Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
miben jobb a JG, mi szól mellette? nagyon kezdő vagyok, tudom :)
Meg hát az a helyzet, hogy nekem a küllem is számít, és JG-ban még csak ilyen fantázia AK-t láttam, ami nem tetszett annyira. 74-est talán nem is készítenek, én legalábbis nem találtam egyelőre.
szupermenek mindenhol vannak, a következményeit már kifejtette Bálint kartács.
Viszont az AS-nél előfordulhat, hogy a mellényen, térdvédőn, nadrágszáron, hátizsákon, stb. találatot észre sem veszed. (Játékon, ha vannak bírók, ők ezt is nézik!) Erre jó a sorozatlövés, mert akkor egy találatot biztosan érzékelni fog az ellenfél...
Fegyverhalálnál tartalék/oldalfegyver kell - és ildomos ezt gyorsan elővenni, mert az ellen rendszerint nem vár sokat... ;)
ja, amúgy a nagy álmom egy CA33E... csak kissé sok az a 80 eFt de ha ügyes vagyok, azt mondják, 50-ért is lehet találni. Igaz ez? És még úgy sem olcsó...
Aha :) Velem az történt, hogy sikerült becserkésznem egy illetőt, és rárohantam, már küldve neki, mire ordítozott, hogy hagyjam abba, oké, eltaláltam, ne bántsam tovább. Odaértem már majdnem, mire magára nézett, hogy nahát, ez csak a combja, és lőtt egyet... Elgondolkoztam rajta, hogy szarrápumpálom ott helyben, de mivel egy jóbarátom egyik kollégája volt, és nem tudtam, milyen alárendeltségi viszonyban vannak, úgy döntöttem, nem akarok neki ártani ezzel a dologgal, szépen eloszlott a fejemből a vörös köd, lementem a pályáról, nem veszekedtem.
Utána a következő pályán egy csapattársán "toroltam meg" a dolgot, hogy biztos legyek a dolgomban, küldtem bele vagy huszat :) Mutatta, hogy szépen néz ki, köszöni szépen. Hát, ez van.
Fegyverhalálnál szépen átveszed a kezedbe a csípődön lógó pisztolyt, és azzal nyomod tovább?
A találat önbevallás elvén működik. Akiről kiderül, hogy csal, az (1) nem kívánatos személy lesz a pályákon, (2) álláspontja megváltoztatására egy erősebb fegyverrel mért hosszú, testre mért sorozattal próbáljuk meggyőzni. :-)
A találat a teljes testre számít, sőt a fegyverre is, ezt hívjuk "fegyverhalál"-nak.
Voltam már paintballozni, nagyon tetszett, de néztem mostanában ezt az airsoft irányt is. Kérdés: A paintballnál ugye nyilvánvaló, hogy lelőttek, ott a festék, ez airsoftnál hogy megy, becsületre?
Csak mert paintballon voltak inkorrekt ellenfelek is - hosszú -, és hát kíváncsi vagyok, itt ez hogy oldható meg, hiszen látom, vannak versenyek.
Valamint airsoftnál mi számít találatnak? szintén csak a törzs és a fej?
Helosztok! Eladó Cyma MP5 -ös airsoft! új, a dobozból csak ki lett véve, körbe fotózni, meg lőttem vele kiprobálásbol 10-15-öt! Hordszíj, akksi, töltő, kihúzható váltámasz, két tár van hozzá, red-dot célzó, hangtompító. Irányár: 12E Ft
- Tokyo Marui SIG-552 - HurricanE fem kit - HurricanE fem top rail - Guarder acel side rail - Guarder acel felhuzokar - Guarder acel gas block - Prometheus M100 rugo (325-330 fps) - ICS szivacsozott fem elso markolat - 1x gyari loszerimitacios 43 as low cap - 4x MAG 120 as midcap - fegyverlampa+marokkapcsolo(ez kontakthibas)+mount gyuru - dobozaban - aksi nelkul (mini type megy bele) - hasznalt, de jo allapotban
Ar: 120 000 ft
---------------------
Elado Marui Glock 18C AEP
- Gravirozott fem szan, - tartalek 30as tar (tehat ossz 2db 30as van hozza) - tartalek 100as hosszu tar - tartalek aksi, - Alap marui tartozekok.
Igény esetén Budapesten eladó az alábbi WE HiCapa 5.1 Van hozzá greengas póttár, CO2 -es tár(ritka), műanyag fekete szivacsbélelt hordtáska, amibe mindez belefér. Az ár így egyben 38e. lenne (36+7,5+10=53,5e új árak 71%) Makulátlan, karcmentes állapotú, pár száz lövéssel. Játékon sosem volt. Emailem publikus.
Én MP40-et,néhány kolléga szintén.Az amcsik tomsont-t. Voltunk úgy 100-an de sajnos korhű ruha+ fegyver csak kb 30 %-nak volt.Aki viszont felöltözött az nagyon szépen nézett ki screaming eagles, a Hunyadi, meg az ss. ww2-es dzsipp is került.De aki vietnami kalapban jött az rombolta az illúziót.
Vérzik a szívem és éjszakánként sírok,de 14-én nem tudok menni a partraszállásra mert dologozom......: ((((((
Tegnap volt részem baráti tűzben. 4-en védtük be a 2-est (pálya végén kis épület), 2-2-es csoportokban az épület két végén. Az én oldalamon kilőtték a társam, és rohamra készültek, ezért átrohantam a másik oldalra, ahol volt a másik csapat. Kiáltotta is az egyikük, hogy "vigyázz! vigyázz!", láttam is, hogy belövik a szobát, ezért megálltam az ajtóban. A Kákalaki meg csak annyit hallott, hogy "vigyázz!", meg hogy valaki bejött az ajtón. Megfordult és belémnyomott egy sorozat, amit én illedelmesen megköszöntem.
Én sem láttam játékon ilyet :), de II. VH-s scenarioban esetleg "oroszos tömegroham" ellen biztos jó... Épületharcban védett (bunker) bejárat kipucolása szintén alkalmas lehet... :)
Big-B jól mondta, kínai red-dotot nem kellene éles fegyverre felszerelni, nem fogja kibírni. Általában 20 mm széles szabványos rail-ra lehet felszerelni, ha nincs ilyen a fegyvereden, akkor vagy venned kell, vagy készíttetned. (Egyik sem lesz túl olcsó.)
A katonai topikban volt szó a pirospont-optikáról, olvass vissza ott!
Múltkor egy kis fenyvesben rejtőztem,ugy 10 méterre megállt előttem egy dzsip. leugrott 5 amerikai és jöttek felém, na ott pont jó lett volna, egyébként úgy szőr mint a gránátvető