű, de a leggyakoribb a pirospaprikás, sok füstölt hússal készült. Tölthetjük sertés vagy szárnyas, pl. libahússal, vagy akár hallal is. A töltelékbe tehetünk rizst, zsemlét, vagy gerslit. Fűszernek leggyakoribb a piros paprika, kömény vagy a babér, de nem ritka a csombor (borsikafű), vagy a gyömbér. Ez utóbbiak az erdélyi változatra jellemzőek. A legjobb, ha sokféle füstölt húst, kolbászt teszünk bele. Az itt leírtakból kiderül, hogy végtelen sok féle töltött káposztát készíthetünk."
Mai kísérleti tárgyam a kefíres omlett. A tojást felvertem, tettem bele egy nagy löttyintésnyi kefírt, ismét felvertem, és rá a hagymára. Nem lesz olyan az állaga, mint magában, és hiba is lenne addig sütni, de érdekes lesz, mintha tettünk volna bele egy csomó sajtot.
Hát rád is fért a vigasztalódás, mert így, hogy feladtad, nem jöttél el megkóstolni a második főzésű, az elsőnél sokkal jobb húslevest és az újabb paprikás krumplit.
Hát, sorry, ezt bebuktam :-((((((( sajnálom, mert a csapattal is rég találkoztam, meg az utóbbi időben amúgy sem járok társaságba főleg nem lükével, de ezt dobta a gép. Remélem azért jól sikerült az emlékevés.
Erre a füstdologra nem gondoltam, de most már nem csinálnék bohócot magamból a sok telefonálással, inkább megpróbáljuk in situ rávenni őket a cserére, ha gondot okoz.
Ne már.... Eső is lesz, hűvös is lesz, meg is vagyok fázva, a dohányfüsttől is herótom van már. Toljanak már össze két nem kerek asztalt... Ne bénázzanak már.
- olahtamas 19 órától de OT Annamária időben megy ;)
- pygmea (bár hol van az még, ki tudja...)
- Jámbor
- Morcsi
- ateszking (nekem jó a 27-e is)
- lükepék és gethe
- (budai-)H.G.
- CsST
- Aleszka + Adri (valószínűleg)
- padler
Megengedett segédeszközök:
kés, villa, kanál
pálcika
laptop
egyéb, igény szerint
Szintidő:
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
- olahtamas 19 órától de OT Annamária időben megy ;)
- pygmea (bár hol van az még, ki tudja...)
- Jámbor
- Morcsi
- ateszking (nekem jó a 27-e is)
- lükepék és gethe
- (budai-)H.G.
- CsST
- Aleszka + Adri (valószínűleg)
Megengedett segédeszközök:
kés, villa, kanál
pálcika
laptop
egyéb, igény szerint
Szintidő:
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
- olahtamas 19 órától de OT Annamária időben megy ;)
- pygmea (bár hol van az még, ki tudja...)
- Jámbor
- Morcsi
- ateszking (nekem jó a 27-e is)
- lükepék és gethe
- (budai-)H.G.
- CsST
Megengedett segédeszközök:
kés, villa, kanál
pálcika
laptop
egyéb, igény szerint
Szintidő:
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
A feliratkozás itt úgy megy, hogy válaszolsz gethe hozzászólására, ctrl c-vel átmásolod az egészet (a címsort kéne igazítani-formázni, az mindig elvész a másolásnál), és beleírod a nevedet a listába. Ez nem a K100 topik, itt szeretjük a másolt listákat. :-)
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
Gondolom, mint értelmi szerzőt engem illet a dicsőség. A Ttúra topicból nem özönlenek, szerintem 10 fő megfelelőnek látszik. Mennyivel előre szokás ezt intézni?
Az, hogy a pátyi jobb, nem jelenti azt, hogy Soltvadkerten romlik a minőség. :-) És ez a megállapítás csak az Opera Royal fagyira vonatkozott, nem az összesre.
Igen, az Amaretto nagy kult, bár régebben talán még jobb volt (úgy 15 éve). De azért most is ott van az első néhányban.
Az egész Balatonalmádi főtér és környéke nagyon hangulatos lett (különösen by night -- na jó, by day úgyis a strandon van az ember), jó a szoborpark és a móló is.
