"Ezt jó tudni. Eddig valahogy úgy jött le, mintha egy helyi lakos lennél, aki ez alapján beleszólást akar abba, hogy mi legyen ott."
lakosság főnév -ot, -a (csak egyes számban)Vmely ország(rész), város(rész), falu lakosainak összessége.
lakos főnév -t, -ok, -a, -a (kissé népies) lakós1. Vmely országban, országrészben, városban, faluban lakó, élő személy.
Későbbi felhasználásra szívesen.
"Most, hogy a már megkezdett tervezés után lett tiltakozás, ezek voltak az opciók."
Hazugság, a lakossági meghallgatás óta van tiltakozás, ahol az aluljárós és bevágásos tervet mutatták meg azzal, hogy az aluljárós lesz és pont.
Addig a lakosság(!), és így egy tagja, pl. én, egy lakos(!) nem tudott semmit arról, hogy mi készül, hiszen mégis honnan tudott volna róla, ha nem mondják? Qwára senkit nem kérdeztek meg róla sem előtte, sőt valójában akkor sem, csak közölték, hogy mi a pálya, az érintettek szokják a gondolatot, hogy az egy éve több tízmillióból bővített házukat le fogják tarolni. No, ekkor lett tiltakozás, mert előtte semmi infó nem volt nyilvános. Tipikus neres módszerrel próbálták vinni a boltot, majd "meghosszabítják bicskéig".
Azért nem lehet már választani a felszíni átjárót, mert a szaniszló által felhergelt csürhe az elvágó hatás meg az 5 percenként járó kínai tehervonatoktól retteg.
Innentől fogva adott a közúti alul- vagy felüljáró igénye, mert falusi "metrót" senki nem fog oda építeni. Amíg pl. a 150-200 ezres megyeszékhelyeink több tízezres panelos lakótelepei is 30-60 percenként járó buszokkal vannak "ellátva", vagy éppen kirohadt az utasok alól a máv dízel járműparkja, beleértve a Balaton északi partját és a Tisza-tót is, addig nehogy már egy pesti falusi külső kerületbe építsünk "metrót", csak azért, mert a csürhe veri az asztalt, hogy nekik minden jár, hiszen ők értékes budapesti világpolgárok.
"Alig egy hete még te is leírtad, hogy az aluljáróval van bajod, és neked is megfelel a felszíni vasút, csak ne legyen kisajátítás:"
Igen, én ezt írtam, és nekem megfelel a felszíni kereszteződés. De te nem azt írtad, hogy én mit gondolok a dologról, hanem ezt:
"Az, hogy ne legyen különszintű csomópont, az egyértelműen lakossági kérés volt."
Én nem a lakosság vagyok, és a lakosság nem a felszíni csomópontot kérte, hanem a vasút vályatba helyezését a kereszteződésben!
"Abból lehetett választani, hogy vasút a felszínen és közúti aluljáró, vagy vasút a felszínen, és szintbeli átjárók."
Ez hazugság! Nem ebből lehetett választani! Abból lehetett választani, hogy a gépjárműforgalmat viszik a felszín alá egy olyasn aluljáróval, ami miatt ledúrják az egész környéket, vagy a vasútat viszik vályatba. Ezt a két lehetőséget vetették fel a közmeghallgatáson, erre mutattak látványterveket.
A FELSZÍNI KERESZTEZŐDÉS NEM VOLT OPCIÓ! Aki ezt állítja hazudik!
Semmi hazudozás. Abból lehetett választani, hogy vasút a felszínen és közúti aluljáró, vagy vasút a felszínen, és szintbeli átjárók. Ezek közül lett az utóbbi választva.
"Az, hogy ne legyen különszintű csomópont, az egyértelműen lakossági kérés volt."
Ez egy hazugság a részedről!!!!
Nem az volt a lakossági kérés, hogy ne legyenek külön szintű csomópontok, hanem az, hogy a vasútat vigyék a kereszteződésben a föld alá, ne az autóforgalmat ledarálva egy egész környéket!
És ezt nem a lakosság taláta ki, hanem a tervezők prezentálták a közmeghallgatáson ezt a két tervváltozatot (gigaaluljáró, és vasúti bevágás)!
