Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
A reggelt éneklem, az enyhe szépet Ó reggeleim! jó reggeleim! Testem mint egy eleven béke ébred Tejjel és mézzel folynak ereim. Lelkem kilép az álom fürdejéből Megint üde már oszlik köde már. Kilép az álmok sötét erdejéből s egy dombra száll, egy kedves dombra száll. És így néz széllyel hajnala hegyérül mély múltja fölé, múlt mélye fölé s a tegnap és a tavaly köde gyérül lába alatt, amint néz lefelé. Nézi, mint új ruhán foszolni fércet a táj köd-egét homályüvegét s a kukoricaszál, a lenge, délceg hogy hajlogatja tollas süvegét! S a völgy fölött lassan mélyülve kékell a szerte határ, mit a meny kitár s egy messze vers ébredő ütemével kóvályog benne, mint hajnali madár.
A Nap harmatgyémántos álmából ébredezik, Lustán bontogatva aranyló, kócos tűzhaját. Korai fénye sima víztükrön ábrándozik, Titkos mélybe dobva bíborszín hálósapkáját... Kelj útra a Nappal, jut neked is a csodából.
Szobám falán a fények nyújtózkodnak, mint alkonykor az árnyak. A szétterülő nyugalomban világítanak a gondolatok. Hogy gondolkozhassam, millió sejtem lélegzik (míg lélegzetfojtva figyelem őket), s millió sejtem nyújtózik, mint a fény.
A hajnal ébren talál, bámulom a lusta hold hogyan menekül el. A csönd nagyokat ásít, de én itt vagyok még, nem alszik a lélek, nem alszik a test sem. Ébren figyelem a város halk zaját, a hajnal ébredő neszeit. Nézem a világosodó messzeséget, ahogy percről percre eltűnik lomhán a sötétség. Új nap virrad, - talán szebb!
Csendes még minden Lassan megvirrad Ébred az élet Odakünn pirkad. Az ég oly gyönyörű mély A fény kibontja színét Világos kéken Kitárul az ég Tündöklik minden Nedves még a rét A tér kinyitja szemét Felgyúl néhány lámpafény Ébred, ki érez Fújdogál a szél Megérint téged Minden, ami szép A szív dúdolja dalát És halld megérint talán.
Ez az utolsó különösen tetszik! Annyira szeretném a változást....de valóban igaz ez a gondolat .....
Jaj, Tükör ,megint megleptél, megint segítettél, simogattad a lelkemet !
Szeretem a stílusodat! A képeket ...
De hát Te ezt , nagyon jól tudod ....
Köszönöm Neked!
hoztam mosolyt....és egy szép idézetet
Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék.
Weöres Sándor
A tündér
Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.
Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.
Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.
Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.
Pityu és Pöszi az óvodakertben mindenfélét sinálnak mi mijen dicnók a többi óvodások körülöttük álnak nézi a Paidagógosz néni pfuj meekkora dizsnók űrlapot és hegyes tollat ragad dühtől hullámozva ír. Tüzdelt Zülők! Máskor scináljanak jobb jerekeket. És felelnek a zülők: Kedves Paidagágász Néni! Hun házasodunk hun meg elválunk különb féle jerekekkel kísérletezünk.
Szél játszik a patakkal, én meg a te hajaddal, Piros alkony lobban szőke hajadba, hajadba, Mintha felhő ragyogna.
Korhely néz az üvegbe, én meg a te szemedbe, Hogyha kérek és ígérek, nehogy szánj, nehogy szánj, Maradj te csak piciny lány.
Egér bújik alomba, te meg az én karomba, Vad manó hull, szarva szétáll, kukucskál, kukucskál Rá ne nézzél, aludjál.
Zápor hull a peremre, könnyed meg a kezemre, Jól tudod, hogy elborít majd a vad láng, a vad láng Még ha nem is akarnánk. Jól tudod, hogy elborít majd a vad láng, a vad láng Még ha nem is akarnánk