Bár nem turista kategória, de a maga nemében tökéletes volt: Hotel Gabriella étterme, Tapolca, Malom tóra néző kinti asztalokkal. Egyszerűket választottunk, de egytől-egyig szuper volt: gulyás, "tanyasi" sült csirkecomb (vajon futtatott, tökéletes ízű és állagú) petrezselymes krumplival, valami csajos saláta-étel, furcsa módon még a gyerekek rántott csirkemelle is sokkal jobb volt mint a "megszokott". Ajánlom.
Ebből az időszakból még a Balatonalmádi főtéri fagyizó (Amaretto). Ez sem olcsó (220/gombóc) de érdekes módon minden gyümölcsfagyinak pont olyan íze van mint az adott gyümölcsnek...:)
Vettem majd' egy hete két porcsinrózsát a teraszon lévő ládákba, azt mondták, ne a tűző napon ültessem ki, várjak estig. Hááát, nálunk az esték nem olyan zökkenőmentesek mostanság, hogy széplelkű virágültetgetés is beleférjen, pl. derült égből lehánynak, ilyesmi. Ma végre úgy fordult, hogy kivonultunk alkonyat előtt a teraszra, a gyerekek lelkesen támogatták a projektet, kivettünk két varjúhájat az egyik ládából, hogy ezt majd a terasz mellé ültetjük, a helyükre meg a porcsinokat. Épp lukat ástam a terasz tövében a hájaknak, amikor leszakadt az ég. Tereltem befelé a kölköket, akik persze "uuuuuuuuuuuuuuuugráljunk az esőben!" rikkantásokkal igyekeztek visszaszökni, na, az ásó pont kint maradt a terasz mellett. Azóta itt nézem az üvegen át, másfél méterről, de annyira szakad, hogy én bizony ki nem megyek érte.
Elkezdték a reizélést, tegnap. Találtam egy tájékoztató táblát is, valami elég idióta helyen, aszongya, hogy a sétaút felújításával kezdődik augusztus 17-én, meg hogy a hegyvidékiek népszavazáson úgy döntöttek. Az egyelőre nem látszik, hogy mit jelent pontosan a felújítás, de ahol már van valami az útágyból, az úgy néz ki, hogy inkább szilárd burkolatú lesz, mint föld. A felújításra ítélt sétaútnak helyenként közös a nyomvonala a KC jelzéssel, tudtok esetleg valamit?
Összesen 7 potenciális helyszínt néztem ki itt a XI.-ben a Hengermalom - Gárdonyi - Koszti háromszögben. A Móricznál lévő 2-nél és az egyiknél a Kosztinál valóban hosszú sor volt, azt nem lett volna érdemes kivárni. Ellenben 2 helyen (Lágymányosi utcában és itt a Mérnök sarkán) gyakorlatilag senki se volt előttem, a Kosztin a másik helyen meg jól haladt a sor. A végén hazafelé még útba ejtettem a Kalotaszeg utcánál lévőt is, de ott kicsit sokat kellett várni, mivel csak egyetlen kiszolgáló volt. Ellenben talán ott volt a legjobb a fagyi.
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
A következő jelentkező legyen szíves a végéről a duplikátumot leszedni majd másoláskor. Sajnos az index úgynevezett szoftvere folyton megtréfálja a fórumozót, ha valamit beilleszt a vágólapról, és aztán kitörli.
Az evésnek külön szintideje nincs, de a cél egyszer csak bezár, és a gazda, házigazda bunkósbottal ki majd ver.
Fontos figyelmeztetés!
Este hat után nem szabad enni, de nem ám! Kivétel, ha éhes vagy, vagy ha más ok ezt megköveteli. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A Moszkva tér és környékének jelenlegi állapota miatt igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas emlékevő tud teljesíteni.
Az evést rossz időjárási körülmények között is megtartjuk, esőnap nincs!
Igen veszélyes és nehéz túra, amelyet csak a szellemileg és fizikailag egyaránt jól felkészült, tereprutinnal rendelkező, térképkezelésben jártas túrázó tud teljesíteni.
