Isten véleménye a húsevésről egyértelmű: az Édenben nem engedte és az új földön sem lesz állatok lemészárlása táplálék gyanánt. Ennél egyértelműbb, úgy gondolom, nem is lehet a Biblia Jahova véleményéről a húsfogyasztással kapcsolatban. Akkor mi miért is gyilkolunk le állatokat étkezés céljából, ha nincs rá amúgy a szervezetünknek szüksége!? Azért, mert a Biblia nemcsak Jahova állásfoglalását jelenti ki a húsevést illetőleg, hanem arról is tájékoztat minket, hogy ez egy beteg, degenerált világ. Bizony, állatokat legyilkolni és fölfalni beteg, degenerált viselkedés. Ha normális dolog volna, akkor az Édenben lett volna húsevés, csakúgy, mint ahogy az új földön is lenne majd. De nem volt és nem is lesz! És bizony az Éden, és az új földön helyreállított édeni állapotok a normális állapotok, nem pedig a bűneset utániak. A mostani degenerált világ beteg: ezért kell elpusztulnia.
Mint már említettem: ez a világ degenerált, az emberek viselkedése, gondolkodása, önzése, érzékisége miatt. Ezt Ésaiás úgy fejezi ki, hogy "minden fej beteg", Jézus pedig úgy, hogy az ember szíve "kemény". Jézus szerint azonban volt olyan állapota az embernek, amikor nem volt kemény az ember szíve. Szerinte ez a "kezdetben" volt, a bűneset előtt. Jézus szerint az volt az ember normális és a mostani az abnormális állapota. Akkor nem volt rabszolga- és ágyastartás, többnejűség, húsevés - most van. Mindezeket persze megengedte Jahova az ember keményszívűsége miatt, ám kezdetben nem így volt.
Sajnos keményszívűségünk okán kellett Jézusnak feláldoznia magát értünk. Ha az ember nem esett volna bűnbe, azaz nem vált volna önzővé, vagyis keményszívűvé, Jézusnak soha nem kellett volna meghalnia. Az Ő áldozatára mutattak előre az állatáldozatok. Tehát nem viccből kellett Jahovának olyan súlyos döntést hoznia, hogy állatokat legyilkoltasson. Nyomós oka volt rá: az ember keményszívűsége. Isten nem annak örült az állatáldozatok kapcsán, hogy a hívek állatokat gyilkoltak, hanem annak, hogy belátták: Fia - Akire az állatáldozatok előre mutattak - áldozata árán lehet kizárólag helyre-/visszaállítani a normális állapotokat. Ennek a belátásnak a megnyilvánulása volt az állatáldozatok bemutatása az igaz hívek részéről...
Engem pl. érdekelnek a vallási megközelítéssel kapcsolatos gondolataid.
Igaz, hogy Béla nyitotta ezt a topikot, igaz lehet az is, hogy ugyanez a Béla általában nem reagál a hozzászólásaimra, de hát az van, hogy topikot nyitott; nem egy magánlakást.
Szóval leírod a gondolataidat a húsfogyasztással kapcsolatban?
Hát úgy hogy beírt egy nullát - ahogy az 20 éve szokás. Akarsz róla beszélni te hogyan szeretnéd?:-) Az egymás jobb megértésének a legjobb módja az egyenes kommunikáció. Ha nem tetszik valami és nem azt mondod a másiknak, hogy te figyelj ez azért meg azért nem tetszik, hanem azzal folytatod, hogy a te anyád is, akkor ettől kezdve nem az eredeti problémáról fog szólni a történet, hanem az egymás zaklatott lelkiállapotáról. Ha jól értem és sejtem, akkor az élőlényekkel való erőszakmentesség vallási és erkölcsi vonatkozásairúl szólna a topik, ehhez képest két hozzászólás után tudtál konfrontálódni egy másik élőlénnyel (ha ugyan élőlény és nem egy általa írt fórumozó szoftver:-))
Azzal hogy lenullázott? Idők végtelenje óta udvarias gesztus, a beszélgetés szándékának jele - ha ezt nem tudod akkor ez ismeretlen kulturális terepen vagy.
