Ha valakinek még nem lenne programja jövő vasárnapra: Rendezünk egy trail-t 11 és 22 km-es távon a Velencei-hegységben. Szerda estig lehet még nevezni!
az Asics Fujirenegade-jét kóstolta valaki sáros pályán? Ránézésre emlékeztet a La Sportiva Crosslite-ra meg a Salomon Speedcrossra, de sokkal ritkább a mintája, és a minta profilja is csapott kissé. Szóval lehet, hogy jó, de az is lehet, hogy ez a minta kevés sárra.
Ezen a fórumon is meg kell emlékeznünk róla! Itt sokan voltatok közeli barátai. Én csak felületesen ismertem, pár közös futás, pár beszélgetés, de remek embernek ismertem meg ennyiből is. Nagyon nagyon szomorú, hogy eltávozott közülünk! :-((((
Tegnap a Nagy-Kopaszról Nagykovácsi felé láttam ezeket a felfestéseket. Gondolom, bringás verseny volt és a szervezők biztosra akartak menni, az összes követ megfestették. Remélem a rendezvény utáni takarításra is maradt erejük!
A traktoltalp jól jön poros meredek lejtőkön, de utcai futócipővel is el lehet lenni. Azért ha nagyon sima a talpa az egy kicsit hátrány. valóban az sem baj ha az orra kicsit meg van erősítve. Ez akkor számít, ha az ember véletlenül kőbe rúg. Megesik.
én is enyhén pronáló vagyok, sokat futottam korábban aszfalt cipőben terepen, de ha sár van megéri a terep cipő még egy kezdőnek is. Talán nekünk kezdőknek még inkább fontos, jó stílussal sima talppal is meg lehet oldani egy saras csúszós pályát...
Most hokában futok terepen, nincs problémám a pronálással, az UTH-n a mellettem futó kollega aszfaltos cipőben legalább 3x esett én megúsztam talpon.
Ha terepen nagyobb testsúllyal futsz és kímélni akarod az ízületeidet vegyél hokát szerintem szeretni fogod!
Ebben az esetben én a lábtartásomnak megfelelő, vagy neutrális terepcipőt vennék. Nagy bátorság esetén óvatos minimalista irány valami párnázott, de lapos talpú csukával, pl Merrell Allout Fuse.
Nem a cipőtől teszem függővé az erdei futásaimat, nem is divatból akarok venni. Évekig én is a leharcolt aszfaltcipőimben futottam terepen. Ha olyanok a körülmények mostanában is azt használom.
Tavaly vettem az első terepcipőmet és nem bántam meg.
oké amit írsz, csak te nem feded le a "kezdő-haladót"... :DDD
egyébként én is fogok venni egyszer egy terepcsukát, mert állatjók, csak szerintem meg lehet lenni nélküle is, nem ettől kell függővé tenni, h megyünk-e erdőbe futni.
A terepfutáshoz alapvetően nincs másra szükség, mint az igényre, hogy elszakadjunk a megszokott és biztonságos aszfalttól, a százszor körbefutott szigetkörtől, a gát betoncsíkjától, és végre a lábunknak oly kedvező puha anyaföldön fussunk. Hát, igazából az sem baj, ha[...] Bővebben!Tovább »
Egy terepcipőm volt eddig Jazz 13TR, a többi aszfaltos Nike Pegazus, Saucony.
Tehát nem tudok általánosítani, hogy minden terepcipő ilyen-e:
A terepcipőben nem csúszkált előre a lábam, oldalirányban is jobban fogott.
Magasabb orrvédője volt. Amikor az aszfaltossal belerúgtam egy kőbe, elég fájdalmas volt.
A vászon anyaga kevésbé kiszakadós.
Aztán a talp, nem a minta, hanem az anyaga. A talp anyag keménységét nem tudom, de az aszfaltosokkal kétszer is volt átszúrásom, egyszer egy éles kő (mint egy kőkorszaki nyílhegy), majd nemrég egy faág szúrta keresztül a talpat. A Pegazussal többször vigyázni kellett, mert a kiálló kövek a talp közepén nagyon átnyomódnak, fáj, ha pont szerencsétlenül érkezek egy sziklára.
Szerintem nem igazán van szükség terepcipőre... Tény hogy, jobban néznek ki, meg biztonság érzetet ad a traktortalp, de szerintem kezdő-haladó futó nem igazán keverdik olyan helyzetbe, amikor szükséges lenne külön terepcsukára. Én az elkopófélben lévő stabil aszfaltos cipőimet használom terepre, 7-800 kiri után avanzsálnak terepes-sarazós cipővé, és a simává kopott talpuk ellenére nem volt még probléma belőle. Najó, nemrég elnyaltam egy murvás vízmosásos ösvényen lefele csapatva, de az ellen a traktortalp sem védett volna. :)
Mit vársz amúgy a terepcipőtől? Miben lesz jobb, mint egy átlagos futócipő?
régen csak stabilt hordtam éveken át, gond nélkül.
3 éve kezdtem belső támasz nélkülieket, ebből két évben volt térdprobléma, aminél az egyik ok a pronálás lehet.
most visszaváltok stabil cipőkre, legújabb munkábajárós szerzemény egy asics gél fuji trabucco, és várom a javulást. gyógytorna is megy és hanyagolom a futást.
nem biztos, hogy csak a cipők okozták, nyújtás hiánya, túledzés, x-láb...van itt több minden
Szeretem és a lúdtalpbetét előtt semmilyen problémám nem volt vele se terepen, se sötétben. Most többet nyúzok egy aszfaltos Nike Lunarglide 6-ost nyúzok és imádom. Stabil, könnyű, csillapít, az én széles lábfejem is elfér benne. Pedig előtte nagyon nem jöttek be a Nike cipők, mindegyikben bizsergett a talpam 3 km után.
Ez a cipő téma nagyon nehéz. Mindenkinek magának kell kijönnie belőle. Általánosan annyi bizonyos, hogy semmi végletesbe nem szabad belefogni nagy testsúlynál. Pl. se minimál, se mayi cipőt nem próbálnék. Asics, Brooks és alán némely Nike neutrál cipő lehet jó, közepes droppal. Ha megvan, terepen a méret is kissé nagyobb kell legyen, főleg 30 körüli edzéseknél, ráadásul még évről-évre is eltűnik egy-egy bevált modell. Ha nincs bespájzolva pl. egy ugyanolyan plusz Pegám, akkor sokszor meg vagyok lőve, mert nem kapni olyan egyszerűen itt, esetleg ha kimegy az ember osztrákiába, v. szlávokhoz..
Nekem azt mondták ( 90 kg fölötti súly, pronáló láb), hogy a terepegyenetlenségek miatt veszélyes, hogy stabilizált cipőben kifelé billen a bokád és megsérül.
Nekem annyi tapasztalatom van, hogy a tavaszi Muzslán megpróbáltam a szokott Hoka cipőmet egy elvileg futáshoz való lúdtalpbetéttel. 7 km után kivettem és inkább teljesen betét nélküli cipőben mentem még 19 km-t, mert a 7 km alatt 5-6-szor fordult alám a lábam, szerencsére sérülés nélkül. Előtte még soha nem volt ilyen gondom túrán és futás alatt.
Köszi, azért ez így nem igaz! :) A második 50-es szakaszon voltak gondok az ellátással (meg az első végén), utána már tudtuk, hogy mire számíthatunk, és pakoltunk holmit a hátizsákba, ha szükségét éreztük.
Eddig 4 alkalommal voltam rajta, most forult elő először, hogy ennyire magunkra maradtunk az elején. Ha tudunk róla, hogy önellátásra kell berendezkedni, akkor nem gond, így viszont megcibált rendesen. Szerintem jövőre mindenkép átgondolják a frissítés/pontőri témát, mert az sem állapot, hogy az egyébként is széhúzódótt élmezőny után órákkal érkeznek a gyalogosok. Egyébként nagyon klassz kis verseny/futás/túra ez, Füzéren és a célban családias mondhatni bajtársias hangulattal.
Na ezt nem is tudtam, hogy elmarad. Bár az utóbbi években rendre kisebb napszúrást kaptam... :) Akkor nekem is kell keresnem valamit helyette. Szeptemberben már vannak versenyek, de nyáron itthon gyengébb a kínálat.
Milyen pörgős rövid (max 4 óra) versenyt ajánlanátok júliusban Budapest környékén? Nem lesz bp terep kupa, valami pótlót keresnék. Az se baj, ha feleannyi.
"A világon inkább a tájegységek, földrajzi elnevezések a jellemzőek a névadásnál. Nálunk rögtön egy országot dobunk be..." Nekem úgy tűnik mások is elkövették ezt a hibát. Lehet szólni kéne nekik.
Hétvégén volt a Kazinczy 200, mely jelenleg itthon a leghosszabb megrendezett túra. Aki nem ismeri annak érdekes lehet, hogy gyakorlatilag 4 db 50 km-es szakaszra oszlik a táv, Füzéri központtal. Lehetőség van futni is nem csak a teljes távot, hanem egyes szakaszokat is, bármilyen permutációban. Elég érdekes kis rendezvény ez, szép környezetben, jó ellátással, jó hangulattal, lelkes szervezőkkel. Kanyarítottam róla egy kis beszámolót:
Holnaptól 4 napon át az OKT-n futunk Vértestolnától Zircig. Tehát, Vértes - Gerecse - Bakony. Mondanám, hogy gombászós tempóban, de ezek szerint szamócázósban. :)
És mivel kedvenc vesszőparipámon lovagoltatok, íme egy kis tudomány:
Mielőtt belemennénk nevezéktani vitába, én azt akartam írni, hogy most az ERDŐN nagyon sok a szamóca, és nagyok is, és nem 1-1 szem van, hanem rengeteg. Mostanság ezzel frissítek.
Gratula! Már stabil helyed van a dobogókon. És itt nem a 3. pozícióra gondolok. :)
Sosem tudtam, hogy miért szúr be az oldalam. Ezek szerint a sok folyadéktól?
No meg jó látni, hogy nem csak nekem tűnik kissé kevéssé jelzettnek az a P- letérő. Később néztem a kanyarokat, volt ahol 9 öles nyíl is ki volt fújva, de minimum 4. Nem értem, ezt a könnyen benézhető (nagy széles útól élesen balra ösvényre) elágazást miért nem jelölték sokkal észrevehetőbbre...
A Börzsöny Trail éppen egy másfajta edzésmódszer közepette talált.
Krilin barátom az UTH után felvilágosított, hogy valószínűleg van már állóképességem, tehát ne azt fejlesszem. Ugye azt fogadjuk meg, amire amúgy is hajlandóságunk van.
Az edzéseken innentől nem zavart, ha a szokásosnál gyorsabb tempóban futottam. Több 3-10 perces erős részt iktattam be a maraton és félmaraton közötti célpulzussal, esetleg egy kikormozós menet perc is belefért, ha egy célzott strava szegmensre mentem.
(Egyszer szeretnék egy 10x1000m-es intervalt megcsinálni, fizikailag és fejben is, hasznos cél). És hogy ez a gyorsítás miért kell? Idei vagy jövő évi célom a háromórás utcai maraton.
Szóval Börzsöny. Mint mindig, a verseny elején szigorú pulzuskontrollal futottam, nem is zavartattam magam. Diósjenőről kifutva 10-12. hely. Aztán szép lassan daráltam be az embereket, bár többen ellenálltak. Beértem a kocogó Szabó Áront, aki nem versenyzett, és készséges beszélgetőpartnernek bizonyult. Kisvártatva az a srác, aki eddig kemény diónak bizonyult (felfeléken mindig visszaért) ritmust váltott és fokozatosan leszakadt :). A 28 fok sem viccelt, folyamatosan szürcsöltem a zsákomból. Nemsokára jött a piros leág, ahol tavaly annyian tovább tévedtek (idén is jópáran), idén nem ettem meg, nem ám! A Garminon is mutatta és a pöttöm nyilakat is időben megláttam.
Majd itt, a piros jelzés őrült lejtőjén, miután épp leelőztem valakit, beleléptem egy faágba. Az átszúrta a cipőtalpat, a betétet, beledöfött a talpamba. Eléggé fájt, de úgy tűnt nem tört belém, se nem maradt benne a cipőben. Figyeltem, érzem-e a kiömlő vér melegét, mert megállni nem volt merszem és időm. Aztán csak a fájás maradt, azzal meg elvoltam. A királyházai ponton aztán teletöltettem a kulacsot, egybe lehúztam azt a hat decit, csodálkoztam is magamon, micsoda huzatom van. Majd három sóspereccel és egy tele kulaccsal elsiettem.
A Z+ jelzésen volt minden szépség. Poros munkagép-dózer, és csodás derékig érő elefántfű, csalán. Konstatáltam, hogy a Börzsöny trail nem annyira futóverseny, itt inkább arról szólt, hogy ki gyalogol gyorsabban. Nem mondom, jól is ment. Az emelkedőn újabb két srácot fogtam meg. Az NHH felé a P3-on ügetve már éreztem a meleg hatását, tavaly ugyanitt fittebb voltam. Itt volt a leghűvösebb, egyszer még 25 fok alatt is mértem. Én meg először láthattam, micsoda kárt szenvedett a Börzsöny tavaly, még most is borzalmas látvány volt a rengeteg kidőlt öreg fa.
Két és fél órája futottam, kicsit fáradtan már. Az NHH felé egy tízperces oda-vissza közös szakaszon lehet ám társasági életet élni. Egy őr lent: "harmadik vagy!" (E? Valaki megint kiesett előlem?), majd Nagy Gyuri és Allaga Tamás szembe az NHH-ra vezető kaptatón (ezek szerint Hajduska Balázs tűnt el), nekik már lejtő. Odafent szurkoló gyerkőcök, kiránduló ember hegyek és készséges pontőrök. Ismét kulacs izó húzóra, és tele elvitelre. Muszáj inni, de ebből még baj lesz, tudom. Csanya sós paradicsom hegyeket említett a rajtban. Sosem ettem paradicsomot versenyen. Vettem belőle. Meg is sóztam. Csak kicsit bőven jutott, centis sópiramis keletkezett a zöldségen :) Leszórtam ami lejött, megettem, de még így is kéthavi sóadagot nyammogtam, ki is köptem mindent és ittam rá.
NHH-ről lefelé még találkoztam a két korábban leelőzött sráccal, a gyorsabbik három percen belül volt, ez kicsit aggasztott. Az meg pláne aggasztott, hogy innen csak lefelé következik (a Csóványos kis púpját leszámítva) és éppen most ittam, ez nálam szúró oldalt jelent.
Sajnos, amitől tartottam, be is jött, a Csóványostól szinte a célig szúrtam, úgy éreztem, hogy cammogok a lejtőn, ej, de jó lett volna kifutni. Tavaly görcs, most szúrás. Sosem jön össze.
Diósjenő előtt pedig még Allaga mestert is megpillantottam, percen belül volt, de sajnos ő is meglátott, esélyem sem volt beérni.
3ó36p, 35 km. Nagy Gyuritól 13 percet kaptam, Tamás percen belül volt.
Végül Zoncsitól hadd lopjak egy alcímet: "Hogy nem nyertem meg a Börzsöny Trail L-t"
U.i.: egyszer már kipróbálnám, hogy elfutom az elejét. Az első frissítőpontig arányaiban nagyon sok hátrányt szedtem össze. (vagy én lassultam be kevésbé, ezt sosem tudjuk meg...)
Gratulálok minden vasárnapi Jedinek, köszönöm a szervezést, jó hétvége volt!
A lefelé döngetéseimnek hála olyan izomláz volt hétfőn a combfeszítőimben, hogy a lépcsőn lefelé is óvatoskodtam. :)
Amúgy kockázatos dolog ez, mert volt már nekem nagyon szenvedős 2. 20 km-em úgy, hogy az 1. 20-on megeresztettem a sok kilométer hosszú lejtőn. Mire leértem, a combomnak vége volt, utána az emelkedőn már csak az nem hagyott le, aki még tőlem is jobban kínlódott. :)
De edzhető.
Mondjuk az erőnlét mellett szerintem nagyon sokat számít a technika is. Megfelelő pozícióban, jó lépésszámmal és hosszal valószínűleg jóval kevésbé vered szét a combizmaidat. De ehhez én már tudatlan vagyok, vannak itt sokkal szakavatottabbak. Pl. Traversee teljesítők, meg ilyesmi... :-D
Nőm imádja a gyömbér teát (főzetet. Rendszeresen fogyasztjuk, igaz, nem versenyen. Viszont egyszer télvíz idején futottunk Vajda Anitával egy BUÉK+Gyermekvasutat, és Normafánál eléhezve, szétfagyva ittunk egy ilyen főzetet. Hát valami fenomenális volt!
Hááát, a 12. (I. szakasz), 17. (2. mérés) hely után a 3. szakaszon 38. lett az időm - erre gondolok, hogy ott sokat vesztettem... Meg hát le is hagytak páran :D
Nyáron északi Balcsiparton a szüleim nyaralójánál majd tudok gyakorolni terepekre, a salföldi pálos kolostorrom körül - ott egész jó szintek is vannak (persze messze nem Börzsöny:D)
Pedig az utolsó részidőd alapján nem volt lassabb a többieknél. Lejtőfutást lehet és érdemes is gyakorolni, nyerni nem de veszíteni sokat lehet rajta. Csak hát lejtő kell hozzá.
Köszi a beszámolót Zoncsinak, és persze gratulálok az überf@sza futásodhoz!!
Azt a fanyilas útjelzős letérést a sáráról a pirosra L-es távos csajok is benézték, és én is benéztem volna, ha nem pont akkor érek oda, amikor ők már átkozódva visszafelé jöttek...
Nekem ez volt az első terepfutásom - mikor befutottam, úgy voltam vele, hogy sohatöbbé... Alföld széléről érkeztem, eleve 20 év kihagyás után 1 éve kezdtem el újra futni - síkon!!! A részeredmények is igazolják, hogy nem az erőnléttel volt bajom (12. voltam 13,5-nél a pihenőhelyen), de egyszerűen a hosszú lejtőn (3. szakasz) csak az nem hagyott le, aki nem is akart:)))
Nem tudom, építhetőek-e ezek az izmok és milyen edzéssel - gyilkos toporgás volt csak az összes lefelém, olyan érzésekkel, hogy a sípcsontom ki akar fordulni a térdemből... A végére cseszettül fájt már, én kifejezetten örültem, hogy az utolsó két kanyar a suliudvarig újra emelkedett!
Mindenkinek szeretnék én is gratulálni, aki abban a rohadt hőségben - bármilyen távon és bármilyen eredménnyel - a futást választotta a sörözés helyett... (ideértve a BSI-s városi futókat is)
A múlt hétvégi Mátrabeli kalandozáshoz egy hétre annyira nem akartam erőltetni a versenyzést, de Ildikómnak volt kedve a Börzsöny Trailhez, rajtam hát ne múljon, ő úgyis kimaradta a múlt hétvégi jóból. Azért óvatosan én is csak a 24 km-es S távra jelentkeztem be.