Mindenki beragadt valahol az olvadó aszfaltba, netán kopár szik sarjával ég éppen valahol?
váratlanul szabad délutánom lett, némi regeneráció után kivinném Jolánkát a Duna-partra, egy jó hideg limonádéra van érdeklődő? Rómaira gondoltam. Fél 5-5 körül
Jajj, ahogy Sanci hozzászólásait olvastam, a régi szép emlékek megint előjöttek, beugrott a fürdőpapucsos/business like-ban végigsétált Budai Tájakon is...
Pingre szavazok egyértelműen, talán a 27-e csütörtök kicsit jobb nekem, de majdnem mindegy.
Dehogynem! Érezze az is meghívva magát az SC emlékevészetre, aki egyébként nem szokott TTB-s bulikra járni. Sokkal könnyebb összefutni és beszélgetni, mint egy ttúrán. Itt nem kell egyforma tempóban enni, hogy együtt tudjon maradni a csapat. :-)
Most akkor te Kanada? Nekem meg ez kiesett, hívogattalak az itthoni számodon, nehogy kimaradj valami rosszból, amiért sunnyogsz a topikból, de akkor azt ki is törölhetem?
Kák és Könnyek, avagy Kolbász, Kinizsi, Klettersteig és egy Kápa.
..yeeee végre Tennessee. Szeretem ezt az államot, az ég mindig valami elképesztően kék és a zöld is valami sokkal mélyebb mint amit a szemem megszokott. Gurulok a megengedett sebességgel, belenézek a visszapillantóba, minden rendben a rakomannyal. Nézem a "truck"-omat és még négy év után is rácsodálkozom az itteni kamionok méreteire. Itt már tényleg csak gurulok, minden izgalomtól mentesen. Túlvagyok a nehezén, már csak kb ezer km és otthon vagyok. Számolgatok, tervezgetem hogy hol kellene megállnom pihenni hogy megfeleljek az előírásoknak, bambulva csodálom a már szinte unalmas tájat. Imádom ezt a munkát és még ennyi idő múlva is az az érzésem mintha álmodnék. Az idillt a telefonom ciripelése szakítja félbe. Email, nem sms, annak más hangja van. Szinte csak én vagyok az úton, úgy döntök vetek rá egy pillantást hátha valami fontos pénisznagyobbitós vagy adrienn17 lefeküdne veled tipusú mail, nem akarok lemaradni semmi jórol. SC elhunyt, tudatja velem tömören Pít. Hirtelen egy picit elmosódott lett minden és már nem volt olyan csodás az a kék és az a zöld. Megállok egy közeli kamion parkolóban, kicsit le akarok ülni a levegőn és emlékezni. Egy másik soför kérdezi hogy minden rendben van-e. Hát nem, semmi sincs rendben, most kaptam a hírt hogy egy barátom elhunyt. Sajnálom, mondja majd elsiet.
Visszaemlékszem az első találkozásunkra, valamikor 2005 tavaszán. Emlékszel? mindketten az első Kinizsinkre készültünk és örültünk a Csanya által a Kinizsi topikban meghirdetett bejárási lehetőségnek. Hát nagy tömeg nem volt, Csanya, te meg én. Jókat röhögtünk végig. Tetszett a gyermeki humorod, nem akartál erőltetetten komolynak latszani, es a poénjaimon sem sokan nevettek úgy ahogy te.
Most látom hogy idő van, mennem kell. Gyere ugorj be dumálgassunk még egy kicsit.
Dejóó volt a Kinizsi emlékszel? szenvedős, az egyik legforróbb Kinizsi ami valaha volt, de megcsináltuk :).
Szétszakadtunk, de mindig hivogattál merre vagyok, hogy vagyok. Deszép emlék..
