A fórumot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola – ezen belül is Fiera és kölykei – iránti rajongás indította útjára. De nemcsak róluk lesz szó, hanem MINDENről, ami a kutyatartást, és a felelős gazdivá válást segítheti. Tippek, praktikák, nevelés, ápolás, egészségvédelem, állatvédelem, kortól, nemtől, fajtától függetlenül. És persze igyekszünk majd nyomon követni a 6 vakvezető-tanonc útját is, nem feledve küldetésük fontosságát.
Az egyik nagyon kedvelt színésznőm, különösen a "Marley & én" című film óta!
Jennifer Aniston
A Jóbarátok című sorozat által ismertté vált Jennifer Aniston egész életében rajongott a kutyákért. A színésznő úgy véli, a négylábú kedvencek által nyújtott szeretet semmihez sem fogható. Nem ítélkeznek, örökké hűségesek és mindig lehet rájuk számítani. Kutyáit a legjobb barátainak tekinti, akikről gyakran posztol a közösségi média oldalain is. Amikor Norman nevű kedvence 15 éves korában elhunyt, nevét a lábfejére tetováltatta, hogy mindig együtt sétálhassanak. 2019 nyarán Dolly, a fehér németjuhász is átkelt a szivárványhídon. Testét virágszirmokkal fedték be, és így helyezték végső nyugalomra. Jelenleg két négylábúval osztja meg otthonát, akiket Clyde-nak és Sophie-nak hívnak.
Alain Delont kutyáival együtt helyezik végső nyugalomra
Alain Delon minden pillanatát megosztotta kutyáival. Még életében úgy rendelkezett, hogy négylábú társai mellé temessék. A színészlegendára és állatszeretetére emlékezünk.
Alain Delon jobban szerette kutyáit, mint az embereket
Alain Delon legtöbb rajongója számára nem volt ismeretlen, hogy a világhírű színész imádja a kutyákat. Minden egyes, vele készült interjúban kifejezte csodálatát a kutyák és saját kutyái iránt. Már évekkel ezelőtt úgy rendelkezett, hogy halála esetén saját birtokán, a már örök nyugalomra tért kutyái mellé temessék majd őt is.
"Általában az ember minden tulajdonságával rendelkeznek, csak sokkal kevesebb hibával. Megvan bennük a lojalitás, a „mester” szeretete, anélkül, hogy tudnák, ki és mi az a mester. Mindig megérintenek az otthontalan kutyák az utcán. Nem tudják, hogy a „mesterük” hajléktalan. Szeretik azt az embert, ahogy minden kutya szereti a gazdáját anélkül, hogy tudná, ki ő. Szerintetek a családom kutyái tudják, hogy én vagyok Alain Delon? Egyáltalán nem érdekli őket. A kutyáim szeretnek engem, nem tudják ki, vagyok és mit csinálok. Gondolkodás nélküli szeretet, tiszta és igaz szerelem."
"A kutya tudja, hogy elmész, de nem tudhatja, hogy visszajössz. Ez mindig egy félelem lesz bennük. Egyszer azt mondtam, hogy az igazi magány az, amit a kutyám szemében látok, amikor elmegyek."
Ha délelőtt 11 órás kezdetű progira mennék, akkor ezek szerint földalattival el tudok oda jutni. A lépcsőket rendes körülmények között inkább gondosan elkerülöm, ha lehet, de ez esetben vagy bevállalom, vagy a Király utcán trolival elmegyek a Lövölde térig, és onnan átsétálok a Köröndre.
Elég nagy praxim van már B verziók kiagyalásában...
Úgy emlékszem, a Köröndön, vagy legalábbis ahhoz közel. A földalatti ki-bejáratokat gondosan szabadon hagyják, őrség van, de nem bunkók. Igaz, lehet, hogy este már kissé erőteljesebben kell fellépni, de addigra én már nem leszek ott.
Igen voltam néhányszor. Kirakodóvásár, eszem-iszom, és sok-sok színház, főleg jegypénztárak, Ott kaptam kedvet a Bábszínház Szerb Antal-kód előadására. Van a Nagyszínpadon zene, tánc, és az előtt ülőhelyek is vannak. No meg az egyébként is meglévő utcai padok.
Sokban hasonlít a Pozsonyi Piknikre.
Azért itt tárgyaljuk, mert párhuzamos a Dogz fesztivállal, és az egyik helyről a másikra elég könnyű eljutni. Igaz, a TeFeszt háromnapos, péntek-szombat-vasárnap.
Ezt ma olvastam - linkje nincs, megpróbálom betenni.
