Az idő mibenléte mindig is foglalkoztatta, és zavarba is hozta az embereket.
De viszonylag korán megjelent az az elképzelés is, hogy nem is létezik.
Lehetséges-e, hogy csak a tér, az anyag, és energia létezik?
Az energia hatására létrejövő változások, mozgások összehasonlíthatók, számszerűsíthetők. Ezt nevezzük sebességnek.
A tér, a térben helyet foglaló anyag geometriai tulajdonságai szintúgy összehasonlíthatók, számszerűsíthetők.
Az energia hatására létrejövő mozgások, változások egyetemessége és pontossága kelti az emberi elmében azt az automatikusan kialakuló képzetet, mintha az idő létezne.
Idő = Távolság / Sebesség
Az idő nem létezik, csak egy automatikusan kialakuló képzet, amiből
hasznos segédfogalmat képeztünk? Vagy ez maga a létezés?
Lehet-e, szabad-e rangsorolni az anyag tulajdonságai között, és
azt mondani, hogy a tömeg/energia az elsődleges és ehhez képest az idő csak általunk bevezetett segédfogalom,
amihez lélektanilag közelebb állunk, mint mondjuk különféle sebességek érzékeléséhez?
Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"?
Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?
"De ha visszapattan, a gyorsuló töltés akkor is sugároz.
Hogy is van ez?"
Szerény laikus véleményen szerint, a töltés megnevezés, forrást és nyelőt rejt magában. Ez meg azt feltételezi, hogy jön valahonnan és megy valahová az energia. Amikor egy elemi részecskékbő álló testnek fölös energiája keletkezik, azt kisugározza a téridőbe. Ha energiahiánya van, akkor felveszi a téridőből. Ezért tűnik halhatatlannak egy proton, meg a többi elemi részecske. A megsemisülés csak látszólagos, mert egy részecske átmehet hullámformába is a kettős természete miatt. ;-)
„Ha a tudományt úgy értékeled, mint a népmeséket, akkor Gyula műve figyelemre méltó alkotás.”
A népmesék tanulságosak és szórakoztatók egyben. Aki a tudományt meseként veszi figyelembe, az is tanulságokat vonhat le belőle. Főleg ha vannak „moderátorok”, akik helyre igazítják a tévelygőket. ;-)
Ha a tudományt úgy értékeled, mint a népmeséket, akkor Gyula műve figyelemre méltó alkotás. Van olyan jó sztori, mint a Standard Modell. Sok szempontból jobb is, egyszerűbb, érthetőbb. A multiplikátor vagy az elton legalább olyan szimpatikus szereplő, mint a szimmetria vagy a kvark.
Ha viszont ki kell valamit számítani, működő eszközt kell tervezni, akkor nincs választás. Egyikkel lehet működő eszközöket tervezni, másikkal nem lehet.
"Igaza lehet, mert a kötött állapot megszűntetéséhez munkát kell végezni."
Gyula szerint, ha létrejön a kötött állapot, azt energia befektetés nélkül fenntartja egy multiplikátor, ami stacionárius állapotot jelent. A kötés szétbontásához kell energiát befektetni, úgy mint a vízbontáshoz.