Az 5X10-es futóversenyre emlékszel? A kis topikos csapatunk úgy nézett ki mint akik a melegfelvonulásra készülnek valami bizarr performanszal..
es az milyen volt.. mondjuk ott egy kicsit megsértődtél, valaki kérdezte tőled hogy mi az a spining én meg közbevágtam hogy szobabicikli gazdag köcsögöknek :)
És amikor magadra köpted a kefirt? magáneleti dolgokról beszélgettünk, egy ismerős hölgy is szóba került akit úgy jellemeztem hogy nalátod ő az a fajta nő aki nem szép de mégis van benne valami visszataszító..
az első klettersteigünk? Haidsteig.. aztakurva.. emlékszel amikor kb a közepén megálltunk pihenni komolyan egymás szemébe néztünk és azt mondtad, Sanci kérlek hogy legközelebb tiszta erőböl rúgjál hasba ha valami hasonló faszság az eszembe jutna..
Na és az első Kékes csúcsfutás? Valamikor az első harmadban elhagytalak, akkor még én voltam a jobb..
baszki te úgy tudtál örülni a sikereimnek.
SC és az első Maraton? :D megcsináltuk! Hogy szenvedtünk.. minden futó előélet nélkül, zéró edzéssel.. idióták :)
és az.. nem emlékszel? valahol voltunk a Balatonnál, talán a Vlaszijnál. A vízben pancsoltunk, ugráltunk, labdáztunk, frizbiztünk. Egy csomó topikos is ott volt.. teli tüdőből énekeltuk "és ha lesben áll egy cápa" majd kitaláltuk hogy az kápa helyesen mert a sok hülye még ennyit sem tud hogy a c-t k-nak ejtjük.. szóval ez még nem volt elég szar így, utána kitaláltad hogy "és ha a sarkon áll egy kápa" érted.. mondtad, shark-on.. dejó volt..
az első Helly Hansen aláöltözőmet is tőled vettem, kb két órával előtte vetted, hízelgett a kellék az új sportember énednek, majd kijózanodtál és féláron átadtad nekem, mondván hogy nagyon feszül a hordócskán.. az üzletet természetesen egy Mc Donaldsban kötöttük meg.
és amikor kb négy szál tóalmási kolbásszal állítottál be egy buliba, azthiszem talán Lutaknál? úgy tartottad és adtad át mint ahogy virágot vagy egy üveg bort szokás.. az egész banda a kis konyhában nyomorgott es röhögve faltuk a felkarikázott kolbászt az egymás szavába vágós sztorizgatás közben.. a kolbász szót fel is vettük a repertoárba mint hivatalos ttb-s köszöntést..
kmerek köllenek a lábba, kettőkötőjelkilenc.. jó kis banda volt, jó feleleveníteni
Te jó ég, már elhagytuk Kentuckyt, Ohiot, Michigant, az ott mar Canada a folyó másik oldalán, mostmár tényleg nem sok van hátra, hagylak menni cimbora..
Kolbász, drága kötsög barátom. Isten nyugosztaljon.
Nehéz megszólalni, még így sokadik napon is. SC, mint az ENJOY érzés nagykövete, sok vidámságot hozott az életünkbe. Akár biciklizett, akár kocogott, egy mosolyt megkapott tőle az ember bármilyen helyzetben.
Sokat szurkoltunk neki versenyeken, csak egy jellemző példa a piros85 kb féltávjánál: SC komótosan kocog az enyhe emelkedőn. Mondom neki és a repülő fázissal mi a helyzet? Hát megkaptam, lásd a 3. képet.
Most egy másik fajta repülő fázisba lépett, mi nem tudhatjuk milyen az útja, de bizakodjunk, hogy az ENJOY érzést nem feledi. A teste nyugodjék békében, a lelke meg szárnyaljon szabadon!
"A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben."
Abraham Lincoln
Nem szeretnék okoskodni, mert Summer Comfortot nem ismertem, de ami a témát illeti: valahol minden meg van írva, én próbálok ebben hinni. Persze, mikor baj van akkor nehéz.
Az idézeteket pedig azért szeretem citálni, mert mindent megfogalmazott már előttünk egy-egy nagyszerű ember:
"Meg lehet változtatni a sorsot? Egyrészről minden el van döntve, le van írva. Másrészről van szabad akaratunk. A döntéseink is meghatározzák a sorsunkat. Lehetetlennek tűnik, hogy ez a kettő - a végzet és a szabad akarat - együtt létezhessen, mégis ez a helyzet. Ahol ez a kettő összeér - ahol a végzet találkozik a szabad akarattal - ott jut szerephez az emberi viselkedés."