Kristina Calu - Buksi (Kétperces novella) Ma már sokadszor jön ide hozzám ez a kedves lány. Érzem rajta, mennyi szeretet van benne, de belőlem most minden hiányzik, aminek a leghalványabb köze lenne az élethez. Aggódik értem, mert két napja nem ettem egy falatot sem. Akkor hoztak be ide. Egészen addig volt otthonom, emberem, de egyetlen pillanat alatt mindez köddé vált. A sátor, amiben éltünk semmivé foszlott, ahogy Ő is. Csak egy kis meleget akart ebben a kora tavaszi hidegben. Én kijöttem, hogy könnyítsek magamon, aztán ha már kint voltam, kicsit körbeszimatoltam a környéket. Mire visszaértem, már narancsszínű lángok borítottak mindent. Ha ott maradtam volna vele, még együtt lehetnénk. Olyan nagy itt a zaj, én viszont csendre vágynék. Arra a csendre, amit az elmúlt tíz év alatt megszoktam. Sokat vándoroltunk, mire rátaláltunk az erdő szélén arra a kis helyre, ahol letáborozhattunk. Akkor azt mondta, ez lesz az. Nem tudtam, mire gondol, de attól kezdve nem mentünk többé sehova, csak a környéken sétáltunk, ételért mentünk. Néha leültünk egy olyan helyen, ahol sokan jártak, és akkor utána néhány napig nem kellett újra útra kelnünk. Mielőtt egymásra találtunk volna, teljesen egyedül éltem. Aztán egy nap, amikor már napok óta nem ettem, odasettenkedtem hozzá, mert nagyon finoman illatozott a tányérja. Nem zavart el, nem kiáltott rám, hogy takarodjak. Helyette adott egy darabot az ételéből, és kedves hangon beszélni kezdett hozzám. Nem csak az étel miatt maradtam mellette. A hangja és barátságos keze is maradásra bírt. Megint itt van a lány. – Buksikám! Még mindig nem nyúltál az ételhez. Pedig muszáj lenne enned. Nem tudom, mit mond, de neki is annyira kedves hangja van, hogy arra vágyom, bár itt maradna velem. Odatolja elém a tálat, amiből íncsiklandó illat árad. Azt akarja, hogy egyek. De nekem fáj a szívem, és semmi kedvem az ételhez, bármilyen finoman illatozik is. Felém nyúl, megsimogatja a fejemet, és én egy pillanatra egy másik kezet képzelek a helyébe. – Egyél, te drága! Nem akarom, hogy megbetegedj. Tudom, mennyire hiányzik a gazdi, de akkor is meg kell próbálnod. – Még egy kicsit tol a tálon, hogy közelebb kerüljön hozzám. Ránézek a lányra, szomorú a tekintete, és érzem, hogy én vagyok az oka ennek a szomorúságnak. Felállok, odalépek a tálhoz, és eszem belőle egy kicsit. – Jaj, de ügyes vagy! Úgy van, jó kutya, egyél szépen – biztat lelkesen. Most megint jó kutya vagyok. Ő is gyakran mondta ezt nekem. Megeszek mindent, ami a tálban van, hogy jó kutya legyek. – Buksi! Micsoda étvágyad van! Nagyon–nagyon ügyes kutyus vagy. Most már sokkal vidámabb a hangja, én pedig megmozdítom kicsit a farkam, hogy tudja, hálás vagyok a törődésért, a kedvességéért, odaadásáért, kitartásáért. És ő rögtön megérti. – Nagyon szívesen, Buksikám! Még egy kicsit ott üldögél velem, aztán újra egyedül maradok. Másnap kimegyünk az udvarra. Ehhez nagyon nincs kedvem. Túl nagy itt a zaj, mindentől megrettenek. A kedves lány látja rajtam, hogy nem érzem jól magam, ezért miután elvégeztem a dolgom, rögtön vissza is visz a helyemre. Mert most már ez a helyem. Ez az apró kuckó, aminek kemény az alja, és rács van az elején. Látogatók jönnek. Mindenféle szagokat hoznak magukkal. De én mintha ott sem lennék. Hallom, amint valaki azt mondja: „nem túl szép, és öreg is”. Nem tudom, ez mit jelent, de szinte le sem lassítanak. Mennek a napok. Már rendesen eszem, és Enikő (mert mostanra a nevét is megtanultam) nagyon boldog. Az udvart azonban még mindig nem szeretem, és sétálni sem akarok menni. Igazából azt szeretném, ha rajta kívül mindenki más békén hagyna.
