Alig több mint 300 emberről lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Tanácsköztársaság leverését követő fehérterror során különítményesek áldozata lett – ez derül ki egy közelmúltban az ELTE történész diákjai által készített, a megtorló akciók körülményeit feltáró, eddig publikálatlan szakdolgozatból.
„Az eredmény engem is meglepett, legalábbis a vártnál kevesebb az olyan kivégzés, amelynek ma minden részlete ismert” – mondta a HVG-nek Romsics Ignác történész, aki évekkel korábban is hangsúlyozta: egészen biztos, hogy el kell felejteni azt a rendszerváltásig axiómának tekintett tantételt, amely szerint a fehérterror áldozatainak száma elérte az ötezret. A Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg által elkövetett kivégzésekhez a helyi megtorló akciókat is hozzászámolva 1-2 ezer között lehet az áldozatok száma, közülük Fényes László szociáldemokrata újságíró az 1920-as évek elején 626-ot azonosított. Egy szeptember 24-ei budapesti történészkonferencián Romsics azt is elmondta: sokkal nagyobb biztonsággal becsülhető a rövid életű Tanácsköztársaság idején meggyilkoltak száma. A Váry Albert főügyész által 1922-ben megjelentetett A vörösuralom áldozatai Magyarországon című könyv 589 halottról tud. Az ebben szereplő adatok pontosak – mondta Romsics, a kor egyik kutatója –, ámbár tény, hogy Váry munkája a katonákkal szembeszállókat is az áldozatok közt említi. Romsics korábban az 1919. júniusi, Kalocsa környéki parasztfelkelés vérbe fojtásának körülményeit vizsgálta, és úgy véli, „csak alaposabb kutatás deríthetné ki, hogy hányan estek el tűzharcban, és hányan voltak azok, akiket valóban rögtönítélő eljárásban végeztek ki”.
A második nagy terrorhullám a Tanácsköztársaság bukása után vette kezdetét . Több mint egy esztendőn át tartott, 1919 augusztusától 1920. novemberéig Elsősorban Horthy Miklós Nemzeti hadseregének tiszti különítményeihez kötődik, de más szervezetek és fegyveres csoportok is kivették részüket a fehér terrorból. Fő feladatuknak az 1918-19-es forradalmak résztvevőivel, támogatóival és szimpatizánsaival történő leszámolást tekintették. Gyűlöletük elsősorban a kommunisták, szociáldemokraták, liberálisok és zsidók ellen irányult.
Horthy a fehér terror legfőbb irányítója az antant megszállás alatt lévő Szegeden megalakult ellenforradalmi kormány hadügyminisztere volt 1919. nyarán. A Tanácsköztársaság augusztus elsejei bukását követően függetlenítette magát a kormánytól és saját vezetése alatt felállította a Nemzeti Hadsereg fővezérletét. Csapatait augusztus elején a Dunántúlra vezényelte, mely katonailag vákuum-területnek számított, hiszen az összeomlott Tanácsköztársaság fegyveres erejével már nem kellett számolni, a román katonai megszállás pedig nem terjedt ki erre az országrészre. A Nemzeti Hadsereg szerves részét alkották a tiszti különítmények, melyek közvetlenül a fővezérségnek voltak alárendelve, személy szerint Horthynak. A leghírhedtebb egységeknek a Prónay-, az Ostenburg és a Héjjas különítmények számítottak.
Horthy 1919 augusztus elején személyesen adott utasítást a tisztogatások megkezdésére. Ezt követően a különítményesek bevonultak a városokba és falvakba. A helybeliek feljelentései alapján elfogták a forradalmak tisztségviselőit, a munkásmozgalom résztvevőit és zsidó származású polgárokat, értelmiségieket és legtöbbször minden bírói ítélet nélkül felakasztották őket. Így például augusztus 10-én a Prónay különítmény tagjai gyilkolták meg a szekszárdi direktórium tagjait. Három nappal később Tolnán végezték ki az ottani direktórium tagjait.
Augusztus 17-én ismét Szekszárdon gyilkoltak meg elfogott baloldali vezetőket. Szeptember 18-án a kaposvári törvényszéki fogházból hurcolták el a különítményesek a fogva tartott kommunistákat és meggyilkolták őket. A féktelen terror hírei nagy felháborodást váltottak ki a nyugati hatalmak körében, és az antant egy vizsgálóbizottságot küldött ki Nathan Horowitz amerikai ezredes vezetésével, a történtek kivizsgálására. A szeptember 24-25-én lezajlott vizsgálatok során Horthy úgy szervezte meg a bizottság szemleútját, (pazar vendéglátás, bankettek, a fővezérség által szervezett találkozók a helyi elöljáróságok megbízható tagjaival, stb.) hogy a valós tények rejtve maradjanak a vizsgálóbiztosok előtt. A bizottság jelentésében így végül az szerepelt, hogy „a fehérterrorra vonatkozó hírek alaptalanok”.