Orvoshoz járni hasznos és jó dolog, ugyanakkor az égvilágon semmire nem garancia. Mondom ezt azzal együtt hogy nekem nagyon jó a tapasztalatom az egészségüggyel kapcsolatban.
Ezzel kapcsolatban ez a véleményem:
"Főképpen azért mutatkoznak az előjelek, hogy felvértezhessük magunkat. Megmutatják a sorsunkat, hogy legyen időnk felkészülni. Néha azért kapunk előjelet, hogy cselekedjünk, megváltoztassuk azt, ami eljövendő. De ez fölöttébb ritkán adódik."
Karancs-Medves 50 Hangfelvételt készítettem egy túráról, de a gépírónő nem dolgozik az ünnepek alatt, ezért csak kivonatot adok közre :) Az átlag hszhosszt nézve még így sem esélyes, hogy elolvassátok :) A szereplők kitalált személyek, minden hasonlóság a véletlen műve.
sör sör sör tesco sör sör sör szia - szia - szia - szia - szia sch kac-kac-kac-kac (...csak tudnám mit lehet ezen ennyit nevetni...) rajt sör sör sör biztos, hogy erre kell menni? sör sör sör győzike sör sör sör de jó, hogy nem kell futni sör sör sör vége az emelkedőnek? nem, csak kanyarodik az út a vádli nélküli ember kac-kac-kac-kac (...na ezt végre értem...) hol vetted ezt a hot dog-ot? sör hogy fog ennek a lejtőnek örülni tzh sör Határ büfé Sopronit???? itt??? na ne sör-sör-sör-sör-sör szintidő nem inkább erre kellene menni? sör sör sör kötsög határőrök koliba világos-barna-világos&barna-gemel sajt Zsófi ez a káposztás pogácsa isteni sztrapacska malom szintidő szintidő legfeljebb meghúzzuk a végét skoda skoda skoda wrc sör sör meglesz az, ne izgulj sör sör szintidő legfeljebb belefutunk sör sör szintidő benne hagyunk félórát sör sör végre kék joey halgatoozoo sör sör pacal, csülök, csülkös pacal sör sör enjoy kötsög futók sör sör szintidő szintidő cipő, boka, vízhólyag, tnf sör szintidő fussuk meg a végét gratula-gratula-gratula-gratula sör sör sör pacal, csülök, csülkös pacal és arra emlékszel... bableves tudod, amikor... sör sör sör
Én biztosan akarnám tudni, már kicsi koromban is mindent tudni akartam és a kezemben tartani a saját életemet. Az ember jó, ha befejezi a és eldolgozza a munkafolyamatokat, miért pont a főprocesszel ne akarnám megtenni ezt?
Az egészségügy meg maga is lutri. Van, ahol a legjobbat kapod, és van, ahol a legrosszabbat. És vannak esetek, ahol a legjobb is kevés. :-(
Vagy bizonyos kor felett rendszere orvosi vizsgálat. Már az is nagy szó lenne egyébként, ha legalább a testük jelzéseit (fájdalom, visszatérő gyulladások) komolyan vennék az emberek... Talán tovább túráznának.
De pont SC és Döme (és egy Dömével majdnem egykorú, ugyanakkor, de egy egész más minőségű életből távozó) halála döbbentett rá arra (újra), hogy az életmód csak az esélyeket növeli kissé a nagy lutriban, az időpontot oly kevéssé befolyásolja.
Nem azért fontos testileg-lelkileg jól élni, hogy tovább tartson, hanem, hogy itt és most jó legyen. Ez egyszerre zavaró és felszabadító. Viszont azt hiszem, kettőjüknek sikerült jól élni.
Szerintem ebben az esetben sajnos mindegy is volt, hogy milyen sűrűn járt orvoshoz (mint edző, talán elég sűrűn).
Nem csak a jók mennek el, viszont rájuk jobban emlékszünk, főleg, ha túl korán hagynak itt minket. Nekem mindig az a vigasz, hogy előtte viszont jól éltek. SC különösen, ő mert lépni, megkeresni, mi teszi boldoggá, megdolgozni érte, és aktívan és önazonosan élni.