Mint laikus érdeklődő, a néhai Szász Gyula dr. elméletével szimpatizálok. Nála csak négy féle elemi részecske létezik (öröktől fogva) ,elektrin, pozitron, Proton, antiproton (Elton). Ezek nem tudják megsemmisíteni egymást, csak kötésben és oldásban érdekeltek. Kétféle elemi töltéssel rendelkeznek, Q és G , ahol az elektromos 42 nagyságrenddel erősebb. A gravitációs töltések más módon "működnek", mint az elektromos. Fekete lyukak nemléteznek, csak nagysűrűségű objektumok. ;-)
A videó előadója jól „kivesézte” a Planck állandót és a származtatott egységeit. Amikor két elektront olyan közel „nyomunk” egymáshoz, hogy a távolság kisebb lesz, mint a Schwarzschild-sugár, egy fekete lyukat kapunk belőlük. A megfigyelhető univerzum Schwarzschild-sugara 13,7-8 milliárd fényév, gyakorlatilag egy fekete lyukban vagyunk. Annyiban igaz, hogy fekete az űr, és csak a fényt adók világosak. Amennyiben két elemi részecskéket összenyomva fekete lyukat kapunk, ezt vehetjük úgy is, hogy egy mini univerzumot csináltunk. Azt tudjuk, hogy ez a mini univerzum tömeget hordozó elemi részecskéből született. Ha az ismert tömeget hordozó elemi részecskék léteztek a téridőben az „ismeretlen összenyomó” tevékenysége előtt is, akkor létezett a téridő is amiben szétvoltak szórva. Az összenyomásból születnek a „fekete lyuk univerzumok” amikben szétrepülőnek tűnik az anyag egy szemlélő szerint. Nem kell más, csak egy erős összenyomó, ami/aki fekete lyukakat, illetve univerzumokat csinál. (amíg meg nem unja) ;-)
Lehet isten számítógépében csücsülünk és ő állítja az órajelet a teret meg a kozmológiai állandókat, hogy működjön a számítógépes világa amiben mi élünk.
„egy virtuális órajel, amelynek a periódusideje csak a Planck-időként szolgáló fizikai órajel többszöröse lehet.”
Mi van akkor, ha nem a Planck idő adja a fizikai órajelet? Mivel lehet ennél kisebb tartam a nulla felé közelítve, olyan magas rezgésszámú órajelet képezne, ami a határozatlansági reláció tartományába esik. Ennél fogva kicsúszik a mérhetőség alól. Viszont nem megmérés, hanem kiválasztással megadott, határozott értékkel a számításokba vehető. Innen már csak fizikai tartalmat kell rendelni hozzá.;-)
„Az eseményhorizonton koordináta-szingularitás van, ami csak a rossz koordinátázás eredménye, egyes vélemények szerint. Viszont ebből adódóan a papíron felcserélődik a hely és az idő. Az anyag nem egy pontba zuhan bele, hanem a végtelen távoli jövőbe. Az, hogy nem tudunk kijönni, egyenértékű azzal, hogy időben visszafelé nem vagyunk képesek mozogni. A képletek szerint. De ezeket a képleteket a horizonton kívül végzett mérések alapján írták fel.”
Laikus véleményem szerint, az eseményhorizonton, és azon belül sincs szingularitás. Kívülről nézve információhiány van.
„Nullába extrapolálni egy függvény illesztést mindig kockázatos.” Szerintem is.
„A jelenlegi tágulási ütem alapján az univerzum kezdetét másik időpontra extrapolálnánk.”
Véleményem szerint, az univerzumnak vannak lokálisan táguló, és zsugorodó halmazai, amelyek olyan nagyok, hogy ki sem látunk beleőle.
„És mi van, ha visszafelé megy a folyamat?” Bingó! J
„Egy fekete lyuk esetében is meg kellene különböztetni az összeomlás utáni forró (inflációs) állapotot az esetleges későbbi lehűlt állapottó. De hova sugározná ki a benne lévő hőt? Eleve a csillag az összeomlás pillanatában is pokolian forró.”
Egy csillag belső hőmérséklete alacsonyabb, mint a koronájában, mert a koronában játszódik le a nagyobb hőtermelés. Még az is lehet, hogy egy csillag középpontja a sűrűsége miatt 5000 C° alatti, a benne lévő vas atomok miatt.
„Egy lehetőség, hogy a hőenergia egyszerűen tömeggé alakul.”
Szerintem plusz tömeg nem jelentkezik, csak térfogatcsökkenés, összezsugorodás.
„Vagy inkább téridő-szerkezetnek nevezhetnénk a habzó vákuumot?” Nevezzük, benne vagyok.:)
„Egy neutroncsillag akkréciós összeomlásakor hatalmas robbanást észlelnek a csillagászok.
Amelynek a fényessége felűlmúlja egy egész galaxis ragyogását.
Végig kellene számolni, hogy egy neutroncsillagban mennyi energia van összesen...”