Telekocsival indultunk reggel, hoztuk az egyik zuglói "szomszédot", illetve a Szabó Áronék is hozzánk csatlakoztak a vonatuktól. Fél 10 körülre értünk ki, felvettük a rajtszámot, majd elrajtoltattuk az L-s mezőnyt. Láttam, hogy lesz küzdelem, ott indult Hajduska, Nagy Gyuri, Pinyó, és még pár a keményebbek közül. Ugyanakkor örömmel konstatáltam, hogy a rajtban maradottak között nem ismertem fel egyetlen nagy spílert sem, persze ez nem jelentett semmit, hisz nagyon nem is ismertem senkit. A meleg miatt nem tervezhettem nagy hajtást, de úgy gondoltam, ha alkalom kínálkozik a dobogóra, azt kihasználom. Sajnos az utóbbi napokban az alvás nem nagyon ment ugyancsak a forróság miatt, így benne volt a pakliban, hogy idő előtt elvérzek, de azért reméltem a legjobbakat. Otthon több kiló gélem van, persze elfelejtettem hozni, így vettem egyet a Csanya butikban, meg egy koffeines "shot"-ot is, majd a Nyúlcipősöktől egy kis fiola L-carnitint, amit indulás előtt be is nyomtam. Régen rendszeresen iszogattunk ilyet nejemmel hosszúkon, mondom, hátha használ most is. Csak egy könnyű övtáskát vittem magammal egy kb 6 decis kulaccsal, amit én magam is elég vékonykának véltem, de reméltem, hogy ha az egyetlen frissítőponton, 13-nál alaposan frissítek, nem fogok végletesen kiszáradni. A rajthoz kedvenc zenémet (Uptown funk) tette a műsorvezető, nagy kedvvel indultam a távnak. Az XS-es mezőnnyel egyszerre startoltunk, de annyira nem akartam bambulni a többiek rajtszámát, így maradt a bizonytalanság. A hosszú felfelé vezető utcára olyan 7.-8. körül fordultam, aztán leesett az övtáskám, és meg kellett egy pillanatra álljak, de azért 10-ben maradtam. Az utca végére maradtak előttem vagy 5-en, 6-an, köztük egy lány, Ottlakán Orsi. Nagyjából egy tempót mentünk. Ahogy elkezdett emelkedni, láttam, hogy az emelkedőkön csak annyi célom lehet, hogy ne szakadjak le. A mátrai 98 km / 4800 m is benne volt még a lábamban, és még nagyon az elején is voltunk, nem akartam legénykedni, nem is nagyon volt mire. Valaki még megelőzött, nagyon szép egyenletes tempóval ment el mellettem felfelé. Nem követtem le őt sem. Ahogy telt az első pár km, láttam, hogy nem szakadok le, 100 méteren belül volt előttem mindenki. Orsit az első kapaszkodó után, a fotózást követő hosszabb lankás emelkedőn hagytam le, mert mennem kellett az élcsapat után. Rövidesen egy mezőre értünk, ahol az addig élen haladó srác tévesen balra letért, de pár méter után visszaszólítottuk. Mögém sorolt be a magas fűben az L-esek által vágott csapáson, és hallottam, hogy közeledik. Aztán mikor kiértünk a szélesebb útra, végül nem előzött. Egy hosszabb emelkedő jött, nagyjából tartotta mindenki a helyét, aztán mikor felértünk és meredeken alábuktunk meglepetésemre mindenki roppant visszafogottan kezdett el ereszkedni. No, mondom eljött az én időm! Pár pillanat alatt élre álltam és elkezdtem tolni lefelé annyira, hogy ne csapjam szét magam, de azért rendesen kihasználjam a gravitáció segítségét. A nyúlfarknyi lejtőn annyi előnyt sikerült összekaparni, hogy a következő meredek kaptatón, ami a nagyon látványos Kámorra vitt föl, már nem előzött vissza senki, bár ott lihegtek a nyomomban. Volt is pulzusom rendesen, mire felértem. Jó lett volna a csúcsról szétnézni, mert egy pillantás elég volt, hogy lássam, megérné, de igyekeztem tartani a hátulról rám kényszerített sebességet. A Kámorról lefelé aztán olyan lejtőt kaptunk, hogy örömmel konstatálhattam, itt talán összeszedhetek némi előnyt a további hegyek megmászásához. Mire leértem, el is tűntek az üldözőim. Onnan elég jól futható szakasz következett, a hosszabb egyeneseken néztem hátra, de sehol nem láttam senkit. Nagyon izgultam, mert jó bőrben voltam még, hajtott a lelkesedés, simán tudtam 4:40 körülieket futni síkon, enyhe lejtőn meg néha rámentem a 4:00-ra is. Idejét éreztem, hogy bevegyem a gélemet, de az a hülye ethicsportos nyaflaty a zacskó kiszakítása után teljesen szétfolyt a kezeimen. A javát szerencsére megettem, de már inni nem tudtam, nem akartam mindenembe belekenni a cuccot. Közben kezdtem beérni az L-eseket. Nagy örömömre rövidesen Yoyoka alakját véltem felfedezni, mondom most hogy meg fog lepődni! És tényleg, teljesen elképedve mondta, hogy Zoncsikám, te vagy az első, úristen!! Megkértem, hogy kapja már ki a kulacsomat, segített is, ihattam, aztán rohantam tovább. Yoyoka még hosszan kiabált utánam átszellemülten, hogy hajrá, meg hogy menj, nem látok senkit hátul! No és valahol itt ment valami félre. Nem nagyon tudom összerakni az időrendiséget. Én még futottam vagy 2 dombon keresztül, de mikor a 2. derekánál jártam, már nagyon gyanús volt, hogy sehol egy festék folt, se egy szalag. Tudtam, hogy lesz majd egy P- váltás, és én még mindig a S--n voltam, amin a kezdetektől kellett haladni. Közben jöttek mögülem, Yoyo is, mások is. Mondom itt nincs jel. Tényleg. fejvakarás. Még többen jöttek. Nekik már messziről mutogattam, hogy nem jó az irány. Közben megnéztem a telón, hol van a P-. Vissza 300 méter és balra. A fene, ez nem az a piros! Még visszább. Közben jött a 2. srác is. A fenébe, nagyon túl jöttünk! Futás vissza, de közben keresgéljük, hol a leágazás. Végre látjuk, hogy akik hátulról érkeznek hol fordulnak le - jobbra! Mármint nekünk jobbra, akik épp visszafelé tartunk. Odaérek a leágazáshoz, látom, hogy az a pont, ahol érkezésemkor jobbra információs táblák voltak. No én azokat jól meg is néztem. Keresem a nyilakat. 2 hangyafasznyi nyilacska közvetlenül a kanyarban. És ha azt észreveszi az ember, akkor már jó, mert az ösvény úgy ki van szalagozva, mint egy májusfa. csak éppen ehhez balra kellett volna néznem a megfelelő időben. Vagy nem a táblát bámulnom, amikor azt a 2 kis nyavalyás nyilat kellett volna észrevennem... Utólag visszanézve a Straván 1,7 km-t tettem bele, meg persze némi szintet, és 11 percig tartott, míg a sok fejvakarás és visszafutás után visszatértem a helyes ösvényre. Akkor ezt nem tudtam, csak azt, hogy túl sok idő volt. Ennyit már nem fogok tudni behozni még a dobogót jelentő 3. helyig sem. Azért lerongyoltam a pontig, megálltam, hogy ne feküdjek bele a patakba. A korábban szépen felépített tervem, hogy a ponton mit eszek, mennyit iszok ugrott. (Arról nem is beszélve, hogy vagizni akartam Gankiéknál, mint 1. helyezett. :) Ittam vagy 2 deci izót, teletöltettem a palackot, bekaptam egy darab banánt, akit értem, annak gyorsan elsírtam a bánatomat, (2 tőmondatban,) aztán kapaszkodtam felfelé a völgyből. A kedvem, lendületem persze már oda lett, de azért igyekeztem kilépni. Rövidesen ismét beértem Orsit, naná, hogy neki is keseregtem egy sort. De hamar lejött, hogy neki most nagyobb gondja van, mint az én sirámomon rágódjon, eléggé meggyötörtnek tűnt a mozgása. Biztos kikészítette a meleg, mert később be is fogta az addig 2. lány. A hátralévő szakaszról már sok szót nem tudok ejteni, felfelé daráltam enerváltan, nem mondhatni, hogy haraptam volna a hegyet. Meg is fordult a fejemben, hogy vajon akkor is beérnek, ha nem vétem el az utat? Lefelé viszont azonnal 5. sebességbe kapcsoltam, és vágtattam, ahogy csak a csövön kifért. Csak az újabb pataknál álltam meg kicsit, mert nem bírtam megállni, hogy bele ne könyököljek kicsit, miközben locsoltam a tarkóm a hűs vízzel. Dagonyáztam, na. :) Ha valakit láttam, kérdezgettem, mi a helyzet előttem, de nem nagyon biztattak. Végül mikor a faluba értem, a hosszú egyenes aszfaltos úton láttam meg a 4-iket vagy 200 méterrel előttem, de akkor már én is szívem szerint inkább csak gyalogoltam volna, nem hogy a halálba fussam magam a fojtó forróságban a 4. helyért. Az utca végében jó fel szurkoló csapat szurkolt, tapsolt, kolompolt, a kedvükért még sikerült mosolyt varázsolnom az arcomra a szenvedős vicsorgás helyett, de a kanyar után azon a 20 méteren a suli kapuig mintha hirtelen ólmot öntöttek volna a lábaimba. Aztán a célegyenesben még egyszer sikerült magam látszólagosan formába hozni a szurkolók és a célfotó kedvéért, aztán bent voltam. Bobek vizes törülközőt terített rám, ami nagyon jól esett! Ténferegtem egy kicsit, megmosakodtam, locsoltam a fejemre a vizet. Mire visszaértem a célhoz, kedvesem már bent volt. Jól elszalasztottam a befutóját, pedig 3. lett! Ebben a trópusi időben! úgy, hogy mindenféle fájások miatt nem is tud mindig rendesen edzeni. De mint az már kiderült, hiába mondja ő, hogy már nem érdeklik a kihívások, a nagy távok, a versengés, amikor azért "megcsapja az orrát a verseny szaga", akkor rendesen oda tud lépni! :)
Ami az én versenyemet illeti: azóta megnéztem az eredményeket, 8 percet kaptam az 1. helyezettől, szóval olyan 2,5 - 3 perc előnnyel nyertem volna, ha nem baltázom el. Érdekes, hogy nem ő volt a féltávnál az 1. helyen, ott még 3 perccel le volt maradva a későbi 2.-3.-tól, de nagyon jól tolta a végén! Én a pálya 2. felén 3 percet kaptam tőle. No és persze ő nem tévedhetett el, volt némi pályaismerete, hiszen ő Andrew, Csanya pályáinak kitalálója. :) Ezúton is gratulálok neki a remek eredményhez!
Ennyi a sztori. Szóval így nem nyertem.
Utószó: a verseny után levezetésül átugrottunk a Bánki-tóra egyet fürdeni. Pompás volt! Meg kellett volna hirdetni a verseny előtt, hogy aki végez, jöjjön oda! Vagy még inkább oda kellett volna rendezni a versenyt! :)
Én először talán a 2011-es Terep100-on kaptam Kerekes Csabitól, egy remek émelygés közepette. Nem lettem boldogabb az ízétől, de sikerült valahogy letuszkolni és végül segített is. Mostanában 100 feletti futásoknál van nálam 3-4 szelet alufóliába becsomagolva.
Nekem Fizan Lite alu, tekerős botom van ilyen félig parafa, félig műanyag markolat, gyorskioldós csuklószorítóval. Leértékelésen vettem, pontos árára nem emlékszem de így nem "fájt":).
Könnyen kitekerhető, nem volt vele gond amíg egy alpesi túra során valami böhöm zsákkal a hátamon meg nem görbítettem kicsit, de megtartott:) Aztán itthon egy futás során megálltam egy fánál és visszahajtogattam, úgy hogy ne szoruljon:)
Én is úgy használom hogy előre kitalálom hol fogom használni, Magyarországon csak pár helyen, pl a 'Bércen Sirok-Kékes és Múzsla fel, vagy pl Vulkántúra Csóványosra fel. Nekem akkor jött be és tűnt hatékonynak, ha kellően hosszú és konstans az emelkedő és megéri az elrakással bíbelődni a csúcson. Lefeléken nem használtam még, anno Olipapának volt egy ilyen botozós tanácsadó írása, videókkal az oldalán és ott azt írta, hogy lefelé csak lassít - sztm is.
Mondjuk akkor is jól jöhet ha bizonytalanak a talajviszonyok, csúszkálós helyen lefelé, egyenesen is jól jöhet.
A M115/88 beszámolód egyébként nagyon tetszett!:) Főleg az átnevezős rész:) Kicsit fájó szívvel olvastam, mert egyik célom volt idén ez a megmozdulás, de a bokám máshogy akarta, úgyhogy majd jövőre!
ha előre tudod, hogy hol fog kelleni, akkor ez kivitelezhető, de nekem az tapasztalatom, hogy a bot bárhol jól jöhet, kisebb lejtőkön is jól támaszt, sőt síkon is hasznos a csalán meg faágak arrébbpaskolására. szerintem elővenni, meg eltenni tök macera futás közben, legalábbis én egy 4-6 órás futáson nem tökölnék ezzel.
érdemes amúgy megnézni egy pár videót, főleg a nordicwalking fajtából, mert néha nagyon furán használják a túl hosszúra állított botokat a futók.
kiadhatnánk majd pár év múlva egy terepfutás index összegyűjtöttet.. volt itt már régen is egy pár mesteri darab maki, drakulady stb. tollából, amikor még cukiberg startupja nem hódította el a zemebreket innen :)
Még nem használtam botot sose, de elképzeléseim szerint csak a szükséges helyeken venném elő, és hosszabb jól futható szakaszokon elraknám. Erre nekem praktikusabbnak tűnik az összecsukható változat.
Nejemnek van egy tekerős változata, de az tényleg egy bazi nehéz túrabot, és sokat kell szenvedni a rögzítéssel, széttekeréssel. Van olyan tekerős, ami ettől könnyebben jár? Mert a klipszes (ha így hívják egyáltalán) vagy a sátorrúd szerűen összetolható változat nyilván sokkal egyszerűbben kezelhető, viszont lehet, hogy ugyanígy könnyebben is törik.
Nekem az tűnt föl, hogy te hány napilapot kiolvasol egy-egy hosszabb futás alkalmával. :) Ez az általad említett "bélműködés célszerű fenntartásának" a része?
Nem, futáshoz nem túl jó az összehajtható bot, mert nehezebb, és tök fölösleges hajtogatni, úgysem teszed el. kivéve ha vmi többnapos, versenyről van szó. :)
Nekem Oli a Fizan Compact-ot ajánlotta az csak 158 gramm, összecsukható, szivacsos markolatú, a második M115-öt bírta ki a majd 100 kilómmal, szóval nem gyenge.
Még sosem ettem gyömbért, így amikor UTH után a célban vettem az asztalkáról, fel sem ismertem. Kandírozott gyümölcsnek néztem. Bekaptam mind, rágtam, majd szaladtam egy kukához és kiköptem mind. Még jó, hogy nem versenyen történt mindez, akkor kijött volna minden egyébbel együtt.
Elég sok probléma szokott lenni a gyomrommal és e miatt rá vagyok kényszerítve, a kísérletezésre. Az évek során az egyik legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy melegben már egy enyhe elfutás is gyomorleállással jár. Szóval első a kontroll.
A második megfigyelésem, hogy hosszú távon és nagy melegben a túl sok édestől besokallok. Édesek az izók, a gélek, a gyümölcspép, de még a banán, meg az alma is, amit pontokon szoktam enni. Egyesüli kivétel a paradicsom. Egy idő után képtelen vagyok megenni az édeset és jön az eléhezés. Keresgéltem, hogy milyen jól szállítható sós/semleges ízű frissítő van. Ősztől tavaszig a háztartási keksz jól működik, de nyáron azt is hamar meguntam. Erre találtam ki, hogy pirítok kenyeret, mert az jól tompítja az édes ízt, még gyomromban lévő felesleges vizet is felszívja és az a bélből is fel tud szívódni akár.
A gyömbért, meg a citromot itt ajánlották fórumon, kipróbáltam és nekem remekül bejött.
A kólát én is szeretem, de szénsavas, ezért csak ritkán iszom, akkor is vízzel felesben, hogy ne legyen annyira bubis. Ha a sör nem lenne szénsavas, azt is kipróbálnám, persze csak alkoholmentes változatban.
Nekem a kávé bejött, nem érzékeny rá a gyomrom sem, az energiaitalokat viszont nem bírom.
Zsoltiék nagyon erősek, látszik, hogy méretes hegyek között tudnak gyakorolni. Felfelé úgy hagytam el őket Sasvár után, hogy az enyhébb emelkedőkön kocogtam a botommal.
A gyömbér az biztos, hogy elveszi a gyomorfelfordulás "élét", a kávé nagyon kerülendö, ugyanis sokaknál eleinte kitágitja az érrendszert, emiatt leviszi a vérnyomást -és csak késöbb viszi, egyfajta turbóként fel a pulzust.
jó a szöveged Gábor, tetszik! Ezek a tippek, hogy mit is eszek honnan jön? Hogy mered kipróbálni az új dolgokat? Én gyakorlatilag semmit nem mertem enni, csak kenyeret, és gumicukit. A citrom meg a gyömbér tuti bejön? Mindenkinek? Kávé nem hajthat meg nagyon? Én mindenütt ittam kólát, talán az egyetlen problémám volt a frissitéssel, hogy nem volt szénsav nélküli kóla.
Egyébként meg Zsolt is iszonyat tempót gyalogol, nekem az nem ment, úgy mentünk együtt a felfelékben, hogy én bele-belefutottam.
Ja, hogy ne kelljen kutatni utána: 17:45 lett az időm. Fél 3 körül már ágyban voltam. Másnap pedig az apci bányatónál pihentük ki a fáradalmakat. Kb. 10 %-át sikerült. :)
Említettem a sztori kezdetén, hogy elkövettem azt a hibát, hogy én a hosszú távot akartam teljesíteni, ahelyett, hogy azt mondom, majd a Hidegkúti szétválásnál eldöntöm, merre megyek. Nos, nem ez volt az egyetlen baklövésem. Nekem időtervem volt. Én magam is tudtam, hogy hiábavaló, sőt irreális számolgatni, időt belőni, mégis kinéztem Sznopek Józsi tavalyi 20 órás teljesítésének részidőit. Plusz azt is számolgattam, hogy ha 1 óra 40-es 10 km-eket megyek (átlagosan 10 perc/km), akkor az táv idei meghosszabbításától eltekintve 20 órán belül lehetek. (Vagyis 20 és fél óra körüli idővel akár célba is érhetek.) Ezt teljesen nem tartottam lehetetlennek, de utólag látom, hogy azért elég tévesen számolgattam. És bizony hiányzott a kalkulációból az időjárás, mint paraméter. Nagyjából Lajosházáig, Mátraszentimréig (60 km) tudtam az időkereten belül maradni, utána folyamatosan romlott a teljesítményem.