Kb. 10 perc utánanézés után arra jutottam, hogy egy - legalábbis egyes szakaszokon - nulláról épülő nagysebességű vasút lakott területektől 500 méterre lévő állomásáról van szó, ahol nem kell egy-egy aluljáróhoz fél utcákat lebontani, az aluljárók egy része meg egy településkerülő úthoz kell.
Vagyis azonnal releváns példa lesz, amint a Bp-Bécs NSV Kisbértől Győr felé vezető ágáról, és az azt keresztező 81-es út Kisbért és Ászárt elkerürő útjáról lesz szó.
Ausztriában Wettmanstättenben 1,5 km-en három közúti aluljáró épült. Ez nem metró, ez a vasút, ez az elvárt műszaki szint. És ez nem is falu közepe, csak a széle. Ezt lehet tenni az elvágó hatás csökkentésére.
>Ilyenről továbbra sincs szó, csak a műszaki tartalom csökkenéséről a helyi kéréseknek megfelelően. Nyilván lehet vitázni sok dologról, de de itt igazán jó alternatíva nem merült fel.
80 km/h egyvágány szintben azon a helyen minden, csak nem korszerű.
Pestimrén a Nemes utcánál biztos, hogy senki nem tervezett közúti felüljárót, oda aluljárót terveztek, abból meg nehéz belátni bárkinek is az ingatlanába.
A hsz, amire reagáltam, konkrétan leírta, hogy "azt akarom, hogy ugyanazt a műszaki tartalmat ide is építsék be, mint a vonal egyéb településeire anélkül, hogy szétqrnák a környéket." Erre reagáltam, hogy ez életszerű, és részben egybevág azzal, amit te írtál: Nem az az igazságos megoldás, hogy minden méterre ugyanannyit költünk! Ahol több dolgot kell megoldani, ott bizony valószínűleg többet is kell költeni majd. Ez van.
közúti felüljárók nem vasút melletti ingatlanok lakóinak nyugalmát és privát szféráját is zavarják,
komplett szakaszok korszerűsítését úgy, ahogy van, lehúzzák - Ilyenről továbbra sincs szó, csak a műszaki tartalom csökkenéséről a helyi kéréseknek megfelelően. Nyilván lehet vitázni sok dologról, de de itt igazán jó alternatíva nem merült fel.
Több mindenben igazad van, amit írsz, de az egész levezetésed nem áll össze.
1. Valóban rengeteg fölösleges dolog épül.
2. A Déli Körvasút nem attól drága, hogy fölöslegesen magas műszaki színvonalú.
3. Londonban is CSAK a pad színéről, a bokorról és a térkő fajtájáról kérdezik meg az embereket, ne legyenek illúzióid.
4. Azt, hogy költségvetési pénzből el legyen-e költve 100 milliárd Ft a pestimrei és gyáli metróra, hadd ne a helyben lakók döntsék már el. Lehet itt több demokráciát követelni, jogosan, de ez országos hatókörű kérdés ez esetben. Legyenek alternatívák, hogy mi helyett lehet ezt választani, úgy oké.
Igen érdekes magyar hagyomány, hogy mindig azokat a dolgokat hagyjuk ki, amik a legfontosabbak lennének, és azt építjük, ami a legkevesebb hasznot hozza. Fölújítunk vonalakat 160-ra, hogy 120-szal járjunk rajtuk, de Csárdaszállásra rakunk aluljárót. Nem villamosítjuk a tram-traint, de építünk egy égbe emelt körforgalmat a kietlen puszta közepére Hódmezővásárhelynél. Solymáron épült új elkerülőút és körforgalom, de a P+R kisebb lett, mint amennyi autó előtte elfért a rakodótéren.
A vasútnak mindenhol egységes sebességre és tengelyterhelésre, kapacitásra, stb. kell kiépülnie, de pont ott, ahol a legtöbb zavart okozza, és ahol egyre több zavart fog okozni, ott kellene a leginkább változtatni. Pestszentimre és Gyál kertvárosok, a vasút tervezett megvalósítása jelentős elvágó hatást generál és a közúti felüljárók nem vasút melletti ingatlanok lakóinak nyugalmát és privát szféráját is zavarják, hiszen belátnak hozzájuk, és olyan zaj is eljut oda, amit eddig a szomszéd házak, kertek kiszűrtek. Ezt megoldani nem olcsó, ez világos. Nem megoldani pedig egyszerű szemétség, és nyilván, akinek nincs ilyen problémája, az nem érti, miért kellene erre költeni, de igenis kell.