Ezt követően a Horthy fővezérsége alá tartozó különítményesek tovább folytatták a megtorlást. Szemükben általában a zsidó és kommunista ugyanazt jelentette, ezért több ízben olyan zsidók is áldozatul estek a fehérterrornak, akiknek semmi közük nem volt a munkásmozgalomhoz. Az egyik legnevezetesebb ilyen eset Tószegi-Freund zsidó földbirtokosnak és jószágigazgatójának felakasztása volt. Engesztelhetetlen zsidógyűlölet fűtötte Horthy egyik legismertebb különítményes parancsnokát, báró Prónay Pált is, aki ekkor a fővezér legközelebbi hívei közé tartozott. Küldetésének tekintette a zsidók elleni fellépést, és egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lesz az esetleges visszhangja a minden jogszerűséget nélkülöző tetteinek. Mint naplójában írta: „a liberális lapok így is, amúgy is ellenünk fognak írni, akár egy zsidót akasztunk fel, avagy valamennyit kivégezzük”
Ezzel szemben Horthy, miközben szabad utat engedett különítményesei terror akcióinak, a nyilvánosság előtt nem kívánta vállalni sem a fehérterror brutális és törvénytelen gyilkosságait, sem az antiszemita tettek felelősségét. Sőt 1919 novemberében a Múlt és Jövő zsidó folyóirat hasábjain a következőket nyilatkozta: „ Ünnepélyesen kijelentem, hogy a zsidóüldözések ügyében, melyek felelőtlen elemeknek a bűnei, a legszigorúbb vizsgálatot indítottam, a bűnösöket, a tetteseket és uszítókat egyaránt, amennyiben a hadseregemhez tartoznak, haditörvényszék elé állítom, és őket a Magyar Nemzeti Hadsereg kötelékéből örökre kizárom, egyébként magától értetődőnek tartom, hogy mindenféle pogromot, felekezeti üldözést és egyéni akciót kérlelhetetlen szigorral kell elnyomni.” Tetteiben azonban nem követte saját szavait. Jól mutatja ezt Prónayhoz való további viszonya. A beszédeiben és cselekedeteiben egyaránt élesen antiszemita Prónayt nemcsak hogy nem büntette meg és nem zárta ki hadserege kötelékéből, hanem a Vitézi Rend tagjává tette, alezredesi rangra emelte, és az egész Prónay különítményt 1. szegedi vadászzászlóalj néven Prónay parancsnoksága alatt beemelte a Magyar Királyi Honvédség reguláris egységei közé.
1919 november 20-án a fehérterror újabb nagyszabású akciójára került sor, amikor Héjjas Iván különítményesei a kecskeméti fogházból elhurcolták és brutális kegyetlenséggel meggyilkolták az ott fogva tartott kommunistákat. Ennek nyomán a Népszava decemberben cikksorozatot közölt az orgoványi, kecskeméti és izsáki vérengzésekről, s fellépést követeltek Héjjas Iván különítményével szemben. Válaszul az Ostenburg különítmény fegyveresei 1920. február 17-én elhurcolták és meggyilkolták Somogyi Bélát és Bacsó Bélát a Népszava szerkesztőjét és munkatársát. A Somogyi-Bacsó gyilkosság kapcsán Prónay a következőket írta naplójában Horthyról: „ nemcsak ő, hanem egész környezete már régen kívánta ezen imposztor zsidó firkászoknak a láb alól való eltevését”
A tiszti különítmények mellett más szervezetek is bekapcsolódtak a fehér terrorba. Így például 1919 decemberében az Országos Antiszemita Párt Vigadóban tartott nagygyűlése után több száz tüntető megtámadott baloldali és zsidó kötődésű újságok (Népszava, Est) szerkesztőségeit illetve nyomdáját és szétrombolják azokat. A politikai ellenfelek megfélemlítését és félreállítását szolgálta a kormány 1919 december 5-én közzétett rendelete az internálásról, amely ezrével tette lehetővé olyanok fogva tartását, akik ellen nem született semmiféle bírói ítélet, és nem is követtek el semmilyen bűncselekményt. A megfélemlítés és terror 1920 januárjában hozta meg egyik fő politikai gyümölcsét, amikor az üldözött Szociáldemokrata Párt tiltakozásul bojkottálta a nemzetgyűlési választásokat, s így a munkásság évekre parlamenti képviselet nélkül maradt. A terror légkörében folyt le Horthy Miklós kormányzóvá választása is az Országgyűlésben 1920. március elsején. A Parlament épületét és környékét példátlan módon a választás egész ideje alatt a Prónay különítmény fegyveresei tartották megszállva.