Ott tartottunk, hogy elhagytam a Szorospataki frissítőpontot nem túl fickós állapotban. Ekkor már lassan 11 órája voltam úton, igaz ebben már benne volt vagy fél óra "depózás". A következő szakasz Ágasváron végződött. És a rosszabbik oldaláról kellett felhágni rá! Gyűjtöttem is hozzá az erőt, hagytam az idő közben ismét feltűnt Pauláékat látótávolságon kívülre kerülni. A résztáv nem volt hosszú, de az 5 km-hez 500 m szintemelkedés is tartozott, amiből 100-at az utolsó 3-400 méteren vesszük fel. Ez még a Mátrabércen lefelé is gyilkos érzés szokott lenni 35 km után, itt viszont 70 km-nél voltunk és fölfelé kellett kaptatni. De túléltem. Próbáltam ugyan lejjebb csalogatni a pecsételős pontőröket a csúcsról, de nem jöttek. Aztán visszaugra-bugráltam a turistaházig, és kellemes meglepetésként magamba tudtam erőltetni egy szelet pizzát, plusz némi rizskochot. (Mondom, itt habzsi-dőzsi volt végig! :) ) Ildikóval megbeszéltük, hogy a túrázásukat befejezve ő kijön elém kocsival Fallóskútra, így könnyű szívvel vágtam neki az odavezető útnak. Főleg, hogy még lejtett is. :) Aztán persze emelkedett is, de a drágám elém jött, így az utolsó pár kilométert együtt gyalogoltuk le. Ekkor vallottam be neki, hogy az én fejemben már erősen fogalmazódik a gondolat, hogy átváltok a rövid távra. Ugyan a lábam bírja, de a keringésem, szívem eléggé kivan, és még rengeteg nagy hegy lenne előttem. Támogatta az ötletemet. Hiszen így akár éjfélre már otthon lehetek a szálláson mellette az ágyikóban. :) De mondtam, még meglátjuk, hátha csoda történik. (Nem szokott. :) ) Fallóskúton eszegettem kicsit Makiéknál, majd levetettem a sótól teljesen összeállt trikómat és helyette egy frisset vettem fel. Sör is volt, de megbeszéltük Ildikóval, hogy még átautózik Mátrakeresztesre is, és majd csak ott kapom a jutalomfalatot meg. Át is kocogtam, a falu szélén már várt a sör. Finom barna! Langyos volt, de kit érdekelt. Még meg is kínáltam egy-két épp áthaladó kollégát. Aztán érzékeny búcsút vettünk és elkezdtem felfelé kaptatni a turistaház felé. És hogy ne legyenek a dolgok egyszerűek, elkezdett hatni a sör, elkezdtem jobban lenni. Alig hogy megalkudtam magammal az átnevezésről, elkezdett motoszkálni bennem, hogy de nem ezért jöttem, és lehet, hogy végig tudnám csinálni. Szenvedéssel, de meglehetne. Míg így poroszkáltam az egyre sötétebb erdőben, elértem a házat. Ott aztán volt minden, többek között nagyon finom gulyásleves, ami még ráadásul jól is esett. Megettem, kértem egy kávét is, kólát is kortyoltam. Közben ment a harc. Azonban miközben minden elfogyasztottam, szép lassan ismét erőt vett rajtam a gyengeség. Újra nehéz lett a légzésem. Aki még nem fáradt bele a túl hosszú ideig tartó sportolás közben erős légzésbe, az nem tudja, milyen érzés. Olyan izmok fáradnak el közben, amik máskor sosem szoktak. Újra elővettem a térképet, konstatáltam, hogy erre 45 km, benne a Muzsla, amiről lefelé és végtelen hosszú az út, fel meg még inkább, a Havas, amit még nem ismerek, de előre ijesztgettek vele, és a többi kisebb-nagyobb pukli. Fél 10 volt és ez még 8-9 órát kívánt állapotomtól függően. Arra meg 16 km és "csak" 2 csúcs. Túl könnyű volt választani. Felvettem a fejlámpámat, majd az ajtóhoz somfordálva diszkréten megkérdeztem az egyik pontőrt, mit kell tenni, hogy átnevezzek a 88-ra? Mire ő: "Gyere, visszamegyünk a házba! Figyelem!! Átnevezés a 88-asra!" No mondom bakker, nem lehetett volna halkabban? Úgy érzem magam, mint a faszi, aki kondomot akar venni a gyógyszertárban. Mire ő: "Ja, hogy péniszgombára gyógyszer?!" :-)))) Hát ilyen észrevétlenül kerültem át az egyik táblázatból a másikba. Világos-hegy után jött is pár aggódó sms, hogy hová tűntem a versenyből! Ebből tudtam meg, hogy figyelnek. :)
De a hazaút azért nem volt olyan egyszerű, mint képzeltem. Tóthegyes simán megvolt. A sok rendkívül készséges, barátságos frissítőpont közül nekik adtam a jogart, mert ők pálinkával is megkínáltak. Én meg elfogadtam. :) Aztán jött a Világos-hegy amit 2 spartathlonista őrzött. Csodaszép az a pont a végtelen csillagos égbolttal a fejünk fölött. Leereszkedni onnan viszont rémálom volt. Iszonyú meredek és tiszta sima csúszós por. Kész csoda, hogy csak egyszer estem el, és pár egy olyan gátülés pózt vettem fel, amiről nem is tudtam, hogy képes vagyok rá, semmim nem szakadt, nem tört. És még be sem görcsöltem, csak egy kicsit, pedig már közel jártam a 90. kilométerhez. A hegy lábától már nem volt különösebben szintes, sőt, sokszor kellemesen lejtett is, így szinte végig futottam. Egyszer meg kellett ugyan állnom, mert éreztem, nem csak a lelkemet nyomja nehéz teher. Az út vége sajnos elég méltatlan lett a pálya egészéhez képest, hatalmas pampafű szerű füvekkel borított mezőkön, kökényeseken gázoltam keresztül. A Jurassic Park jutott eszembe, és vártam, mikor ránt le egy raptor. A falu előtt újra beértem román barátnéimet, aki már inkább csak gyalogoltak, de az érkezésem kicsit meglendítette őket is. Kis idő múlva pedig beért bennünket a hosszú táv győztes párosa, Marius és Pap Gabi. Látszott a mozgásukon a megtett út, de futottak, és határozottan gyorsabban, mint mi. A falu elején még volt egy kis bóklászás, mikor hirtelen a falu helyett a hegyoldalba kanyarodott a fényvisszaverők sora, de végül megtaláltuk az utat, és a pincesor majd a templom érintésével beértünk az iskolaudvarra, a célba. Aztán megittam egy sört. :)
Itt kéne befejeznem, ez jó végszó lenne, de helyet adok egy kis utószónak is. nem mentem azonnal haza, még megvártam, míg befut az élmezőny, ettem is egy kicsit. Nyakas Gábor úgy ért be, hogy leugrott a majd méter magas falról, majd még látványosan pattogott kissé, hogy mutassa, mennyire friss. de leginkább boldog volt. Aztán leült, lefeküdt és úgy maradt. :) Utána jött be a kolozsvári Kovács Zsolt és ubalika (Újhelyi Balázs) Pap Gabiékhoz hasonló békés egyetértésben. Balázs rögtön ki is fejtette, hogy ez nem embernek való. :) Aztán még befutott Nosza Gabi elég jó állapotban. Több embert már nem vártam meg. Választottam egy 88-as követ és hazaindultam.
A Muzsla környékét elsősorban a gyenge lámpa miatt nem tudtam kiélvezni, túlságosan kellett koncentráljak a lábam elé, illetve hogy egyáltalán merre van az út :) Meg talán az eleje, amig nagyon sűrűn voltunk, azt tényleg kevésbé élveztem, de a többit nagyon.
na ez egy jó beszámoló!! tök jó, hogy beleszagoltál ebbe is, még, ha nem is fogsz ezen a szeren rajta maradni esetleg. ráadásul nincs mit szégyenkezned az eredmény miatt sem.. gratula, jó pihit.
- 98 km - 4800 m szintemelkedés - 17 óra 45 perc ------------------------ Ezek emberes számok, mégis savanyú a szám. Futó "karrierem" történetében először nem fejeztem be egy versenyt, amin elindultam. Igaz, a rendezők jó fejek, Medvegyu azt írta a nyavajgásomra, hogy "Nem lehet megmondani induláskor, hogy melyik távon indulsz." Igen, így kellett volna! Úgy indulni, hogy "Majd meglátom A Hidegkúti turistaháznál, hogy merre megyek. Csak sajnos hibáztam, és fennen hirdettem, hogy "én a 127 km-nek megyek neki". Így lett a sikeres teljesítésből kudarcélmény.
Pénteken odautaztunk Ildikómmal a tetthelyre. Gyöngyöspatán, közvetlenül a cél mellett foglaltunk szállást 2 éjszakára. (NandiMagdi Vendégház, csak ajánlani tudom!) Ám mielőtt elfoglaltuk volna nyugvóhelyünket, még átruccantunk a rajti-partiba. Átvettem a rajtcsomagot, az új traxpace-szel összekötött chipes karszalagot, majd átmentünk Balázs (ubalika) családjával karöltve az út másik oldalára a Bari Tanya töltött lángosos, tócsnis (itt macok) bulijába, ahol jól belakmároztam. Közben sok ismerős, akikkel megbeszéltük a várható nehézségeket, biztattuk egymást vagy csak kvaterkáztunk. A hangulat kicsúcsosodását már nem vártuk meg, hazaautóztunk, megittunk egy pohárka bort a háziasszony jóvoltából, aztán szundi.
Reggel fél 5-kor csörgött a mobilvekker, gyors kajálás, pakolás, majd a ház elől indult a busz 5:20-kor. A lépcsőjén még le is tudtam ülni. Szerencsére elég hamar átértünk, még ittam egy kávét, újabb üdvözlések, kézfogások. Sok az ismerős, pár szót váltunk Pap Gabival (persze nincs terv :), Lúdtalppal, Cilivel (sárcipő), ... A rajtjelről lemaradok, de a mezőny közepét még elcsípem. Hamar összeállunk Rácz Tibivel, és nagy pofázás közepette túl is futunk a legelső leágazáson. Pont úgy, mint Yoyokával vagy 3-4 évvel ezelőtt az akkor még létező 55-ös táv elején. Most könnyebben megússzuk, 50 méter után utánunk füttyentenek. A meglepetés, hogy rövidesen beérnek bennünket Pap Gabiék a román sráccal! Ezek szerint még ennyi év után is be lehet nézni ezt a jó kis kanyart. Túl szép az a patakmeder! Gabiék minden bizonnyal nem úszták meg +100 méterrel. Vicceskedtem is nekik, hogy mindig a kezdőkkel van a baj. Megúsztam orrba vágás nélkül. :)
Sokan sokszor mondták a verseny előtt, hogy ne siessek, nagyon tartsam vissza a tempót. Én igyekeztem. Szerintem az első 10 km-en nagyjából ment is. Aztán igyekeztem érzésből menni. Olyan tempót választottam, amitől nem érzem, hogy kikészít. Azért próbáltam tempósan mászni a kaptatókon, és kocogni az enyhébb emelkedőket. Azt is megkaptam tanácsként, hogy ne egyek annyit, mint amit a szemem kíván. Oroszlánváron így csak 3 féle sütit ettem. :) Ott volt Ildikó banános csokis piskótája is, aminek csaptam is gyorsan egy kis reklámot. Kékesre (17 km) 2 óra 38 alatt értem Cili, Tibi és László Szilvi társaságában. Szilvi folyton panaszkodott, hogy nem kap levegőt, mert megfázott. Ehhez képest 23:35-öt ment a hosszún. :) Itt sem akartam elkapkodni a továbbállást, szerencsére a pontőrök nem rakták ki a sütiket, így nem volt kísértés. Jött a "zuhanás" Sombokoron keresztül Parádsasvárra. Én igyekeztem féken tartani a lovakat. Lent a faluban viszont az aszfalton már kijött, milyen meleg van. Süti, sós paradicsom, ital töltekezés, majd tovább Bartakovics Balázzsal. Közben nejemmel sűrű sms-váltások, mert bedöglött a telefonja, és így próbáltam segíteni. Balázs meg is jegyzi, hogy amikor nem a telefonon lógok, egész jól haladok. :) Galyára minden szempontból meredek a kapaszkodás, sütött bennünket a napocska rendesen. Galya I-en nem akartam sokat vacakolni, kulacstöltés és tovább le Mátraalmásra. Jól lehetett menni. Lent pedig nagy örömünkre görögdinnye az asztalon! Pár hasáb azonnal bekebeleződik. A pontőr megkínál egy kis kékkúti fürdéssel is, nem tudok neki ellenállni. Eztán jön az egyik legmeredekebb kaptatás vissza Galyára. A visszaút felénél Balázs már állva hagy. Innentől kezdtem érezni, hogy valahogy nem megy úgy, mint kéne. Galya II-n leves, Millers és a többiek felváltva ugrálnak körülöttem. Míg belapátolom a levest Pygmea (Kata) jégzselével legyúrja mindkét vádlimat. (A fene se érti, miért ez a túra a legnépszerűbb évek óta a szavazáson...)
Közben kicsit böngészem a térképet, de nem vagyok a dolog nagy tudója, ugyanis a fejemben úgy áll össze, hogy innen "legurulunk" Mátraházára. No a fittyfenét. Persze, hogy jó kis mászás van benne. Mire felérek, lóg a belem. Van azonban egy remek színfoltja a szakasznak, barátnőjével túrázó kedvesemék várnak félúton, és kapok egy kis naptejezést, dédelgetést az elvonuló sporik nagy megrökönyödésére, akik minduntalan meg akarnak állni csip leolvasásra.
Mátraházáról Lajosházáig megint Cilivel csapódunk össze, jól jön, hogy állandóan nézi a gps tracket az óráján. Ott újabb dinnyézés, de már nem nagyon megy semmi más. A süti sem, pedig ettől féltem. rendületlenül iszom, eszem a sós paradicsomot, sőt a sótablettát is bevetem, de az erő elhagy. Felfelé Mátraszentimrére azért ráakaszkodom Cilire és Szilvire, bírom tartani velük a lépést hellyel-közzel. Hosszú az út, a lankásabb részeket kocogom, beelőzök egy tempósan gyalogló versenytársat, de csak azért, hogy mikor én is gyaloglóra fogom, visszaelőzzön. A végén megjön hátulról Boszi Ildi, és csak azért nem ő ér előbb a kocsmába, mert Kerekes Petiék leállítják. 60,5 km, 3400 m szint. Utóbbiban több, előbbiben kevesebb, mint a fele. És én határozottan nem vagyok jól. Itt aztán megpróbálom elsütni a csodafegyvert. Megeszem a levest, aztán kérek egy pohár sört. Megiszom, várom a hatást, semmi. Még fürdök egyet a kék kúton, aztán továbbállok. Persze mindez nem addig tartott, amíg elolvastátok. Innen Szorospatakig jól lehetne csapatni, de nem esik jól a lefele sem. Összecsapódok 2 román lánnyal, dumálgatunk, hagy menjen az idő. Később kiderül az egyik a pályacsúcs-tartó Marius barátnője. Marius azt mondta neki, hogy jöjjön ide nyugodtan erre a 90-esre, nem szintes a pálya. Paula mondta, hogy ezért még később számolni fog vele. :)
Szorospatakon minden mindegy alapon pihenés, és egy újabb sör. Hogy érthetőbb legyen, miért ezt a módját választottam az erőszerzésnek, nem a lábam volt kipurcanva, hanem a szívem, a tüdőm, a keringésem, a felsőtestem. A légzéssel voltak problémáim, és ez nem szokott jól elsülni. A sör viszont húzott már ki ilyen csávából tavaly a T100-on. Most viszont nem hozta a formáját. Gyenge kocogással indultam ki erről a pontról is.
"csak akkor kéne mennem, ha 1kulacsövvel vidáman elszökdelnék a végéig?" Söt, ha be tudnál szerezni egy kézretapasztós kulacspárt, különbözö sürüre kevert sponzerpor-töltettel(by yenkik) az dörzsölne/bántana legkevésbé és maradnál a gatya-póló-zokni-cipö kombónál. Igy csak "megeröszakolod a dolgot". Amugy én megóvtalak volna ettöl, ha elötte kérdezel, (mondván, ne indulj) nade az ember ugyis sajat kárán tanul. Grat a szép teljesitményhez és kösz a tapasztalatokat! üdv, bushman
kirándulós. gyaloglós. hüttézős. 2x grosses radler, 1x cola, tájban gyönyörködés, hőguta meg ilyesmi.. ahogy itthon a mátra gondolom.. de fent még talán jobban megütött..
Ez mekkora sztori!! :-))) Én Világos hegyre felfelé menet csodálkoztam, hogy milyen erős lámpákat raktak ki Andrisék, míg rá nem jöttem, hogy az csak fényvisszaverő. :)
Amúgy jól esik a lelkemnek, hogy nem csak én voltam puhány, akarom mondani, izé, fejben elég erős ahhoz, hogy elengedjem a hosszú táv teljesítésének vágyát, hanem ilyen hardcore futók is, mint ti.
Hát igen, én sem a táv, hanem a szervezés miatt neveztem be. Tavaly-tavalyelőtt is lent voltam, elragadott. Tényleg, a minden ponton tapasztalható segítő szándék óriási erőt ad. Itt nem is annyira egy versenyen indulsz, hanem kezdve az otthoni kőfestéssel (kislányommal, mert ő ezt alig várta), süteménysütéssel (na jó, ebben csak receptúra kontroller és mint kóstoló vettem részt), és a péntek esti rajtban készülődéssel egy nagyon klassz eseménynek leszel aktív résztvevője.
SOHA nem akartam ilyen igazi ultrára menni. Nekem a terepfutás az, hogy felhúzom a póló-gatya-zokni-cipő szettet, kilépek a házból, és szaladok az erdőben. Nincs alattam bicaj, nincs léc, semmilyen eszköz, nem nézem, hogy milyen idő lesz. Annyira természetes az egész, nincs benne semmilyen hókusz-pókusz.
Viszont erre a távra kértem kölcsön itatós-zsebes-kulacstartós hátizsákot, botot. Csütörtök este főpróba gyanánt full cuccban futottam egyet.
Kompressziós combizé, meg fejlámpa, meg mittoménmi, tisztára asztonautának éreztem magam. Na ez pont nem az a futás, amiért ezt megszerettem.
El kezdünk valamit csinálni, és a vége az, hogy a dolog annyira átalakul időközben, hogy már nem is az. Vagy csak megerőszakolom a dolgot, és csak akkor kéne mennem, ha 1kulacsövvel vidáman elszökdelnék a végéig?
Aki el kezd terepen futni, annak jönnek az egyre nagyobb számok. Nekem is. De oda kell figyelni, mert ez ehhez tartozó edzésmunka, és a versenyek előtti-utáni készülődés elképesztő időt emészt fel az életből, és a cél rendkívül önző: mit tudok még megcsinálni. Én, annak ellenére, hogy kitartok az edzésprogram-mentesség mellett, nagyon sokat dolgoztam ezért az eredményért, és a távon -leginkább a meleg miatt- óriásit küzdöttem magammal. De hát vicces az egész, mert vannak emberek, akik azt állítják, hogy bizonyos embercsoportok képesek ezen a távon 13órán belül menni. Úgyhogy a magamfajtának(18,5óra) inkább arra kellene figyelnie, hogy mind az edzés, mind az ilyen közösségi jellegű programokat minél jobban élvezzük, és ne az eredményt lessük. Nekem ez most sok volt, a folyamatos hányinger miatt nem tudtam eléggé élvezni. Így arra jutottam, hogy nem vagyok még felkészülve egy ekkora távra, túl korán mentem neki, és senki nem akart megóvni ettől.
Ma meg minden elérhető, nem az van mint régebben, hogy pl. 2-3 évig csak tologatták a növendékek a vitorlázó-repülőt, mire beleülhettek. Mindenki mindent azonnal akar.
Jó lett a beszámolóm? Sok a konkrétum...