Nem az az igazságos megoldás, hogy minden méterre ugyanannyit költünk! Ahol több dolgot kell megoldani, ott bizony valószínűleg többet is kell költeni majd. Ez van.
Ezért kerül sokba a budapesti közösségi közlekedés, ezért drágább a Déli Körvasút egy métere, mint a francia TGV-jé Normandia füves síkságán. Lehet merengeni azon, hogy ki volt hol előbb, de amíg a pálya melletti házakra igaz, hogy a vasút volt előbb, addig a tervezett felüljárók melletti házakra meg az igaz, hogy ők voltak ott előbb, hiszen már most ott vannak, a felüljárók meg nem.
Minden kevésbé lenne zűrös és kevesebb ellenállásba ütközne, ha időben (értsd: húsz évvel ezelőtt) elkezdenek tisztán kommunikálni a tervezési folyamatokról, minden lépésnél bevonják a helyieket, és elmagyarázzák a folyamatot. Londonban például arról megkérdezik kis, QR-kódos plakátokon az embereket, hogy egy parkban milyen színűek legyen a padok, milyen növényekkel válasszák el a parkolókat a járdától, vagy melyik térkővel burkolják a sétálóutcát. Nálunk meg arról nem kérdezi meg senki egy kertvárosi utca lakóit, hogy aluljárót vagy fölüljárót akarnak-e, hanem ha azt mondják, hogy fölüljárót nem, akkor eltörlik az egész felújítási programot, és még be is szólnak nekik, hogy egyék meg, amit főztek? Szerintem ami a 142-es vonal környékén történik, az egyáltalán nem normális egy demokráciában. Nem csak az, hogy nincsenek egyeztetések, de az sem, hogy komplett szakaszok korszerűsítését úgy, ahogy van, lehúzzák, mert az ott lakók szeretnének élni a demokratikus jogaikkal.
Szerintem pontosan azt akarom, hogy ugyanazt a műszaki tartalmat ide is építsék be, mint a vonal egyéb településeire anélkül, hogy szétqrnák a környéket.
Tekintettel arra, hogy másmilyen településeket, másmilyen tervezett vonatforgalom mellett máshogy érint a vonal, ezt nem nagyon lehet megcsinálni.
Felsőpakonynak, Inárcsnak, Dabasnak pl. csak a legszélét érinti a vasút, ami délen alapból egyvágányú lenne, illetve valahol érdemi keresztező forgalom sincs. Így ezeken a részeken alapból nincs igény aluljáróra.
Esetenként parkolóépítésre is több a hely épületbontás nélkül, illetve a parkoló könnyebben megközelíthető a kisebb, és egy időszakban egyirányúbb forgalom miatt.
"A vasútnak autósok nélkül is van bőven tízezres naygságrendű utasa, nem oszt, nem szoroz pár száz P+R-es autós, miattuk nem érdemes lebontani meg újravariálni a fél kerületet."
De nem ám! Viszont az EU az autóforgalom kiváltására ad pénzt, egyébként nem lesz forrás az egészre.
"Továbbra sem értem, hogy te most autós vagy, vagy mit akarsz pontosan?"
Mi köze ennek az egésznek ahhoz, hogy autós vagyok, vagy motoros, vagy bringás vagy gyalogos? Mindegyik vagyok. Szerintem pontosan azt akarom, hogy ugyanazt a műszaki tartalmat ide is építsék be, mint a vonal egyéb településeire anélkül, hogy szétqrnák a környéket.
"Aluljáró és a házad bontása az autósok miatt kell, tehát a te szemléleted miatt, ahol a kötösg vasútnak csak akkor lesz utasa, ha a szent autósok seggét kinyaljuk."