A válasz az is lehet, hogy aki teljesítménytúrázik, annak évente kötelezően el kell(ene) menni sportorvosi vizsgálatra!
Lehet, hogy egyesekben ez a véleményem ellenérzést kelt, de nekem erkölcsi kötelességem erre felhívni minden teljesítménytúrázó figyelmét, hogy ne menjenek el fiatalon a jók.
Van, akivel bár gyakran találkozik az ember, és ha eltávozik az élők sorából, nem égető, nem fájó a hiánya, és van, akit ritkán lát, ritkán találkozik, és a hiánya, illetve az a tudat, hogy nincs többé sokkal jobban fáj. SC ez utóbbi emberek közé tartozott: ritkán találkoztam vele, de a tudat, hogy elment, fájó érzés, amit nehéz tudomásul venni.
A legmaradandobb kepem Summer Comfortrol a 2005-os Teli Matrarol valo, ahol komoly labserulest gyujtott be, de meg igy is mosolyogva, minket biztatva ment (botorkalt) ki az erdobol.
Nagyon szomorú hírt hozok, SC - Alelnök urunk mától az égi ösvényeket járja. :-(
Wass Albert: Ha eljön majd a nap
Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok. Én mindig itt leszek, mindig közel leszek. Megtaláltok napnyugtakor, a vízimadár esti repülésében, Egy galamb szárny-suhogásában, s egy bagoly huhogásában. Én itt leszek közel. Őrt állok az erdő csendje fölött és Álmotok felett is őrködöm. Ha érezni akartok engem, lépjetek ki a természetbe, És álljatok meg valahol a csendben. Fák szelíd neszében, a suttogó nád halk zenéjében engem meghallotok. Mosolyogjatok egy virágra, egy pillangóra, egy kis madárra, Egy pislogó csillagra a messzi láthatáron, Míg az estnek árnya köröttetek lassan bezárul. Csak mosolyogjatok, és én az öröklét ragyogásában Visszamosolygok rátok.
Hivatalosan úgy van propagálva,hogy nemzetünk és a város nagyjainak állítanak emléket,nagyrészt mindnyájuknak van valami boglári kötődése. Szóbeszéd szerint inkább el kellett költeni a pályázati lóvét. Az egészben az a legszomorúbb,hogy ezzel egy csomó régebbi síremléket tettek tönkre,azokból csak pár darab maradt mutatónak. Viszont az is igaz,hogy ezzel a beruházással élvezhetővé tették a dombot,mert előtte iszonyú dzsumbujos volt.
1. Régebben ilyen síremlékekkel volt tele a domb
2. Az új emlékművekből k2ttő. Somlyó György itt született,Dr.Török pedig a település egyik leghíresebb körorvosa volt kb.40 évig.
Ha nem haragszol, akkor lenne egy ötletem számotokra, mind gasztro, mind pancsi téren szuper, viszont azt nem állítom egy percig sem hogy ez a legolcsóbb:
Én itt lakom,úgyhogy túrázni általában messzebb kell menni,bár a Z- on jókat lehet túrázni a környéken. Nyáron általában mi is keveset megyünk,ilyenkor inkább arbeit van . A Várdomb és a Temető-dpmb tetszett? Nagyon f@szán rendbe kapták az elmúlt években.
Hétvégén kétnapos Kóspallag-Katalinpusztát tervezünk, valahol Nógrád-Berkenye vonalon tudnátok vacsizós helyet ajánlani? Szent Anna kilőve, mert esküvő lesz (ott szállunk meg éjszakára).
Köszönöm!
U.I.: azért ide és nem az OKT-ba mert úgy látom ez a gasztrofórum :P
A héten Egerszalók és Szilvásvárad környékén jártunk. A Szépasszony-völgy sem maradt ki, ott borozás előtt egy kétszemélyes legényfogó tállal kezdtünk. Kipróbáltuk Bélapátfalván a Szomjas Csuka savanykás malaclevesét és egy pisztrángot, majd másnap egy másikat Szilvásváradon a Fenyő Vendéglőben.