Aki konkrétumot szeretne, ajánlom ezt, mert ez aztán konkrét:
szép! már a mátrabércen is látszott, hogy jót tett a hosszabb versenypihenő. pilis tetőnél akkor te voltál ezek szerint, béláék majdnem mentek utánad, én ott értem fel rájuk, míg préditől le nem szakadtam teljesen :)
Már 4 éve is meg kellett állapítsam, hogy a szervezők végtelen empátiáját, emberségét tükrözi a Hidegkútról (80 km) induló, akár Vigaszág-ként is nevezhető 15, illetve ez évben 18 km-es menekülő útvonal kijelölése, már-már „felkínálása”. Kis szerencsével az éjszaka beállta környékén elérhető ez a vízválasztó jellegű – a többihez hasonlóan elképesztő ellátási színvonalú – HabzsiDőzsi Pont. Etetnek, itatnak, kényeztetnek, s közben mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, „igény szerint” (a kritika legcsekélyebb jele nélkül) neveznek át, az amúgy valljuk be megfutamodást jelentő rövid távra úgy, hogy a végén még célkövet is adnak érte…
Ez a gesztus amúgy önmagában jellemzi a túra szervezőinek számomra felfoghatatlanul baráti és egyúttal nagyvonalú hozzáállását. Nem volt olyan pont, ahol ne kapták volna ki a kezemből, az itneres zacskómat pecsételésre, vagy ne töltötték volna meg a kulacsaimat sponserrel, colával, vagy mással másodpercek alatt. Akadt hely ahol szinte még be sem értem, már „lecsippantottak” anélkül, hogy észrevettem volna, vagy lefürdettek, lefektettek, betakartak. Volt olyan pontőr, aki 3 ponton volt talpon reggeltől másnap délig, s akárhányszor találkoztam vele ott volt a mosoly az arcán.
Persze az egyik csúcs, a célban fogyasztható esti gulyás előtt, a hideg Staropramen-nel a kézben sörözgetve a célhelyszín úszómedencéjében sztorizgatni. Bevallom a reggelire kínált lecsó kihagyását szinte jobban bánom, minthogy elbuktam a teljesítői pólót, de úgy éreztem az már tényleg nem fér bele vacsora után pár órával, főleg ha beleszámítom az előző nap letolt kókoszgolyók, pogácsák, házisütik, szalámis-szendvicsek, levesek, rizskókok, pizza által bevitt kalóriamennyiséget.
Otthon a zuhany alatt azon merengtem – jó két kilóval kövérebben, mint a rajt előtt - hogy hogyan képesek a pontőrők a hatalmas kannákat felcűgölni Tót-hegyesre, vagy Világosra, nem beszélve az előbbin kínált lekváros palacsinta hegyekről, amit – ne felejtsük el - valakinek még ki is kellett sütni…
A táskámat kipakolva kezembe akad a csippantót tartó kis szalagocska, ami persze szintén M115-ös díszítésű, és persze a kis kézzel festett célkő. Én egy söröskriglis fűben fekvős túrázósat választottam – úgy éreztem ezt „megérdemlem” (bár JB sörrel jelentősen jobban gazdálkodott…)
Köszönöm, jó volt veletek. Őrültek vagytok!
Zárásul egy kis sztori.
Világos-hegy 88 km. 10 km még a cél. Löw Andrissal beszélgetünk kicsit az UltraBalatonról, körbenézzük a hegyeket, majd diplomatikusan vázolja az előttünk álló útvonalat…
Gyökkettővel csoszogunk lefelé a meredek, poros csúszós hegyoldalban. Egyikünknek sincs már kedve lesérülni én mégis dobok egy kőkemény seggest, magam alá hajtogatva a lábamat. Szerencsére a szalagom nyúlt eleget, ezt most megúsztam. Ráadásként, még egy tüskebokor tart vissza a bőröm alá csimpaszkodva, de végül nagy nehezen levergődünk a dózerig. Visszanézünk a Világos-hegy felé, s látjuk, hogy jó ritmusban mozog két fejlámpa. A leggyorsabb hosszútávosok lehetnek, egyezünk meg. Na ezt azért nem hagyhatjuk. Így is elég silány a bizonyítvány, de hogy + 30 kilivel még hátba is verjenek? Harc nélkül nem adhatjuk meg magunkat. Recsegve ropogva indítjuk be a kocogást, alig észrevehetően gyorsulunk fel, de azért egy elfogadhatónak tűnő utazótempót mégis felveszünk. Szerencsére könnyen megtaláljuk az útvonalterelést, de a meglepi kanyarok, mászások, derékig érő gaz újra megfog minket. Egy hosszabban belátható szakaszon hátranézünk, s a két fejlámpa mindössze pár perc távolságnyira zsugorította a bő negyedórás különbséget. Ismét futni kezdünk, emelünk egy kicsit az intenzitáson , újra elkezdünk izzadni. Emelkedő jön, csak sejtjük a tetejét, de bevállaljuk a futást, csak így van esély lerázni a “kihívókat”. A lihegésem kezd hörgésbe fajulni ahogy átbukunk a dombocska túloldalára, de végig megmarad a futás. Kezdem élvezni: végre, mintha élnék. Újabb kanyar, majd domb, újabb hörgés, de vesszük az akadályokat. Távoli még a templom, pedig még azon túl a cél, legalább 15 perc amennyit ki kell tartani. Úgy érzem ez menne, de nem tudom mit bírnak a mögöttünk lévők. Próbálunk hátranézni, de a fejlámpák ezúttal nem tűnnek fel. Balázs megnyugszik kissé, olyannyira, hogy dobna egy sárgát is, de nem engedem, nem pazarolhatjuk el az előnyünket. A faluban még egy emelkedő jön, ezt már sétálnunk kell, de védhetőnek tűnik a pozi. Fentről aztán megint tűz elefelé, sikánok, szerpentinek, hajtűkanyarok, lépcsők, rohanás a házacskák között. Balazitonak St. Gervais jut róla eszébe, valóban emlékeztet kissé. A templom mellett a macskakövön egy kis bizonyatalanság, de közben feltűnik a cél és beérünk. Legalább ennyi… ha már Balazito tavalyi pályacsúcsától 4,5 órával el is maradtunk. A célban várjuk az üldözőket, de csak nem jönnek… Végül leesik a tantusz: nem lehetett másképp, minthogy a fényvisszaverőket néztük versenyzőnek… Na mindegy, így legalább futottunk is egy kicsit, meg éjfél előtt be is értünk.
Ülök a héven és a Talk Ultrát hallgatva próbálok ráhangolódni az Ultra Trail Hungary 111 km-es, 4100 m szintes hosszútávjára. Képtelen vagyok az adásra figyelni, inkább próbálom áttekinteni az idáig vezető utat. Több éves kihagyás után ősszel kezdtem újra a komoly edzésmunkát, s akkor ezt a versenyt tűztem ki az első nagy próbatételnek. A már- már menetrendszerű sérülés és hosszú hetek emelkedők nélküli edzései miatt a hóolvadáskor még végtelenül távolinak tűnt a rajthoz állás, azonban ahogy tavaszodott, egyre jobb formába kerültem. Márciusban már minden emelkedőn rendre gyorsabb voltam, mint a korábbi években, ráadásul a Mátrabércen kialvatlanul is 20 percet javítottam a legjobb időmön, ezért alapvetően bizakodóan érkezem Szentendrére.
A rajt előtt elfelejtem benedvesíteni a pulzusmérő pántját, így ahelyett, hogy a feladatra koncentrálnék, az első félóra azzal telik, hogy arra várok, mikor lesz végre mért pulzusom. Már jócskán a Kő-hegy oldalában haladok, mire megjön az első pulzusadat, jól jön ennyi segítség, hogy ne fussam el az elejét. A hegyről leereszkedve a sár lesz a meghatározó, különösen, hogy jobb híján száraz időre való, erősen kopott stoplis cipőben indultam és könnyelműen még a botokat is otthon hagytam. Folyamatosan nagyon kell figyelni, minden lépésnél keresni kell, hol csúszik kevésbé az amúgy is széttúrt dózerutat lepelként borító sár. Az idő nagyon meleg, párás, folyamatosan ömlik rólam a víz. Azt hiszem, hogy szomjazni fogok, s ennek megfelelően iszom, noha már ekkor voltak egyértelmű jelei annak, hogy kevesebb folyadék is elég volna. A frissítés kérdése háttérbe szorul, küzdök minden lépésért, de még ez is kevés: egy szerencsétlen kilépésnél kicsavarodik a bal lábam, s a térdem is lehorzsolom. Vége a versenynek, gondolom, sántikálok az első ellenőrzőpontig, Lajosforrásig, aztán majd vihetnek haza. Tovább bicegek, s lassan kezd alábbhagyni a fájdalom, végül is megúszom komolyabb következmények nélkül. A ponton készséggel megtöltik a kiürült vizes kulacsot, s még a saras horzsolás kimosására is kapok vizet. Jöhet a Bölcső-hegyi kaptató. Felfele a meredeken elememben vagyok, aztán mihelyt elkezd lejteni, sorra előznek le. Így megy majd ez egészen reggelig. A lejtőkön a tervezettnél is sokkal lassabb vagyok, hiszen nemcsak a cipő, hanem a bal láb miatt is óvatoskodni kell. A laposabb, rossz cipőben is futható részeken könnyelműbb, figyelmetlenebb leszek, meg is fizetem az árát: újabb elcsúszás.
Sikáros után a patakban tovább mosom a horzsolásokat, majd egyre jobb állapotban, tempósan fordulok rá a dobogókői emelkedőre. Ekkorra már fejben is összerakom magamat, s élvezem a minden talajfogási nehézség ellenére könnyű, felszabadító futást. Számos előzést követően érek fel, ahol meglepve látom, hogy utolértem Jakus Béláékat (2:26). Ennyire gyors volnék? A magammal hozott tömény izotóniás ital mellé ismét csak vizet meg egy falat banánt veszek magamhoz, s Béláék nagyobb csapatához verődve haladok tovább. A lenti pára itt fent már köddé alakul, ezért leveszem a fejlámpát, így jobban látni, hogy mi hogyan saras. A Döme halála körül lemaradok, de benézik a letérést, így a Vaskapu-völgy aljába megint együtt érkezünk. Itt élre állok, s a Pilis-tetőre felérve egy-két percnyi előnyre teszek szert. Leóvatoskodok Klastrompusztára, ahol ismét utolérnek. Meg kell igazítanom a túl lazára kötött cipőfűző miatt gyűrődő zoknit, így újra lemaradok, de aztán a Pilis-nyereg felé ismétlődik a koreográfia, megint én állok az élre. Felidézem a nagyjából megtanult útvonalat: a nyeregben balra a zöld jelzésen. Ehhez képest amikor véget ér az emelkedő, s balra kéne fordulnom, nem látok jelzést, ezért tovább indulok előre, lefelé. Lejtmenetben töltött hosszú percek után belátom, hogy nem mehet erre a pálya, ezért visszafordulok, s végül újra meglátom az amúgy legtöbb helyen kifogástalan jelölést. Kilenc percet veszítek a kavarással, Béláékat legközelebb az öltözőben fogom viszontlátni. Közben lassan hajnalodik, elkezd világosodni az ég és megszólalnak az első madarak is. Azzal nyugtatom meg magam, hogy a malőr után itt már sose fogok többet eltévedni, s végül is elsősorban magammal versenyzek.
A sasfészeki turistaháznál újabb versenytársakat érek be, de lefele megint csak állva hagynak. Óvatosan, helyenként szó szerint csúszva ereszkedek a Háromszázgrádicson, majd Pilisszentlélek előtt már a fák is láthatóvá válnak, s ahogy leérek a falu feletti kaszálókig, felejthetetlen élményben lesz részem, hangerejében és változatosságában is minden korábbi élményemet felülmúló madárdal köszönt. A pilisszentléleki ponton gyors pillantás a pálosok után maradt romokra, majd végre lámpa nélkül haladok tovább. Újra a meredek lejtőkre kell koncentrálni, de még így is átjön, hogy mennyire szép a Hirsch-orom alatti girbe-gurba tölgyekből álló ritkás erdő. A saras részeken megint leelőznek páran, de a Pilismarót előtti völgy aszfaltútján, ahol kopott cipőben is jól lehet futni, visszaszerzem a korábbi pozíciómat. Gyors frissítés (5:28), majd jöhet a hosszú, nem túl meredek kaptató Szakó-hegyig. Hat óra futás után itt először érzem, hogy az izmok kezdenek fáradni. Felfele a pulzusöv végleg megadja magát, innentől érzésre megyek, igaz, már nem is fogom tudni elfutni magam. Az órát azért nem rakom el, bízom benne, hogy majd csak kapok valami visszajelzést a tempóról. Egészben vagyok, szépen haladok, jól érzem magam, ez a lényeg. Fent a Szakó-hegyen mély benyomást tesznek rám a ködbe vesző bükkóriások, de ez a látvány nem kísér sokáig, jön a Lukács-árok. Talán az egész versenyen ez a rész a legnehezebb számomra. Mivel az út egybefüggő sárfolyam, tapadásra sokszor esélyem sincs, csak alig kontrollálhatóan csúszok le.
A Lukács-árokban lefelé már nagyon kívánom a sós ízt, ráadásul a gyomrom is zubog. Sóhiányom van és túl sok bennem a folyadék, ismerem fel, ezért a dömösi ponton, ahol jól jönne valami sós, de csak folyadék van, szándékosan nem frissítek, legalább kiszáradok valamelyest, az majd segít az egyensúlyhoz közelíteni a sókoncentrációt. Kezdődik a pálya legszebb része, a Vadálló-kövek gerince. Legutóbb Pilisszentléleken látott sporttárs nyomában kezdek neki az emelkedőnek, de ő ahelyett, hogy szigorúan a gerincet követné, jobbra letér egy kis ösvényen, s én is megyek utána. Már jócskán eltérünk a verseny által követett turistajelzéstől, amikor belátom, hogy ez így nem lesz jó, s kézzel-lábbal visszaküzdöm magam a jelölt útra. Innentől egyedül haladva érek fel a Prédikálószékre, majd számomra ismeretlen dózerutakat követve kanyargok le a lepencei országútig. Ez az első olyan lejtő, ahol végig jókedvűen tudok haladni, mivel egyfelől kezdek ráérezni a korcsolyázást imitáló helyes technikára, másfelől sok a köves rész, ahol végre jól tapad a cipő.
A lepencei ponton legnagyobb meglepetésemre -- hiszen neki valahol az élmezőnyben a helye -- utolérem Ispit, akit majd hosszan követek a Lepence-patak völgyében. A rövid, de annál lehetetlenebbül csúszós harántolást követően már nagyon élvezem ezt a szakaszt. A nagy esőzésektől még mindig megduzzadt patak alaposan átformálta szűk völgyét, így nincs kitaposott turistaút, leginkább a szalagok jelzik, hogy merre érdemes menni. Velős, meredek emelkedővel érjük el a Pilisszentlászlói-medence peremét, ahol ritmust váltok és meglépek. Vég nélkülinek tűnik a lapos rész, de nem erre gondolok, hanem a Kisrigó Vendéglő jól megérdemelt zöldséglevesére. Nem sokára oda is érek (9:16), ahol a rendkívül készséges Millers nemcsak, hogy kulacsokat tölt nekem, de még az előreküldött izotóniás port is bekeveri. A leves fantasztikus, újjászületve indulok neki az Apátkúti-völgynek.
Eleinte minden rendben, de a patakhoz érve kisebb mélypont következik, rendesen lelassulok. A patakátkelések közben elhagy az 55 km-es rövid" táv élmezőnye. Többen közülük azt hiszik, hogy én is velük versenyzek, úgy látszik, már ők is fáradnak, ha nem látják rajtam, hogy mennyire nem az ő tempójukban haladok. Mire kiérünk az aszfaltra, újra összeszedem magam, s jó erőben, több hosszútávost előzve érek be Visegrádra. Innentől kezdve testileg, lelkileg egyaránt kiváló állapotban folytatom utam, egyre több embert előzök le, köztük olyan rövidtávosokat is, akik már egyszer elhagytak. Na, ők tényleg elfuthatták az elejét!
A Nagy-Villám alatti réten jobbra kanyarodva életemben először látok drónt. Milyen érdekes, hogy pont ide jöttek ki reptetni! Majd csak a verseny után jövök rá, hogy valójában minket filmeztek vele. Az innentől Pap-rétig tartó szakaszt egyszer már bejártam, de kirándulás keretében, ezért mindig újabb és újabb meglepetésként ér, hogy az ismerős részek milyen hamar következnek egymás után. Közben egyre csak javul az idő, ez azonban nem csak a pálya futhatóságán javít, hanem a leégést is előrevetíti, mivel a rossz időben bízva otthon hagytam a naptejet. Az Urak asztala oldalában kanyargó szintúton már perzsel a nap, a vizem is elfogy, de hamar beérek a Pap-réti ellenőrzőpontra (11:35). Innentől nagyon hosszúnak tűnik a Vöröskő pereméig vezető lassan emelkedő út. Mikor jön már végre a meredély alá vezető szerpentin? -- kérdezgetem magamat, aztán egyszer csak lelátok a mélybe. Vad kavargás jobbra balra, majd jön egy igazán velős, meredek mászás, nagyon élvezem. Itt utolérem Zserzselit. Menj, int utamra, így elmulasztom megdicsérni a sapóját.
Az ezt követő ereszkedés után újabb combos emelkedőre számítok, nem arra, hogy szinte végig futható lesz. A sokaknak megváltást jelentő forrást észre se veszem, hajt a lendület, a cél közelsége. A völgyekben még a sár a meghatározó, de itt már rutinos korcsolyázó módjára a kontrollált csúszást választom, meg se próbálom a leginkább tapadó helyeket keresni. A Skanzen oldalánál vége az árnyéknak, rendesen megpörköl a nap az utolsó szakaszon. Ízes tréfa a Bükkös-patak után az emelkedő, majd bezárván a kört az éjszaka már egyszer megtett első szakasz következik vissza a rajthoz. A kopár vidéken messze ellátni a murvás úton, hasonló érzés fog el, mint Nyomó-hegy és Cserépfalu között mindig szokott, kézzelfogható közelségbe kerül a cél. Nosza le, vissza a patak partjára! Sétálók, bringázók jönnek szembe, majd már hallani a főút morajlását, amikor Zenyik Robi biztatása új lendületet ad. Gyorsítok, ahogy bírok, néhány méter csak a cél (13:48).
Utóbb visszanézve a beérkezés fotóit, inkább a megkönnyebbülés jön át, mint az öröm, pedig ultra ennyire még nem esett jól. Lesz miből töltekezem. A rendezés kifogástalan, a pálya izgalmas, változatos, a versenyt mindenkinek csak ajánlani tudom!
Elég hasznos szerkezet, ha olyan helyeken jársz, ahol nincsen térerő, és bajba keveredhetsz. Futásnál ez nem annyira izgi, de hegyen, vagy levegőben jól jöhet.
Idén továbbfejlesztjük az élő közvetítést, hogy az otthon maradt családtagok, szurkolók még pontosabb képet kapjanak a helyzet alakulásáról. A résztvevők idén egy karszalagra rögzített chip-et is kapnak a rajtcsomagban, amit bizonyos ellenőrzőpontokon a személyzet leolvas, így a pontérintés 1 percen belül látható lesz a weben a http://matra115.hu/kozvetites oldalon.