Ez nem az én szemléletem, hanem BP-é, az EU-é, a kormányé. Nekem a vasút nem hiányzik, eddig is alig használtam, ezután sem fogom. Előbb ülök buszra, motorra, biciklire, rollerre, mint vonatra. Ettől még itt van, úgy xar ahogy van, rombolja a környéket, már rég ideje felújítani.
"Ők rinyálnak folyton, hogy kettévágó hatás meg P+R."
A kettévágó hatást nem tudod tagadni, hiszen ez tény. Itt van, és kettévág. A P+R-t nem én találtam ki, hanem a csökkentett tervdokuban láttam. Minden településen betervezve, kivéve a büntetendőket.
"Ha ez nem lenne, szintbeli átjárókkal simán elműködne a vasút, és a gyalogosan, busszal, kerékpárral vagy rollerrel érkező, nagyságrendekkel többen lévő uatoskat vígan elszállítaná."
Most is elműködik szintbeli átjárókkal, sőt az új tervek szerint is elműködik majd. És aki akart eddig is, és ezután is felszállhat rá. Szóval mi az ami most és a jövőben akadálya a vasútnak? Most már én nem értelek téged.
"De te autós seggnyaló infrastruktúrát is akarsz, de azt is, hogy ne bontsák el a házadat az autós aluljáró miatt, meg a P+R-ek miatt se bontsanak le semmit. Hát az nem fog működni, valamelyiket választani kell a kettő közül."
Hát egy nagy francokat, ezt csak a kizárólagosságra törekvő vasútbuzi gondolja ilyen kizárásos alapon! Pont a friss tervekből derült ki, hogy igenis elműködhet szintbeli átjárókkal is a felújított vasút, nem kell házakat elbontani egy horroraluljáró miatt. Sőt P+R-t is ki lehetne alakítani, ha nem a renitens környék büntetése lenne a cél, hiszen ott van egy közel teljes utcányi üres telek, a pestimrei vasútállomás mellett ahol már semmit nem kell bontani!
A vasútnak autósok nélkül is van bőven tízezres naygságrendű utasa, nem oszt, nem szoroz pár száz P+R-es autós, miattuk nem érdemes lebontani meg újravariálni a fél kerületet.
Továbbra sem értem, hogy te most autós vagy, vagy mit akarsz pontosan? Aluljáró és a házad bontása az autósok miatt kell, tehát a te szemléleted miatt, ahol a kötösg vasútnak csak akkor lesz utasa, ha a szent autósok seggét kinyaljuk. Ők rinyálnak folyton, hogy kettévágó hatás meg P+R.
Ha ez nem lenne, szintbeli átjárókkal simán elműködne a vasút, és a gyalogosan, busszal, kerékpárral vagy rollerrel érkező, nagyságrendekkel többen lévő uatoskat vígan elszállítaná.
De te autós seggnyaló infrastruktúrát is akarsz, de azt is, hogy ne bontsák el a házadat az autós aluljáró miatt, meg a P+R-ek miatt se bontsanak le semmit. Hát az nem fog működni, valamelyiket választani kell a kettő közül.
"Összehasonlításképpen ez a szám megegyezik Bécs déli agglomerációjában található Mödling település. Nézd meg, hogyan néz ki, az a város. Megvan a kertváros is, de a vasútállomás környezete sokkal városiasabb képet mutat, 2-3 emeletes emberléptékű épületekkel, szolgáltatóházzal, kereskedelemmel és irodafunkciókkal."
Ez ok, csak azt nem fogom fel, miért is kellene ezt a példát követni???? Miért kellene Pestimrének városiasabb képet mutatnia????
"nem. a vasut egy utasforgalmi igényt akar megoldani, lehetőleg gyorsabb-kényelmesebb-zöldebb eljutással a többitől."
Nem igaz, a 142-es vasútvonal fejlesztésénél definítíve cél a párhuzamos autóforgalom csökkentése, ezért is adna rá pénzt az EU!
"ha nincs pénz osztrák minőségre, akkor egyértelműen az autóparkolót kell kidobni a költségekből. old meg biciklivel, helyi busszal, vagy épitsen az önkori csilivili parkolóházat."
Ha nincs pénz parkolóra, akkor máshol se építsenek parkolót a vonal többi állomásán. Ha meg P+R parkolót kíván a vasút csinálni a környékből, de ennek költségeit nem kívánja állni, akkor jön majd a fizetős parkolás, és oldja meg a vasút a utasforgalmat ahogyan tudja.
