"Mi a köze ha egyesek arról álmodoztak mar évekkel ezelőtt is, hogy feldaraboljak az országukat, mert revízió ? Tudod talán ok okozati kapcsolat."
Ez az állításod, amellett, hogy teljes mellébeszélés, úgy hülyeség, ahpogy van!
Ugyanis, ha még nem lenne világos, a magyar állam, az ukrán állammal kötött szerződésben sajnos lemondott a területi igényeiről. Tehát a lényeg a hivatalos magyar politika álláspontja, nem pedig az, hogy ki mit ír, és mi a véleménye az igazságtalan trianoni diktátumról. Továbbá pedig az, hogy a szerződésben foglaltakat az ukrán állam szegte meg azzal, amikor megfosztotta az uralma alatt élő magyarságot az általa is elismert jogaitól, és durva, időnként terrorizmusig fajuló magyarellenes politkába kezdett, amit sajnos máig folytatot. Tehát ne hazudozz itt össze-vissza, hanem próbálj a valóság talaján maradni, még ha nehezdre esik is!
És, hogy ne halj meg bután, nem árt, ha tájékozódsz is:
2 cikk.
A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs, és nem is lesz területi követelésük.
17 cikk.
: A Szerződő Felek, teljes összhangban az új Európáról szóló Párizsi Kartával és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet más, vonatkozó dokumentumaival, kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy a népeik közötti baráti kapcsolatok, valamint a béke, az igazságosság, a stabilitás és a demokrácia megkövetelik, hogy kölcsönös védelemben részesüljön a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitása és ennek biztosítására meg kell teremteni minden szükséges feltételt.
A Felek egyoldalú és közös lépéseket tesznek, hogy előmozdítsák e kötelezettségek végrehajtását az 1991. május 31-én aláírt „Nyilatkozat a Magyar Köztársaság és az Ukrán SZSZK együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén” című dokumentumnak és az ahhoz csatolt „Jegyzőkönyv”-nek megfelelően. A Felek nemzetközi kapcsolataikban önállóan és közösen is fellépnek a nemzeti kisebbségekre vonatkozó nemzetközi dokumentumok megvalósítása érdekében.
A szovjet megszállásal kapcsolatban pedig jobb ha tudod, hogy hazánk sorsát már a teheráni konferencián (1943) eldöntötték, amikor úgy határoztak, hogy a Balkán és Magyarország Szovjet befolyási övezet lesz. Tehát ha nem támadtuk volna meg a SZU-t, ami természetesen ettől függetlenül hiba volt, akkor is szovjet megszállás alá kerültünk volna...
Magyarság "megsemmisítésről" meg pofázz a ruszkiknál, az orosz propagandádat nyomva!
Miután az ukrajnai magyarság ellen az ukrán állam folytat erőszakos beolvasztó politikát, ami esetenként megfélemlítő terrorizmusba torkollik, így szerény eszközeimmel ez ellen tiltakozom még akkor is, ha ez neked nem tetszik. Az a tény pedig, hogy - ezek szerint - te nem vagy képes figyelembe venni az ukrán soviniszta-fasiszta politikát, ami az uralmuk alatt élő magyarság ellen irányul, és felszámolására törekszik, téged minősít nagyon lefelé!...
A lengyelek nem támadták meg a szovjetet, mégis azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül: 45 év kommonizmust. Az oláhok viszont megtámadták a szovjetet, jutalmul meg is kapták Erdélyt. Hogy is van ez, nagyokos...?
Mi a köze ha egyesek arról álmodoztak mar évekkel ezelőtt is, hogy feldaraboljak az országukat, mert revízió ?
Tudod talán ok okozati kapcsolat. De persze a jó magyar örök kifogás, mindig más a hibás mert nem tetszik nekik amit mi csináltunk.
Ez volt Trianonnal (de miért? hat mi csak elkezdtek az egészet. ja és nem is mi voltunk az osztrákok)
Ugyanez ez a 40 éves szovjet megszállással is (de miért? hat mi csak megtámadtunk titeket, ja, de az se mi voltunk hanem a nemetek, mi csak turistáskodni mentünk az ukrán legyilkoltakat azért ne kérdezzék erről).