Különös, hogy a Vöröskő előtti és utáni két fincsi forrást milyen sokan nem említik, pedig így a Pap-rét utáni "19 km víz nélkül" azért árnyaltabb lenne.
Az első forrás 3, a második 1 méterre van az útvonaltól egész jó elosztásban.
arra gondolsz amikor a kilyukadt ivótartályodat kihajítottad mérgedben :) vagy amikor szeszabival dumáltunk 3-asban a zöldön, vagy amikor mikivel vonatoztatok :) de ki emlékszik...
Szerintem a versenyeid sokat adnak az embereknek élményben, felszabadultságérzésben, természetközeliségben. (én viszont olyan szervezö lennék -hasonlóan a magyar 50%-hoz és egyébként a közönség ezt nemtúl hosszú távon le is reagálja meg nem jelenéssel, hogy parasztmódon csak a haszonra mennék, mert ezt diktálja a sanyarú környezet, ezért aztán bele se kezdek egy ilyenbe). Látod milyen könnyü félreérteni valakit itt... :- )
élnek még emberek, akik NEM a hiszékenység vámszedöi? Befizeti a pénzt pár delikvens, azt hiszi kap valamit érte, közben a szervezö bezsebel, ö meg üres kézzel távozik. IGEN
Amikor tavaly nyáron a HVG.hu-nak jelentgettem naponta az olimpia triatlon és atlétikai eseményeiről, akkor emlékezetes volt, mit kaptam a gyaloglóktól, mert le mertem írni, hogy az egy csúnya, nem ergonomikus, idétlen sport. Bocs, most mégegyszer, vállalom. Nem szeretném, ha ebből[...] Bővebben!Tovább »
Gratula a privát nosztalgiázáshoz! Én tavaly elindultam, de Dorogon kiszálltam mert elég volt. Jó volt olvasni - még ha soha el nem múló tüskét is okoztál azzal hogy engem nem említettél;-)
P85-ön volt egy pontör, aki beszologatott a futoknak. De maga a rendezöseg futobarat, csak mondjuk nem ertem miert a vegen rajtoltatjak el a futokat, akiknek igy at kell hamozniuk magukat a gyalogos mezonyon.
Én is nosztalgiával gondolok a Kinizsi Százas/Terep Százas-ra. Hej milyen jó is volt Berzsóval kettesben vinni a Koldusszállási pontot délután 13-tól, másnap reggel 6-ig. Aztán köszönet helyett kirúgták a Terep Százast a Kinizsis rendezők. Szép idők voltak.
A legtöbb teljesítménytúra futóbarát. A Piros 85 kiemelkedően az sőt, de a Less Nándor 65, Barcika 65, Tortúra vagy a rövidebbek közül a Gerecse, Karancs Medves 50, Vulkán, és még egy csomó túra van, ahol szívesen látnak minket is, nem beszélve a hosszabbakról: Mátra 115, vagy a volt Bicska Maxi és persze a Mátrabérc.
Sajna pont a legelső, leghagyományosabb, legtöbb futót vonzó TT, A Százas pár éve nem ilyen, de mondom szerencsére ezzel unikum.
Engem is elszomorit. Nagyon rossz erzes volt a Vertestolnai muutnal ugy setalni, hogy csend van, es kivi nem probal egy masik autot kihuzni az arokbol. Ez nagyon megmaradt 2008bol.
En szeretnem azt a hangulatot ami a 2006-2007es T100-akon volt visszahozni az Isziniken, söt annal jobbat is.
Amikor bekesen elfert egymas mellett mind a kettö dolog, a terepfutas es a teljesitmenytura is.
Egy kicsi vagy közepes meretü baratsagos terepfuto versenyt szeretnek, ahova felfejlödhetnek a gyorsabb gyalogosok is.
Már nem örülnek a Kinizsi100-on a futóknak? vagy nem is lehet futva indulni? Előző évi P85-ről is hallottam furákat futóktól, ott is van feszültség? Keresek egy hosszabb távú 60-80-as versenyt, de csak oda mennék, ahol szívesen látnak.
Félreértés ne essék, nem "leborulást" várok mert futok, de az, hogy hosszú évtizedek gyakorlatával szemben egyszercsak a magamamfajta hirtelen persona non grata lett, az elszomorít.
Gyanítom, hogy akit valaha megérintett az útvonal, szívesen - 2009. óta talán kicsit szomorkásan - gondol rá. A beszámolóba nem szuszakoltam bele minden "kísértetet" :) - akivel "találkoztam" idén - pedig helye, lett volna: -balazs-, miki, Future, Ispi, tapírka, Rezsuta Ibi, Horváth Jenő, Mécs Laci, Peyer Zoli, Koleszár Zoli, a "Miskolciak", Blahó Ákos, Kerékgyártó Peti, Juhász Laci, akik a korábban említetteken kívül hirtelen eszembe jutnak mint ikonok, vagy futótársak.
"...ami olyan szép volt, elmúlt de vissza sose jön már" ?
Az ellenőrzőpontok közül szerintem Hosszú-hegy és a Gete nem lett volna nyitva, és a cél sem, de lehet tévedek...
Van nyolc kitűzőm, kilencedik nincs. Lehet, hogy hülyeség, de azmár nem is motivál ebben a túrában, megjegyezve, hogy minden tiszteletem a rendezőké, akik közel 4 évtizede állnak helyt.
A kitűző számomra egyfajta elismerés szimbóluma a rendezők részéről. Akkor motivál, ha ezt őszintén, osztatlanul hordozza.
Gratula az UTH-soknak, ez már szopó volt a javából! Majdnem sajnálom, hogy kihagytam...
Idén valami könnyebre vágytam -állapotomhoz illőbbre- és valamire ami jobban "hív"... Ilyen a Kinizsi Százas. Mármint az útvonala...
Nevezni nem láttam értelmét: 13 óra feletti menetre és 1300 indulón való áthámozásra nem vágytam berendezkedni... Nem is az ez évi útvonalat választottam, hanem a 2008-asat, 6:30-as indulással. Depósnak apósom vállakozott, így a frissítés megoldott volt.
"Tapírka befújja a rajtot", tűz! Nekilódulok, okosba belesétálok a meredeken, aztán újra futás. Elsőként a 2008-as verseny köszön vissza: kékvirággal és ákibácsival, aztán rohan vissza az emlékezetem: larzen, szeszabi, SC, kazuár, Nosza Gabi, chino-aakrisz-kivi pont, stb. majd egészen 1998-ig vissza újabb arcok. 9. alkalommal vagyok az útvonalon...
A Kevély 48 perc, végül is a pulzushoz mérten ok. Lefelé nem csapom szét magam, lamentálok: fussak inkább Pirosat? Gurulok óvatosan, kiugrok egy technikai szünetre, így 1:08 Csobánka, 4 perccel a 10:36 mögött, viszont az előző nap végül 11:30-ra enyhített időtervnek megfelelően. Kulacscsere, kézbe powerade és nyomás. Nem szeretem ezt a zöldet, beragad rajta a lábam, akármikor futok rajta. A III. T100-on itt ért utól minket JB - akkor még lassan kezdő taktikus volt...
A Hosszúhegyre érve gebregab jut eszembe, egyik évben itt előzött le, hogy aztán Kolduszállás előtt elcsípjem... A szántói nyereg felé ereszkedve elfutok a szembe jövő pontőrök mellett, de nem kell pecsétért feltartanom őket, csak köszönök.
Frissítés a nyeregben, majd tovább irány a szerpentin. Itt is találkozom privát indulókkal, elérek egy futót is aki a nyereg előtti sorompónál már nyújtotta görcsölő lábát, nem sok jóval kecsegtetett a mozdulat.
Szeretem a szerpentint, pont jó a húzása, gyönyörűek a panorámák. Idén nem fut el mellettem aLow, nem ellenőriz a kislány a hajtűkanyarban, és nem dugókázik berzso.
Felérve kicsit megindul a tempó, Gáti Gáborék szelleme fut előttem... A Pilis-nyeregben már mindenki készen áll, de csak átszaladok a ponton. A Kétágú-hegyen át van festve a régi zöld, négyzetre, de megyek a szokásos úton. 3:25 Kesztölc, 2 percre vagyok a 10:36-os idő mögött, s messze jobb keringéssel mint 7 éve. Valahogy mégsem hiszem el, hogy jobban fog menni. Kezd meleg lenni, hűtővizes kispalackot is viszek magammal, úgyanúgy mint később a Dorogi "ponttól" a Getére. Itt már kellemetlen meleg van, érzem ahogyan üt. Még néha megindul a lábam, de nem érzem az erőt. Sétálok sokat, megy is ki az idő az ablakon rendesen. A Getére felfelé vagy 10 perc elugrik. A csúcson szerelik a hivatalos állomást, megütközött arccal néznek rám mikor köszönök.
A lejtő hosszabb és kellemetlenebb mint emlékeztem, el is döntöm, hogy nem fogok idén sem Iszinikezni. A Horgásztónál tinédszer bandába futok, vagy 30-an szelfiznek a pipacsmezőben. Ömlik ki az idő, de nem tudom feljebb tekerni a potmétert, 5:12 a Tokodi-pincék, 15 perc hátrány a 10:36-hoz, azaz még bőven jó a 11:xy-hez.
Mogyorósbánya előtt kínosan nehézkes a mászás, Mogyit már újabb 4 perc hátránnyal hagyom el 5:41. Ég az arcom, fő a fejem, pedig locsolok, hűsítek, sózok, sapkázok. Tolom a folyadékot, cola, víz, sponser, powerade, de valahogy hagy el a kakaó. Nem megy.
Bika-völgyben sós tésztás levest kanalazgatok komótosan, hátha... Számolgatok, s szomorúan jutok a végeredményre: a 12 órán belüli idő is veszélyben forog. Ez van. Sajnálom. Hát ennyi... (?) Elküzdöm magam Marótig, majd a medvehagymás oldalban tovább dülöngélek: egyre jobban kóválygok, alig lépkedek a futhatónak rémlő szakaszokon. Ha mégis kocogásra váltok hörögni sincs erőm, s éppen csak emelgetem a lábaimat - ez így még hosszú lesz... Maratonfutó leszek (vagy az se), hócipőm televan az ultrákkal - vígasztalom magam egy fényesebb jövőképpel.
Bánya hegyre valahogy felszenvedem magam, a büfénél colát és bubis vizet veszek, aztán döcögök tovább konok ultrássággal. 8:29 Bányahegy, és vagy 30 killer még. Küzdeni kell, talán mégis van hangyányi esély.
Fájó az ereszkedés, alig nyúlik a lépés, lassan gyűlnek a méterek, de mentálisan amolyan nyugalom telepszik rám. Ez az ultra, ezért vagyok itt.
9:10-re érek a Vértestolnai műúthoz. Beülök a kombi csomagtartójába, visszatekintek az eltelt órákra, kényelmesen sót nyalok a banánhoz, colával öblítek, nem kapkodok.
1/2 liter sponser és 3 deci víz lesz a frissítésem a következő 19 kilire. Az utolsó 3 előtt még lesz egy depó, amolyan övtáska ledobós...
Lassanként továbbindulok, érzem ahogyan a Hegy megkegyelmez. Hűs levegő, s egyúttal, amolyan egyensúlyféle vesz körül.
kékvirág szól bele a telefonba, majd mikor meghallja, hogy a 12 óráért megyek, további kellemes gyaloglást kíván... Minek az embernek ellenség, ha barátai is vannak...
Na jó, akkor számoljunk. Van 22 könnyű killer. Koldusszállástól 16. Anno 1:46 kellett arra Andival, azaz most 2 órának elégnek kell lennie, egyszerűen nem lehetek kilinként 1 perccel lassabb mint akkor, hiszen nem mentünk ott jól, még JB is utolért minket :) Szóval 9:50 körül kéne Koldusszálláson lenni a 12-höz. Meg kell legyen!
Hoppácska! Hiszen én már számolni is tudok, működik az agyam, sőt haladok is - nincs itt gond!
Vészesen közeledek az egykori Bobek-csanya ponthoz, ahol sculo és Tóth Attila foglalták a két ülőhelyet 2008-ban. Most fékezés nélkül veszem be a hajtúkanyart a sárgára, mondjuk ennél a tempónál nem volt túl nagy a kisodródás veszélye. 9:46 Jeszoké! Kocogok tovább, hergelem magam: Andival itt sétáltunk, hehe, most meg futok! Aztán jönnek a kis puklik, sétára kényszerülnék, de a "nagy fáig" elostorozom magam, asszem addig toltuk 7 éve is.
Kissé becsap a piros sárga jel kombi, de rátalálok a helyes útra, mielőtt telefonos segítséget kéne kérnem, valami rivális futótól...
A futható dózerig kissé rogyadozva érek fel, de a vízszinetesen sikrül visszaállni a konok ultrafokozatba. Ez az egyik legcérnásabb szakasz, mivel sokszor hosszan belátható, reménytelenül elnyújtott egyenesek villanak be a látótérbe. 10 perc sík 10 perc lejtő, 5 perc séta a vadászház - számolgatok - nem lehet, hogy nem érek fel 11:00-ra, pedig még 11:15-nél sem reménytelen a szintidő felezés. 10:58! Innen már négykézláb is! Persze fáj már mindenem, és nem is lejt úgy ahogy szeretném, de kocogok! A lényeg, hogy haladjak. Utolsó emlékképek között még felsejlik amint JB "Pálya" beszólással leelőz minket, de ki emlékszik? Remeg mindenem, ahogy üt a kellemetlenül lejtő beton. Az egyik kertből az örökzöld Nagy Feró üvölti a 8 órát, feltűnik a Baji Templom, az azóta már aszfaltos, egykori homokos átkötő út és ott vagyok az utolsó "ponton". Leülök, nincs hová rohanni. Só, cola be- övtáska ledob, egy percnyi szusszanás, aztán viseltesen, de kicsit kihúzva magam, futás. Belül mosoly van, pedig talán más vicsornak nézné, de én nem annak érzem (még). Jön a vasút, az első utca balra, majd jobbra, aztán a Diófa u. és a cél. Jelképesen befutok a táborba, ameddig az egykori célkaput sejtem és stopper állj. 11:39.
Mondom én. Asszem maradok a rövidtávnál. Tíz óra sarazás után magukba fordulnak, nem szívesen kommunikálnak, pár napra rá meg ilyenekkel jönnek elő :-)
gratula! mindig ámulattal nézem, hogy ennyi edzésből milyen jó vagy.. én itt szétedzem az agyam, aztán csoszogok, te meg bringából midig ott vagy az elején..
örülök, hogy megismerkedtünk végül, én csak a dobogós képeken láttalak eddig :))
hejj papa, jót mentél! :) még a verseny előtt gondoltam, hogy együtt kellene mennünk, nagyjából egy tempót tudunk, nemhiába volt az a dupla élmény..én kicsit izgágább vagyok, te megfontoltabb. végül is sikerült az első 10 percet, meg gyak az utolsó tíz percet együtt menni :)
jó ultrás vagy, nyomod, mint a metronóm, egyenletesen. nem látszott a végén, hogy meg lennél dőlve, daráltad szépen a 30 fokos murván a métereket. :)
(boccs a végén a morcosságomért, de az a plusz 20 perc, amit ott kavartam már nagyon nem hiányzott..)
UTH111 vagy UTH52? Van, aki mindig a rövidebbet húzza. Én. Kérem szépen, a rövidebb táv csak relatív, megvannak nekem is a feszegetni való határaim, művészien ki lehet centizni egy ötórás futást is, ha sikerül.
Sajnos most annyira nem sikerült, elégedetlen vagyok. Félig.
Most már minden pozitív, hej, micsoda futás, micsoda izomláz, de miért a hátamban és a vállamban? Talán a kényszerű gimnasztikai gyakorlatok miatt? Ezúton köszönöm az éjszakai őrségnek :) a Lajos-forrás felé haladó sárdagonyás szakasz gyurmává dolgozását. Nagyon együttéreztem Veletek, ti hosszútávos szegények, mert én nappal már láttam is, amit Ti akkor a sötétben csak éreztetek, a cipőmarasztaló kulimászt, melyből a Pilist formázták. A pálya maradék részével nem is volt igazán gond, csak pár helyen kellett kétoldalra kitárt karokkal úgy futni a lejtőkön, mintha egy tíz centi széles pallón egyensúlyoznék. De nem igazán volt hátrány az aszfaltos Pegazus.
Kicsit előreszaladtam, de kezdjük az elejéről, ami nem indult túl jól, konkrétan egy ötezres helyett egy lilás színű új tízezrest tettem el kauciónak, amit persze nem fogadott el a Crew. Háromnegyed órát csatangoltam gyalog majd kocsival. A vasárnapi zárva tartást a korai időpont is súlyosbította, a Hév állomásnál lévő benzinkúton végre tudtak váltani. A pénz nem boldogít? Dehogynem, néha elég a konkrét fix címlet is az örömhöz, mert immár enyém lehetett a rajtszám!
Tavalyhoz képest sokkal-sokkal többen neveztek. Ezért nem éreztem reálisnak a tavalyi T50 harmadik hely megismétlését, de azért az első tízbe vártam magam. Ugyebár Biga nem tévedhet el minden évben, Pavel az első-ultrás orosz Stravas ismerős is nemrég futott három órán belüli maratont, és sokkolgat a négy percen belüli kilométereivel, és még ki tudja. Én viszont nagyon készültem a pályából. Elméletice és gyakorlatice is. 8 órakor rajtoltunk, eső sehol, de már akkor rövidujjús 18 fok volt. Két liter a hátamon. Zselék és magnéziumok betárazva. Indulás. Kis macskaköves szentendrei botladozás után már a Bükkös patak árnyas partján kocogtunk.
Érdekes, ahogy versenyek első perceiben már kialakulnak az erőviszonyok. Vársz öt percet, körbenézel és az első öt-tíz ember szinte meg is van. Egyvalakit hiányoltam, de meg is érkezett hátulról: végre személyesen is megismerkedtem a Strava-s Pavel-lal, kedélyesen beszélgetett velem, majd amikor már igen durva pulzusom kezdett lenni, el is engedtem. Nem szabad elfutni az elejét, egyszerű, mint a szög. Olyan pedig még nem volt, hogy a végét futottam volna el. Hja, a rutin :)
Rutin? Két évnyi Terep50 van mögöttem. Az elsőt még az első ultrám-nak tituláltam, aztán a félelem elmúlt, minden jelző a helyére került. Igaz, hogy ennél hosszabbat csak a tavalyi P85-öt futottam, szóval azért embert próbáló ez is.
Ennek ellenére szerintem elfutottam. Ennek oka pedig a korábban megénekelt Lajos forráshoz vezető sártömeg volt, melynek anyagát valószínűleg a néhai rakétasilók védelme miatt hozatták ide. Cuppanás, egyensúlyozás. Óvatoskodás, hogy a cipőbe ne menjen sár felülről, mert takarítani időbe telik. Csak pár kilométer volt, de jól leszívta az erőmet, mondhatom. A Lajos-forrásnál viszont nem álltam az első frissítőponton (10,2km, 1:03). Kis elgondolkozást okozott, hogy egy részen a jelölés eltért a hivatalos gps track-től, de volt megerősítő szalag is, hittem a nejlonnak.