"te pörögsz azon, h kisajátítják a gyáli telkeket a vasút miatt... pedig az autóforgalom miatt kellene kisajátitani."
"Nem Moszkvában, és nem mercédeszeke, és nem osztogatnak"... Nem Gyálon, hanem Pestimrén, nem az autóforgalom miatt, hanem a vasút kétvágányúsíytása és aluljárós tervek miatt akarták legyalúlni a teljes környéket. Ott van egy hatalmas üres, már lebontott terület pont a vasút mellett, ahol nem kellene további házakat bontani. Ha kell parkolónak hely, akkor vigyék azt, azzal senki ottlakó érdeke nem sérül. Ha viszont nem kell parkoló, akkor ne kelljen Ócsára és az egyéb településekre sem!
"ha "falura" költöztél, falun akarsz élni, akkor élj falusiasan = 2 óra beszenvedni a városban. nincs semmi, csak családiház."
Még szerencse, hogy nem te fogod megmondani, hogyan éljek, és meddig utazzak. Ezt az itt élők döntik el, ebben a kérdésben neked itt nem osztanak lapot.
"de a köcsögök a városi hangyabolyban meg hadd mondják már azt, h maradjon kint a falusi sárban a tragacsod. ha be akarsz jönni a városba, akkor ülj vonatra, vagy maradj otthon -ugyis falun vagy boldog."
A lakhelyükön azt mondanak, amit akarnak. Csakhogy itt nem én akartam megmondani, hogy a lakhelyeden te hogy élj, hanem te akarod megmondani, hogy nekem hogyan kellene a saját lakhelyemen élnem. Felfogod a különbséget?
"vagy Bp határán mindenhol szűkitsük le 1 sávra a bejövő utakat (igen, az M1, M2, M3, M4, M5, M6, M7-is), aztán éljetek boldogon falun."
Csak rajta. Halkan jegyzem meg, én is BP határán belül élek ;)
"de megint feladom: olyan veled érvelni/vitázni, int sajtreszelővel kiverni."
Csak tessék, de legalább idézni tanulj meg rendesen: ""Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni."
Álljunk meg egy picit. Senki nem beszélt arról, hogy emeletes hangyabolyt kellene létrehozni. Ma csak a XVIII. kerületi területek össz népessége 20000 fő körül van, amelyek közvetlen közelében van a vasútvonal.
Összehasonlításképpen ez a szám megegyezik Bécs déli agglomerációjában található Mödling település. Nézd meg, hogyan néz ki, az a város. Megvan a kertváros is, de a vasútállomás környezete sokkal városiasabb képet mutat, 2-3 emeletes emberléptékű épületekkel, szolgáltatóházzal, kereskedelemmel és irodafunkciókkal.
Oké, van ott logisztika és raktározás, nyilván arra Imrén semmi szükség. Nem panel lakótelepeket kell azonnal vizionálni.
nem. a vasut egy utasforgalmi igényt akar megoldani, lehetőleg gyorsabb-kényelmesebb-zöldebb eljutással a többitől.
buszról is át lehet terelni vonatra utast, nem csak autóban ülő gyáli van.
ha nincs pénz osztrák minőségre, akkor egyértelműen az autóparkolót kell kidobni a költségekből. old meg biciklivel, helyi busszal, vagy épitsen az önkori csilivili parkolóházat.
"Azt meg senki nem mondta, hogy feltétlen vasúti területen kell parkolót építeni."
te pörögsz azon, h kisajátítják a gyáli telkeket a vasút miatt... pedig az autóforgalom miatt kellene kisajátitani.
"ótvar emeletes hangyabolyban élnek"
ha "falura" költöztél, falun akarsz élni, akkor élj falusiasan = 2 óra beszenvedni a városban. nincs semmi, csak családiház.
de a köcsögök a városi hangyabolyban meg hadd mondják már azt, h maradjon kint a falusi sárban a tragacsod. ha be akarsz jönni a városba, akkor ülj vonatra, vagy maradj otthon -ugyis falun vagy boldog. vagy Bp határán mindenhol szűkitsük le 1 sávra a bejövő utakat (igen, az M1, M2, M3, M4, M5, M6, M7-is), aztán éljetek boldogon falun.
de megint feladom: olyan veled érvelni/vitázni, int sajtreszelővel kiverni.