Látogatók jönnek. Ahogy már annyiszor az elmúlt hetekben. Leguggol hozzám valaki, és szelíden néz rám. Szeretet és izgalom árad belőle. Meg egyfajta nyugalom. – Jaj, Istenem! Szia, Buksi! Már nagyon vártam a találkozást. Életben még szebb vagy, mint a fotókon. Ugye, milyen édes és szép? – fordul a mellette álló férfihoz. – Nagyon aranyos – feleli a férfi. Neki is kedves, lágy hangja van. – Akkor? – kérdezi tőlük Enikő. Tele van reményteli izgatottsággal, én pedig nem tudom, mi történik, de valahogy rám is átragad belőlük ez az érzés. – El szeretnénk vinni. – Ó, ez fantasztikus! Annyira örülök! Nem fogjátok megbánni. Buksi az egyik legédesebb kutya, akivel valaha találkoztam, pedig hat éve dolgozom itt. Buksi! Ez a te napod – fordul most felém, és én még mindig nem értem, mi történik, de nagyon jó érzések öntenek el. Enikő kinyitja az ajtót, és kimegyünk együtt az új emberekhez. A nő leguggol hozzám, megsimogat, és ad egy puszit a fejemre. Pont, ahogy annak idején Ő is tette. Becsukom a szemem, és átjár az ismerős, melengető érzés. Kicsit sétálunk együtt az udvaron, én elvégzem a dolgomat, majd kimegyünk az épület elé, ahol beszállunk egy olyan valamibe, amivel ide is elhoztak. Nincs bennem semmi félelem. Csak csupa jót érzek. – Hazamegyünk! – mondja a nő, és szeretettel néz rám. Tudom, mit jelent ez a szó. Haza, mondta Ő is mindig, és akkor elmentünk a sátorba, ahol télen nagyon hideg, nyáron pedig borzasztó meleg volt. Haza. De itt nincs sátor, hanem olyan ház van, amilyenben Enikőnél is voltam. Itt azonban csend van, és nyugalom. Csak a madarak hangoskodnak a fákon, meg a vizes tálkájuk körül. Az udvaron mindenfelé fű van, fák és virágok. Ahogy belépünk a kapunk, lekerül rólam a póráz. Lassan kezdem el körbe szimatolni a kertet. – Itt minden a tiéd, Buksi. A kert, a nagy ház és nézd csak, ez a kicsi is, amit neked vettünk, ha esetleg kint jobban éreznéd magad, mint bent velünk. Beszimatolok a kis házikóba, de nem megyek be. Talán majd később. A mellé kihelyezett tálból lefetyelek egy kis vizet, majd tovább nézelődöm. Szeretem a csendet, ami körül vesz. Az embereim leülnek egy mozgó valamire, és onnan figyelik minden mozdulatomat. Érzem, hogy jó helyen vagyok. Miután mindent végignéztem, bemegyünk a házba. Kaptam egy nagy, puha valamit. Tudom, hogy azon kéne feküdnöm, de még nem érzem úgy, hogy az az én helyem lenne. Inkább mellette fekszem a padlón. A nő lefekszik mellém. A fejünk egymás felé fordul. Ömlik belőle a rengeteg érzés. Mind csupa–csupa ragyogás. Hozzám nyúl és megsimogat, majd rajtam hagyja a kezét. – Soha többé nem kell az utcán élned. Soha többé nem fogsz fázni és éhezni – mondja, és bár most sem értem, mit jelentenek a szavai, kicsit beleremegek a sóhajba, ami kitör belőlem.
Igyekszem minél kevesebbet kimozdulni, de vásárolni kell. Ezt viszont reggel lebonyolítom, aztán itthon vagyok, és várom, hogy vége legyen.
A jövő hét végén lesz a Terézvárosi Fesztivál. akkor már "csak" 33 fok lesz, azt hiszem, el is megyek. De szeptembertől már barátibb hőmérsékletet ígérnek, és akkor is akad program bőven.
Még egy bő hét a 30 fok feletti nappali hőmérséklet, aztán már a huszonfokok jönnek.
Ha nem kell sehová mennem, elvagyok a kánikulával: amit délelőtt kimosok, legyen az takaró, pokróc is akár, koraestére már szárazon hozhatom be a loggiáról. Ezt nagyon élvezem.
Ami a kulturális szezont illeti, várom a különböző információkat. Még nincs hír pl. a tavalyi évadban indult program folytatásáról a Vígszínházban, vagy egy bérletről, amit nagyon várok.
Ma újra Lego volt velünk: Gabó megmutatta, mit tanított neki tegnap. Majd azt gyakoroltatta vele, hogy a kosárkáját fogja meg, és vigye oda annak, aki kéri tőle.