A Pauli-elv biztosítja az atomhéjak stabilitását. Az extrém nyomáson történhet meg az anyag elfajulása, vagyis semleges neutronokká alakulása, amely a legsűrűbb anyagállapotot idézi elő. (kb. 10+24 g/cm)
De tegyük fel, hogy egy karakter vagy a számítógépes játékban.
Mi történik, ha felturbózzák az órajelet? Szétesel.
Az órajelet nem szabad gyorsabbra venni, mint a kapukésleltetések. Inkonzisztens működést eredményez.
Ráadásul a cmos áramkörökkel a legrosszabb dolog, ami történhet, hogy a tápfeszültség felét kapják.
Füst és árnyak."
Az egy egyszerűsített hozzászólás volt, hogy ne csak az elektromos végzettségűek értsék. Elektromos végzettségem is van, meg programozok. Neurális hálózatokkal játszadozom időnként.
Az órajel egy normál processzornál egy határon belül állítható. De ha valaki ír egy belső virtuális életteret ahol mesterséges élőlények evolválódnak ott az "órajel" azaz az időzítés tetszőlegesen állítható, akár a nulláig. Igen régen írtam egy olyan programot ahol kétdimenziós lények a képernyőn egymást ölték, mutálódtak és evolválódtak. 60 oldal volt pascalban.
A fekete lyukban lévő elfajult anyag, olyan sűrűségű hideg (0 Kelvin) közeg, amiben nincs klasszikusan vett hőt eredményező mozgás.
Kísérletileg nem igazolt feltételezés.
Az eseményhorizonton koordináta-szingularitás van, ami csak a rossz koordinátázás eredménye, egyes vélemények szerint. Viszont ebből adódóan a papíron felcserélődik a hely és az idő. Az anyag nem egy pontba zuhan bele, hanem a végtelen távoli jövőbe. Az, hogy nem tudunk kijönni, egyenértékű azzal, hogy időben visszafelé nem vagyunk képesek mozogni. A képletek szerint. De ezeket a képleteket a horizonton kívül végzett mérések alapján írták fel.
Nullába extrapolálni egy függvény illesztést mindig kockázatos.
Mert a nulla közelében olyan hatások léphetnek fel, amit a nullától távol nem érzékelünk, vagy elhanyagolunk.
Szóval csak óvatosan.
Ott van például az inflációs korszak.
A jelenlegi tágulási ütem alapján az univerzum kezdetét másik indőpontra extrapolálnánk.
Zeldovics eredetileg ideológiai okok miatt ötlötte ki.
És mi van, ha visszafelé megy a folyamat?
Amikor egy csillag összeomlik, és a sűrűsége eléri az inflációs korszakra jellemző értéket?
Amit ólom atommagok ütköztetésével próbálnak megközelíteni.
Az ütközés energiája mindennek nevezhető, csak hidegnek nem.
Végtelen lassan viszont nem lehet ütköztetni ezeket a magokat.
Egy fekete lyuk esetében is meg kellene különböztetni az összeomlás utáni forró (inflációs) állapotot az esetleges későbbi lehűlt állapottó. De hova sugározná ki a benne lévő hőt? Eleve a csillag az összeomlás pillanatában is pokolian forró.
Egy lehetőség, hogy a hőenergia egyszerűen tömeggé alakul.
Virtuális részecskék keletkeznek és előbukkan az inflációs korszak anyagszerkezete?
Vagy inkább téridő-szerkezetnek nevezhetnénk a habzó vákuumot?
Egy neutroncsillag akkréciós összeomlásakor hatalmas robbanást észlelnek a csillagászok.
Amelynek a fényessége felűlmúlja egy egész galaxis ragyogását.
Végig kellene számolni, hogy egy neutroncsillagban mennyi energia van összesen...
„Kísérletek bizonyítják: változó gravitációs mezőben, változó eredményt produkálnak az idő mérésére alkalmas használatos eszközeink... amiért is az idő, a deformálható (hatásfüggően képlékeny) téridő hálója okán látszik létezőnek.”
Ha az idő csak látszólagos, virtuális dolog, akár egy úton lévő foton, akkor a fénysebesség állandósága is virtuális, nem valós?