Innentől nagyjából a későbbi első helyezett pirospólós Szakál Lászlóval futottam együtt. A Kisrigónál (Pilisszentlászló, 1:27:37; 14,5km) már a 3-4 pozíción voltunk, Szepessy Áron pedig előttünk három perccel. Bár ezt akkor még nem tudtam, mint ahogy azt sem, hogy Berta Gábor és Pavel kétszer is elkavartak Lajos-forrás után, pár perces előnyükből hirtelen 8 perces hátrányt csinálva mögém kerültek.
A Kisrigóban pár szem krékert vettem magamhoz, ittam, kulacsot töltöttem. Lehet hogy túlzás a zsák és kulacs egyszerre, de zsákba időkímélés miatt nem töltök. Ebből is látszik, hogy ez az ötvenes még micsoda egy sprint-táv. A hátamon a kétliteres zsák fele pedig várt: szerepe a Pap-rét utánra terveztem, ami a célig egy 19 km-es frissítő nélküli távolság. Hát lehet, hogy negyven kilométerig feleslegesen cipelek plusz súlyt, de milyen jó lesz majd később!
Pilisszentlászló-Visegrád. Szép útvonal. Ez már közös pálya volt a hosszúsokkal. Egy-egy megfáradt 111-esnek köszöntem oda, többség már eléggé magába fordult. A piroson le, Kaán forrásig. Nem is emlékeztem, hogy ennyiszer át kell kelni a patakon, amaz pedig bőven csordogált, szerencsére mindenhol át lehetett kelni száraz lábbal a köveken ugrálva. Viszont itt kezdtem el azon gondolkozni, hogy vajon miért nem megy ma? Célpulzus 157-160, helyette 150-152. Egyszerűen nem mentek a síkok, az enyhén lejtő laposak. A frissítőponton (Visegrád, 2:12; 23,4km) szénsavas kólába fojtom bánatomat.
A következő állomás Pap-rét. Szinte végig felfelé. A Kálvária-Fellegvár mászás igen meredek, éreztem hogy tavaly jobb voltam. A pirospólós pedig látótávolságban, kivéve amikor durvábban emelkedett. Az ilyen emelkedőkön közeledtem vagy előztem, laposon meg fordítva. És ez végig így is volt. Még ilyet. Közben Zserzseli termett előttem, megismertem, már sokszor láttam a youtube-on is :), ő kivétel ultrás volt, még képes volt beszélni. Nekem 3, neki 11 óra eddig. Ahhoz képest jól nézett ki.
Felértünk a tetőre, a Pap-rét frissítőpontjához közös oda-vissza szakasz volt. Olyan, hogy aki pár percen belül van, azzal szembe találkozol. Szakál László fél, Szepessy Áron három percre volt előttem. Miközben az üdítően hűs isoitalt kortyolgattam, mondják SK-ék hogy 3. hely. Mi? Megint kavarás volt előttünk? Igen, az első sem hitte el hogy első. Ajjaj, akkor hát meg kell küzdeni. Főleg hogy a visszavezető úton pár perc késéssel jöttek szembe a követők. Talán a korábban eltévedt Berta Gábor is itt jöhetett szembe, de nem vettem észre. Mert ha észreveszem, ideges leszek, annyival gyorsabb volt az elején, hogy nem vagyunk egy kategória. De hát így sem volt nyugalom, elvégre verseny van, időre, őrület.
Ámde mielőtt még a S jelzés lejtős szerpentinjéhez értem volna, bejelzett a vádlim. Bevettem az összekészített Mg-Ca tablettáimat, és ittam. A pirospólós kikerült látótávból, megúsztam. A szerpentinen már jól nyomtam, de azért vigyáztam minden lépésre, közben néztem le. Itt pár éles kanyarban lelátni mélyre, de semmi jele nem volt az előttem lévőnek. A lejtő végén fordító, sárga pötty jelzés, Hétvályús forrás, 700 méteren majdnem 200m szint. Nyami. Szerencsére nem csúszott, ez a rész nagyon jól ment ismét, bár a bejáráson sokkal fickósabbra sikerült. Végre beelőztem, ismét második helyen futhattam, itt szerintem legalább egy perces előnyt összeszedtem, pedig a tetején még le is tévedtem az ösvényről. De mire a Vörös-kőhöz felértem már megint bugyborékolt a vádlim, ne már görcs vigye el a versenyt, ittam és óvatosra vettem a piros jelzés downhill szakaszát. És nem csaptak hátba így sem.
Az Álló-réttől számítottam az utolsó szakaszt. Kb. négy és fél órája futottam, talán 9-10k lehet hátra, Margit-szigetre kifutásra konvertáltam a hátralévő távot. Az S+ jelzésen kell elérni a Pap-réti aszfaltot. Itt is próbáltam erőltetni, de nem ment. A kanyarok után próbáltam a belső íveken elbújni, nehogy megmotiválódjon bárki, aki üldöz :) Legalább végén a lejtőzésben tudtam jól ereszteni, ez a nagyszerű csúszós lejtőzés tényleg tetszett!
Aszfalt. A Skanzen feletti erdészház sorompójánál megpillantottam Szepessy Áront. Ennek nem örülök mondtam, mert hát nem éreztem, hogy az utolsó 7 km-en kellene elkezdenünk gyilkolni egymást. Ő is észrevett és távolodott. Viszont mire a Skanzen sarkához, a Szentlászlói főúthoz értünk, hátulról megjelent Szakál kolléga is és közeledett. Majd utólért, elhagyott. Erre Áron is elkezdett lassulni majd sétálni. Baja volt.
Szóval második hely? Nem kéne ritmust váltani és megpróbálni a lehetetlent? Jó lett volna, de hát az ilyenkor már nem megy. Csak abban bíztam, hogy elöl megreccsenés lesz, de a távolság nőtt köztünk. Egy saját versenyt az órával is futottam, szerettem volna 10km/ó fölé, azaz a hatperces km-eken belül kerülni, ez is motivált.
Közben az idő is nyári lett, délután egy óra volt, nyílt terep, tűzött a nap. Markomban szorongatott Garminom már harminc fok fölött mutatott, érzésre volt is annyi. Legjobbkor jött a Szentendrén a lakott terület első kék kútja, majd a Bükkös patak melletti árnyékos rész. A szentendrei belvárosban tapsoló turisták között futottam be, mondjuk tényleg más a hangulat, mint egy üres hűvösvölgyi utcán sprintelni.
Négy perc múlva Berta Gábor is befutott, harmadik lett, huh, egész közel volt.
Mind a szervezés, mind a jelölés jó volt. Versenynek is izgalmas volt, a folyadék frissítési taktika is bejött. Még túl is biztosítottam, mert több mint fél liter ital maradt a zsákban.
Célban gulyás, csalamádé, kávé, meleg vizes zuhany, technikai póló.
Élmény volt a nap, köszönöm nektek kedves szervezők, készséges frissítőpontosok.
Reggeliztem otthon egy zsemlét, verseny előtt egy Mars szeletet, verseny alatt ettem négy Powergel zselét, másfél liter bekevert Basica port ivózsákból. Összesen 4-4,5 liter folyadékot ihattam. Mg+Ca tabletták: 3x (mindig amikor megijedtem a görcstől)
Ami az edzésmunkát illeti, abból még jócskán van hátra, most nem sikerült futósebességre konvertálni a kerékpáros kilométereket.
P.S.
A hosszúsoknak külön elismerés, az ismert esős körülmények után már a rajthoz állni is bátor tett volt. Hát még ami utána jött! Azt hiszem, én kihagytam volna.
További tisztelet minden rövides futónak is, hiszen ha megnézzük, a rövidebb táv időeredményei is bőven belelógnak az ultra fogalmába! Mindenki legyőzte magát, a lustaságot, és a hitetlenkedő munkahelyi kollégákat.
Gratulálok, ez egy nagyon összeszedett futás lehetett, végig kontrollálva az eseményeket. Szuper idő és helyezés, jó tempók, hajaz arra az igen jól sikerült UB-re.
Gratulálok, örömmel láttam menet közben hogy milyen szépen, összeszedetten haladsz, és a korábbi sérülésednek már nincs nyoma. Elismerésem minden 111-es résztvevőnek, én ezúttal úgy érzem jól döntöttem a rövidebb mellett, mert hiányzott belőlem mind a megfelelő edzésmunka, mind az elszántság egy ilyen távhoz, ilyen körülmények (éjjeli köd, sár) között. Talán a szeptemberi lengyel 7 völgy ultra 100-as versenyre megint összeszedem magam...
Lesz egy 2 napos móka-kacagás a Mátrában, két távon, két futamban (egyéni-páros), gyerekversenyekkel fűszerezve a napokat. A kedvezményes nevezési időszak július 30-ig tart, mától:
Jucikám már sokat tapasztalt, de láttam a szemében, hogy most tényleg marhaságnak látja ezt az egészet. Folyamatos, özönvízszerű eső napok óta, az előrejelzések szerint tovább romló körülmények, éjfélkor rajt, majd 112 kilométer a Pilis-Visegrádi hegységben, több mint 4000 méter szintemelkedéssel. Én sem számítottam lakodalmas rockra, nyilvánvaló volt, hogy szügyig saras lesz a pálya.
Tervem nem volt, nem jártam be az útvonalat, nem ismertem a terepet, csak a sok elrettentő bejárás-infókat hallottam. Valamiféle tét nélküli magabiztossággal vártam a rajtot. Erősnek éreztem magam, gondoltam másnak is esik, másnak is saras, a terep meg úgyis tökmindegy, hiszen a 150-es pulzus síkon is 150 meg hegyen is
Szóval rajt, tényleg hangulatosan; fejlámpákkal, macskakővel, botos sporttársak medencetájéki szúrásainak kikerülésével. Kényelmes tempót veszek fel, középmezőnybe is kerülök. Az erdőbe érve a klasszikus mondás jut eszembe: Tudtam, de nem hittem. Vastag, masszív sárburkolat várt, marasztalt minket. Hamar egyedül találtam magam, magányosan róttam utamat, az állandó koncentráció, a folyamatos derékből-karból-felsőtestből-combból-fejbúbból végrehajtott egyensúlyozás eléggé kimerítő volt. A csúszkálástól eltekintve amúgy nagyon élveztem az éjszakát. Tökegyedül az éjszaka közepén, egy hegységben, sárral, köddel, terepviszonyokkal küzdeni - van valami mélyről jövő, öntudatot, önbizalmat növelő hatása az ilyen szélsőségesen egzisztenciális élethelyzeteknek. Mondjuk, amikor a köd megtörte a fejlámpa fényét, ami így nem jutott le a talajig, ami ugye csumasár-kő-gyökér volt, akkor néha tényleg úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban loccsanhat az agyvelőm az anyaföldre. Közben rájöttem, hogy ha kézben viszem a lámpát, és a földhöz közelebb tartom, akkor legalább a talaj kontúrjait látni vélem. Szerencsére megúsztam egy faágfülönszúrással, egy sziklamedvepuszival, és szürkületkor egy hátraérkezéses duplaleszúrtrittbergerrel, ami egyben a fejlámpám elmúlását is jelentette épp ideális pillanatban.
Az első 4,5-5 óra a fentiekkel megspékelve, igazából jól telt, jól is éreztem magam, nem puffogtam a körülményeken, tényleg az annyira rossz, hogy az már jó hatása volt mindennek. A futás jól ment, előzgettem folyamatosan, Lajosforrást (10 km) teljesen kihagytam, egyből ráfordultam a Bölcső hegyre (vicces, hogy mennyire más egy hegynek a karakterisztikája attól függően, hogy mikor jön szembe A T100-on ez egy komoly mumus volt 80 felé, most meg csak egy pukli). Dobogókő a ködös-homályban a túlélésről szólt, ahogy Klastrom és Pilis tető is. Jól haladtam, kicsit sajnáltam, hogy a sár miatt a lefeléket nem tudom jól tolni, de gondoltam legalább nem futom el nagyon az elejét.
Dömös előtt megint volt egy kis megingásom, nem kívántam a kaját, kezdtem megrogyni, de észnél voltam, tempót visszavettem, ettem sótablettát, magamba erőltettem pár csepp gélt, apró falatonként egy-két harapás szeletet, ittam vizet, izót apránként, nehogy tüszi legyen. Szerencsére éppen ekkor jött Prédikálószék, amit így is-úgy is kényelmes és óvatos gyaloglással terveztem. Három arc is állva hagyott, nagyon tolták, futottak még a sziklákon is. Mivel a zihálásuk a fél hegyoldalt betöltötte, gyanítottam, hogy hamarosan találkozom még velük.
A csel megint bejött, a csúcsig egy büdös métert sem futottam, és frissen értem fel. Laza futásra váltottam, és folyamatosan gyorsultam. Helyrejöttem energetikailag is, újra komfortos volt minden. Lepencei betonon nagyon jó kis tempót mentem, visszaelőztem a hörgős csapatot, és még pár sporit. A legtöbbet megint a frissítőponton hoztam, amikor odaértem vagy négyen falatoztak, amíg megkérdeztem, hogy ugye lesz leves Pilisszentkereszten, addig belemarkoltam az almába és a banánba, és már elfelé menve hallottam csak az igenlő választ, miközben egy halk Ennyi? hangzott el a másik frissítőtől. Sokat lehet ezzel spórolni az időn, igazából csak akkor álltam meg, amikor tölteni kellett a zsákomba vizet.
A Lepence utáni rézsűn azt hittem nem jutok át, egy meredek hegyoldalban kellett elfutni 3-400 métert, de annyira saras volt a kis ösvény, hogy folyamatosan lecsúsztam róla. A patakmeder fantasztikus volt, nagyon élveztem, hogy egy köves, kitört fás-gallyas mederben kellett nem látható úton menni. Vadregényes volt. A pilisszertkereszti ponton cseréltem zoknit, toltam egy langyos levest. Jól esett a személyzet figyelmessége, Pepe kérdés nélkül töltötte a zsákom, kedvesek voltak. Az Apát-kúti völgyben jól haladtam, még mindig kitartott a prédi óta visszatért flow. Kezdtek jönni a rövidtávosok, mindenkinek volt egy-két jó szava. A Visegrád előtti betonon még ment a 4:40-es tempó, pedig már 80 körül jártunk. A fellegvár felé utolértem Kurucz Andrist, láttam, hogy küzd, nyomja, hajtja. Biztos voltam benne, hogy lefelé elmegy majd, de egész sokat mentünk egymás környékén. Mostanában gyakran van ez így, versenyeken már-már ő a referenciapontom, hogy jól haladok-e.
Pap-rét-ig sokat futottam a felfeléken. Ezek a lankák már kínálják, hogy gyalogoljon rajtuk az ember, pont szar rajtuk futni, de itt rengeteg időt lehet elveszíteni. Már elvezett a futásomból a dinamika, kezdődött a vánszorgás. Megjött Barni is, rövidebb távon indult, nagyon jól mozgott, lelkesített, hogy szurkolt nekem kicsit.
Pap-réten (90 km) feltankoltam. Nem kívánta már ezt az utolsó 20 km-t sem a gyomrom, sem lábam, sem a fejem. Éreztem, hogy gélből már egy cseppet sem tudnék lenyelni, almát, banánt ettem, meg pár szem krékert. Jobb híján töltöttem a kis palackomba helyi izót is, bár nem reméltem, hogy le fog csúszni. Andris valahol itt maradt el, én nagyon készültem a Vörös-kőre, amiről többen is írták, hogy gyilok lesz. Előtte egész jót downhilleztem, újra pörögtek kissé a lábaim, sorra szakítottam le a rövidtávos versenyzőketJ A hegy előtt rápróbáltam a helyi izóra, ami istenien finom, hűs, mennyei nedűnek tűnt. Nagyon finom volt, azonnal lehúztam az egészet. Aztán 98 km-nél jött ez a dolog, az a mérhetetlen mértékű szopatás a szervezők-pályajelölők részéről. Gyakorlatilag egy függőleges fal, amin kézzel-lábbal, combbal kell felvonszolnod az előző 13 órán széjjelharcolt hústömegedet. A legnagyobb izomlázam a vállamban és a karomban van, szerintem ettől. Mindegy. Elmúlt ez is, a csúcson egy kedves néni tapsolt és közölte, hogy innen már csak lefelé lesz a célig. Hohó, jól éreztem magam, gondoltam, két szigetkörnyi lejtő még simán bennem van, úgyhogy elkezdtem kicsit tolni lefelé, el is hagytam két hosszútávos versenytársat, amikor is egyszer csak jött egy emelkedő. Gondoltam, futok, mert biztos mindjárt vége, de nem, egész hosszan ment. Elátkoztam a kedves nénit hetedíziglen, de szerencsére még időben megálltam, és elfogadtam a helyzetet, nem ástam magam mélyebbre.
A szentendrei skanzentől kezdtem befordulni. nem esett már jól, nem kívántam az utolsó 5-6 kilométert, A városban kicsit elkevertem, egy hajtűkanyar a 112 km-es pálya legkisebb méretű nyilacskájával volt csak jelezve, de az órám, rajta a track-kel hál istennek kéznél volt. Egyszer csak szembe jött zserzseli, kissé egzaltált állapotban. Nem hitte el, hogy fel kell még menni a kő hegyre, és az utat keresgette vagy negyed órája. Együtt értek el a reggeli közös szakasz elejét, ahonnan már ismertük a pályát. Ő elhúzott, én vonszoltam magam. Éreztem már, hogy nincs több kraft, hogy itt a vége. Szerencsére találtam egy működő kék kutat, ott nyomattam a fejemre vizet, hogy magamhoz térjek. Az éjszaka viszontagságai után az elmúlt 3-4 óra tűző napsütése betette a kaput mostanra. A városon belül majdnem megálltam sétálni, egyszerűen elszállt minden erőm. Azért kitartottam, és a belváros tapsoló közönsége előtt haladtam acél felé. Szememmel kerestem a gyerekeket, velük szerettem volna befutni, de nem láttam őket. Közben lehajrázott egy spori, de nem zavart, mert úgyis gyorsabb volt nálam, valószínűleg eltévedhetett a városban.
Végül egyedül futottam be, boldogan, elégedetten, Barni kezembe nyomott egy sört, amiből kortyoltam párat, nagyon jól esett.
Szuszogás, nyögdécselés, pacsik, gratulációk, vánszorgás, tusolás, masszázs, gulyás után befutott a család és a barátok is, akikkel este 7-ig még kajáltunk, fagyiztunk, korzóztunk a napsütötte Szentendrén. Szuper nap volt.
Sportszakmai és gasztronómiai rész:
150-es max pulzus volt a terv. Ezt a sár és a láthatósági viszonyok miatt egy idő után nem tudtam jól kontrollálni, az órám helyett a talajt néztem. Inkább 153-155 lett az a 150. 6 óra után valamivel esett vissza a pulzusom, és onnan már nem is nagyon tudtam feltornászni, még a meredek felfeléken sem. Viszont a 140-eket tudtam tartani, és végig futottam, még ha be is lassultam. Még 100 felett is mentek 5:30-as kilométerek.
Combjaim, izomzatom rendben voltak. A masszőr szerint nem voltak komoly károk a lábamban a sár miatti kímélő üzemmód megtette hatását.
A kajálást gélekre, szeletekre és izóra alapoztam, plusz a frissítőpontokra. Elfogyott 8 gél, egy sponser szelet, 3 csomag sponser izo zselére keverve, kb. 4-5 liter víz, pár gerezd alma, banán, egy kocka csoki, pár darab kréker. Szerintem kicsit kevesebbet ettem, mint kellett volna.