1920 márciusától részben a belpolitikai okok, konszolidáció fokozódó igénye, de főként külpolitikai megfontolások a terror visszaszorítására indították az újonnan alakult kormányt. A parlamentben a miniszterelnök felolvasta a versaillesi békekonferencián résztvevő magyar küldöttség vezetőjének Párizsból írt levelét, melyben gr. Apponyi Albert nyomatékosan hangsúlyozta a terror megfékezésének szükségességét, mert a fehér terrorról érkező hírek negatívan hatnak Magyarország megítélésére és ezzel a béketárgyalások kimenetelére.
A terror azonban csak lassan mérséklődött. Bár 1920 június 12-én feloszlatták a Héjjas különítményt, két héttel később az Ébredő Magyarok Egyesületéhez tartozó Illy László és fegyveres csoportja brutális támadást hajtott végre a zsidó polgárság találkozó helyeként ismert Club kávéház ellen a Lipót körúton. Behatoltak a kávéházba, az ott talált vendégeket kegyetlenül bántalmazták, egy bankigazgatót megöltek, egy ügyvédet pedig súlyosan megsebesítettek. Több más atrocitás után végül 1920. november 10-én oszlatták fel a fegyveres különítményeket. A Teleki kormány december végi amnesztia rendelete azonban gondoskodott arról, hogy a fehérterror egyetlen résztvevője se nyerhesse el tetteinek törvényes büntetését. A rendelet kimondta, hogy szabadon kell bocsátani mindazokat, akik 1919 augusztus 1. és 1920. február 16. között követtek el bűncselekményeket, még akkor is, ha „hazafias felbuzdulásból” gyilkoltak meg embereket.
A fehér terror számszerű mérlege az eddig ismert adatok szerint a következő: 1919 és 1921. között több mint 73 ezer ember ellen indítottak eljárást politikai magatartásukért. 15 ezer volt a letartóztatottak száma. Közülük mintegy hétezret ítéltek el jogerősen. Több száz volt a kivégzettek száma.
Bár Kun Béla a proletárdiktatúra irányítója humánus politikát ígért, és kijelentette, hogy a „Tanácsköztársaság kormánya akkor is ha hatalmát a legszélsőbb szigorral érezteti, mindig humánusabb lesz” mint a polgári kormányok, a gyakorlatban a terror intézményesítésére adott utasításokat. Megszervezték a belügyi Népbiztosság politikai osztályát Korvin Ottó vezetésével, aki forradalmi terror egyik fő irányítója lett. Felügyelete alá tartozott a kegyetlenkedéseiről elhíresült mintegy kétszáz fős terror alakulat, a Lenin fiúk. Országszerte még számos további különítmény működött.
Felállították Front Mögötti Bizottságot mely fegyveres karhatalmistákkal megerősített rögtönítélő bíróságként működött. Élén Szamuely Tibor állt, aki a vörös terror legfőbb vezetőjének számított. Ő verte le kemény kézzel a szolnoki és abonyi ellenforradalmi mozgalmat 1919 májusában. Júniusban a vasutassztrájk miatt hadműveleti területté nyilvánított Dunántúlon irányította a megtorlást. Csornán és Kapuváron többeket kivégeztetett. Ő fojtotta el a Kalocsa környéki parasztfelkelést is. Ennek során mintegy ötven embert akasztatott fel nyilvánosan.
A szélsőséges terror nemcsak külföldön váltott ki negatív visszhangot, hanem a tanácskormányon belül sem élvezett osztatlan támogatást. Bőhm Vilmos hadügyi népbiztos például „a forradalom tisztaságát” féltette a terror parttalan alkalmazásától. Főként a szociáldemokrata kormánytagok nyomására a terror korlátok közé szorítása mellett döntöttek és május 19-én hivatalosan lefegyverezték a Lenin fiúkat. A gyakorlatban azonban mindez csekély változást eredményezett. Néhány nap múlva Bőhm ellen sikertelen merényletet követtek el a Lenin fiúk, akik egyébként átszervezett formában tovább folytathatták működésüket.
Az 1919-es vörös terror áldozatainak számát a különböző források 300 és 600 közé teszik. Az 1922-ben dr. Váry Albert által kiadott, A vörös uralomáldozatai Magyarországon című kötet 590 megölt személyt dokumentált.
„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”
Szamuely Tibor 1919. április 20-án, Győrben elhangzott beszédéből
Az 1919-es veteránok megjelentetett visszaemlékezéseiben arról olvashatunk, hogy Füleki Andrást Horthy személyes parancsára végezték ki. Rendkívül kegyetlen módon, két deszkalap közé szorítva kettéfűrészelték, mert a Tanácsköztársaság időszakában elrekviráltatta Horthy Miklós hátaslovainak felszerelését
