Közbeszerzés nélkül venne egyenruhát a BMwebmester, 2010. november 03. - 13:58 Gazdaság
A Stop.hu információi szerint közbeszerzési eljárás nélkül kíván a rendõröknek, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem területén dolgozóknak új egyenruhát venni a belügyi tárca. A 3,8 milliárdos vásárlás mellett 450 millióért autókat vennének, szintén közbeszerzés nélkül.
A rendõrök, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem munkatársai hamarosan új, egységes egyenruhát kaphatnak. A Belügyminisztérium 3,8 milliárd forintot szán az új uniformisokra. A Stop.huinformációi szerint a belügyi tárca a vásárláshoz felmentést kért a közbeszerzési eljárás alól. A minisztérium szerint nemzetbiztonsági okok miatt nem kellene nyílt versenyen kiválasztani az egyenruhák beszállítóját
hagyjuk már ezt a falmellékei dumát. tősgyökeres debrecenikémt mondom, hogy a tirpákoknál sokszor sokkal világosabb van, mint a sötét cívisvárosban. 2014-ben pedig lehet, hogy a sajátjában játszik a bajnok, de valószínűleg nem Debrecenben. Jó lenne az NB1-ben bennmaradni.
Nem tartozik teljesen ide, de járjanak riksával azok a retkes lábú motoros rendőrök is, akik a szembejövő sávból szorították le a közlekedőket az árokba, csak azért, hogy az idióta focidrukkerek busza nyugodtan tudjon közlekedni. A Loki bérlethez automatikusan csatolnám a katasztrófa behívót, mert akinek van ideje és pénze falábú focisták miatt Nyíregyházára járni, az egyéb hasznos dolgot is csinálhatna. (Lajosunkkal az élen).
Valahol a TEVA-t említették, mint kiemelten veszélyes üzemet. Ha az egyszer elszabadul, az egész kis medencét feltölti Zuccarin. Akkor aztán lehet kifelé lapátolni onnan.
Rendben. Talán eltúloztam kicsit. De Parkinson törvényét alkalmazva a témára, 'A tananyag úgy alakul, hogy kitöltse a rendelkezésre álló időkeretet.'
Egy katasztrófa helyzetben, pl. árvíz, alakulhat úgy, hogy víz-zsák-homok viszonylatán túli problémák is felmerülhetnek. Mentési és eü ismeretek, logisztika, pszichológia... Lehet ezt ragozni.
Az előadó nem hibás, de nem is bolond. Ha fizetik, hát elmondja 1, 5, 10, vagy akár 40 órában.
Állíts össze egy tematikát valamelyikre úgy, hogy a célszemélyek nem szakmai vezetőnek kerülnek kiképzésre.
40 óra több, mint mondjuk a magyar nyelvtan tárgy éves óraszáma. Kb. annyi, mint a történelem tárgy éves nettó ideje (levéve a felelést, dolgozatírást.) Szóval szerintem rengeteg.
" Meg ha már biztosítják rá az előadói díjat, ki az a marha, aki lemond róla."
Ha fizetnek olyanért, ami felesleges, akkor az a közpénzek felelőtlen felhasználása. Nem az előadó a hibás.
Bukás nincs. Akit besoroztak az alkalmas minden szempontból.
"Esetleg, mival ha jól tudom, fegyveres testületről van szó,..."
Fegyverről még nem hallottam, de katonairól igen, tehát elhanyagolható kérdés (rendelet vagy parlamenti szavazás kérdése). Viszont ezt kell tudatosítani.
Ha egy adott helyzettel kapcsolatosan pár alapszintű dolgot elmondanak, megmutatnak és _elmagyaráznak_, hogy ne csupán annyi legyen éles helyzetben, hogy "azért mert azt mondtam", hanem értse is, akkor jó. Csak pontosan annyi ideig tartson, amíg értelmes. Ha ez 3 óra, akkor annyi, ha 2 nap, akkor annyi, tehát ne 40 óra csak azért, mert annyit ír elő egy jogszabály.
Az esküt feleslegesnek tartom, de akár egy rendszeres, 5-10 évente frissített, akár mindenkire (18-50 év) kiterjedő felkészítést nem.
Ez a negyven órás oktatás valamilyen vizsgával zárul?
Ha igen, akkor milyen következménye lesz a vizsgán való megbukásnak?
Ha nem, akkor vajon milyen nagy ívben fogják az önszántukon kívül részvételre kötelezettek leszarni az egészet, úgy ahogy van? Mennyi értelme lesz egy ilyen képzésnek?
Milyen eszközökkel történik majd ezeknek a "munkaszolgálatosoknak" a fegyelmezése? Mert ki ugye nem tudják őket rúgni. Talán éppen ezért hínak be olyanokat, akiknek utána tudnak nyúlni a munkahelyére?
Esetleg, mival ha jól tudom, fegyveres testületről van szó, szóba jöhet még a fogdába csukás, a függelemsértés/parancsmegtagadás vagy egyéb szolgálati bűncselekmény vádjával katonai bíróság elé állítás (eltáv és kimenő megvonása, mivel nem laktanyában fognak lakni, nem játszik), de az már tényleg nagyon durva lenne például az itt emlegetett "hatvan éves énektanárnőkkel" kapcsolatban.
Viszont örülhetünk az új útszakasz Párizsz idéző hangulatának:
A kiskörút Hatvan utca és Széchenyi utca közötti szakaszán szerdán elkészül a kopóréteg aszfaltozása.
Természetesen az aszfaltozás befejezése, az útburkolati jelek felfestése még nem jelenti azt, hogy a kiskörút teljesen elkészült, évek kellenek hozzá, hogy a városkép átalakuljon.
- Ahogy ígértük, 300 fát telepítünk, ezek között olyan fák is vannak, amilyenek eddig nem voltak Debrecenben. Már most elültettük azokat a fákat, amelyeknek kalodában van a lombkoronájuk, ezeket fazonra fogjuk majd metszeni. Ha valaki Párizsban a Champs-Élysées-n végignéz, akkor csodálkozik, hogy tudják a fákat olyan formára vágni, most mi is megpróbáljuk ezt. Illetve a két útpálya között 19 csobogót helyezünk el, itt öntözőrendszer lesz kiépítve, vízsugarak fognak kijönni a földből, amelyek a mintegy ötezer cserjét fogják locsolni – mondta el Pajna Zoltán.