Ami viszont nagyon bejött az a sótabletta. Kétóránként ettem, amikor megzuhantam akkor sűrűbben. éreztem, hogy ez segített rendben tartani a gyomromat.
A fellegvár felé 85 körül megint elkezdtem érezni a felázott talpam. Nem tudom, mit lehet ezzel kezdeni, de valamit ki kell találnom a jövőben.
Nehéz pálya volt, bár most a körülmények miatt lett kifejezetten extrém. Az időmnek nagyon örülök, 15 órával is nagyon-boldog lettem volna, így a 14:20 több, mint csodás. A helyezés nem számít, de azért jó érzés, hogy nem kell lapozgatnom a listában, hogy megtaláljam magam.
Gratulálok mindenkinek, aki elindult egyáltalán, aki eljutott valameddig, és persze annak is, aki végigment.
Szerintem ha meglátod, tudni fogod, hogy na ez vadmacska. Nagyobb, hosszúlábú, farka nem vékony, de nem is brutál szőrös, hanem ami pont jó télre takarózni neki. Vastag fekete gyűrűkkel. Kb. azt gondolod, hogy na pont ilyennek kell lennie.
Gratulálok mindenkinek, aki odatette magát ezen az UTH-n. Szerintem már önmagában komoly teljesítmény, hogy valaki oda mer állni. Rákészül arra, hogy éjfélkor nem az ágyikóba megy, hanem elkezd szaladni a dágványban. Én tuti rosszul aludnék már napokkal a rajt előtt. Nem sok nevezőnek van rutinja abban(nekem sem) hogy nem csak futóverseny, hanem bioritmus rendes felborogatása is egyben.
Szia, nekem igaz, már régebben volt egyszer hat hétig tartott, mikor meg a terepen eröltettem meg mindkettöt az oldalmozgásokkal, akkor meg két hét alatt jött helyre. Teljes, sétás pihenés mellett!
Erre a tavaszra "futótérd"-es tünetek jutottak nekem. (nem IT szalag...látok egy kis összekeverést a netes leírásokban) Mennyi idő kell ennek gyógytornával? Valakinek van biztató tapasztalata?
Lehet, hogy már volt róla szó, akkor elnézést az ismétlésért, de az UTH-n előírt dzsekihez van valamilyen specifikáció vagy egy futó eső/széldzseki (ami az előrejelzés szerint amúgy is kell) megfelel?
az csak egy plusz, hogy tanulhat belőle egy szervező. csak arra gondoltam, hogy milyen lenne egy jó magyarországi ultra trail, ahogy te is írtad. a "a magunkról" nem értem, de mindegy, ne pörögjük túl :)
klassz tízfős mezőny lenne.. (vagy azt gondoltad, hogy azért kellenek szivacsnak a töltelékemberek, mint mi? :))
de komolyra fordítva, a színvonalas indulói lista mindenképp fontos szempont egy jó versenyhez.. de én azt gondolom, hogy ennél több kellene. mitől szeretjük mondjuk az UTMB-t és betétszámait, a Lavaredo-t, Zugspitzet, vagy épp a szeptemberi lengyel versenyt, amit mindenki dicsér (azon nem voltam). nem feltétlenül azért mert ott van kilian, krupicka, vagy más feltörekvő litván, spanyol versenyző. elsődleges a környezet szerintem. a mont blanc-t nem lehet überelni, a három nővért is nehéz, de kicsiben azért egy prédikálószéktől nem kell szégyenkeznünk.. aztán ott van a hangulat. mert az egész város és a körítés is rólunk szól, meg vagyunk becsülve, hasonszőrűekkel van tele a hely, szurkolók vannak. aztán a hangulat a pályán. az önkéntesek a helyi dolgokat kínálják, kedvesek, látszik, hogy ez nekik egy program, készülnek rá, a szívüket adják, ezáltal mi is jobban megbecsüljük magunkat.. persze fontos még a jó jelölés, sokaknak a versenytársak (az elitnek persze), a rajtcsomag (a kezdőknek :)), ehhez kell egy jó szponzor, ami egy pár dolgot ebből bevonz, stb.
meg ott van a tradíció. ebből a mátrabárc iskolapélda. ott ez egy kiemelt szempont. de az vagy van 30 év után, vagy meg kell teremteni..
én nem mondom, hogy az UTH ezeket teljesíti. mivel meg sem volt még rendezve. de mintha törekedne rá..
engem sem fizet csanya. sőt én kifejezetten nem kedvelem csanyát :).
csak elmélkedem azon, amit írtál.
van egy csomó szempont még biztosan, kíváncsi lennék mások hogy látják.. hátha egy versenyszervező tanul belőle.
Sziasztok! Sikerült lejutnom Szorospatakra a Vidróczki tt 46-os távján indultam. Marha jó útvonal, érinti Vöröskőt, Galyavárat, Mátrakeresztes után a Vidróczki barlangot, Szalajkás-tetőt, Ágasvárt. Ajánlom!
De egy kicsit most eltérnék a sporttól.
Szorospatak egy felhagyott bányatelep, a Mátra észak-nyugati lábánál. Néhány tucat család élhet ott, finoman fogalmazva szükséglakásokban.
A túrának a DÁTÉ panzió ad otthont. A tulaj egy pusztuló környezetben tart fenn, tulajdonképpen, egy komplett völgyet és rendezett környezetet. Emukat szaporít, császárfákat telepít és személyesen nyírja füvet egy brutál méretű, dimbes-dombos területen. A "rendezvényközpontban" van halastó vízeséssel, kétszintes sportcsarnok gyúrós cuccokkal, tatamival, meg 3 szintes szaunával.:-) És most ne egy újgazdag vircsaftot képzeljetek el, hanem a hátrahagyott dolgok állagmegóvását.
Bocs, a "spam" miatt, egy fillért sem kaptam ezért, viszont fontos információ, hogy a szocreáltól eltekintve, festői környezetben, akár disznóvágással egybekötött edzőtábort is lehet tartani, teljes ellátással és luxus körülményekkel.:-)
(Gondolkodtam erősen, hogy 4 sör után tegyek-e zárójeles megjegyzést, de most jó ötletnek tűnik. Nekem az lenne az igazi magyarországi ultra trail, ahol indulna manbó, Kiss Miki, Carlos, Kovács Ádám, a trónkövetelők és pl. Száraz Dénes, mert sokan ismerik és hiteles mércét tudna mutatni bárkinek.)
A legtöbb sportágban már hanyatlik az ember 30 fölött, a terepfutásban viszont rendszerint jól megverik a huszonéveseket olyanok, akik a szüleik lehetnének. Észak-Amerikában is sokáig uralták a sportágat a harmincas éveik közepén vagy a negyvenesek elején járók, hiszen főképp az ultrafutásban érvényesülnek a teljesítményt meghatározó olyan tényezők, amelyek javulnak az életkor előrehaladtával. Ilyen a tapasztalat, a lelki keménység és talán a fizikai szenvedés elfogadása is. Szóval nem egy oka van annak, hogy a terepfutók később érnek a csúcsra, mint az atléták. Az idők azonban változnak, egyre nő a terepfutás népszerűsége [...]
Igen, lehet, hogy igazad van. A kisajatitas tenyleg visszatetszo lehet. Eppen arra gondoltam itt, hogy a verseny eleg nehez, hosszu, szep vonalvezetesu, szinvonalasnak igerkezik, stb, h ezt a nevet rogton ne kisajatitaskent ertelmezzuk, ami azert korabban bennem is motoszkalt..
kulonben csupan azert, mert mashol nincs ilyen, akar nalunk lehetne is ilyen nevu ultra trail.. Nem kell mindig az idegenlelkuek majmolasa :)))
Miért lenne méltó egy útvonal az ultra trail hungary névre?
Egyik sem az. Mindenkinek mást és mást jelenthet a ultra terepfutás Magyarország... Nem hinném, hogy ez a verseny képviselné, reprezentálná Magyarországot e téren. Nagyon hibás elnevezés ez.
Pont ezért nincs ultra trail Italy,ultra trail France, ultra trail Poland, vagy ultra trail USA...
A világon inkább a tájegységek, földrajzi elnevezések a jellemzőek a névadásnál. Nálunk rögtön egy országot dobunk be...
ma voltunk bejárni az UTH Lajosforrás-Kisrigó útvonalát. A lepencei hurkot eleve nem akartuk megcsinálni, időhiány miatt, de végül a prédi is kimaradt, szakó nyeregtől visszamentünk dobogókőre, utána meg a piros háromszögön/kereszten a kisrigóhoz. így is eltöltöttünk, nem mondom meg mennyi időt, de nagyon sokat.
megállapításaim, tapasztalataim:
- mindenki hozzon magával egy kaszát. kelleni fog, jövő hétig még bőven nő minden. nekem még mindig zsiborog a lábam. reumát megúsztam. eléggé benőtt az útvonal sok helyen.
- mindenki hozzon magával egy jelölőembert. ezt a pályát nehezebb lesz jelölni rendesen, mint jól megfutni. tömegek fognak eltévedni. már előre sajnálom csanyát. rengeteg szerintem felesleges visszafordító van, ez adódig ebből a szirmos, hurkos pályarajzból.
- az új részek szépek, nekem tetszettek. persze nem a pilismarót előtti hosszú aszfaltra gondolok.
- ez már egy komoly, nehéz pálya, hosszú és felőrlő a karaktersztika. futós, futós, de azért inkább a bő utolsó harmad az, az első 65 inkább kocogós :). méltó az ultra trail hungary névre szerintem.
- a bő első felében kevesebb útközben a vízvételi lehetőség.
- a fekete hegyi sasfészek th nagyon szépen fel lett újítva, tényleg pöpec.
Remélem :) de nem számítok rá, a turisták sem angyalok, a jelölésbe is csúszhat hiba.
Ezen a rendes terepfutó versenyen tavaly félre volt rakva szalag, nekem csak három percem ment el rá, aztán helyre szalagoztam. Aki egyértelműen előttem volt, valahogy mögöttem ért célba.
Nem szeretem a meglepetéseket, tavaly eléggé hullámzó volt a jelölések minősége, nekem konkrétan sokat segített az útvonal ismerete és a kütyü. Olvasok beszámolókat és hát sokan el szoktak tévedni ezeken a rendes terepfutó versenyeken. Én próbálom a veszélyt bejárásokkal és gps-es térképpel minimalizálni, kevés versenyre járok ahhoz, hogy elrontsa az élményt egy eltévedés.
UTH52-111: aki GPS-el is megy, vagy hétvégén bejár, frissítsen track-et!
Az 52-es táv a 52,6km helyett 53,8 lett a térképen.
- A start-cél az új track szerint a Duna Korzó melletti parkolóba került, így a Fő téri Török-köz szűk sikátora kimarad. A Bükkös patakot más utcákon éri el. Részben emiatt lett hosszabb a teljes táv.
- Az UTH közös, Bükkös-patak menti be-ki vezetőjének a vége jelentősen megváltozott: a hurok előtt kb. 2 km-el elválik a Bükkös-pataktól (a régi útvonal itt átment egy kishídon a patak túlfelére majd nemsokára vissza) és a vízműnél csatlakozik be az "régi" track-be az S-négyzet jelzésen.
- Kő-hegy előtt nem vágja le a S kanyarját
- Visegrádról visszajövet az Ötszögű rétnél marad a kéken, és a Pap-réti ellenőrzőpontig közös oda-vissza útvonal lesz a P jelzésen.
- A Vértes-mező előtt a piros jelzésen marad a track és a S szerpentin lefelére onnan csatlakozik le. A szerpentin végénél nem kell kifutni valami padokig, a sárga kör (Prédi klón :) ) jelzésre egyből vissza kell fordulni.
- Az Álló rét előtt az új track levág egy picit a P+-ből.
- A cél felé a már említett elmozdított végű közös szakaszig kell futni (vízmű)
A program szerint csak szombaton és csak Szentendrén lehet felvenni a rajtcsomagot. Esetleg vasárnap verseny előtt? Vagy jövő héten Budapesten valahol?
Én tegnap a Muzsláról lefelé a Koncsúr előtt láttam vadmacskát. Gyurkó Peti meg látta a hiúzt a télen. Lehet hogy a terepfutók sikeresebbek mint a jelenleg futó kameracsapdás állományfelmérő program.
Arra szeretnélek kérni titeket, hogy aki vadmacskát vagy hiúzt látna elsősorban a Börzsönyben, vagy az Északi khg bármelyik más hegyén, jelezze nekem ( ubalika@gmail.com ), vagy Robinak( mmebhcs@vnet.hu ).
terepbox, az új outdoor sport. Bár én az elmúlt hét után tereppihenést szeretnék. Majdnem 18 óra bringa plusz futás jött össze múlt hétre, ami nálam elég sok, bár voltak benne regenerálósok is, de azért csak összejött. Milyen szép is lett volna már januártól így edzeni.
Csak hogy az ellenfelek elbízzák magukat, hogy nem érdemes hajtani :) A versenyen ennél legalább 20-szal több ütésszámmal kell mennem, amit a bejárás közben egyelőre nem tudtam elképzelni.
Szokásos kocogótempó alatt mentem most, ezért gyanús is volt a sok jó helyezés a stravan, de ez csalóka, mert én nem álltam meg kilátást nézelődni, meg várakozni menet közben.
Egyedül a Prédi klónon ment fel a pulzus, de hát ott az emberfia pusztán sétálva is csillagokat lát :-)
Azon a felfelén beugrott, hogy esőben lesz-e ember aki ott feljut :-).
Meg még a Lajos forrás felé a K+-on is elgondolkoztam hogy milyen király lehet ez a pálya esőben :). Elnézve a mély keréknyomokat, nem kétséges, hogy cipőcuppantó lesz.
Hétvégén uth52-t jártam be, a Szentendre-Pilisszentkereszt valamin a Pap-rét -Skanzen részt.
Már a szentendrei indulásnál elakadtam, mert nem vettem észre a Fő-térről induló másfél-ember széles sikátort (Török-köz). Érdekes lesz, ha rögtön a rajt után itt kell keresztülvágnia a sok-sok embernek, libasorban, ezen a 100 méteren rögtön összeszed a vége három-négy perc hátrányt :)
A verseny honlapján lévő GPS track alapján mentem végig, alapvetően jól követhető volt.
Egy töprengésem volt: a ki/be vezető közös szakasz után balra fordulunk, nemsokára letér a S+-ról az út és 200 méteren át vele párhuzamosan megy, majd a vízmű után tér vissza a helyére.
Volt olyan korábbi térképem ahol ott ment az S+, de most már a "rendes", logikus úton megy.
Üde színfoltként a Sárga pötty a Hétvályús forrástól tényleg futhatatlan volt, a többi része a bejárásnak elég haladós lehet majd versenyen.
Well, én is csekkoltam az UTH (hosszú) második felét (Dömös- Szentendre).
Lepence felé a "tervezett" zöld kereszt eleinte igen jól "követhető", hasítós, szép fás erdő, jó dózer, nagyszerű panorámák meg minden. Jelzés ugyan nincs egy darab se (hiszen tervezett), de két kis felirat a két első hajtűkanyarban szinte már valós jelzés erejű.
A bitument elérve remélhetőleg lesz szalag, mert több opció is kínálkozik a "tervezett" ösvény beszállójára.
A Lepence előtti éles visszafordító a zöld sávra az aszfaltról jobbra, finoman szólva sem hivalkodó, de lehet, hogy itt lesz dugóka?
A zöld sáv egy szakaszon a patakvölgyben egyszercsak megszűnik egy időre. 3 bejárós különítményből, hárman nem találtuk a patakból a tökéletes kiutat (vagyis lehet, de bizonyíték nincs rá).
Pap-rét előtt az Ötszögű-rét átvágás a volt honvédségi útra ujjgyakorlatnak is kevés, ha valaki erősen készül rá...
Vöröskő felé a piros van, hogy eltűnik elhalványul a dózerről, pont az egyetlen Y után, de aztán előkerül.
Tahi felé a sárga letérés visít, táblázva van minden. Maga a lejtő viszont fájni fog, nem kicsit...
Ennek végén jobbra vissza a sárga forrás jel szintén könnyen megtalálható, a lényeg, hogy az első füves tisztásra érve, azonnal élesen jobbra kell skubizni. A sárga pötty a Hétvályús forrásig relatív kíméletes, de a forrás után amolyan Som-bokor jellegű gyomrost visz be. Szűk 10 perc, de itt már ez is elég lesz a jó közérzethez.
Vöröskőt kb. 5 perc könnyű dzsoggal lehet a piros-sárga sávra balra kanyarodva bevenni. Innen gurulás a piros sávon a feladat. (Megjegyzem a középső része amolyan Pilis szerpentin kicsiben visszafelé).
Gyakorlatilag innen már szinte a célig lejt, na jó egy két kivételtől eltekintve, de dráma már nem a terep miatt lesz.
A piros kereszten is van forrás, szóval vízzel nincsen gond, (Pap-réttől így két jó forrás is van a célig, gyakorlatilag az úton.)
Az Álló-réttől a sárga kereszt könnyen megtalálható, ha tudjuk, hogy azt kell keresni. Viszont egyáltalán nem végig kellemes, ellenben kifejezetten be fog fájni...
A Skanzentől a Pakat-partig figyelős sárga kereszt, és egy kis ösztön sem árt.
na, ma patrolloztunk egyet a szófukar szadai hills cop-al a Route 52-esen. 45öt mentünk belőle csak, azt a ki- és bevezető highwayt kihagytuk kapásból, az olyan csak a városi dugók kedvelőinek való, tisztára mint az "Összeomlásban".
Ez a Route 52 fcking gyors egy track. Igaza van ennek a GooseFoot-nak. Meg sunyi. Tele van ilyen sunyi hillekkel. Apátkúti megint awesome és nekem tetszett ez az új rész a Prédi klónnal. A 100-asokank nagy herélés lesz ott a végén..
Aszfaltról is, a TTkről is, de leginkább egyszerűen az emberek már terepen kezdenek el futni. A terepfutásban most pont az történik, mint az aszfalt esetében a 80-as években.
Ha nem a facebookos kommunikációból jött a növekmény, akkor csak szimplán beérett a brand, csanya és a terepfutás.hu fogalma. Nem követem annyira, kérdés, hogy más rendezvényeken is létszámgyarapodás volt-e.
Lefele lehet (tehat ha valaki 100-on indult, es feladja 50-nel, kap 50 es dijazast) , de felfele (50re nevez de celbaerkezve tovabb akar menni 100on) nem.
Ket oka van:
- egyik hogy nehez az adminisztracio az 50-es pontnak, akiknek van eleg dolguk
- elvi ok: Ha valaki 100ast akar csinalni akkor merje vallalni a dönteset es nevezzen be 100-ra. Ne jatsszon ilyen biztonsagi jatekot, hogy benevezek 50re, aztan majd meglatom megy-e tovabb vagy sem. "Elö az adukkal"
Persze tettem mar kivetelt, es a celban kapott dijazast kifizetve a nevezesi dij kulonbozetet.
A szamok mutatjak a rendezveny nepszerusodeset, ez ketsegtelen. Csak azt nem tudom honnan jön ennyi uj resztvevö? Aszfaltrol? Vagy a TT-kröl? Es a TT-n uj belepö reteg honnan jön?
Számok alapján nem az, pedig sajnos igen. Ez úgy lehet, hogy sunyi hosszú emelkedőkkel van végig kirakva, ami gyalogolva önti ki az időt az ablakon, futva meg kinyír.