„A térben történő változások, mint folyamatok sorrendje és egymáshoz viszonyított állapota.”
Egy pontról pontra változó folyamat, egymás mellettiséget, vagyis kvantumosságot feltételez ahhoz, hogy állapotváltozás jöhessen létre. A kiterjedés nélküli pontok erre alkalmatlanok, mert nem lehet határt húzni közéjük. Ellenben a kiterjedt téridő-kvantumok elkülönülnek egymástól, úgymint események, saját idővel és hellyel rendelkező fenomének. Alkalmasak jeltovábbításra, mivel dinamikusan fluktuáló, végtelen szabadságfokú rezgésben lévő közeget alkotnak.
„És ez nem független az anyagot érő (mindazonáltal a gravitációs erőt kifejtő anyag), ugyancsak anyagi természetű gravitációs terétől; avagy, az anyagot képező energia húrokváltozásra képes állapotától rezgésszámától – szabadságfokától.”
Ez a közeg, csatolásban van az anyaggal az elektromos, és gravitációs töltések létrehozása okán. Így biztosítva az anyagban rejlő energia megmaradását a nullponti energiából.
„Igen: egy fekete lyuk magjában nem az idő áll meg, hanem a mozgásváltozás lehetőségének feltételei szűnnek meg.”
A fekete lyukban lévő elfajult anyag, olyan sűrűségű hideg (0 Kelvin) közeg, amiben nincs klasszikusan vett hőt eredményező mozgás. Azonban a téridő fluktuációja jelen van még nulla Kelvin esetén is. Az idő sehogyan sem negligálható a fizikából sem.;-)
Az időmérő eszközeink már csak azért sem alkalmasak az (általunk feltételezetten létező) idősebességétmúlását mérni, mert az nem lehetett és nem is lehet tervezett feltétele mindezen (zömében mechanikus) szerkezetek működésének.
A cézium izotópjának rezgésszáma ugyanúgy független az általunk kreált időtől (mármint annak számunkra létező és annak, ekként pusztán fogalmi jelentésétől), mint a napkelték gyakorisága.
Kísérletek bizonyítják: változó gravitációs mezőben, változó eredményt produkálnak az idő mérésére alkalmas használatos eszközeink... amiért is az idő, a deformálható (hatásfüggően képlékeny) téridő hálója okán látszik létezőnek.
Mit nevez(z)ünk időnek?
A térben történő változások, mint folyamatok sorrendje és egymáshoz viszonyított állapota.
És ez nem független az anyagot érő (mindazonáltal a gravitációs erőt kifejtő anyag), ugyancsak anyagi természetű gravitációs terétől; avagy, az anyagot képező energia húrokváltozásra képes állapotától rezgésszámától – szabadságfokától.
Igen: egy fekete lyuk magjában nem az idő áll meg, hanem a mozgásváltozás lehetőségének feltételei szűnnek meg.
Na, hát akkor ezzel is megvolnánk – pedig még csak hétfő van.
Nem értek a programíráshoz, nem a szakmám. De mint laikus úgy vélem, minden szereplőnek van egy képessége, amihez való feladatot írnak számára. Ezt lehet „felturbózni”, mondjuk ötféle feladat elvégzésére szolgáló képességgel egy szereplő számára. Bárhogyan változtatja a (kétdimenziós játéktérben) helyzetét a véletlen, a szereplő csak a képességei szerint viselkedhet, választhat a feladatok elvégzése közül. Ha rossz feladattal reagál a véletlenre, akkor veszít egyet a képességeiből. Ha jól reagál, vagyis nem veszít a képességeiből, akkor tovább „él”. Ahhoz, hogy a véletlenek sorozatát túlélje egy szereplő, a saját programon felüli, „tanulási képességének” kell lennie. Ezt megkaphatja sac/kb 10 véletlen túlélés esetén bónuszként, egy algoritmus formában. Evolúciósan, magasabb szintre lépett a játékban. De az, hogy egy szereplő a játékban kapott képességeken felülmúló döntést hozzon, kétlem. :)
