Azért az tényleg olyan megható és felemelő érzés, hogy a szopatottak egyik része tiltakozik a szopatás ellen, a másik része meg (aki ugyanúgy a cumi rosszabbik oldalán van) lekommunistázza, aki szólni, vagy tenni is mer valamit.
"Most, hogy végre nyilvánosságra került a 2006. őszi rendőri jogsértésekről szóló jelentés, érdemes elgondolkodni azon, mi is volt az akkori hatalom brutális, normálisan működő demokráciában elképzelhetetlen fellépésének legfontosabb következménye, egyben gyaníthatóan legfőbb célja. Könnyű rávágni erre, hogy nyilvánvalóan a jobboldal megleckéztetése, az őszödi beszéd keltette tiltakozás elfojtása, a példátlan botrányba keveredett kormány(fő) hatalmi pozíciójának megvédése. Mindez azonban csak a rövid távú cél lehetett. A legfőbb következmény az volt, hogy a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány neoliberális ihletésű, egy teljes választási cikluson át megszorító költségvetésekre épülő gazdaság- és társadalompolitikája nem ütközött látványos utcai ellenállásba.
2006 leckéje nem az Apró Antal-i retorikával a baloldalon ma is csőcselékként emlegetett tiltakozóknak, esetenként randalírozóknak, hanem a folyamatosan prés alatt tartott, a végén egyhavi bérétől vagy nyugdíjától is megfosztott csendes többségnek szólt. Hogy még véletlenül se jusson eszébe hangosan ágálni a balliberális, szocialista kormány ellen, amely az öt évvel ezelőtti véres erődemonstrációjával elérte, hogy elporladó támogatottsággal, lenullázott hitelességgel is kitöltse négyéves mandátumát. – Bagatell – mondta a hátborzongatóan kegyetlen, intellektuális nyilas parancsnokot játszó Latinovits Zoltán a zseniális Az ötödik pecsét című filmben a diktatúrával fegyverrel szembeszállók ügyére. Nem az ő gerincüket kell megtörni, hanem a csendben otthon vagy a kocsmában ülőkét. Budaházy György? Bagatell – gondolhatták öt éve a cinikus hatalomtechnikusok, és nem is tévedtek olyan nagyot.
Gyurcsány Ferenc ma is az elemi erejű és jogos társadalmi elégedetlenséget demokratikus, jogállami és békés keretek (lásd: népszavazás) közé szorítani igyekvő Fidesz alkotmányos puccskísérleteként értelmezi 2006 őszét, miközben a jobboldal vezető pártja saját, okkal türelmetlen tábora haragját is magára vonta akkori viselkedésével. Pedig éppen a bukott miniszterelnök volt az, aki a legóvatosabban fogalmazva is eltűrte, hogy 2006. október 23-án néhány órára a kormány rendőrsége lényegében felfüggessze az alkotmányos rendet Budapest belvárosában. A megfélemlítés (a Balsai-jelentés logikájával: a lakosság terrorizálása) sikerrel járt, a bukás mégis elkerülhetetlen volt. A balliberális hatalomtól csendes undorral elforduló társadalom előbb a felvilágosult abszolutizmust idéző progresszív „reformokat” süllyesztette el, majd egy valóban forradalmi átrendeződést hozó választáson történelmi vereséget mért rá.
Az idő azonban nemcsak a Fidesznek (lásd: kétharmados győzelem), hanem a válságnak is dolgozott. Így igazán különleges helyzetben vette át az ország kormányzását a tavalyi választás nyertese: példátlan felhatalmazásához példátlanul szűk pénzügyi, gazdasági mozgástér párosult. Annyi már most látszik, hogy csodát kétharmaddal sem lehet tenni, de a szokatlan eszközöket is bevető kormányzás, a szuverenitásunk visszaszerzéséért folytatott küzdelem végkimenetele ma még megjósolhatatlan. A társadalomban egyre több a kétely, a bizonytalanság, gyurcsányi hitelvesztésnek még sincs nyoma. És akármit hord is össze a mai ellenzék, a kormányellenes tiltakozás nem ütközik semmilyen elháríthatatlan, antidemokratikus akadályba. Ezért hát arra, amit fellengzősen partraszállásnak keresztelve a szakszervezetek egy része a hét végén bemutatott, s amely eseményre a „Népszava” százezernél is több résztvevőt várt, akár azt is mondhatnánk: bagatell. A kormány helyében ettől nem lélegeznék fel."
A "klf." nem érdekes, feltehetőleg 26 szakszervezete van a BKV-nak.
Aztán az előzővel egybe (se pont, se vessző) a vezetők fizetése+valami.
Vessző után meg a másik vesszőig valami a szakszervezeti vezetőkkel, akik a vezetők helyett+a háttér a 25 ingyenélővel lehet munkátkeresni buszt vezetni...és ráadásul ez a bér egy-két új busz ára. ???
Ne haragudj! Nem cikizni akarlak, de ez tényleg nem megy nekem. Talán kicsit általánosabban megfogalmazva, a munkahelyi sérelmek felemlegetését mellőzve...
Egyáltalán, azt sem sikerült kihámoznom, hogy a szakszervezetek 9 pontja közül ez mire lenne példa vagy ellenpélda.
Dávid Ferenc (VOSZ) és Parragh László (iparkamara elnöke) olyan tanácsokat, kívánságokat áramoltatnak a fidesznek, ami munkavállaló szempontjából negatív, káros, megalázó és lám lám a fidesz ezeket befogadta, talán azóta kicsit felpuhította.
Egy gyöngyszem Parragh-tól: Túl sokat költünk kutatás-fejlesztésre. Ó igen?
Most hogy mondod, a magánszféra alkalmazottai nem járnak munkába tömegközlekedéssel, a magánszférának egyetlen sztrájk sem okoz közvetetten vagy közvetlenül kárt.
Mert ők úgy valahogy az ország felett lebegnek, mindenféle kapcsolatok nélkül.
Sem Csányit, sem Demjánt nem érdekli a sztrájk. Demjánnak nincsenek is alkalmazottai, alvállalkozói vannak, akik feketén dolgoztatnak. Megjegyezném, hogy a Strabagnak negyvenvalahány alkalmazottja van. Ami pedig a sztrájkot illeti, én nem tudok az elmúlt 20 évben, de azelőttről sem sztrájkról (A MAGÁNSZFÉRÁBAN).Pár éve a Suzukinál formálódott valami.
Itt egyszerűen arról lehet szó, hogy OV attraktívvá akarja tenni a munkaerőpiacot Kína (és India) számára.
Ha választ akarsz kapni a kérdésedre, kicsit át kell fogalmaznod azt. Pl. így:
Ön szerint, kezdeményezhessenek-e sztrájkot a tűzoltó és rendvédelmi szakszervezetek azért, hogy az eddig számukra biztosított kedvezményes nyugdíjkorhatár életben maradhasson?
Bizonyára fontos kérdés, de ez most engem kevésbé érdekel. Ha most az következne, hogy a szakszervezetek mszp bérencek, szeretném felhívni figyelmedet, hogy mindenki olyan szakszervezetet alakít, amilyet akar. A legutóbbi sztrájk meg pont nem a mostani kormány intézkedései ellen voltak.
"...egyenlő jogosítvánnyal rendelkezők között lehetséges."
Mondjuk a sztrájkjog csorbítása biztosan ezt szolgálja. Még nem sikerült megvilágosodnom ebben a kérdésben.
"(pl. a BKV-nál egy dolgozó és 25 ingyenélő mehet munkát keresni egy-két új busz ára)"