Igen, sajnos elkerülhetetlen, hogy ártsunk. Ebben egyetértünk. De csak eddig. Itt viszont elválnak útjaink. Te aszondod, hogy mivel úgyis elkerülhetetlen, hogy ártsunk, maximalizáljuk az ártást. Ártsunk minél többet: ássunk el minél több kutyakölyköt élve, fojtsunk lavórba minél több kölökmacskát, fűrészeljük el minél több állat nyakát. Nincs rá szükségünk, de miért ne?! Krisztusban szabadságunk van rá! Én pedig azt mondom, hogy mivel úgyis elkerülhetetlen, hogy ártsunk, minimalizáljuk az ártást: minél kevesebbet ártsunk. De ezt nem értheted, endi...
és milyen zabálni a finom kenyeret, krumplit, kukoricát, amelyek termesztésekor a hatalmas szántó gép aranyos kis pockokat, egereket vág ketté, a felhasznált vegyi anyagok miatt madarak, őzikék pusztulnak el mindenféle mérgezésben, szörnyű kínok között. te meg zabálod a finom teszkós, cba-s, aldis kenyeret, krumplit, kukoricát...
Ennek a macskának pl. éppen kettő percig tartott, amíg elevenen szétégett - egyes hívek szerint Krisztusban szabadsága volt rá, hiszen az ember uralmat kapott felette (7:42-tól):
Vajon milyen érzés lehet élő kutyakölyköket eltemetni? Milyen mély a gödör? Nyüszögnek, még a szemúk sincs nyitva, az igaz keresztény meg hányja rájuk a fökdet, majd megtörli a száját és azt mondja: nem csináltam semmit? Na, és kölökmacskát lavórba fujtani? Megy a bátor hívő tököslegény megfogja őket, vinnyognak szerencsétlenek? Egyesével nyomja a víz alá őket? Vagy nem lacafacázik, sok a dolga, egszerre mind a hatot? Meddig bírják? Esetleg szórakozásból magában fogadásokat köt, melyikük bírja tovább? Hogy megyen ez, endi, faluhelyen, te tudod...?
Isten véleménye a húsevésről egyértelmű: az Édenben nem engedte és az új földön sem lesz állatok lemészárlása táplálék gyanánt. Ennél egyértelműbb, úgy gondolom, nem is lehet a Biblia Jahova véleményéről a húsfogyasztással kapcsolatban. Akkor mi miért is gyilkolunk le állatokat étkezés céljából, ha nincs rá amúgy a szervezetünknek szüksége!? Azért, mert a Biblia nemcsak Jahova állásfoglalását jelenti ki a húsevést illetőleg, hanem arról is tájékoztat minket, hogy ez egy beteg, degenerált világ. Bizony, állatokat legyilkolni és fölfalni beteg, degenerált viselkedés. Ha normális dolog volna, akkor az Édenben lett volna húsevés, csakúgy, mint ahogy az új földön is lenne majd. De nem volt és nem is lesz! És bizony az Éden, és az új földön helyreállított édeni állapotok a normális állapotok, nem pedig a bűneset utániak. A mostani degenerált világ beteg: ezért kell elpusztulnia.
Mint már említettem: ez a világ degenerált, az emberek viselkedése, gondolkodása, önzése, érzékisége miatt. Ezt Ésaiás úgy fejezi ki, hogy "minden fej beteg", Jézus pedig úgy, hogy az ember szíve "kemény". Jézus szerint azonban volt olyan állapota az embernek, amikor nem volt kemény az ember szíve. Szerinte ez a "kezdetben" volt, a bűneset előtt. Jézus szerint az volt az ember normális és a mostani az abnormális állapota. Akkor nem volt rabszolga- és ágyastartás, többnejűség, húsevés - most van. Mindezeket persze megengedte Jahova az ember keményszívűsége miatt, ám kezdetben nem így volt. Sajnos keményszívűségünk okán kellett Jézusnak feláldoznia magát értünk. Ha az ember nem esett volna bűnbe, azaz nem vált volna önzővé, vagyis keményszívűvé, Jézusnak soha nem kellett volna meghalnia. Az Ő áldozatára mutattak előre az állatáldozatok. Tehát nem viccből kellett Jahovának olyan súlyos döntést hoznia, hogy állatokat legyilkoltasson. Nyomós oka volt rá: az ember keményszívűsége. Isten nem annak örült az állatáldozatok kapcsán, hogy a hívek állatokat gyilkoltak, hanem annak, hogy belátták: Fia - Akire az állatáldozatok előre mutattak - áldozata árán lehet kizárólag helyre-/visszaállítani a normális állapotokat. Ennek a belátásnak a megnyilvánulása volt az állatáldozatok bemutatása az igaz hívek részéről...