Értem persze, hogy mire gondolsz. Szerintem ezek szituáció fűggő dolgok (mármint, hogy mi rövid és hosszú levágás).
A lényeg.Minden eseménynél vannak szabályok. A leeendő résztvevő ezeket megnézi, értelmez és dönt. Ha regisztrál, akkor indulni akar, ha meg nem, akkor nem.
Nyilván van egy csomó dolog ami alapján mérlegelnek a futók. Nevdíj, útvonal, szintidő vagy akár a rendező személye. Olyan kiírás, szabályrendszer nincs ami mindenki jó lenne, mindig lesz olyan akinek valami nem tetszik, nem megfelelő.
Azt látom, hogy a résztvevői szám a Terepfutás.hu versenyeken, a "szigorú szabályok" ellenére dinamikusan nő. Pl. az idei VTM-en majd 100 fővel, a tavalyi T100 230 - idei UTH 450 is sokat mondó, nem?
Ezt a rövid-komoly levágást tényleg nehéz megfogni, de szerintem az mindegy, hogy ez szándékos, vagy sem. Abban teljesen igazad van, hogy aki először olvassa ezt a szabályzatot így megfogalmazva, az kicsit furcsának, erősnek érzi, én is így voltam vele.
Egyébként mindeféle támadás nélkül, miért nem lehet átnevezni azon a TTn?
"Egy valaki csinálja, a többiek meg a pálya széléről folyamatosan okoskodnak,"
ezzel ram celoztal? Mintha mas rendezö nem lenne Csanyan kivül?
ad2, Nem irtam sehol sem, hogy elfogadnam a röviditest. utvonal szandekos levagasat en sem tudom akceptalni. Ezen a rövid meg komoly dolgon vagyok fennakadva. Meg az hogy aki nem szandekosan rövidit azzal mi van?
ad3, kötelezö felszereles : semmilyen felszerelest nem kifogasoltam.
ad4, Az egesz verseny hangulata ettöl lehet tök jo. Nem irtam hogy rossz lenne. Söt ebben a topikban az emberek 90%a TUDJA hogy tök jo. Azt probalom elmagyarazni, hogy egy kulsos, aki meg nem volt ezen a versenyen, ebböl a szabalyzatbol mit erez(het).
Ebben igazad van, meg kell hagyjam. A levagasnal nem az a gond, hogy nem engeded, hanem ez a "rövid" meg "komoly".
Igy irod a honlapon:
"Az útvonal komoly levágása - 1 óra büntetés Az útvonal rövid levágása - 15 perc büntetés"
Regen azt mondtad, nincs olyan hogy egy kicsi rövidites oke, mert ugyebar mennyi az annyi? 100 meter oke, akkor a 105 meter miert nem? Ebben abszolut egyetertettem Veled. Minden rövidites csalas, akkor is ha az csak 10 meter. Ehhez kepest abszolut nem ertem ezt a pongyola komoly / rövid megfogalmazást. Erted mire gondolok?
Nem ironizáltam. "A távok között átnevezés nem lehetséges." Ez konkrétan a te általad rendezett Iszinik túra oldalán olvasható. Miért példálóztam ezzel? Mert van olyan túra ahol megengedi a rendező az átnevezést. Akár erre is mondhatja valaki: Hűűűűű de szigorú kiírás, nem lehet átnevezni! Szóval csak azt akartam mondani, hogy lehet a te rendezvényedet is így itéli meg valaki.
A szabályokat az élet szüli és a rendező tartatja be. Nincs olyan pontja, amit ne használtunk volna már. Igen, van életre szólóan kizárt résztvevő. Kettő.
Ha szeretnéd bemásolok neked olyan kötelező listát ahol nem ajánlott, ha nem kötelező a személyi és a telefon is. A Lavaredo jutott elsőnek eszembe és ezért ezt másoltam be. A cél az volt, hogy megmutasam a különbséget egy középhegységi és egy magashegységi verseny kötelező listája közt.
Becsületes, magyar melósként végig fogom szurkolni a versenyt és remélem, hogy az UTH-n is lesznek olyan komoly párharcok és eredmények, mint az MBT-n. Arra figyelj, hogy ne az elején indítsd a lovasrohamot!:-)
Srácok, olvasom az UTH-s kritikákat, meg eszembe jut a hasonló témában zajlott disputák az fb csoportban és komolyan nem értem. Miért kell mindig, mindenhol, mindent jobban tudni annál aki csinálja? Komolyan, ez a magyar melós mentalitás egyszerűen minden területen arat. Egy valaki csinálja, a többiek meg a pálya széléről folyamatosan okoskodnak, meg mindig mindent jobban tudnak.
Van egy ígéretes, jónak tűnő, számomra nehéz verseny. Lett egy komoly szponzor, van szép honlap, igényesen megoldva, van promó, hírverés és Csanya eddigi versenyeit ismerve valószínűleg a bonyolítás is alapvetően rendben lesz. Finisher póló, elismerés, szervezés, logisztika, minden megoldva, előkészítve. Most komolyan azon kell siránkozni, hogy miért kell egy személyit, meg egy mobilt magaddal vinni? Vagy hogy az útvonal levágásért büntetés jár? Ez utóbbi már tényleg röhej. Egyet értve az előttem szólóval a résztvevők túlnyomó többsége a teljesítés és a saját eredményéért megy, nem az elsőségért, vagy dobogóért. Nem nyer semmit, ha levágja, elcsalja az utat. De ha meg is teszi, ugyan ki fogja látni az erdő közepén, két EP között? Számomra annyira irreleváns ez a kitétel, hisz természetes, hogy magam csapom be ha csalok, mert magamért futok. Senki nem kéri számon, nem kapok pénzt, elismerést érte, stb... Viszont nagyon büszke és elégedett leszek, ha sikerül teljesíteni és futok egy jó időt. Van pár szabály, amit a szervező megkövetel, kevesebbet, mint más hasonló külföldi versenyen. Szerintem ez így teljesen rendben van. Nekem eddig soha semmi gondom nem volt azzal, hogy korábbi versenyeken ezeket betartsam, fel sem tűnt, mert minden adott volt és csak a futásra kellett figyelnem. Máshogy fogalmazva egyetlen szabály van. A kijelölt úton minél gyorsabban teljesítsem a távot, úgy hogy semmi olyant nem kell vinnem, amit nem vinnék amúgy magammal. Ezzel vajon mi a baj? Szóval a részemről egy nagy köszi előre is a szervezésért és lehetőségért.
Egyetértek. Itt alapvetően sportemberek, amatőrök, a saját örömükre futnak. Egy elenyésző kisebbséget leszámítva biztos, hogy nem csalnak, legfeljebb hibáznak. Emlékszem a mostani Mecsek Trailen egy egészen a végén beérő futó jelezte, hogy tévedésből nem a kijelölt úton, hanem egy némiképp rövidebb kocsiúton futott, ami egyébként a kutya sem vett észre. Inkább ez a jellemző magatartás.
Nem tudom Csanya hogy van vele, de én azt tapasztaltam a közösségi futások/események szervezésénél, hogy ha mond az ember egy pár szigorúbbnak tűnő szabályt/irányelvet és csak felét betartják, akkor már teljesen jó. Nem szoktam magam azzal idegesíteni, hogy utána ellenőrizgessem, vagy szívózzak, de ha nem mondok ilyen irányokat, akkor káosz lesz. :)
Ezenkívül mostanában rendkívül sok a magát tudatosnak tartó ember, aki _utólag_ roppantul tud kritizálni, hogy vmi miért nem így vagy úgy volt, és miért nem szóltak előre. Túl kell ezen a szabály dolgon lendülni, a jó futás a lényeg!
Ne csak ironizalj. Mindannyian tudjuk hogy a tt-k közül jo nehany egy öskövület. Anno ez ellen emelted fel Te is a szavad. Amikor beszeltünk pl a röviditésekröl, Te is azt mondtad, hogy nincs rövid meg kicsi levágás. Erre most a sajat szabalyzatodban látom ezt. Nekem ez kicsit visszás. Meg ez az életre szoló kizárás. Félre ne értsd, mindenki olyan szabalyokat szab amilyet szeretne. Nekem, (aki nem követem a Terep Százas történéseit 2008 ota) ez a szabalyzat nagyon kökemeny en_mindent_megtehetek szemléletet tükröz. Örülök hogy van ennyi nevezöd, csak egy velemeny volt, hogy en miert nem leszek az.
Teljesen tiszteletben tartom a döntéseid, de van más különbség is. A telefon pl. erősen ajánlott felszerelésként szerepel, és a Lavaredó-n "csak" a tényleg életmentő cuccok hiányában jár kizárás. Fényképes igazolványról meg szó sincs (tipp: miért nem TAJ kártya?). Még javasolni tudnám az oxigénhordó sherpa előírását is, de ez már tényleg evolúciós ugrás lenne.:)
Egy magashegyi verseny (Lavaredo Ultra Trail) közelező listája:
. camel bag or bottles that contain at least one litre of liquid; . race bib with number visible for the full duration of the race; . survival blanket/heatsheet; . whistle; . wind cheater (anorak) suitable for bad weather in high mountain areas; . long sleeved top . Capri pants . cap, hat or bandana . gloves . head lamp with spare batteries; . drinking cup or water bottle (No drinking cups shall be available at the refreshment areas); . road-book; . suitable shoes The obligatory material may be worn or placed inside the backpack. The obligatory material shall be checked when the athlete collects the race number bibs that won't be given if something missing. Random checks shall be made along the race route. It is strongly recommended to carry the following material: . waterproof over-trousers . mobile phone turned ON but kept in silent mode; . energy bars or solid food; . a small amount of money for the possible purchase of food in the mountain shelters; . elastic bandages.
Most olvasom csak, hogy Szentendrén vasárnap is fizetős minden parkoló. Már most elkezdem gyűjtögetni a 200 Ft-osokat. 12 éves futómúltam alatt jó néhány versenyen vettem részt itthon és külföldön is, de nem sokat tudnék említeni, ahol fizetni kellett a parkolásért, pedig városi versenyek is voltak közte. Persze, tudom, City Trail, meg minden, de a magamfajta, aki oda-vissza egyébként is 500 km-t utazik egy-egy verseny miatt, nem igazán tud lelkesedni az ilyen plusz költségekért. Csak az 52-esre megyek, de ezek szerint min. vagy 2000-et ott fogok hagyni csak a parkolásra...Tudom, ha nem tetszik, menjek TT-re, azt olcsóbban megúszom.
Nem 'tom mennyire ismered testközelből az útvonaladat :), de az első 55 kifejezetten tetszett. Kezdem sajnálni, hogy nem érek rá.
A nagy szint (55/2400) ellenére meglepően futós a karakter, bár abból a típusból, ami alattomosan eszi az erőt, vagy az időt.
Mondjuk a Prédi beszállójánál jólesett kicsekkolni... szerintem érdemes lesz a pontőrök felszerelése közé korbácsot is eszközölni...
Az útvonal egyébként még szalagozás nélkül is jól követhető (nappal) - némi helyismeret előny.
Jakuséknál volt feltöltött trek, ami talán csak a Kő-hegy előtt (sárga kereszt) illetve Pilismarót előtt (piros sáv) ment a jelzés mellett, amúgy szuper. A két említett jelenség is lehet, hogy csak a mi eszközünk malőrje volt.
Van valahol szöveges útvonal leírás? Főleg a Skanzen-Izbég-cél viszonylat érdekelne. Jelzés van-e ott, vagy az szalagos? Jövő héten lehet arra járnék.
bár az egész Csanya-portfolióból eddig csak a Kör érintett meg engem, amit az UTH-n kötelezően előírnak az teljesen szokvány felszerelés, mondhatni józan paraszti ésszel mindenki ezeket pakolja be először.
igazolvány az utcára kilépésnél kell, telefon és kabát mondjuk egy végzetes bokaficamhoz kell, kulacs inni, fejlámpa meg azért mert éjfélkor van a rajt.
ezeket most néztem meg a honlapon, azt hittem durvább dolgok vannak a kiírásban.
Résztvevőként és kiszolgálóként is voltam Csanya versenyen. Fanatasztakus volt. De hogy kötelezően vigyek telefont, kiskabátot, igazolványt (és még mit?) , na azt már nem.
Szerintem csak Galyatető és Ágasvár között ismerem a terepet. Nincs gond a lelkesedéssel, a nem indulás oka a nagyon kevés kilométer. Bárcsak valami negyvenfokos nyári napon lenne, akkor eljön az én időm :)
Gratulálok az idei teljesítőknek, nagyon szép idők/PB-k születtek!
Pinyo, én már többször agitáltalak, tutira tetszene neked, s a logisztikát is megoldja a szervező, így nagyon baráti a sofőr nélkülieknek is az indulás. 1-2 részét bejártad már, nem?
Nagyon jó meglátások. Amikor tavalyelőtt utoljára futottam Bp Maratont a Bátor Táborosok akkora showt csináltak, hogy teljesen feldobták az egész versenyemet. (Nekik is ment az 1%-om. :)
Erről a zord szabályzatról, illetve hogy egyes vélemények szerint a honlapon ez kap legnagyobb hangsúlyt az egyéb pozitív hangulatú infót elnyomva, már volt egyszer itt egy vita.
Egy szabályzatnak komolynak is kell hangzania! Nyilván történtek olyan események amik miatt ezek bekerültek a szövegébe, de megnyugtathatlak, hogy a versenyen ennek a valóban kicsit furának tűnő szigornak nyoma sincs, sőt, ahogy a többiek írják, pont az ellenkezője, kedves barátságosság tapasztalható.
Hat en Zoncsi hozzaszolasa miatt neztem meg az UTH honlapjat. Mindenfajta azonnali kizaras, eletre eltiltas, 1 ora büntetes meg ilyen szep szavakat lattam. Sajnalom hogy ez lett a Terep Szazasbol. Regen Csanya sajat maga volt kikelve az ilyen logikatlan dolgok ellen mint pl. "komoly rövidites". Mi az ami komoly, es mi az ami rövid? Erre most a nagy versenyrendezö "guru" ir ilyet. Nekem nem szimpatikus az az uzenet amit ez a honlap közvetit. Kb. mintha a Waffen-SS szabalykönyvet olvasnam.
hogy drága, vagy sem, az nem objektív. kinek az, kinek nem.
ár/érték már mond valamit esetleg.
az aszfaltos budapesti utcai versenyek szerintem drágák, mert rossz az ár/érték arányuk. persze ez is teljesen egyéni megítélés kérdése.
viszont, ami fontosabb, és, amit te is kiemeltél az csanyánál a csapat. ettől lesz igazán a verseny más, értékesebb és több. nem a milka csokitól és a jobb minőségű pólótól. a csapat, aki tudja mi kell neked, hogy álljon hozzád, mert ő is ezt csinálja, ő is a közösségből való.. ezt kellene csanyának felismernie és megbecsülnie, de sztem ezzel nagyjából tisztában van.
meg, amíg mennek hozzá önkéntesnek, amíg ez presztízskérdés sokaknál, addig nincs baj..
különben voltam mostanában egy-két BSI és egyéb aszfaltos versenyen kísérőként és pl. a különböző alapítványos szurkolók (suhanj, mosoly, stb.) nagyon jó hangulatot csinálnak, feldobják az egészet, értéket varázsolnak a csoszogásba.. már-már egész közösségi érzésem lett.. szóval, ha én lennék itthoni bitumen versenyszervező baromira megpróbálnám ezeket minden erővel magamhoz kötni, közös akciókat csinálni, erősíteni az együttműködést, külön adni nekik valami pluszt stb.
(btw, csanya versenyek: persze nem mondom, hogy egy jófajta pármai sonka az UTH-n nem jönne jól..:)
Köszi, ismét kedvet kaptam hozzá, és szerintem ismét kevés kilométerem lesz addig. Hacsak ki nem nevezem tavaszi célversenynek. Mert ha van cél, akkor munka is van. Most például van ez a mai utolsó határidős egérklikk, ez az UTH light, ami nekem épp elég hard lesz, de most hogy neveztem, muszáj felkészülten elmenni rá.
Jól működik a marketing. Ha készülne ilyen statisztika, valószínűleg az derülne ki, hogy sok terepfutásban új ember jelentkezett a versenyekre.
Most az jutott eszembe, és remélem, ez El Presidente nem fog ezért megharagudni, hogy Csanya olyan a terepfutásban, mint a BSI az aszfalton. Nem olcsóak a versenyei - ez az UTH kifejezetten drága - de sokat ad a minőségre, és ami még fontosabb, Csanya és a csapat sokat tesznek a sportág népszerűségéért. Szerintem ez az oka, hogy ez a verseny is szépen betelt.
(No ha erre a hozzászólásra se indul parázs vita ezen a fórumon, akkor tényleg döglött. :)
Most jelentkeztem UTH52-re, hát ahhoz képest, hogy múlt szeptember közepén milyen vihart kavart a fórumon ez az ultradrága terep50/100 utód, meglepően beteltek a helyek.
"nem vagy olyan nehéz helyzetben, mint én, aki nem tudom, hogy jövőre mi legyen a célom." - Óóóó kiváló, még egy dolog amit felírhatok a pozitívumok oszlopba :D
Nedus, ha a lábad engedi, engedné ezt a versenyt (nem tudom, most hogy állsz a terepfutással), akkor neked nyilván egy 5:xx-es eredmény lenne a neved mellett. :)
Mennyiségre pont ugyanannyit futok, mint tavaly, vagy tavaly előtt. Egyértelműen minőségbeli a változás. Szoktam viccesen mondani, hogy azért fejlődök, mert jól nősültem, de ez egyáltalán nem vicc. 2 éve házasodtunk össze Ildikómmal, tavaly április óta élünk együtt (akkor költözött hozzám Pestre) és azóta változott egy-két dolog életvitelben és edzésmunkában. Nem nagyon sok, de pár dolog.
Korábban kelek, korábban fekszem. Sokkal többször edzek reggel, mert Ildikó ilyen hajnali típus. Ő mondja meg, hogy reggel mit fogunk futni, és jó párszor résztávozgatunk, piramist futunk, ilyesmi.
Aztán meg a core training szerintem szintén sokat hoz a konyhára. Szemmel láthatóan megváltozott a felsőtestem izomzata, tavaly nyár óta, mikor elkezdtük a tornázást.
Szóval valami ezek közül, vagy ezek összhatása hozta a fejlődést. Azért meg kell említsem, hogy már 16 éve futok, és vagy 6-7 éve ultrázom is, tehát az alapok is rendben vannak.
Nagyon korrekt a beszámoló és a teljesítmény is! Gratulálok!
Nekem nem sikerült ekkorát újítani és komoly "munkámba" került hogy pozitívan lássam az eredményem. Legalábbis elfogadtam, hogy most ennyi volt.
Mondjuk márciusban szinte nem is futottam, csak bringáztam (próbáltam egy makacs bokaszalag húzódást kikúrálni, nem sok sikerrel), meg a szintek is hiányoztak az edzésekből. Ettől függetlenül azért jó élményként gondolok rá, de akkor is nehezen békülök ki a teljesítménnyel (2013 - 9:07, 2014 - 8:32, 2015 - 8:20).
Már látszott az aszfaltos eredményeiden is a jelentős fejlődés !! Gratulálok !!( Egyébként rendesen lealáztad a legjobb időmet ( bár ez már nem sokat jelent ) , éppen most gondolkodtam,hogy kéne egyet privátban futni...de lehet,hogy csak álmodozom... ) Szédületesen jó utat jársz be !!