"Pont amiatt, hogy mind Pestszentimre, mind pedig Gyál egy földszintes épületállománnyal rendelkező, településszerkezetileg nagy kiterjedésű szétfolyt massza, önmagában csak közlekedési beruházással/beruházásokkal ezt a nem szerencsés, sőt bizonyos szempontból végtelenül pazarló és káros állapot konzerválása történne meg."
Ez baromira nem káros állapot, sőt a környék lakóinak ez jelenti a környék vonzerejét, hogy nem egy ótvar emeletes hangyabolyban élnek. Mégis mi a náthás faszért kellene ezt szétqrni, és egy baromi értékes kertvárost kinyírni????????
"Ugyanakkor az sem oldana meg semmit önmagában, ha bevágásba, vagy kéregbe kerülne a vasút, vagy töltésre, mert ez önmagában nem lenne indikátora a vasút menti területek erőteljesen urbanizációjának, funkcióbővülésének, stb."
Ez marhára nem kellene indikálni! Itt pont az az érték, hogy kevésbé "erőteljes az urbanizáció"!
"miért is kellene a vasút területén, vasúti pénzből autós parkolót építeni?"
Hát, esetleg azért, mert a vasút definítíve autós forgalmat akar kiváltani, tehát az az üzleti modellje, hogy az autósók parkoljanak le, és a vasúti megállóban szálljanak fel a vonatra, amiért természetesen fizessék is meg a jegyet.
Persze lehet azt is mondani, hogy a vasútnak az az üzleti modellje, hogy létezzen, csak akkor ne csodálkozzon, hogy nem lesz utas.
És még egy megjegyzés: máshol a csökkentett tervek szerint is épül parkoló, és a projekt pénzéből. Azt meg senki nem mondta, hogy feltétlen vasúti területen kell parkolót építeni.
"Ha már kétvágány, akkor szakasztól függően favágás, parkolómegszüntetés, ami ha ragaszkodunk a nulla kisajátításhoz, akkor nem lehet."
Csak infóként, a Nagykőrösi út felújításakor (Nemes utca Lidl közti szakasz) az összes fát kivágták az út és a vasút között :( Ennyit arról, mit lehet és mit nem...
Papíron azért, mert veszélyeztették a földben a közműveket, ami akár igaz is lehet, én nem tudom, hogy igaz-e. De azért lássuk be a vasútépítés miatt gyanúsabb a dolog. Ráadásul a további szakaszon meg nem veszélyeztetik a fák a közműveket a földben???
Valóban nem kell 5-600 férőhelyes P+R sem Gyálra, sem Pestimrére, de azért P+R is kell mindkét településen, de ahogyan te is írtad nem kell dominánssá tenni.
A többivel majdnem teljesen egyetértünk, viszont a ráhordó buszjáratokra szerintem kevés szükség lenne, tekintve, hogy nincsenek olyan környező települések, ahonnan megérné ilyen szolgáltatást üzemeltetni önmagában, inkább egy Dunaharaszti - Alsónémedi - Gyál - Vecsés - Repülőtér járatot tudnék elképzelni, ami mind a 150, mind a 142-es, mind a 100-as vonalon vonathoz van igazítva menetrendileg.
Tankönyv szerint igaznak kéne lennie, de mégsem. A III. és a IV. kerületnek még van központja, a XV.-nek már nincsen. A XVI. központja kerületen kívül van (Örs vezér tere), a XVII.-nek megint nem nagyon van, a XVIII-nak, a XIX-nek és a XX-nak egyáltalán nincs. Az agglós települések közül pedig ott van központosodás, ahol történelmi gyökerek vannak, vagy a jelenkori polgárosodás közben tudatosan figyeltek erre. Gyál nem tartozik ezek közé. Pestszentimre esetében pont a vasúti beruházás és a hozzá tartozó - helyszínrajzilag valóban problémás - közúti aluljáró tudná meglökni a központosodást azzal, hogy leszedi a rossz állapotú, alacsony funkciójú épületeket a vasútállomás közeléből.