Öö, remélem, nem aközben hívogat ismerősöket, amíg épp a nővérével ordítunk... :o
Múltkor ethka összecserélte Dzsidzsi samponját, és a rózsaszín hercegnős helyett a régi babasamponból tett a fejére. (Utána meg már nem tudta levenni, ugye.) Ti sejtettétek, hogy a babasampon használata hétéveseknél fulladásos halállal jár? A csemete legalábbis azt ordította, hogy "hagyjálbékén meg fogok fulladni segítség", de olyan hangerővel, hogy a második szomszéd -- aki, mint kiderült, épp a teraszukon tanult egy vizsgára -- mesélte a vonaton, hogy ha nem ismerne bennünket, komolyan elgondolkodott volna, nem kellene-e beavatkoznia a kiskorú védelmében. (Szerencsére neki is van 2 gyereke, és az is lehet, hogy már ő is végrehajtott samponcseréhez hasonló szörnyűséget a gyermeki jogok sérelmére...)
Amint a vezető beindította a motort az 5-ös buszon, Mancinak egyből leesett a feje. (Szerencsére szép szögletes, úgyhogy nem gurult messzire. >:)
Még itthon sem lehetett fölébreszteni, kérdezték is, hogy mennyit ivott a gyerek. :)
Ellenben amikor magához tért, beindult a mesefolyam, amiben a "kutyus" és a "Palkó" nevű szereplőkkel egyre csodálatosabb dolgok történtek, apa csak kapkodta a fejét. :D
Jelentem, Gréta kisasszony óriásit nőtt, kár, hogy fotókkal nem szolgálhatok. (Este gondoltam is rá, hogy benézek, hátha van képriport a buliról, aztán rájöttem, hogy sajnos nem volt Tamásunk.)
Én élnék a felajánlott sütögetnivaló lehetőségével, ezzel szemben a palacsintatészta éppen bekeverődött, valami alap rávalót is tudok szállítani, aki akar, még hozzátehet tölteléknek valót. Plusz ásványvíz lényegében korlátlanul van nálam.
Atesz hozott! Itt kicsit csepereg, de nem vészes. Van egy szobányi játék, meg kb minden kaja elkészíthető konyhában, kivéve sajnos a kürtőskalácsot. De ahelyett esetleg csinalhatunk aranygaluskát, mondjuk.
és hát mondjuk ugrálózno esőben is lehet, aztán forró fürdő, száraz ruha.. :)
Egy rövid Hidegkút - Solymár - Alsó-Jegenye-völgy - Tök-hegyi Kálvária gyalogos kör után kipróbáltunk a Hűvösvölgyi úton a Hűvösvölgy Delikát bolt melletti bódét. (A Nagykovácsi út elágazástól még befelé van, valami régebbi vendéglő helyén.) A hekk a paprikás lisztbe forgatott változat volt, szép nagy adag, és jól is sikerült. A savanyúság és a sör a boltól, normális bolti áron ment, bár a bolt egyéb árukészlete inkább a környékbelieket célozza, viszont minőségi. Volt lángos és palacsinta is, de azt még nem próbáltuk.
Ha valahol sok a fa, akkor lehet fázni, mert van mivel. Ha viszont nincs elég fa, és nem lehet tüzet rakni, akkor megint csak lehet fázni. És mindennek az ellentéte is igaz ugyanakkor.
En esetleg ki tudlak segíteni titeket, de ehhez nagyon gyorsan meg kellene tudnom hogy hova vigyem. Ma este még van rá esély, utána nem leszek itthon. Hívj föl: harminc-320-6kettőkilenc5
Bozót, VD, valaki.. Sajna a tűzifánk, amit ilyen esetre hoztam, elfogyott egy pontőrködés alkalmából, így kérdésem, hogy valamelyikőtöknek van-e egy (hosszú) tűznyire való, és tud-e hozni?
esőtervem már van, csak körbe kell kérdeznem a házban.
A TTT kihelyezett klubnapot megtartottuk, ahol a TTT elnöksége is maximális létszámban képviseltette magát. Bubu hajóval érkezett az eseményre. A Római-part elég kihalt volt, a Party-Sörkert nem annyira, de a
kaják így is 5-30 perc közötti átlagos idővel érkeztek. A hekk szokásosan jó volt.