Ja, hogy Ukrajna feldarabolásról álmodozunk, de utána sírunk hogy de a nyelvtorvény...oh az a borzalom, de miért, ha mi csak egy kis apró Karpataljat szeretnenk vissza, mert az nekünk jár.
Mi köze ennek ahhoz, hogy az ukrán állam soviniszta-fasiszta szellemiségű politikát folytat, aminek célja az uralma alatt élő magyarság megfélemlítése és megsemmisítése?!...
....Szerintemúj útra kell lépnie a nemzetpolitikának: s e harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja. 1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt. Most is ez a feladat: megnyerni egyik vagy másik nagyhatalmat az ügy érdekében. Okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat. És nem vagyunk kilátástalan helyzetben: ha az országcsonkítás 98. évfordulóján erős magyar lélekkel mondjuk ki a nemzeti összetartozást, akkor nemzetünk mögött a véres, de csodálatos történelmünk, előttünk pedig a rejtélyes, ám megnyerhető jövő áll.
Azzal ugyanis, hogy ne küldjünk fegyvereket az ukránoknak, teljesen egyetértek. Sőt, azt is is elítélem, hogy a egyes NATO országok fegyvereket küldenek Ukrajnába, mer ezzel csak elhúzzák a háborút, aminek következtében mégtöbb ártatlan ember hal meg. És sajnos azzal is kell számonunk, ha netán Putyinnál teljesen elszakad a cérna éppen a fegyverszállítmányok miatt, először Ukrajna szomszédait támadja meg, és nem Hollandiát, Belgiumot, Németországot, stb. Tehát a szenvedő felek elsősorban ismét mi leszünk. Talán ezt is érdemes lenne megfontolni, nem? Mindenesetre több mint feltűnő, hogy mialatt sűrű kroki könnyeket hullatva, serényen aggódsz itt Ukrajnáért, az ott élő magyarokért mintha nem lettél volna ennyire ügybuzgó...
A videó a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Lehocki Tivadar társadalomtudományi kutatóközpont „Kisebbségfigyelő monitoring” c. kutatás összesített eredményeit mutatja be.
A kutatók csak 2014 – 2018 között 426 magyarellenes megnyilvánulást rögzítettek, köztük nagyon súlyos terrororcselekményeket is.
Nem szószerinti idézet a videóból:
A magyarellenes megnyilvánulásokat számbavéve a kutatóközpont szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarsággal szemben folytatott állampolitika céltudatos és következetes múdon törekszik a magyar közösség asszimilációjára, ami lényegében egy népcsoport felszámolását, megsemmisítését jelenti.
Ezen magyarellenes megnyilvánulások véghezvitelében sok esetben egyaránt szerepet vállalnak vagy hallgatólagosan segédkeznek mind az állami szervek, mind az államhatalom központi- és terület végrehajtó szervei, mind a politikai pártok, továbbá a hírközlőszervek (média) széles skálája, és az ukrán nacionalista erők is.
Az alkalmazott eljárás egyszerű, de igen hatásos. Az ukrajnai sajtóban, melyet politikai pártokhoz kötődő személyek birtokolnak, heves támadások irányulnak a magyar közösség-, a magyar intézmények- és szervezetek-, valamint a közösség vezetői ellen, hamis és megalapozatlan rágalmakkal és vádakkal mérgezve a közvéleményt, szeparatista, ukránul nem beszélő, államellenes egyénenként bemutatva az ország 0.2%-át kitevő maroknyi, ám legszervezettebb nemzeti kisebbségét. A több éve tartó lejárató és gyűlöletkeltő ukrán médiahadjárat és a bekövetkezó események kétségkívül aggodalomra adnak okot...
Magyarán szólva ez azt jelenti, hogy nem fosztják meg a díjtól Putyint – hiszen nem is birtokolhatja azt jelenleg –, csak épp hatályon kívül helyezik a cím odaítéléséről szóló határozatot, amennyiben a szenátus a következő ülésén megszavazza az erről szóló javaslatot.