Apróbb kiegészítés, hogy a szétterülő parkolók helyett 2022 tavaszán a Vitézy-féle BFK és NKK többszintes parkolóházakat akart telepíteni a következő vasútállomásokon:
Kismaros
Vác (Ebből a város végül egyszintes fedett parkolót csinált azt hiszem)
Dunakeszi-Gyártelep
Dunakeszi
Cegléd
Szigetszentmiklós, József Attila telep
Szentendre
Az urbanizálódás nem csak a városi térség kiterjedésének növekedését jelenti, hanem az érintett térség városias jellegének fokozódását is. A kertváros szükségszerűen nem maradhat kertváros, mert az egyre növekvő súlyú lakosság kikényszeríti a városias területhasználatot, funkciókat. A gyáli és a pestimrei vasútállomás közelében lévő kertvárosi életvitelnek így is, úgy is harangoztak.
Na igen. Ugye az lenne a cél, hogy egy modern, elővárosi vasutat épüljön ki, és úgy üzemeljen, hogy együtt a többi közösségi közlekedéssel (?).
Ehhez első körben az kellene, hogy az állomásokon rendes peronok legyenek, és ne olyan véglegessé vált ideiglenes megoldások, mint pl. Kispesten.
Aztán nagyon rendbe kellene hozni a pályát, mert a 40km/h csak a vonatfotósoknak jó.
Aztán kellenének rendes vonatok. A teljesen alkalmatlan Uzsgyi motorvonatokat vissza kellene vinni oda, ahonnan jöttek. Túl lassúak az ajtók, és kevés is, az utascsere nagyon lassú így, és kényelmetlen is az utasoknak. (A műszaki tartalomról ne is beszéljünk...)
Mivel az itt érintett települések valóban nem egy Bécs-Újhely volumenű városok, és az állomások sem igazán olyan forgalmú, csatlakozó vonatokkal teli pályaudvarok, így nem feltétlenül lenne cél mindenhová 5-600 férőhelyes autóparkolókat/házakat építeni.
De nagy kapacitású, zárható, fedett kerékpár tárolókat azt igen.
Azt is meg kellene fontolni, hogy a vonatok bringa szállítási kapacitását is bővíteni kellene. Az nem megoldás, hogy az öntudatos biciklisták elfoglalják a Bhv kocsi egyik előterét, lehetetlenné téve ott az utasok mozgását. És ez legtöbbszöt a WC-nél lévő előtér. (Persze a kalauz nem parancsolja le őket, pedig a kocsi alkalmatlan bringák szállítására.)
Buszokkal is rá lehetne hordani az utasokat a vasútra a környező, de biciklikhez képest távolabbi településekről, csak ehhet össze kellene lőni a menetrendeket.
Azt is meg kellene oldani, hogy akit visznek/hoznak kocsival a vasútállomásra, annak a sofőrje meg tudjon állni arra az 2-10percre valahogy szabályosan az állomás/megállóhely előtt/mellett. Ragyogó példa erre Köki, ahol nincs ilyen, pedig kellene, és rengeteg autós ilyenkor a kerékpárutat foglalja el. Igaz, amennyi bringás jár ott, ez általában nem nagyon zavarja a kétkerekűeket.
Ebből a vonatok az igazán nagy pénz kiadás, meg a pálya rendbe szedése, a többi - vasúti szinten - aprópénzből megvalósítható, és pusztán jóindulat kérdése. Mégis mennyivel jobb lenne, ha meglennének, nem?
Létezik erre olyan megoldás - Nyugaton alkalmazzák is - hogy parkolóház.
Nyilván nem ingyenes használattal, de biztosan lehet(ne) egy olyan vármegyebérletet is alkotni, ami drágább, de tartozik hozzá parkolóhely egy ilyen parkolóházban, ahol ott hagyható az autó amikor vonatra szállsz. Ha már egyszer nincs helyi tömegközlekedés, és úgy épülnek az új lakótelepek, hogy nem is terveznek hozzá tömegközlekedést sem. (és sokszor a ház előbb van kész, mint a közművesítés...)