Szép idő volt ma a Normafánál, a Családok túra 8km-es távján jártunk, a turistajelzéseink rendben vannak, találtunk szamócát, hamburgereztem a Tulipánosban.
na akkor egy szolgálati közlemény: a TTT évadzáró elnökségi ülése jövő hét kedden, 23-án kerül megtartásra a Római parton. Estefelé kb 6-os kezdéssel. Helyszín a Leander utáni hekkes, Efemm megírja részletesen.
Akkor veletek egy tetszoleges hétköznap is talizhatunk. Becsomagolom a kölköket és megyünk. G amúgyis közölte múlt héten hirtelen, hogy akkor majd ha ilyen meleg van, mehetuünk strandra. Persze lehet, higy csak kis pancsoló medenkére gondolt.
Végre idén is eljutottunk a Vasmacskába a Népszigeten. Elég sokan voltak, viszont csak 5 percet kellett várnunk a hekkünkre, ami hozta a megszokott jó minőséget.
Kitalálom, oroszlánhangot gyűjtöttél oda, ahol már a "csecsemő" is nagyon félelmetesre sikerült. :D
Szeretem a Jászberényi Állatkertet, igaz, hogy nincs sokkal több állat, mint egy átlagos mesekönyvben, cserébe viszont jó sok a zöldterület, és jól lehet sétálgatni kicsikkel.
Dunakeszi, Napterasz pizzéria, ebéd. Előtte legyalogoltam a Lakótelepi piknik 17 km-ét, padler a 8 km-es távot. Jó túra volt, a három távon összesen 53 résztvevővel. Pizzáról nincs fotóm, azt túl hamar betermeltem, csak a gyümölcslevesről, a gyros tálról és az óriás palacsintáról.
Imádod vagy sem, nem tudsz általánosítások nélkül épeszűen üzemelni ilyen ingerdús környezetben. Az általánosítás az, ahogy a tapasztalatainkat hasznosítjuk. Ami izgalmas, hogy mennyire kapod el, ha változik a minta, vagy mennyire észleled, hogy nem mindig érvényes, vagy finomítani kell még valamilyen paraméterrel....
Bocsi.
Ugyanakkor kolbász mindenféle ződséggel meg vajas tökmagos kenyérrel, kanna tea, tkv.
A biciklisek közlekedési morálja az elmúlt években tragikusan leromlott.
Nemhogy a paragrafusokat nem ismerik, még a közlekedési szabályokat sem, vagy inkább jellemzően nagy ívben tesznek rá.
Mondom ezt úgy hogy munkába menet naponta 16 km-t biciklizek hetente legalább 3X. Volt hogy én szóltam rá a másik biciklisre aki fennhangon elkezdett óbégatni az autóssal, hogy öreg vegyél már vissza mert nincsen igazad, örülj neki hogy veled szemben neki volt annyi esze hogy fékezzen...
Máskor meg -lásd duda!- rám dudál hátulról a hülye biciklista valami vonatkürttel, utána beszól hogy miért nem húzódok már le és magyaráz tovább... nekem sem kell több, beígértem a sallert, mert bepöccintett, erre mindjárt el tudott húzni szó nélkül. Eleve a hülye dudája már arrogánsnak hatott!
Valamelyik rádióműsorban igaza volt a Bochkornak, jogsit minden biciklistának, és javul majd a morál is. Nem is nagyon volt értelmes ellenvetése a bringás főgurunak akit felhívtak ez ügyben.
Nekem nagyon negatív a tapasztalatom a Budaiban a bringásokkal az utóbbi 2 hónapban. 10-ből 1 köszöni meg, ha félreállok. Ha nem állok félre, akkor megelőz úgy a single track-en, hogy felugrat oldalra és lefelé rám rántja a hátsó kereket. És beláthatatlan kanyarokban döngetnek ezerrel népszerű helyek közelében. Én is alig bírok reagálni, mit csinálnak vajon a nyugdíjasok és a kisgyerekesek?