Ott pontosítanék, hogy nem a Románia támadása miatt vesztettek a Központi hatalmak (feltételezem, hogy az 1916-os román támadásra gondoltál), hanem az USA hadbalépése miatt az Antatnt oldalán. A bresszt-litovszki béke megkötése után ugyanis felszabadult a keleti front, és így a németek kb. 50 hadosztályt átcsoportosíthattak a nyugati frontra, amivel a Központi hatalmak lényeges erőfölénybe kerültek az Antanttal szemben. Az USA hadbalépése azonban sajnos megváltoztatta az erőviszonyokat az Antant javára, ami az Antant győzelmét hozta...
(Ennyire azért nem egyszerű, mert az oroszok előbb megállításához, majd megveréséhez nekünk meg német seregek segítségére volt szükségünk. Azaz, az elején inkább az látszott, hogy csak a Monarchiát az oroszok meg tudnák verni. De ez már csak árnyalás.)
Az I. vh-t a szerbek és a ruszkik robbantották ki. Belgrádban tele volt a gatya, a kormány elfogadta volna az OMM ultimátumát, akkor változtattak, amikor II. Mikulás kjijejelentette, hogy Orosztországnak van ereje háborúra. Ennek valkóságtartalmát nem csak az előző japán háború, de a későbbi fejlemények is jelzik. Hülyére vertük őket. Ha Románia nem támad, ami miatt az orosz frontról kellett német és OMM csapatokat átvinni, simán kapituláltak volna.
Történészek mán rég' megírták, hogy az első háborút mindenki akarta. Csak Magyarország nem. De a német titkoszolgálat meggyőzte végül Tiszát, hogy Oroszország mindenképpen meg akarja Szerbiával egyetemben támadni az OMM-t, de most még nem alkalmas nekik, tehát most kell lépni, nem megvárni, amíg a muszka gőzhengernek kedvez a helyzet...
Mint mondta, Magyarország 1990 óta erőteljesen támogatja azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy megbüntessék azokat, akik súlyosan megsértik a nemzetközi jogszabályokat, illetve a humanitárius szabályokat. Így tett már a délszláv háborúk idején is. Magyarország jelenleg tagja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is, és kiemelt felelőssége van abban, hogy a bűnök elkövetői elnyerjék büntetésüket.
MOST IS MONDTA A FENTI 2018-as szövegét az Ensz-ben?
Vagyis a képmutató, álszent, fájdalmaink iránt megértést nem tanúsító "művelt" Nyugat kergetett minket bele az igazságtalan Trianonnal ebbe a szituációba
Oh persze. A nyugat a hibás hogy az 1VH-t elkezdo, ELLENUK harcolo es azt elvesztő magyarok kegyeit nem kereste a revizojara.
Ennyire hülye nép nem lehet ami ilyenekben hisz...
Újra nyomjuk a szovjetek megtámadtak hat mi csak azert megyunk a nacikkal ellenuk dumat.
Telekinek a jugok mián fájt a feje (golót, hát bele), a szovjetek megtámadása később gyött. A szovjeteket "kénytelenek" voltunk megtámadni, hiszen a rabló tótok s tolvaj oláhok mán meneteltek együtt a németekkel a szovjet ellen, s így veszélybe kerültek a bécsi döntésekkel kicsikart revíziós területeink - igaz, Horthynak, mint meggyőződéses antibolsevistának nyalván nem is esett túlzott' nehezire a bolsevizmus elleni "keresztes háborúban" résztvennie.
Vagyis a képmutató, álszent, fájdalmaink iránt megértést nem tanúsító "művelt" Nyugat kergetett minket bele az igazságtalan Trianonnal ebbe a szituációba - ám ők Pilátus módjára mossák kezeiket azolta is...
De közben a kormányközeli sajtóban tett oroszbarát megnyilvánulások a kormányoldal oroszbarátságát erősítik,
sőt:
Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerda este egy az egyben felmondta az orosz álláspontot a csak Moszkva által elismert két kelet-ukrajnai orosz bábállamról, és a háborús veszély miatt Ukrajnára hárította a felelősséget.
Mondja ki világosan, hogy Ukrajna határai sérthetetlenek. Szóval viselkedjen becsületesen. Esetleg olvassa el ma reggel Teleki Pál miniszterelnök búcsúlevelét. Ugye érti, hogy miért!?