Először nem igazán értette, majd rájött, mit várunk tőle - ha nem is mindig, de volt, hogy tökéletesen meg is csinálta, amire mindnyájunk ovációja + persze a kiérdemelt jutifalat következett. A végére valószínűleg nem is belefáradt, inkább ráunhatott, ezért lefeküdt megpihenni.
Nekem meg nem csak megengedte, hogy magamhoz öleljem, de puszit is akart adni! Ő is érzi a belőlem felé áradó szeretetet! :-))
Később megjött Bea is - ő Gabó kiképzője -, és mesélte, Gaia ma Fejér megyében 100 birka terelését tanulta, ill. gyakorolta.
QR kódos regisztrációs rendszerünk van, amihez szükséges adatot párosítanunk. QR kód nélkül nem tudnak majd a rendezvény területre belépni, az esemény biztonsági és egészségügyi okokból (csak oltási könyvvel rendelkező kutyák léphetnek be a területre) le lesz kordonozva.
Az email címét nem használjuk máshoz- a hírlevelünkre ha szeretne később feliratkozhat, de azt Önnek kell külön kérnie.
Ha nincsen okostelefonja- a helyszínen lesz kint tablet, amin regisztrál és azzal beengedjük. Beengedéskor kap még egy karszalagot és onnantól kezdve azzal mozog mindenhova.A gyerekeknek nem lesz külön QR kódja- ők csak karszalagot kapnak.Nem a kód védi az embert, hanem az hogy regisztrált- mert más nem jöhet be a területre. Kérem bízzon bennünk, nagyon sok éves tapasztalattal rendelkezünk rendezvényszervezésben- ennél jobb módszer tömegeseményekre nincs, minden fesztivál is ezzel működik.
Üdvözlettel,Nikoletta"
Nos, majd eldöntöm, mit tegyek - bár lehet, azért oda fogok menni, fényképezőgéppel, hogy lássam, hány család jön ötletszerűen, azaz mindenféle előzetes regisztráció nélkül, és hogy akkor mit kezdenek velük! A korábbi riporteri reflexeim működnek... :-))
Furcsállom a dolgot. Képtelenség nagyszámú odalátogatót így ellenőrizni, az emberek jönnek-mennek, ha érdekli őket valami, akkor figyelnek, ha nem, továbbmennek.
Régóta szeretném megnézni a Campona Victrix kiállítást, de az is regisztrációhoz kötött. Nem értem, miért szükséges ez egy múzeumhoz? Kivéve a minden hónap harmadik hétvégéjét, akkor csak úgy besétálsz. Meg is tenném, ha nem lenne nagy a hőség hétvégén, így elhalasztva.
Ezek szerint maradok a Pozsonyi Pikniknél, ott jólesően tolonghatsz és nézegethetsz.
A Budakeszi Vadaspark 2 szürke farkasa, Ulán és Bajír átkelt a szívárványhídon. :-(( 13 évesek voltak, ami nagyon szép kor - vadon 5-6 évet élnek általában.
Az is nagyon nagy kincs a gazdájának, de lehet belőlük a vakvezetésen kívül egyéb segítő kutya is: pl. mozgássérültek, akár kerekesszékesek mellé, mert rengeteg dologra meg lehet tanítani őket. Pl. felveszi a földről, amit a gazdája leejtett, kinyitja az ajtót, a szekrény fiókját, a mosógép ajtaját, beteszi a mosnivalót, majd ki is szedi, felkapcsolja , ill. leoltja a villanyt, odaviszi pl. a telefont, a távkapcsolót, meg persze jelez, ha csöngetnek, ha hallássérült segítője.
Plusz van a másik típusú segítő kutya: ők kisgyerekek, kórházi betegek, idősek meglátogatásával, felvidításával, játékkal, kedveskedéssel aranyozzák be a találkozásaikat.
Bea is Halleyt, az egyik ilyen segítő labradorját Baráthegyiéktől vette évekkel ezelőtt.
Van azután a megfelelő fizikai adottságokkal, bátorsággal kiképzett romkutató, vagy a különleges szagokra betanítható, egészségügyi szagminták kiválasztásával felderítésre alkalmas labrador is.
Baráthegyiék nagyon alapos kiválasztási folyamat eredményeként döntik el, melyik kutyát milyen képzésre irányítják, ill. javasolják.
Rendszeresen kapom a hírleveleiket, számos kutyájuk történetét ismerhettem már meg az évek folyamán - csodálatos munkát végeznek. Az általuk tenyésztett labradorok a legkiválóbb vérvonalak továbbvivői.
